Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)
1973-02-11 / 35. szám
Erdős István K i b é k ü 1 é X postamesterrel a templom előtt találkoztam. Rám- ripakodott: — Két napja keresi magát a kézbesítő. Hol csavarog? Libák sziszegnek ellenségesen a bokám körül, a meglepetéstől szólni is alig tudok. — Engem keresnek? — Magát! Visszajött a távirata, vegye át végre! — Én nem küldtem senkinek táviratot. A postamester felrúgott egy szemtelenül közel merészkedő ludat. — Asszonyság! Ne szédítsen! Itt a távirata, tessék. Maga küldte Lúcra az urának; Nem volt otthon, nem tudták kikézbesiteni a küldeményt, visszajött. A magáé! Lúc postabélyegzője a táviraton, a bélyegző mellett valami irkafirka, Péter tartózkodási helyéről. A távirat: „Drága Péter, azonnal gyere! Nem tudok nálad nélkül mit kezdeni. Siess, segíts! Zsuzsa!” Var ángy os béka nyirkossága a tenyeremen, az összeszorított papírgombóc kinyílik. Nevet a hamis távirat. Nyugtatom magam: Péter nem kapta meg ezt a táviratot, hiszen Pesten kellett lennie szombatig. És Pesten volt. Dolgozott. Szombat van. Ma kap fizetést. A pénz. táv- árat nélkül is felpiszkálja az önbizalmát. Akkor is. ha kevés. Micsoda megaláztatás, ha kézhez kapta volna ezt a papírt! Hogy kacagott volna! Könyörög az asszony. Mindenki hallgat. mikor «otthon a gyűrt távirattal tenyeremen a szoba közenére állok. A szememből mindent kiolvasnak. Aztán anyám kesébe szorítom a papírt. — Tessék! Édesanyám. Apa nagy üveg bort tesz az asztalra. Saját termés. Inge nyakán kipattintja a felső gombot, int a nagyobb lányoknak, hogy szedjenek elő poharakat. Az én három gyermekem a sarokban együtt kuporog a heverőn. A két nagyobb nyugtatgatja a pólyást. Anyám elsőnek issza ki a borát. — Amilyen virágot szakasztottál, olyat kell szagolnod. Megmondtam: itt egy pár napig maradhattok, de ha az urad érted jön, menni kell vele. Hát megsürgettük az érkezését. — Magától kell értem jönnie! — Mindegy az. Az asszonynak alárendelés a sora. Tűrjön! Az urad parancsolod neked, akkor is, ha csak segédmunkás az építőiparban. — Nekem nem paracsolóm! — Alázatosságot kell tanulnod. Alázat? Az nem az én kenyerem. Én munkával akarom becsülni magam. Kapálok, ha kell kaszálok is. Dolgozni akarok. — Hiszen dolgozol, neveled a három gyereked. — És élünk az urunk, pa- rancsolónk kegyelméből?! Két kocsma közt megmaradt forintokból? Nem, én dolgozni akarok. — Akarsz, de hová teszed a gyerekeket? — Itthon lennének édesanyámmal. — Csakhogy én nem vállalom. — Fizetek érte. édesanyám. Munkát keresek itt a téesz* ben, és a fizetésem felét odaadom. És azon felül én gondoskodom ételükről, ruhájukról. Esténként, szombatonként mosok rájuk... —■ Semmi esetre se vállalom. Semmi pénzért. Becsapta maga után a konyha ajtaját, csattan a zár, mint a puskalövés, öcsi sírni kezdett, majd elém totyogott. — Szomjas vagyok. Apa nyúlt egy fél pohár bor után, hogy itatja a gyereket, de elég volt csak ránéznem, megállt a keze 3 levegőben. Merítettem vizet a vödörből. — Itt a víz, kisfiam. Igyál! Anyám újabb üveg bort hozott az asztalra, töltött, ivott. — Nem lehet a gyerekeket elszakítani az édesapjuktól. — Az csak az édesapán múlik — mondtam keserűen —, az édesapám. És a mi esetünk elég reménytelen... — Mindent rendbe lehet hozni. — Meglehet. Higgye eí, édesapám, a maguk távirata nélkül is megteszi Péter azt a bizonyos első lépést, mihelyst pénze lesz. Eljön értünk. Fizetés ma volt Egyáltalán nem csodálkoznék rajta, ha estére megjelenne a tisztelt uram, bocsánatot kérni. — Csak jelenjen meg! Kézen fogtam Erzsikét, kabátot adtam rá. — Járunk egyet. Friss levegőt akarok lélegezni... A Bodrog-partra sétáltam a lányommal. Messziről láttuk a déli vonatot befűstőlőgn! az állomásra. Erzsiké fehér kavicsokat keresett a fövényen. Néztük a vizet. A felcsapó halakról beszéltem, és régi öreg halászokról. A révészről, aki kislánykoromban kimentett a folyóból. Erzsiké mindenáron azt akarta, hogy fogjak neki egy kis halat, hogy hazavihesse. Az ezüst hátú kis halak rajzottak előttünk a sekély vízben. — Elpusztulna a kis hal a markodban, kislányom — magyaráztam — agyonszorítanád. Nehezen nyugodott bele, hogy zsákmány nélkül sétáljunk tovább. Mikor visszatértünk a házba, azonnal megláttam Péter orkánját a fogason. Az asztalon élelem, borosüveg. Szoptatni kezdtem a legkisebb gyereket. Erzsiké a konyhában felfedezte a bú- jócskát játszó apját, kacagott, szaladt értem. Anya, itt van édesapa — lelkendezett. Szótlanul etettem a csöppséget, megsimogattam Erzsiké fejét. — Jól van. Erzsiké szaladt vissza a konyhába apjához. Átkarolta a lábát. — Apa, itt van édesanya! — A szobában. Péter szeme könnyes volt, ahogy belépett, de erőszakoltan nevetett. Édesapám, anyám, a testvéreim úgy tódultak utána, mint, akik cirkuszba fizettek be. Sokat ittak a vendég tiszteletére. Péter megcsókolta a gyerekeket, körülményesen topogott körülöttem. Nem tudott megszólalni. Borgőzösen biztatták. — Fiam, szégyellem, hogy anyámasszony katonája vagy — hangoskodott apám. — Nem fimánkodni kell itt, ha nem a nyaka közé sózni az elcsavargott menyecskének, hogy megtudja mi a magyarok istene. Ügy csináld, ahogy mondtam, meg ne alázkodj előtte! Anyám is közelebb lépett, nevetve csípőre tette a kezét. — Vigyázz, vöm, el ne csavarja a fejed ez a hétfejű- sárkány! Kelepcébe ne ess! — Ne féljenek — kevély- kedett Péter Erzsikével az ölében, — ne féljenek apa! Az alázkodást „ ugyan várhatja Sekovics bárónő kisasz- szony! Neki kell itt ma bocsánatot kérni. No. rajta, nagysága, bocsánatot kérni! A kisgyerek szopott az ölemben tágra nyílt szems mel. Erzsiké £s öcsi az apjuk körül sürogtek-forogtak. Apám felháborogva a némaságomon, mellém ugrott, pofon vágott. — Nem hallottad az urad parancsát? — Én magam ura vagyok, édesapám — szóltam csendesen. A pofon után Péter is nekibátorodott. Megszorította a váltam, ütni készült. — Péter! — Mit nézel így — mondta és felemelte a kezét. — Nem félek tőled — tettem le a gyereket magam mellé—, nem vagy több nálam, ne parancsolgass nekem! Apám köpött egyet maga elé, felhajtott egy fél pohár bort. Ojra köpött. — Ez vagy te, fiam, nem ember. Nem tudod jól összeverni? Péter ököllel a fejemre vágott. Megszédültem, majdnem ráestem a pólyásra. Záporoztak rajtam az uram ökölcsapásai, másodpercek teltek el, míg visszatért belém az élet. Hallottam apám, anyám sivalkodő kiáltásait. — Üsd fiami Üsd! A testvéreim nevettek; Erzsiké, öcsi zokogni kezdett az asztal mellett. Péter, mintha fát hasogatott volna, ütötte a- fejem tetejét. A pólyást a fal mellé tettem, aztán gyors elhatározással belerúgtam Péter lábaszárába, nekiugrottam. Birkóztunk, martuk egymást, mint két egymásba gabalyo- dott kutya. A szüleim, a testvéreim Péternek szurkoltak, mintha mfeccset néznének. Péter a kontyomba kapaszkodott, úgy nyomott a föld felé. hogy bocsánatkérésre erőszakoljon. Egy hétllteres tejeskanna volt mellettem a földön. El kell érnem. Kirántottam magam Péter szorításából, felkaptam a ' kannát, fejem fölé emeltem, hátra léptem. — Ne közeledj, mert... Ügy ugrott felém, mint vadállat a zsákmány után, hogy kivegye a kannát a kezemből. Teljes erővel csaptam rá, eszméletlenül terült el a lábam előtt. Álltam fölötte dermed ten. A szüleim, testvéreim nekemrontottak. Egyetlen kézmozdulattal szétlöktem őket. Apám széttárt karokkal zuhant a falnak. Testvéreim kiabáltak. — Gyilkos, gyilkos. Anyám rendőrökért szaladt. Két perc sem telt el, két rendőrrel tért vissza a házba, — Megölte az urát, a gazMűteremsarok (Szöllősi Mária tusrajzai ember — mutatott rám a szülőanyám. A rendőrök nevettek. — Nem olyan könnyű az. jóasszony. De azért az egyik rámfogta a puskáját. • Álljon a sarokba! — Önvédelemből tettem — mondtam nyugodtan, és egy csepp lelkilsmeret-furdalásí sem éreztem. Két húgom Péterről mosta a vért. Péter sápadtan állt lábra a két oldalról vigyázó, támogató lányok között. Mikor meglátdtt a rendörök között, azt mondta: — Én akkor is szeretlek téged. — Én meg gyűlöllek — mondtam. A rendőrök tanácstalanul néztek körül, mit tegyenek, összedugták a fejüket, majd a bajuszos rangidős közölte, hogy jegyzőkönyvet kell felvenniük, mert itt tettleges bántalmazás történt — Kihallgatunk minden jelenlevőt — rendelkezett a másik rendőr is, és úgy körbe ültük az asztalt, mintha valami nagy vendégség alakult volna ki hirtelen. Péter állandóan azt hajtogatta maga elé: én szeretem a feleségemet. •— Biztos űr — mondta aztán nagy hangon is — írja be a jegyzőkönyvbe, hogy én szeretem a feleségemet. Ezen nevetni kellett. A rendőrök is nevettek. Rendőrségi jegyzőkönyvben kellett megígérnem, hogy módot adok a férjemnek a bizonyításra. Visszatérek hozzá. Hogy bebizonyíthassa, tud emberi módon élni velem. A rendőrök, mintha esküvőn, keresztelőn lettek volna, gratuláltak, és búcsúzóul elhalmoztak jókívánságaikkal, Anyám bort töltött mindenkinek. Felemelte a poharát, ivott, Ittunk valamennyiért Apám Péterrel koccintott. — Kibékültetek? Kinyitottam az ablakot. A Bodrog felől vízszagot hozott a szél. Sötétedni kezdett. Péter térdén vidáman lovagolt öcsi, Erzsiké. Apa lámpát gyújtott, anya a konyhában matatott. Én csak arra tudtam gondolni, mennyire gyűlölöm azt a házat Lűcon, ahová vissza kell térni. Kibékültünk. „ „ MESSIÁS: Mit gondol, miből tellett? Hisz’ ezek költséges passziók. Vagy mások állták a költséget? VARGÁNÉ: (méltatlankodva) Hogy tetszik képzelni!? Nem olyan volt az én lányom, hogy viszonzatlan egy pohár- vizet is elkíván. Nem olyan család vagyunk mink. Inkább ő gavallériázott a boldogtalan. Most aztán arra fizet a szentem. A nagy önzetlenségre. Mert tetszik tudni, itthon azért fel-felemlítette, hogy ennyibe, vagy annyiba került valamely út, amit állnia kellett. Nehéz ezrekről esett szó. Emlékszem, amikor három napot Veszprémben volt, a járási vezetőkkel, csak az az út ötezer forintjában fájt a szentemnek. MESSIÁS: És gondolja, Varga néni, hogy mindez Katalin keresetéből? VARGÁNÉ: Én egyszerű, falusi asszony vagyok, nem láthatok a dolgok mögé. MESSIÁS: Ezek mellett Dunakeszin lakásvásárlásra is futotta. Hát nem látták, hogy valaminek lennie kell a nagy költekezés mögött? Elvégre mégiscsak egy tizenkilenc éves lánj ..A volt szó, akiért maguk is felelősek. V ARGÁNÉ: Az nem úgy volt, tisztelt szerkesztő úr!... Az úgy volt, hogy kapott a ml Katink egy nagyon jó kínálatot. Vétek lett volna elmulasztani. Tizennyolcezer forint nem pénz egy lakásért, akárhol van, nemhogy Dunakeszin. Katinak akkor hétezer forintja volt, kilencet Lajos bátyámtól vett kölcsönbe, a hiányzót meg mi pótoltuk. MESSIÁS: (hiszi is, nem is) Bonyolult ügyek ezek, Varga néni... VARGÁNÉ: (aggodalommal, szorongással) ...És tessék mondani... elítélik a lányomat? (Fény kialszik, generálsötét, majd néhány pillanat múlva fénykorong a függöny középrészén) ROSTA: (40 körüli férfi. Megjelenésére, mozdulataira, szavaira egyaránt sokat adó, pedáns bürokrata, Messiással a fénykörben) A dolgok mibenléte a következőkben appercipiálható. MESSIÁS: Hallgatom, igazgató elvtárs. ROSTA: Én, mint a bankintézet járási fiókjának vezetője, levonva természetesen a szükséges konklúziókat, úgy összegezem a tényállást, hogy dolgozóink a kérdéses ügyben, spéciéi: Varga Katalin tsz-főkönyvelő, azaz: volt főkönyvelő ügyében semminémű vétkes mulasztást, vagy felelőtlenséget nem követtek el. MESSIÁS: Gondolja, igazgató elvtárs? ön szerint a hivatali felületesség nem kvad rálát esetleg a felelőtlenséggel. (enyhe iróniával) Spéciéi a kérdéses ügyben. ROSTA: (némi zavarral) Ami azt illeti... MESSIÁS: (közbevág) Ami azt illeti, ebben a Vargahistóriában egyébbel sem találkozni, mint olyan felelőtlenségekkel, hogy égnek áll tőlük a haj. ROSTA; (kissé bizonytalanul) Talán.;; ha volna szíves konkrétabban definiálni a tényállást. MESSIÁS: (enyhe malíciával) Konkrétabban!... Nos, akkor konkrétabban. Kezdjük, (kis szünet) Jó-e az elővigyázat ön szerint, ha egy bankintézetből eltűnhet egy bélyegző. Amely a visszaélések halmaza tára jó. ROSTA: Ami azt illeti... a látszat kétségkívül éberte- lenségre vall. Ámbár... ami azt illeti... MESSIÁS; No, jó. Alkalom szüli a pecséttolvajt, nem- debár? De arra is szeretném a válaszát, tulajdonképpen milyen volt a pénzügyi ellenőrzés az Űj Erő Tsz-ben? ROSTA: Általában szúrópróbákat tartottunk. MESSIÁS: A bizonylatok között hamis biankócsekkek is futottak. Hogyan lehetséges? ROSTA: (mind idegesebb, zavarodottabb) Ebben a dologban belső vizsgálatot rendeltem el. MESSIÁS: És arról tud-e, igazgató elvtárs, hogy munkatársai nemegyszer kecskére bízták a káposztát? Magyarul: hogy az ellenőri teendőt Varga Katalinnal végeztették. Épp azzal, akit ellenőrizni kellett. ROSTA: Ez eddig csak feltevés. Nem nyert érdemleges bizonyítást. Mindenesetre bankunk erkölcsi reputációja megkívánja, hogy szóban forgó két munkatársunk tisztázza magát. MESSIÁS: Ügy tudom, a téesz, illetve a főkönyvelőnő negyedévenként pénztárjelentésre volt köteles. ROSTA: Igen. Ez ügyrendi előírás. És ezzel kapcsolatosan, sajnos, meg kell állapítanom, ha a jelentést munkatársaim megfelelően leegyeztetik, már az első alkalommal észlelni kellett volna, hogy a pénztárkönyvben kevesebb szerepel a téesznek kifizetett összegnél. De magunk között szólva, szerkesztő úr, ez a lány rendkívülien csinos és vonzó volt. Talán ez is közrejátszott, hogy intézményünk egyes férfi munkaerői megfeledkeztek a köteles ügyrendi fegyelemről, hogy úgy mondjam, a nálunk mindenkivel szembeni köteles éberségről. MESSIÁS: Ez pedig már jogi formulában: bűnsegédi bűnrészesség. ROSTA: Ezt, kérem, szerkesztő elvtárs, kimondani csak a bíróság joga. MESSIÁS: A tényeken viszont semmi formula nem segít. ROSTA: Ez igáz. Elismerem. De nekünk nem közömbös ez a megítélés. Azt ajánlom hát, hogy várjuk ki a végét. (kezét búcsúra nyújtva) Várjuk ki a végét. (Fénykör újból kialszik, majd kis idő után a függöny bal szélén gyullad fel, benne) MESSIÁS: Önnek, Szívós elvtárs, mint a járási tanács elnökének mi a véleménye a Varga-ügyről? SZÍVÓS: (Testes, tekintélyes külsejű ember. Egész magatartásában van valami, ami „három lépés” távolban tartja az embereket) Az, hogy menjen minden a maga törvényes útján. A járási szakigazgatás annakidején Varga Katalinnak teljes bizalmat kölcsönzött egy felelős pozícióhoz. Hangsúlyozom, hogy korábbi szorgalma, munkája és magatartása alapján, s nem szubjektív indíttatásból, ahogy most némelyek feltüntetni szeretnék. Szóval, hogy ebből a lányból elé;; gyors úton főkönyvelő lett, a gyors előmenetel nem a blúza feszességén múlott. De belelátni, persze, senkibe sem lehet. Varga felelni fog a tetteiért és megkapja, amit megérdemel. MESSIÁS: Vannak viszont motívumok az ügyben, melyek, ha nem Is csökkentik a bűnösségét, de mindenesetre elgondolkodtatók. S ha ezeket is mérlegeljük, csak megerősítik a mondást, hogy alkalom szüli a tolvajt. Laza ellenőr* zés... szabálytalan pénzfelhasználások... bankettek a közösség zsebére... SZlVÖS: (A három lépésnyi táv négy lépésre nő) Ha egy bizonyos exportbankettra céloz, Messiás elvtárs, ki kell ábrándítanom, mert felesleges erőlködés. Az ugyan tény, hogy egy alkalommal jómagam kezdeményeztem ilyesmit, de nem azt, hogy,mértéktelen dínom-dánom, eszem-iszom legyen,— mint ami lett végül is. Ez a téesz elnökének túlbuzgalma volt. Különben, ami a lényeg: én a járási tanácsra eső ösz- szeget átutaltam a gazdaságnak. MESSIÁS: De sajnos, már csak Varga Katalin letartóztatása után. SZlVÖS: A pénzügyi út, maga is tudhatja, meglehetősen hosszadalmas és bonyolult. Amíg nálunk egy utalványozásból pénz lesz!... sajnos... MESSIÁS: Eszerint a történtekért kizárólag egyetlen személy felelős: Varga Katalin. SZÍVÓS: Bízza ezt az igazságszolgáltatásra. De, ha a privát véleményemre kíváncsi... MESSIÁS: (közbevág) Nem, elnök elvtárs. Bízzuk csakugyan az igazságszolgáltatásra. Majd ott kiderül. (Fénykör kialszik, majd a teljes sötétben, néhány pillanat múltán, hang) HANG: Folytatólagosan elkövetett, a társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozó sikkasztás és csalás miatt vádat emelek az előzetes letartóztatásban levő Varga Katalin, volt téeszfőkönyvelő ellen, aki született 1941. július 16-án Borosháza községben, ugyanott lakos, közgazdasági technikumot és mérlegképes könyvelői tanfolyamot végzett, magyar állampolgár, büntetlen előéletű. Terheltet vádolom az alábbiak szerint: Varga Katalin terhelt egy rendbeli, a bétéká 292. és 293. paragrafusában meghatározott, és a 295. paragrafus harmadik bekezdés b. pontja szerint minősülő. (Hang fokozatosan elmosódik, majd hármas gongra tt függöny lassan szétnyílik.) NÓGRAD — 1973. február II., vasárnap 9
