Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)
1973-02-11 / 35. szám
/ Bertolt Brecht: Nyolcezer szegény ember a város elé vonul „A salgótarjáni úton, Budapest előtt 8000 munkanélküli bányász várakozik a szabad ég alatt, asszonyokkal és gyermekekkel. Küzdelmük első két napján semmit sem ettek. Rongyokba burkolóztak ruha helyett. Olyanok, mint a csontvázak. Mentünk le a nagyváros fele Ezer közülünk nem evett még Ezer közülünk nem volt tele S ezret hajtott az ehetnék.-4 tábornok szólt, ablakon át: E tömeg konokul minek áll itt? JSlo, menjetek haza... Ejh odább! S írjátok meg, mi hiányzik. Nem hagytuk el akkor az országutat Azt hittük, jönnek majd s megetetnek De nem látszott ott senkise, csak Zárt házaik füstje kerengett. Es jött a tábornok. Megetet — Gondoltuk — az ötlet jó volt. Egy géppuskára telepedett Es főzte nekünk az ólmot. Megfogadták, ha nem kapnak munkát, Budapestre vonulnak, még ha a vérükbe kerül is, hiszen nincs már mit veszteniük. — Budapest környékén katonaságot vonlak össze. Szigorú parancsot adtak, hogy a legkisebb rendzavarás esetén is a fegyvereket használni kell.” Végigmért minket: Ilyen tömegben a nép Ne álljon egymás mellett. Ezt mondtuk: Ahány főt lát, ma még Épp annyian nem ettek. Nem építettünk ott kalyibát , Nem mostuk az inget, szoknyát. Ezt mondtuk: Urak, nem várhatunk tovább. S a tábornok így szólt: Nem, hát! Ezt mondtuk: Lesz, aki élve marad . . S a, tábornok így szólt: Vajon hol? Lövésre riadtak a városiak S így szóltak: Amott tűz tombol, Eörsi István fordítása Balassagyarmat (Jánossy Ferenc rajza) Madách-emlékplakettet kaptak Bemutatjuk idei kitüntetettjeinket Január 20-án, Madách Imre születésének előestéjén osztották ki ünnepélyes keretek között Balassagyarmaton a Nógrád megyei Tanács által 1964-ben alapított Madách- emlékplaketteket. A plakettet minden évben azok kapják, akik a Madách-életmű kutatásában, a hagyományok ápolásában és a megye közművelődési munkájában a legkiválóbb eredményeket érték el. Az idén öten részesültek a megye legnagyobb elismerését jelentő kitüntetésben. Gyárfás Miklós ■író Madách színhaza című könyvéért és Madách: Mária királynő című drámájának mai színpadra való átdolgozásáért kapta meg az emlékplakettet. Színészcsalád bar i született 1915-ben Győrött. Életútja változatos, volt színész, építőmunkás, tisztviselő, újságíró. 1951-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán dramaturgiát oktat. Színészéletrajzai, dramaturgiai tanulmányai könyvalakban is megjelentek. Színműveit sikerrel játszották nemcsak a hazai, hanem a szomszédos szocialista országok színpadain is. Egérút című színpadi művének szovjetunióbeli sikerétől épp a napokban érkezett híradás: a vígjáték Moszkvában , túljutott a háromszázadik előadáson. Madáchcsal, a zseniálisnak tartott költőóriással már diákkorában szoros kapcsolatba került: érettségi dolgozatának tárgyául Az ember tragédiájának alapgondolatát, az ember sorsának és rendeltetésének kérdését választotta. A Ma- dách -szerelem ekkor kezdődött, s tart egyre mélyebb értéssel és szenvedéllyel mind a mai napig. Madách színháza című könyvének megírása után újra Madáeh-témával foglalkozik. Kisregényt ír a költő életének egy szakaszáról. A mű- kuriózuma, hogy egy kisfiúnak, a költő gyermekének szemszögéből láttatja az apát. Az érdekesnek Kiss Imre, ígérkező regény előrelátható lag nyárra készül el. zeurni Füzetek sorozatban. Jelenleg a nagyoroszi építőmunkások szakszervezetének történetével foglalkozik. a Moziüzemi Vállalat- igazgatója Pelyhedző állű, Tömörkény szavaival élve, afféle surbankó kölykök, harmadikos vagy negyedikes gimnazisták olvasgatják a Kommunista Kiáltványt. Kötelező. De annak ellenére, hogy kötelező (a diákban gyakran támad ellenállás a megszabott olvasmányok ellen!) szívesen tanulmányozzák, ámbár különösebb megdöbbenést nem kelt bennük. Talán nem is sejtik, hogy százhuszonöt esztendeje ez már világszerte az elnyomott kétkezi dolgozók katekizmusa, s azóta több tíz millió példányban látott napvilágot Marx és Engels megfogalmazásában, a Kőmm un isták Szövetségének ez a forradalmasító, bizakodást gyújtó programja. Kevés könyv lehet, amely több vagy akár azonos példányszámban is megjelent, s még kevesebb, amelynek gyújtóhatása úgy átforrósította volna a jobb sorsra érdemes földtekét. Harminckét esztendeje olvastam először, salátává kopott, megsárgult lapokról, a Bokányi Dezső és Pfeifer Sándor szerkesztésében megjelent magyar kiadást. Ugyanolyan fiatal voltam, mint most ezek a gimnazisták, csakhogy akkor nem köteleztek bennünket elolvasására, sőt, „nagyon veszélyes”, tiltott irodalom volt. S néhá- nyan eljártunk egy városszéli kovácsműhelybe, ahöl a törpe növésű mester esténként a német kiadású Tőkét fordítgatta. Igyekszem felidézni a tilos izgalmán kívül a két könyvvel való ismerkedés hatását, hangulatát. Én magam nem sokat értettem még akkor belőle, túlságosan racionális és elvont olvasmány Volt számomra, de éppen nyers igazságaik miatt nem tudtunk elszakadni tőle. Akartuk megismerni, akartuk megérteni, bár még a ma már közforgalomba került fogalmak — burzsoázia, polgár, proletár — is nagyon megemészthetetlennek, újnak, ismeretlennek hatottak akkoriban. Csak később, amikor a felszabadulás után rágtam át magamat a Kommunista Kiáltványon újfent, hatoltak mélyre az általánosan igaz megállapítások. Látom, ezek a mai fiúk is szeretnék VASÁRU API A Kiáltvány megfogni, megragadni a Kiáltvány lényegét, a kifejezések már nem egészen újak számukra, ámde ők egy ellentétes nehézséggel küzdenek. Nem tudják, bár akarják, azt az embertelen társadalmi helyzetet fölfogni, amelynek körülményei között a könyv szép és mély gondolatai megfogalmazódtak. Idegen számukra a tőkés termelési mód, nem érzékelik a láncot, amely a proletárt húzza, sjfel nem foghatják, mit is jelenthetett a gyakorlatban az embernek ember által való kizsákmányolása. De tudják, magukévá tették, hogy a Kiáltvány a tudományos kommunizmus alapdokumentuma, vezérfonala. Benne rejlik a történelmi materializmus alkalmazása az 1848. előtti múltra és az azt követő jelenre. , S ha nehezen is tudják megérteni a kapitalizmus viszonyait, annál inkább megcsodálhatják a tudományos előrelátást, amellyel az alkotók — mint a technika fantasztikumának előrelátói — kiszámították, meglátták, megalkották, megjósolták a jövőt. Mindjárt a Kiáltvány első, „Burzsoák és proletárok” című fejezetében is, amelyben előre bebizonyították, hogy az ellentmondásokkal terhes kapitalizmust a magántulajdonhoz (létfeltételeiben) egyáltalán nem kötődő munkásosztály, a proletariátus fogja mégdönteni. Az élet a Kiáltvány megfogalmazóit már a földgolyó sok országában igazolta, élen a Szovjetunióval, amely tavaly ünnepelte ötvenesztendős jubileumát. A második fejezet, a „Proletárok és kommunisták” ugyanilyen vaskövetke- zetességge1 vetíti előre a proletariátus történelmi hivatását, amit az „Évfordulók 1973” című kiadvány a következő szavakba tömörít: „E hivatás lényege a proletariátus uralkodó osztállyá emelése, a termelési eszközök társadalmasítása, az ember ember által történő kizsákmányolásának megszüntetése és a termelési mód átalakítása, az osztályellentétek fokozatos eltüntetése és a közhatalom, erőszakszervezetek, állam, az osztályok megszüntetése.” Hasonlóan érdekes a harmadik és negyedik fejezet is (Szocialista és kommunista irodalom, A kommunisták viszonya a különböző ellenzéki pártokhoz), amelyek a kor társadalomkritikai irodalmát és a különböző országok 1848 körüli taktikai feladatait elemzik. S bár százhuszonöt év folyt le a történelem medrében a Londonban megjelent első kiadás óta, a Kiáltvány mondanivalója ma is él, s olyan lényeges politikai alapelvekre tanít, amelyeket, s amelyeknek érvényességét nem kezdheti ki a múlandó idő. S ahogyan ma. a mi nógrádi diákjaink tanulmányozzák sorait, talán ugyanolyan, vagy még nagyobb érdeklődéssel falják a százhuszonöt esztendős tanításokat a világ minden sarkában, nemcsak az elnyomottak, kizsákmányoltak, hanem azok is, akik félik a percet, amikor a proletariátus újabbnál újabb helyeken rázza le láncait. S a Kiáltványt újból időszerűvé teszi a jubileum is, amely számunkra, magyaroknak ezúttal kétszeres. Mert nemcsak azért ünnepeljük a vezérfonal évfordulóját, mert 1848. február 15-én Angliában megjelent az első kiadás, hanem azért is, mert az idén hetvenhét esztendeje adta ki magyarul először a „Vass József mintaantiqua- rium és könyvkereskedés, Erzsébet körút 38.”, Krejesi Dezső fordításában. Alighanem annak idején én még ezt olvastam. Hogy a mai diákok hányadik kiadását olvassák, pláne világviszonylatban, azt már komputerrel is nehéz lenne kiszámítani. ür. Balogh Sándor egyetemi tanár A Nógrád megye története című monográfia kiemelkedő, gondos főszerkesztői munkájáért részesült a kitüntetésben. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Üj- és Legújabb kori Történeti Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanárának élete mélyen a szűkebb haza, a Palócföld érzés- és gondolatvilágában gyökerezik. Az akkor Nógrád megyei Pereszlényben született, 1926-ban, munkáscsalád gyermekeként. Balassagyarmaton érettségizett 1947-ben. A balassagyarmati Madách Imre Népi Kollégium egyik alapítója, első titkára volt A kollégista diáitok az 1.947- es választásokat megelőző pártharcokban Balassagyarmaton is a kommunista párt jelöltjeit támogatták, mellettük agitáltak. Balogh Sándor a városban folytatott kom-- naunista diákagitáció egyik fő szervezője volt. Érettségi után a budapesti bölcsészettudományi egyetemen földrajzot és történelmet, ezzel párhuzamosan a közgazdasági egyetemen politikai gazdaságtant tanult. Középiskolai tanári képesítéssel a pártfőiskolán, majd a pártközpont agitációs és propagandaosztályán dolgozott, 1954-től ösztöndíjasként a Szovjetunióban tanult. Kandidátusi disszertációját 1958-ban védte meg. 1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettesének, 1967- ben egyetemi tanárnak nevezték ki. 1973. január 31-én szerezte meg a történettudományok doktora címet. A szülőföld először akkor tett hitet tudományos munkásságának elismerése mellett, amikor megbízta a megyei monográfia főszerkesztésének munkájával. Most ennek a •nem csökkenő elismerésnek legfrissebb bizonyítéka a Ma- dách-emlékplakett. Gálfi Árpád, a TIT megyei titkára Több mint kétévtizedes, kiemelkedő közművelődési tevékenységéért kapta meg a kitüntetést. 1926-ban Erdélyben született sokgyermekes bányász- családban. Az ifjúsági mozgalomban 1945. óta vett részt; a MADISZ-, majd a SZIT- szervezetben elsősorban kulturális feladatokkal foglalkozott. Megszerette a kulturális munkát, s végérvényesen a népműveléssel kötelezte él magát. .Az ötvenes évek elején népművelői képesítést szerzett. 1952-ben -került Nógrádiba, a megyei tanács népművelési osztályának élére. 1957-től az egyesített művelődésügyi osztály helyettes vezetője volt. Pozíciójánál fogva fáradhatatlan munkát fejtett ki a népművelési intézményhálózat kiépítésében. Ekkor tették a megye nemes irodalmi hagyományainak ápolásában az első nagy erőfeszítéseket. 1957 és 1962 között az egri pedagógiai főiskolán magyar— történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1962-ben választották a TIT megyei titkárává. Az ízlésesen berendezett, új TIT-székházat — amelynek építésébe valósággal a szívét adta — 1971. június 4-én avatták. A közművelődés embere, a tudományos munka művelője is. Nógrádmarcal története című monográfiája néhány évvel ezelőtt jelent meg a MűNegyedszázados közművelődési tevékenységéért, a Mozi üzemi Vállalat élén végzett kiemelkedő munkásságáért részesült a kitüntetésben. Munkáscsalád gyermekeként született 1930-ban Hatvanban. De már hároméves korától Salgótarjánban nevelkedett; ezért is vallja magát nógrádinak. 1948-ban az acélgyári MSZBT-szervezet kul túrosa ként ismerkedett meg a népművelési munkával. Az ötvenes évek elején a megyei tanács népművelési osztályán dolgozott. 1958-ban az acélgyári művelődési otthon függetlenített népművelője. Nagy része volt abban, hogy az acélgyár üzemeiben meghonosodott és megerősödött az ismeretterjesztés. Egyik kezdeményezésük, a reggeliídőben tartott ismeretterjesztő előadások bevezetése, országos visszhangra talált. Ezeknek az előadásoknak a lényege az érdeklődés felkeltése volt. 1962-ben a megyei népművelési tanácsadó vezetőjének nevezték ki. Intézményesítéssel ebből nőtt ki a József Attila Megyei Művelődési Központ 1966-ban. Az új művelődési házban feladatuk a rendszeres és színvonalas kulturális élet megszervezése volt A felnőttoktatás terén a« úgynevezett mizserfai példával újabb országos jelentőségű sikert értek el. Az ismeretterjesztés eszközeinek és módszereinek felhasználásával szervezték meg a mizserfai munkásszálló dolgozóinak oktatását. 1969. elején került a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat élére. Itt a fő feladat a világszerte jelentkező uézőszámcsökkenés megállítása volt. Sikerült. A vállalat munkáját 1971-ben - Kiváló címmel jutalmazták. A salgótarjáni Madách Gimnázium és Szakközépiskola A Madách-hagyományok évtizedes, gondos ápolásáért részesült elismerésben ez az intézmény. Az iskola idén ünnepli fennállásának 50 éves évfordulóját. Salgótarján legrégibb középiskolája. Nevezetessége, hogy a város valamennyi középiskolája — a gépipari kivételével — ebből az épületből indult. Az iskola névadójául 1952-ben választotta Madách ot. A tudatos és rendszeres Madách-kultusz ápolása 1964 óta, a költő halálának centenáriumi évétől folyik szervezett iskolai keretek között. Ettől kezdve minden év őszén megrendezték a Ma- dách-hónapot, amelynek keretén belül vers- és prózamondó versenyt, írásos irodalmi és szaktárgyi pályázatokat hirdettek. 1973-tól kezdve rendszeresen januárban rendezik meg a Madách-hóna- pot. Az évfordulók jegyében megyei rendezvénnyé szélesítették a szavalóversenyt. Az írásos pályázatra 60 pályamunka érkezett, több mint az előző években. Két tanteremben Petőfi- és Madách-kiállí- tást rendeztek, részben saját, többségében azonban múzeumi és könyvtári kölcsön- anyagból. Külön elismerést érdemelnek az iskola magyar szakos tanárai, Básti Istvánná, Kelemen Erzsébet, Kiss Aurélné, Sztermen Ildikó és Ravasz Dezső, akik a kiállítások és a műsorok összeállításában, megszervezésében és lebonyolításában oroszlánrészt vállaltak. Sulyok László 1 NÓGRÁD - 1973. február 11., vasárnap 7
