Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)

1973-02-03 / 28. szám

egolapozott Ciklustervet készítenek a ta MÁR AZ ELMÚLT év vé­gén, a tanácstagi beszámolók, es a falugyűlések megtartásá­val egyidőben, megyénkben xs a járási és községi szerveket egyaránt foglalkoztatta, hogy az elmúlt két év alatt végzett munkát az 1973. évi jelölő gyűléseken és választási gyű­léseken ismételni célszerű. Mivel a középtávú tervekben meghatározott feladatok álta­lában ismertek a lakosság előtt, ezek újbóli részletes is­mertetése csak annyiban hasz­nos, amennyiben változás kö­vetkezett be a megvalósítás időpontjában, összegében stb. A negyedik ötéves terv és a tanácsi választási ciklus idő­szaka azonban nem esik egy- oe, ezért célszerű az új ciklus időszakára a tanácsoknak programot készíteni. Mit tar­talmazzon ez a program? El­sősorban a helyi adottságok­nak megfelelően, a feladatok meghatározásán túl, mindazo­kat a helyi, vagy külső erő­forrásokat, amelyekkel a cél elérhető. Ez a két legfonto­sabb célkitűzés adja a cik­lusprogram jellegét, vagyis azt, hogy elsősorban község­fejlesztési programról van szó, és nem egy újabb négy évre szól, úgynevezett fej­lesztési tervről. Sgy reális, de minden le­hetőséget számba vevő prog­rammal községenként olyan munkálatokat lehet elvégezni a ciklus alatt, amelyek jelen­tősen meggyorsíthatják a köz­ségek fejlődését és kizárólag tanácsi pénzeszközből, esetleg csak egy későbbi időpontban valósulhattak volna meg. Ép­pen ez az egyik jelentősége a ciklusprogramnak, hogy meg­gyorsítja a helyi igények ki­elégítését, a gondok megoldá­sát. A feladat végrehajtásában most a tanácsok bátor, de meggondolt, reális kezdemé­nyezőkészségére nagy szükség van. Azon túl, hogy az elkö­vetkező négy esztendőben az elkészülő írásos anyagról mint ciklusprogramról kell beszélni, már most, a készítés időszakában nyugodtan ne­vezhetnénk úgy is, hogy ez a lakossággal, a tanács alá nem rendelt szervekkel, gaz­dasági egységekkel, a még szorosabb együttműködés ki­alakításának és megvalósítá­sának programja. Tanácsaink­nak fel kell ismerni, hogy a nagyobb lehetőség, a nagyobb ónállóság csak olyan előnyt jelent minden tanács számára, amelyet a gyakorlatban — a ciklusprogram elkészítésében es végrehajtásában — megva­lósítani képesek lesznek. Ez pedig nem kis mértékben az érdekelteken múlik. A program készítésénél min­denütt el kell kerülni, hogy szubjektív meggondolások, vagy hangulati elemek be­folyásolják a helyi szerveket és a tanácsot, esetleg a lakos­ság érdekeit. Fontos, hogy az egész község helyzetét, jövőjét a helyi fejlesztési ügyeket mérlegeljék és bírálják el, megfontoltan. A lényeg az, hogy a tanács olyan átfogó programmal tudjon a lakos­ság elé állni a tavaszi válasz­tások során, amelyek a jelö­lő gyűléseken és a választási gyűléseken a helyi agitációban felhasználhatók. Ezt követő­en pedig a tanácstagok válasz­tókerületi tevékénységének a tanács és a társadalmi szer­vek együttműködésének alap­ját képezze. TANÁCSAINK ezekben a napokban már megkezdték a ciklusprogram készítését. A tanács negyedik ötéves terve és a ciklusprogram ugyan megegyezik abban, hogy a tervből már szereplő felada­tokat újból feladatként hatá­rozza meg, de különbözik ab­ban, hogy mintegy másfél év­re, új programot, feladatot határoz meg. A tervben nem szereplő, de a lakosság tá­mogatásával az üzemek se­gítségével megvalósítható cé­lokat is tartalmazza, mint például, óvodaépítés, avagy az öregekről való gondoskodás stb. Tartalmazza azokat a Marika, a presszóskislány Szakmunkás, de csak gyáron belül? ELŐZMÉNYEK Először akkor láttam, ami­kor a virágokat locsolta az eszpresszóban. Nemigen lehet több tizenhat évesnél. Szőkés­barna haja simára fésülve, szemében alig észrevehető, pa­rányi riadtság. A keze nem finom, keskeny női kéz, ha­nem tömzsi, kicsit parasztos, mosolya még félszeg, a moz­dulatai darabosak. Kerek ar­cán semmi festék, semmi sze- pttőszer. Hamisítatlan falusi lány. Vajon hogyan került az esz­presszóba? A székektől nehezen fért hozzá a fal melletti párká­nyon elhelyezett virágokhoz. A sarokban ültem, közvetle­nül az ablaknál, két-három karnyújtásnyira tőlem nyúj­togatta a locsolót a párkány fölött, nem tudtam megállni, hogy fel ne ajánljam a se­gítségemet: — Meglocsoljam? — kér­deztem, fejemmel a hátam mögött levő virágokra bic­centve. Talán halkan beszéltem. Félreértette. — Miért? Baj? — nézett tóm csodálkozva, amiben egy kis sértődöttség, s valami megfogalmazhatatlan, vele született bizalmatlanság Is érződött. — Segítek — mondtam. — Jó? Odaadta a locsolót. Meglo­csoltam vele a virágokat, ami­ket a székektől nem tudott elérni. Megköszönte. Aztán ment tovább a dolgára. Rám sem nézett többet. Még na­gyon kevés élettapasztalata lehet, hiszen olyan fiatal. Ta­lán el sem tudja képzelni, hogy segíteni, merő udvarias­ságból is lehet. Talán máig azt gondolja, ha még egyál­talán eszébe jutok, hogy ki akartam kezdeni vele. Mert az édesanyja otthon bizonyá­ra jól a lelkére kötötte: „Jól vigyázz, kislányom, a férfiak mind egyformák. Ne hallgass rájuk. Mind ugyanazt akar­ják. Tartsd távol magad tő­lük!” Miért választotta ezt a fog­lalkozást magának? Azóta is többször jártam ebben az eszpresszóban. Sok­szor láttam. Igyekvő és szor­galmas. Behoi-dja a mosogató­ba az üres poharakat, tányé­rokat. Átszalad a szomszéd­ba bevásárolni a kolléganők­nek. Tele van jóindulattal és szolgálatkészséggel. Talán egy kicsit ki is használják. És néha megmosolyogják a háta mögött. Ha vendég érkezik, már ugrik is, hogy kiszol­gálja. Vajon meddig fogja megőrizni ezt a dicséretre méltó jó tulajdonságát? Legutóbb sokszoknyás, aránylag fiatal parasztasz- szony kereste Marikát. Hama­rosan kiderült, hogy az édes­anyja. Egy kávét iszik. Be­szélget a lányával, a kollé­ganőkkel. Marika megfázott. De nem akar orvoshoz men­ni. Erről beszél. A kislány arcán derű és nyugalom. És egy kis büszkeség. „Íme, az én anyukám. Mindenki lát­hatja, hogy mennyire szeret engem. Törődik velem, mert ő jó...” Szeretném hinni, Marika úgy válik modem, városi lány- nyá, hogy képes lesz meg­őrizni jó tulajdonságait. És so­ha sem fogja szégyelleni sok­szoknyás édesanyját... célokat, amelyek nem a ta­nács terveiben szerepelnek ugyan, de közvetlenül a he­lyi lakosság érdekeit szolgál­ják. Ide sorolhatók a vállala­ti üzemi, intézményi fejleszté­sek, új munkahelyek terem­tése, új szolgáltatási formák bevezetése, a kereskedelmi hálózat fejlesztése stb. A ter­vekben szerepelnek azok a célok és módszerek, amelyek a program végrehajtását biz­tosítják. És végül tartalmazza, hogy a tanács a program vég­rehajtásában milyen együtt­működést teremt, milyen ko­ordinációs tevékenységet vál­lalt stb. A tanács középtávú terve és az éves munkaterv, vala­mint a ciklusprogram tar­talmazhatnak párhuzamos feladatokat. Fontos, hogy minden terv a maga sajátos funkcióját töltse be, és meg­felelő összhang legyen kö­zöttük. Fontos, hogy a lakosság véleményét, javaslatát ismer­jék, összegyűjtsék. Ez a prog­ram készítésénél kapjon meg­határozó szerepet. Ne úgy ér­telmezzék ezt tanácsaink, hogy a realitást nélkülöző célkitű­zéseket is el kell fogadni, de a lakosság többségének a vé­leménye, az üzemek elképze­lése, igénye a reális program készítésének alapfeltétele. Amennyiben a program így készül el, a végrehajtásnál kamatozik ez. A feladatok, a célok, az évek során módosulnak. Azért Is, mert bizonyos alapvető Igények kielégítést nyertek, de azért is, mert a változó élet új igényeket is napii-endre tűz. Ismert, hogy községeink­ben most, de a négyéves cik­lus alatt is elsősorban a kom­munális fejlesztés irányába tolódott el az igény. Éppen ezért a program készítésénél ezt is figyelembe kell venni úgy, hogy a sajátos helyzetből kiindulva a nagy tömegek helyzetét javító célok kerülje­nek programozásra. A tapasztalatok arra is fi­gyelmeztetnek, hogy nem •mindig és mindenütt helyes kizárólag az úgynevezett nagy feladatokra fordítani a fi­gyelmet. Egy-egy utca, vagy községrész ügye, dolga sok­szor nem hanyagolható el, még a legszebb nagy célokért sem. Ezért azt, hogy egy-egy tanács ciklusprogramjában milyen jellegű feladatok sze­repeljenek, a helyi igények, lehetőségek határozzák meg. A CIKLUSPROGRAM ösz- szeállításában a nagyobb sze­rep a tanácsoké. De igényelni szükséges a pártszervezetek, a népfrontbizottságok segítését is. Mert csak így, a közösen elkészített ciklusprogram lesz reális, megalapozott és meg­valósítható. Béri Ferenc brigádvezetőt kerestem a Kábel Művek ba­lassagyarmati gyárában. Ko­vács Sándor, a szakszervezeti bizottság titkára azt mondta, hogy az olasz TUBOLÁR gépsornál, a nagycsarnokban megtalálom. Megszólítom az első embert, aki az utamba kerül. „Talán az üzemvezető meg tudja mondani. Ott, az a szürke köpenyes”. Alig tu­dom utolérni. A csarnok olyan hatalmas, akár labdarúgó­mérkőzéseket lehetne benne tartani. No, és mellékesen még egy-két kisebb sportléte­sítmény is elférne a betonfa­lak között. Az üzemvezetőt Seiben Ferencnek hívják. Ke­ressük a brigádvezetőt. Köz­ben beszélgetünk. Most már nem tudnám meg­mondani, hogyan került szóba a szakmunkásképzés. Elég annyi, hogy ősszel a gyáregy­ség kétéves szakmunkásképző tanfolyamot szervezett a ká­belgyártó betanított munká­soknak. Tizenkilencen jelent­keztek felvételre. Rövidesen meg is kezdődött az oktatás, de egy idő után félbeszakadt a tanfolyam. Vajon miért? TIZENKILENCBŐL KETTŐ Félretettem azokat a kérdé­seket, amelyeket Béri Ferenc­nek akartam feltenni. Felkel­tette ennek a tanfolyamnak a sorsa az érdeklődésemet. Ta­lán menet közben a dolgozók meggondolták magukat? Nem akarnak tanulni? Nem érde­mes? Vagy más problémák akadtak? Hirtelenjében két embernek is feltettem ezeket a kérdése­ket. Celleng János technoló­gusnak, aki előadója volt a tanfolyamnak, meg Osztroluc- ki Lászlónak, alti Béri Ferenc­cel együtt jelentkezett a kép­zésre. Nincs módom arra. hogy a véleményüket szó sze­rint idézzem, csak a válaszok lényegét próbálom összefoglal­ni. A tanfolyam résztvevői há­rom műszakban dolgoznak. Szerdán kilenckor, pénteken fél háromkor kezdődtek az előadások. Többen vidékről járnak be dolgozni a gyárba. Könnyű elképzelni a helyze­tüket. Alkalmazkodniok kel­lett a buszjáratokhoz, a tanu­lás miatt a munkanap lega­lább két műszak hosszúságú­ra nyúlott, ami nem kis áldo­zatot és fáradtságot követelt. MUNKAIDŐBEN? * Felvetődött, hogy munkaidő alatt tartsák a tanfolyamot. Esetleg mentesítsék a résztve­vőket az éjszakai műszak alól. Egyik sem lehet megoldás. A termelésben feltétlenül fenn­akadást okozna. S végtére is: a tanfolyam nemcsak az üzem. hanem elsősorban a dolgozók érdeke. Vállalták, hát hozza­nak áldozatot, csinálják végig! Ebben most már nincs vita. Csakhogy más tényezők is el- kedvetlenítően hatottak. Nem készültek el időben a tan­könyvek, néha előadó sem volt, állítólag az is előfordult, hogy helyiség hiányzott. Rá­adásul elméleti tantárgyakkal kezdődött az oktatás, fizikával, matematikával, ami kicsit megriasztotta az embereket. Az érdeklődés hiánya. Ez a „vádpont” is elhangzott. A végefelé néha már csak pár ember „lézengett” az előadó­teremben. Ezért is kellett föl­függeszteni a tanfolyamot. S az év végén már nem volt idő újra „föltámasztani”. Mások a megcsappant érdeklődést — mert szerintük volt érdeklődés — az előbb felsorolt okoknak tulajdonították. A FOLYTATÁS „Csak az jelentkezzen a tan­folyamra, aki valóban meg akarja szerezni a szakmunkás­bizonyítványt. Legyen helyi­ség, tankönyv ég előadó”. Ezt mondja Béri Ferenc. A szakszervezeti titkár nem­régen tárgyalt arról Géczi Im­re igazgatóval, hogy újjászer­vezik a tanfolyamot. Termé­szetesen. figyelembe veszik az elhangzott véleményeket, meg­keresik a legjobb megoldást. Megéri-e elvégezni a tanfolya­mot? Érdemes-e két évig ta­nulni? Igen! A dolgozó na­gyobb szakértelemmel tudja majd végezni a munkáját, magasabb lesz a fizetése, nő a gyárban a megbecsülése, a rangja. A legnagyobb „bökkenő”, hogy a kábelgyártó szakmun­ka, mint foglalkozás, nincsen T K é — Nem értem, hogyan ejt­het egy fiú ennyi hibát? — jegyzi meg csodálkozva a tar nító, amikor visszaadnia a há­zi feladat füzetet a diáknak. — Hát az úgy volt, hogy ketten írtuk a nagyapával — feleli a diák. * Bemard Shaw így szólt az utcán mellette elhaladó hölgy­höz: — Ma elbűvölő, asszonyom! — Micsoda?! — csodálko­zott a hölgy. — Nem isme­rem önt uram! — Ó, bocsásson meg — fe­lelte Shaw. — Összetévesztet­tem valakivel. ♦ Egy fiú autót nyert a lot­tón, beültette az apját, és .ndult vele kocsikázni. Útköz­ben nekiütközött egy távíró- póznának és megállt. — Fiacskám — mondta az apa —, hogyan fogsz megállni az autóddal a nyílt mezőn, ahol nincs távírópózna? •k George Stevenson egyszer benne az országos szakmun­kásjegyzékben. Tehát nem szakma. Illetve csak gyáron belül az. A Kábel Művek haj­landó elismerni, szakmunkás­ként nyilvántartani és fizetni a kábelgyártókat, de „hivata- !aßan”, a gyárkapun kívül ez a „titulus” nem illeti meg őket. Ha esetleg munkahelyet cserélnek, az új helyen segéd­munkások, legfeljebb betaní­tott munkások lehetnek. ÖSSZEGEZÉS Ellentmondásos, nem túlsá­gosan lelkesítő számukra ez a helyzet. Egyesek azt állítják, hogy a munkások nem szíve­sen tanulnak. Persze, ez így általánosságban nem igaz. De ha már tanulnak, akkor joggal elvárhatják, hogy szerzett tu­dásuknak ne csak „helyi” ér­téke legyen. Nem lehet ugyan minden megfontolás nélkül újabb és újabb szakmákat „kreálni”, de valamiféle áthi­daló megoldást felétlenül ta­lálni kellene, hogy a kábel­gyártó szakma, ha nem is önállóan, de valamely rokon­szakmához kapcsolódóan lé­tezhessen. Ez korántsem merő formali­tás. Rövidesen sorra kerülnek a bejelentett béremelések. A rendelkezésre álló forintokból a kábelgyártó betanított mun­kások a szakmunkásoknál ki­sebb arányban részesülhetnek. Pedig szakmunkás-felkészült­séget igénylő munkát végez­nek. Vajon képes lesz-e a gyár ezt a különbözeiét a saját ere­jéből kiegyenlíteni? FáK nagyon megéhezett és az ét­terembe rohant. A lépcsőn azonban megállította egy ai-isztokrata, és ezt kérdezte tőle: — George, a mozdony után melyik találmányát tekinti a legjelentősebbnek ? — Az étkezőkocsit — vála­szolta Stevenson, és tovább sietett az étterem felé. ★ — Mi van maguknál ma ebédre? — kérdi a vendég az étkezdében, — Hogy nem szégyellj ma­gát, polgártárs! — vála­szol a pincér. — Második hónapja jár hozzánk ebédel­ni és nem tudja meg jegye i- nU * — Nein vagyok annyira el­lensége önmagámnak, hogy megmondjam, kicsoda a ba­rátom. * Egy fiatalember felkeresi az orvost és a következő kérés­sel fordul hozzá: — Doktor úr, pillanatnyi­lag egészséges vagyok, jól érzem magam. Egyetlen vá­gyam, hogy nagyon-nagyon sokáig éljek, mit kell ten­nem? Az orvos gondosan meg­vizsgálja a pácienst, majd így szól: — Uram, ön valóban makk- egészséges. Feltehetőleg hosz- szú életű lesz. — Igen, igen, de nekem ez nem elég. Mit tegyek, hogy nagyon sokáig éljek? . — Nos, kérem, keveset és csak könnyű dolgokat egyék, szeszes italt egyáltalán ne fo­gyasszon, őrizkedjék a ciga­rettától, és ami a legfonto­sabb, szigorúan tartózkodjék a nőktől. — És ha mindezt megte­szem, biztos, hogy hosszú lesz az életem? — Nem, egyáltalán nem biztos. Azt azonban garantál­hatom, hogy hosszúnak fog­ja érezni. * — Nem találja nevetséges­nek? Ennek az az oka. Ön­nek nincs érzéke az én hu­moromhoz. ★ — Az élet: lángolás —. mondta egy illető, miközben mással kapartatta ki magá­nak a gesztenyét a tűzből. —is 6 NÖGRÁB - 1973. február 3.« szombat Kiss Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom