Nógrád. 1973. február (29. évfolyam. 26-49. szám)
1973-02-20 / 42. szám
Ami nincs a borítékban A munkásközvélemény és a szakszervezetek 1973-ban az egy főre jutó reáljövedelem 4,5—5 százalékkal növekszik, ugyanakkor egyre nagyobb jelentőségű az is, ami nincs a borítékban, vagyis amit államunk — a bérből és fizetésből élő — minden egyes dolgozóra költ. 1972-ben a költségvetés 25 milliárd forintot fordított kulturális és egészségügyi célokra, fiz több mint 4 milliárd forinttal haladja meg a harmadik ötéves terv utolsó évében e célra felhasznált összeget. A családok az állami költségvetésből — a pénz- beni juttatásokon felül — átlagosan és évente 7500 forint értékű társadalmi szolgáltatást kapnak. Az egy lakosra jutó kulturális szolgáltatás eléri a másfél ezer forintot. Lássunk egy példát: az 1971/72- es tanévben egy általános iskolai tanuló oktatására a költségvetés 3500 forintot, egy középiskolás diákéra 7800 forintot fordított. A felsőoktatás nappali tagozatán tanulók képzése fejenként évente 34 900 forintba került az államnak. Szociálpolitikánk egyik legfontosabb intézkedése mégis a több gyermekes családok helyzetének könnyítésére törekszik. Egy évvel ezelőtt valósult meg a családi pótlék újabb emelésére: 1972. január 1-től államunk 100 ezer forinttal emelte a három- és több gyermekes családok gyermekenkénti családi pótlékát, s az egyedülálló egy- és kétgyermekes szülőkét is. Jelenleg 640 ezer ember kap családi pótlékot, s ennek kiterjesztése az ipari tanulókra különösen nagy segítség a munkáscsaládok számára. A gyermekruházati cikkek dotálására államunk évente 360—380 milliót fordít, s ezen belül csupán a gyermekcipők árához 200 millióval járul hozzá. A fentiekből kitűnik, hogy a társadalmi, szociálpolitikai juttatások lépést tartanak a lakosság folyamatosan növekvő, munkából származó jövedelmével. A pénzbeni és természetbeni társadalmi juttatások közül elegendő megemlíteni az üzemi étkezést, a kedvezményes üdülést, amelyekhez az állam hozzájárulása az elmúlt tíz esztendő alatt 18,4 százalékról 22,8 százalékra emelkedett. Az egészségügyi ellátásra ezen belül Emelkedett a tagság jövedelme Varsányban Nehéz gazdasági év végére tettek pontot a varsányi Üj- kalász Egyesült Termelőszövetkezetben. Két éve szanálták a közös gazdaságot. Az idei gazdasági év fő feladata volt az előző évben megindult stabilizálódás megszilárdítása. Ha nem is sikerült úgy zárni az évet, mint azt egy éve tervezték» mégis a tagság jövedelmének növekedéséről, a közös gazdaság gyarapodásáról tudtak számot adni. Az előző évihez képest nyolc százalékkal emelkedett a bérszínvonal. Az alkalmazottak napi átlagbére 80 forintról 91 forintra, míg a tagoké 74 forintról 79 forintra emelkedett. Az első negyedévben a 20 százalékot visszatartották, a második negyedévtől teljes bért fizettek a dolgjozóknak. Az első negyedévi visszatartott húsz százalékot a zárszámadáskor a tagság megkapta. Az előző évhez viszonyítva több mint egymillió forinttal többet költötték a közös gazdaság gyarapítására. Közel hárommillió forintért különböző munka- és erőgépeket vásároltak. Az esős nyár miatt a gabonát nem sikerült idejében betakarítani. Ez kiesést jelentett a szövetkezetnek. A betervezett összeg 61 százalékát hozták csak a kalászosok. A dohánynál is félmillió forint kiesés mutatkozott a mostoha időjárás miatt. Jelentős többletbevételhez jutott a szövetkezet a burgonyából. Az állattenyésztésben elvégezték a szarvasmarha-állomány tbc-mentesítését. a selejtezést, s bizony ez érzékenyen érintette a gazdaságot. Viszont néhány év múlva a mostani kiesés kamatostól megtérül. Igaz. hogy a tej hozamuk 1800 literről 1944 literre emelkedett, de még ez is messze elmarad a jó átlagtól. A juhállomány jelentősen gyarapította a közös gazdaság vagyonát. A jövő feladatai között jelölték meg a növénytermesztés gépesítésének teljes befejezését, a szarvasmarhaprogram fokozatos megvalósítását, a juhállomány jelentős növelését. Sz. F. gyógyszerekre 1960-ban minden lakosra 661 forint jutott, ma pedig az állami költség- vetés 972 forintot fordít ilyen célra. Az egyes dolgozó ré tegek az allábbiak szerint részesülnek a szociális-kulturális, pénzügyi kiadásokból: a munkásokra fejenként 912, a szellemi dolgozókra 1012, a parasztságra pedig 750 forint jut. A szociális ellátás színvonala szerint hazánk a világ- ranglista első harmadában helyezkedik el, holott a nemzeti jövedelem szempontjából a középső harmadban foglalunk helyet. Hogy mégis felvesszük -a versenyt a nálunk gazdagabb országok hasonló intézményeivel, annak oka szociális intézményrendszerünk fejlettsége és következetes továbbfejlesztése. A társadalombiztosítást ma hazánkban a lakosság 90 százaléka élvezi, s az állami ráfordítás emelkedő forintjain felül a vállalatok és szövetkezetek szociális kiadásai is egyre nőnek, 1972-ben elérték a négymilliárd forintot. Divatos dolog manapság az életszínvonalról beszélni, azonban nagyon sokan akadnak — még a közgazdasági képzettségűek között is —, akik hajlamosok csak a borítékban szereplő végösszegben gondolkodni. Ez a fizetéscentrikus szemlélet tulajdonképpen természetesnek tartja mindazt a juttatást, amit szocialista társadalmunk a béren felül biztosít részükre. A legtöbben magától értetődőnek vesszük, hogy az üzemi étkezőben kedvezményesen kapjuk a kosztot, az orvosi rendelőben ingvenkezelésben részesülünk, átvesszük a munkaruhákat, elfogyasztjuk a védőételeket, naponta átlag 206 ezren tartózkodunk otthon táppénzes betegállományban, s közben a gyermekünk óvodába jár és az évi üdülőbeutalónkat is megkapjuk. Ugyancsak természetesnek tartjuk, hogy másfél millió nyugdíjasunkhoz csönget havonta a postás, hogy az óvodai hozzájárulásunk csak töredéke annak, amibe gyermekünk ellátása kerül. Életszínvonal-politikánk a fizetésén kívül is folyamatosan és jelentősen kiegészíti a családi költségvetést. „A gyár nem szociális intézmény” — mondták régen, ha valaki segítségre szorult, szüksége volt valamire. Ma intézményesen gondoskodnak az egyes emberről a munkahelyén, s kormányszintű, társadalmi méretű a törődés életszínvonalunk szakadatlan emelésével. Ami nincs a borítékban, nem szerepel a fizetési szalagon és mégis rendre kézhez kapjuk, azt közgazdászaink manapság így határozzák meg: hazánkban egyre nőnek a társadalmi szolgáltatások. K. É. Palchuber Károly és Palchuber Lajos — aki egyben a „Villám” Szocialista Brigád vezetője — a „veteránok” közé számítanak a nagybátonyi gépüzemnél. A testvérpár és az egész; csoport jó munkáját a Szocialista cím arany fokozatának kétszeres elnyerése is bizonyítja Bibék felv. „SAJNÁLATOS dolog, hogy viszonylag elfogadható gazdasági év után ilyen szomorú eredményről kell számot adni tagságunknak”, (Részlet Hunyadi Árpád szövetkezeti elnök zárszámadási beszámolójából.) Az elmúlt évi eredménnyel tényleg nincs mit dicsekedni. A csécsex — egyébként jó adottságú — termelőszövetkezet négymillió forint veszteséggel zárta az esztendőt. A bajok gyökerei — erről beszélt Zeke Sándor járási párttitkár is — több évre nyúlnak vissza a Szuha völgyében. Pénzügyi zavarokkal küzdött a közös gazdaság egészen 1969. óta. De az akkori vezetők nem mertek őszintén szembenézni a valósággal. Kozmetikáztak, mindenre találtak magyarázatot. Sőt, 1971. végén nem riadtak vissza törvénybe ütköző mérleghamisítástól sem. Ennek az erkölcstelen magatartásnak a „levét issza” vezetőség és tagság. A struccszemlélettel irányító, bizalomra méltatlan vezetőket azóta eltávolították a szövetkezet éléről. Gondok, bajok sokaságát nehéz örökségként hagyták maguk után. Miként is gazdálkodtak az elmúlt évben Csécsén? A tavaszi kedvező kilátások, a biztató terméseredmé■nterjü ai SZIIIIT vezető titkárává! Megyénk munkássága a X. pártkongresszus és a szak- szervezetek XXII. kongresszusa által megjelölt úton halad, az ott hozott határozat végrehajtásán fáradozik. Munkájuk, magatartásuk, fegyelmük, szemléletük, áldozatkészségük a szocialista munkaversenyben, a szocialista brigádmozgalomban elért eredményeik termékenyítőén hatottak a megye társadalmára, városban és falun egyaránt. Ebben nagy szerepük van a szakszervezeteknek, amelyek azon munkálkodnak, hogy minél több munkás vegyen részt alkotó módon a párt politikájának végrehajtásában. Ezekről a kérdésekről, valamint a szakszervezetek munkásközvéleményt formáló tevékenységéről beszélgettünk Lipták Józseffel, az SZMT vezető titkárával. — Mivel lehet bizonyítani a szakszervezetek felvilágosító, nevelő, termelést segítő munkájának eredményét a munkások körében? — A megyében több mint 60 ezer munkás dolgozik. Ebből 57 ezer 403 a szakszervezet tagja. Csaknem 23 ezerre tehető a törzsgárda, több mint 27 ezren dolgoznak a munkabrigádokban, amelyeknek száma 2381. A kollektívában egyre nő a Szocialista címet elnyert brigádtagok száma, köztük a 30 éven aluliaké is. Évenként 2000—2100 dolgozó kapja meg a Kiváló Dolgozó jelvényt. A kitüntetettek egynegyede nő. Ugyancsak évenként 1800—1900 újítási javaslat kerül a naplókba, amelyekből a bizottságok 1000— 1100-at el is fogadnak. A bevezetett újítások gazdasági eredménye évenként eléri a 65—67 millió forintot. — A napi feladatok teljesítése mellett bármikor szívesen vállalkoznak nagyobb erőfeszítésekre. Ilyen volt az árvízkárosultak megsegítése, óvodák, iskolák patronálása és segítése. Gyakoriak az internacionalista megnyilvánulások is. Ez legfőbbképpen a vietnami eseményekkel kapcsolatban domborodott ki. A tiltakozó táviratok mellett rendszeresen vietnami műszakokat tartottak, jelenleg pedig az „Adj vért Vietnamnak” mozgalomban vesznek részt. Az előbbieken kívül készek társadalmi munkát is végezni. Erejükből jut bajba • jutott társaik megsegítésére. Sokan járnak kollektíván mo-, ziba, színházba, segédkeznek egymás házának építésénél, iskolákat, óvodákat, gyermek- intézményeket patronálnak. — Vannak még más bizonyító megnyilvánulások is? — Igen. Józan mértéktartással értékelik és elfogadják azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a párt-, a kormány-, a társadalmi szervek tesznek gazdaságunk fejlesztéséért. Az eredményeket megváltozott életkörülményeikkel, az üzemek, városok, falvak fejlődésével bizonyítják. Egyértelműen támogatják a párt politikáját, készek annak végrehajtásáért továbbra is áldozatkészen munkálkodni. Ezek a meghatározók a munkások véleményének, hangulatának megítélésénél. — Milyen tényezők hatnak a munkásokra? — Mindenekelőtt a közvetlen munkahelyi körülmények, munkafeltételek, azokkal együtt járó termelési és kereseti lehetőségek, a vállalat gazdálkodásának hatékonyságát befolyásoló tényezők, a nyereség alakulása, az üzem- és bérfejlesztési lehetőségek. Az üzemen kívül az árak, elsősorban a szabad árak. Ezenkívül a régi tradíciókon alapuló szokásjogok, amelyeknek megváltoztatása folyamatban van, megoldása azonban csak hosszabb távon lehetséges. Ezek között említhetem a szakmák közötti bérek és juttatások arányát, a régi és új üzemek közötti eltéréseket, az idős és fiatal szakmunkások bérarányát, a fiatalok beilleszkedését stb. — Az előbbiekből az derül ki, hogy a munkások elsősorban munkahelyi kérdésekkel foglalkoznak. — Valóban így van, mert itt nyílik alkalom mindennap a különböző összehasonlításokra, a munkások itt várják a párt politikájának realizálását, az elvi döntések gyakorlati megvalósítását. Az erre vonatkozó munkásvélemények abszolút többsége pozitív. Főleg az idősek vallják, hogy rendre-sorra megvalósulnak a szocialista elvek, hogy lényegesen könnyebb, emberibb a munka és a bánásmód. — Mit tesznek szóvá? — A hanyag munkát, a folyamatos termelés feltételeinek hiányát. Nagy többségük kiközösíti a lógósokat. Sürgetik a gyáron belüli szervezetlenség felszámolását, a helyes döntések végrehajtását, az adminisztráció csökkentését. Fellépnek minden torzulás ellen. Nemcsak kritizálnak, hanem jó ötletekkel, javaslatokkal, újításokkal segítenek Is a termelés társadalmi hatékonyságának növelésében, a rendteremtésben. — Milyen más kérdések foglalkoztatják még a munkásközvéleményt? — Az életszínvonal alakulása. A munkások abszolút többsége elismeri és elfogadja a párt életszínvonal-politikáját. A józan, mértéktartó vélemények közé túlzó, esetenként demagóg megnyilvánulások is bekerülnek. Sokszor különböző keresetű családok életszínvonalát hasonlítják össze, függetlenül a keresők számától, azok végzett munkájától, beosztásától, a pénzfelhasználás irányától. Vannak, akik az életszínvonalat a nyugati kapitalista országok jól fizetettjeivel igyekeznek összehasonlítani. Egyes rétegekben eltúlozzák a magukról megfeledkezett vezetők visszaéléseit, általánosítanak, felnagyítják a valós helyzetet. A munkásközvélemény nehezen barátkozik meg a mozgó árakkal. Előfordul, hogy egyesek rosszindulatú, téves információkból, vagy elferdítésekből olyan véleményeket emelnek a munkásközvélemény rangjára, amelyek valójában egy szűk csoport, vagy sértett emberek nézetei, — Milyen módon kívánják a szakszervezetek továbbra ia befolyásolni, formálni * munkásközvéleményt? — Ennek több módja vas?. Ezek között említhetem az üzemi demokrácia fórumainak tartalmi javítását. Az üzemi szakszervezeti bizottságokban több mint 8000 választott tisztségviselő tevékenykedik, 4500-ra tehető azoknak az aktivistáknak a száma, akik különböző munkabizottságokban dolgoznak. Ez jelentős politikai erő. ' Rájuk hárul* hogy a szakszervezeti taggyűléseken, a termelési tanácskozásokon, a brigédértekezlete- ken és más fórumokon válaszoljanak a felvetett kérdésekre, vitatkozzanak a téves felfogásokkal, érveljenek, bizonyítsanak. Ilyen vélemény- cserékre jó alkalmat ad a szakszervezeti oktatás, ahol jelenleg 11 ezren tanulnak, az Ismeretterjesztő előadások, amelyeken évente 60—68 ezer fő vesz részt. A munkásközvélemény helyes formálásának szolgálatába állítottuk a szak- szervezeti művelődési házak, könyvtárak programját. Emellett szükség van arra, hogy az aktivistáknak több tényanyagot adjunk. Elsősorban a munkahelyükön, lakóhelyükön végbemenő beruházásokról, szociális, kulturális létesítményekről, az életkörülmények változásáról tájékoztassák a közvéleményt. A konkrét tények ismertetésekor hangsúlyozni kell a munkásoknál is, hogy ezek a szocialista rendszer politikájának eredményei. Emiatt nem kell szégyenkezni, sőt ellenkezőleg — fejezte be nyilatkozatát Lipták József elvtárs. Zárszámadás után Súlyos örökség Csécsén nyék ellenére egyre súlyosabb gazdasági és pénzügyi nehézségekkel kellett szembenézniök — miközben áprilisban kiderült a mérleghamisítás. Dicséretére legyen mondva, a szövetkezet tagjai a bizonytalansági tényezők sokasodása ellenére becsülettel kivették részüket a közös munkából, a Állatállományuk tavaly keveset változott. Az év végén 241 szarvasmarhát és 217 sertést tartottak nyilván. Sok gonddal küzdöttek e téren az elmúlt évben. A tejtermelésben bizonyos fokig előbbre léptek, de keveset. Amíg 1971- ben 1600 liter volt az egy tehénre jutó évi átlag, addig mostoha időjárással dacolva tavaly ez a szám 2000 literre igyekeztek növelni a bevételeket. Gabonaíéleségekböl megfelelő hozamokat értek el — bár adottságaik ettől többet is feltételeztek volna. Kukoricából és lucernából jelentősen sertés leadását is lebonyolí- felülmúlták a tervet. Zöldbor- l»tták. Állami támogatással sótermesztési elképzelésük végeredményben nem fizettek nem vált be — csak ráfize- l'á a sertéstenyésztésre. Megállapítható, hogy szarvasmarha-tenyésztésben Csécsén elmozdultak a holtpontról Az említett eredmények ellenére azonban a tervezett árbevételtől tavaly az állattenyésztési ágazatban elmaradtak. A 2,8 milliós terv helyett, csak 2,5 millió forint bevételt értek el. A szövetkezet dolgozói zömmel becsületes, jószándékú, a közös gazdaság sorsáért aggódó emberek. Munkakerülő akadt persze Csécsén is! Olyan, aki el nem végzett munkáért is pénzt várt. A tagok személyes példamutatása, a vezetők szigorúsága. a szocialista munkaverseny kibontakozása nyomán remélhetőleg mindez mielőbb ritkábbá válik. EGY MEGFELELŐ adottságokkal rendelkező termelőszövetkezet — elsősorban szubjektív okok miatt — vakvágányra futott. De nem siklott ki! Van tehát visszaút — a fővágányra. Az egymásra utalt vezetők és tagok összehangolt tetést hozott. Csakúgy mint a kertészet, melynek megszüntetését határozták el. Leszűrhető, hogy növénytermesztésből mégsem, vizsgáztak le Csécsén. A tervezett 4,5 milliós bevételi tervet 25 ezer forinttal túlszárnyalták. , emelkedett. Az is igaz, hogy e területen rövid idő alatt látványos eredményt elérni nagyon nehéz. Tavaly 350 hízósertést értékesítettek. Emel- ,, , , , , lett 200 háztájiból származó ^ókenysegével kikerülhetnek a hullámvölgyből. A tagok külső segítséget kaptak. A teljes munkabért megkapták. Most már a szövetkezet vezetőin, gazdáin a sor: a .szanálási bi- a zottság instrukcióit megszívlelve kivezetni a termelőszövetkezet szekerét a kátyúból! R t NÖGRÁD - 1973, február 20,, kedd a
