Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)

1973-01-12 / 9. szám

Színházi estéh A „beatesített" Csokonai Szerkessz velünk!. Vakmerő vállalkozásba kez­dett Görgey Gábor drámaíró és Stark Tibor zeneszerző, amikor Sándor János rende­ző biztatására és Csokonai Vitéz Mihály: G er son de Mal- heureux, vagy az ördöqi mes­terséggel feltaláltatott ifjú című vígjátékának hatására, a Csokonai-poémák ihletése mellett hozzálátják a Lilla és a kísértetek című, úgyneve­zett érzelmes komédia meg­írásához. Az író kiragadta Csokonai életének és művei­nek aktualizálható epizódjait, mondanivalóit, s a zeneszer­ző jazzesitett, beatesített alak­ban varázsolta elénk a két­száz éve született költő vér­bő, maradandó, szenvedélye­sen szerelmes, parlagian élet­közeli költészetét. Nem egyedülálló az efféle vállalkozás, hiszen a Petőfi 73. című film is hasonló esz­közökkel igyekszik ráterelni az ifjúság érdeklődését üstö­kös-sorsú költőnk életművé­re. Számomra némiképp bán­tok az efféle eszközök, mert azt óhajtják elhitetni, hogy Csokonai és Petőfi költésze­te önmagában ifjúságunk előtt nem áll meg, ami sem­miképpen nem lehet igaz. Hogy a Bazilikában vagy a Mátyás-templomban beatmisét kell tartani ahhoz, hogy a fi­atalokat odacsalogassák, az még hihető. De hogy nemzeti költészetünk nagyjainak is beates csalogatóra lenne szük­ségük, az már tragikus fel­tételezés. Mégis úgy látszik, a Lilla és a kísértetek salgótarjáni sikere is azt igazolja, hogy a közönség, főleg a fiatalok, mm idegenkednek az ilyen­forma, vakmerő kísérletektől. S helyenként, főleg a dalbe­téteknél, amelyeknek szöve­gét Csokonai lírai terméséből „ollózták” össze a szerzők, magunk is elfogadtuk, hogy Csokonai az egyik legszínvo­nalasabb táncdalszövegírónk. A költő világirodalmi értékű költeményeiből szívbemászó, izommozgató, érzelmes angol­keringő, tangó vagy twist szü­letett. De a Csokonai-versek bő­vizű áradása ellenére sem Csokonai élete zajlik a szín­; ■ • • 4 I i ■■ Lilla és a poéta pádon, az frő nem véletle­nül nevézte el hősét Magyart Mihálynak. Inkább egy álom az, ami a színpadon megele­venedik, egy szatirikus, ab­szurd, Csokonai-poétás fantá­zia, amely soha el nem jut­hatott a megvalósulásig. Már csak azért sem, mert a tör­ténet messze elrugaszkodik a valóságtalajról és különö­sen a második felvonásban bőséges teret nyújt az öncé­lú komédiázásnak. A szerző a cselekménytelenségben és a nagyfokú aránytalanságban — egy ügyes ügyvéd ezt ál­líthatná — ezúttal tökélete­sen Csokonait követi. Julow Viktor írja egyik tanulmá­nyában Csokonai „Gerson”- járól: „Az iskolai színjátszás hagyományos bohózati figu­ráival űzött felszabadult, fék­telen tréfálkozás háttérbe szorítja a voltaképpeni **ko­molyI« főcselekmény...” Ez történik a Lilla és a kísér­tetek esetében is. A komédlázás amellett csak a vaskosságot veszi át Cso­konaitól, egyébként az ope­rettszüzsék és a kabarétré­fák polgári hagyományaira épít. Az első felvonásban a két bécsi kopó kaméleonszerü színeváltozásaira épül a hu­mor, a második felvonásban pedig egy tömeges kisértetjá- ték boccacciói és pirandellói helyzetkomikumára. Sokan alkalmazták már a bárgyú mesterdetektívek figuráit és a kísértetjárásban rejlő komi­kumot, mégis most is jókat mulattunk a pajzán és gro­teszk fordulatokon. S hogy a szerző jól bánik a nevettetés eszközeivel, az is bizonyítja, hogy a siker nem társul ki­magasló színészi játékokkal. Az énekhanghiánnyal küzdő Györgyfalvay Péter (Magyari Mihály) és Agárdy Ilona (Lil­la) egyébként is halvány sze­repe teljesen elszürkül a hu­morvonal felhangolása mel­lett, hiszen a prímet Hollósi Frigyes (Stumpf) és Czibulás Péter (Nachtigall), a két tít- kosrendőr viszi, a második felvonásban őket váltja a sze­gedi vendég Szendrey Ilona (Dorottya), s csak a második vonalban jut szóhoz A feke­te város filmváltozatéból Is­mert Máriáss József, Jászal-dí. jas (Pofók Lajos), Halász Lász­ló Jászai-díjas, a gyáva Ha- dik-huszár, Pap Zoltán, az is­kolamester, Kürtös István (Tá- madi Miklós) és a tempera­mentumos Boross Mária (Ro­zi), Lilla szobalánya. Mindent egybevetve: a közönség jót mulatott, különösen a máso­dik felvonás pergő burleszk- helyzetein. Sándor János, Já­szai-díjas rendező a komi­kum kihegyezésére és a per­gő ritmusra helyezte a fő­hangsúlyt. Harányi Márton, a karmester viszont azt bizony­gatta, hogy a beatrltmus hí­ve. Annak ellenére azonban, hogy jót mulattunk, megma­radt az a hiányérzetünk is, hogy nem egy kimagasló, jó darabot láttunk. A Lilla és a kisértetek amellett, hogy szórakoztat, cseppet sem al­kalmas arra, hogy emléket állítson a hányatott életű, a maga korában (Balassit kö­vetően) legnagyobb poétánk­nak. Lakos György A jubileum jegyében ötvenéves Salgótarján első lesz. Erre minden Itt érettsé- érettségizettekkel, s az így középiskolája, a Madách Imre gizett diákot várnak. Különfé- összegyűlt anyag egy része is Gimnázium és Szakközépisko- le forrásokból megszerezték a ide kerül. Tartalmazza ez a la. A félévszázados évfordulót diákok egy részének lakcímét, rész az iskolában érettségizett az egész tanév során ünnep- és számukra kiküldtek 2435 és jelenleg ugyanott tanító tik. A hetvenhármas év első jelentkezési lapot, mellyel a volt gimnazisták visszaemléke- hónapjában indulnak a na- címzettek bejelenthetik rósz- zéseit, valamint egy jelképes gyobb szabású események, vételi Igényüket, valamint családfát, amely azt ábrázol- Pályázatokat hirdettek a diá- azt, hogy kívánnak-e az év- ja, hogyan vált ki az egykori koknak és a tanároknak egya- fordulóra készített emlékpia- salgótarjáni gimnáziumból a ant, melyekben az országos kettből, illetve a jubileumi többi pillanatnyilag működő évforduló — Dózsa-, Petőfi- és évkönyvből. A jelentkezési la* helybeli középfokú oktatási in* Madáeh-jubileumcík — téma- pok közül eddig mindössze tézmény. A második rész a körei mellett az iskola sajátos 510 válasz érkezett be. Száz- jubileumi év története, sikeres -lehetőségeit is kihasználják, nyolcvanat a posta a „címzett pályamunkák részletei. A har- Az építészeti szak, valamint ismeretlen” jelzéssel juttatott madik rész a szokásos év* az egészségügyi szak is meg- vissza. Azok, akik nem kap- könyvanyagot tartalmazza, kapta a maga témáit. A lea- tak jelentkezési lapot, ameny- bemutatja a tantestületet, az dási határidő január 10. nyiben címüket közük a gim- osztályokat, néhány szavas ötven írásbeü pályamű szü- náziummal, megkapják. jellemzéssel, tanulmányi ered­tetik. A munkákat a szakta- A jubileumi évkönyv ké- ményeik feltüntetésével. Kü- nárok, illetve az Építőipari szül. Első részében az iskola lön foglalkozik a szakkörök Vállalat, valamint a kórház történetét, régi tanárokról va- munkájával, korábbi eredmé- munkatársai bírálják, el. Az ló megemlékezéseket gyűjtőt- nyeikkel, országos szintű ve- únnepélyes díjkiosztásra janu- tek össze. A mai diákok télkedőkön, pályázatokon elért - - KISZ-alapszervezetenként fel- helyezésekkel. vették a kapcsolatot a régen G. I. ár 20-án délelőtt 11 órakor ke­rül sor, amikor Madách szü­letésének 150. évfordulóját ünnepük a József Attila Me­gyei Művelődési Központban. Ez alkalommal az irodalmi színpad ad műsort, melyet Kerényi Ferenc, neves Ma- dách-kutató segítségével állí­tottak össze, ö tartja az ün­nepi beszédet is. Az ünnepségsorozat követ­kező eseménye az iskola ál­tal megyei szinten meghirde­tett Madách, Petőfi vers- és prózamondó verseny elődön­tője és döntője lesz. Erre ja­nuár 28—29-én kerül sor. A vewenyt Petőfi-emlékünne- péllyel kötik egybe. Mindkét kategóriában az első díj 1000, a második 800, a harmadik iíOO forintos könyvutalvány. Emellett az első tíz helyezett oklevelet és könyvjutalmat is kap. Az ünnepségsorozat csúcs­pontja a júniusban megren­dezendő öregdiák-találkozó is}*.,, ás;! A NÓGRÁDI ÚTTÖRŐK KISDOBOSOK HÍRADÓJA óotogiiBosiiiaiiDtiteiiooiBOOotiooBOOotQBiiaosoosiBimsmisisigiiiiiuiMioiuiiiiuiiiiiiiMiiiiiiBiiMtisiiiiiAMiissiaiatimiDiftBBMiioDSOBOooQSsiiaBiBgogemiiBaEBfiettoiiiiioiaiiiMiiatstMMM? BOLDOG ŰJ É7ET! A „Szerkessz velünk!” rovat népszerűségét mutatja, hoffy sok kisdobos- és úttörő-levelezőnktől kaptunk nagyon ked­ves karácsonyi és újévi üdvözletei, amelyeknek igen örül­tünk, és ezúton kívánunk mi is valamennyi kis tudósítónk­nak, köztük azoknak is, akik idén lesznek tudósítók, iskolai eredményekben gazdag, boldog új esztendőt. Köszönjük a Petőfi-évforduló alkalmából küldött sok kedves tudósítást és a megemlékezést nagy költőnkről. A levelekből külön is kiemelnénk Mihá László, bujáki, Bem József út 3. szám alatti tudósítónk levelét, és elsősorban rajzát, amelyben Petőfi Sándort örökítette meg, oly módon, ahogy Petőfit diákkorában elképzeli. Sajnos, rajzát technikai okokból nem közölhetjük. Még egyszer sok szerencsét kívánunk az új esztendőre és várjuk a tudósításokat megyénk valamennyi általános' iskolájából. • m ünnepélyes névadó A 308-as számú József At­tila Űttörőcsapat II. B. osztá­lyának Manócska őrse ünne­pélyes névadón vett részt. Versekkel köszöntötték a kis Molnár Vanesszát, kisdobos testvérükké fogadták őt. Em­lékül az őrsi emblémával el­látott kisdobosnyakkendőt ad­ták át. A Manócska őrs tag­jai akkor már 8. osztályba fognak járni, amikor a Mol­nár kislányt avatni fogják, ök lesznek az avatótestvérek. Szeretnénk ezt hagyománnyá fejleszteni csapatunkban. Kis­dobosőrseinek alig várják, hogy nekik is legyen kisdobos testvérük. Molnár Mária, a kisdobostanács tudósítója, Nagy bá tony ÍJ1 törők jégpályája Most csak egy kis hírrel keresem fel a Szerkessz ve­lünk! rovat vezetőjét. Arról szeretnék ugyanis beszámolni, hogy azért mert a téli szü­netben nem esett a hó, mi mégis vidáman töltöttük nap­jainkat. Havril tanár bácsiék az úttörőkkel jégpályát léte­sítettek az iskola udvarán. Pajtásaimmal együtt én is megtanultam korcsolyázni. A pályára ünnepnapokon is be­mehetünk. Kádárkúti Zsolt, 4. a. oszt. tanuló, Pásztó, Dózsa György Általános Iskola üti Télapó és a krampuszok Eltelt a vakáció és ezt az alkalmat ragadjuk meg, hogy visszapillantsunk a Télapó­ünnepségre, a kis óvodások már napok óta számolgatták, hogy mennyit kell még alud- niok, amíg eljön a Télapó. Azután el is jött Énekszó zengte be az óvodát Télapó­nak verseket, énekeket, mesé­ket adtak elő, de Télapó örömmel járta az iskolákat is, a kis első osztályosok vidám műsort mutattak be. Nagy örömmel, izgatottan mutatták meg füzeteiket. Rebegő han­gon újságolták Télapónak, hogy tudnak már írni, szá­molni, olvasni. A jókat meg­dicsérte, a rosszakat jóra bűz. dította, még a „véndiákok”, a nyolcadikosok is élvezték a nap örömét. A szép nap alkal­mából a testvérőrsök meg­ajándékozták egymást, az egyik legjobban működő őrs könyvjelzőket készített és egy kis édességgel kedveskedett az Ibolya és a Gerle őrsnek. Ügy érezzük, a Barátság őrs tagjai szépen és helyesen cse­lekedtek. Még csak annyit, hogy Télapó Madaczki Ist­ván és a két krampusz Valkó János és Szabó István volt, mindhárman nyolcadik osz­tályos tanulók. Káposzta Andrea, úttörőtanácstag, Érsekvadkert Tréfás közmondások Szeretem a tréfálkozást, most néhány tréfás közmondást küldök a Szerkessz velünk! rovatnak: Ki korán kel — az álmos. Kicsi a bors — de drága. Sok beszédnek — torokfájás az eredményt, Sok kicsiből lesz —1 kevés nagy. Aki a virágot szereti — menjen kertésznek, A pénz nem boldogít — csak gazdagít és szomorít, Bodor Imre, 8. oszt. tanuló, Salgótarján, Bartók Béla úti iskola Nincs jobb barát a könyvnél Gyakran hangoztatjuk, hogy a legszebb ajándék a könyv, mégis némi aggodalommal kí­sérjük figyelemmel a könyvek árváltozását, ami félős, hogy az ajándékozási, kedv rovásá­ra megy, de az is lehet, a szenvedélyes könyvvásárlók is Jobban meggondolják, hogy a forgalom a tavalyihoz vi­szonyítva. Simikó Jenő, a főtéri köny­vesbolt vezetője elmondotta, hogy az 1971-es évihez viszo­nyítva az üzlet forgalma 40 százalékkal emelkedett, a vá­ros lakód egyre jobban igény­lik a könyveket, elsősorban NÖGRÄB -» 1973. január 12., péntek egy-egy új szerzeménnyel az ifjúsági és szénirodalmi al gazdagítsák könyvtárukat. A kotásokat. Üa jó a könyv, napokban felkerestük Salgó- nem nézik az árát. Karácsony előtt volt a legnagyobb a könyvforgalom, decemberben már húszadika táján 450 ezer forintos forgalmat csinált a bolt. Ez a szokásos máskori forgalomnak éppen a kétsze­rese. Arra a kérdésre, hogy me­lyek voltak a legkeresettebb könyvek,. Simkó Jenő elmon­dotta, hogy rendkívül sokan keresték Az értelmező kézi­tarjánban S'lmkó Jenőt, a fő­téri, és Tóth Jánosnét, a Péoskő utcai könyvesbolt ve­zetőjét. Arról érdeklődtünk, hogy az év utolsó hónapjában, amikor az ünnepek miatt na­gyon sokan keresik fel a könyvesboltokat, milyen volt szótárt, Dumas: Monte Chris­to grófja című regényének új kiadását. Viktor Hugo: Nyo- morultakját (az utóbbiakból például már jóval karácsony előtt 500—500 példány fogyott el). Hasonló forgalomnak ör­vendett Kriza János: Csóka lányok című könyve, Kom­játhy István: Mondák köny­ve, Kipling: Dzsungel könyve, Shakespeare összes drámáinak új kiadása, Panoráma so­rozat könyvei, A modern festészet című könyv, az Esz­tétikai kislexikon, a Közgaz­dasági kislexikon, a Filozó­fiai lexikon és a Munkásmoz­galmi lexikon. A gyermek­könyvek iránt is Igen nagy volt az érdeklődés, keresték a Mosó Masa mosodáját és a Gőgös Gúnár Gedeont. A főtéri bolt 75 árusító he­lyen rendezett téü könyvvá­sárt, nem véletlen tehát, hogy a múlt év decemberében re­kordforgalom született. Hasonló sikerről számolt be Tóth Jánosné, a Pécskő ut­cai könyvesbolt vezetője is. Az előző évihez képest a for­galom náluk is rend'klvüü arányban növekedett, decem­berben csaknem 400 ezer fo­rint értékű könyv kelt el. Egyes könyvekből többet is el tudtak volna adni, de nem kaptak annyit, amennyit ren­deltek. így például a Petőfi- kötetet is hosszú időn keresz­tül hiába keresték az érdek­lődők. De előreláthatólag eb­ből a keresett könyvből ja­nuárban már lesz elegendő. Érdeklődésre tarthat számot januárban a Világirodalom re­mekei sorozat ötödik köteté­nek megjelenése is. Németh Éva Petoßre emlékeztünk Ezúton szeretnénk a többi nógrádi iskolának hírül adni, hogy iskolánk hogyan ün­nepelte meg Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját. Nagyon lelkesen készültünk, újságcikkeket, fényképeket gyűjtögettünk, tablókat ké­szítettünk. Házi szavalóver- senyt is rendeztünk és a nyertesek, mivel körzeti is­kolába járunk, a két faluban, Szilaspogonyban és Zabar- ban, közönség előtt Is elsza­valták a verseket. Utána pe­dig irodalmi szakkörünk mu­tatta be a Petőfi Sándor éle­téről készült Irodalmi műso­rát. Mind a két falu közön­sége nagy tapssal köszöntötte műsorunkat. Rendkívül büsz­kék vagyunk, hogy méltán ünnepeltük meg nagy nemzeti költőnk születésének évfordu­lóját. Zabari úttörőcsapat Eseménydűs vakáció Nálunk, Cereden a vakáció alatt sem szüneteltek az ese­mények. Ünnepélyes osapatgyűlés* szerveztünk a Szovjetunió megalakulásának 50. évíordu* lója alkalmából. Csapatgyűlé­sünket azon a napon tartot­tuk, amikor a Szovjetunióban, a Kremlben Is megemlékeztek a nagy ünnepről. Az ünnepé­lyes csapatgyűlés előadója Pál Vilmos, a területi párt» bizottság titkára volt. ö több­ször járt már a Szovjetunió­ban, így sokat tudott nekünk mesélni a soknyelvű, de egy akaratú nép életéről, Decemberben számolt be a járási, illetve megyei úttörő­küldöttünk a „parlamentéin” elhangzottakról. Boldogok vol­tunk, hogy a mi javaslatun­kat is figyelembe vették a megyei úttörőparlament ülé­sén. ami a tanulmányi ver­senyekkel, Illetve a sportver­senyek lebonyolításával állt kapcsolatban. Igen jő a kapcsolatunk as utaspusztai határőrséggel. A fegyveres erők napját mindig náluk szoktuk Ünnepelni. Most viszonzásképpen ők látogattak meg bennünket iskolánkban. Eknélyülten tanulmányozták Petőfi-kiállitásunkat és nagy figyelemmel hallgatták a Pe­tőfi életéről szóló előadást. Az Iskolában munkaterv szerint működik a vöröske­resztes csoport. Mindeddig eredményesen szerepeltek a járási versenyeken. Most is hetenként tart a felkészülés. A védő néni nagy lelkesedés­sel oktatja a pajtásokat. Pajtásainkat élénken fog­lalkoztatja a „csapat tanul­mányi verseny”, erre is Igen 62orgalmasan készülünk és re­méljük, hogy szorgalmunk gyümölcse be is érik. A ki­emelkedő munkák mellett szervezeti életünk rendsze­rességéről sem feledkezünk meg, az őrsök folyamatosan tartják rendezvényeiket és aminek nagyon örülünk, a KISZ-szervezettől küldött Ifi- vezetők sok segítséget nyújta­nak a rajösszejövetelek leve­zetéséhez. Cene Piroska 8. osztályos tanuló, Cered r

Next

/
Oldalképek
Tartalom