Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-11 / 8. szám
* Népművelés vagy közművelődés? Gondolatok az úttöromunkáról i Napjainkban gyakran esik szó arról, hogy ma már nem elegendő a régi értelemben vett népművelést folytatni. Bizonyos fokig ez is szükségessé tette a fogalomváltoztatást, miszerint népművelés helyett az úgymond találóbb közművelődés kifejezést használjuk. Sokan fordulnak lapunkhoz is azzal a kérdéssel, van-e egyáltalán tartalmi különbség a két fogalom között, s ha van, miben is nyilvánul meg az. Előrebocsáthatom, hogy nem egyszerű névváltozásról van szó. A régi értelemben vett népművelésben nagyobbára a könyvtári és múzeumi munka, a művelődési otthonokban folyó tevékenység és ebből is elsősorban a hagyományos amatőrmozgalom, a műkedvelés tartozott bele. A közművelődés fogalma sokkal szélesebb területet fog át. Ideértjük a népművelés különböző új formáin, például a fórumokon, audio-vizuális nyelvoktatáson, klubmozgalmon, és a többin kívül a mozik, valamint a rádió és a televízió tevékenységét is. Az utóbbi tömegkommunikációs eszközök óriási hatásfokuknál fogva szinte forradalmasították a kultúrpolitikai tevékenységet. Szerves részei az új fogalomként „belépett" közművelődésnek. Ámde nemcsak azt' jelenti az új fogalom bevonulása a köztudatba, hogy nőtt, szélesedett a kultúra területe, olyannyira', hogy a szocializmus építésének mai tömegigénye szerint szoros kapcsolatban kell álljon a közoktatással is, hanem azt is, hogy az új kulturális eszközök, mint a rádió, a televízió, a mozi, de még az egyszerűbb technika, az audio-vizuális eszközök jelenlétében, a megújuló hagyományos formák is csak korszerűsödött öltözékben lehetnek verseny-, illetve partiképesek. Erre rengeteg példát találhatunk megyei gyakorlatunkban is. Mert ahol megélénkült a sokáig alvó kultúrházi élet, ott is csak új módon tehette. Gondoljunk csak a fellángoló ifjúsági klubmozgalomra, az új amatőrmozgalom ki tudja hanyadvirágzására, amelyben fontos helyet kaptak az irodalmi színpadok és a Röpülj páva-körök, s amelyeknek szomszédságában nagyszerű kóruskultúra alakult ki. Ezek a mozgalmak hozták létre megyénkben is a közművelődés egy-egy megerősített bástyáját Erdőkürtön, Diósjenőn. Nógrádon, Karancslapujtőn, Taron és sok más helységben. De az új módszerek, formák hódítása méh Műit ismeretes, november 21-én valamennyi általános és középiskolában a tantestület tagjai nevelési értekezleten megvitatták a Központi Bizottság 1972, június 15-i‘ oktatáspolitikai határozatából tett éri el sikereit az ismeretterjesztés (töb- eredő feladatokat. A Központi bek között vitafórumaival, természettudomá- ' nyi bemutatóival, a honismereti mozgalommal!), a szakkörök munkája is fellendült, s nagy lendületet vett a könyvtárak, múzeumok fejlődése is. De a fejlődés jelének kell felfogni a munkások köréből támasztott igényeket is, amelyek többé-kevésbé meghatározzák közművelődési tevékenységünk irányát is. Hivatásos és öntevékeny együttesek jelentős feladatává kell magasodjon, hogy műsoraikat elvigyék a munkásszállásokra, iparitanuló-otthonokba és munkáskerületekbe is. Egy közművelődési kérdéscsokorra válaszolván, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese ilyen korszerűsödést követelményként jelölte meg a következőket is: „Nagyon helytelen álláspont például, amely szembe állítja egymással a hivatásos művészeket és az amatőr művészeti mozgalmat; éppen ellenkezőleg, jobban össze kell kapcsolni őket, erősíteni kell együttműködésüket." Megyénkben ez irányban is van tennivaló, bár a nálunk, lehetőségei alapján, elsősorban számba jöhető képzőművészetben már történt némi előrelépés, hiszen a salgótarjáni tavaszi tárlaton már néhány amatőr is együtt mutatta be művét a profikkal. De még így is bántó volt például Balázs János távolléte egy észak-magyarországi képzőművészeti seregszemléről. A közművelődés széles terület tehát, elsősorban technikai-civilizációs fejlődésünk tágította szinte kozmikussá a tehetőségeket. A kultúrmunkásokon a sor, hogy minden területen megtalálják a korszerűség minél magasabb fokát, beleértve azt is, hogy közművelődésünk elsősorban a munkásművelődés szolgálatába álljon. Mert tetteink munkásközpontúsága mindennél jobban szavatolja a korszerűséget, s a kultúrforradalom úiabbnál- újabb győzelmeit. L. Gy. tíozzábzólá- cikkünkhöz Még egyszer a beszédhibáról 'A NÓGRÁD egyik vasár- beszélni és viszonylag roszuapi számában Gyenes Lász- szabbul artikulál, ló: A beszédhibás gyermekek Az 5—6. életévében levő című cikkével teljes egyet- gyermek beszédhibája azon- ártésben kiegészítésül még ban már semmiképpen sem egyszer a beszédhibáról sze- fogható fel élettani pöszeség retnék szót ejteni. Kit tekintsünk beszédhibáénak ? vagy dadogásként, ezért feltétlenül korrekcióra szorul. Az enyhébb zavarok korrekciója fél, a súlyosabbak rendezése egy évet vesz igénybe. Az iskolába kerülés előtti év tehát elég lehetne arra, hogy a tanulók nagyobb szárnyatlanul zaléka rendelkezzék a tanúmásokat he- láshoz feltétlenül szükséges masoka ép beszéddei. A gyermekek többsége a beszédfejlődés bizonyos szakaszában néhány hangot vagy hangcsoportot hibásan képez, lyettesít, esetleg kihagy. Tehát pöszén beszél. Oka. hogy a beszélni tanuló kisgyermeknek a pontos artikulációhoz szükséges finoman összerendezett mozgások kivitele- ... . , zésében még nincs megfelelő tehleg Salgótarjánban három, gyakorlata, ugyanakkor nem Pásztón egy csoportban ve- ÁéR fejlett a hangok megkü- géznek beszédhiba-javitast.- - ■ • * - - A csoportok száma és területi elosztása nem teszi lehetővé a megye minden beszédhibás gyermekének logopédiai foglalkoztatását. A hálózat bővítésének személyi és anyagi feltételei vannak. Ezek közül a keveMit tudunk tenni? Megyénkben 1968. óta működik logopédiai csoport. Jeképessége élettani lönböztetésének sem. Ez az úgynevezett pöszeség A beszédfejlődéssel összefüggő másik zavar, amely az élettani pöszeség mellett vagy attól függetlenül jelentkezik, , az élettani (fejlődéses, fizio- «ebb problémát a személyi feltételek biztosítása jelenti. lógiás) dadogás. Oka, hogy a hangképzésben résztvevő izmok nem tudják követni a gyorsan kikívánkozó közlendőket. Ügy akadozik a beszéd, ahogy a járni tanuló gyermek esetük- rá botlik. Az élettani beszédhi- kabb az bák nagy része autokorrek- cióval rendeződik. Ebben a tanévben már minden járásban működik kihelyezett kisegítő osztályban vagy intézetben olyan szakember, akire ezt a feladatot lehet bízni. Gondot inigényes logopédiai foglalkozáshoz szükséges ambulancia felszerelése jelent. A gyermekek egy bizonyos Természetesen csak addig, . .. . • -i mirt onisal.- tnwtncc'orf'ir o részénél azonban a beszédhiba nem átmeneti jellegű, azért feltétlenül logopédiai foglalkoztatásra van szükség. Meddig várhatunk? Nem lehet teljes pontossággal, életévvel meghatározni az élettani beszédhibák és a valódi beszédhibák közötti határt, mert a gyermekek beszédfejlődése, mint minden más terület, egyéni ütemet követ. míg ennek fontosságát a helyi vezetők és az általános iskolák meg nem értik. A feltételek biztosításán kívül igen fontos feladat a beszédhibás gyermekek számának előrejelzése. Ha az óvodák és az iskolaelőkészítő tanfolyamok minden évben jelentenék a korrekcióra szoruló tanulókat, úgy az igényeknek megfelelően lehetne kialakítani a csopor. tokát. A logopédiai munka szerves részévé válhatna (és kell, hogy váljék) az iskolaHa korán — másfél éveskor előkészítő munkának. Olyan körül — beszélni kezdő gyér- hátrányos helyzetet szüntetnek 3—4 éves korában még hét meg, amely jelentőségé sok hibát vét, akkor már inkább beszédhibásnak tekinthető, mint az, aki csak hároméves kor körül kezdett gyógypedagógiai szakfelügyelő % HÓORÁB ~ 1f73„ lentiát 1!., esötertek | ben, hatásában vetekszik bármilyen szociális hátránnyal. Havasi Károlyné, Nyelvi laboratórium Folyik Salgótarjánban, a TIT megyei székházában a nyelvi laboratórium- szerelése. Terv szerint, az ország egyik legkorszerűbbnek ígért nyelvi laboratóriuma februárban elkészül. Beindulásával a TIT nyelvoktatási rendszerét a laboratóriumi oktatásnak meg* felelően szervezi át. Az üzemekben is tovább szervezik az audio-vizuális nyelvoktatást. A TIT székházának nyelvi laboratóriuma a Nógrád megyei idegen nyelvoktatás egyik legfontosabb bázisa lesz, segíti — többi közt — a középiskolákban folyó idegen nyelv oktatását is. Kiállítás Annak idején hírül adtuk, hogy Zala Tibor, Munkácsy- díjas grafikusművész decemberre meghirdetett kiállítását egy későbbi időpontban rendezi meg a Megyei Művelődési Központ. Most úgy értesültünk, hogy a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium Igazgatójának kiállítása január 14-én nyílik meg. Ez lehetővé tette, hogy városunk műértő és igényes közönsége elé körültekintőbben és gondosabban kiválogatott képző- művészeti anyag kerüljön Zala Tibor alkotásaiból. Salgótarjánba, ez lesz a művész első bemutatkozása. Bizottság alaposan és rószleteNem akarom megnevezni a .18 iskolát. Nem az a célom, hogy egyes intézményeket dicsérjek, másokat elmarasztaljak. Hiszen mint mondottam, gyermekek véleményéből táplálkozom, de úgy érzem, hogy őszinte véleményéből. A megkérdezett 18 Iskola sen foglalkozott az oktató- közül 12-ben működik az útnevelő munka jelenlegi helyzetével, megszabta az elkövetkező időszak feladatát. A határozat egyértelműen kimondja, hogy az oktató-nevelő munka korszerűsítése elképzelhetetlen a demokratizmus szélesítése nélkül. Egy intézményben a demokratizmusnak többszintű megnyilvánulásáról beszélhetünk. Most ezek közül csak egyetlen egyet szeretnénk kiragadni, az ifjúság demokratizmusát, melynek bevált módszere az úttörőtanács. Tizennyolc lelemény A Magyar Űttörők Szövetsége meghatározta, az úttörőtanácsok jogait és kötelességeit, sőt a székesfehérvári országos úttörőtalálkozó részletesen foglalkozott ezzel a témával. Nagyon sok intézetben a tantestület ki is használja ezt a nevelési tényezőt. Nem kell különösebben ecsetelget- nem, hogy a jól működő úttörőtanács nemcsak a demokratizmus megtestesítője, hanem 8°^ jelent. Versenyeket szerelőiskolája is a közéleti te- űzhetünk. Több mindenben vékenységnek. A közelmúlt- kikérik véleményünket, ban alkalmam volt 18 iskola Íme, néhány* válasz, amit úttörőjének véleményét meg- gyermekek adtak felnőttes ko- haLlgatni. Mindjárt szeretném molysággal. Arra a kérdésre, törőtanács. A nemleges választ adók között voltak kisebb és nagyobb iskolák. Egyébként a felmérés a részben. osztott iskoláktól egészen a párhuzamos osztállyal rendelkező nagy iskolákig kiterjedt. Érdemes megnézni az ülésezések időtartamát. Havonta egy, negyedévenként tíz, alkalomszerűen egy tanács ülésezik. Pozitívumként kell értékelni. hogy mind a 12 helyen a pajtások javaslattal élnek az úttörőcsapat vezetőségének, a pajtások véleményét, kérését viszik a csa»átvezetésé s elé Arra a kérdésre, hogy ..Mibert látod te az úttörőtanács működésének fontosságát?” a következő válaszok születtek: Képesítés nélkül? Beleszólhatunk a csapatmunka összeállításába. Mi szervezzük meg az ügyeletét. Üttörőtanácstagnak lenni ranhozzátenni, hogy a gyerekek -véleményéről van szó, éppen ezért nem akarok mélyremenő következtetéseket levonni belőle, de érdemes elgondolkodni a kapott válaszokon, már csak azért is. mert a nevelési értekezletek feladata, hogy az hogy „Mit tennél te, ha felnőtt vezető lennél?” változatos, és nagy százalékban érett válaszok születtek. íme egy pár: tő'ob túra. gyakrabban rendeznék vetélkedőt, úttörő- összejövetelt, több szakkört rendeznék, több játékot, vioktatáspolitikai határozatokat dám összejövetelt rendeznék, adaptálják a saját iskolájukra, nem csak muszáj miatt csinálnám. A határozat kimondja: a!d nem képes vezetni, az váljon meg a vezetéstől. Ez az úttörővezetőkre is érvényes. De vajon nem mi ültetünk-e oda olyan embereket? Nézzük meg a statisztikát. Hány képesítés nélküli nevelő működik mint csapatvezető? Nem akarom bántani őket, de a tanulás, az órákra váló alaposabb felkészülés épp elég ezeknek az embereknek. Sehol a pedagógiai pályán, nincs olyan nagy fluktuáció, mint a csapatvezetésnél. Egy fiatal kartárs érkezik az iskolához. a jelszó: varrjuk a nyakába a csapatvezetést, hiszen fiatal még, tele van ambícióval. Ez' igaz. de vajon ismeri-e a kialakult szokásokat, alkalmas.© a .szervizésre, vezetésre? 4 legjobbakat A nyáron má6 megyékbe« működő csapatvezetőkkel beszélgettem. Elmondották, hogy náluk csapatvezetőnek lenni rang és megtiszteltetés. A felsőbb szervektől megkapják az erkölcsi elismerést és támogatást. Náluk az iskolák legtapasztaltabb, mondjuk azt. hogy a legjobb pedagógusai a csapatvezetők. Nálunk is tapasztaltam hasonló . kezdeményezéseket. Sok iskolát ismerek, ahol kipró* bált, jó csapatvezetők dolgoznak. Ezeknek a számát kell növelni. Hiszen az iskolák elsőszámú nevelési felelősei a csapatvezetők. Befejezésül még egy gondolat: az úttörőmunka nem a csapatvezető, hanem a tantestület feladata. Mint ahogv az Iskolák igazgatója sem tarthat meg minden tanítási órát, úgy a csapatvezető sem lehet ott minden űttörő-foglal- kozáson. A szervezés, irányítás tartozik a hatáskörébe. Szenográdi Ferenc Kiállít az AMFOKLUB Január 28-án nyitják meg a Banska Bystrica-i Köz- művelődési Intézet fotóklubjának, az AMFOKLUB-nak és a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ fotóklubjának közös reprezentatív kiállítását. A besztercebányai AMFOKLUB a fényképezés iránt szenvedélyesen művészi igényességgel érdeklődő amatőr fényképészek egyesüléséből jött létre. Tagjaivá azok válhatnak, akik egy-egy nagyobb hatású kerületi és országos kiállításon már bemutatkoztak. Munkásságukkal országosan is szép sikert értek el: Frantisek Odehnal, Jozes Struhár, Peter Surovy, Jaromir Vogel, de még többen is, hiszen a név szerint nem említettek is figyelemre méltó amatőr fotóművészi tevékenységet folytatnak. Három éve hexdték Formába lendítő edzés (Takács Imre karikatúrája) Daloló ifjúmunkások Lemezjátszó helyett — Pataki meghívó Bán Ödön szerkezettant tanít a géplakatosoknak. De arról is nevezetes, hogy ő vezeti a nagybátonyi 209. sz. Zsinkó Vilmos Ipari Szakmunkásképző Intézet ifjúmunkás kórusát. Az énekkar három évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy színesebbé tegyék az intézeti rendezvényeket, ünnepségeket. Siker — 1500 után már biztató volt. Állítólag a pódiumon egészen jól szólt a kórus, bronzdiplomát kaptunk. Diáknapok előtt — Mondhatjuk azt is, hogy a lemezjátszó megszokottságát akartuk feledtetni — közli mosolyogva a kórus vezetője. A heti kétszer egyórás pró- sabbra bák révén azóta szerepeltünk már nőnapi műsorban, mun- kásőr-jubileumon. i — Hol és mikor volt az első jelentős szereplésük? — 1971. márciusában, a me*- gyei minősítő • versenyen. Ehhez egy kedves történetünk is kapcsolódik. — ? — A minősítő versenyt Salgótarjánban tartották. Délelőtt 11-re hirdettem a főpróbát. El is kezdtük időben. De már az első hangok nagyon szánalmasan szólaltak meg. Erősebben megnéztem a fiúkat: több mint a fele fáradt és csapzott volt. Mint utólag kiderült, a főpróba előtt mérték össze erejüket 1500 méteres mezei futásban a nagybátonyi sportemberek. Igazgatóm tanácsára mégis elutaztunk. A tarjám fő-főpróba 1972-ben, a VIII. megyei dalostalálkozón is eredményesen szerepeltek. Ezt követte a szakmunkásképző-intézetek területi kulturális szemléje Miskolcon. A tanulók érezték, hogy igen jól összekovácsoló- dott az együttes, s elhozták a harmadik díjat. Másfél éve az intézet szerződést kötött a Nagybátonyi Állami Zeneiskolával: szoro- fűzték kapcsolataikat a zenei műveltség fejlesztése érdekében. A közel 40 tagú énekkar tagjai azóta rendszeresebben járnak hangversenyre. Az intézet pedig megteremt minden lehetőséget sikeres szerepléseik érdekében. — A legnagyobb gond? —• Minden tanév végén a harmadévesek búcsúztatása, kiválása. Cserélődik a kórus tagsága, egy-egy tanulónk két évig tud produkálni. — Terveik? — Készülünk az egri diáknapokra. Miskolcon kaptunk egy sárospataki meghívót is. Beneveztünk az országos Vándor Sándor munkás- és ifjúmunkás énekkari szemlére, Műsorunk is ennek megfelelően Bartók-, Bárdos-, Kodály-művekből, munkásdalokból áll. (M) Tévében a Phönix Megkapta „behívóját” a salgö- repel, mégpedig a Knddly-néptarjánl József Attila Megyei Művelődési Központ keretén belül működő Phönix bábegyüttes a televízió stúdiójába. A Tóth Ilus dalf eldolgozó sok búi álló összeállítás,, amelynek keretében ezúttal Is fellép az Andor Ilona vezette Kodály-kórus is. Második számként a beatparódiát mutatják be. vezette „bábszínház” január 12— Pénteken délután lesz a próba. 13-án áll a kamerák elé, hogy műsorát telerekordingra rögzítsék. Műsorukon két sikerszámuk szeszombaton a felvétel és egy közeli vasárnapon már láthatjuk ic műé okukat a képernyőn. /