Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-27 / 22. szám
Petőfi '73 Színészarcok Jubileumra készült film: — tagadhatatlanul mellékzörr géje van ezeknek a szavaknak — -ihlet nélküli lelken- dezést, igazi j?első tartalom helyett öncélú cselekményesség és látványosság jelenlétét, a nagy eszmények főszereplőinek lakkozását sejthettük mögöttük. Jó néhányszor láttuk — egyébként jó szándékú alkotásokban is —, hogyan törpül- nek papírmasé-_ figurává a hősök, hogyan merevedik a film színes képeskönyvvé... Nos, a Petőfi ’73 is jubileumra készült film - . de nem követi a már említett helytelen gyakorlatot. Kardos Ferenc rendező a nehezebb utat választotta: a legenda romantikus újraköltése, a múlt kényelmes egyszerűsítése helyett a tém« aktualitását kereste. A módszer, a szekezet, amelyet választott, telitalálat. Hatszáz budapesti és pápai diákkal egy passiójáték keretében feleleveníti a költő életútját 1848. március 15-től a segesvári csatáig. A diákokat alkotótársnak tekintette, elérve ezzel azt, hogy a filmnek a konkrét történésen kívül van egy erős második síkja, amely a jelenre kérdez, feltételezi és kiváltja a nézők (és a szereplők) aktivitását, társadalmi érzékenységét, továbbgondolkodó készségét. Az alkotást ezért a „cselekvő film” kategóriájába sorolhatjuk. A forradalmi cselekvés lehetőségeinek, mibenlétének, szükségességének kutatása a történelmi múltban és ma — ez adja a film „cselekvő” tartalmát. Kardos Ferenc filmjének megítélésében ennek a funkciónak a» vizsgálata lehet a szempont, egy teljes esetleg új Petőfi-képet hiba lenne számon kérni. A lényeg a múlt és jelen együttélése, amit a rendező a játék esetenkénti megszakításával — az interjújelenetek — hangsúlyoz. Ezt a hatást szolgálja az is, hogy a külsőségekben (díszlet, kosztüm stb.) is csak jelzésekre szorítkozik. Tehát a múlt és jelen közötti gondosan megkonstruált egyensúly jeientAz Ipoly festője Üzenet Nógrádból A kiállítás anyaija már együtt várja a megnyitót. Ak- varellek, olujképek. rézkarcok. A mi világunkból valók, minden kép égy-egy darab Nógrádból. A művész vallomása a körülötte élő emberekről, önmagáról, Emberek, földek, házak A meghívó Héti Zoltán balassagyarmati festőművész budapesti kiállítására invitál. A Rákóczi úton, a Fényes Adolf Teremben láthatjuk február elejétől — a művész jóvoltából — Kétbodony, I polyszög, Érsekvadkert, Szügy házait, az Ipoly-part fáit, a folyó környékének dolgos embereit. Kaszafenő parasztok, krumplit, méregető asszonyok, aranyló dombhá- lak, gyermeket ringató erdei madonnák, hajlongó jegenyék visznek üzenetet e tájról. A kritikus, a kiállítást megnyitó Haulisch Lenke, tudatosan egyszerűnek mondja Réti Zoltán alkotásait, melyek egyéni mondanivalóval telítettek. Hogyan vélekedik erről a festő? — A világ bonyolultságára kétféleképpen reagálhatnak a művészek. Egyrészt igyekeznek ezt a Bonyolultságot képeikre átvinni. Ez alkati kérdés. Másrészt: az alkotó saját eszközrendszerével, nyelvével egyszerűen reagál az őt érő hatásokra. Azzal az elgondolással is lehet valami egyszerű, hogy tudja, mi rejtőzik mögötte. Zene és festészet A művész több mint harminc alkotását mutatja be a Kiállítási Intézmények rendezésében, a Fényes Adolf Teremben. A tárlat anyaga változatos, érdekes, mégis sokakban felvethet egy kérdést. Réti Zoltán ugyanis egysze- mélyben festő és muzsikus, a Balassagyarmati Állami Zeneiskola igazgatója. A kérdés így hangzik: — Miért nem fest zenei formákat? — Bármennyire is él bennem a vágy, hogy a kettő egymást helyettesítse, le kell mondanom erről. Egyszerűen azért, mert egy zeneművet, egy zenei kifejezésrendszert nem lehet a vászonra kiteríteni. A képzőművész Réti Zoltán az akvarell mestere. Sokan másodlagosnak tartják ezt a műfajt. Pedig nagy hozzáértést és emberi őszinteséget követel. Réti számára nem mellékes játék. egyenrangú az olajjal. S ezeken a képeken fogalmazódik meg Nógrád természeti világa: a tavaszi esőktől súlyos föld tompasága, az ártér zsenge zöldje, a dombhátakon dolgozók becsületes fáradtsága. A nógrádi tájakat, embereket bemutató kiállítás február 9-én, pénteken délután fél hatkor nyílik. Haulisch Lenke szavai után a festő-muzsikus kollégái, barátai — Für Éva, Kerényi Mária, Komády Ger- zson, Veres István, Fogarasi Béla — varázsolják még emlékezetesebbé a tárlat első perceit. Köztük lesz a művész lánya is, aki csellózik, s képzőművésznek tanul. (M> Kedvezmény vadméheknek hette volna a már említett formai telitalálatához ég az alkotói szándékhoz méltó folytatást. Sajnos a játék történelmi elemei túlsúlyba kerülnek és az események „lejátszása” megbillenti az egyensúlyt és ez az egyidejűség rovására megy, Természetes, hogy a hatás —. melyet a mű sugall — nagyban függ az alapgondolatot hordozó figurától. Ennyiben lehet megítélés tárgya a film Petőfi-képe. Ebből a szempontból nem tekinthető szerencsésnek a -.népies” Petőfi éles szembeállítása a „forradalmár” Petőfivel. Nyilvánvaló- hogy jó értelemben vett politikusság vezette az alkotókat, de ez ebben az esetben erőletettnek hatott. Ezek a hibák okozzák, hogy a megvalósítás alatta maradt a lehetőségnek. Ennek ellenére fontos szerepet tölt be a film abban a folyamatban, amely elindult a magyar történelem — és benne Petőfi — reálisabb szemlélete irányában. Első számú érdeme azonban az hogy érzékenyen reagál arra a társadalmi igényre és szükség- szerűségre, hogy az ifjúságot fel kell (és fel lehet) ruházni felelősséggel (és lehetőséggel), ha nem akarjuk, hogy pasz* szíwá, apolitikussá váljék. Jelen esetben ezt a véleménynyilvánítás jelenti a film mindkét síkjában: a fiatalság megnyilatkozása a forradalmi- ság modem felfogásáról, az ifjúság lehetőségeiről, szerepéről. így- ha a film nem jutott el a válaszadás szintjéig, az aktuális kérdésfeltevés erényét magáénak vallhatja. Korlll Ferenc Somló Ferenc A miskolci Nemzeti Színház egyik vezető művésze a színésztársadalom idősebb nemzedékéhez tartozik, és a Színházi Kislexikon tanúsága szerint 1918. szeptember 10-én született. Gyermekévei á színház varázslatos világában teltek. — Szinészgyerek vagyok — kezdi Somló Ferenc. — Apám és anyám is Thália szolgálói voltak, s így természetesnek tűnik, hogy korán, már gyerekfővel színpadra kerültem. Ezek a szereplések azonban esetlegesek voltak. Színészi pályám valóságos kezdetét 1936—37-től számítom, amikor már rendszeresen felléptem. Különböző, kisebb-nagyobb alkalmi társulatokkal jártam az országot, mint táncoskomi- kus. Be-bebarangoltunk minden zeg-zugot, Makótól Sopronig, és vissza. Pályámnak ezt a korszakát — a nehézségek ellenére is — döntő fontosságúnak tartom, hisz’ ekkor tanultam meg a gyakorlatban, színpadon, a színészi mesterség minden csínját-bín- ját. Megtanultam bánni a hangommal, megértettem a színpad csendjének nagy hatású drámai erejét. Szaval valósággal felvilta- nyozzák, mély orgánum-ú hangja, nemes dikciója engem is magával ragad. Németh László Bodnárné című drámájának félreállított, öreg Bodnárjára, akt eres akaratú asszonya mellett csak végrehajtó lehetett, emlékezem. Somló Ferenc alakításában valóságosan „élt” az egyébként kissé vázlatosan megrajzolt figura. — A felszabadulás után, a színházak államosításakor, 1949-ben a pécsi Nemzeti Színházhoz kerültem. Sikerek, ben gazdag évtizedet töltöttem Baranya fővárosában. Az első évben még táncoekomi- kus szerepkörben léptem a közönség elé. De már ekkor megfogalmazódott bennem, valami mást csinálni, mert egy életen át fizikai képtelenség ezt a szerepkört végigjátszani. így lettem jellemszínész, s a mai napig az vagyok. 1950. óta nagyon sok érdekes, bonyolult jellemet ábrázoltam. Többek között eljátszottam az Anna Frank naplójában az apát, Ottó Frankot, melynek megformálásáért 1960-ban Jászai-díjjal tüntettek ki. Somló Ferenc azóta még Somló Ferenc a „Tizenkét szék” színpadi változatának vasutasszerepében egyszer megkapta ezt a szakmai és művészi elismerést jelentő kitüntetést: kétszeres Jaszal-dfjas. — A siker elkísért Miskolcra is Nem panaszkodhatom, elégedett színész vagyok. — Egy ilyen gazdag, több mint háromévtizedes művészi pályán bizonyára jócskán akadnak emlékezetes állomások, felejthetetlen 'szerepek, melyek eggyé váltak a színésszel, megformálójával, a szivéhez nőttek. Somló Ferenc melyik alakításaira emlékszik szívesen? — Nehéz a választásom, mert hosszú pályafutásom alatt nagyon sok szép és jó szerepet eljátszottam. Nagyon szerettem például a még Ifjabb koromban Pécsett játszott Tímár Mihályt, Jókai aranyemberét, a közelmúltból pedig a megértő, csupaszív Lőrinc barátot, a Rómeó és Júliából, vagy Darvas József: Hajnali tűz című drámájának Idősebb férfitestvérét, meg a Térképen nem található című dokumentumjáték írószerepét. — Az utóbbi színházi évadban idős Bodnár János szerepében láthatta önt a salgótarjáni közönség, s nagyon elégedett volt alakításéval... —■ Az öreg Bodnár is kedves szerepeim egyike, s megnyugtatom, hogy ezt nem a pillanatnyi udvariasság mondatja velem Nagy akarással, szívesen csináltam • . i szerű partnereim voltak Leakey Edit és- Palánez Ferenc személyeben. — Köztudott, hogy a vidé1 színészek ritkán jutnak más művészeti ágban, mint a színpad, fellépéshez. Somió Ft renc esetében is így van? — Évenként néhány alkalommal fel szoktak ajánlan' egy-egy film-, rádió- vagy tv-szerepet. De ez elég ritka. Valóban a vidéki színésznek ebből a szempontból nehezebb a dolga, annak ellenére, hogy a szemlélet (vidéki színész, fővárosi színész!) régebben megváltozott. Most már job-, ban törődnek velünk, vidéki színészekkel is az említet' művészeti ágak rendezői, k szereplés gyakoriságát, érthe tőén. a távolság korlátozza, a színész szabad napjainak ..feltérképezése” időbe telik, az utazás drágítja a produkciót, s ezért rendszerint helyben, fővárosi vagy fővárosi lakással rendé1 kező vidéki színészekkel oldják meg a fe’adntokat. E”vAbkéit szerepet kaptam Kézdi-Kovács Zsolt filmjében, a Romantikában is. — Tudomásom szerint ön Pálgótariónban A lámpásban lépett fel harmadik alkalommal. A Gárdonyi-darabban Zöld Márton bí főszerepét játszotta. Tavaly a Bodnárné- ban, néhánv évvel ezelőtt P* dig Arthur Miller: Az ügynök halála című drámája Oharlev- jakem láthattuk. Ezekután bizonyára kialakult már önben valamiféle vélemény a salgótarjáni közönségről. — Természetesem... Az itteni közönségről nagyon jó véleményem van: fegyelmezett és hozzáértő. Érzi a színházat, tudja, mikor kell tapsolni. Ez a pozitív vélemény különösem akkor erősödött, mee bennem, amikor szemtől szérnhe is találkozhattam vele a Bodnárné ankétjén. Befejezésül elárulunk egy „titkot”: a Somló-család esetében már színészdinasztiáröl beszélhetünk, mert a nagyszülők es a szülők után" a művész három fiúgyermeke közül ketten sz qlv sokak által irigyelt, de sok-sok lemondást és mélységes művészi alázatot követelő színészi pályát választották. Néhány év múlva bizonyára már róluk is hallani fogunk. Sulyok László X ^ | § Taar Ferencs LÁNG ÉS TÖVIS Ml. bácsi —■ tolja él gyengéden Hanák. Az öreg elteszi a fényképet és elbaktat valami köszönésfélét mormolva. Hanák felvilágosít: nyilas lett az öreg. Megdöbbennek. Nyilasok. itt a „fellegvárban”?!... Igen, voltak azok is... Amikor harminckettőben lefejezték a pártot és meggyengült a tömegbefolyás, előrenyomultak, sok embert megbolondították Itt is. Ezek is tények. De csak az igazságot erősítik: Tarjánt soha nem lehetett légyőzni ! Sem csellel, ármánynyal, megosztottsággal, sem hazug propagandával, bom- lasztá&sal, árulással, börtönnel és megkínzással. ,— Ne az ilyesmiből ítéljen — mondja Hanák tompa hangon, szinte restellkedve, a kis öreg miatt. •— Ne féltsen! — mondán; és megszorítom az asztal fö* lőtt a kezét. — Amerikában egyes mező- gazdasági cégek azzal foglalkoznak, hogy ... vadméhek lárváit tenyésztik, ill. mesterséges fészkeket árusítanak számukra. A mérgező vegyszerek túlzott használata ugyanis arra vezet, hogy a méhészek nagyon nem szívesen helyezik el méheseiket a lucematáblák közelében. A vadméhek pedig kitűnően beporozzák ezt a növényfélét, csakhogy számuk csekély. Ezért kell hát a vadméhe- ket szaporítani. 4 NŐCRAD — 1973. január 27^ szamba! — Még nem. Miért? — Ott volt az illegális párt fészke... Én is odavalósi vagyok. Hallott már Furák Te- rézről? — Találkoztam már a nevé- VeL ■— Tizenihat éves fejjel az illegális párt egyik legfontosabb összekötője volt. A mozgalom összehozta Hován Jóskával. Nagyon szép szerelem bontokozott ki köztük. Aztán élete virágjában, 19 évesen meghalt tüdőbajban. Ott van eltemetve. Látja, ez biztosan érdekelni fogja magát. Keresse meg a -íénjét, Boske nénit — Mennyi gyász! — Tudja, itt másképpen születtek és másképpen haltak meg az emberek. Minden negyedik halottat a tüdőbaj vitte el és minden száz halottból 35 gyermek volt... Itt a lakosság egy harmada meg sem született, elvetéltek az anyák, egy másik harmada nem természetes módon halt meg. Kolera, éhenhalás, börtön, bányaomlás, háború, kivégzés!... A megmaradt harmad mi vagyunk... meg az öregek... De már rajtunk is átlépnek lassan a fiatalok... Nem hiszi? Kérdezze csak meg őket!. .. A sarki étteremben leültünk egy kávé mellé. Egyszerre csak furcsa kis öregember állt meg az asztalunk előtt. Kis mokány fajta. —■ Na, mi lesz, Fali? — kérdezte. — Még mindig semmi? Hanák bosszúsan ráncolta a homlokát. — Mondtam már maganak Guszti bácsi... A kis öreg most felém fordult és fényképet rángatott elő a zsebéből: — Nekem mért nem jár semmi a mejjemre, mi?... Itt van, tessék! — Hagyjuk ezt most! — próbálta közbevetni magát Hanák, de az öreg nem tágított: — Ne hagyjuk! Itt van, nézze meg a fényképen ... ott vagyok a második sorban... fegyver a kézben! Tizenkilencben! Dokument! Igaz?... Nem akarok én miniszter lenni, akar a baj! Még negyedik titkár sem! De, ha már osztogatják másnak, én mért nem érdemiem meg?> — Majd máskor, Guszti Embereit kbzött Hajnalban a íégkalapács kezdi. Folytatják a bulldózerek. Éjjel pedig a vonat zárja te. amint zakatolva, hosszút fütyülve, valósággal sikoltva fut el a házak között. Olyan ez a város, mint egy nagy, lázas szívverés. Mohón, egyszerre akar mindent. Mintha lefojtott, ki nem élt vágyak vulkánja tört volna elő tektonikus erővel. Annak, hogy keveset aludtam, nem a zaj volt az oka. Problémákon rágódtam, amelyeket nem bírtam fölfejteni, megérteni. Több alkalommal Imre bácsi igazított el. Váratlanul és gyakran fölkeresett a szállásomon. Leült, szuszogott, törülközött a nagy hőségtől, mindig megkérdezte: — Nincs valamije? — ami alatt jó behű- tött sört értett, s aztán gyorsan mindig hozzá is tette: — Ja. persze, maga nem iszik! „Nazarénus”! — Hogy mit értett a nazarénusság fogalmán, nem tudom, de alighanem nagyon lecsökkente értelemben használhatta reám. Sehogy sem ment a fejembe, hogyan bomolhatott meg itt az egység tizenkilenc után? Mert tengernyi bajnak és szenvedésnek egyik okozója' éppen az egység hiánya lett később. Imre bácsi így okosított fel: — Mi van ezen érthetetlen? Akiknek jobban megy, mindig lenézi a másikat. Az acélgyáriakat mindig jobban megfizették, mint szakmunkásokat. A bányász mindig legalul volt. Keresetben is. Házaso- dásról szó sem lehetett köztük. . . Ki volt az spekulálva, nézze, hogy még egyszer nehogy összefogás tehessen, mint tizenkilencben volt!... Ugye, az egyiknek saját kis házra is tellett) a másik meg barakkban lakott. Hogy lehettek volna egy nyelven?... Látta már a József-telepet? Itt a Meszes háta megeit. Nem? Na, azt okvetlen nézze meg. Fogalma iehet a múltról... Szóval az egyik éhezett, a másik meg jóllakott. - - Ez így volt kicsi- ná?va még külön a vasasok, bányászok, üvegesek közt is, nemcsak a szakmák között... CFolytatjuk)
