Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
Madách 'mre: Az ember tragédiája (Részlet) 2W. SZÍN (Farkas András illusztrációja) ADAM: Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk? LUCIFER: E régi eszmék többi nincsenek. Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? Előítélet szülte egykor azt, Szűkkeblűség, versenygés védte meg. Most már egész föld a széles haza, Közcél felé társ már most minden ember S a csendesen folyó szép rend fölött Tisztelve áll, őrül a tudomány. ADAM: Beteljesült hát lelkem ideálja, Ez mind derék, ezt így kívántam én is Egyet bánok csak: a haza fogalmát; Megállott volna az tán, úgy hiszem, Ez új rend közt is. Az emberkebel Korlátot kíván, fél a végtelentől, Belterjében veszt, hogyha szétterül; Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz; Félek, nem lelkesül a nagy világért, Mint a szülők sírjáért lelkesült. Ki a családért vérét ontaná, Barátjáért legfeljebb könnye van. LUCIFER: Korántse hidd, de kandivá levék Mi eszme az, mely a széles világot Egygyé olvasztja, mely a lelkesülést, Az emberszív e szent, örök tüzét, Mit eddig száz hitványsággal szított, S ábrándos harcra zsákmányolt ki csak, Nemesb célhoz vezérelendi végre? De mondd, hol állunk mégis, mily hely ez? Aztán vezess, hogy lelkem kéjelegjen A boldogságban, melyet annyi harcra Jól érdemelt díjul kapott az ember. LUCIFER: Sok más hasonló közt ez egy phalanster, Tanyája az új eszmék emberének. ADÁM: Jerünk tehát! LUCIFER: Megállj, ne oly sietve! Előbb levetjük ezt a régi bőrt Ha mint Ádám s Lucifer érkezünk, Nem hinne bennünk e tudós világ, S megsemmisülnénk, vagy lombikba zárna. ADÁM: Mily oktalan beszéd ez már meginti- LUCIFER: Már az nincs másképp a szellemvilágban. ÁDÁM: Tégy hát, a mint akarsz, de szaporán! (Lucifer mindkettő jöhet átalakítja a phalanster - beliekhez hasonlóvá.) LUCIFER: lm, vedd e gúnyát. El hajfürté ifidéi! Készen vagyunk. ADÁM: Szóljunk be e tudóshoz. LUCIFER: Üdvöz légy, tudós! A TÜDŐS: Meg ne háboríts Nagy művemben, nem érek rá fecsegni. LUCIFER: Nagyon sajnálom. Mink az ezredik Phalansterből vagyunk tudósjelöltek, S ily messze útra nagy Jtt. TUDÓS: Dicséretes buzgójáé, mondhatom. De hisz művem most félben is maradhat, Csak a meleg ne fogyjon lombikomban, S akaratomnak enged az anyag. LUCIFER: Ah! nem csalódtam, megmaradt tehát Még benned is, ki a természetet Embert leszűrted, mint végső salak A nagy hiúság. TUDÓS: Most mulathatunk már. De mely szakmában tartoztok sajátlag? ADÁM: Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, Atpillantását vágyjuk az egésznek. TUDÓS: Ez helytelen! Kicsinyben rejlik a nagy, Olyan sok a tárgy, s létünk oly rövid. ÁDÁM: Igaz! Tudom jól, hogy kell olyan is, Ki homokot hord, vagy követ farag: Nélküle nem emelkedik terem. De ez csak a homályban tévelyeg S fogalma sincs arról, miben segít Csak az építész látja az egészet S bár megfaragni nem tud egy követ A művet ő teremti, mint egy Isten. — Ily építész nagy a tudásban is. 8 NÓGRÁD - 1973. január 21.s vasárnap MADÁCH IMRE: Epigrammák MÁRIA Kérded, hogy sajnálnám-e, Leányka, vesztedet? Nem! mert annak, ki rajnál, Vigasz is lehet. Egy szál köt életemhez S hozzád —, ha megszakad, Mint a hajóst s keservét A sír együtt fogad. H. I.-nek Külföldre mégy, öcsém, Tanulni szépeket. Én társul egy kicsiny Méhét adok veled. Hallgasd s boldog leszesz: Mint ő mézet csinál Méregből — méz lehet Mind mit tapasztalál. S miként mézét a méh Kasába hordja el, Hazád legyen a kas, Melyért munkálni kelL S amint együttesen Munkál az úti társ, Ne dicsvágy, csak közügy Vezessen, merre jársz. Ha gyűlölsz, abban is Kis méhedet kövesd, Gyűlöljed a herét, Mely munkálkodni rest. S miként anyját a méh Feltétlen tiszteli, Anyád is tőled ezt Méltán követeli. IDA Búcsúzásul íme, íme, Nefelejtsnek szent virága, Sárga és kék színnel ékes, Nézd, mi zöld lengőke szára. Sárga a féltés, enélkül Ah, valódi szenvedély nincs. Zöld remény a viszonlátra, Elválás percében ez kincs. De ha a sárga dacára A zöld mégis elhervadna, Akkor is fájó talizmán ' Szümnek a kék szín maradna. CSERNYUSNÉ Kis lelkek vigasztalnak Sok veszteségidért, Én nem, hisz jól tudom, hogy Szívedhez egy sem ért Ami rajtad becses volt Az érintetlen áll, S abban, amit szerették Meg nem csalatkozál. PETŐFI SÍRJÁN Nem mondja kisded síri jel: E zugban porlik tested el. És jól van az, mert így a sír, Amelyen egy hon népe sír S körülragyogja szellemed, Egész e honnak keble lett ★ Te, a szabadságot megüdvöaölted Még bölcsejében, az viszont neked Utoíso bucsűzásaként megírta Ágyúdörgésekkel — sírversedet. „Szerelem és küzdés nélkül, mit ér a lét?” . A nő alakfa ét szerepa Madách Hatéban M adách Imre életében és munkásságában is fontos helyet foglal el a nő- kérdés. Gyermekkorában elsősorban édesanyja, Kesselókeói Majthényi Anna szigorú, buzgó katolikus szelleme, erélyes irányítása érvényesük Fiának levelei gyakran utalnak erre a szigorú gyámkodásra és a végtelen szeretet mellett nem egyszer a keserűség hangjai is kicsendülnek belőlük. Pesti egyetemi ével alatt, a komoly, gyakran betegeskedő fiú teljesen tanulmányainak, filozófiai olvasmányainak szenteli idejét és anyjának rendszeresen beszámol tevékenységéről: „ülő életre szentelém magam, olvastam, mennyit lehetett, s erköltsöm ellen tán sehol senki ki nem állhat." Ám, szigorú anyja még ezzel az életmóddal sem elégedett, kifogásolja az este hat óra utáni kimaradásokat, melyek során például az akkoriban megnyílt Pesti Magyar Színház előadásait látogatta, mire a fiú keserűen válaszol: „Sohasem megyek hazuról ezentúl, mind hová kell, hogy essen életem mentül hamarabb áldozatul, megmenekedve a földi szenvedésektől .,. Mutatja úgyis mellem és egészségem, hogy nem igen hosszú lesz a földi pálya." Első verseskönyvét, amelyet 1840-ben jelentet meg „Lantvirágok* címmel és anyjának ajánl fiúi tisztelettel, a Lónyay Etelkához írott versek töltik meg. Etelka a későbbi pénzügyminiszter és miniszterelnök, Lónyay Menyhért húga volt a költő első szerelme. „Az ég tudja, én ez érzetnek mi nevet adjak — ez több mint az imádat, több mint minden mit az ember bír” — írja egyik levelében. A kötet versei őrzik a csalódás emlékét, nem lehetnek egymáséi, mert a leány nem akar vidéken élni, s különben is református, és a vakbuzgó katolikus anyja ellenezné ezt a házasságot. Az érzelmek kifejezése meglehetősen szentimentális: „És ha mennyegződ reggelén virágot / Füzesz hajadra — sir virága azt / A dalnok élte sorvad a virágon. / S mindenikben egy remény-tavasz A harmadik, életében talán legvégzetesebb élményt nyújtó nővel, Fráter Erzsébettel, 1844. farsangján ismerkedett meg. A lány a kortársak véleménye szerint sem volt szép, de a költőre nagy hatással volt. „Hol kezdjek imi ezen minden vonzó és minden álnok, minden jó és minden könnyelmű, minden lelkűiét és minden cynizmus mikrokosmosáról?” — kérdi a barát Szontágh Pálnak írott levelében. Fráter Erzsikét „üdénkével” hasonlítja össze, „mely éjjel ég, bolyong, örvény fölé csal és megfoghatatlan.” Bár már a kezdet kezdetén tisztában van a lány hibáival (Szontágh is azt bizonygatja, hogy táncpartnernek kitűnő, de nem feleségnek való leány), hevesen udvarol és ebből a fellángolásból születnek a „Vadrózsák" ciklus versei: „Óh, talán bún is, ahogy imádlak, / Keblem oltár, melyen képed áll, / És kívüle az egész kebelben / Semmi, semmi más helyt nem talál." özvegy Madáchné ellenzi a házasságot, • lány református és műveltsége ellen is jogos kifogásai vannak. Ám fia határtalan lángolásával szemben, amelynek ilyen megnyilvánulásai vannak: „Kitépem keblemből szivemet és úgy nyújtom oda a világ legbájo- sabb angyala elé tenyeremen” — ő is tehetetlen. 1845. július 20-án Csécsin házasodnak ősz azé, a vőlegény 23, a menyasszony 18 esztendős. A fiatal pár Csesztvén rendezkedik be, és az első esztendők nyugodt boldogságban telnek el. A költő ekkor a csendes vidéki életet a „legszebb költészetnek” érzi, amelyben a boldogságot jelenti, ha hitvese „keblére hajtva forró homlokom, f Legédesebb regéit hallgatom”. A csesztvei boldogságot eleinte csak Madách meg-megújuló betegsége — csúzos bán- talmak gyötrik — zavarja, majd közbeszólnak a történelmi események. Madách 1851- ben menedéket ad Kossuth halálra Ítélt titkárának, emiatt vasra verve Pozsonyba szállítják. Előbb a Vizikaszámyában, majd Pesten, az Újépületben raboskodik. A börtönidő azután válságba sodorja házasságát. Fráter Erzsiké nem nélkülözésre és tűrésre teremtett ember. Börtönben ülő férjét pénzért, váltócédulákért zaklatja, és arról panaszkodik: „Szörnyű most ezen a Csesztvén, olyan, mintha kihalt volna, csak úgy tengődöm, mint egy elátkozott.” Madách maga is szinte megdöbbenve érzi és írja is: „Oh, e bűvös körben magamat, ha látom, / Olyan idegennek, oly másnak találom.” — úgy érzi, hogy semmi se kötözi feleségéhez. Erről ír 1853. augusztusában, visszatérésekor is, amikor nem lát semmi örömet felesége arcán (akiről olyan hírek járnak, hogy udvarlót tart) Megkísérli ugyan rendbe hozni házasságát de Fráter Erzsi szórakozni, mulatni vágyik, egyre mélyül közöttük az ellentét. S amikor 1854. tavaszán férje nélkül és kifejezett tilalma ellenére, elmegy a losonci bálba, véglegessé válik a szakítás. 1854. július 25-én közmegegyezéssel megszövegezik, hogy „egymástól örökre és végképp elválnak.” Madáchot nagyon megviseli & válás, még esztendők múlva is érzi: „Most látom, mily erősen / vaIái szivembe nőve, / Amint kiléptél onnan, Utánad foly ki vére.” Rövid lejáratú szfvkirálynéiról tudunk ugyan, Szontághhoz írott levelében maga iselmondja: „A hölgyeknél csak most kezdenék még igazán szerencsés lenni, úgy veszem észre, mikor már a legjobb osztásra is azt mondom: pass, és sohasem licitálok feljebb paraszt betlernél.” A szerelmek csak fokozzák magányosságát, talán csak Borka kivétel, a birtokán élő fiatal parasztasszony, akinek tiszta szerelme megnyugtatja. Szeretne is elvonulni vele, a külön épülő erdei lakba, de aztán a megszőlástól való jogos félelem visz- szatartja: „Győztél hát felettünk nagy világf Vad zajoddal, kalmár számolással l Elriasz Hogyan ünnepelték a 100. évfordulót? A Madách-hagyományápolás kibontakozása Nagy megtiszteltetés Nóg- rád számára, midőn megyéje szülöttjének. Madách Imre születése 150. évfordulójának méltó megünneplésére fordíthatja figyelmét. Nem feladatom a 150 év eseményeinek, a Madách-kul- tusznak, a Madách-hagyományápolás kibontakozásának, alakulásának részletes bemutatása. Hiszen ezt megteszik a jubileumi év kapcsán az arra hivatott szervek, személyek, így: a megyei múzeumi szervezet, (lásd Madách-emlék- könyv. a csesztvei emlékmúzeum tatarozása, kiállítási anyagának felújítása, gazdagítása. A Madách-kutatók tanulmány- kötete stb.) Én csupán az első nagy évfordulóig, 1923-ig, Madách Imre halálától születésének 100. évfordulójáig eltelt időszakkal kívánok foglalkozni, elsősorban abból a szempontból, hogyan bontakozott ki a Madách-hagyományápolás a megyében- elsődlegesen Balassagyarmaton, a vármegye akkori székhelyén. Néhány — a Nógrád megyei Levéltárban található eredeti forrásból (megyei közgyűlési jegyzőkönyv, megyei közgyűlési irat, községi hirdetőkönyv stb.) vett részlet, szemelvény alapján szeretném a célkitűzésemet megvalósítani. * Nógrád megye alispánjához küldött levelek Madách Imre arcképének ünnepélyes leleplezése alkalmával. „Magyar Tudományos Akadémia 549/890 Tekintetes Alispán Vr! Örömmel vette a M. T. A. Nógrád varmegye közönségének f. évi szeptember 10-én kelt hatái jzatát, mely szerint Madách Imre arczképének leleplezését megünnepli, s erre az Akadémiát is meghívja. Fogadja Nógrád vármegye közönsége az Akadémia köszönetét, hogy oly kegyelete- sen üli meg e nagy költő emlékét- s erre az Akadémiát is meghívni méltóztatott. Az Akadémiának ez ünnepen való képviseletére * Nógrád vármegyében lakó társainkat: Nagy Iván rendes és Kacs- kovies Lajos levelező tagokat kértük fel. Fogadja a Tekintetes Alispán Ür megkülönböztetett tiszteletem kifejezését. Budapest, 1890. október 13. Szily Kánián főtitkár” „Petőfi Társaság 73/890. Budapest, 1890. október 16. Nagyságos Urain! A Petőfi Társaság megtisztelve érzi magát Nagyságod levele által- melyben nagy költőnk: Madách Imre arczképének ünnepélyes leleplezésére minket meghívni kegyeskedett. Társaságunk a szép ünnepélyen képviseltetni fogja magát, s az e hó 12-dikén tartott ülésben az alelnököt és Jeszenszky Danó rendes tagot már föl is kérte, hogy B.- Gyarmatra leutazzanak. Midőn erről hivatalosan volna szerencsém értesíteni Nagyságodat, maradtam hazafiúi üdvözlettel kész szolgája Szana Tamás titkár” „Kisfaludy Társaság 275/890 Budapest- 1890. október 20. Nagyságos Alispán Űr! A Kisfaludy Társaság köszönettel vette Nógrád vármegye törvényhatósági bizottságának szíves meghívóját a hó 30-dikán Balassa-Gyarmaton tartandó rendkívüli közgyűlésre, melyen Madách Imre arcképét fogja ünnepélyesen leleplezni. A nagy költő szülő megyéjének kegyeletét melegen üdvözlöm, van szerencsém tisztelettel értesíteni Nagyságodat« hogy a Kisfaludy Társaság Rákosi Jenő és Mikszáth Kálmán rendes tagjait bízta meg képviseletével, kik intézetünk köszönetét és üdvözletét szóval is tolmácsolni fogják. Kiváló tisztelettel Beöthy Zsolt titkár” ★ „Madách Imre arcképének leleplezési ünnepsége Balassagyarmat- 1890, október 30. Jegyzőkönyv felvéve Balassagyarmaton, Nógrád vármegye Törvényhatósági Bizottságának Madách Imre arczképe leleplezése alkalmából 1890. Mindszent hava (október) 30. napján tartott díszközgyűlésből. Elnök: Gróf Degenfeld Schömberg Lajos főispán Jegyző: Tihanyi Ferenc főjegyző Ügyész: Steller Antal tiszti főügyész Jelenlévők: a törvényhatósági bizottság nagy számmal egybegyűlt tagjai, a m. tud. ac. képviseletében Nagy Iván académiai r. tag; a Kisfaludy társ. képviseletében Rákosy Jenő társasági r. tag; a Petőfi társ. képviseletében Bognár Zsigmond társasági r. tag; és a meghívott vendégek. Főispán Ö Méltósága az ülést az egybegyűltek lelkes
