Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)

1973-01-20 / 16. szám

mAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ .MSZMP MOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁG A ÉS A MFG.YEI TANÁCS EÁPJA XXIX. ÉVF., 16. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1973. JANUÁR 20., SZOMBAT Salgótarján fejlődése Három év alatt kétezer lakás — Óvodai férőhely minden igénylőnek Új létesítmények Nap mint nap tanúd lehet­tünk, az elmúlt két év során miként szépült és gazdago­dott megyeszékhelyünik, Sal­gótarján. 1971- és 1973-ben « a városi tanács több mint százhatvamnillió forintot fordított lakásberuházás­ra. •Ennek eredményeként ezer- zásiznegyvennyolc új lakás épült meg. Hozzátéve még az idei nyolcszáz lakást, melyet tervbe vettek, a három év alatti kétezer lakás kimagas­ló eredmény. (Csak összeha­sonlításul: az elmúlt ötéves terv alatt alig ezemégyszáz lakásba költöztek be.) Ez évben kerül átadásra a garzonház 264 lakással, az Arany János utcai 28. számú épület, s a 21. számú, városi tanács mögötti épület utolsó két lépcsőházának lakásai is. Nőltt a lakások felszereltsé­ge. A korszerű fűtésű laká­sok száma tizenhárom száza­lékkal növekedett. Jelentős előrehaladás történt a bá­nyai kolóniák felszámolása terén. 1975-ig közel félezer lakást szüntetnek meg. Közművesítésre a városi ta­nács csaknem negyven ötmil­liót fordított. Átépítették a Rákóczi úton levő ivővíz- es csatornahálózatot. Az idén megoldódik az Arany János vesítésére fordítják. Megoldó­dik végre a Gorkij-telep és az Öreg-József-telep ivóvíz- ellátási problémája. A Sebaj- telepen útépítésre és csator­názásra kerül sor. Bővítik a szennyvíztisztító telepet, melyre 1973-ban hatmillió fo­rintot költenék. A munkák befejezése után kapacitása tízezer köbméterre növekszik. Az elmúlt években a déli városrész telefonigénylői, ipa­ri üzemek és magánszemé­lyek készülékhez jutották. A tanács hétmillió forintot for­dított a, déli körvezeték ki­építésére. Két év alatt a város egész sor új. korszerű közintézménnyel gazdago­dott. Ae egészségügyi ellátás javí­tása érdekében Élelmiszer­vizsgáló Intézet. Állattenyész­tési Felügyelőség, egészség- ügyi szakiskola létesült. Je­lenleg a megyei rendelőinté­zet építése folyik. A kórház újabb százhúsz ágyas pavi­lont kap, melynek munkáit az idén fejezik be. Az Arany János utcában orvosi rendelő épül, s már folynak az előké­születek az acélgyári körzeti gyógyszertár kivi felezésére is. A város egyik büszkesége, hogy az óvodai férőhelyek te­uteái lakóik gondja is: befe- rén országosan is az elsők jeződifc az új út építése. Ebben az esztendőben a pénzeszközök jelentős részét a külső lakótelepek közmű­között van. Tovább folytat­ják az óvodaprograsmot. így ugyancsak az Arany János úton százötven férőhelyes óvoda és nyoievamszeméiyes bölcsőde épül. A Íjét létesít­mény mintegy tizenötmillió forintba kerül. A Számviteli Főiskola, a TIT új székháza is azt bizo­nyítja, hogy a művelődés le­hetőségei szélesedtek. Folya­matban van a huszonhaitmdl- liós beruházással, épülő sport- csarnok kivitelezése, a közép­es főiskolai hallgatók részére kollégium épül. A Mü.M. új szakmunkástanuló-intézete a BRG mellett lesz. A Gorkij- telep úi általános iskolát kao, s készülnek az ifjúsági. ház tervei is. Salgótarján új mo­zijának építése szintén ebben az évben kezdődik meg. . A város kereskedelmi háló­zata az elmúlt két év alatt több mint ezerkétszáz négy­zetméterrel bővült. Ez hét­millió forintos fejlesztést je­lent. Az idén a garzonház alatt két és fél ezer négyzet- méter alapterületű bisztró, önkiszolgáló, presszó’ ezermesterbolt, Paityolat-gyorstisztító lé­tesül 21 milliós beruhá­zási költséggel. A pénzügyi keretek megle­hetősen szűkre szabottak. A városi tanács- 1971-ben 136 milliót, tavaly 140 millió fo­rintot fordított a különböző fejlesztésekre. Tovább tartott az új üzemek telepítése, ja­vult a foglalkoztatottsági arány. Salgótarján. fejlődése nem áll meg, nap mint nap tovább halad. Kedvezően alakult a fogyasztás és a forgalmazás Váncéa Jenő miniszterhelyettes látogatása Salgótarjánban Az ország és a megye szarvasmarhaprogramban fog- félhasználás kilátásainak mezőgazdaságának, valamint laítak megvalósításának el- ecsetelése után a megye me­élelmiszer-gazdaságának helyzetével foglalkoztak pén­teken Salgótarjánban azon a tanácskozáson, amelyen részt vett többek között Váncsa kezdése, a meglevő telepek zőgazdaságáról a minisztéri- férőhelyeinek kihasználása umban kialakított képet is­tartozik az alapvető felada- mertette. Javasolta, hogy az tok közé. idén, valamely kedvezőtlen Az ország mezőgazdasági és adottságú szövetkezetnél Jenő mezőgazdasági és élei- élelmiszer-gazdasági helyzetét olyan racionális fejlesztési mezésügyi miniszterhelyettes Váncsa Jenő miniszterhelyet- programot dolgozzanak ki, is. Szoó Béla, a megyei párt- tes elemezte. Elmondotta, amellyel megmutatják a bizottság titkára megnyitója hogy kedvezően alakult a többi gazdaságnak is, hogy után Herencsényi József, a termelés, hiszen a mezőgaz- miként tudnak mielőbb meg- megyei tanács elnökhelyette- daságban 4—4,5, az élelmi- erősödni. se tartott tájékoztatót Nóg- szeripai-ban több mint 5 szá- Végezetül a megye agrár- rád mezőgazdaságának és zalékos az emelkedés. Gabo- élelmiszei'-gazdaságának el- nából és kukoricából közel 11 múlt évéről, a legfontosabb millió tonnát sikerült bétá­idéi tennivalókról. karitand. Az állattenyésztési A mostoha adottságok és a ágazat fejlődésének üteme jó­kedvezőtlen időjárás ellené- nak mondható. Legkedvezőbb ítélésével és a további tenni- re — állapította meg többek a sertéstenyésztés, hiszen ta- valókkal kapcsolatban. politikáját irányító párt- és állami szervek képviselői, va­lamint a minisztérium mun­katársai fejtették ki állás­pontjukat a helyzet meg­hozott — sikeres évet zárt ,valy a tervezettnél egymillió- megyénk mezőgazdasága, val több sertést vásároltak Emelkedett a termelékenység, fel. Összességében a fo- egyszerűsödött a termelési gyász tás és forgalmazás ked- szerkezet, növekedett a sző- vezően alakult az országban, vetkezeti tagok jövedelme. A szocialista országokba irá- Az időszerű munkálatokat — nyúló export tavaly 18,7 szá- az aratás kivételével — a kö- zalékkal, a nyugati orszá- zös gazdaságok időben elvé- gokba irányuló export pedig gezték. Különösen kukorica- 29 százalékkal növekedett. Az ból és cukorrépából alakult elmúlt évben 18,4 milliárd fo- kedvezően a termésátlag. A rintot fordítottak mezőgazda- szarvasmarha-állomány a sági beruházásokra. A nö- szövetkezetekben 3—4 száza- vényvédőszer-felhasznáiás 27 lékkai növekedett. százalékkal, a műtrágya-íel­A tennivalókat jelzi, hogy a használás 8, a szövetkezeti szakosított telepek kihasz- tagok jövedelme pedig 7 sza­nál tsága még1 csak 65—68 szá- zalékkal emelkedett, zalékos. Örvendetes, hogy a Az idén elsősorban az ál­sertésállomány 30 százalék- lattenyésztésben várható szá- kal növekedett. Talajvédelem- nlottevő előbbrelépés. Az élei­re tavaly közel 32 millió fo- műszeriparban 8 százalékos rintot fordítottak a megye- fejlesztéssel számolnak. A ben. A társulások és a vesz- gabona-, a cukorrépa-, a teséges szövetkezetek hely- burgonyatermesztés terén zetének elemzése után, az adódó tennivalók után, a mi- idei tennivalókat ecsetelte. A niszterhelyettes az állatte­R Fejlődik a gyár, tanulnak a munkások Tavaly még a szabadban, az idén már az új nagycsarnok ban VAG mátranováki gyárában (Riport a 3. oldalon.) dolgoznak a Ganz-MÁ* Fodor Tamás felvétele MAI SZÁMUNKBAN' Állami támogatás a munkások la kásépít kezéseihez (2. oldal) Munkásarcok; (3. oldali Gá I Dezső bemutatkozása (4. oldal) Napjaink ifjúsága (5. oldal* Tárgya 1 óterem bői (6. oldal) Bemutatjuk a tájékozódási futást (7. oldal) racionális földhasználat, a termelési szerkezet további egyszerűsítése, a szakosodás, K hozamok növelése, . a nyésztésben meglevő gondok­ról és feladatokról szólott. A beruházás, gépellátás, a mű­trágya- és növény védőszer ­Hétfőn újabb tanácskozás Az európai biztonsági és táciők után részletes javasla- együttműködési konferencia tokát ^dolgoztak ki a későbbi előkészítő tanácskozásainak konferencia munkájára és fel­idei 5. munkaülése Helsinki- adataira vonatkozólag. ben pénteken háromnegyed­órás megbeszélés után végét­ért. A fölszólalók rövid be­szédeikben az európai bizton- . ... . . . , . sági értekezlet összehívásának Csopor­Franciaország Spanyolor­szággal, Svájccal és Ciprussal együtt azt vetette fel, hogy a Konkrét kérdéseivel foglal- Koztak. Belgium, Olaszország tosítsák témák szerint. Az előkészítő tanácskozás és Dánia más EGK- és NATO- következő ülését hétfőre hív­országokkal folytatott konzul- ták össze. (MTI) Benke Valéria Helsinkiben Helsinkibe érkezett az zetésével. A küldöttség a Finn MSZMP Központi Bizottsága- Szociáldemokrata Párt meghí- nak küldöttsége Benke Valé- vására tesz látogatást Finnor- riának, az MSZMP KB Poli- szágban, s tanulmányozni fog- tikai Bizottsága tagjának ve- ja a párt tevékenységét. (MTI) — munkcaspolitilcc* Üzemekben és az építkezéseken, vonaton és a piacon, egyszóval mindenütt, ahol az emberek szót váltanak, a bér­emelésről beszélnek. Természetes, hogy most ez a beszédté­ma, hiszen a munkások túlnyomó többségét foglalkoztató állami ipar és kivitelező állami építőipar munkásainak ke­resetét 1973. március 1-től a felemelt alapbérekkel kell el­számolni. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak november 14—15-i határozatának megfelelően, csü­törtöki ülésén intézkedett a Minisztertanács. Ismeretes, de jólesik még egyszer leírni, hogy az ipari munkások bérét átlagosan 8, az építőiparban átlagosan 6 százalékkal kell emelni, úgy, hogy ezen belül a szakmunkások bére az ipar­ban átlagosan 10, az építőiparban 8, a segédmunkások bére az iparban átlagosan 5, illetve az építőiparban 4 százalék­kal emelkedjék általában. Ez a központi intézkedés az or­szág több mint egymillió 300 ezer dolgozóját érinti, tíz hó­nap alatt mintegy 2,3 milliárd forinttal növeli a munkások jövedelmét. Ezen felül a vállalatok, anyagi erejüknek meg­felelően, saját forrásukból további béremelést adhatnak. Növelik a termelésirányító munkakörbe sorolt művezetők, főművezetők és más elnevezésű, közvetlen termelésirányítást végző dolgozók bérét is. Tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy 15 éve nem volt ilyen jelentős béremelés. Egyrészt ezért, másrészt azért ör­vendetes a Központi Bizottság állásfoglalása és a Miniszter­tanács intézkedése, mert mindez pártunk következetes munkáspolitikáját bizonyítja. Lehetséges, hogy egyesek megkérdezik, hogy miért a munkások kapják ezt a jelen­tős béremelést. Azért, mert a munkások bérfejlesztése az utóbbi években lemaradt. De nemcsak ezért. „A munkás - osztály magatartása, munkája, fegyelme, szemlélete, a szo­cialista munkaverseny és a brigádmozgalom példája kihat az egész társadalomra, városban és faluban egyaránt” — hangzik a Központi Bizottság állásfoglalása. Pártunk min­dig hangsúlyozta és ,a mostani béremeléssel jutalmazta, hogy a társadalmi fejlődés fő ereje, a töretlen haladás biz­tosítéka a forradalmi gondolkodású, a tettekben és társa­dalmi aktivitásban élenjáró munkásosztály. Szeretném hangsúlyozni, líogy a mostani béremelések­hez szükséges milliárdokról központilag gondoskodnak. De a végleges és az igazi fedezet csakis mindnyájunk jó mun­kája lehet. Ezért tegyük magunkévá és ki-ki a maga mun­katerületén következetesen valósítsa meg a Központi Bi­zottság állásfoglalásának egyéb pontjait. Különösen fontos, hogy mindenki ereje és tudása legjavát adja á termelés ha­tékonyságának fokozásához, a termelés korszerűsítéséhez. Használjuk ki a munkaidőt, ne tűrjük a lógást, a felelőtlen­séget és a fusizást. Iparkodjunk, hogy a termelés költségeit csökkentsük, a gyártmányok és az építkezés minőségét' ja­vítsuk, mert ezzel járulunk leginkább hozzá a zavartalan áruellátáshoz, a lakások és az ipari építkezések pontos be­fejezéséhez, az árszínvonal rögzítéséhez, esetenként csök­kentéséhez. Kedvező jel, hogy a kohászati üzemekben 1973-ban több mint 10 600 tonnával tovább növelik az áruld bocsátást. A Zománcipari Művek salgótarjáni gyáregysége maradék­talanul teljesítette a gáztűzhelyek és a hagyományos tűzhe­lyek gyártását, növelte az exportot. Az Üvegipari Művek salgótarjáni síküveggyára kielégítette a hazai igényeket és a korábbi éveknél több síküveget exportált. Túlteljesítette 1972. évi lakásátadási tervét a Nógrád megyei Állami Épí­tőipari Vállalat, Salgótarjánban, Balassagyarmaton joggal büszkélkedhetünk a korszerű, új lakásokkal. Üj ipari üze­meink — Balassagyarmaton, Salgótarjánban és Mátranová- kon is — egyre inkább leküzdik a kezdeti nehézségeket. Több üzemben megtartották az év eleji műszaki és terme­lési tanácskozásokat, illetve ezt megelőzőén a munkaver­seny kiszélesedéséről, újabb lendületéről érkeznek biztató hírek. Szorgalmas, jó munkára van szükség, akkor lesz ele­gendő áru, hatósági áremelésekre nem kerülhet sor. A párt és a kormány megfelelő intézkedéseket tett, most már raj­tunk a sor. Az életszínvonal további alakulása a termelés eredményességén múlik. Sürgős feladataink fő bázisa az ipar, legfőbb társadalmi ereje a munkásosztály. Ezért jogos és szükségszerű, hogy a juttatásokból elsősorban a mun­kások részesedjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom