Nógrád. 1973. január (29. évfolyam. 1-25. szám)
1973-01-18 / 14. szám
1 Munis alielyl testnevelés Nósrádban Egyre több vállalatnál ismerik lel megyénkben is a munkahelyi testnevelés jelentőségét, egészségvédelmi hatását. Az SZMT Nógrád .megyei Bizottságán működő munkahelyi testneveléssel foglalkozó albizottság értékelte az 1972-es évet. Megyénkben pillanatnyilag hat vállalatnál 950-en vesznek részt naponként munkahelyi test- nevelésbeh. Ez a szám emelkedést mutat 1971-hez viszonyítva. A tervék szerint az év első fél évében a szécsényi EL- ZETT gyáregységnél, Balassagyarmaton pedig - két üzemben is, a finomkerámiában és a finomkötöttárugyár üzemeiben tervezik a munkahelyi testnevelést bevezetni. Remélhetőleg sikerrel, hiszen egyre fontosabb lesz, hogy mindenki kivegye részét a testmozgásból. A Budapesti Kézműipari Vállalat pásztói telephelyén, ahol Mr- és műanyagtermékeket gyártanak, ajánlatos lenne a munkahelyi testnevelés bevezetése .Felfrissít a mozgás, jókedvűen végzik a gyakorlatokat Jobbágyiban a Textilipari Vállalatnál dolgozó lányok, aszszonyok Két sportbír Közgyűlés Balassagyarmaton. A megye egyik kiemelt sportegyesülete, a Balassagyarmati SE vasárnap megtartotta évi rendes közgyűlését, Lombos István elnök adott számot a munkáról. Sajtótájékoztató Budapesten. Az MTS OT Agitációs és Propagandaosztáiya sajtó- tájékoztatót rendez - Budapesten január -> -én. Az új mi- -nősítési szintekről és a tájékozódási futás eddigi fejlődéséről lesz szó a tájékoztatón. SZECSENYT postahivatal, jó kereseti lehetőséggel postás kézbesítőt felvesz. Jelentkezni lehet a hivatal vezetőjénél. KONTÍROZÓ KÖNYVELŐI munkakör betöltésére NŐI MUNKAERŐT keres a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Jelentkezés írásban, önéletrajzzal, eddigi munkakörök részletes felsorolásával. ! Felveszünk vállalatunk budapesti telephelyére női betanított munkásokat. Korszerű munkásszállást — minimális terítés ellenében — (2—4 ágyas szobák). 44 órás munkabeosztást. ló kereseti .ehetőséget, úti- ! költség-hozzájárulást biztosítunk. Felveszünk továbbá magasnyomású vizsgázott kazánfűtőt, és férfi betanított munkást. Albérleti hozzájárulást térítünk. Jelentkezés: Kalapgyár. munkaügyi osztály, Budapest. XIV.. Gizella út 42—44. Volán 2. sz. Vállalat . • salgótarjáni teherforgalmi üzeme azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vésőtökét. Jelentkezés: Volán %. sz. Vállalat Teherforgalmi üzeme, Salgótarján, kSzpontl telephely. Sí r SKSE filter a oyitáuyoo (Telefon jelentésünk) „Ami késik, az nem múlik”, szól a közmondás. Ezt tartják a síelők is, akik hosszú idő óta várták már a havat. Várakozásuk eredményes volt, ugyanis kedden a Mátrában, Kékestetőn nagy hó esett, s mivel a teljes magyar élgárda, valamint több budapesti egyesület versenyzői már a Mátrában voltak, így a Budapesti Honvéd azonnal megrendezte az első rangsoroló versenyt. A hó még nem volt túlzottan kedvező sífutásra, ugyancsak igénybe vette a versenyzők tudását. Ez megmutatkozik az elért időeredményekben is. Ettől eltekintve nagy küzdelmet vívtak a legjobb helyezésekért a sífutó- élgárda tagjai. Telefonon kaptuk a hírt Kékestetőről, hogy az évadnyitón csapatversenyben SKSE-siker született. A 15 km-es felnőtt férfi egyéni futószámban ez volt a sorrend: 1. Egervári (Bp. Honvéd) 58,12, 2. Benkő (SKSE) 58,46, 3. Vadas (SKSE) 59,10, 4. Kovács (Ü. Dózsa) 59,23, 5. Holló (Bp. Vasas- 60,01, 7. Vincze (SKSE) 60,03. A csapatversenyt az SKSE versenyzői nyerték a Budapesti Honvéd előtt. Eredmények Rétságról Megkezdte felkészülését a tavaszi találkozókra a Rétsági Vörös Csillag SE lagdarúgó- csapata. Hetente négy alkalommal tartanak edzéseket Győri Ferenc edző vezetésével. A játékosok csütörtökön és pénteken két-két órát a tonateremben, kedden és vasárnap pedig ugyanennyi időt a szabadban töltenek. A keret 14 fős. Csonka József, Szadlies József, Molnár László, Lisovsz- ki László, Mihály László, Za- char Sándor, Póth József, Suba László, Szabó János, Balia Sándor, Agócs Zoltán, Molnár Gyula, Miklósi Ferenc és Perez Zoltán tagja a keretnek. Előkészület! mérkőzéseket is terveznek, és a csapat sorrendben a Váci Vasassal, a Balassagyarmati SE-vel, a Romhányi Építőkkel, a Nőtincs! Tsz SK-val és a Berceli Tsz SK-val mérkőzik majd. * Rétságon megrendezték a járás egyéni és csapatbajnokságot asztaliteniszben. A gimnázium tornatermében 68 versenyző indult. Eredmények: Férfi egyéni: 1. Faggyas Lajos (Nógrádi Jurisits), 2. Légvády Gábor (Tereske Tsz), 3. ílugyecz István (Nógrádi Juiisits). A csapatversenyben 12 együttes indult: 1. Romhányi Építők (Varga, Hegedűs, Men- czel), 2. Nógrádi Jurisits (Hu- gyecz, Faggyas, Rózsa), -3. iíorpáesi Tsz (Vitéz, Koffer, Repiczki). — S P Q R T Sportköri közgyűlés Balassagyarmaton VERSENYZŐK, vezetők és sportbarátok gyülekeztek a városi pártbizottság székházénak nagytermében, hogy résztvevői legyenek a Bgy, SE évi közgyűlésének. Az elnökségben helyet foglalt többek között Szúnyog Tibor, a megyei TS elnöke is. Balázsik József, a tanácskozás elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd ismertette a napirendet. Ezután Lombos István, a Bgy. SE elnöke emelkedett szólásra, hogy számot adjon az 1972-es év munkájáról. Bevezetőjében leszögezte. hogy a ’különböző nehézségek ellenére sikeresebb évet zárt a sportkör, mint az 1971-es volt. Igen jelentős az a támogatás, melyet a városi tanács, a különböző vállalatok, üzemek nyújtottak. Ezen a téren előrelépés tapasztalható. Ai anyagi segítségen kívül igen jelentősek voltak az egyéb támogatások is. Jó a kapcsolat a megyei TS szerveivel is és remélhetőleg ez a jövőben is tovább erősödik. Az operatív bizottság jól működött az elmúlt évben. Minden ülésük határozatképes volt. Komolyan segítették a sportkör munkáját. Az intéző bizottság mellett működő háromtagú fegyelmi bizottságnak két esetben kellett összeülnie. Ez ugyancsak előrelépés az előző évhez képest. Az elnök a tizenhét fős vezetőség hibájául rótta fel, hogy nem minden esetben voltak következetesek, hathatósabb intézkedéseket kellett volna foganatosítani-, több ellenőrzést kellett volna a szakosztályoknál gyakorolni. Ezek után ismertette az egyes szakosztályok munkáját és eredményeit. Az asztaliteniszezőkről szólva Ismertette, hogy Lisztes István vezetésével az Ifjúság üti Általános Iskolában edzenek. A várakozásnak megfelelően szerepeltek. A szakosztály munkájával a vezetőség elégedett. Terveik között a felnőtt csapat kialakítása szerepel. Atlétika kiemelt szakosztály a Bgy. SE-nél. Százhatvankétezer forintos költség- vetéssel dolgoztak. Igen szép eredményeket tudnak felmutatni. Feltételeik nem voltak a legjobbak és ennek ellenére például az 1971- ben egy aranyjelvényes ifjúsági versenyzőjük mellett tavaly már öten büszkélkedtek ezzel a címmel. Feladat a szakosztályi élet erősítése és jobbá tétele. Ennek érdekében az idei évtől Sándor József lett a szakosztály új vezetője. A kézilabda Is népszerű sportág a városban. Sajnos, az utóbbi évben itt visszaesés volt tapasztalható. A versenyzők nem látogatták eléggé az edzéseket és így elmaradtak a várakozástól a bajnoki szereplésbem A második fél évtől itt is új szakosztályvezető vette át az irányítást Bárján Ferenc személyében. A félfordulás bajnokságban javult a helyzet. A csapat a 3. helyen végzett. Célkitűzésként említette az elnök a magasabb, osztályba való visszajutást. A kosarasok igen mostoha körülmények között versenyeznek. A pálya elégtelensége miatt kénytelenek 'voltak'' több mérkőzésük pályaválasztói jogát feladni és idegenben játszani. A csapat mindenese Rith Lajos, aki edző, intéző, szakosztályvezető és játékos egyszemélyben. 1973-ban itt is feltétlen javulásnak kell bekövetkezni. Mint mindenütt, itt is legnépszerűbb sportág és beszédtéma a labdarúgók helyzete. A ’71-es év tavaszi eredményei, a TOTO Kupában elért siker jogos alapot adott arra. hogy a vezetőség és szurkolók bizakodva nézzenek az új bajnoki év elé. Hinnék eredményeként -nőtt a pártoló tagok száma is. Sajnos, a szakosztály tevékenysége lemaradt a várakozástól. Az edző és csapattagok közötti viták, összeállítása, problémák, fegyelmezetlenségek a csapaton belül, mind rányomták bélyegüket á teljesítményekre. Be- ke Ferenc edzőtől megvált a csapat és az 1973-as évet Vidomusz János vezetésével kezdik. A tartalék- és ifjúsági csapatról szólva különösen az ifik teljesítményét értékelte komolyan a sportkör elnöke. Bontogatják szárnyaikat azok a fiatal, saját nevelésű játékosok, akik nemsokára már talán helyt is kapnak a csapatban. A motorosszakosztály volt még az a labdarúgókon. kívül akiknek versenyén fizető nézők is voltak, Ennek ellenére igen költséges a szakosztály működtetése és így valószínű, hogy ez a szakosztály az idén megszűnik. A vívóik teljesítménye ugyancsak jónak értékelhető. Jó eredményeket értek el azokon a versenyeken, amelyeken részt vettek. Hiányosság, hogy felszerelésükben nincs meg a teljesség. Feladat)!?ént kitűzött cél a tavalyi eredmények túlszárnyalása. A SZAKOSZTÁLYI értékelés után elmondotta Lombos István, hogy .tartalékok még rendelkezésre állanak minden vonalon, de ezeket ki is kell használni. A tavalyi hibák elkerülésével lehet csak eredményesebb munkát produkálni. Feladatként jelölte meg a szakosztályok erősítését, az éllenőrzések fokozását. Két, Gyarmaton hagyományokra visszatekintő sportág beindítását is megjelölte, éspedig az ökölvívás és torna sportágban. Cél még a sportiskola munkájának sikeres beindítása és ezen keresztül a nevelés fokozása. Ezen kérésztől á sport biztosan' bét: tölti majd hivatását, erősíti és neveli az ifjúságot. (Folytatjuk) Reiter László Az ellopott kupa Már annak idején óriási feltűnést keltett a labdarúgóvilágban az, 1966-os VB előtt eltűnt Jules Rímet Kupa. Nemrégen egy sokkal kisebb jelentőségű kupa eltűnéséről számolt be a zürichi „Sport”. 1971-ben a Belga Kupát az AC Bershoot csapata nyerte. A győzelmi trófeát egy vitrinben őrizték az egyesület klubházában és a rajongók mindenkor megtekinthették a szinte ereklyének számító ezüstkupát. Igen ám, de a labda gömbölyű és a szerencse forgandó! A tavalyi bajnoki idényben az elmúlt évi kupagyőztesnek, hogy hogy nem, rosszul ment, olyannyira, hogy a tabella alsó végén végeztek. Egy szép napon az egyesület vezetői hiába keresték a klubház otthonának vitrinjében kiállított ezüstkupát, mert az bizony eltűnt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, elites dődött a kérdezösködes: „hová lett? Nem láttad?”. Senki sem tudott semmit! Később kiderült, hogy a kupát ellopták. Néhányan belopództak a klub székházába és elemelték az értékes trófeát. A klub vezetősége néhány nap múlva levelet kapott, amelyben a következő állt: A „totómii Hó mos” gépkocsivezető..* — „Amennyiben a továbbiakban ismételten rendesen futballoztok majd,, visszakapjátok a kupát, addig nem, mert nem érdemlitek meg!” Mit szól az az ember, akivel közlik, hogy megdöntötte az eddigi totónyeremények világrekordját és átnyújtanak neki egy csekket, pontosan 401 972 fontról, ezzel egyetlen szempillantás alatt dollármilliomossá avatva őt. Az angol Bert Grocker 57 esztendős angol teherautó-sofőr magyar pénzben körülbelül 30 millió forintot nyert a totón. Az új totóvilágrekorder hű maradt nemzete hagyományaihoz és csendes nyugalommalma jdnem öniróniával fogadta ezt a fantasztikus hírt. Amikor az újságírók biztatták, hogy mégis mondjon valamit, s megkérdezték tőle sablonosán: „hogy érzi magát”; Bert Grocker röviden ezt válaszolta: -,Jól”. De aztán érezte, hogy ez talán kevés és sietve hozzátette: „nagyszerűen!” Majd látva a várakozásteli arcokat még megtoldotta ennyivel: ,-el vagyok bűvölve”... Az igazság azonban valójában az volt, hogy Bert Grocker nem volt elbűvölve. Olyan higgadt és kiegyensúlyozott maradt, mint akinek szilárd elhatározása, hogy e rendkívüli esemény nem boríthatja fel eddigi életét. Bert Grocker Evelyn nevű feleségével él Cornwall nevű kis helységben és egy ottani vállalatnak a teherautó-sofőrje. Egy, 13 tonnás tehergépkocsit vezet és a kis városi házból, ahol heti 3 font lakbért fizet, elhajt a munkahelyére, ahol a kiskocsijából átszáll a teherautóba és ezzel kezdődik egy új munkanap, amely olyan, mint a tegnapi volt, a tegnapelőtti és amely hihetöen a holnapi is lesz. Az óriási összegű nyeremény híre annyira nem rendítette meg Grockert. hogy egy ideig még azt sem döntötte el, hogy otthagyja-e, vagy pedig tovább folytatja a 13 tonnás teherautó vezetését, mintha mi sem történt volna. Ügylátszik azonban, hogy figyelmeztették rá. hogyan akar heti 21 fontért egy olyan vállalatnál teherautó-sofőr maradni, ahol az egész igazgatóságnak együttvéve nincs annyi pénze mint neki. Mégis csak kényelmetlen lenne a hétvégeken odaállni a heti bérért a kasszához és figyelni, hogy a borítékban levő összegből nem vontak-e le illetéktelenül néhány pennyt és hogy rendszeresen elszámolták-e bérét, a kilométerpénzt és a túlórákat? Ezt végül is aztán Grocker is belátta és később nyilatkozataiban már elárulta, hogy leszámolt azzal a lehetőséggel, hogy folytassa munkáját. Arról azonban hallarii sem akar, hogy kiköltözzék a heti há- romíontos lakbérű városi házból. Talán egy kis bunga- low-ot vásárolhat valahol és egy új kocsit. Milyen kocsit? Azt még néni döntötte el. Nem volna meglepő, ha egy 13 tonnás teherautót venne, hogy legalább mégis valami megmaradjon a régi szép idők illúziójából !.„ A névtelen levélíró hasonló szövegű hirdetést a höl-, land újságokban is közzétett, annak reményében, hogy ezzel jobb teljesítményre sarkallják majd a bajnoki sze zonban gyengén szereplő belga együttest... Atléta, mint tánjérmoső Sportkörökben érthető feltűnést keltett a meglepő hír, hogy a tanzániai könnyűatléta, Benhamin Makobella, aki egyébként már augusztus elsején beköltözött az olimpiai faluba, társai nem kis megrökönyödésére tányérmosói állást vállalt az Olimpia éttermében, hogy ebből eredő jövedelméből enyhítse anyagi gondjait és egészítse ki szerény zsebpénzét. NúGRÁB — 1973, január IS,, csütörtök H