Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

Madách 1mret

Az ember tragédiája

(Részlet)

VIII. SZtN (Farkas András illusztrációja)

NEGYEDIK UDVARONC: A társaság oszol, menjünk mi is! HARMADIK UDVARONC: Lépcsője itt van — jó éjt,

asszonyom

(Súgva.) Egy óra múlva.

ÉVA: (Súgva.) Jobbra a lúgosban.

(Fent.) Jó éjt, urak! Jőj, kedve»

Jánosom!

(Mind elmennek. Adám és Éva az erkélyre.

Adám zsőlyeszékbe dűU Éva előtte áll. Mindinkább besötétedikJ

ÉVA: János, nekem szükségem volna pénzre.

ÁDÁM: Egy fillérem sincs, mind elhordtád immár.

SVA: Örök szükséget tűrjek-é tehát?

Az udvarhölgyek pávaként ragyognak,

Szintúgy szégyenek köztük megjelenni.

Valóban, hogyha egy-egy udvaronc Felém hajolva mosolyogva mond.

Hogy a királyné köztük én vagyok,

Szégyenkezem miattad, a ki a Királynét így állítod udvarába, yfcDÁM: Nem fáradok-e éjét és napot?

Elárulom tudásomat miattad,

Megfertőzöm, midőn haszontalan Időjóslást, horoskópot csinálok,

Eltitkolom, mit lelkem felfogott,

És hirdetem, mit jól tudok, hamis.

Pirulnom kell, mert rosszabbá 'levék Mint a sibyllák, kik hívének abban,

A mit jósoltak, míg én nem hiszek.

De megteszem, hogy leljem kedvedet Hová teszem, mit bündQul kapok?

Hisz’ nekem nem kell semmi a világon Csak az éj és tündöklő csillaga,

Csak a szférák titkos harmóniája Tiéd a többi. Ámde ládd, ha a Császár pénztára többnyire üres,

Sok kérelemre rendetlen fizetnek.

Tiéd lesz most is, mit reggel kapok,

S te hálátlan vagy, ládd, ez fáj nekem.

ÉVA: (Sírva.) Szememre hányod, hogy mit áldozasz,

S nem áldozék-e én is eleget Miattad? én, nemes háznak leánya Midőn kétséges rangodhoz csatoltam Jövőmet, és nem általam jutál-e Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el!

ADÁM: Kétséges rang-e hát szellem, tudás?

Homályos származás-e a sugár,

A mely az égből homlokomra szállt?

Hol van nemesség más ezen kívül?

A mit ti úgy neveztek, porlátag Hanyatló láb, mit lelke elhagyott,

De az enyém örök-ifjú, erős. —

Oh nő, ha te meg bírnál érteni,

Ha volna lelked oly rokon velem,

Minőnek első csókodnál hívém,

Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd Kívül a boldogságot körömön;

Nem hordanál mindent, mi benned édes,

Világ elé, s mindent, mi keserű, >■

Nem tartanál fel házi tűzhelyednek.

Oh nő, mi végtelen szerettelek!

Szeretlek most is, ah de keserűen Fulánkos a méz, mely szívembe szállt.

Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd,

Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett.

Mely a nőt báb-istenként tartja még,

Mint istenül tartotta a lovag-kor;

De akkor hittek benne, nagy idő^volt,

Most senki sem hisz, törpe az idő,

S a báb-istenség csak vétket takar. —

Elválnék tőled, szívemet kitépném.

Ha fájna is, tán nyugodtabb lehetnék.

S te is nélkülem boldogabb lehetnél;

De ott van újra a már meglevő rend:

Az a tekintély, egyházunk szava;

S egvütt kell tűrnünk, míg a sír felold.

(Fejét kezébe hajtja, Éva meghatva simogatja.)

NQGRÁB ~ 1972, deeemhet 31* vasárnap

Petőfi és

népe

A költő, akit ünnepiünk, nem szerette az ünnepélyességet. Rendkívüli hatásának egyik titka épp az, hogy az emelkedett, fellengző nemesi költészettel szemben a nép egyszerű, cicomátlan nyelvén szólalt meg, elutasított minden dagályt, álbeszédnek minősítette a valóságtól elszakadt, mesterkélt, finomkodó, hamis stílust.

Vigyáznunk kell hát, ha róla írunk: esetleg épp leghangzatosabb szavaink kerülnek legmesszebb az ő szellemétől.

És nem is csak a stílusról van itt szó. Sokkal többről, elvekről. Amikor 1848. tavaszán, a forradalmi lelkesült- ségben úszó főváros népe egymás után rendezte a fáklyás felvonulásokat és kivilágításokat az új kormányférfiak tiszteletére. A költő keserű szavakat rögzített naplójába: „Mennyi ünnep egy hónap alatt! Vigyázzatok, hogy ezek után a fényes éjek után, sötét napok ne következzenek. Ha vesszük, e férfiak valamennyien megérdemelték a megtiszteltetést, melyben részesültek; de ha meg nem érdemelnék is, csak úgy megtiszteltük volna őket, és ez a szomorítá a dologban. Borzasztó vasárnapi nép vagyunk! Nekünk mindig ünnep kell, és ha egyszer nem lesz emberünk, akit megünnepeljünk, majd a holdvilágnak viszünk fáklyás zenét, s csinálunk kivilágítást. Talán azért vagyunk olyan rongyo- sak, mert mindig ragyogni akartunk"

Kétszeresen vigyázzunk hát, ha ünnepeljük őt, nehogy „vasárnapi nép” módjára fogjuk fel az ünnepet. Ma már legkonokabb ellenségeink sem állítják, hogy rongyosak volnánk, de azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a „vasárnapi népre” jellemző hangulatokból végleg kigyógyultunk.

Bármennyire megcsömörlöt- tünk is hamis kultuszok ünnepeitől, születésének másfél százados évfordulóján őt mégis ünnepelnünk kelL Kit, ha nem őt? Hol van, nemcsak irodalmunknak, kultúránknak, de egész történelmünknek olyan alakja, aki méltóbb volna kegyeletünkre? Az általa annyira szeretett Rákóczi, s az általa nem túlzottan kedvelt, de azért őszintén nagyrabecsült Kossuth mellett, tehát a vitathatatlan legnagyobb magyarok mellett a helye.

Így látja öt a nagyvilág is. a publicisztikai cikkekig, az Az egész művelt emberiség 1848-as naplóig, számára mindenekelőtt ő a Ahol sikerült őszinte vita- magyar költő, sőt egész né- hangulatot teremteni, ott pünknek is ő a legismertebb rendszerint felléptek azok is, es legnagyobb hatású képvise- akik a költőt elavultnak, túllője a világban. haladottnak, korszerűtlennek

Csak természetes — gondol- ítélik, juk magától értetődően —, igaz tehát — szinte statiszhogy az^ irodalmi divatok szűk- ykailag is —, hogy minden- ségszertí hullámzása, s a kor- nek ellenére Petőfit ismerik viszonyok változásával járó és szeretik a legtöbben. De tzlésváltozások ellenére a ma- az js igaz, hogy öncsalás vol- gyar nép legkedvesebb köl- na nem látni, milyen nagy tője^ ma is Petőfi Sándor, még a tájékozatlanság és az De így van-e? értetlenség is. Petőfi szelleméA hozzá méltó ünneplés ei- nek napvilága ibég nem ra- ső jellemvonása az igazságra gyog be minden ház ablakán, törekvés. Az igaz szavú köl- Erről beszélgetve, igen sok tőről jó szándékkal sem sza- becsületes és jó szándékú ta- bad valótlant állítani. Vizs- nár panaszkodott vitáinkon, gáljuk hát meg őszintén, szó- hogy nem találja meg Petőfi lamok nélkül, csakugyan korszerű tanításának módjait, igaz-e a fenti tétel? Igaz-e, hogy kudarcnak érzi a Petőfi- hogy nemcsak Petőfi tekintet- órákat és így tovább. Biztos, te magát a nép költőjének, hogy sok függ tőlük. De ha hanem a nép is ma is! ma, kivált az ifjúság egy ré- a magáénak érzi Petőfi Sán- Szében, és még inkább né- dort’ mely értelmiségi körökben

A statisztikai adatok bizta- közönyt tapasztalunk a múlt- tóan hangzanak. Egyetlen ma- tál szemben, akkor e jelen- gyár költő művei sem fogytak ség érdemi okát mindenekelőtt el olyan példányszámban, a társadalom változásaiban mint az övéi. Nincs is még kell keresnünk: az életformák egy magyar költő, akiről oly teljes átalakulása ingatta meg sokan tudnának ebben az or- a szoborrá merevedett nagy- szágban: ha mást nem — ságok talapzatát. Egy békés, mint a tévé egyik sorozatában konszolidált, reformokra, módláttuk — legalább annyit, szeres építőmunkára beren- hogy költő volt, ő volt a köU dezkedett korban természettő. szerűen válik problematikussá

Saját tapasztalataim is ezt különösen a forradalmi haigazolják. Hivatásos Petőfi- gyomány.

kutató lévén, tudnom kell. Számítsuk még mindehhez a hogy mit tudnak azok, akik- modern művészet új ízléseket nek írok, s így gyakran vál- kifejező, új látásmódokat beve- lalok előadást, vitát, beszél- zető hatását, s akkor semmi- getést. 1972-ben mintegy 45 képpen sem fogjuk iskolai-ta- alkalommal találkoztam Pe- nítási kérdéssé egyszerűsíteni tőfi iránt érdeklődő hallga- Petőfi utóéletének fenti prob- tókkal, az ország legkülönbö- lémáit

zőbb tájain. Majdnem min- A valóságos társadalmi okok denütt tapasztalhattam, hogy felvázolása persze ürügyül milyen megkülönböztetett sem szolgálhat arra, hogy e tisztelet él a költő iránt. Majd- helyzetben megnyugodjunk, nem mindenütt, de nem egy- Annál is kevésbé, mert min- formán. Volt protokolláris, den korban egyszerre többfé- nem túl tartalmas összejőve- tendencia is érvényesül, telünk is, volt, ahol a költő- s a költőnk hatását fékező nek csak néhány igaz híve je- körülmények mellett ellenke- lent meg, de nem kevés he- ző tényezők is működnek, lyen több órai eszmecsere Nézzük például elsőnek a után is alig lehetett bere- szorosabban vett költészeti keszteni a vitát. kérdéseket. Tény, hogy napjaS ha őszinték akarunk len- ink lírája, különösen Nyuga- ni, azt is látnunk kell, hogy ton, de nálunk is, messze kenem minden tisztelet egyfor- rült a XIX. századi eszmény- mán értékes. Sokak számára a tői. De már oly messze, hogy költő csak néhány népdal, s a egyre többször támad vágy legismertebb szerelmes és az emberekben egy olyan köl- tájleíró versek alkotója. Ezek tészet iránt, amely a kiválasz- az olvasók nem jutottak el a tottak szűk körén túl i$ hat, nagy forradalmi költeménye- valóban a néphez is szól, kig, még kevésbé a gondolati pontosabban a nép érdeklődő líráig, a Világosságot! és Az részéhez. Ilyen helyzetben Pe- apostol szintjéig, vagy a pró- tőfi életműve ösztönző példát záig, a nagyszerű úti levelekig, kínál arra, hogy a költő az

új, a bonyolultabb viszonyok között is forradalmi újítóként keresse azt az utat, amelyet Petőfi a maga korában megtalált, s amely visszavezetné a költészetet a tömegekhez.

Üjra időszerűvé válik a forradalmár is. Nem azért, mintha valamiféle barikádos forradalomra volna szükséglehetőség ma, hanem azért, mert a legbékésebb korokban is kellenek olyan emberek, akik hittel, meggyőződéssel, szenvedéllyel elvek képviselőiként tudnak fellépni. Az igazat, szépet akaró, érte kockázatokat vállaló ■ forradalmár „nem mehet ki a divatból”. Helyzete, funkciója megváltozhat, de a férfi, akinek elve van — mint Petőfi követelte —, nem fog kiveszni a történelemből. Mert a magatartás lényege nem a mindenáron: forradalomcsinálás, hanem a forradalmi szembeszállás mindenféle eltespedéssel, kényelmeskedéssel, megalkuvással.

S erre ma is szükség van. Petőfi tehát e tekintetben is időszerű eszmény marad. Vagy pontosabban: az kell, hogy legyen.

De hogy az lehessen, ahhoz mindenekelőtt meg kell ismertetnünk az igazi, a teljes Petőfit — minél több emberrel. Ünnepeinknek is az a legfőbb értelme és jogosultsága, hogy műveit terjesztve, magyarázva, igazi értőinek seregét növeljük.

Nem szabad egyedüli és kötelező mintává tenni őt. Akkor volt hatása a legkétesebb, amikor lobogóvá emeltük. Derék magyar állampolgár lehet az is, aki nem akarja Petőfi példáját követni. Az irodalomban sem kell egyedül üdvözítő példának kikiáltani. De mindent meg kell tenni azért, hogy ezt a példát a maga teljességében, hamisítatlan igazságában ismerhesse meg mindenki

Ezen az ünnepen minden okunk megvan arra, hogy elégedetten nyugtázzuk Petőfi világméretű diadalát, és a szűkebb körben, népe körében kivívott győzelmét. Mindabban, amit elértünk, benne van az ő eszméinek, példaadó, önemésztő harcának történelmi erővé vált tanulsága Is.

Nem a kegyelet, hanem saját nemzeti önérdekünk követeli meg, hogy ezt az erőt még eltökéltebben használjuk fel mindennapi küzdelmeinkben.

Fekete Sándor

Elmondotta Krúdy Pál

Petőfi losonci szerelme...

El kell mondanom, hogy

Petőfinek nemcsak varrólányszerelme volt Losoncon, hanem más is ... Az elmon- dandóm története az 1890-es évek elejére nyúlik vissza. Ekkor én 13 éves gyerek, másodikos gimnazista voltam. (Egyébként 1878. október 28-án születtem Ludányban.)

*

Losone város közönsége (egy lelkes Petőfi-rajongó javaslatára, akinek a nevére már nem emlékszem) elhatározta, hogy azt a házat, amelyben Petőfi az 1840-es évek első felének valamelyik évében (feltehetően 1842-től 1845-ös évek egyikében) színészként néhány napot töltött, márványtáblával örökíti meg. Ezt nem azért tették, hogy az utókor erről emlékezzen rá, mert Petőfi már a múlt század végén is nagy népszerűségnek örvendett, és emléke, költeményei révén márványtábla nélkül is milliók szívében élt már akkor is...

Az ünnepségen az akkor 70 év körüli Frecska Mihály volt gabonakereskedő elmondotta, hogy Petőfi színésztársulata Losoncra érkezésükkor (az adatközlő Krúdy Pál emlékezete szerint az 1842-őt követő év valamelyikében lehetett, 1845. VI. 22-vel bezárólag, amit szerinte a korabeli losonci lapok dátum szerint is megjelöltek) nagy közszeretetnek és megbecsülésnek örvendett, amit előadásaikkal, művészi produkcióikkal érdemeltek ki. De nem utolsósorban labancellenes játékukkal is.

Az egyik alkalommal előadott darabban (címére már Frecska sem emlékezett) Petőfi hősszerelmesként szerepelt. Ezt olyan átéléssel és művészettel alakította, hogy az előadáson részt vett kö- , zönséget szinte magával ragadta, akik megszűnni nem akaró, viharos tapssal jutalmazták a kiváló produkciót. A lelkes publikum — hogy meghálálja a nekik nyújtott magas színvonalú, élvezetes estét — hevenyészve rendezett egy nagyméretű közös vacsorát, ahová az egész színésztrupp meghívást kapott A bankett nagyszerűen sikerült, ahol a város közönsége nevében az akkori városi főjegyző: Draskóczy Ede egy

hatalmas piros rózsacsokrot nyújtott át Petőfinek, egy szellemes dikció kíséretében. Petőfinek a közönség részéről nyilvánított lelkes fogadtatása annyira jólesett, hogy könnyezett a meghatódottság- tóL A színésztársulat nevébe:}

rövid, frappáns megfogalmazásban mondott köszönetét.

Ezen az estén találkozott először a költő Losonc város szépével: Petőfi szemet vetett rá és egész este táncoltatta a szép Magdát. Ha valaki feli akarta tőle kérni, nem engedte, mondván, hogy ő egész estére lefoglalta Magdust.

Természetesen az ilyen kijelentések nem tetszettek a „hoppon maradt” táncolni vágyóknak, többek között a jómódú Frecska Mihálynak se, mert ő is hódolója volt a bájos Magdának. Magda miatt éles szóváltás keletkezett Frecska és Petőfi között, s ha a jelenlevők közbe nem lépnek, talán még tett- legességre is sor került volna...

Petőfi már tánc közben annyira fel volt lelkesülve, hogy egyenesen megkérte a szép Magdolna kezét, mondván, hogy ő nem akar nélküle élni. Természetesen e hirtelen jött nagy fellobbanásá- hoz hozzájárulhatott a Mag- dus remek termete, szépsége és egyéni varázsa mellett a banketten elfogyasztott „zsé- lyi rizling” is...

Urbán Magdát nem hiába hívták Város Szépének, tényleg hét lány szépsége volt rajta. Minden fiatalembernek megakadt rajta a szeme. Sok volt a rajongója. De Petőfi

váratlan vallomásán, a hirtelen jött lánykérésen annyira meglepődött, hogy csak dadogott, és csupán annyit bírt akadozva elmondani Petőfinek, hogy, ilyen komoly dologban ő, fiatal lány létére nem nyilatkozhat (egyedüli lány volt), s ebbe elsősorban a szüleinek van beleszólása... De Magdus közölte Petőfivel, hogyha érzelmei tényleg olyan komolyak, úgy látogassa meg otthonukban, ahol majd a családi tanács eldönti ezt az életbevágó, fontos ügyet.

A zenét a banketten és az azt követő táncestélyen az öreg Rácz Rudi kiváló zenekara szolgáltatta. A véget nem érő, ropogós gyorscsárdásokba bizony alaposan belemelegedtek az ifjú párok.

★

Később felkerestem a Kossuth utca és az Iskola utca sarkán levő földszintes házban Petőfi hajdani ideálját, aki már 70 év felé járt, s ő rendkívüli szívélyességgel fogadott. Amikor elmondtam neki jövetelem célját, a hozzáintézett kérdéseimre megerősítette, hogy Frecskának teljesen igazai van (talán két alkalommal Frecska Í6 találkozott lakásukban Petőfivel, aki bejáratos volt hozzájuk!) és a következőket mondta el, amit a több mint 7o év távlatából igyekszek szó szerint leírni:

„Megismerkedésünk estéjén Petőfi elfogadta meghíváso-