Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

A Nógrád megyei Levéltár a közművelődés szolgálatában Adalékok a Madách-évforduló A tágafob értelemben vett művelődés, oktatás kérdései­vel foglalkozó szakemberek előtt is köztudott a területi, 'tanácsi levéltáraknak a megye művelődésében, kulturális éle­tének alakulásában betöltött szerepe. Még inkább nyilván­való ep a szőkébb értelemben vett „közművelődés” terén dolgozó szakemberek előtt. De nem valószínű, hogy ennyire nyilvánvaló a megye széles közönsége előtt. Most, midőn szükségesnek találtam, hogy e sorokat pa­pírra vessem, kettős ok veze­tett. Egyrészt: öt éve. hogy a Nógrád megye távolabbi és közelebbi múltját, részben je­lenét is őrző (1956, ilL 1959- fcg. a megszűnt járási taná­csok jegyzőkönyvei esetében 1970-ig) iratok „haza” kerül­tek a megyébe: a Pest—Nóa­rád megyei Levéltár anyagá­ból a „szűkebb hazánkra” Nógrád, Hont—Nógrád vár­megyére vonatkozó anyagok, iratok — a szükséges előké­szítő munka után — Salgó­tarjánban leltek otthonra. & sajnos, öt év eltelte után is sokan vannak még ■ megye­székhelyen is, — a megye tá­volabbi területein méginkább — akik a megyei levéltár lé­tezését. munkáját nem nagyon ismerik. A levéltár igazgatójának olvasmányos jellegű, de ugyan­akkor a tudományos igénye­ket is kielégítő ismertető fü­zetét (a Múzeumi Fűzetek so­rozat 17. számaként jelent meg) annak idején minden állami és társadalmi szervnek, isko­lának. közművelődési intéz­ménynek megküldtük. küszöbén Szerény lehetőségeinkhez mérten a megmaradt iratanya­got, — közigazgatási és törté­nelem szempontjából forrás­értéket jelentőket — alapul véve a történettudomány mű­velőit. a helytörténetírással foglalkozó szakembereket és az azt csak ügyszeretetből, ,-hobbyból” űzőket egyaránt szívesen kiszolgáljuk. Ugyan­úgy ellátjuk a közigazgatási teendőket ja. Nemcsak meg­őrizzük, hanem a jövő számá­ra használhatóvá tesszük a jelen és a közelmúlt iratanya­gát (Rendezzük, szükség ese­tén selejtezzük, segédletekkel látjuk el azokat hogy ezzel Is megkönnyítsük m majdani kutatónak az anyagban való tájékozódását munkáját.) De — és ez írásom -szüle­tésének” másik oka — a ma­ga módján, keretei, lehetősé­gei szerint kiveszi részét a levéltár a közművelődési, nép­művelési feladatokból is. Min­den munkából igyekszünk a ránk eső részt pontosan ellátni. Most midőn ország-, de fő­ként megyeszerte » nagy év­fordulók küszöbén mindenki tudása legjavával kíván be­kapcsolódni az ünnepi rendez­vényekbe. mi — többek kö­zött — -.ajánló jegyzék”-kel kerestük fél a megye műve­lődési intézményeit Madách- ku tatáit középiskoláit, felhíva figyelműiket azokra a negatív filmkockákra, amelyek —sze­rintük —■ röviden bár, de sokszínű Madách-arcot mu­tatnak az érdeklődőknek. S- hogy most mégis szőlők erről az „ajánló jegyzékéről bővebben, annak csupán egyet­len oka van szeretné a me­gyei levéltár MINDENKI fi­gyelmét felhívni az újabb ku­tatások által kialakított új Madách-arcra. Ezért hat ta­lán válogatásunk rapszódi- kusnak első látásra. Kiemelt helyen szereped -.ajánló jegy­zékünkben (1846—48-ban) a főbiztos Madách Imre tevé­kenységének bemutatása; A családról, a környezetről (a csesztvei. a sztregovai kas­télyról) szóló képek. Köztudott, hogy Madách Imre festegetett is; milyen­nek látja — emlékezet után — a költő a sztregovai par­kot ezt is megismerhetjük a filmkockákról. Haláláról, a halála utáni hagyományápolásról vallanak a további kockák. Ahogy Szklabanya Mikszáthfalva lett­— az író iránti tisztelet alap­ján — felvetődik a kérdés, legyen-e Alsósztreaováoól is Madách falva? Megszületik a „Madách- alap”, az Emlékbizottság, lesz­nek hivatalból, és hivatalon kívül akik szót emelnek Madách szobra elhagyatott síremléke érdekében. Ebekről és hasonló témákról vallanak azok a filmkockák, amelyek­nek — (az érdeklődök számá­ra történő) — közreadásával kívánjuk — egyéb, az évfor­dulóval kapcsolatos munkánk mellett —- kivenni részünket a Madách-rendezvények elő­készületeiből. Leblanc Zsoltné A krakkói egyetemisták «duójának hatalmas ab­lakai a híres Piac tér­re, a Posztó csarnokra néznek. Este. a hangulatos világítás­nál talán még szebbek az ár­kádok- a lecsukott szemű nap­ernyők. a lassan sétáló em­bertömeg. A klubban gépze­ne szól wurlitzer. A boithai- tásos termekben szinte min­den hely foglalt Egyetemis­ták olvasnak, jegyzetelnek, beszélgetnek mellettünk. Egye­temisták. a szó klasszikus ér­telmében. Fiatalok, de idő­sebbeket és öregeket is látok, akik — pártoló tagok, vagy sznobok, hiszen a Klub Pod- jaszczuranilba járni divat sikk. Amíg hül előttünk a tea. magyar egyetemistákkal, ösz­töndíjasokkal beszélgetünk. Elmondották, hogy diákott­honban laknák és menzán étkeznek. Valamennyien egy­forma ösztöndíjat kapnak- de 4,5-nél jobb tanulmányi át­lagnál külön prémium is jár. A kollégiumban a lakásért és az étkezésért szintén azonos összeget fizetnek. Lengyelor­szágban közismerten kedve­lik. szeretik a magyarokat s így a mi ösztöndíjasaink len­gyel környezetbe való beil­leszkedése könnyen megy. Ba­ráti viszonyt alakítanak ki lengyel kollegáikkal, de a Krakkóban tanuló más orszá­gok fiaival is. Aktívan részt vesznek a lengyel ifjúsági szervezetek a diákszövetség munkájában. Hazánk életét ismertető beszámolókat és kul­túrműsorokat tartanak. A len­gyelországi magyar ösztöndí­jasok nagyon keményen dol­goznak. Gyakran érnek elelő­P ARASZT ASSZONY ■lajcsik. József rajza) Pillantás a képernyőt» FOCI, VAGY HAMLET Különböző országok külön­böző számításai szerint a te- levíziótulajdonosok adásna­ponként 2—3—4 órát nézik a képernyőt. Magyar statiszti­kák nincsenek, de ezektől az átlagoktól nem nagyon térünk el mi sem. S ráadásul most már itt a második csatorna, semmi akadálya annak, hogy akár még többet üljünk a készülék előtt. Vagy talán kevesebbet? Igen, valószínűleg kevesebbet Erre vonatkozóan is többnyi­re még csak külföldi tapasz­talatok szolgálnak bizonyíté­kul, de minden jel szerint a több csatorna — kevesebb té­vénézést jelent. Az adapter­rel, tehát a második csator­na vételére alkalmas beren­dezéssel rendelkező magyar családok is hasonló jelenség­ről számolnak be. Mi lehet az oka ennek a furcsa, a várakozásokkal, el­lentétes jelenségnek? Tudo­mányos vizsgálódások híjén inkább csak találgatni lehet. A legvalószínűbb az a lélek­tani magyarázat, amelyik így érvel: akinek két vagy több csatornája van, az válogatni kényszerül. (Legalábbis a pár­huzamos adások idején). Vagy az egyiket nézi, vagy a má­sikat, mert egy szobában két készülék két adással nehezen elképzelhető és élvezhetetlen szörnyűség. Aki viszont válo­gat, és ezzel mérlegel: ez jobb, ez engem jobban érde­kel, amaz rosszabb, érdekte­lenebb, az könnyen választ egy harmadik megoldást: egyiket se nézi, mert egyik műsor sem tetszik. Könnyeb­ben és főleg gyakrabban elő­fordul majd, hogy az adás elejétől a végéig működő ké­szülék helyett a képernyő üres marad. Jó, a néző választ az első, a második csatorna, vagy a harmadik lehetőség: a kikap­csolás között. De mit tegyen a televízió, hogy ne keltsen naponta felháborodást, amiért olyan műsorokat sugároz pár­huzamban, amelyek közül egyik is, másik is sokakat ér­dekel, vagy netán olyanokat, amelyek a nézők jelentős ré­szét hidegen hagyják? Meg merje-e kockáztatni a műsor­szerkesztés, hogy amikor vá­logatott labdarúgó-mérkőzés megy majd az egyik csator­nán, ugyanakkor sugározzák a másikon az Angyalt? Vagy ad- hat-e, mondjuk, közgazdasági vitamflsort az egyik csator­nán, amikor a másik egy Beethpven-hangversenyt köz­vetít? Ám, még egy olyan eszményinek tartott megoldás is problematikus, amikor pél­dául a labdarúgó-mérkőzéssel párhuzamosan egy Shakes- peare-drámát közvetítenek. Hiszen így nagyon sok, a lab­darúgásért rajongó nézőt megfosztanának attól a lehe­tőségtől, amivel egyébként szívesen élnének — ha nem lenne ugyanakkor a foci — hogy tudniillik megnézzék a Hamletet. Már-már úgy lát­szik: nincs is jó megoldás. Némi bizakodásra csak az adhat okot, hogy kezdetben az egy csatorna műsorössze­állítása is ilyen gondokat és ilyen jellegű kifogásokat ered­ményezett. Miért nem adnak több focit? — miért adnak ilyen sok focit? Miért nem a rádió közvetíti csak a szim­fonikus hangversenyeket? — miért nem szerepelnek gyak­rabban a Magyar Televízió képernyőjén a világhírű ha­zai és külföldi muzsikusok? Miért nem adják a főmflsor- időben, amikor mindenki megnézheti a fontos, a neve­lő hatású képzőművészeti műsorokat? — miért mutat­nak annyi szövegelő embert a főműsoridőben? Íme, egy kis töredéke az egymásnak ellentmondó kívánságoknak, amelyek között nem lehet egyszerűen szótöbbséggel dön­teni, mert nemcsak az lehet jó, értékes, hasznos, amit a többség kíván, a kisebbség­nek is lehetnek fontos, figye­lemre és kielégítésre érdemes kívánságai. Mégis, hogyan teremtették meg, az utóbbi években még­hozzá egyre szerencsésebben, a nézők és a helyes kultúr­politikai elvek harmóniáját? A legnagyobb segítséget va­lószínűleg az adta, hogy a tévé közvélemény-kutató rész­lege a találgatásoknál meg­bízhatóbban, tudományos módszerekkel, egyre valósabb képet rajzolt a most már kétmillió előfizető ízlésének megosztottságáról, szokásairól. Ezekből a vizsgálódásokból kiderült egyebek között az is, hogy a kétmillió előfizető manapság már egyí*e ritkáb­ban jelent három-négy, vagy különösen ötmillió nézőt. Az olimpia, meg néhány nagysi­kerű filmsorozat ritka kivé­tel. Az is kiderült, hogy az adás kezdetétől előbb csak lassan-lassan növekszik a be­kapcsolt készülékek száma, s a tévéhíradó idején éri el a csúcspontot. Most, hogy már az este 8-tól 10-ig terjedő fő­időt is többnyire két műsor­ral töltik ki, a kikapcsolások már ebben az időpontban megkezdődnek és a tévéhíra­dó második kiadása után vi­szonylag kevesen maradnak a készülék előtt. Mivel ilyen megbízhatóan megismerték a nézők szoká­sait, s többnyire azt is, mi­lyen rétegek szokásai térnek el az átlagtól, mér sokkal könnyebb a műsorszerkesz­tőknek eldönteniük, melyik adást milyen időpontban su­gározzák. Ez lesz a legjobb feloldó ja a második csatorna műsorszerkesztési gondjainak is. Mert nem az a kérdés: melyik műsorral milyen má­sik kerüljön párhuzamba, ha­nem elsősorban az: mikor, az adásidő melyik szakaszában kell ezt a párhuzamosítást el­dönteni. S ez nem újabb ne­hézség a műsorszerkesztők számára, hanem újabb lehe­tőség a jobb megoldásra, a sokféle igény többféle kielé­gítésére. Mert teljesen jó, mindenki számára mindig el­fogadható — a műsor alig­hanem sohasem lesz. Hozzá kell szoknunk — s a Magyar Televízió másfél év­tizede után talán már hozzá is szoktunk —, hogy a kép­ernyő a szobában nem helyet­tesíthet mindent: könyvet, filmet, színházat, barátot — s a családot. A televízió ki­tűnő, friss, mozgó-élő újság, nagyszerű tanító, ismeretter­jesztő, tájékoztató szervezet, jó szórakozást nyújtó művé­szi eszköz. Hatékonyabb és erőszakosabb a hagyományos eszközöknél, hiszen legmeg- hittebb környezetünkbe, gyakran még a hálószobánk­ba is betolakszik. De végül is csak egy eszköz, a sok-sok más között Kizárólagossága olyan szellemi gyomorrontás­hoz, sőt általános sorvadás­hoz vezethet, mint ha valaki elhatározná, hogy minek neki annyiféle eledel, a jövőben csakis habcsókot és kolbászt eszik szalonnával. Igaz, a tele­vízióban, átvitt értelemben, van habcsók is, meg kolbász is, meg más is, de végül még­iscsak egyféle menü ez, időn­ként meg kell próbálni más konyháról étkezni. Tizenöt év után rá kellett jönnünk, hogy ezt kívánja szellemi egészsé­günk. Bernáth László Nawojka és Jolanta kelő helyezést a különböző tanulmányi versenyeken. ♦ A lengyel egyetemeken, fő­leg Krakkóban már hatszaz esztendeié rendszeresen ta­nulnak magyar fiatalok. Az első magvar diákok közös királyunk I. Lajos uralkodá­sa elején. 1371-ben érkeztek Krakkóba, és volt olyan esz­tendő, amikor a híres Jagel­ló Egyetem hallgatóinak egy­negyede magyar volt. A ha­gyományok így régiek és gaz­dagok. de a diákok valóban tervszerű és szervezett kere­tek között csak a felszaba­dulás óta hallgatói a lengyel egyetemeknek és főiskolák­nak. Társaságunkban természete­sen nemcsak magyar egyete­misták vannak- hanem len­gyelek is. Az asztaltársaság központja nemcsak szépsége miatt hanem kedvessége és eszessége miatt is Jolanta Adamczyk, másodéves joghall­gató. Most is ő viszi a szót. Ismerkedünk. így természe­tes, hogy saját életéről be­szél. Jolanta Poznanban szü­letett. szülei most is ott lak­nak. Édesapja közgazdász. Már tudjuk róla. hogy azért sze­reti a jogtudományt, mert — és erre érdemes felfigyelni—. szerelmese a logikának, és an­nak, hogy a jog elsősorban és kizárólagosan emberekkel foglalkozik. Míg Jolán tát hallgatom, eszembe jut az a legenda­számiba menő eset. amely a dobrzyni polgármester leányá­val történt, aki a Krakkói Akadémia legelső hallgató­nője volt Amikor Jagelló Ulászló király a XV. század­ban újjászervezte a Krakkói Akadémiát, az egyetemen meg­jelent egy Andrzej nevezetű diák. aki kitűnt szorgalmával és eszességével. Amikor befe­jezte egyetemi tanulmányait, elnyerte a baccalaureusi foko­zatot. Az év végi .diákünne­pen, a Juvenálián a kitünte­tett diákot leontötték egy vö­dör vízzel s ekkor a rátapa­dó öltözék alatt kirajzolód­tak a nőre valló idomok. S ekkor tört ki a botrány. Egyesek követelték, hogy vesszőzzék halálra- mivel ahelyett, hogy .a guzsalyra Ügyelt volna, elméiét tudo­mányokkal szórakoztatta”. Má­sok azt javasolták, hogy ves­sék a Visztulába, de voltak olyanok, akik máglyahalálra ítélték. Az akadémia profesz- szorai azonban úgy döntöttek, hogy élethossziglani vezeke- lésre. kolostorba zárják. És ekkor ott, a kolostorban írta egy szép kötésű imakönyvecs- ikébe a bűnbánó fohászt: Én a bűnös Nawojka. esedezem Te­remtő Uram bocsánatáért, mi­velhogy tanulni merészel­tem ...” Az imakönyv később az egyik királylány tulajdo­na lett. * A wurlitzer a legdivatosabb slágereket darálja. Az asztal­nál már mindenki meaitta a teát az enyém ott van érin­tetlenül és hidegen. A diák- klub életteli zsongása vissza­hoz a mai valóságunkba. Pon­tosan tudom, hogy a krakkói alma mater nőkét csak 1897- ben vett fel hallgatói közé. Azóta sok idő telt el. És ha arra gondolunk, hogy Len- gyelorszában 1970-ben az öt­venezer orvos közül ‘23 477 volt nő és ha tudjuk, hogy a lengyel nők meghódították már a műszaki tudományo­kat, és iskolák katedráit is. sőt van óceánjáró kereske­delmi hajóskapitány, aki a parancsnoki hídon nadrág he­lyett szoknyát visel* akkor nem csodálkozhatunk azon. hogy Jolanta olyan természe­tességgel. beszéli szakmájáról, hivatásáról a jogtudomány­ról, azok gyakorlásáról, mint­ha valamilyen sütemény re­ceptjét mondaná el J olanta másodéves, a híres Jagelló Egyetem joghallgatója. Szőke, kékre festi a szeme héját, zöld pulóvert, fekete nadrágot vi­sel. Éppen olyan fiúöltözetet visel, mint hajdani nővére. Nawojka. akinek a tudomá­nyért valaha egész életét ko­lostorba zárva, cellában lak­va* vezekléssel kellett eltölte­ni. Oravec János NÓGRÁD — 1972. december 17., vasárnap 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom