Nógrád. 1972. december (28. évfolyam. 283-307. szám)
1972-12-16 / 296. szám
Körültekintően Ismerik gyártmányaikat itthon és külföldön (Lészül a jövő évre a Fémipari Vállalat Molnár Pál, a forgácsolóüzem vezetője alapító tagja a vállalatnak. 23 éve dolgozik itt. Tanulóként jött ide, azóta a különböző iskolák elvégzése után nevezték ki vezetőnek. 11. esztendeje a pártszervezet tagja lett, megalakították üzemükben a szocialista brigádot is, így 16-an igen jó kollektívát alakítottak ki. Keze alatt dolgozik Galambos Károly esztergályos, aki a fékberendezések alkatrészeit készíti. Ügyes, tehetséges, szorgalmas munkáját megérzi a fizetési borítékban is: havonta 2700—3000 forintot kap — s mindezt 26 évesen — kulcsár — Csattcsnós válasz Nyugati gazdasági szakér tok” azt súgtak vagy inkább sugallták, hogy a magyarországi vezetés válaszút elé került Szerintük választani kell: vagy a gazdaságirányítási reform, vagy a tervgazdálkodás. De a kettő együtt és egyiöőben nem megy, ezt bizonygatták nekünk a burzsoá propagandisták tudományos mezbe csomagolt érvekkel. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén egyöntetűen meg' állapította, hogy a X. kongresszus bel- és külpolitikai irányvonala, gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és művelődéspolitikai határozatai helyesnek bizonyultak, kiállták a gyakorlat próbáját. A nemzeti jövedelem 1968—71-ben átlagosan évi 6,1 százalékkal növekedett, tehát gyorsabb ütemben mint 1961—67 között És különösen örvendetes eredmény, hogy a termelés növelését lényegében azonos létszámmal, teljes egészében a munka termelékenységének növelésével értük el. Nem tagadjuk, vannak régebbi eredetű és újabb keletű nehézségeink — vajon melyik kapitalista országnak nincsenek? —, de számunkra a legfontosabb, hogy népgazdaságunk a negyedik ötéves tervben meghatározott irányba fejlődik. Eredményeink azt bizonyítják, hogy a reform bevált, szükséges és hasznos, tehát nem szabad azt elvetnünk, hanem jobban kell vele élnünk, a szabályozókat indokolt esetben a változó helyzethez lehet igazítani. Magyarországon tovább fejlesztik a gazdaságirányítási módszereket? Nosza, Nyugaton annál inkább rákapcsoltak: a magyar gazdaságirányítási reform hívei felhagynak a terv- gazdálkodással, hogy jobban érvényesíthessék a reform vívmányait. Nemcsak a sajtóban, rádióban és televízióban sugallták ezt, hanem gazdasági tárgyalások, üzletkötések alkalmával is megszólaltak a „szirének”. A görög monda szerint Odüsszeusz viasszal tömette be hajósai fülét, hogy ne engedjenek a szirének csábításainak. Hiú remény lenne ma már ókori módszerekhez folyamodni. Eredményekkel, tényekkel kell meggyőzni azokat a honfitársainkat, akik már- már engedtek a szirének csábításának, A nyugati sugallmazók csattanós választ kaptak: országgyűlésünk törvényt alkotott a népgazdasági tervezésről Most már nem lehet kétség: ,,A Magyar Népköztársaság gazdasági életét állami népgazdasági terv határozza meg.” A tervgazdálkodás és a gazdaságirányítási reform egy tőről fakadnak, ikerfogalmak. A tervgazdálkodás és a reform te eszköz arra, hogy gazdaságpolitikánkat következetesen megvalósítsuk. hi ■ Ünnepi tudományos ülés a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián Az Ipoly Bútorgyárban, a Nógrád megyei Vegyesipari és Javító Vállalatnál, valamint a Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál körültekintően dolgozik a nyugdíjelőkészítő és a segélyezési albizottság. Már az év elején hozzákezdenek a nyugdíjba menő dolgozók ügyének alapos intézéséhez, hogy minden zökkenő nélkül megkaphassák jól megérdemelt nyugdíjukat. Ugyanilyen körültekintéssel oldják meg a segélyezéseket is. A Nógrád megyei Vegyesipari és Javító Vállalatnál az év első hat hónapjában 15 dolgozó átlag 407 forint segélyben részesült. Az egyedülálló és gyermeket nevelő édesanyákat, keresetüktől és a gyerekek számától függően 300—500 forint segélyben részesítik. Segélyt kapnak azok az anyák, akik élve a kormány adta rendelettel három évig otthon nevelik gyermeküket és anyagi segítségre szorulnak. Az Ipoly Bútorgyárban emellett egy tbc-beteg dolgozónak 1971. október 1-től rendszeresen havonta 800 forintot adnak a család eltartásához. A Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál a kérelmek elbírálását a dolgozók nagy létszáma miatt műhelybizottsági szinten oldják meg. Az előbb említett vállalati*: minden év szeptemberében iskolázási segélyt adnak az egyedülállóknak és nagy- családosoknak. Japaszlalaicsere December 19-én a megyei és városi ifjúmunkás tanácsok tagjai, a nagyüzemi KlSZ-bi- zottságok titkárai és termelési felelősei a budapesti Ganz- MÁVAG-ba látogatnak. Az ottani fiatalokkal, KISZvezetőkkel kicserélik tapasztalataikat a „Kiváló Ifjúmunkás”, Kiváló Ifjú Szakmunkás”, a „Szakma Ifjú Mestere” mozgalomról A fiatal munkások munkavensenyének tapasztalatait, továbbfejlesztésének lehetőségeit vizsgálva az a szempont kerül előtérbe, hogy a nógrádi üzemekben, gyárakban miként lehetne a budapesti nagyüzemben látottakat hasznosítani. A tapasztalatcserén, melyet a KISZ Nógrád megyei bizottsága szervez, mintegy ötr venen vesznek részt megyénkből Tervezik, hogy jövőre a Ganz-MÄVAG fiataljai hasonló céllal Nógrádba látogatnak. Amióta a Balassagyarmati Fémipari Vállalat a Nehézipari Minisztériumhoz tartozik, a Magyar Alumínium Tröszt egyik legfiatalabb vállalata, azóta nem kis erőfeszítéseket tesz a gyártmánystruktúra „felfrissítésére”, az alumínium széles körű alkalmazására és hasznosítására. A korábbi gyártmányok — kábeldob, liftaknaajtó, dömperfülke stb. — mellett az utóbbi időben egyre több alumíniumból készült termékkel jelent meg a piacon. Az alumínium feldolgozása révén a vállalat máris bekapcsolódott az országos könnyű- szerkezeti program megvalósításába. Dolgozói a nyár folyamán Dombegyházán szereltek össze alumíniumelemekből két ikersilót, amelyek kiviteli terveit az Alumínium- ipari Tervező Intézet készítette. A harmadik negyedév végén fejeződtek be annak a húszezer hektoliteres bortáro- lönak külső burkolási munkái, amelyet a Kiskunhalasi Állami Gazdaság egyik részlegének megrendelésére szállítottak. Az országban több helyen is végeztek szerelési munkákat ebben az évben a vállalat emberei. Inotán felépült egy új alumíniumkohó, az ehhez tartozó huzalműi üzemcsarnok tetőszerkezetét szintén Balassagyarmatról szállították Inotá- ra. Ennek szerelését augusztusban fejezte be a vállalat. Az úgynevezett „szendvicspanelből” — két alumínium réteg között üveggyapot-szigetelés van — készültek az inotai új gázturbinás csúcserőmű épületeinek térelhatároló szerkezetei is. A rendkívül előnyös tulajdonságokkal rendelkező építőanyagot mintegy ötezer-háromszáz négyzetméter felületen alkalmazták. Megbízást kapott a Balassagyarmati Fémipari Vállalat a Péti Nitrogén Művektől is. A felépülő új műtrágyagyárhoz kapcsolódó raktárak tetőszerkezetét, az oldalfalakat szintén szigetelt alumíniumpanelekkel burkolják, amely az időjárás viszontagságaival, a hőingadozásokkal szemben a hagyományos építőanyagnál sokkal ellenállóbb. A vállalat már ebben az évben hozzálátott a megbízás teljesítéséhez, de a munkálatok nagyobbik hányada a következő évre marad. A jövő évre ez a legnagyobb volumenű megrendelése, amely ötvenhárommillió forint termelési értéket képvisel. S, ha már a jövő évről esik szó, el kell mondani, hogy a vállalat nem régen egyeztette exportprogramját a külföldi megrendelőkkel A hagyományos termékkategóriában új gyártmány a kis méretű huzalorsó. Ebből Lengyelország eddig százötvenezer rubel értékben rendelt, s további háromszázötvenezer rubelre tehető a még le nem kötött, de már előre jelzett igénye. Piaca van Csehszlovákiában is a magyar kábeldobnak, hiszen az üzleti partner már most gondolt a jövő évre. amikor mintegy másfél millió forint értékű kábeldobot rendelt Balassagyarmatról. Az év folyamán a vállalat vezetői a külkereskedelmi szervekkel karöltve több európai ország exportőreivel felvették a kapcsolatot, hogy a gyártott termékekre újabb piacokat találjanak. ' ' A vállalat legnagyobb hazai felhasználója a kábeldobokat illetően a Magyar Kábel Művek. A jövő évre vonatkozó szállítási szerződést már megkötötték. ennek értelmében a Fémipari Vállalat kétezer-egyszáz nagy méretű kábeldobot szállít jövőre a Kábel Műveknek, s a hazai partner egyúttal a használt kábeldobok javítását jövőre húsz—huszonöt százalékkal növeli. K. S. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság, az MSZMP KB Politikai Főiskolája és a Magyar Tudományos Akadémia pénteken ünnepi tudományos ülést rendezett a Szovjetunió megalakulásának fél évszázados évfordulója tiszteletére. A Tudományos Akadémia nagytermében Nemes Dezső akadémikus, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a politikai főiskola rektora tartott elnöki megnyitót, majd előadások hangzottak el. Erdey-Grúz Tibor akadémikus, az MTA elnöke a Szovjetunió tudományos fejlődéséről tartott előadást. J. V. Bromlej, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, a Szovjet—Magyar Történész Bizottság elnökhelyettese, a hazánk- ban tartózkodó Szovjet—Magyar Baráti Társaság delegációjának vezetője „Jelenkori nemzeti folyamatok a Szovjetunióban” címmel tartott referátumot Szabó József kandidátus, ae MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektorhelyettese a Szovjetunió gazdasági fejlődésének nemzetközi jelentőségét méltatta, majd Berecz János kandidátus, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője tartott előadást a magyar és a szovjet nép kapcsolatainak fejlődéséről Bizalomért bizalmat A z utóbbi időben mind többet hall róluk a közvélemény. A párt- és a társadalmi rwervek vizsgálják helyzetüket, szerepüket, megbecsülésüket. Az elemzések, jelentések hol középkádereknek, hol középvezetőknek nevezik őket. Jobb megnevezést még nem sikerült rájuk találni — ! egalábbis a jelentésekben nem. A mindennapi életben a tez-tagok brigádvezetőként, üzem- vagy üzemegységvezetőként emlegetik őket. Nem véletlen, hogy munkájuk, magatartásuk az utóbbi időben előitérbe került. Szoros kapcsolatban van ez azzal, hogy a múlt óv decemberében a Központi Bizottság határozatot hozott az üzem- es munkaszervezés korszerűsítésére. Korábban ugyanis, noha a szövetkezeti mozgalom kezdete óta nagyon fontos szerepet töltenek be a szövetkezeti gazdaságok életében, személyük, munkakörük valamiképpen háttérbe szorult. Ha a vezetésről esett szó, ez alatt csupán a tsz elnökét, főagronömusát, főkönyvelőjét értették. Alihoz, hogy egy-egy gazdaságban emelkedjen a vezetés színvonala. nem elegendő az előbbiekben említett néhány szövetkezeti vezető erőfeszítése, hanem minden szinten javítani kell az irányítást, az üzem- és munkaszervezést. Ezt ismerték fel a pártbizottságok és pártszervezetek, amikor most gyakrabban és alaposabban vizsgálják a középvezetők munkáját, következtetéseket vonnak íe, s meghatározzák a tennivalókat. Számos líözos gazdaságban napjainkban sem tisztázott a középvezetőik hatásköre és munkaköre. Furcsán hangzók ez, mert hiszen ezek a szakemberek, vezetők az év minden munkanapját szorgalmasan ledolgozzák, munkájukról mind vezetőik, mind beosztottaik általában elismerően nyilatkoznak. Eiz így igaz, de az is. hogy nincs még a szövetvetkezeti vezetők között olyan, akinek annyit kellene „nyelnie”, minit éppen a középvezetőnek. S ez éppen rendezetlen helyzetükből adódik. A szövetkezeti tagok kisebb-na- gyobb csoportját irányítják, feleinek területükön a munkafolyamatokért, a termelésért. Ez a felelősség — helyesebben az önállóság — azonban a gazdaságok jelentős részében névleges. Az elnök, a főagro- nomus, vagy más vezető gyakran megkerüli őket, fejük felett ad utasításokat. Ez a gyakorlat pedig sérti a brigádvezetők, üzemvezetők önérzetét, csökkenti önállóságukat, fékezd kezdeményezőkészségüket. Az a helyes, ha a szövetkezeti pártszervezetek segítséget nyújtanak ezeknek a problémáknak a megoldásához. Kezdeményezzék, hogy belső szabályokban határozzák meg egyértelműen feladataikat, jogaikat. Ha ezt sikerül elér- aiük, már ezzel te nagymértékben növelhetik a vezetés színvonalát. A szövetkezeti vezetők e rétege más szempontból is megérdemli a pártszervezetek fokozott figyelmét. Ezek a vezetők sajátos helyzetükből adódóan közvetlen kapcsolatban vannak a szövetkezeti tagofckaL A tapasztalat bizonyítja, hogy ez több mint egyszerű munkakapcsolat, mögötte a tagok odaadó bizalma van. Elsősorban azok nyerték el ezt a bizalmat, akik a tagság köréből nőttek, fejlődtek ki. így például azok, akik az egyéni gazdálkodás körülményei között te bizonyították hozzáértésüket, majd később a isözösben szervező- és veze- tőkészségülket. De mindinkább élvezik ezt a bizalmat a szövetkezeti tagokkal szót értő szakemberek te. A statisztika azt mutatja, hogy a középvezetők körében nagyobb a párttagok számaránya, mint az egyszerű szövetkezeti tagok között. Különösen vonatkozik ez az idősebb korosztályra: azokra, akik az átszervezés idején ja- vakoratoeliek voltak. A generációváltás időszaka azonban a középvezetőknél is elérkezett. Nagy számban mennek nyugdíjba, s helyükre fiatalok, jobbára közép, vagy felsőfokú iskolát végzett szakemberek kerülnek. Ezek a fiatalok ismerik a korszerű termelési eljárásokat, de kevésbé temerik a szövetkezeti életet, a tagokkal való emberséges kapcsolat megteremtésének módjait. Amíg az idősebb korosztályú középvezetők kapcsolata a pártszervezetekkel is szoros volt, sajnos, ez jóval kevésbé mondható el a munkába lépő fiatal szakemberekről Kevés közöttük a párttag, de számosán a KISZ-szervezettől is távol tartják magukat. A pártszervezeteknek tehát figyelemmel kell kísérniük a vezetők körében is a generációváltás folyamatát, s azt helyes irányba szükséges befolyásolniuk. Gyakori, hogy a szövetkezetekben, egy-egy új szákember felvételénél csupán a szakmai képzettséget tekintik mércének. Olykor-olykor a pártszervezetek vezetőséged is megfeledkeznek arról, hogy a párt alapvető káderpolitikái követelményeit — politikai megbízhatóság, szakmai felkészültség, vezetőkészség — va7 lamemnyi vezető esetében érvényesíteni kell. Könnyebb ez az idősebbeknél, de nehezebb az iskolából napjainkban kikerült fiatal szakembereknél, akiknek még nem volt módjuk bizonyítani. A párt káderpolitikái elvei nemcsak arra kötelezik a pártszervezeteket, hogy „megszűrjék” a jelentkezőket, közreműködjenek az általuk legalkalmasabbnak véltek kiválasztásában, hanem arra is, hogy neveljék, képezzék őket. A fiatal szakemberekkel való foglalkozásnak számtalan módja van, s ezért itt csak egy célravezető gyakorlatra szeretnénk felhívni a párt- szervezetek figyelmét. Számos szövetkezeti gazdaságban meghonosították, hogy a nagy .élettapasztalattal rendelkező, a szövetkezeti tagok bizalmát élvező brigád-, üzem-, vagy üzemegység-vezető mellé fiatal szakembereket osztottak be. Csaknem minden esetben bebizonyosodott, hogy ez jó iskola a kezdő szakemberek számára. Megtanulják tisztelni, becsülni a vezetésükre bízott szövetkezeti tagakat, s azoknak is módja van megismerni leendő vezetőiket, A mezőgazdasági nagyüzemekben is rátérnek az iparszerű termelésre, a korszerű állattenyésztő telepeken, a növénytermelésben a gépesített folyamatoknál különös hangsúlyt kap az üzem- és munkaszervezés. A termelőszövetkezeteik többségében ma már felismerték. Sogy korszerűen termelni jól felkäszüäit szakemberek nélkül nem lehet. Elzért növekedett meg számuk, s nő napról napra. Az iparszerű termelés azonban nem szabad, hogy hátrányosan megváltoztassa a vezető és vezetettek emberi kapcsolatát. A szigorúan megkövetelt technológiád folyamatok nem ronthatják a szövetkezeti mozgalom kezdete óta meghonosodott elvtársi, baráti kapcsolatokat. Ellenkezőleg, nagyobb a fegyelem, pontosabb a technológia betartása ott. ahol a beosztottak ismerik és becsülik közvetlen vezetőjüket. De az is igaz: többet kérhet a vezető azoktól, akik tudják, hogy vezetőjük együtt él, együtt érez velük. S ajátos vonása a mai falusi életnek, hogy w. emberek közötti kapcsolatok r.em szűkülnek le csupán a munkában eltöltött időre. A szövetkezeti gazdák elvárják, hogy gazdasági vezetőjük mindenben megossza velük gondját, örömét. Napjainkban ezt úgy mondják: a szakember egyben legyen közéleti, társa sági ember is. Szaktudása mellett nagyobb politikai, kulturális felkészültségével segítsen a falu életének emberibbé formáláséban. Ezt előmozdítani, e folyamat útját egyengetni elsőrendű feladat a mai falusi pártmunkában. > Mihók Sándor NÓGRÁD — 1972, december 16., szombat 3