Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)
1972-11-14 / 268. szám
wwv vww SPORT V/VA/VA/V* AA/V/W Birkózás Fiatalok tizenegy egyesületből K <gja bda-osztá lyozók Versenyben maradt a Síküveggyár A röplabda T^B II-be jutásért II-én ós 12 -én két megyei csapatunk volt érdekelt az osztályozókon. Az St. Síküveggyár női együttese Almásfüzitőn, az St. Petőfi férfiszakosztálya Budapestem szerepelt. A síküveggyára női gárda az ajkai Videoton, a Kunhegyes és a Pankasz csapataival egy csoportban versenyzett az első helyért. A nógrádiak az első fordulóban szépen helytálltak és továbbra is versenyben vannak a feljutásért folyó küzdelemben. Szombaton először a Kunhegyes csapatával, majd ezt követően az Ajkai Videotonnal játszottak. Első mérkőzésükön ötjátszmás küzdelemben győztek. Ezt követően — az előző mérkőzéstől fáradtan — nem tudták előző teljesítményüket megismételni és 3:0- ás arányú vereséget szenvedtek. Másnap — a megnyugtató pihenés után — biztosan vették a Pankasz elleni utolsó akadályt. Az elért eredménnyel továbbra is bizakodó hangulatban várják a visz- szavágót, s ha valamennyi mérkőzésüket megnyerik, az első helyen végezhetnek. Részletes eredmények: St. Síküveggyár—Kunhegyes 3:2, Ajkai Videoton—St. Síküveggyár 3:0, St. Síküveggyár— Pankasz 3b. Az I. forduló után 1. Ajkai Videoton 3 3-6 2. St. Síküveggyár 3 2 15 3. Kunhegyes 3 12 4 4. Pankasz 3-33 A Salgótarjáni Síküveggyár az alábbi összeállításban játszotta le a mérkőzéseit: Sza- bóné, Mátráimé, Kovalikné, Mólnál-, Szűcs, Kiss É., cs.: Lévavári, Borsovitz. A Salgótarjáni Petőfinek — a nagyon erős mezőnyben — kevesebb szerencséje volt. A sorsolás szeszélye folytán első mérkőzésén a legjobb csapatot kapta ellenfeléül, majd ezután — pihenő nélkül — került sor a második mérkőzésre. A jó képességű ellenfelekkel szemben — a lelkesedés és az igyekezet ellenére — nem volt ellenszere a tarjáni csapatnak. Eredményük alapján a második fordulóban már csak arra törekedhetnek, hogy tisztes helytállással sportszerűségből jól vizsgázzanak. Részletes eredmények: Szombathelyi Dózsa—St. Petőfi 3:0, Szolnoki Dózsa—St. Petőfi 3:0, Esztergomi Építők—St. Petőfi 3:0. Az I. forduló után 1. Szombathelyi Dózsa 3 3-6 2. Esztergomi Építők 3 2 15 3. Szolnoki Dózsa 3 12 4 4. St. Petőfi 3-33 A salgótarjáni egyesület játékoskerete: Deák, Varga, Pi- linyi, Gérecz, Csekei, Visnyai T., cs.: Molnár, Tanner, Ja- nák, Kazinczi, Jamcsár. Az osztályozó második for dulójára november 19—20-án kerül sor. Eredmények, táblázatok VM Egyetértés—Vasas 1:1 (1:0), Soroksár, 2000 néző, v.: Csernefalvy. Góllövő: Szuro- mi, ill.: Puskás dr. Újpesti Dózsa—Tatabánya 3:1 (2:1), Megyeri út, 5000 néző, v.: Bíróczki. Góllövő: Bene, Fazekas (11-esből), Kellner, ill.: Nagy IRába ETO—Bp. Honvéd 1:1 (1:0), Győr, 6000 néző, v.: Bircsák. Góllövő: Keglovich, ill.: Kozma. Zalaegerszeg—Pécsi Dózsa 1:0 (0:0), Zalaegerszeg, 12 000 néző, v.: Nagy B. Góllövő: Józsi. Diósgyőr—Komló 2:2 (1:0), Komló, 3000 néző, v.: Hévizi- Góllövő: Buus (11-esből), Juhász, ill.: Fekete, Kiss. Videoton—MTK 2:0 (1:0), Székesfehérvár, 8000 néző, v.: Hámori. Góllövő: Csukovics, Wollek. Ferencváros—Csepel 3:2 (2:1), Népstadion, 5500 néző, v.: Marton. Góllövő: Szőke, Bálint, Juhász, ill-: Szurgent (2). Az NB I. állása A szerdai 10. fordulóban: Csepel—Újpesti Dózsa, Vasas—Rába ETO, Honvéd—Videoton, MTK—Zalaegerszeg, Pécs—Komló, Diósgyőr—Szeged, SBTC—Ferencváros, Tatabánya—Egyetértés. ★ NB n. Északi csoport: Le- ninváros—BVSC 2:1, Esztergom—Rudabánya 2:0, Vasas Izzó—Nyíregyháza 2:2, Kazincbarcika—Keltex 4:1, Vác— Sátoraljaújhely 0:0, Ózd—Törekvés 1:0. Az Északi csoport állása 1. KKFSE 13 9 - 4 19-10 18 2. Vác 13 7 4 2 19:12 18 3. Lenlnv. 13 6 4 3 16:12 16 4. BVSC 13 6 3 4 24:13 15 5. Kisterenye 13 7 1 5 19:17 15 6. S.-újhely 13 5 4 4 10: 9 14 7. Rudab. 13 5 4 4 18:18 14 8. Izzó 13 5 3 5 17:16 13 9. Kazlncb. 13 5 3 5 17:19 13 10. Ózd 13 4 5 4 13:16 13 11. Nyíregyháza 13 4 4 5 19-20 12 12. Gyöngyös 13 4 3 6 15:16 11 13. Nagybátony 13 4 3 6 13:16 11 14. Törekvés 13 2 5 6 8: 15. Esztergom 13 2 5 6 16. KELTEX 13 2 3 8 A november 19-i, 14. fordulóban: Kisterenye—Nagybátony. A totó 46. heti eredménye AiJ.XU XX 8:16 9 12 :jfl 9 15:23 7 1. FTC 2. Ü. Dózsa 3. Vasas 4. Honvéd 5. MTK 6. ETO 7. Videoton 8. Csepel 9. ZTE 10. Tatabánya 11. SZEOL 12. Egyetért. 13. SBTC 14. Komló 15. DVTK 16. Pécs 6 1 2 21:13 13 3 18: 8 12 2 18:10 12 1 14: 7 12 1 14:10 12 3 19:16 11 3 15:12 10 2 16:14 9 4 10: 8 9 3 11:13 4 10:17 4 9:18 6 14:18 4 9:17 5 7:14 5 3:13 1. Ü. Dózsa—Tatabánya 1 2. FTC—Csepel i 3. SZEOL—SBTC 1 4. ZTE—Pécs 1 5. Videoton—MTK 1 6. Rába ETO—Honvéd x 7. Előre—Eger x 8. DVSC—Ganz-MÁVAG 1 9. Szekszárd—Volán 1 10. Atalanta—1Torino l 11. Fiorentlna—Milan 1 12. Roma—Lazio 2 13. Ternana—Cagliari x +1 4 14. Nagybátony—KKFSE 3:1 3:2 2:0 1:0 2:0 1:1 1:1 1:0 1:0 1:0 3:1 0:1 1:1 2 0:2 ÁPROHIRDETESEM MŰSZAKI vizsgázott 60t-es Trabant eladó. Homokte.renye, Kossuth Út 204. AZONNAL beköltözhető újonnan épült, Salgótarján, Ybl Miklós u. 24. sz. 3 szobaösszkomfortos, kertes családi ház garázzsal eladó, esetleg több evre vállalatnak kiadó ! Érdeklődni: Szabados, Zagyvapálfal- va, Gorklj-telep 2/a. ELADÓ Salgótarjánban tóstrand mellett hétvégi telek 60 négyszögöllel, jó helyen. Érdeklődni: 16-28-as telefonon lehet. v 300-AS asztalosgyalú- gép eladó, kukoricadarálóval. Tóth, Zagy- vapálfalva. Kinizsi u. 12. felvételre keresünk szerkezeti lakatos általános lakatos hegesztő szak- és betanított munkásokat, valamint gépmunkára betanítunk segédmunkásokat Bérezés a kollektív szerződés szerint. Minden héten szabad szombat. Jelentkezés a munkaügy) osztályon. Salgótarján. Rákóczi u. 249. Vegyipari Gép. és Acélszerkezeti Gyár. Érik a gyümölcs Nógrád a győzelem kapujában Kitűnően szerepel Nógrád megye ifjúsági válogatottja az országos torna V. csoportja ban. Legutóbb Tatán mérkőztek a fiatalok és 2:0 (1:0) arányban nyertek Komárom ellen. Kovács János edző elmondta, hogy fárasztó utazás után érkeztek fiataljaink Tatára, ahol megérdemelt, biztos győzelmet arattak. Balázs — Rigó S., Zsédely, Bakos — Varga (Horváth), Nagy, Nyerges — Oláh J. (Csonka), Szlivka, Tóth, Piii- nyi — volt az összeállítás és a gólokat Oláh J. és Szlivka szerezte. Miután a másik mérkőzésen Budapest V. csapata 2:0 (0:0) arányban nyert Pest megye ellen, az élen, változatlanul nagy a harc Nógrád és Budapest V. csapata között. A győzelem kulcsa Nógrád kezében van, mert az utolsó találkozón november 23-án Salgótarjánban fogadja a rivális budapestieket. A csoport állása 1. Nógrád 5 4 1 -13-4 9 2. Budapest V. 5 3 2 - 10- 2 8 3. Komárom 5 113 3-93 4. Pest 5 - - 5 2-13 Kovács edző közölte a menetrendet is E szerint 16-án, csütörtökön kétkapus mérkőzést játezik az ifiválogatott az St. Öblösüveggyár NB III-as csapatával. Kombinált edzés lesz november 21-én és aztán két nap múlva, 23-án lesz a nagy mérkőzés 13 órai kezdettel az öblösüveggyári pályán. Asztalitenisz Biztos a második hely SBTC—Füzesabony 13:3 Az NB Ill-ag asztalitenisz CSB Márton-csoportjában az SBTC asztaliteniszezői vasárnap a Füzesabony csapatát fogadták és biztos 13:3 arányú győzelmet arattak. A nagyarányú győzelem ellenére szoros, kemény mérkőzést vívott a két csapat. A tanárnak közül Baráth (4), Kö- venói II. (3), Bohati (3) és Janosek (3) győzelmet szerzett. míg a vendégeknél Hart (3) nyert. Kitűnt Janosek biztos játéka. Az SBTC a VM Egyetértés mögött a második helyen áll, és ezüstérme biztos. Az utolsó fordulóban, két hét múlva a Kőbányai Lombik ellen Budapesten mérkőzik az SBTC. Gyebnár (Pásztó) és Pataki (Kazincbarcika) küzd a szőnyegen (Fodor Tamás felvétele) Salgótarjánban aMallnov&z- kij úti Általános Iskola tornatermében serdülő és ifjúsági szabadfogású versenyt rendezett a megyei szövetség. A meghívásos versenyre a két megyei egyesület, az SKSE ég a Pásztói KSE mellett kilenc sportkör küldte el versenyzőit A fiatalok — hatvan résztvevő — jó versenyt vívták. A serdülőknél az ózdiak és a törökszentmiklósi- ak 3—3, az if júságiaknál pedig a debreceniek 4 győzelmet szereztek. A küzdelmek 6 órán át tartottak. A győztesek és a nógrádiak helyezései: i Serdülök: 42 kgj. Vasa (Özd) .... 3. Batka (Pásztó). 42. kg: Bereczky (Özd), 2. Somogyi (Pásztó). 49. kg: Pó- ka (Ózd), 53 kg: Pethő (Jászberény), 57 kg: Kiagy ivik (Pásztó), 62 kg: Sípos (Török- szentmiklós)... 3. Demeter (SKSE). 67 kg: Nagy (Török- szentmiklás). 72 kg: Csendes (Törökszentmiklós). Ifjúságiak: 48 kg: Hajnal (Kazincbarcika), 52 kg: Kovács (Parádsasvár), 56 kg: Váradi (Kazincbarcika)... 3. Zeke (Pásztó), 60 kg: Horváth (Csepel). 65 kg: Lekó (Debrecen). 2. Teplán (SKSE), 70 kg: Jobbágyi (Debrecen), 75 kg: Fehér (FTC), 2. Gyebnár (Pásztó), 3. Balogh (SKSE) 81 kg: Csire (Debrecen). 2. Kaszás (SKSE), 87 kg: Szűcs (FTC)... 3. Túroczi (SKSE). Nehézsúly; Péter (Debrecen) Vívás Negyedik az SKSE tőrcsapata Budapesten, a Sportcsarnokban rendezték meg az országos II. osztályú férfi tőrcsapatbajnokságot, amelyen a tavaly felkerült SKSE tőrözői is pástra léptek. A tarjániak nélkülözték Galbát és végeredményben a negyedik helyet szerezték meg. A CSB nyolc csapata két négyes csoportban vívott körmérkőzést Az SKSE csoporteredményei. SKSE—Kecskeméti Dózsa 9:3, gy.: Vertich (3). Buchin- ger, Nagy, Horváth (2—2), SKSE—Szegedi EOL 9:3, gy.: Buchinger és Vertich (3—3), Nagy (2), Horváth, Bakony Vegyész—SKSE 9:1, gy.: Buchinger. — Sajnos, a veszprémiek ellen fáradtan léptünk pástra. ők pedig pihentek voltak, s így a vereség azt jelentette, hogy a másik csoport győztesével, a BSE-vel kerültünk össze — mondta Tarjáni Károly, az SKSE szakfelügyelőié. BSE—SKSE 8:6, gy.: Nagy '(3), Buchinger és Vertich (2— 2). Szoros, izgalmas mérkőzés. Ha egy kis szerencséje van az SKSE-nek 8:8 az eredmény és a találataránya jobb volt a kék-fehéreknek. Zsombor ellen sajnos, Vertich és Buchinger is 4:4 után viszített. A II. osztályú CSB végeredménye: 1. BSE, 2. Bakony Vegyész, 3. DVTK, 4. SKSE, 5. Szombathelyi Vasutas, 6. Csepel, 7. Szegedi EOL, 8. Kecskeméti Dózsa. Az SKSE tőrözőinek helyezése minden dicséretet megérdemel. Buchinger rutinja csillogott, Vertich párbajtőröző létére a legtöbb győzelmet szerezte, de helytállt Nagy és az ifjúsági Horváth is. Két hét múlva, november 26-án a II. osztályú párbajtőr CSB-t rendezik meg Budapesten, amelyen jó eséllyel indulnak az SKSE vívói. Kosárlabda NB II. A kohászok biztosították ben t m aradásu k at SALGÓTARJÁNI KOHÁSZ— VM KÖZÉRT 86:63 (44:28) Salgótarján, v.: Hável, Ma- kovszki. Kohász: Boronyai (7), Túrán (7), Szert (15), Juhász (24), Palla (21), cs.: Dombi (4), Marok (4), Mosonújvári (2), Oszvald (2), Anti (—), Novák (—), Szlivka (—). Edző: Szarvas József. Lendületes, jó játékkal elsősorban eredményes védekezéssel a 10. percben 22:11 volt a kohászok vezetési aránya. A szünet után gyors hajrával az 5.1 percben 44:40-re felzárkózott a vendég együttes. Mosonújvári beállításával újabb lendületet nyert a Kohász. Juhász és Túrán a védekezésben akadályozták az addig jóval kevesebb helyzetüket biztosabban kihasználó vendégeket az újabb kosarak megszerzésében. Szert és Palla viszont távoli dobásokkal biztosították a végső győzelmet. DUNA CIPŐ—SBTC 57:40 (31:10) Budapest, v.: Bartha, Kiss. SBTC: Bokodi (2), Oszva d (2), Kulhavi (8), Molnár (6), Juhász (6), cs.: Hajdú (2), Kivés (2), Rozgonyi (2), Kinézel (6), Lőrincze (2), Horvath (2). Edző: Pancsovai Nándor. A szokatlan talajú, rugalmas műanyagpadló, továbbá a nehezen pattanó amerikai láb-/ da nagy hátrányt jelentett az SBTC-nek. A túl magas életkorkülönbség rutinban a hazaiak részére jelentett nagv előnyt. Ez elsősorban a palánk alatti kemény játékban domborodott ki. Szünet után felgyorsult az SBTC, és a második játékrészt 30:26-ra meg is nyerte. M. L. Gyakorlott szerszámszerkesztöt keres a Balassagyarmati Fémipari Vállalat, technikusi végzettséggel. Bér megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. 4hol a levegői tisztítani i i kell9 ott a __ooocoo ÍEODOfílZ tmm fertőtlenít, frissít9 tisztít. A levegőben\ szétporlosztva a füstöt leköti, fertőtlenít, kellemes illatot áraszt, a légterei felfrissíti. Gyártja a SZÖVET KEZET 6 NÓGRÁD - 1972. november 14., kedd