Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-12 / 267. szám

fS lärgyaiöteremböl: Nők vezetésére nem alkalmas — Amióta Henglár Pál zik, az üzemrészünkből nagy fiatal és csinos nők közül. — egyik nődolgozója a valóban tárgyalásán. Az eseményeket merülnek fel a múltból, bas ságos úrfinak kiszolgáltatott tétlenkedve kérdezik: lehetsé történjék? Létezhet valaki, lye zsarolással nemi partnert Henglár Pár úgy látszik hitt ebben. A hozzá beosztott nő­ket sorozatosan ajánlatokkal ostromolta. Magasabb órabért ígért azoknak, akik „okosak” lesznek, makacskodás esetére pedig különféle hátrányokat helyezett kilátásba. Az egyik nőt kétműszakos munkára osztotta be, és amikor az még mindig nem hajlott a szóra, kedvesen mosolyogva azt mondta: — Lehetsz te még három- műszakos is. Persze, volt a lánynak más választása is. Kirándulhatott volna Budapestre édes kettes­ben Henglórral, aki nagyvo­nalúan megígérte, hogy el­számolja azt a napot, mintha valóban dolgozott volna. művezetői beosztásban dolgo- on sokan elmentek, főleg a így vall az öblösüveggyár nem mindennapos bűnügy hallva az emberben képek iskodó főnökökről, a méltó­cselédlányokról, és sokan hi- ges, hogy Ilyesmi ma is meg­aki azt hiszi, hogy van esé- szerezni? Júniusban névnapja volt a művezetőnek, és ezt itallal szokás megünnepelni. No meg úgy gondolta, hogy névnapi ajándék címén kijár neki a nőktől a „kedvesség”- Egymás után invitálta őket a szobá­jába egy kis koccintásra. Akit éppen rá tudott venni, hogy bemenjen hozzá, azt azonnal lenyomta a kagylófotelba és erőszakoskodni kezdett vele. Ügy gondolta, hogy nyugod­tan teheti, hiszen egyik nővel sem volt négyszemközt. Egy férfikollégáját is behívta a szobába, aki az egyik felhá­borodott nőnek ezt mondta: — Ha elmondja az üzemben, hogy mi történt, úgysem hi­szik el, mert hárman voltunk. A nők persze kezdetben nem A LÁMPÁÉT ZIM salgótarjáni gyárában a legmodernebb, legkorszerűbbek mellett még készülnek hagyományos tűz­helyek is. — k — '^tudták, hogy a férfikolléga mi­lyen szerepet játszik az ügyben, és ezért mindegyik segítséget kért tőle a megvadult főnök­kel szemben, ö azonban ilye­neket mondott: — Vegye úgy, mintha itt sem lennék. — Vagy éppen gúnyolódott: — Ügy csinálsz, mintha meztelenre kellene vetkőznöd. A legjellemzőbb megnyilvá­nulása azonban kétségkívül ez volt: — Nem hogy örülne: felfi­gyelt magára a főnökség.. A nap csúcspontja az volt, amikor egyszerre több nőt hívtak be az irodába, majd egyiküket visszatartották az­zal, hogy őt most „kinézték maguknak”, a többieket pedig Henglár azzal küldte vissza az üzembe, hogy dolgozzanak az ott maradt asszony helyett is­Henglártól nem volt rossz ötlet, hogy „elefánt”-ot vett maga mellé. Mégis rajtavesz­tett, mert, ha egymás után két nő jön ki sírva egy szo­bából, az már mindenképpen feltűnést kelt. A nők össze­gezték tapasztalataikat, és pa­naszt tettek a nőtanács egyik vezetőségi tagjánál, aki azt mondta nekik: felejtsék el a dolgot, részeg volt a főnök. Qk azonban nem voltak haj­landók felejtem. Feljelentet­ték Henglárt, akit a Salgótar­jáni Járásbíróság szemérem elleni erőszak bűntettéért egy­évi és háromhónapi börtön- büntetésre ítélt. A munkahelyi véleményben így summázzák az eseménye­ket: „Henglár Pál művezető a szakmai vezetésére bízott do­bozüzem nődolgozói között nem tudott munkafegyelmet tartani. E vonatkozásban túl­kapásokat követett el- Egyes dolgozóknak hatáskörét meg­haladó jogtalan ígéreteket tett.” Eléggé különös vélemény. Ügy tűnik, mintha Henglár ki­zárólag abban volna hibás, hogy „elkapatta” a nőket. A •fegyelmi határozatban hozott döntés és a hozzá fűzött in­dokolás még különösebb. Fe­gyelmi büntetése az, hogy át­helyezték a keverőüzemhez - művezetőnek. Igaz, keve­sebb bérért. És hogy miért büntették ilyen „szigorúan”? Mert „méltatlanná vált olyan üzem vezetői beosztásának be­töltésére, ahol zömében női dolgozók vannak”. Megint tanultunk valamit: Ha nincsenek nők a közelben, rögtön helyreáll az erkölcsi világrend. Persze, ehhez a 15 hónapos börtönbüntetést is ki kellett szabni. Sz- K. A héten történt Kisemberek és nagyemberek SOKFÉLE szempontból lehet csoportosíta­ni az embereket. Vannak rossz emberek és jó emberek, kedvesek és mogorvák, készsége­sek és udvariatlanok, szépek és csúnyák. És vannak kisemberek és nagyemberek. Hogy ki a kisember? Hát például az, akitől nem veszik el a kávéblokkot a többiek feje fölött, akihez néhány hét múlva jön ki a szerelő, aki hosszasan gyűrögeti a kalapját, mielőtt be merne lépni egy hivatalba, s négyszer-ötször is elmegy az ajtó előtt, míg teljesen és alaposan meggyőződik róla, hogy valóban az-e az az ajtó. S kisember az, akinek nem köszönnek visz- sza a hivatalban, akit „a főnök házon kívül van” jelszóval elküldenek, rosszabb esetben tegorombítanak, hogy azt mondja: — Hogy képzeli, hogy ilyenkor zavar, ami­kor nyakig vagyunk a munkában, persze, azt maga fel sem tételezi, hogy itt komoly mun­ka folyik... stb, stb ... A nagyember ennek pontosan az ellenke­zője. Személyes megjelenésével élvez olyan előnyöket, amikben a többieknek nincs ré­szük. s amelyekre talán ő maga sem tart igényt. Ismerősöm egy társadalmi szerv képvisele­tében, ünnepség megszervezésével kapcsolat­ban kereste fel a hivatalt. Köszönt, bemutat­kozott, de az udvarias „belépő” teljesen hi­ábavalónak bizonyult. Az íróasztalnál ülő hölgy elmerülten turkált- papírjai között, és semmi pénzért fel nem emelte volna a fe­jét. De mivel ismerősöm makacskodott, erős- ködött, végül is megkérdezte: — Honnan is jött az elvtárs? Közölte. — Jaj, hát miért nem mondta rögtön! — áradozott a hölgy, és arcáról csordult a nyá­jasság. — Foglaljon helyet, tegye kényelembe magát, azonnal szólok a főnöknek. A nyáron Balaton-parti táborokat látogat­tam. Az egyik üdülőtábor bejáratánál idős asszony üldögélt. Elmondtam hogy néhány téma felől szeretnék érdeklődni a táborveze­tőnél. — Hogy tetszik gondolni, hogy ilyenkor a vezető még benn van?! — háborgott a Cer­berus. — Annak is van magánélete, kérem! Tessék visszajönni holnap délelőtt. Mondtam, hogy akkorra már az ország má­sik felében leszek, így hát nehézségekbe üt­közik a látogatás megismétlése, ö azonban nem hagyta magát: — Igazán sajnálom, a rend az rend! Nem lehet és kész! Nem volt mit tenni, nyomatékosan tájé­koztattam munkáltatóm nevéről. Az idős höl­gyet mintha kicselérték volna: — Hogyne, természetesen, az a sárga épü­let ott, az a főnökségi pavilon. Tessék csak keresni, benn szokott még lenni ilyenkor. Ilyenkor aztán kénytelen az ember el­gondolkozni. Amit lehet az egyik embernek, azt miért nem lehet a másiknak? Miért mi­nősül szabályszegésnek á kisembernél az, ami a másiknál teljesen rendjén való? A helyzeti előnyben levő hivatali ember miért teljesíti kötelességét merőben más módon, miért méri a kötelező udvariasságot más mér­cével a kisembernél, aki saját ügyes-bajos, apró-cseprő gondjával hozakodik elő, mint a másiknál, aki tekintélyes nevű szervezet ne­vében mondja el az elintézendőket? VAJON büntetendő cselekmény ( kisember­nek lenni? Evekkel ezelőtt olvastam egy írást kisem­ber tollából a „kisemberség” problémáiról. Az írás egy kérdéssel fejeződött be: vajon nem leszek-e néhány év múlva még kisebb ember? Attól tartok, hogy nagyobb legalábbis nem lett... — szendi — sAietn keií komolvenni Közeli ismerőseim időnként mellemnek szegzik a kérdést, vajon miből is telik nekem különböző luxusdolgokra, bala­toni nyaralóra, sa­rokházra, külföldi utazásra, új kocsira és nagy kabátra? Megvallom őszin­tén, néha magam is zavarba jövök, ha a „hivatalos” jövedel­memet a kiadásaim­mal összehasonlítom. Gyorsan össze is ütök egy tisztességes magyarázatot, ne­hogy váratlanul ér­jen a kérdés, ha il­letékes helyről ne­tán tapintatosan ér­deklődnének. Hát, először is, ké­rem, én követelődző természet vagyok, aki mellesleg a gaz­emelkedett a kiske­reskedelmi árszínvo­nal, nem hagyom ki­szúrni a szemem két százalék béremelés­sel, míg mások hatot kapnak. Az az ő dol­guk, hogy többet és jobban dolgoztak, vi­szont én is a piacról élek, s nem vagyok hajlandó az életszín­vonal emelkedését reprezentáló statisz­tikai adatokkal meg­nyugtatni magamat. Mivel ezt az okfej­tésemet a munkahe­lyemen egyelőre még méltányolják, így ál­landóan emelkedik a keresetem. A bér­emelésből származó százötven—kétszáz forint többletjövedel­met havonta követ­kezetesen félrera­kom. Az összegyűlt reztem egy mellékál­lást a volt tulajdo­nos unokaöccsének, ráadásképpen. Eddig csak világos, nem? Azt is tudni kell, hogy a feleségen: irtó beosztó asszony nagyon ügyesen gaz­dálkodik a havi öt­ezer forintra rúgó jövedemünkkel. Eb­ből csupán nyolcez­ret költünk a ház­tartásra, az állandó kiadásokra, ruházko­dásra. A fennmara­dó tizenkétezret vi­szont szigorúan élé­re rakjuk. A kama­tokat nem tőkésítjük, hanem fölhasználják. Külföldre utazunk belőle. El ne felejt­sem, egyszer kan­tunk háromszáz fo­rint segélyt a szak­szervezettől. Látják, új Renault-ra? Egy­szerű, mint a pofon. Eladtuk a régit, an­nak az árából. Na, és a tavalyi .nyereség- részesedést is hozzá­csaptuk. Miből vásá­roltuk a régi kocsit? Ki emlékszik már arra? A feleségemnek a „brilleket”, meg a nercbundát a zseb­pénzemből vettem;; a három öröklakást a lottón nyertük ,.. Folytassam? Én, leé­rem, mindent Kifo­gástalan fiktív szám­lákkal, hamis tanúk­kal és saját kezű ok­iratokkal tudok iga­zolni. Szerencsétlensé­günkre, jött ez az-új rendelet, hogy min denkinek csak egy telke, egy nyaralója dasági jelzőszámok pénzből vettem ta­megvan, az építési egy öröklakása lehet. világában is járatos. valyelőtt egy kis anyagot a nyaraló­Most már mit érek Ha egyszer mintegy balatoni telket. száz­hoz ebből vettük. vele? három százalékkal húszezerért, meg sze­Miből futotta az —is felelő beosztást ajánlottak fel, de ő inkább megvárja Taskent új áruházai zsúfol­tak áruval. A cipődivatban néhány év lemaradás lehet, persze a mi ízlésünkhöz ké­pest, de a ruhafélék, a kon­fekciók. a selymek, szövetek vetekednek bármely nyugati üzlet színeivel és árugazdag­ságával. Csak persze lénye­gesen olcsóbbak! És csodála­tosak a színek. Az iparművé­szeti múzeumot járva, a gyakran felhős éghez, a szo­lid színekhez szokott európai ember szájtátva figyeli a sző­nyegek. szövetek, ruhák, kön­tösök, ingek, fejvédők és fej­fedők szemkápráztató sziner­giáját. Hiába, az emírek ideje! A szamarindáké! Az volt a hí­res idő! Aztán megnézi az atlasz­anyagot mondjuk a szamar- kandi áruházban, a női se­lyemmintákat a taskentiben és nyugodtan kitáthatja a száját újfent: a modern üz- bég ipar szinte „kézművessé- gi” igénnyel és fokon menti át és mentette át a minták pompázatosságát, a kelet ki­alakult színharmóniáját a gyári termékekre is. Ha az ember végigmegy az utcán, ahol olyan kemény az árnyék, mintha késpengével húzták volna meg a fény és az árny választó vonalát, a ruházko­dásban is villog a Kelet min­den színe. A kék harmonizál a ‘zölddel és a fehérrrel az ezeréves mecseteken a hófe­hér arabeszkek cifrái kápráz­tatják a mély kék eget is a A Pamfrtól nyugatra (IV.) Szaliv Adilov tanítványai modern házakon, s köztük fe­kete, piros, kék, harsogózöid, arany- és narancssárga színek játszanak bújósdit az azúrral és az opállilával. így épít­kezni, így gyártani, csak hoz­záértő és „hazai” erőből le­het, így és ennyit adni a la­kosságnak csak fejlett ipari bázis alapján lehet. A szépség fogalma mögött mindig ott van az anyagi va­lóság. Manapság a szép tá­jék is emberi beavatkozást, védelmet jelent, s az öltöz­ködés, a lakás, hogyne pél­dázná azt, hogy mögötte fej­lett és fejlődő iparnak kell lennie. — Üzbegisztánban, ahol az egzotikus keleti fényűzés! cikkek előállításának évezre­des hagyományai vannak, az Októberi Forradalomig egyet­len olyan ipari vállalat sem volt. amely a nép számára gyártott volna árucikket... — méri fel a jelen változásait Fahmutdin Modzsajev, az Uz- bég Szovjet Szocialista Köz­társaság könnyűipari minisz­tere. .. Ma, az egész Szov­jetuniót átfogó terv alapján létrehozott üzbég könnyűipar­hoz 63 korszerűen felszerelt kombinát és gyár tartozik és a kilencedik, a jelenlegi öt­éves terv idején további ti­zenöt könnyűipari vállalat jön létre Üzbegisztánban. A miniszter ezután jogos büszkeséggel állapítja meg, hogy a Szovjetunión belül ma az első helyek egyikén áll a köztársaság selyem- és pa­mutszövetek. valamint a bőr­cipők gyártásában Abid Sza- dikov, az Üzbég Tudományos Akadémia elnöke szerint a könnyűipar hallatlan arányú fejlődésében, de az egész üz­bég gazdaság fejlődésében fel­becsülhetetlen szerepe van az üzbég tudósoknak. — Az elementáris analfa­bétizmustól a kibernetikáig nehéz utat tettünk meg — jegyzi meg és három nagy kérdéskomplexumban jelöli meg a tudományos élet fel­adatait. A gyapottermesztés szerepel természetszerűleg az Akadémia elnöke szerint is az első helyen, de rögtön hoz­záteszi:... — köztársaságunk nemcsak a fehér arany, ha­nem a valódinak is az orszá­ga. A kutatások és az általá­nos geológiai előrejelzések alapján nyugodtan mondhat- íuk, hogy igen gazdag réz-, cink-,. wolframlelőhelyekkel rendelkezünk... A harmadik feladat a kék aranyhoz, a földgázhoz kötő­dik Abid Szadikov szerint. A földgáz nemcsak az Ural, Kirgizia. Kazahsztán nagyüze­meibe jut el, de például mint értékes vegyipari anyag Na- yoi város vegyipari üzemé­ben. az oly keresett nitron műszőrmévé „alakul” át. Miniszter, tudó®, vízmér­nök. egyiptomi agronómus — de a tudomány és a tapasz­talat mégis a mindennapi munka gyakorlatában válik eleven valósággá. Amikor a szovjet hatalom' létrejött Üz­begisztánban, szó szerint meg lehetett számolni itt a mun­kások számát. Ma több mint két és fél millió munkás dol­gozik az üzemekben, jobbára olyanok, mint Mahkam Erna- zarov. a taskenti Tastexilmas gyár munkása. Mit mond ma­gáról és társairól: — A gyár, ahol én már bi­zony évtizedek óta dolgozom nemzetiségi összetétel szem­pontjából alighanem a leg­szemléletesebb. Amikor a gyárba kerültem Rosztszelmas volt még a neve. A háború alatt ugyanis a rosztovi me­zőgazdasági gépgyár ide tele­püli munkásaival, mérnökei­vel együtt. Aknákat készítet­tünk. a háború után pedig textilipari gépeket. Aztán a rosztoviak egy része úgye visz- szatelepült, de sokan voltak, akik aztán végleg ittmarad­tak. Nagyon sokat tanultunk tőlük. Meg a Szovjetország más részeiből jött szakembe­rektől is. Én lakatos és esz­tergályos lettem, s a brigád­ban együtt dolgozom a két orosszal, Szergej Ladoskinnal és Valentyin Ivanowal, aztán a koreai Tyimoféj Munnal... És mindnyájunkat a híres üz­bég kovácsi, Szaliv Adilov ta­nított a szakmára. Ügy bi­zony. .. — ... de ma sem áll meg ám az élet. ami a tanulást illeti. Több száz munkásunk szerzett már közép- és felső­fokú képesitést. közülük né- hányan vezető beosztást kap­tak a termelésben, mások, s nem kell ezen csodálkozni, nem akarnak megválni vá­lasztott szakmájuktól... Mon­dok egy példát is. Itt van Dzsurabaj Rahmatullajev szerelő-lakatos, aki tavaly szerzett mérnöki oklevelet. Rögtön képzettségének meg­előbb tízéves jubileumát an­nak. hogy munkás lett. Mert. hogy paraszt volt ő is azelőtt és mint rakodómunkás, vélet­lenül került a gyárba... Én csak 1964-ben iratkoztam be a főiskolára... — így vall egy kicsit az egész üzbég munkásosztályról Mahkam Emazarov... A jó imént azt írtam, hogy névtelen hősök építették Sza- markand, Taskent, Buhara ősi mecsetjeit és azok, névte­lenek a ma építői is. De hát hogyan lehetne névtelennek tartani Mahkam Ernazaravot, vagy a gyáralakító és alapí­tó Szaliv Adilov hires üzbég kovácsot? Sehogyan sem. Egy kis túl­zással: Ulugbek a csodálatos Gur-i Emirt. a kék kupolájú, azsúrmetszósű, márványrácsú Síremléket építette fel, Szaliv Adilov és társai meg a Tas- textilmast. És mit érnénk a múlt minden szépségével, a jelen nélkül? Igen: Allah nagy! De az ember nála is hatalmasabb. Erről akartam szólni. És Üz- begisztánról, Üzbegisztán ürügyén. Mert a csodás Kele­ten jártam és nem csodákkal, hanem az emberekkel talál­koztam. Alejkum salam! (Vége) Gyurkó Géza NÓGRAD - 1972, november 12„ vasárnap 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom