Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)
1972-11-05 / 262. szám
„Nyüzsögnek” a számvitelisek NAPJAINK IFJÚSÁGA „Vagyunk, lélegzünk, több nincs Volt már, aki megkockáztatta: iskolaváros lett Salgótarján. És most, hogy a számviteli főiskola is „belépett” a bizonyítékok sorába, egyre valósabb lesz a megyeszékhely előbb említett jelzője. Csak úgy özönlenek a diákok tanítás előtt, meg után az utcákon. De jó is "ám itt iskolásnak lenni! S főiskolásnak különösen. Ügy érzem, még Jobbak is a körülmények, mint egy fővárosi felsőoktatási intézményben. Kitűnő a megyei könyvtár, az olvasóterem, vonzóak a művelődési központ rendezvényei. Menzájuk a Karancs-étteremben van, kollégiumuk — egy kicsit ugyan messze —, de kényelmes, lakályos. És a számvitelis lányok, fiúk élnek a kapott lehetőségekkel: ott vannak minden komolyabb és talán még a nem éppen fontos rendezvényeken is. Szakkönyvek, kötelező irodalmak után kutatnak a könyvtárban. Színházbérletük van — sajnos, a drága jegyeket nem mindenki tudja megvenni! —, s a filmklubba is sokan járnak. Amikor legutóbb a „Harminckét nevem volt” című film bemutatója után találkoztak a rendezővel, vitatkoztak vele, izgalmas, forró légkör alakult ki. És most szervezik saját klubjukat, ahová „nagy neveket” akarnak meghívni. De szívesen eljárnak ezentúl is a rendezvényekre. „Szóljál nekünk, biztosan ott leszünk!” — mondta egyikük Prókai Gábornak, a városi fCISZ-bizottság munkatársának a filmvita végén. És ha ti ott lesztek, akkor mi is! Mert szívesen beszélgetünk közös dolgainkról. Vagy iskolaváros vagyunk, vagy mi a csoda?! (Képünk a filmklubban készült.) — kulcsár — Nem volt könnyű megtalálni Mohorán a fehérre meszelt falú kis házat, Dudásék otthonát. Végül az iskola egyik kisdiákja mutatta meg, merre menjünk. „Nehéz boldogulni velük" Érkezhettünk volna épp’ jobbkor is, Dudás Pált — ahogyan a faluban nevezik: Patyot — az ágyból húzta ki az édesanyja. Délutános, ilyenkor hosszabb alvást engedélyez magának. Nehezen indult a beszélgetés, de mint utóbb kiderült, ezt nem a hirtelen ébredés rovására kell írni. Dudás Pál, a mohorai KISZ- szervezet titkára, bizony nem sok jót tudott mondani a szervezet munkájáról. — Eddig Pestén dolgoztam, csak néhány hónapja jöttem haza, most a Balassagyarmati Kábel Műveknél vagyok. Nemrégiben vettük meg ezt a kis házat, ezzel is sok a munka. Az az igazság, hogy nekem se sok időm marad a szervezetre, meg egyébként is nagyon nehéz boldogulni velük. — Miért nehéz? Itt talán mások a fiatalok, mint má- sütt? — Hogy másutt milyenek, azt nem tudom. De, ahogy én látom, itt mindenki inkább csak magának él. — Mégis, milyen programot kínál az alapszervezet a tagoknak? Felállítottak hat oszlopot Gondolkodik, kicsit zavarban is van. Viselkedéséből már sejthető a válasz: — Tavasszal rendbe hoztuk a kultúrház előtti parkot. Aztán gondoltuk, jó lenne egy kirándulást is szervezni. Szóltam a tanácsnak, adjon valami munkát, amivel keresni tudnánk. Azt mondták, először pénz nélkül mutassunk valamit. Azt hiszem, ebben igazuk is van. Még a legjobban az MHSZ-szel tartjuk a kapcsolatot. Fedett lőtér kialakításához fogtunk hozzá társadalmi munkában. A Cser- háthaláp felé eső részen, „Kolozsváron”, ahogy itt mondják, lenne ez a lőtér. Addig el is jutottunk, hogy felállítottunk hat oszlopot, de aztán abbamaradt. — És ezenkívül? — Vagyunk, épp’ hogy lélegzünk. Több nincs. — Igényekkel, javaslatokkal nem élnek a tagok? — Igény? Csináljunk bálokat! Meg mulatságokat! Ezt nagyon kérik, még a lakásomon is felkeresnek, hogy mi lesz már? Jó, kell ez is, nyilván, hiszen fiatalok vagyunk, de azért ez nem töltheti ki egy szervezet programját. Valahogy nem így .képzeltem el ezt az egészet. Kérdezősködöm, van-e klubjuk a faluban a fiataloknak. Hogyne, van, nagyon jól működik. De Dudás Pál válasza nagyon kedvetlenül cseng, úgy beszél a klubról, mint valami kívülálló. Aztán kiderül, hogy valóban az is. A klubnak igazolványos tagsága van, a tagok pár forintos hozzájárulást fizetnek a klubfenntartás költségeihez. A tagságon kívüliek jelentéktelen összeg leszurkolása után vehetnek részt a klub munkájában. Ez az összeg nagyjából megfelel a tagsági díjnak. Ezek szerint tehát a falusi KISZ-szervezet és a falu ifjúsági klubja két külön téma, s bizonyos fokig meg is osztja a falu fiataljait. Beülnének a készbe Jeli Ferencné pedagógus, az ifjúsági klub vezetője szolgál magyarázattal. — Jómagam sem tartom nelyesnek a tagságon kívüliek »I belépődíját* de itt inkább csak a néven van a hangsúly. Az ugyanis még helytelenebb, sőt káros, hogy a fiatalok egy része, — a tagok — anyagilag is hozzájárulnak a klubhoz, s ami még fontosabb, munkájukat, szeretető- ket, féltésüket adják bele, a másik rész viszont egyszerűen csak beleülne a készbe, sőt néhányan rendetlenkednek, bontják az egységet. Több mint negyeven tagot számlál a klub, valamivel többet, mint a KÍSZ-alapszer- vezet. KISZ-tagok és KISZ-en kívüliek egyaránt tagjai, otthon érzik magukat a klubban. A hivatalos nyitvatartási időn túl is nyitva áll az ajtó, s a tagok ki is használják a lehetőséget. Csaknem minden estéjüket a klubban töltik. A klubok megyei versenyében' két éve első, tavaly második helyezett lett a mohorai klub. Most ismét benevezett a Kiváló Ifjúsági Klub címért küzdők sorába. A KISZ-szervezet ugyanakkor csak tengődik. A titkár azért még bizakodik: •— Most, hogy jön a tél, nagyon komolyan nekilátunk mi is. Ha valaki segítene, azt szívesen fogadnám. Egy évem van még a választásig, legalább ez a második év legyen különb, mint az első.., Az önvizsgálat használna Nem az anyagi támogatással van itt baj. Hiszen hiánytalanul, megvan még az az összeg — ötezer forint —. amelyet a szervezet a tanácstól és a járási KlSZ-bizottság- tól kapott. Nem tudnak mit kezdeni vele. A felelősséget nem lehet tehát külső félre hárítani. Az okot a szervezetnek magában kell keresnie, s jó lenne, ha ez meg is történne. A szigorú, kritikus önvizsgálat csak használna az ügynek. Szűkebb hazájában, Salgótarjánban igazán nem szorul különösebb bemutatásra. Azok a gyerekek, akik szorgalmasan látogatják a salgótarjáni úttörőházat, jól ismerik ezt a hosszú hajú, barna kislányt, Sándor Katalint. Ifivezető a salgótarjáni úttörőházban, e a Madách Gimnázium és Szakközépiskola harmadikos tanulója Az úttörők megyei parlamentién „halásztuk ki” a tömegből Katit. Elfogódottságnak a nyoma sem látszott rajta, szívesen beszél munkájáról, elemében van, ha az úttörőkről és „felnőttebb” társaikról, az iíivezetőkről van szó. — Hogyan lettél ifivezető? — Egyszerű a sor, mindig Is szerettem az úttörőmozgalmat, sok szállal kötődöm a gyerekekhez. A nyolcadik osztály után ifivezető-képző táborban vettem részt Salgóbányán, s hallgatója voltam egy ifiképző tanfolyamnak is. Ez utóbbit az úttörőházban rendezték, aztán szépen ott is maradtam. Nincsenek könnyű helyzetben az ifivezetők. A KISZ- szervezetekben eddig nem tekintették az ifivezetői poszt ellátását KISZ-munkának, sőt, sok helyen nem is tudták, hogy valaki az úttörők nevelésével foglalkozik. Nem fenékig tejfel az általános iskolákkal tartott kapcsolat sem. Az Itteni pedagógusok ugyanis nem tartották partnernek az ifivezetőt a csapatmunkában. Innen is. onnan is kicsit „kilógtak” tehát. ; Az ifivezetők megyei tanácskozásán csaknem valamennyi fiatal szóvá tette ezeket a nehézségeket. — Történt-e azóta valami változás? — Annyi máris van, hogy értesítették a megyében a középiskolásokat; kik azok a KISZ-tagok, akik ifivezetői feladatokat látnak el. Felszólították az iskolákat, hogy szerezzenek erről tudomást, és te. kintiek KTS7,-munkának, mégpedig nem is akármilyennek. Kati és a A mi feladatunk a jövő KISZ- es nemzedékének nevelése, s ezt igazán nem lehet, nem szabad elbagatelizálni. Harmadik éve ifivezető az úttörőházban Sándor Kati. Valamivel könnyebb helyzetben van, mint az úttörőcsapatoknál dolgozó társai, hiszen nem érzékeli közvetlenül az iskoláknál tapasztalható problémákat. Ö inkább csak hallomásból tudja, hogy az általános iskolai pedagógusok és az ifivezetők közötti partnerviszonnyal nincs minden rendben. — Sok helyen az általános iskolai tanárok nem engedik meg az ifivezetőnek, hogy rajfoglalkozást vezessen, mondván: egy fiatal, aki maga is diák, nem képes erre a feladatra. Cáfolatként itt van egyik ifivezető társam, Bártfai Ági példája ö a zagyvapáigyerekek falvi Zrinyi Úttörőcsapatnál tartott rajfoglalkbzást, mégpedig nagyon sikeresen. Nem voltak feszélyezettek a gyerekek, s tudta őket fegyelmezni is, ha arra került a sor. A végén együtt játszottak, énekeltek. — Miben látod az úttörőházi és a csapatnál dolgozó ifivezetők munkája közötti különbséget? — A csapatmunka talán változatosabb, a házban viszont felelősségteljesebb — mondja Kati. — Hiszen amit mi itt megtanítunk, a gyerekeknek, azt ők hazaviszik csapatukhoz, rajukhoz, őrsükhöz, s ennek szellemében dolgoznak. Nem mindegy, milyen útravalóval látjuk el őket, itt, az úttörőházban. Arról is beszél Kati, milyen fontos az ifivezetőknél a személyes példamutatás. — Az az igazság, hogy a gyerekek sok mindenben utánoznak minket — mondja mosolyogva. — Ha például mi rágyújtunk, akkor a gyerekek is követnek, „ha . nekünk szabad, akkor nekik is” jelszóval. Éppen ezért az úttörőhézban „feketelistára” tettük a dohányzást, ne tőlünk tanulják el a gyerekek ezt a rendkívül káros szenvedélyt. Persze a példamutatás a beszédre, a viselkedésre is vonatkozik. Szép terveket dédelget magában Kati. Szeretne tanár lenni, továbbra is a gyerekek oktatásával, nevelésével foglalkozni. De erősen vonzza a pszichológusi hivatás is, bár ez utóbbi eléggé reménytelen, hiszen alig néhány embert vesznek fel évente ilyen szakra. Azt mondta Kati, sok szállal kötődik a gyerekekhez. S mert örömmel, szívből végzi munkáiét, ezeket a szálakaj a jövőben sem akarja elszakítani. Sz. M. Vanyarc — irodalmi színpad A képnek akár ezt a mottót Is adhatnánk: kultúra és fiatalok. Az irodalmi színpad n épszerű a fiatalok között, szívesen tanulnak, próbálnak egy-egy műsor előadása előtt. A vanyarci fiatalok sem szívesen maradnának ki a sorból. Megalakították irodalmi színpadukat, szorgalmasan eljárnak a próbákra, készülnek a bemutatókra. Legutóbb a Szécsény- ben megrendezett megyei döntőn szerepeltek az irodalmi színpad fiataljai. Politikus, a demokráciáról szóló műsoruk nagy figyelmet keltett a közönség soraiban. Egyelőre nem jutottak ugyan tovább, de ami késik, nem múlik ... Karikafiúra-tái lat A rajzon látható Bagoly Bé- civel csodálatosképpen mindig történik valami. A sorozat készítőjét, Deák Kázmért, a Salgótarjáni Madách Gimnázium tanulóját a Napjaink ifjúsága oldalban egy ízben már bemutattuk. S most ismét hírt adott magáról. A gimnázium klubjában ugyanis megnyílt Deák Káz- mér karikatúra-kiállítása. A humoros rajzegyveleg mellett portré-karikatúrák is szerepelnek. Különösen érdekes a szi nészportré-sorozat, am elviek minden egyes darabját a színészek látták el dedikációvnl. Látható a kiállításon a Város eddig egyetlen karikatúra-tablója is, amelyet a gimnázium egyik volt osztályáról rajzolt Deák Kázmér. Az oldalt szerkeszti: SZENDI MÁRTA Fényképezte: KULCSÁR JÓZSEF , i NÖGRÁD - 1972. november 5., vasárnap
