Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-26 / 279. szám

NOGRAD . * r - •‘,‘­Ügyeletes riporterünk jelenti Pásztóról, Rétságról és Balassagyarmatról A KISZ-OKTATÄS TAPASZTALATAI A KISZ pásztói járási bi­zottságán Holló Imre, nevelé­si felelős adott tájékoztatást az utóbbi napok eseményeiről. Elmondta, hogy a napokban ülésezett a végrehajtó bizott­ság. Megtárgyalták a KISZ- oktatás beindításának tapasz­talatait és beszámoltatták a pásztói Kézműipari Vállalat KISZ-titkárát az alapszerve­zet akcióprogramjának végre­hajtásáról. A KISZ-szervezetek politi­kai oktatása harminchét okta­tási körben, 902 fő részvételé­vel indult be. Az elmúlt évek hasonló időszakához viszo­nyítva kedvezőbbek az elője­lek. Nőtt a fiatalok érdeklő­dése, főleg külpolitikai és vi­lággazdasági kérdések foglal­koztatják őket. Két oktatási- körben még problémák van­nak. Jobbágyiban a község és a helyi Ktsz közös KlSZ-alap- szervezetének létrehozását ter­vezik. Az oktatások vezetőinek átlagéletkora harminc év kö­rül van, s főleg pedagógusok foglalkoznak a fiatalokkal. Holló Imre újságolta még, hogy pentéken lezajlott a pásztói gimnáziurrt Ma­dách- és Petőfi-évfordulóra rendezett iskolai vers- és pró­zamondó versenye, melyen az első helyet egyöntetű véle­mény alapján Bakallár Júlia szerezte meg. Ugyancsak a gimnáziumban zajlott le a budapesti harma­dik kerületi KISZ- és úttörő­vezetők, ifivezetók fogadása, akik megismerkedtek a tanin­tézet ifistáival, munkájukkal. A húszfős küldöttség látoga­tását a pásztóiak a jövő év januárjában viszonozzák. A JÖVÖ ÉV TERVEI Rétság községi Tanácsának vb-titkára, Zombori Istvánná elmondta, hogy most tárgyal­ták végrehajtó bizottsági ülé­sen a jövő év fenntartási és fejlesztési költségvetését. A tanácskozáson szó esett az ipari és kereskedelmi felada­tokról is. Jövőre tervezik a bánki hétvégi üdülőtelep villamosí­tását, a tó környékének ren­dezését. Rétságon a régi pénzügyőrlaktanyát átalakí­tás után járási jellegű diák­otthonnak rendezik be. Más­fél kilométer hosszúságú út építésére is sor kerül. Vízren­dezési feladatokra, a három községben több mint két és fél millió forintot szánnak, s beindítják a célcsoportos la­kásépítést is. Jelenleg a december elején sorra kerülő falugyűlésekre, tanácstagi beszámolókra ké­szülnek, a népfrontbizottság­gal karöltve. LAKÁSOK A FIATALOKNAK Balassagyarmaton, a terme­lőszövetkezetek építőipari vál­lalkozásánál a főkönyvelő De­meter Gyula vette fel a te­lefont. — Munkánk túlnyomó ré­szét a KISZ-lakások építése köti le. Húsz lakás átadását tervezzük decemberben. A kivitelezési érték összege 4,8 millió forint. Megkezdtük a lakásszövetkezet keretében épülő tizenhat lakás építését is. Főként azonban kapacitá­sunkat a mezőgazdasági jel­legű munkákra csoportosítot­tuk. Magyarnándorban, Nóg- rádmarcalon utakat építettünk. Jelentős fűtésszerelési munkát is végeztünk másfél millió fo­rint értékben. Szolgáltátásból pedig 1,3 millió forint folyt be pénztárunkba. Az éves ter­vet várhatóan tíz százalékkal túlteljesítjük. Ez egymillió termelési értéktöbbletet jelent. — Most van folyamatban a jövő évi megrendelések egyez­tetése. Előreláthatólag főpro­filunkat a lakásépítés köti majd le. — szabó — Névadók Salgótarjánban Több névadó ünnepséget rendeztek szombaton a me­gyeszékhelyen. A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalatnál né­gyes névadóra került sor, ben­sőséges ünnepség keretében Gáborik Anita, Nagy Attila, Kiss Molnár Géza és Kosik Tamás volt az ünnepelt. Ta­vaszi Andrea névadóját is tegnap rendezték, alkinek édesapja BM-dolgozó. Dél­után 15 órai kezdettel 12-es névadóra került sor az öblös­üveggyár Kossuth Művelődési Házában. Ekkor került sor Özse Krisztina, Győri Csilla, Géczi Andrea, Csicsmann Ist­ván, Handó Nicoletta, Andó Attila, Benkő Lajos, Galam­bos Viktória, Szőllősi Helga, Liszkóczi Szabolcs, Bálint Károly és Kormos Gábor név­adójára ünnepélyes keretek között. A névadókat a csalá­di iroda rendezte. Orvosi ügyelet Év végi értékelésre készülnek Már hagyományos, hogy a megye vezetői az esztendő végén tanácskozásra ülnek össze a megyénk termelő- szövetkezeteinek vezetőivel. A tanácskozásra az idén is sor kerül. Az illetékes szer­vek megkezdték a fontos megbeszélésre való felkészü­lést. A termelőüzemekben dolgozókkal, tsz-tagokkal, vezetőkkel beszélgetnek, ki­kérik véleményüket, hogy a tanácskozáson miről szeret­nének beszélni, illetve halla­ni. A helyszínen szerzett in­formációkat feldolgozzák és egyeztetik a mezőgazdaságra vonatkozó elvi kérdésekkel. A közeljövőben sorra ke­rülő megyei tanácskozás Lránt nagy érdeklődés nyil­vánul meg a tsz-vezetők ré­széről. Gépi berendezések a testvérgyáraknak • Egyre nagyobb mérték­ben végez acélszerkezeti munkákat az üvegipari test­vérgyáraknak a pásztói szerszám- és készülékgyár. Ezenkívül egyre több gépi berendezést is szállít az üzem az üveggyáraknak. Ebben az évben készült miskolci megrendelésre egy háromsoros U-profilgyártó gépsor, a budapesti ampul­lagyárnak húsz ampullafe- szültségtelenítő és -csoma­gológép, Orosházának egy palettázógép és három sa- mottvágó gép. Jelenleg két keverőgép készül az üzem­ben, az egyik a Szilikátipari Tudományos Intézetnek, a másik az ajkai üveggyár­nak. A gyártás a hónap vé­gére befejeződik. Salgótarjánban, az Úttörők útja 3/A. szám alatt ma reg­gel 6 órától este 6 óráig dr. Gyöngyösi György, este 6 órá­tól hétfő reggel 6 óráig dr. Kiss Béla tart orvosi ügyele­tet. Az ügyeletes orvost indo­kolt esetben a Salgótarján 11-44-es telefonon lehet hívni. Gyógyszertári ügyeletet ma egész nap a Pécskő Üzletház­K ész ütnek az újabb munkára A termelőszövetkezeteknek november 1-ig jelentkezniük kellett, hogy az elkövetkező évben milyen mértékben kí­vánnak foglalkozni a melio­rációs feladatokkal. Az igé­nyek elbírálására a közel­múltban került sor, amelyen a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztálya, a tsz-szövetségek és -társula­tok is részt vettek. A tanácskozáson értékelték az idén végzett meliorációs munkát. A beérkezett igénye­ket is rangsorolták annak megfelelően. hogy melyik üzem készült fel a munkára legmegfelelőbben. A követke­ző évben ugyanis meliorációs feladatok végrehajtáséra 22 millió forint áll rendelkezésre. Azokat a tsz-eket, ahol nem biztosították a munka feltéte­leit, elutasították. Az erről szóló értesítést a közeli na­pokban meg is kapják. ban levő gyógyszertár tart. Balassagyarmaton a városi kórházban ma és hétfő reggel 7 óráig dr. Gácsíalvy Jenő az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás (Salgó­tarján SZTK-rendelő, 15-31-es telefon) ügyeletes orvosa dr. Annau Károly. Nagybátonyban a 3-as szá­mú körzeti orvosi rendelőben található az ügyeletes orvos. Ma is dolgoznak Befejezés előtt a rekordtermés betakarítása A kukorica betakarításának a vége felé járnak a termelő- szövetkezetek. Az utóbbi na­pokban a csapadékos időjárás ellenére is törték a termést. Ipolytarnócon a hét végére a száz holdról a tárolóba ke­rült a tengeri. A megyei ösz- szesítés szerint a hét végéig a terület 93—94 százalékáról betakarították a' kukoricát. A termelőszövetkezetek a mai napon is folytatják a munkát, elsősorban a kukorica beta­karítását. Az előzetes becslé­sek szerint az utóbbi évek legjobb kukoricatermését ta­karítják be. Holdanként 35— 36 mázsát, amely országosan is elismerésre méltó. A számí­tások szerint a következő hé­ten végeznek a kukorica be­takarításával. NAPTÁR 1972. november 26.> vasárnap. Virág napja. \ Nap kel: 7.04, nyugszik: 15.58 órakor. A Hold kel: 22.16, nyugszik: 11.39 órakor. a 1972. november 27., hétfő. Virgil napja. 4 Nap kel: 7.05, nyugszik: 15.57 órakor. A Hold kel: 23.28, nyugszik: 12.02 órakor. — Útfelújítás. Rimóc köz­ségben elkezdték a közutak felújítását. A munka 120 ezer forintba kerül, a megyei ta­nács vizslási útkarbantartó költségvetési Ü2eme végzi. — Emelkedtek a bérek. Hat százalékkal emelkedett az át- Lagbérszínvonal ebben az év­ben az ÜM pásztói szerszám- és készülékgyárban. Ezzel az átlagkeresetek megközelítették az évi húszezer forintot. — Kommunista műszak. A Nógrád megyei Tanácsi Ter­vező Vállalat dolgozói tegnap szabad szombatjukon kom­munista műszakot tartottak. A műszak ellenértékét a salgó­tarjáni úttörő-váltótábor meg­valósítására ajánlották fel. A szécsényi ELZETT-ből jelentjük Tervteljesítés. A gyáregység utolsó negyedéves terve tizen­hatmillió forint. Az exportra kerülő termékek szerelését, a szállítás határidőre történő megkezdése végett december tizedikére be kell fejezni. Az üzem dolgozói túlórákkal, fel­ajánlásokkal járulnak a terv- teljesítéshez. * Vöröskereszt-taggyűlés. A napokban tartotta a gyár Vö­röskereszt alapszervezete tag­gyűlését. Az alapszervezetnek kétszázötven dolgozó a tagja. A legutóbbi véradáson ezek, közűi száznegyvenen adtak vért. * Patronáló«. Az üzem KISZ- fiataljai évek óta patronálják a szécsényi általános iskolá­kat. A gyerekek gyárlátoga­táson vésznek részt, míg a KISZ-esek közül ifivezetők tevékenykednek a csapatok­nál. Az általános iskolák mel­lett jó a kapcsolat a szécsényi Nógrádi Sándor Gimnázium­mal. A gyáregység hasonló nevű KÍSZ-szervezete közös rendezvényeket szervez a ta­nulókkal. CSÉB-csoport. Eredménye­sen működik az üzemben a CSÉB-csoport, melynek több mint négyszáz tagja van. Leg­utóbb Debrecenben voltak közös kiránduláson. m. Halló, Rt a NÖGRÁDS Hétfőn délután 2 és 4 óra között a KISZ salgótarjáni já­rási bizottságát, a Balassa­gyarmati járási Hivatal el­nökét, a nézsai Május 1. Tsz-t, Patak község Tanácsát és a Híradástechnikai Anyagok Gyárának ramhányd szerelő­üzemét hívjuk. Kedden Salgó­tarjánból a Stromfeld Aurél Gépipari Technikumot, az Ipoly-vidéki Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaságot Balassa­gyarmatról, a szügyi tanácsot, a litkei Kossuth T6z-t és a Női Fehémeműgyár jánosak- nai részlegét hívjuk. Kérjük, hogy a hívásunk időpontjában valaki tartózkodjon a készü­lék mellett. Párás, hódos idő Várható időjárás ma estig: nö­vekvő felhőzet, néhány helyen át­futó eső. hózápor. A hőmérséklet tovább csökken, a levegő párás, ködös lesz. Várható legmagasabb nappaU hőmérséklet: 0, plusz 4 fok között. — Jönnek a fenyők. Nya­kunkon a karácsony. A Nóg­rád megyei Élelmiszer-kiske­reskedelmi Vállalat december második hetétől elkezdi a fe­nyőfák árusítását: Salgótar­jánban három helyen, vala­mint Mátranovákon- Nagybá­tonyban és Balassagyarmaton. Kisterenyei hírcsokor Koordinációs tárgyalás. Pénteken délelőtt a nagyköz­ségi tanács, a MÉLYÉPTERV, a NQMBER és a leendő szennyvíztársulás tagjai egyez­tető tárgyalást tartottak Kis- teremyén. Megállapították, hogy- a társulás megalapítá­sához szükséges csatornázási terv 1973. első negyedévében elkészül. Ugyanakkor biztosít­ják a társulat megalakításához szükséges szervezeti feltétele­ket. A második fél évben vár­hatóan a kivitelezés is elkez­dődik. — Rendkívüli vb-ülés. Ugyancsak 24-én> délután 2 órától rendkívüli végrehajtó bizottsági ülésen tárgyalták meg a község 1973. évi fej­lesztési és költségvetési tervét. Két hír a Vendéglátó Vállalattól A napokban tartották a vál­lalatnál a szocialista brigád- vezetők értekezletét. Az ülé­sen részt vett a brigádvezető­kön kívül a KPVDSZ megyei titkára, valamint párt- és szakszervezeti vezetők. A vi­ta élénk volt, sok hozzászólás miatt a résztvevők egy része utólag írásban nyújthatja csak be véleményét. Az ülés témá­ja a szocialista munkaver­seny, az üzletek forgalma és a szocialista brigádok továb­bi fejlődésének feladatai a pártihatározat alapján, * r Tegnap megbeszélést tar­tottak a vállalatnál, melynek témája a hamarosan elkészü­lő garzonház földszintjén léte­sítendő ezerszemélyes önki- szolgáló étterem technológiai berendezése volt. Hideg! Hideg! Június óta számtalanszor kiáltottak fel így a szécsényi ELZETT gyáregység dolgozói, amikor munkájuk befejeztével a fürdőhelyiségek zuhanyozói alá álltak. A fejlődő, fiatal üzem ve- eetőinek legnagyobb gondja oldódott meg a négymilliós beruházással felépült szociá­lis épülettel. A hétszázötven— nyolcszáz személyre mérete­zett létesítmény a dolgozók munkakörülményeinek javítá­sát szolgálja. Azaz csak szol­gálná, mert a legfontosabb be­rendezés, a kazán felmondta a szolgálatot, nagyon ritkán biz­tosít meleg vizet az olajos, nehéz fizikai munkát végző munkásoknak. A felelős kivitelező a szé­csényi TÖVÄLL volt. A fűtő- berendezés a budapesti LA- VATERM és a Pestvidéki Gépgyár közös kooprodukciö- ja. A műszaki átadást meg­előzően a szécsényi TÖVÁLL. a berendezés próbaüzemelését, beszabályozását idegen szerv­re bízta, a salgótarjáni GEL- KA végezte el. szinte kísérle­ti jelleggel. A kivitelező nem volt alapos, amikor a GELKA felé megrendelést küldött, mert a berendezéshez adott gépkönyvek szerint a gyártó fenntartja a beszabályozás jo­gát is magának. Így a meleg vízre hiába várnak a dolgo­zók. Számtalan jegyzőkönyv szü­letett, ahol mindenki bizo­nyítja a maga igazát. Végső soron azonban a kivitelező felelős a gyáregységnek, illet­ve a beruházónak azért, hogy a beépített berendezés kifo­gástalanul működjön. Tudom, van garanciális javítás is a világon. De addig honnan sze­rezzenek meleg vizet a mun­kásoknak? Ezekután nem le­het csodálkozni, ha a gyár saját szakembereit — garan­cia ide vagy oda — mozgósít­ja, hogy próbálják a fűtőbe­rendezést megjavítani. Egy kérdés azonban joggal foglal­koztatja őket. Ki helyett vég­zik el a javítást? A LAVI- TERM, a Pestvidéki Gépgyár, a salgótarjáni GELKA vagy a szécsényi TÖVÁLL helyett? Sz. Gy. Több mint kétmillió az ötösre A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten ötös találata egy fogadónak volt, nyeremé­nye 2 165 858 forint. Négy ta­lálatot negyevenkét fogadó ért el, nyereményük 1 egyenként 51 568 forint. Három találata 5164 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 419 forint. A kéttalálatos szelvények száma 151403 darab, ezekre egyen­ként 18 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. (MTI) — Az első. A Gumiipari Kutató Intézetnél elkészült az első hazai gyártmányú radiál- abronos, mely az osztrák Semperit cég technológiájának átvétele. A Cordaticnál épülő új üzemben 1974-ben kezdik meg a sorozatgyártást. Elfogták a sosnoivieci szatírt Ezierkilencszázhetvenben egy áprilisi napon Zabkowice város peremen, az esti órák­ban egy ismeretlen férfi há­tulról hurkot vetett egy fiatal, magános nő nyakába. Áldoza­tát ájulásig fojtogatta, majd egy félreeső helyre vonszolva megerőszakolta. Az eset még tizenkilencszer ismétlődött meg a krakkói és a katowicei vajdaságban. Néhány lány erősebb, ügyesebb volt. meg­menekült, de személyleírást csak nemrég sikerült szerezni a tettesről. Utolsó áldozata adta, egy fiú pedig látta mi­kor beszállt „Syrena” típusú gépkocsijába. Az adatok alap­ján _ letartóztatták a tettest, a 26 éves K. Plewa Sosnovieci hivatásos gépkocsivezetőt, aki 180 centiméter magas, nős. egy gyermek apja. Plewa beisme­rő vallomást tett, kocsijában megtalálták a hurkot is. Áramszünet XI. hó 27., 28., ?9., 30. és XII. hó l-én 8—15 óráig Vizs­lás községben helyenként. Figyelem ! Semperit, Radiál, Dragonál, Ceat, Pirelli, Barum, Cordatic hó- és normál gumi« abroncsköpenyek kaphatók: Trabant, Wartburg, Fiat, Moszkvics, Opel, Zsiguli, Polski F.. Stanca, Skoda, Volkswagen, Volg^, Warsawa, Nysa, Zuk. Csepel, IFA stb. gépkocsikhoz nagy választékban. ATÉSZ JARMÜBOLT, PÁSZTÓ. SOGRAD 1 Magyar Szocialista Munkáspárt Vőgrád megyei Klroteücc és a Megyei Tanács lapja. PŐszerKesztó: GOTVAR OVIJT.A. Szerkesztőség: Salgóta-láo Petőfi n. 1. Telefon: 32-9» S3-95 „ -­íősjerlu-s- 0: 13-94. 14-ÍO. Sportrovat: 11-59. éjszakai tzerkesrtcs: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei t sokiadé Vállalat Fclfctós kiadé: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petét' n I. Telefon 10-39 TerJeszIi- a Magyar Posta. Uofizetüetői a helyi postahLaUlokuái és a kézbesítők né' Előfizetési díj egv hőn tora »' 'nrint Előállnia; a Nógrád megyei Nyomdaipari Villáját. Salgótarján. Petőfi o. U r J Fv.i Szvvboda Zoltán mb. igazgató. Index-szám: 29 072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom