Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

Ha nn Ferenc;

Akácz László:

Csodálatos flamingónk

A látvány váratlanul ért, Néhány perce még Idegesen aesorogtam egy rüqskö* falú traubiszódás üveget lengetve, és éreztem, hegy valami meg- magyarázhatatlan nyugtalan- sag fog el. Zsibbadni kezdett a vállam, a combom, tudtam, hogy valami után nagyon vágyakozom, de képtelen voltam akár csak homályon lg körülírni, ml ez, hol kereshető, mi vezet el hoggá.

.,, És most lám, itt van előttem. Kezemben — az undorító trau^Uzódás üveg helyett — narcissus'Virágokkal ékített napernyő virít, a eseti a morzsányi mozalktőrme- lékkel behintett kövezete tengerparti fövénnyé változott, * a víz kakastaré,ial faayott- kéken rohamozzák csupasz lábszáramat.

A homokban egészen közel hozzám ott áll a flamingó.

Rózsásain teste élesen elválik a háttérben gurgulázó tenger kékjétől. Ügy látszik, ő kellett hát, Őrá gondoltam, őrá vágytam, ki tudja miért, mi okból. Csak áll, torkába visszhangot falazva. Csak áll és néz. Ügy érzem, tekintetében van valami megfoghatatlan csendes okosság, éleslátás. A flamingó tulajdonképpen nem néz. hanem figyel deríteni, hogy került ide ez engem.

Meg kellene próbálnom ki

a madár, s hogy kerültem ide én, Álomfejtő hangulatom támad, de nem jutok előbbre. Annyi bizonyon: szeretem a madarakat. Szeretem őket. mióta felismertem: én sem teszek egyebet, mint azok a esíz- (legfeljebb sirály-) méretű röpülő gombolyagok, akiket a Szolgálat emberei összeszednek esténként a Building of the Bank Üvagtemya alól.

Amikor felépítették a bankot. senki sem gondolt arra, hogy a vonuló madarak számára gigantikus kopjafát emelnek. Senki nem gondolta, hogy nem fogják kikerülni a váratlanul előbukkant százötven méter magas tornyot, hogy rongyos testtel. hámló agyvelővel zuhannak majd le az ütközés után, külön munkát adva a Szolgálat alkalmazottainak, akik közömbös arccal kerekeznék naponta, dobozkáikban a* apró hullákkal a fehérjegyár felé.

Hát az az igazság, hogy valahogy így élek én is. Egy- iígyű, de következetes módon negyvenöt éve gyűjtögetem a zu'zódásokat, mórt áflanlóan gátak nőnek elém, s én naponta ötagptöröm magam rajtuk.

A 'flamingó ledőlt a homokba. Odalépek hozzá, »'/árny* alá dugom * kezem, Tűri. Felborzolom tollát. Bőrén acélkék dombocskák púposodnak a toll tövénél. Nem tudok mit kezdeni vele.

Ki kell találnom kis Zsut, egy bam* arcú. fekete hajú kicsi lányt. Olyan három- négy éve» formát.

Kedvesen kapaszkodik az Ingem aljába.

— Mit csinálsz madár? — kérdezi.

A flamingó csak fekszik, töpreng.

— Csináljunk neki házikót — énekeli kis Zsu és kezével féltőmvezza körülötte a homokot, Semmiből lett madarunk kinyújtott lábbal hever a sánc védőgyflrűjében, Nézi a kicsi lényt, varkocs- ba font haját, a csillagformájú csatokkal,

— O, beteg gulipán, szegénykém — dudorésaza kis Zsu.

— Nem gulipán — mondóim —, flamingó,

— Mindegy — né? rám felháborodottan, s tudom: igaza van— Véres * lábal

— Véres? Csakugyan. Hát azért nem röpült el?.,.

— Talán lándzsa sebezte •meg, vagy horog .,.

— Talán.

— Én most azt szeretném, ha szeretnénk őt egy picit.

— Hát szeressük ■=» mondom —, igazán megérdemli,

A madár csak fekszik, jóindulatúan méreget bennünket olyan biztonsággal, mint akinek * telehold kerekedik vánkosként a feje alatt. Égy koraUdambbul belekarcolom a homokba:

NE BÁNTSÁTOK!, aztán betotyogok a vízbe, mellemhez szorítva kicsi Zsut, nehogy felsérteók talpát a sziklacsonkok.

Fehér luxuskocsi áll meg a parton. Campigruhés társaság kászálódik ki belőle, Egy férfi, szőke göndör kisgyerek vállán játékgéppisztollyal, elhízott feleség. A kölyök coca polát iszik, a fel nőt teli előre- mixelt koktélt. Röhögnek.

Látom, hogy kiabálnak, bár hangjuk alig jut el hozzánk, Nézegetik a homokba karcolt - szöveget, de nem lesznek okosabbak tőle. Nem értenek a mi nyelvünkön. Emelgetik csodálatos flamingónk lábát, ötven méterről is tisztán látom, hogyan kövesedül meg a madár bor- sónyi rybinszemében az iszonyat. Á kölyök nyerítve húzza végig torkán a svédpengé- jő türistakést.

Rohanok a partra. Kiesi gsu furcsa hangon nyüszít mellettem. Lerúgom magamról az utolsó hullámfodrot. Kis Zsu már semmivé foszlott. s én tanácstalanul állok a rossz cseh óban, kezemben oldalára dőlve billeg a rücskös falú trabiszódás üveg, s keskeny torkából vékony

sugárban csordogál a flamingó vére.

(Saiijó Zoltán illumrácigja)

távolban valahol egy vár bukkant fel az egyik dombtetőn. A nap elérte a horizontot, és lángoló fényekkel lövellt© tele az égboltot. Sehol egy jármű,

sehol egy emberi leiek,., Csak a? örökösen elforduló földfelszín, a messzi futó egyenes betonsáv. Hát nem a végtelen szabadság ez? Orbán nyílegyenesen haladt a kocsival, mozdulatlanul tartva a kormányt, Nem nézett semerre, csak a* útra. Végtelen Idő, boldog idő telt már el az indulás óta, .

... Amikor egyszeresek valami furcsa történt. Valami megmagyarázhatatlan. A kocsi jobbra lendült a farával, mintha motorcsónak lenne, és oldalt ragadnák a hullámok, Orbánt nem hagyta el lélekjelenléte. Finoman balra húzta a kormányt, hogy viszssavigye a kocsit az út közepére, De az akkor még veszedelmesebben csúszott az út széle, a fehérre meszelt kő- cövekek felé.

Orbán halálos hideget érzett a torkán. Tudta mit kell tennie, kormányzott is, de a kocsi nem engedelmeskedett. Hirtelen megperdült a tengelye körül, és háttal fordulva, a menetiránynak. Orbán újra megpillantotta azt az útszakaszt, amelyen eddig jött, az erdészéit, amelyet pár pillanata hagyott el, Felorditett, és eszeveszetten csavarta a kormányt, hogy visszaforduljon, de a kereket ekkor már ellenállhatatlan erő ragadta ki • kezéből, őrülten csattant vatami, s a gyomrába, gerincébe hatolt... Már nem látott semmit. Mintha iszonyú kalapácsa tések csattognának a kocsi törékeny bádogtestén, mintha ellenállhatatlan erő emelné fel, dobná, forgatná, taszítaná mint egy pelyhet,,, Orbánt összevissza dobálta a kocsi belsejében, megszűnt a fent, a lent, a jobbra, a balra... Aztán hirtelen csend és mozdulatlanság,

Magához tért. Talán csak néhány pillanat telt el, hiszen furcsa közelségből jói látta a nap bíborfónyét a fűtömegen, Amint visszanyerte a? öntudatát, fel is kiáltott eszelős rémülettel, A kocsi szűk belseje megszázszorozva- verte vissza ezt a magányos hangot. Végképp feleszmélt, és megértette, hol van ,., Hanyatt feküdt az összetört üléseken. A kocsi mennyezetéről hatalmas horpadás meredt a szemébe, Derekába vad fájdalom hasított, de tudta, hogy sérülése pem komoly. Még- egyszer felkiáltott, rémült megkönnyebbüléssel,

Kibámult az ablakon. A kocsi félredőlve állt, de 8 kerekein, pontosan az útmenti árokban, bizonyára jó néhány bukfenc után, Odafenn a töltésen az országút, a fehér cö- veksor, időnként elszáguld egy-egy autó, csak fényes villanásukéi látni. És köröskörül a mező, valamiféle szén tóföld, távolabb ez erdőszél, mintha integetne a halványuló napfényben, Madarak keringenek, szellő mozgatja a

fűszálakat. Csend és mozdulatlanság, ember sehol, Orbán észbekapva megpróbálta kinyitni az ajtót. Először az egyiket, aztán a másikat. De nem sikerült, A bal oldali esszehorpadt, a jobb oldalira (élig rádőlt a kocsi, Ekkor gyorsan letekerte az ablakokat, De hiába próbálkozott, egyiken sem fért kivárt, hátha észreveszik m országúiról, De nem vette észre senki, A rádió nem szólt, hiába kapcsolta be, a motor nem gyulladt be.,. Orbán egyedül maradt, rettenetesen egyedül A nap egyszeresek eltűnt a horizont mögött, s a vidéket elborította a szürkület és a hűvösség, A féMem hullámokban támadta Orbánt, Üjra meg újra próbálkozott az ajtókkal, de hiába, Végül öklével verte a bádogfaiat, a tetőt, a szélvédőt, Fogoly lett, Aztán elveszítve a fejét, azt se nézte már, hová üt, tajtékoz- va, szorongva, dühöngve, kiabálva és sírva.,. Hiába, nem jött senki Honnan is jött volna? Csak a sötétség sűrűsödött könyörtelenül, mintha végtelen mélységű tengerbe süllyedne alá az egész földfelszín. Odafent felragyogtak a csillagok, előbújt a held,,, Áthatóan finom tüesökzizegés áradt mindenhonnan, Aztán bagoly- huhosás, békabrekegés, téveli, öblös, vir/olyogtaté hangok ,,.

Közeledett ha éjszaka, Es le is szállt az éjszaka. Semmi se történt. Orbán dideregve,

Családi parancsok

Mihály sógor az ágyban fekszik; derekét fájlalja, — A dinnye vitte el — mondja, a eres kezével előbb megnyom- kodja, majd simogatni kezdi — A dinnye vitte el.,,

Bizony, s dinnye. Egy régi nyáron lóvezetője voltam az ekekapálásban — két forduló között akkor mesélte el, hogy Hevesben született, nagyapját miként hívták le a csongrádi földekre, s hogy miképp lett odalent megyeszerto ismert dinnyetermesztővé az ő családjuk, Meg azt Is, hogy előbb gyakran megfuttatott kapaemelgetőként, majd a vetőmagok, érési idők ísme- rőjeként miként tanulta kt ő a dinnyetermesztés mesterségét,

A legizesebb fajták? Leghasznosabb módjai a sötétzöld meg fehér-cirmos gyümölcsök dereka-bővítésének? Az efféle titkokra Mihály sógor kitűnően tudja a választ. Hanem az, ahogy egy mázsából kettő lett, száz forintból meg kétszáz, éppen most, az ágyban nyögdtesélő beteg láttán idé- ződlk fel igazán...

#

Mihály sógor — végigkísértem jó pár napját — általában fél négykor kelt. Megabrakolta a lovát, aztán szekérre kapott, A kora reggel melege már a göröngyök fölé hajolva tapasztotta hátéra az inget, s amikor mások mér odahaza kanalazták a vacso- ralevest, § még akkor tg a kapanyelet szorongatta.

így volt ez a kicsi parcellák idején, s így lett ez a nagyobb táblák világában is, Téeszbe ugyan egybe sem lépett be, ám amint nyugalmasabb évek következtek, köny- nyen módját találta, hogy mint régi híres dinnyést, alkalmazottként leszerződtessék. Kialkudott valami százalékot, s ami ezen felül termett, azt már a maga csomójaként adta el. Hogy e? a szerződés miféle pontokból állt, azt nem tudom, azt viszont magam láttam, hegy felvállalt földjei egyre szebben teremtek.

Egyre szebben teremtek, s ezekért a szép termésekért még kegyetlenebből meg kellett dolgoznia. Kapáláskor? Jó. ha aludt négy és fél, öt órát. Éréskor? A fél hármas ébredés előtt tizenegy óra után hunyta le a szemét, hiszen

indulnia kellett, hogy az árut valamelyik környékbeli piae

megdermedve, elhagyottan

gubbasztott abban a bádogroncsban, amit délután még

autónak neveztek, Átláthatatlan feketeség vette körül, Es vérfagyasztó, a képtelennél is képtelenebb mozdulatlanság,

Valamikor felvirradt, Valamikor rá is találtak Orbánra a következő nap folyamán- Egy darus autó kihúzta a roncsot az országúira, és feszi tővassal felnyitották az ajtaját, Orbán kimászhatott végre a börtönéből,,. Haza- szállították a roncsot, a? emberek az utcán megbámulták es ujjal mutogattak rá, Jobban megbámulták, mint újkoréban • ,

A biztosító és a szerviz

** kisütötték, hogy a bei hátsó gumi defektet kapott,, De az is lehet, hogy gyári hiba okozta balesetet, Orbánnak minden kárét kifizették. Vadonatúj koesit kapott, megszólalásig hasonlót az elsőhöz. ö azonban tudta, egyedül ő tudta, hogy ez már nem ez a kocsi, ez mar nem az a szerelem Nem erre vágyott, ntm erről álmodott, Feléje sem tudott nézni jó Ideig. Hogyan is felejthetné el azt a délutánt, azt az éjszakát? Sok. nagyon sok időnek keli még eltelnie, amíg újra rászánja magát, hogy beleüljön ,.. De meglehet, s lelke mélvén attól is tart, hogy soha többe nem lesz képes a magáévá tenni, Ügy, mint egy igazi vezető, egy igazi férfi,

még alkalmas hellyel fogadja.

Azt, hogy Mihály sógor ezzel * szerződéssel rengeteget keres, könnyű volt észrevenni: ő építette a legszebb házat a faluban,

Nyolc éve lehetett, hogy az apjától örökölt tanyáját« esl- bekol tetőnek eladta, s az akkoriban meghalt öreg szabó bolt melletti házba beköltözött. Ám csak a kora tavaszt húzta kt roggyant épületben, húsvét táján már dobálták le az öreg épületről a cserepet. Az alapokat húsvét után kezdték ásni — mire elérkezett az iskolakezdés, már az új ház festetten ajtajában csatolta hátára táskáját a két gyerek.

Most, hogy beteglátogatóban náluk jártam, az asszony bejáratta velem az egész épületet.

Villa? Akár kastélyoeskának is nevezhetnénk, hiszen a szobák szintje a tizedik lépcsőnél kezdődik, s a két előszoba mindegyikéből nyílik egy-egy fürdőszoba. A négy parkettás szobáról — meg boltezagú függönyeikről, szőnyegeikről — már szükségtelennek tartom szólni — így Is túlontúl csillog már az összeszáradt embert körbezáró keret.

Az összeszáradt ember,,.

Amikor a körbecsodálkozás után odaültem az ágya mellé — s miután tisztáztuk, hogy melyik nyáron rángatott bennünket ugyanaz az ekekapa —, bólintott egy nagyot, s azt mondta:

— Úgy látszik, ennek mindig igy kell lenni...

— Hogyhogy így? Ha nem olyan kurták azok az éjszakák, s ha a hideg dinnyerakások helyett rendes ágyon alszik?

— Hiába — mondta Mihály sógor —, ezt már így frták meg * családi nagykönyvben.

Aztán, hogy újra megnyomkodta, simogatta a derekát, beszélni kezdett:

— Nagyapám negyvenöt éves volt, amikor eltemettük — mondta, — Egy vásár előtti ©»te megszedtek vagy három szekérre való dinnyét. Már rakodni skartak, amikor szakadni kezdett az eső. Cigányok laktak « föld szélén; nagyapám hajnalig ázott, nehogy ellopják az árut. Tüdőgyulladást kapott: három hét alatt vége lett. Apám éppen, hogy betöltötte a negyvenet, amikor beíekapált a lába nagyijába, Dologidő volt, csak vasárnap bicegett el az orvoshoz, injekciózni kezdték, de pár nap alatt végzett vele a vómtérgezés. S most itt vagyok én, rossz vérnyomással, átfázott derékkal, negyvenkét évesen,,.

— Mindnyájan a dinnye miatt!

— A dinnye miatt, de még

Inkább magunk miatt! Merthogy a mi fajtánk ez ilyen, a mi fajtánkat egyszer, valamikor így Indították el. Gürcölünk, szerzünk. Nagyapám elérte, hogy kapás gyalogem- berbői lovas, kocsis gazda lett; apám már tanyát rakatott odalent a réten; én meg már ilyen házban tudom kinyújtani magamat. Hogy a két gyerek majd hova jut? Ezt ugyan nem láthatom, de arról már tettem, hogy a két kezüket tudják majd mire használni. Amint beáll a szezon, mennek ki a földre, éppen úgy, ahogy én mentem annak idején. Ha meg kifogynak ebből a munkából, akkor eljárnak építeni. Kitűnő tanuló volt mind a kettő, de egyiknek som engedtem, hogy magasabb Iskolába menjen; odaadtam őket Varjas kőművesnek, hogy tanítsa meg nekik, hogyan kell a fal at felhúzni. Jó szakma ez mind a kettő! A dinnyét soha nem únják meg az emberek, de építenivaló is mindig akad. Dolgozzanak, törjék magukat. Hogy aztán egyszer majd ők Is orra buknak a földön, vagy lefordulnak az állásról? Egyiküknek sem jósolok hosszú Időt, Mondom, a mi fajtánkat egyszer, valamikor így indították el,..

*

Eljövőben, búcsúzóban ml másnap is, csak ezen a — hogy is nevezzem? — családi parancson gondolkodtam, Űt- nakindítás? Eleve elrendelése bizonyos famíliák sorsa alakulásának?

Bizonytalanul állt össze, így hát ide is tétován jegyzem le a választ.

Kár lenne tagadni: még ma Is nagyon sok embert igazgatnak efféle családi parancsok.

Példabeszédek régvolt ősök továbböröklődő jellemjegyeiről, legendák a rendre megismétlődő sorsalakulásokról. Famíliatorténetek; „Senki sem léphet ki a sorból,,." kezdettel.

íratlan törvények ezek, acélnál is erősebb pántok, amelyek ki tudja, mióta és ki tudja meddig szorongatják még az egymást váltó generációkat.

Kí tudja, meddig?

Ki tudja, hogy őseinek túl korai és értelmetlen halálán mikor tűnődik majd el a két Mihály gyerek, és mikor próbál meg eszével, erejével jobban és tovább élni. Mikor próbálnak majd fordítani erősen kieövekeit sorsukon szók, akiket kicsi koruktól a szakadatlan hajladozásra, önmaguk kizsigerelésére szorítottak?

Súlyos kérdés, nagyon sok. szór kell még -= szóban, írásban —. megfogalmazni,

SSÍÜJÜNBAJ ERALIEV;

Még egyszer

A mezőket,

hsl lövéssárkot ástunk, az utakat, I

kei magéi telt a rög,

A ftünákat Kelet-, Bél-Eurápa s Oroggország síkjai kötött, a nagy és kis folyókat, a ünyepr és a §ztri fonyvölgyeit, hol sík és táv a láthatárra dőlve a horizonttól folénh kógelit, barátaimat, üvegszép-sgemekkel a,s öröklét háromssögébe zárva látnom kell,

látnom, még az egyszer, szivemmel ismét megérinteni, emlékül újra valamit kiásni, látni, morzsolni, és megérteni!

Ott mentünk egyszer feladatra — az ég ezer darabra csattant, s mert irgalmas volt az az akna, vér és sár közt én megmaradtam, Maradtam én, de e pokolban a kis noteszom elveszett, benne a versek kuss• sorban, egyszóval: sorsok, emberek.

Azóta rám tőrnek az esték, a próba kínja testemen: sikerülne e füzetecskét meglelni oíí? Igen, vagy nem?

Fordította: Havas Ervin

NOGRÁD - 1972. november 19,, vasárnap 9