Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

Fiatalon—eredményesen Nem feltűnő ez már máshol lem, de Itt különösen termé­szetes: alig húszesztendősek és már párttagok. Az Írószer Szövetkezet salgótarjáni tele­pén hamar bekapcsolják a legfiatalabbakat a politikai munkába. Igaz, az egész üzemben jóformán csak fia­talok dolgoznak, így könnyű is őket mozgósítani. Sokan egyszerre tagjai a KISZ- és a pártszervezetnek. Slézinger Ferencné KISZ-titkár büszkén mesélte a múltkoriban ötletei­ket, és már megvalósult ter­veiket is. Klubot rendeztek be az ebédlőben, a felsőpetényi gyermekotthon kis lakói ré­szére évente 4000 forint érté­kű játékot vásárolnak. Társa­dalmi munkát szerveztek a salgótarjáni úttörőtábor építé­sére. S segítenek ebben a sok vállalásban Hajas Imréné, Krizs Magdolna meg a többi­ek is. Így van az, hogy az írószereseknél nem feltűnő, de igencsak természetes dolog már húszévesen párttagnak lenni. Képünkön: Slézinger Ferencné KISZ-titkár, Krizs Magdolna gazdaságfelelős, Ha­jas Imréné munkaverseny-fe- lelős — valamennyien pártta­gok — gyakran megbeszélik terveiket. — k — Saját kárukon tanultak Nógrádsápon Nem kevesebb, mint 2,7 millió forint volt tavaly a nógrádsápi Május 1. Termelő- szövetkezet vesztesége. Mun­kához látott a szanálási bi­zottság. A hitelt négy éven belül vissza kell fizetniök. Jö­vőre kezdik, egymillióval. Miként jutottak Nógrádsá- pon néhány év alatt a tönk szélére? * — Rejtett veszteségünk már az 1968-as összevonás idején volt — kezdi a magyarázatot Nagy Ilona főkönyvelő. — Bi­zonytalan anyagi helyzetben jelentős beruházásokba kezd­tünk, és ebbe beletörött a bicskánk. A hiteltörlesztés során beütött a krach, el kel­lett ismernünk, hogy tovább nyújtózkodtunk, mint amed­dig a takarónk ért. Ehhez még hozzáfűzi Gyet- yán József elnökhelyettes: pénzügyi egyensúlyunkat el­sősorban a szakosított szarvasmarhatelep, és a né- zsai irodaház rendítette meg. A telep tizenegymillió helyett 13,5 millióba került. A ta­nács, ÁFÉSZ és a szövetkezet közös irodaházának építésé­ből 1,2 milliós tehertétel ju­tott ránk. Több volt a kelleté­nél. Emellett olyan tényezők is közrejátszottak, amiről nem tehettek, de számolniok kel­lett volna vele: Nógrádsápon rosszak a természeti, közgaz­dasági adottságok. Csökkent az állami támogatás mértéke, növekedtek az építőanyag- és alkatrészárak. De ez csak az érem egyik oldala. Miben mulasztottak, hibáz­tak a közös gazdaság vezetői? ♦ Négy év alatt három elnök adta egymásnak a kilincset. A „tanulópénzt” megfizette a szövetkezet. Azóta tovább áll­tak. A beosztottak is sorra változtak. Meggondolatlanul áttértek az ágazati irányítási rendszerre, holott — mint ké­sőbb kiderült — ennek gaz­dasági feltételei hiányoztak. Külön strófát érdemelnek a melléküzemek. Az egykori ve­zetők ebben látták az igazi „nagy üzletet”. Kőbányát és örlőüzemet, könyvkötészetet hoztak létre. Piac bőven akadt a kőre, hiszen első osztályú minőségű. Am elavult techno­lógiával nagyon drágán ter­meltek. íavaly a kőbánya már több mint félmilliós vesztesé­get hozott. Az történt, hogy „a mentőövvel” csaknem víz­be fulladtak... Közel egy éve új szelek fúj­nak Nógrádsápon. Az idei év sem volt számukra leányálom, mégis gyökeresen megválto­zott a helyzet. Holott példá­ul gabonából egymillió forin­tos bevételi kiesésük keletke­zett. Milyen változás történt tehát? — A szanálási bizottság elő­írásai alapján intézkedési ter­vet készítettünk — emlékezik a főkönyvelő. — Belátva té­vedésünket, visszaállítottuk a centralizált vezetési rendszert. A béreket teljesítményará­nyosan alakítottuk ki. Közelí­tettük a másodállásokat. Meg- alkalmazottak bérét. Csökken­tettük a munkaerőt, megszün- tetük a másodállásokat. Meg­szabadultunk a kőbányától, to­vább adtuk a könyvkötészetet. A szigorú bérgazdálkodás, a takarékosság, a beruházások visszafogása, a vártnál jobb cukorrépa- és uborkatermés mind közrejátszott abban, hogy a közös gazdaság anya­gi helyzete megjavult. Ha már számottevő bevételi ténye­zőkkel nem is számolhattak, legalább igyekeztek minimá­lisra csökkenteni a kiadáso­kat. Holott a régi vezetők az év elején még négymilliós vesz­teséget terveztek! A fiatal, új elnök — Holma Miklós — és Uhlár József főagronómus áp­rilisban látott munkához, es azonnal módosították az éves tervet. Átdolgozták — veszte­ség kilátásba helyezése nélkül. A jelek azt mutatják, hogy helyesen döntöttek. Értenek az emberek nyelvén az új ve­zetők. Csoda nem történt, ám együtt dolgoznak a közös célért. Közeleg a zárszámadás ide­je. Végül is mire számíthat a tagság? — kérdeztük Holma Miklós elnöktől. ' — Nem zárunk veszteség­gel! Amit terveztünk, azt megadjuk. Amiért dolgoztak az emberek, azért megkapják a kellő ellenszolgáltatást. Köz­tük a tartalékolt húsz száza­lékot is. Ma már más az em­berek munkakedve, nem kell munkába csalogatni őket! Ta­pasztalhatták, hogy minden hónap 10-én rendesen meg­kapták a fizetésüket. Ügy hi­szem, egyenesbe jutottunk. Rövid idő alatt gyökeres változás következett be Nóg­rádsápon. Mindez köszönhető elsősorban annak, hogy mer­tek a saját kárukon tanulni. Feltárták a hibákat, kijavítot­ták őket. Vezetők és . tagok szégyenkezés nélkül készülhet­nek az éves számvetésre. Rozgonyi István — Megint itt vagyok, el­nök úr! Nem akarok zavarni, de segítsen rajtunk. Mond­ták ugyan, hogy elnök elv­társnak kell szólítani itt a tanácson, de hát úgy megszok­tam én már azt az elnök urat. Ugye, nem haragszik érte? — Mi baj van Bori néni? — Jaj, aranyos elnök úr, már megint a szomszédok. Nem hagy az minekünk békét. Pedig az uram most is ott fekszik az ágyban. Én sze­gény, öregasszony létemre itt pörlekedjek, ilyen csúfságot tenni velünk. Megmondhatja akárki a faluban, hogy milyen asszony vagyok én. Nem volt nekem soha senkivel bajom. Most meg itt van ni! Mivé leszünk?... — Ne sírjon Bori néni. Mondja el a panaszát. — Mondom én aranyoskám. Tudja, megint a házfal. A szomszéd úgy odaépítette a kerítést, hogy nem tudjuk megközelíteni a hátsó falat. Hogyan fogom én azt meszel­ni? Miért nem tudta odébb­rakni azt a kerítést? Aztán ráadásul még mindig kiabál, fenyegetődzik. Hogy majd ő gy, meg úgy . • ■ Most is nem­régiben úgy kiabált szegény urammal, hogy a fél falu hal­lotta. Én nem voltam otthon, elmentem éppen a boltba. De a szomszédasszonyom ott állt a kapuban, az minden szót hal­lott. Megkérdezheti tőle el­nök rír! Tegyenek valamit itt a tanácsban, mert nem is tu­dom mi lesz velünk. A mi portánkra még senki nem ve­Éjfélkor ..ebédelnek'’ Emberek, ZIL-ek, Volvo, baggerok lámpafényben Szemük ast úton, lábuk a gázpedálon Amikor mások talán éppen vacsorához készülődnek, Mu­rányi Béla gépkocsivezető ak­kor rakja be az aktatáskába éjszakai ebédjét. Ropogós, barna héjú kenyér mellé vé­kony, füstölt szalonnát, hagy­mát tesz, erős paprikát. Eze­ket nagyon szereti. Máskor meg konzerveket, paradicso­mos halat, vagdalt húsokat. — Nem csinálok nagy ügyet az evésből — mondja. — Éj­fél tájban szoktunk ebédszü­netet tartani... Az órámra nézek. A ZIL • tehergépkocsi félhomályos pi­lótafülkéjében nehezen látni a mutatókat. Fél egy. Befor­dulunk a nyitott gyárkapun a salgótarjáni síküveggyár te­rületére. Az utca néptelen, for­galom nincsen, a házak abla­kai sötétek. A jármű meg­megbillenve halad a gépek által feltúrt talaj egyenetlen­ségein. Erős.; sárga fényt szór­nak a reflektorok az embe­rekre, gépekre, le a mindent elnyelni látszó hatalmas föld- hányásra. Épül a síküveggyár! új üveghuta. * Este hat órakor kezdődik az éjszakai műszak. Egymás után érkeznek a teherautók, heten vannak, a kormánykeréknél „kipróbált”, régi gépkocsiveze­tők: Turcsán Károly, Murár István, Reibl Tamás, Nagy Kornél, Murányi Béla, Va6s Ferenc és Oravecz József. A két bagger, a VOLVO rako­dógép dübörögve beleharap a földbe, fölmarkolt terhét rá- zúditja a teherautóra, három­négy falás, s indulhat első út­jára körülbelül három köbmé­ternyi terhével a fürge, zöld teherkocsi. A kapunál idős bá­csi ruhatári jegy nagyságú cédulát ad a gépkocsivezető­nek. Ahány forduló, annyi cé­dula. Mielőtt kihajtana a fő- útra, egy pillantás jobbra, egy pillantás balra, nincs forga­lom, szabad, az út, erőlködve felpörög a motor, nekilódul a gépkocsi. Bozók Béla szállításvezető mondja: — Legalább tízezer köbmé­ter földet kell innen elhorda­nunk a városon kívülre. Az út három kilométer oda, három vissza. Eddig már több mint három és fél ezer köbmétert elszállítottunk, pedig csak ok­tóber végén kezdtük a mun­kát. Mi adjuk a tehergépko­csikat, a vezetőket, a Közmű- és Mélyépítő Vállalat a rako­dógépeket, gépzelelőket. Itt aztán igazán fontos a jó együttműködés... Az egyik cölöpözőgépnél a Közmű- és Mélyépítő Válla­lat emberei sürgölődnek. Ha­tan vannak, valóságos „nem­zetközi” brigád, Lipcsei Imre brigád vezető pesti, a „seriff”, Bagó János hajdúsági, Kása György csongrádi, Sódar Fe­renc, azaz „Fifi” békési, Tol­di Géza is az ország valame­lyik más vidékéről érkezett Salgótarjánba, egyedül Gréczi László „tősgyökeres” palóc, Dejtáron lakik. — Ha kell, hát éjszaka is dolgozik az ember — mondja a brigádvezető. Nálunk este 7- től reggel 7-ig tart a munka­idő. Állandóan 12 órázunk. Tíznapos a „dekád”, utána három-négy napig pihenhe­tünk. Húsz százalék éjszakai pótlékot kapunk, ennyivel több a fizetésünk. Mondjam azt, hogy megéri? Itt Salgótarján­ban munkásszálláson lakunk, jó helyünk van. Tudunk ml aludni nappal is, csak hagy­janak bennünket. Ilyen a mi munkánk, egyszer itt, máskor ott, hol éjjel, hol nappal dol­gozunk. Meg lehet szokni. Csak az a baj, hogy kevesen vagyunk. Legalább riyolc em­ber kellene ehhez a cölöpö- zőgéphez. — Honnan vegyek embert, ha egyszer nincsen? — kér­dezi Szép Tamás művezető. — Én szívesen csinálom — mondja Murányi Béla gépko­csivezető — A család is megérti. Az ember ne csak a markát nyújtsa, adjon is, ha kapni akar. Én már eddig is nagyon sok segítséget kaptam a vállalattól. Amikor családot alapítottam, házat építettem, vagy bármilyen problémám akadt, ötvennyolcban kerül­tem ide, előbb kalauz voltam, aztán megszerezhettem a gép­kocsivezetői jogosítványt, egy fillérembe se került, nemré­gen autóbuszra is levizsgáz­tam. Nekünk most nagyon kell a fuvar, hogy legyen nye­reség, meg pénz a béremelés­Egy évvel ezelőtt bízta meg a Nógrád megyed Volán 2. sz. Vállalat dr. Frajna Ferencet az üzemorvosi teendők ellátá­sával. Ma már a dolgozók 8o százaléka egészségügyi törzs­lappal rendelkezik, ami a gyó­gyítómunka hatékonyságát elősegíti, a szakszervezeti és szanatóriumi beutalókra vo­natkozó kérelmek elbíráiását re. Ezt olyan nehéz megérte­ni? Éjszaka még könnyebb is. Alszik a város, nincsen forga­lom. Csak hajnal felé kezd el­nehezülni az ember szempil- iája. .. Robogunk a városközpontból a síküveggyár felé a szolgá­lati gépkocsival. Éjjel fél ti­zenegy. — Nehéz, felelősségteljes munkát végeznek a gépkocsi- vezetőink — mondja Veszelka Nándor, a teherforgalmi üzem vezetője. — Mennyit tudnak keresni egy éjszaka? — A körülményektől, az időjárástól függően 20—25 for­dulót csinálnak. Egy fordu­lóért négy forint hetven fillért kapnak. Erre jön az éjszakai pótlék. Általában 120—140 fo­rintra tudnak „kijönni”. Egy fordulóért körülbelül nyolcvan forintot kap a vállalat. A hét kocsi egyetlen éjszaka 12— 15 000 forintot keres a válla­latnak. Persze, a tiszta haszon ennél jóval kevesebb... Három műszakban dolgoz­nak mostanában a salgótarjá­ni síküveggyár beruházási mű­szaki ellenőrei, hogy felügyel­jenek a százmilliókra rugó beruházásra, mindig „kéznél” legyenek, ha a szükség úgy kívánja — Tíz és fél millió forintba kerül csupán a hutacsarnok, a húzóüzem földmunkája — mondja Hannyl Zoltán az éj­szakás műszaki ellenőr. — Háromszázhatvanöt cölöpöt kell leverni az alapozási mun­kákhoz. Utána jöhet a cölö­pökre a betonrács, arra az új üveghuta. Szép Tamás művezető hoz­záteszi : — Most tizennyolc embe­rünk dolgozik az építkezésen. Huszonkét cölöp már a föld­ben van. December 20-ig sze­retnénk befejezi az alapozást... Kiss Sándor megkönnyítő. Az üzemorvosi rendelő szombat kivételével naponta a dolgozók rendelke­zésére áll, injekciós kezelés ál­talában reggel 8—10 óra kö­zött van, orvosi vizsgálatra fél egytől két óráig lehet je­lentkezni A gépjárművezetők időszakos alkalmassági vizsgá­latát hétfőn, kedden, csütörtö­kön és pénteken végzi az üzemorvos. Egy év óta van üzemorvosuk Elnök úr, segítsen rajtunk! tett szemet, a ház mögött mindig volt szabad rész, most mért ne legyen! Látja egé­szen remeg a kezem. Csak a tanácsban bízunk. Mondták, jöjjön el Bori néni, egész nyu­godtan a tanácshoz, majd ott segítenek magán. Hát eljöt­tem. — Régóta tart a veszeke­dés? — Már vagy két hete, mióta az a nyavalyás kerítés meg­van. Tegyen rendet elnök úr, maga parancsol a faluban. — Nyugodjon meg Bori né­ni. A titkár elvtárssal kime­gyünk majd a házukhoz, meg­nézzük, hogy is áll az a ke­rítés. Addig is írják le a pa­naszukat néhány sorban, hogy legyen a kezünkben írás. Hozzák el délután ide, a ta­nácsházára, aztán majd meg­látjuk mit tehetünk. Most menjen szépen haza Bori né­ni, nem lesz semmi baj... * A rétsági járás egyik közsé­gének tanácsháza a színhely. A tanácstitkár előtt hivatalt» papírok. — Értse meg végre, mind­össze hat négyszögölről van szó! Olyan kis terület az, nem érdemes érte vitatkozni, ha­ragudni, perlekedni. Nem tud­nának megegyezni szép szóval? — Még, hogy én lemondjak a jogos tulajdonomról? Miért, hogy a szomszédomnak hat négyszögöllel több legyen!? Én azt a házhelyet még a nagy­apámtól örököltem, annak minden része az enyém, nem engedem át. Mindenki bebi­zonyíthatja, hogy a szomszé­dom építette idébb a kerítést. — A szomszédja viszont azt állítja, hogy pontosan a ki­jelölt határt vette figyelembe. Maguknak egymás mellett kell élni. Érdemes veszekedni? — Nem hagyom az igaza­mat! Tegyenek igazságot, mert az a hat négyszögöl az enyém! Itt szabályos birtokháborítás­ról van szó. Még a vak is látja. — Rendben van, tudomásul veszem a bejelentést. Amint lehet megvizsgáljuk az ügyet. — Remélem is, mert a ta­nács azért van, hogy döntsön a vitában. Jó napot kívánok! * A ház, amelyben a nyugdí­jas pedagógus lakik, állami tulajdon, szolgálati lakás. Kö­rülötte szép nagy kert. A pe­dagógus hosszú évtizedeket töltött a községben, itt élte le az életét. A mellette levő há­zat eladták, de csak a négy falat vette meg az új tulajdo­nos, a kert nem tartozik hoz­zá. Igen ám, csakhogy ebbe nem nyugodott bele. Minden­áron kertet akart magának szerezni. Ha másként nem, hát a nyugdíjas pedagógus házas­pár bosszantása és piszkálása árán. Mondják, hogy kibicnek semmi sem drága. Az új ház- tulajdonos is ezt az elvet val­lotta, mert amellett, hogy le­tördelte a virágokat, kihúz- gálta a zöldségeket, levágta a gyümölcsfák ágait, végezetül az utcára vezető kaput rete­szelte el. Olyan jól megerősí­tette drótokkal és szögekkel, hogy a nyugdíjas pedagógus egyszerűen nem tudott ki­menni. Szegény végezetül megelégelte a dolgokat, és nem tehetvén egyebet, a tanácshoz fordult. A bejelentést természetesen vizsgálat követte. A pedagó­gusnak volt igaza. Megszüle­tett a döntés: az új háztulaj­donosnak biztosítanak kijára­tot, de a kerthez semmi kö­ze. Ha továbbra is vét az együttélés megszokott társa­dalmi szabályai ellen, magára vessen. Azóta csend van a portán. De ki tudja meddig? *■ Három különböző ügy, mind megtörtént a valóságban. Mintha csak Arany János hí­res versének főszereplői kel­tek volna új életre, akik a fü­lemülefüttyön pereskedtek. Csata! Erzsébet NÓGRAD - 1972. november 19., vasárnap 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom