Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)

1972-10-27 / 254. szám

A MESTERSZAKÁCS Csak rá kell nézni mosoly­gós arcára, meghallgatni egy egy különleges ételremekénel- elkészítési módját, máris- ked vet kap az ember ahhoz, hog; a balassagyarmati szövetkezet étteremben ebédeljen. Nem is csoda: Honfi Gyuláné mes terszakács 23 éven át tanul ta, gyakorolta és feüeszt-n szinte művészetté a főzés tu dományát. Életútjáról érdeklődésünkre a következőképpen vall: — Már pici koromban a konyhára fogtak — meséli. — Gyúrtam a tésztát, főztem a gulyást az aratóknak. Apám halászmester volt, a halételek elkészítését is hamar megta­nultam. Amikor azután' férj­hez mentem és az uram meg­rokkant, első gondolaftom a szakácsság volt, mint kenyér­kereső pálya. Akkor már há­rom gyermekem volt, kellett a pénz ennivalóra, ruhára, is­koláztatásra. — Amikor mint kezdő, a szövetkezethez kerültem, 1955- öt írtak — emlékezik. — Szű- kebb volt az étterem a mos­taninál, kevesebb személyre kellett főzni, mégis több mun­kám volt, mint most. Korsze­rűtlenebb eszközökkel, kisebb szakmunkáslétszámmal dol­goztunk, így aztán az esti rendezvényeknél is nekem kellett helytállni. — Ma már 12 tagú brigád­dal nyugodtabb ütemben megy a munka. Pedig az ételforgalom a nyitás óta majd a háromszorosára emel­kedett, havi átlagban 200 ezer forint értékű ételt szol­gálunk fel. Újabban nagy si­kere van a magam készítette böllérpecsenyének és a gom­bás tekercsnek. Ezeket a recepteket az or­szág másik végéből hozta Honfi Gyuláné, még finomab­bá téve a palóc ízlésnek meg­'elelő fűszerekkel. De nem­rak a Balassa Vendéglő ét- :ndjét gazdagítja új készít- nénykkel, hanem jó hírnevet /.erezve a nógrádi szövetke­zeti vendéglátásnak — sza­kácsversenyeken is részt vesz, igyancsak sikereket aratva. Tavaly a szegedi mestersza- cács-bemutatón az általa ké­szített nógrádi fehérpecsenye és a sonkás fánk volt a favo­rit, a balassagyarmati és a mezőkövesdi szakácsversenyen pedig díjat és oklevelet nyert. Érdemeit a SZŐ VOSZ és az ÁFÉSZ is elismeréssel nyug­tázta. Mindkét szervtől ka­pott már Kiváló Dolgozó jel­vényt, oklevelet és nem egy­szer részesült jutalomban. A vendéglő vezetője és a szö­vetkezet elnöke is úgy nyilat­kozik Honfi Gyulánéról, hogy ..felvirágoztatta az éttermet, megkedveltette a vendégekkel a Balassa konyháját". Sok éves munkája ’jutalmául ve­het részt azon a találkozón is, amelyet a Magyar Szaká­csok és Cukrászok Szövetsége rendezett október 24-én Bu­dapesten, a Gellért Szállóban, majd pedig azon a mesterva­csorán is részt vesz, amely november 3-án a székesfehér­vári Alba Regia Szálló ét­termében lesz. Kemény Erzsébet A legősibb szakmák egyike és fontosságából mindeddig semmit sem vesztett. A fiatalok ugyan nem a legnépszerűbb foglalkozásként tartják számon, de aki „belekóstolt” ebbe az izgalmas mesterségbe, nem bánta meg. Legalábbis igy mesélték Balassagyarmaton, a vágóhídon, a húsipari szakmunkástanulók, Laczó János már utolsó esztendejét tölti, de Laczka István még csak elsőéves. „Már majdnem mindent tudnak a fiúk!" — mesélte Te­lek Ferenc vágómester, aki több mint 20 esztendeje neveli a melléje beosztott fiata­lokat. „Meg kell ismerniük az állatvágás, a -feldolgozás, gyártás minden mozzanatát, igy lesznek igazi hentesek.” S hogy jó szakmunkások lesznek, Asztalka István, a fiatalok művezetője és KISZ-titkára is bizonyítja. — kulcsár — „Sándor József vagyok, a pásztói állomás alapszervi párttitkára. Kérem, ha elöl­ről kezdeném, jó mélyen visszanyúlva az időben, ak­kor valóban azt kell monda­ni, hogy ezt az állomást hosszú idő óta jó munkájáról ismerik. Huszonhárom éve itt dol­gozom, úgy emlékszem visz- sza, hogy mindig élüzem- szint felett teljesítettük a tervünket, A pályafenntartók vezetője vagyok, most csak magunkról beszélek. Még en­nél is tovább megyek, dicsek­vés nélkül, ahogyan a bu­dapesti igazgatóság országos viszonylatban, úgy mi a hat­vani pályafenntartási főnök­ségnél régóta a legjobbak kö­zött vagyunk. Most is ott tartunk, hogy a hatvani pályafenntartási fő­nökség ebben az évben is tartja előkelő helyét a rang­sorban. A dolgozóink nem mai gyerekek, begyakorolt emberek, egyik-másik meg is ette már a kenyere javát, csak azt tudom mondani, van bennük szorgalom és igyeke­zet. Hány tagú a kollektíva? Kimondottan fizikai munkás, vagy ahogyan mi mondjuk, csákányos, általában tizenkét- ti- snhárom ember. Harminc- négv kilométer vágány tar­tozik a felügyeletünk alá. Nagy nehézségekkel küzdünk, de hát, ugye most már be­segítenek ezek az új gépek, Jön a mérőkocsi... ebben az évben is eljött er­re a géplánc, ami nagyon sok segítséget adott a munkához. Nemsokára újra jön egy mozgóegység harminc fővel, amely négyezer órát volt be­segíteni nekünk ebben az év­ben, Minden szakaszra eljut­nak. Mindenhol szívesen fo­gadják őket. A vágányhálóza­tunk viszonylag nem régi, mégis azt kell mondanom, hogy elhasználódott. Az ágya­zatot a régi, rossz kocsik tönkretették, a lehulló szén­por, az esős időjárás is sok kárt okozott, efíirosodott a pályaszakasz, a vízkieresztés most nehezebb, mint máskor. Az a gondunk, hogy a vizet kivezessük a sínek közül, mert ez a legnagyobb átka a vágánynak. Az időjárás miatt ebben az évben a mérési eredményünk romlott, de még mindig az élüzem szint felett vagyunk. Nagyon bízunk abban, hogy az idei munkánkkal ismét el­nyerjük, és megtartjuk ezt a címet. A mi munkánk a forgalom­biztos vágány kialakítása, anélkül, hogy „lassú jelet”, vágányzárat kellene csinálni. Mi, hogy úgy mondjuk, előre meg sem határozzuk azt, hogy ebben az évben ennyi aljat verünk, vagy annyi al­jat verünk, nekünk a lényeg az, kéremszépen, hogy a vasúti forgalom minden kö­rülmények között zavartalan legyen. Nekünk ez a ter­vünk. Ennek megfelelően, vannak kialakítva a normatí­vák, meg a létszám is. A létszámunk egy kicsit keve­sebb, mint amennyi kellene. Ami hiányzik azt pótoljuk a szocialista brigádmozgalom­mal. Egy brigádunk van, csu­pa csákányosok, szakembe­rünk nincsen, azt Salgótar­jánból kapunk, ha szüksé­günk van rá. Néhány asz- szony is dolgozik nálunk, a brigádon kívül, ők is vízle­vezetési. munkákat végeznek, meg takarítanak, bokrokat ir­tanak, hogy jól lehessen látni a jelzőket. Jelenleg különösen nagy szükség van rájuk, ők is besegítenek a brigádnak, mert várjuk a mérővonátot. Ilyen­kor egy kicsit, hogy úgy mondjuk, ki szoktuk söpörni az udvart, mint a lakodalom előtt falun, ugye,/ mire jön­nek a vendégek, rend le­gyen, nehogy megszólják az embert. Mit csinál a mérővonat? Időközönként mindenhol megjelenik és műszerekkel A szép szülőföld hazavárta... LESOVÁNYODOTT, szinte átlátszóvá lett a bőre. Hozzá­tartozói mindent megtesznek érte. A kis szobában kelle­mes a levegő, egy széken dobozban a gyógyszer. Neki készítik a legjobb falatokat. Talpra szeretnénk újra állí­tani. Talán sikerül is. A szü­lőföldi levegő, az őszinte sze­retet a legjobb orvosság. Fe­lül az ágyában, sok munká­tól eres kezét tarkójára ejti. Halvány a mosolya. — Mária Kovács hazatért. Ennyi a mondanivalóm, a csa­ládjától ne mozduljon senki sem... Olyan halk és fájdalmas a hangja, hogy senki, aki körü­lötte volt, nem mert megszó­lalni. Nehéz csend ülepedett a szobácskára. Hosszú útról, a tengeren túl­ról érkezett haza évtizedek után Kovács Mária, Nógrád- szakál szülötte. Nem hozott vagyont, csupán egy bőröndöt, amiben a mindennapi szük­ségletei voltak. Milliók sorsa az övé. Elment, hogy elérje évekkel előtte távozó férjét. Mire utolérte, már az is más volt. Nem a családja, hanem az ital volt mindene. A sok nélkülözésből a szesz mámo­ra oldotta fel. Alkalmi mun­kát végzett, ivott, aztán me­gint dolgozott és folytatta. Az asszony felsóhajtott. — Nyugodjon békében, ott messze, az idegen földben. Magára maradt Kovács Má­ria, a tengeren túl. Kinek volt érdekes Amerikában ? New Yorktól Texasig milliók élnek magányosan. Ki kérde­zi, mire várnak? Ez az asz- szony viszont megtanulta itt­hon, hogy az életért küzdeni kell. Elindult a rengetegben és Betlehemben állapodott meg. Egyetlen gondolata volt: dolgozni, hogy életben marad­hasson, mert az Ipoly-menti kis faluban hazavárják. — Mindegy volt, csak mun­ka legyen — idézi keserveit. AZTÄN következett a küz­delem. Akiknek szolgán! állt, nem értette nyelvüket. Tudta viszont a ruhájukat mosni, szemetüket eltakarítani. Dol­gozott kórházban éjjelenként. Mosodákban, konyhákon szót­lanul, hajnaltól estig, aztán reggelig. Azt mondta vissza­tekintő keserűséggel, hogy ha­za kellett jönnie, mindent meg kellett tenni ezért. De a pénzt a vendeknek — mert ő is az volt, vendek, azaz bevándorolt — szűkén mérik az új hazában. Kevés azok száma, akik az új földön ott­honra találnak. Százezrek vi­szont, akik szűkében vannak, m'ég a bennszülöttek között is. Kovács Mária azon szűkö­sen élők közé tartozott. Ami­je volt, azt is a hazatérésre tartogatta. Hogy sikerüljön, ezer olvasót imádkozott vé­gig. Felidézte élete alakulását. Azt, hogy az egyik napon, amikor a kórházban takarí­tott, föléje állt egy hölgy.'Fi­nom, úri hölgy. Karon ra­gadta és vitte egy irodába. Onnan telefonált, aztán egy gyár címét adta meg és oda irányították. Textilgyárba vittek, mert jó munkás voltam én .,. Itt dolgozott mindaddig, amíg betegen a földre nem zuhant. Felidézi az életét is. Jobb volt a gyárban, mert több volt á fizetés. Beszélnie sem kellett senkivel és ő sem értette volna meg. Idegen volt a szavuk, hangosak a gépek. Naponta túlóráztak. Még akkor is dolgozott, ami­kor a hazaiak civódtak a gyár vezetőjével. Ilyenkor haragud­tak rá. De ő ezt nem értette. Az emlékek felidézik a fáj­dalmát. Felsóhajt. Ne, a családjától ne moz­duljon senki sem. CSALADJA a magányában kutatta fel, és hozatta haza Kovács Máriát. Így hívják, így ragadt rá odakint, így nevezi saját magát is. Ismét itthon van, az Ipoly partján. Fáradtan, megtörtén, kihasz­náltam övéi dédelgetik, ápol- gatják, szjeretgetik, hogy fe­ledtessék vele, ami volt. És szépen javul is. Öröm csillan a szemében, amikor kis szo­bájába benevet az őszi nap­sugár és csalogatja: győződjön meg milyen szép a szülőföld. Bobál Gyula Mi a legnagyobb gondja? A legjobb reklám: a Az egri MEZŐGÉP Vállalat pásztói gyáregységének fő­mérnöke, Pataki Sándor nem sokáig gondolkodik, rögtön azzal kezdi, ami nyilván — sok, más kisebb-nagyobb gond­ja, teendője mellett — jelen­leg a leginkább foglalkoztat­ja. Már csak azért is érthető ez, mert egy új gép gyártásá­nak kezdetén, a prototípus el­készítésénél „bábáskodni" mindig izgalmas, szép feladat, ha egyúttal nehéz, fáradságos, sok gonddal járó munka is. — Egyik nagy feladatunk, hogy a jövő évre megszervez­zük a szőlőiskolázó gépek so­rozatgyártását — mondja. Az előkészítésben jelenleg a kez­deti stádiumban vagyunk. A gépet szovjet licencia alapján méri a vágány állapotát. Ezt aztán nem lehet befolyásol­ni! Ennek alapján ítélik meg a munkánkat. A brigád hatvankettőben alakult. Azelőtt is volt mun­kaverseny, csak más formá­ban. Az 1970. évi munkánkkal elnyertük az igazgatóság leg­magasabb kitüntetését, a kivá­ló brigád kitüntetést. Hetven­egyben aranykoszorús bri­gád lettünk. Most azért ver­senyzőnk, mért szeretnénk, ha ismét a legjobbak között em­legetnének bennünket. Nem könnyű, mert például négy milliméternél nem lehet na­gyobb süppedés négy méteren belül. Ha nyolc ilyen szakasz van egy kilométeren belül, akkor néni teljesítettük az éltizemszlntet. Nemigen akarok senkit ki­emelni a brigádból, aki kiemelkedően jól dolgozik, mert egy kalap alatt említve a brigádot, mind jó. Azért né- hányukat mégis megemlíte­ném. Tamás Józsefet, a leg­idősebb dolgozót, aztán Her- czeg Imrét, Tóth Ferencet és Bodó Gábort. De azt kell mondani, ha képességeik, fi­zikai erejük különböző is, a jóindulat, akarat egyformán megvan minden emberben. Hogyan sikerül nekünk mindig olyan jó eredménye­ket felmutatni? Hát, látja ezért...” / Lejegyezte; Kiss Sándor készíti az egri vállalaton be­lül a pásztói gyáregység. Ter­vezés szempontjából is újsze­rű, új feladat elé állítja a gyáregységet, mert ilyen komplett berendezést az el­múlt évek során még nem gyártott az üzemünk. A gép­ből előreláthatóan hatszáz da­rabot kell gyártanunk. — Ezeket a jövő évben kell leszállítani a megrendelőnek? — Ebben a hónapban kerül sor a szerződés megkötésére. Még ebben az évben hét pro­totípust készítünk, ebből ötöt a megrendelőnek küldünk, egy nálunk marad, eggyel pe­dig olyan kísérleteket vég­zünk — a szerződéskötéstől függően, amelynek célja a be­rendezés továbbfejlesztése. A későbbiekben szeretnénk a KGST-országok piacán meg­jelenni ezekkel a gépekkel, bár elsősorban a szovjet part­ner igényeit szándékozunk ki­elégíteni. Ez természetes, hi­szen a Szovjetunióval kötjük a kétoldalú együttműködési szerződést, tőlük kaptuk a li­cenciát, a dokumentációt, sőt egyes alkatrészeket is a ren­delkezésünkre bocsátanak. Vi­szonzásul kész berendezéseket szállítunk jövőre a szovjet mezőgazdaságnak. Az első lépéseket már meg­tette az üzem a szőlőiskolázó gép sorozatgyártására. A do­kumentáció adaptálása nagy­jából ntegtörtént, s megkezdő­dött a „felszerszámozás” is. Technikailag, műszakilag ala­posan fel kell készülni a gyártásra, szükség van a bel­ső erők átcsoportosítására, hi­szen a megbízásnak az újsze­rűsége mellett másik jellem­zője, hogy termelési „nagy­ságrendje” minden eddigit fö­lülmúl, az egész kapacitás egyharxnadát leköti. — Ami ebben számunkra újszerű — folytatja a főmér­nök —, hogy nagyon sok és sokféle alkatrészből készül. Egészen más készletezési rend­szert kell kialakítanunk, mint amit eddig megszoktunk. A külső kooperátorok száma is megnövekszik, hiszen „önel­látásra” egyetlen vállalat sem képes berendezkedni. Ezenkí­vül olyan technológiákat kell bevezetnünk, amit eddig nem jó termék csináltunk —, melegüzemi és préstechnológiát. Olyan part­nereket kell keresnünk, akik­kel az erőnket meghaladó mű­veleteket el tudjuk végeztetni. Gondolok acélöntésre, rugó­gyártásra, amire a MEZŐGÉP nincsen berendezkedve. — Hogyan született meg a gondolat, hogy éppen ezt a berendezést gyártsák. — Ebben nincsen semmi kü­lönös, hiszen a Gépjavító Tröszt szakosította a ME- ZÖGÉP-vállalatokat. Mivel Eger bortermelő vidék, első­sorban szőlészeti és borászati gépek tartoznak a „profiljá­ba”, saját maga i6 konstruált, kifejlesztett ilyen gépeket, de a hazai igény kisebb annál, mintsem megérné a túlságosan bonyolult beredezések gyártá­sa. Ezért a vállalat és a tröszt egy nagyobb partnert keresett, s hát melyik ország lehetne nagyobb partner, mint a Szovjetunió. Ennek nyomán jött létre a kapcsolat. Ma már ott- tártuk, hogy tíz gép van az együttműködési „listán”, bogyósgyümölcs-betakarító, a szőlőiskolázó, a kacsozógép, a gödörfúró egyaránt ebbe a „sorozatba” tartozik. Hadd mutassuk be ezután a szőlőiskolázó gépet. Nagvon „okos”, sokrétű berendezés, előkészíti a telepítésre kije­lölt területet, kultivátoroz, hengerez, mélyművelő testek­kel is föl van szerelve, s a mélyműveléssel egyidejűleg akár műtrágyát is szór. Ebből idehaza legfeljebb néhány százra van szükség, az üzem­nek tehát létérdeke, hogy megnyerje vele a külföldi megrendelő tetszését, mert ez­zel a hazai piacon nem lehet megélni. Mi kell ehhez? — Reklámmal sok mindent el lehet érni — válaszolt a főmérnök. — A döntő mégis maga a termék, milyen rangot vív ki magának minőségével és megbízhatóságával a- fel­használók körében? Tehát ar­ra kell törekednünk, hogy már az első példányok kiérdemel­jék a megrendelő elismerését. Ettől függ további kelendősé­ge is. A legjobb reklám a ki­fogástalanul működő berende­zés. (kiss) NÖGRÁD - 1972. október 27,, péntek 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom