Nógrád. 1972. október (28. évfolyam. 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
Döntött j Legfelsőbb Bíróság Válás és a gyermek Az eladóművész Fáradtan simított végig kp- cos gesztenyeszínű fürtjein, Egy kisközségben lakó házaspár között válóper indult. A férj arra hivatkozott, hogy felesége a házastársi hűséget megsértve, egy községbeli férfival szerelmi kapcsolatot létesített, amit most is fenntart és emiatt az életközösséget nem kívánja helyreállítani, holott kiskorú gyermekük van. Kérte a bíróságot: erkölcsi magatartása miatt feleségét tiltsák el a névviseléstől. A járásbírósági tárgyaláson az asszony nem ellenezte a házasság felbontását. A járás- bíróság álláspontja az volt, hogy a férjnek a felesége iránti közömbössége idézte elő a házasélet megromlását, ezért az asszony nem érdemtelen férje nevének további viselésére. Fellebbezésre a megyei bíróság az alsófofcú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy az asszonyt férje nevének viselésére nem jogosította fel. — Kisközségben a köztudott, házasságon kívüli szerelmi kapcsolat sérti a másik házasfél érdekeit, jóhírnevét veszélyezteti, őt lenézésnek teszi ki — hangzott az ítélet indokolása. Az ilyen megalázó helyzet felszámolását a sértett házastárs joggal igényelheti. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a megyei bíróság ítéletét megváltoztatva, az asszonyt férje neve viselésére feljogosította. A törvényességi határozat indokolása szerint a férj éveken át elhanyagolta feleségét. Ez volt az előzménye annak, hogy az asszony egy férfival szerelmi kapcsolatot létesített. Noha kisközségről van szó, a névkülönbözőségből eredő hátrány sokkal súlyosabban érintené az elvált házastársak kiskorú gyermekét, mint a férjet az, ha elvált feleségét a névviselésre feljogosítják. Egyébként is a harmadik személlyel létesített szerelmi kapcsolat önmagában a házastársat csak akkor teszi érdemtelenné a névviselésre, ha e kapcsolatnak botrányos és a társadalmi együttélés szabályait sértő kihatásai vannak. * . Ey vidéki intézmény igazgatója ellen indított válóperes keresetben az asszony arra hivatkozott, hogy férje elhanyagolta a családját, anyagilag függetlenítette magát, se vele, se kiskorú gyermekeivel nem törődött, gyakran kima- radozott, sokszor járt szórakozni a barátaival. A férj arra hivatkozott: felesége nem értette meg, hogy hivatali, szakmai előrehaladása érdekében állandó tanulás és vidéki kiszállás hárul rá. Azt sem értette meg, hogy hivatali elfoglaltsága miatt járt későn haza, vagy pedig, ha otthon volt, valamilyen nagyobb feladat végrehajtására kellett felkészülnie. Emiatt az otthoni munkákban nem segíthetett. Barátaival való kapcsolata se kárhoztatható, mert ez egyrészt hivatali működésével volt összefüggésben, másrészt pedig az asszony vagy egyáltalán nem, vagy nem megfelelő módon kapcsolódott be baráti társaságába. Nézeteltéréseiknek felesége helytelen szemlélete volt az oka, amely szerint — külső kapcsolatainak fenntartása és ápolása helyett — minden időt otthon, családi körben kellett volna töltenie. Törvényességi óvásra ebben az ügyben is a Legfelsőbb Bíróság döntött. Megállapította : a házastársak any- nyira elhidegültek egymástól, hogy házasságuk minden tartalmát elveszítette. Ami a kiskorú gyermekek elhelyezését illeti, bár mindkét szülő rendelkezik azokkal az emberi és erkölcsi tulajdonságokkal, amelyek a nevelési kötelezettségek teljesítéséhez szükségesek, mégis a Legfelsőbb Bíróság úgy látja, hogy legjobb helyen az anyánál vannák. majd rágyújtott. Hirtelen megrezzent. Acélszürke szeme összeszűkült, izmai megfeszültek, ugrásra készen állott. Lélegzete felgyorsult. Vevő lépett az üzletbe, és tanácstalan tekintettel a pult elé állt: — Szeretnék egy ... — Parancsoljon. Máris hozom. A legjobb minőségben. — De kérem ... — Olyan télikabátot kap, hogy imába foglalja a nevünket. — Nem vagyok vallásos, kérem. — Tessék nyugodt lenni. Világnézeti kérdésekben teljesen egyetértünk. Parancsoljon. Ezt próbálja fel. Tessék megnézni a tükörben. Nos? Engedje, hogy megdicsérjem a választását. Mert erre születni kell, kérem, az ember érezze, mi illik az egyéniségéhez. Az ön lelki profiljában van valami megragadó. Engedje meg, hogy azt mondjam, önnek szép lelke van — De kérem, egészen zavarba hoz. — Miért? Amiért az igazságot a szemébe vágják? Tessék elhinni, oly ritka manapság az olyan ember, akiről így sugárzik az intelligencia. Ön bizonyára atomkutató, vagy híres karmester. Bocsánat, nem a Milánói Scalában lát— Kérem, én házasember vagyok. — Boldog lehet a kedves felesége, hogy meg tudta önt szerezni magának. Azt hiszem, az ujjahosszával semmi baj nem lesz. Ezt tessék nézni, hogy esik ez a fazon! Ó, hogy tud nézni azzal az okos, barna szemével! — Hát istenkém... — Boldog vagyok, hogy megismerhettem önt. Megtiszteltetés részemre, hogy ezt a télikabátot én ajánlhattam egy ilyen minden téren kiváló embernek. Parancsoljon a számla. Ezerhétszázötven forint. Balra a kassza, jobbra a csomagoló. A középkorú férfi aprót köszörül a torkán, és határozottan ingatta a fejét: — Sajnálom. Momentán nincs szükségem télikabátra. Ellenben a sógorom ajánlotta önt. — Vásárolni? — Nem. Beszélgetni. Az ember itt, ebben az üzletben visszakapja az önbizalmát. Köszönöm. A viszontlátásra. Az eladóművész végigsimította zilált fürtjeit és feldúl- tan suttogta: — Legyen szerencsém... Vetélkedő munkavédelmi ismeretekből Immár folyamatossá vált a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a tavaly indított „Előzzük meg a balesetet” mozgalom. A tavaly év végén kezdeményezett mozgalom jelentős eredményeket hozott, s ez arra ösztönözte a vezetőket, hogy tovább bővítsék a mozgalom formáit és tartalmát. Ezekben a napokban újább kezdeményezések születtek. A kovácsológyár és a huzalmű szocialista brigádjai baleset- mentes műszakok érdekében hirdettek versenyt egymás között. Most pedig az öntödék- gyárrészleg vezetői hirdettek vetélkedőt a munkavédelmi ismeretekből az ott dolgozó szocialista brigádok számára. A gyárrészlegben öntevékenyen fogtak hozzá a vetélkedő megszervezéséhez, a jövő héten sorra kerülő lebonyolításához. A műszaki szocialista brigád állítja össze a kérdéseket az általános balesetelhárító és egészségvédő óvórendszabályokból, valamint a munkavédelmi műszaki zsebkönyvből. A műszaki brigád három tagjából áll majd a vetélkedő zsűrije. Az első három brigád 2000, 1200, illetve 600 forint jutalmat kap. Galambos Szilveszter Nem rossz kifogás Brindzád galuska fujaraszó mellett Szlovák napok a Salgóban Az előző év nagy sikerein felbuzdulva október utolsó tíz napjában rendezi meg a Nóg- rád megyei Vendéglátóipari Vállalat a Salgó étteremben a szlovák napokat. Húszfőnyi, pincérekből, szakácsokból álló küldöttség jön a vállalat szlovákiai testvérintézményétől, a besztercei vendéglátóktól Salgótarjánba. Október 21- én délelőtt 10 órakor indul a tíznapos rendezvénysorozat, melynek keretében az étteremben a vendégdolgozók sütnek-főznek és szolgálnak fel. Az ínyenceknek különféle szlovák ételspecialitásokat készítenek majd. Megkóstolható a vázseci ízelítő, a povázsai rostélyos, a liptói sertésszelet és a nálunk sztrapacska néven közkedvelt brin,dzás galuska. A zenét a breznói Mostar népi zenekar szolgáltatja. A vendégek megismerkedhetnek egy Európában egyedül csak a szlovák területen — ott is egyre ritkábban — előforduló különleges népi hangszerrel, a fujarával. A vendéglátó napok, melyek megnyitásán a Beszterce járási-városi Tanács, valamint a Szlovák Vendéglátó Vállalat képviselői is résztvesznek, várhatóan legalább olyan nagy sikerre számíthat, mint az elmúlt évi rendezvény. — g — BÉLYEGGYŰJTŐKNEK Ó j d 0 n A Német Demokratikus Köztársaság a lipcsei őszi vásárt kétértékű sorozattal népszerűsíti. A bélyegek a legkorszerűbb oktatási eszközöket mutatják be. — Az állatkert különleges lakói vonulnak fel kilenc új lengyel bélyegen. — Grönland hosszabb sorozatban a levéltovábbítás ottani küzdelmes módjait ismerteti. A legújabb 70 őrés címleten asszonyok vezette csónakjáratot láttunk. — Az UNESCO felhívása alapján Velence megmentésére indult akciót népszerűsítő kiadások egyik legszebbjét a Mongol ség ok Posta hozta forgalomba. t A hétértékű sorozat bélyegei, blokkja a lagúnák városa képtárainak legszebb festményeit, Bellini és Carpaccio alkotásait tárják elénk. — A Fülöp-szigetek háromértékű sorozata a Fejlesztési Bank Makati városában épült hatalmas palotájával büszkélkedik. — Bécsben most zajlott le a kiskerttulajdonosok nemzetközi kongresszusa. Erre az alkalomra 2,50 Schilling névértékű bélyeget jelentett meg az Osztrák Posta, amelyen ötszínű nyomással körtefaágat ábrázoltak. Pályaválasztás... — La leg>zi«-esetiben ezt választanám!... (Kallus rajza) *> NöGRÁD — 1972. október 14., szombat Milliós szovjet városok Minszk, a belorusz főváros, a Szovjetunió 11. olyan városa lett, amelynek lakossága meghaladja az egymilliót. A lakosok száma tekintetében az első 3 helyet Moszkva (7 millió 300 ezer), Leningrád (4 millió 066 ezer) és Kijev. (1 millió 764 ezer) foglalja el. Milliós városok továbbá Gorkij, Taskent, Baku, Szverdlovszk, Kujbisev, Novoszibirszk és Harkov. Érdekes, hogy 100 évvel ezelőtt Minszknek mindössze kb. 27 000 lakosa volt, 1940. végén pedig már több mint 270 000. tam önt? — Nem, kérem. Itt lakom a Szondy utcában. Egyébként éjjeliőr vagyok. — Mennyi csodás gondolat születhet az éjszaka sötétjében! ön a csillagokba néz, s az Ember géniuszának új gondolatokat ád. — Bocsánat, nem tudom, mi az, hogy géniusz? — A szerénység a nagy emberek sajátja! Egyébként tessék nézni ezt a svejfolást. Ebben a kabátban imádni fogják önt a nők. Bár bizonyára így is szép sikerei vannak. Ki tud ellenállni ennek az arcélnek? Sokat tudná mesélni ä kalandjairól, igaz? De hát diszkréció is van a világon. A Magyar Kábel Művek Szabadvezeték Gyára, Balassagyarmat, azonnali belépéssel felvesz 18—50 év közötti férfimunkaerőt kábelgyártó gépmunkásként Kezdő órabér 9—10 Ft között. Betanulás után teljesítménybérezés. Üzemi étkeztetés, útiköltség-térítés, éjszakai műszak esetén 25 %-os éjszakai pótlék, s minden második szombat szabad. Jelentkezzen a most épülő modern kábelgyárba munkásnak, ahol automatizált gépsorok, s egyéb munkagépek segítik munkáját. FONODÁI munkára felvessünk fonó szakmunkásnöket és 16 ÉVET BETÖLTÖTT nőket béta- n utónak. Betanulási idő 1 hónap. Bérezés: betanulási időre 1200 Ft. Betanulási idő után: 1900—2500 Ft kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat. Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Cím: Pamuttextil Mí^ek Fonógyára, Budapest, XI., Bocskai u. 90. munkaügyi osztály. Az utolsó tanítási napon ebadta meglehetősen orrlógat- va érkezik haza. Bizonyítványt nem kaptatok? — kérdi az apa. — De igen. — Akkor mutasd, édes fiam! A gyerek vonakodva elő- halássza táskájából a' bizonyítványt és zavart nevetéssel nyújtja át apjának: — Ugye papa, mégiscsak a legfontosabb, hogy mindnyájan egészségesek vagyunk? (D. E.) APROMRDETESEK LELTÁROZ a PIÉRT Vállalat, Salgóbánya, 1972. október 27-től november 3-ig. A leltár alatt az árukiadás szünetel. EGY DARAB golyós, eredeti vadászfegyver újszerű állapotban Zeir távcsővel, snellerrel fölszerelve, valamint lőszerekkel együtt eladó. Érdeklődni : 'Zagyvapálfalva, Kálmán Imre út 47. BÜTOROZOTT szoba kiadó. Kórház közelében, Néphadsereg út 13. Komfortos lakás, külső bejáratú, hideg, meleg víz. Komoly, értelmiségi férfi részére. Kórházi dolgozó előnyben. ZASTAVA eladó. Kisterenye, Kossuth u. 5. BALASSAGYARMATON, központban kétszobás — konyha-elő- szobás lakás beköltözhetően eladó. „Sürgősen” jeligére a balassagyarmati hirdetőbe. BALASSAGYARMATI Vegytisztító Szalonunkba vezetőt és dolgozókat, TMK-ra nyugdíjast felveszünk. J elentkezés: Patyolat Vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 227. Telefon: 11-76. A NOGRAD megyeJ Mezőgazdasági Terményértékesítő és -beszerző Szövetkezeti Közös Vállalat felvételre keres hűtőgép- kezelŐ-vizsgával rendelkező kezelőt salgótarjáni telepére. Fizetés kollektív szerződésben előírtak szerint. Jelentkezni ie- het a vállalat I. sz. kirendeltségén, Salgótarján, Nagy Sándor u. 12. Vasas József műszaki vezetőnél. ELADÓ 9 helyiségből álló ház, 229 négyszögöl telekkel. Zagyvapálfalva, Hősök útja 25. 3 SZOBA, komfortos, norvég típusú, kétszintes OTP-örök- lakás jutányos áron eladó. Balassagyarmat, Szontágh utca 32. 17 óra után. ÖRIAS virágú Meisterwerk évelő szeg- fűpalánta-újdonság, több színben kapható, darabonként 2 Ft-ért Toronyi kertésznél, Békéscsaba, potyánsz- ki Pálné u. 27. ELADÓ 2 szoba, konyha, nyárikonyha, pince, 170 négyszögöl kerttel. Érdeklődni: Vizslás. Petőfi u. 54. szám alatt, Bene Gyulánál. Ara: negyvenezer forint. ELADÓ Balatonkenesén 143 négyszögöl telek. „Közművesített” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. MOSZKVICS 408-as CU rendszámú személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat. József Attila u. 5. Telefon: 763. Tipizálás miatt megvételre felajánlunk 1 db. Sztár 21. és 1 db ADK-l/V Panther típusú üzemképes autódarut Ai: megegyezés alapján. Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat, Salgótarján, Munkás u. 8. Telefonon: 10-94. Az TTrkűtl Mangánércbánya 18— 45 év közötti férfimunkaerőt vesz fel föld alatti munkakörbe, 44 őrás munkahét, kéthetenként szabad szombat. Étkezést és munkásszállást biztosítunk, család- fenntartó részére illetményszén 1500,—Ft értékben évenként. Jelentkezés hétfőtől — péntekig 6,15—14,30 h-ig. szombaton 6,15- 11,15 h-ig az irodaház munkaügyi csoportjánál Ürkúton. 16 EVET betöltött lányokat szövőnek és csévélőnek felvesz a PTM. angyalföldi szövőgyára. A betanulási idő szövőnek 8 hét, csévélőnek 3 hét. Ezen idő alatt kb. havi 1050,—Ft bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk, lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerő-gazdálkodásán: Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19-25. AZONNALI ÁTKÉPZÉSRE KERES SZÖVOATKÉPZÖS. betanított munkásnak jelentkező nőket a Hazai Pamutszövő Gyár soroksári gyáva Budapest XX., Soroksár, Marx Károly u. 294. Villamos szerelésekkel foglalkozó nagyvállalat KERES Salgótarján és környéki munkák Irányítására, munkahelyi vezetésre megfelelő szakkép, zettséggel és gyakorlattal rendelkező személyt. A jelentkezéseket önéletrajzzal és szakmai ismertetővel „Villamosipari technikus” jeligére kérjük a kiadóba. Felveszünk szakképzetlen, 18. életévét betöltött férfi- és női dolgozókat. Vidékiek részére szállást biztosítunk. (Házaspárok részére külön kétágyas szoba). Kedvező feltételek és munkakörülmények. Gumiipari gépek kezelésére betanítjuk. Jelentkezni lehet írásban és személyesen Cor- datic Gumigyár. Budapest, Vili., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvai mellett. (