Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
Szomszédunk, Jane Fonda Világsztár énekel az óvóhelyen [ Húsz év a tanácson V alika kag Jane Fonda riportot készít Hanoi szétbombázott Troung Dinh lakótelepén Serémetyevo II. modern, kör alakú üvegcsarnokában vártuk a hanoi járatot, s azt hittem, a szemem káp- rázik. Az üvegajtónál egy utazótáskán ismerős arcú fiatal nő ült. Épp az előtte való héten láttam egy magazinban, egy különleges beállítással készült fotót Jane Fontjáról: álla előreugrott, hosszú, látszatra csapzott haja befedte a nyakát. ő lenne? Csakhogy ilyen véletlenek ritkán fordulnak elő. Ráadásul egyéb furcsaságok is zavartak: a fiatal nő farmerben volt, de mellette két mankó állt nekitámasztva a csomagjainak, s az egyik lábán, jókora járógipszet viselt. Ilyen lábbal utazna valaki a világ másik felére, ráadásul, ahol háború is van? Egy fiatal, de már őszülő hajú férfival beszélgettek — franciául. A repülőgépen már semmi kétség nem férhetett hozzá, hogy Jane Fondával utazunk, Először a mankókkal volt baj. A szép és fiatal Stewardess hallani sem akart róla, hogy az ülés közelében ott legyenek a mankók —- még valami bajt okoznak, ha makrancoskodni kezd az egyébként biztonságos IL—18-as. Aztán a begipszelt láb elhelyezése okozott gondot. Végül is Jane a szemközti padkáira helyezte el fájó lábát. A több mint tízezer km- es úton az útmegszakítások alatt, míg feltöltötték az üzemanyagtartályokat, s nekünk, a 'tranzitváróteremben ételt-italt szolgáltak fel, Jane sohasem szállt ki a gépből. Túlságosan nehéz lett volna minden alkalommal le- és felbicegnie a gép lépcsőjén. Az úton egy franciára’ fordított könyvet tanulmányozott — Giap tábornoknak, a VDK honvédelmi miniszterének könyvét a népi háborúról. Hanoiban a kellemes meglepetések folytatódtak. Ugyanabban a szállodában, a Thong Nhatban kaptunk Jól halad a pilinyi klubkönyvtár építése. Az Endre- falvi községi közös Tanács egymillió forintot költ az oly jrégen várt klubkönyvtár megvalósítására. A kivitelező a szécsényi járás községi tanácsainak közös költségvetési A kis helyigényű, ún. városi autók kialakítására irányuló törekvés világjelenség. A nagyvárosok közlekedését ugyanis hovatovább teljes csőd fenyegeti a gépkocsik számának féktelen növekedése következtében, Nem’mindegy tehát, hogy egy autó milyen alaptérületet foglal el a parkolóhelyen, de az sem közömbös, hogy a csúcsforgalom óráiban milyen sűrűségben követhetik egymást a gépkocsik. Ez utóbbi esetben az autók teljesítményének- jóformán elvész a jelentősége, hiszen a sebességet — ami szállást, s ha nem éppen az országot jártuk, az egymásmelletti asztalnál szoktunk étkezni. Mint kiderült, a francia férfi operatőr — ő készítette a filmet, amelyet időközben a világ számos országában bemutattak Jane Fonda vietnami útjáról. Jane Fonda nem kímélte magát: éppúgy elment a gátbombázások színhelyére, vagy az állandóan támadott Nam Dinhbe, akárcsak a harcedzett, hosszabb ideje kint tartózkodó külföldi tudósítók. Eközben nem egyszer bombatámadásokat is át kellett élnie. Honfitársai elől kellett bújnia. Akárcsak a szálloda mély óvóhelyén, ahol éjszakai riadók idején összefutottunk. A szálloda alkalmazottai közül többen kisgyerekeikkel együtt jöttek le. Addigra Jane is „vi- etnamizálódott”: bő, sötét színű nadrágot viselt, akárcsak a vietnami lányok és asszonyok, s kívül hordott, világos blúzt. Jane átvette az asszonyoktól a gyereküket, a térdén hintáztatta őket, és énekelt. Legtöbbször nálunk is ismert amerikai szabadságharcos dalt. Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy megnyugtató volt a kép — inkább különleges: zik- hogy jövő év első felében átadják a szép, modem művelődési intézményt. Ez azért is fontos, mert a pilinyi régi kastély, amely pillanatnyilag a pilinyi művelődési otthon feladatát ,-ellátja” már nagyon rossz állapotban van. nagyvárosi viszonyok között nem haladja meg a 35—40 km/óra átlagot — az utak telítettsége szabja meg. A nagy autógyárak legtöbbje alkalmazkodik az igényekhez, kialakítja a maga városi autó típusát. Ezt tette a neves francia Renault cég is, amikor ez év tavaszán útjára bocsátotta az R—5 típust. A kétajtós kisautó 351 cm hosszú és 153 cm széles, hasznos teherbírása 330 kg, tehát négy személy szállítására alkalmas. Motorteljesítménye 36 LE, végsebessége pedig 120 km óránként fent, az amerikai bombázók süvöltése hallatszott, időnként a bombázás robaja, a légvédelmi ágyúk ugató hangja, s itt pedig egy világsztár énekel. Itt mondta az egyik asszonynak, hogy neki is ötéves gyereke van. Ha feltűnt a szállodában, a külföldiek között az volt a nagy kérdés: vajon menynyi az őszinte politikai se- gíteniakarás és mennyi a „publicity” ebben a kockázatos útban. Az nyilvánvaló volt, hogy az idei Oscar- díjas színésznő más, kevésbé kockázatos módot is találhatna a népszerűsége emelésére. Jane Fonda inkább a saját népszerűségét állította egy nemes ügy szolgálatába, s nem a közfigyelmet keltő világpolitikai ügyet használta fel saját reklámozására. Egyszer, egy vacsora közbeni beszélgetés során derült ki, hogy a vietnami Háborúk okozta borzalmakról szinte véletlenül értesült. Akkor még boldog családanyaként, Roger Vadim feleségeként -Párizsban élt, s a rádióban- hallott egy olyan hírt Vietnamról, amely arra indította, jobban meg kell ismernie ezt az országot. Ott, a Thong Nhatban, vacsora közben azt mondta: manapság az amerikai nő számára egyetlen út lehetséges, a családanya szerepe, aki jól főz, s otthon marad a gyerekkel, ö ebből is ki akart tömi, egy teljesebb élet felé, amikor politikai cselkvésre vállalkozott. Hanoiból való elutazása előtt, sajtótájékoztatón találkozott az újságírókkal. Itt mondotta: „Úgy gondolom, a tragédia nem a vietnami népé, amely vissza fogja nyerni a szabadságát és függetlenségét, sokkal inkább az amerikai népé, mert sok, nagyon sok idő kell, hogy lemossa, azokat a bűnöket, amelyeket Nixon az ő nevében elkövetett.” Marafkő László A friss levegőt is alig bírja a tüdőm. Kint most már sokan állnak, de nem ismerek megsén- kit sem, pedig errefelé lakom. Ök a nevemen szólítanak, mondják, hallom még, hogy nős vagyok. Aztán sötétség, majd fehér minden. A nővér nagyon csinos, halkan megkérdezi tőlem, fogadom-e az újságírót, fényképésszel együtt jött. — Jó napot, Kiss elvtárs — s máris tele van velük a szoba, pedig csak ketten jöttek. Másodmagammal fekszem a kórházi szobában. Szobatársam felkönyököl, nagy szemeket mereszt. A nővérnek is tetszik a dolog, ő tartja szolgálatkészen a villanót, mert a benti világítás halvány a fényképész szerint. Bosszant, hogy szőrös vagyok, de mindegy. Füstmérgezés és másodfokú égés — mondja a nővér, s bánt, hogy az újságírók kötik le figyelmét, amivel eddig engem halmozott el. — Hát, akkor talán kezdhetjük — tartja tollát és Pilinyi klubkönyvtár üzemé. Az építők úgy terveÚj városi autó Balázs Győzőné, a nagyló- ci tanács titkára pontosan húsz esztendeje dolgozik a tanácson. Húsz év önmagában is hosszú idő, hát még ha valaki egy helyen, és egy munkakörben tölti el. A titkárasszonyt mindenki csak Valikénak szólítja. Jól ismerik kicsik és nagyok. 1952-ben került a tanácshoz, méghozzá Hollókőn lett begyűjtési adminisztrátor. Ez a megfogalmazás ma már egy kicsit furcsán hangzik, főleg a fiataloknak. De az idősebbek még emlékeznek rá. Egy évig intézte az ügyeket Hollókőn, aztán áthelyezték a nagylóci tanácshoz. Ebben a faluban laktak a szülei is, volt hely, örült, hogy vísz- szajöhetett. Bár Hollókő is közel van. Alig két hete, hogy Szé- csényben, a járási hivatalban dobogó szívvel és megfénye- sedő szemmel átvette az arany törzsgárda jel vényt. Ünnepélyesek voltak a szavak, és ünnepélyes a kézfogás. De mindent megmagyaráz az arany jel vény. — Nagyon nehéz visszaidézni és elmondani, hogy az ember ilyenkor mit érez és mit gondol. — Idézgeti Vali- ka — nem kis dolog az biztos. Gondoltam arra is, milyen hamar elszaladt ez a húsz év, szinte nem is vettem észre. Egymásután peregtek az események, jöttek a kisebb-nagyobb megoldásra váró gondok, bajok. De jöttek örömök is. Amikor hazaértem az aranyjelvénnyel, a gyerekeim és a férjem rögtön körülvettek. A kisebbik lányom azt mondta: — Anyuci, milyen kár, hogy csak egyet kaptál. Most mind a ketten viselhetnénk. Ránéztem a lányomra, és azt válaszoltam, kislányom, majd ha te is ledolgozol húsz évet egy helyen, akkor majd neked is adnak ilyen jelvényt. Addig ez engem illet. Balázsné ma is fiatal asz- jzony, hisz’ annak idején nagyon korán kezdett dolgozni. Hosszú ideig intézte az előadói teendőket, két évvel ezelőtt lett tanácstitkár. A férje pedagógus. Két kislánya általános iskolába jár. Édesanya, feleség, háziasszony. Ez egyáltalán nem egyszerű, munka mellett. — Most már könnyebb valamivel. De amikor még kisebbek voltak a gyerekek, elvégeztem levelező úton a mezőgazdasági technikumot Szécsényben. Tanultam, jegyzeteket írtam, mostam, vasaltam, főztem, vizsgázni jártam. Mondták ugyan, hogy a gimnáziumot fele ennyi energiával csinálhattam volna végig, de Balassagyarmat mesz- sze van. Oda a gyerekek miatt nem tudtam menni. Persze, nem bántam meg, falusi lány vagyok, szeretem a mezőgazdaságot. A technikusi oklevél megszerzése után, egy kis szünet következett. Közben gazdálkodási előadó lett. ö intézte a tanácson a pénzügyeket. Jött a költségvetés, a kiutalások, számok, és mindig csak számok. Sokszor vitte haza az iratokat és égette késő estig a lámpát. Beiratkozott a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre, ami újabb három évi tanulást jelentett. Amikor, arra kérték, vállalja el a titkári beosztást, egy pillanatig talán habozott. Döntenie kell birtokháborítási, szabálysértési ügyekben. És bármennyire igazságos is a döntés, az egyik fél soha sincs megelégedve... Ennek ellenére Valikát Nagylócon becsülik és szeretik. Még azok is, akiket esetleg megbüntetett. A szobáját gyakran keresik fel a falubeliek. Sokszor jönnek tanácsot kérni családi ügyekben, ha baj van a férjjel, a gyerekekkel, el kell intézni ezt, vagy azt. Tanácsot adni sem könnyű. Mint ahogy komoly és szép feladat fiatal házasokat elindítani a közös útra. Mert Valika egyúttal az anyakönyvvezető is. A tanulásnak még mindig nincs vége. Levelező úton végzi el a tanácsakadémiát. — Nem is baj. A tanulást nem szabad és nem is lehet abbahagyni, Ma már egy tanácstitkárnak olyan sokrétű és szerteágazó a munkája, hogy a húszéves gyakorlat ellenére sem ártanák az újabb ismeretek. De így van rendjén, pontosan ez a szép a mi munkánkban ... Csatai Erzsébet Kerülték őket Irigy szomszédok Két irigy ember lakott egymás szomszédságában, s annyira irigykedtek egymásra, hogy szinte belesárgultak. Ha az egyik egy jobb falatot evett, a másikat a hideg rázta. Ha meg a tyúkja veszett el valamelyiknek, a szomszédja egész éjjel kacagott alvás helyett. Békétlen emberek voltak, kerülte mindenki. Egyszer az egyik elindult az erdőbe, gombát szedni. A másik máris a nyomába eredt, hogy megtudja, mi járatban van. Hamar észrevette az első, hogy a szomszédja utána settenkedik, így hát csak mind beljebb és beljebb ment a sűrű erdőbe- s ha látott is itt-ott néhány gombát, nem nyúlt hozzá, nehogy a szomszédja is szedjen. Hát csak loholt a sűrű fák között, míg el nem fáradt. Akkor aztán megfordult, és indult hazafelé. Hanem a másik elébe toppant, és ráripako- dott mérgesen : — Mi dolog ez, hogy járatod velem a bolondját ? Egy fél napom ment kárba, miattad! Mond meg, miféle kincseket keresgéltél ? De az nem mondta meg, így hát nagy csetepaté tá- * madt közöttük, és úgy veszekedtek, . hogy az egész erdő visszhangzót! Ekkor — honnan, honnan nem —, előttük termett egy öreg anyóka. — Én az erdők öreganyja vagyok — mondotta —. s amiért irigy patvarkodással megzavartátok az erdő békés csöndjét, megbüntetlek benneteket. Hanem ez a büntetés nagyon furcsa lesz. Kíván* nattok tíz aranyat, de a másik eggyel többet fog kapni. Az erdők öreganyja eltűnt, s ők felcsillanó szemmel néztek egymásra. Aztán várták* iiogy a másik kezdje el a kívánságot, de egyik sem szólt egy szót sem, nehogy a másik egy arannyal jobban járjon. Késő estig nem kívánta egyik sem, se másnap, sa harmadnap olyan irigyeK voltak. Zsombok Zoltán ÁL blokkíüzetét az idősebb. A fényképész diszkréten elvonul, a nővér megigazítja a párnámat, 6 nem tudom, miért, de ujjaival megfenyeget, ö is kimegy. — Mit mondhatnék magamról? Senki sem születik bátornak. Egyetlen hős sem. Mindig féltem, a fronton is... Csakhogy az ember intelligenciája legyőzi a félelmet és ezzel a cselekvőképességét megszabadítja az ólomsúlyú béklyótól. A fronton is előrementem, pedig valójában érzéseim hátrafelé húztak. S a roham előtt a nagy adag rum sem tudott befolyásolni. Az is arra serkentette véremet, hogy visszafelé szaladjak, mert élni szép, élni jó. Azután előrementem, mert a fronton ez volt a becsület. Mondom, e bátorság tulajdonképpen egy erkölcsi torna, hosszú tréning következméOM nye. Fél az ember, de a pavlovi reflexek működésbe lépnek, s ha kell, beugrik a kútba is valakiért. , Láttam, szavaim az újságírónak nagyon tetszettek, 6 örültem én is, hogy nem beszéltem össze marhaságokat. A cikkben imitt-amott volt egy kis túlzás, elírás, egyébként jó volt. A megmentett kis sráccal együtt benne volt a képünk is. Csak a címe nem tetszett: „Kiss János tisztviselő — a gyáva hős”. Igaz, a gyáva szót idézőjelbe tették, de mégis... Az ünnepségre, amelyet a vállalatnál rendeztek, meghívták a gyermek szüleit is. Feleségem meglepett egy fehér nyloninggel, amiben fölöttébb kellemetlenül éreztem magam. Az igazgató hősnek nevezett, a megmentett gyermek anyja könnyezve megcsókolt, az apa kezemet szorongatta. Pénzt és kitüntetést kaptam, s láttam, hogy a feleségem már most kevesli ezt, mert arról nem esett szó, hogy elő is léptetnek. Mondták, szóljak néhány szót. Felálltam. — Mit mondhatnék magam-i ról? Senki sem születik bátornak. Egyetlen hős sem. ★ — Na, Kiss kartárs, maga igazán egy álomkóros gyáva kukac. Mindig alszik. Alacsonyabb munkakörbe helyezték, a nyilvánosság előtt megszégyenítették, s egy szót 6e mert szólni. Az értekezletnek vége volt,’ álmom tovaszállt. Felálltam én is, s kifelé tartottam a teremből. Aki az imént megtisztelt, az Mancika volt a számlázásból. Jó lány. csak egy kicsit kotnyeles... Suha Andor NÓGRÁD — 1972. szeptember 3., vasárnap &
