Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)
1972-09-24 / 226. szám
Hazatérés Közeledik a front, már erősen hallatszik az ágyúk dörgése. A németek elözönlötték a falvakat, az utakat. Az országúton két vasutas beszélget: „... bár már itt lennének az oroszok, és vége lenne ennek disznóságnak”. Baglyaspuszta, Romhány. Hozzánk csatlakozik 28 főből álló német fogságból szökött orosz csoport. Erdészház és festői környezetben a völgy katlanban a stílusos Légrády-vadászkas- tély. A kastély földszintjén kényelmesen berendezett fogadóterem, kandalló, szarvasagancsok. Szinte hihetetlen csend és nyugalom fogad minket. A parancsnokság itt rendezte be hadiszállását. Minden reggel megérkezett a friss tej, fehér kenyér és az élelem. A völgybejáratot őrség őrizte, és a felderítő csoportok egymás után indultak a környező falvakba, majd hozták a híreket... Újabb tartózkodási helyünk Abroncsospuszta volt, ahol rendkívül szívélyesen fogadtak minket. Itt csatlakozott hozzánk a ragyolci fegyveres csoport: — Györk Lajos, Benyus János. Ferénc nevű fiával, György Béla, Bodnár László, Novák Béla — Bandúr Gyula vezetésével. Csoportunk, amely Magyar- országra való érkezése alkalmával 28 főt számlált,' rövidesen mintegy 450 főre növekedett. Nagymedvespusztán, Csoma- telken 30, Vidosszapusztán 40 fő csatlakozott egységünkhöz, ök helyben maradtak és állandó Kapcsolatot tartottak fenn az egység törzsével. Abroncsospusztán üzembe helyeztük a rádiót és felderítőink naponta vitték a hírt a lakosságnak az eseményekről... December 26-án a szovjet hadsereg elfoglalta Salgótarjánt. Hajnali 3 órakor az őrség jelentette, hogy nagyobb német gyalogos egység közeledik — mint később kiderült, egy SS zászlóalj. Az egységet gyorsan riadóztatták. De a németek már egészen megközelítették a tanyát. A házakból kiugró partizánok lövöldözni kezdtek. A németek egy csoportja behatolt a tanyába, de Nógrádi alezredes és Lap- sov százados géppisztolya végzett velük. A németek nem számoltak a partizánok ittlétével. Pánikszerűen menekültek, és nemsokára tisztjük parancsára csatárláncba fejlődtek. Világos volt, hogy támadásunk nem léphet fel sikerrel nyílt terepen a sokszoros túlerőben levő fegyveres erővel szemben. Az egyik géppuska a másik után kezdte szórni a tüzet,. és nemsokára megszólaltak a német aknavetők is. Egységünk két részre szakadt és felhúzódott a Monosza-hegy Oldalára. Erdőben folyt a harc tovább a felbukkanó német csoportokkal. A mi részünkről 11 elv- társ esett el, köztük olyanok, mint a fiatal Bandúr Árpád és Valasek József, a munkás- mozgalom régi harcosa... Felderítőink többször tűzharcba kerültek a németekkel. Ekkor halt meg Vecsere zászlós, aki mindvégig velünk volt. A helyzet tarthatatlan . volt. A parancsnokság harmadnap úgy határozott, hogy fegyveres erővel kell áttörni a frontvonalat. Délután észrevettük, hogy egy nagyobb csoport közeledik felénk. Tüzelőállásba helyezkedtünk és akkor láttuk meg, hogy a csoport élén és hátul felderítőink haladnak, és három ismeretlen öltözetű katonát hoznak magukkal. Kiderült, hogy ezen a fronton a román hadsereg támadott, és előőrsük találkozott a mi csoportunkkal. Egy óra múlva a területet elözönlötték a román katonák, egymás után hozták a telefonvezetékeket és tisztították meg a környéket. Minket a parancsnokságra vezettek, és végre hozzájutottunk egy darab kenyérhez és jó sűrű babfőzelékhez. Másnap jelentkeztünk a Vörös Hadsereg parancsnokságánál. így ért véget két és fél hónapos utunk ... (Részletek a „Harcok, emlékek” című gyűjteményeskötetből.) A névadó: " .: ‘ — r>::A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, a párt fáradhatatlan tagja, a dolgozók következetes segítője és bá- torítója volt Nógrádi Sándor. Melegszívű, igaz forradalmár, akit a munkások és parasztok, de az értelmiségi dolgozók is mélyen a szívükbe zártak. Emlékeink még teljesen f jissek, szinte el sem akarjuk hinni, hogy 1971. január 1-én eltávozott tőlünk. Mélyen szántó gondolatai, tanácsai, a mozgalomban szerzett tapasztalatai és harcos életútja kimeríthetetlen példatár számunkra. A felnövekvő nemzedék, de az idősebb generáció is sokat meríthet hazáját szerető bátor tetteiből, kommunista helytállásából, a szocializmus ügyéért való lelkesedéséből. Emberi tulajdonságai lenyű- gözőek. Soha nem volt hivalkodó, mindig a szerénység jellemezte. Nógrádi Sándor sem született forradalmárnak, mint ahogy senki. Az élet, a küzdelem, a kizsákmányolás ellen vívott harc, az új szocialista társadalom megteremtésén és védelmén való munkálkodás formálta azzá. Életútja nagy tettekben olyan gazdag, hogy az ember szeretné történetét úgy leírni, mint valami legendát. A megye szülötte Nógrádi Sándor 1894-ben, az akkori Nógrád megye kis községében, Füleken, szegény családban született. A munkásember gyermeke gyorsan megismerkedett az élet nehézségeivel. Iskoláit nehéz körülmények között Szécsényben és Losoncon végezte. Mivel továbbtanulásra nem volt lehetősége, dolgozni ment Budapestre, ahol a villanyszerelő és esztergályos szakmát sajátította el. Nagy érdeklődést tanúsított a munkásmozgalom iránt. Különösen a Guten- berg-otthonban, Bokányi Dezsőtől és Kunfi Zsigmondtól hallott előadások gyakoroltak rá nagy hatást. A marxista eszmékkel való ismerkedése a fiatal munkás tevékenységét erősen meghatározta. Egyre világosabbá vált előtte, hogy a világ gazdagokra és szegényekre oszlik. Forradalmi nyiladozása során mind jobban felismerte a proletár összefogás és a marxista eszme óriási erejét. A dolgozók körében jelentős politikai felvilágosító munkát végzett, és több tüntetésben, sztrájkmegmozdulásban vett részt. Budapestről visszakerülve a losonci gépgyárban dolgozott és a munkások főbizalminak választatták. A Tanácsköztársaság kikál- tásának évében ismét Budapestre került dolgozni, ahol belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Az 1919- es nagy történelmi esemény óriási hatással volt rá, és önként jelentkezett a Vörös Hadsereg soraiba. Az intervenciós csapatok elleni, küzdelemben hősies helytállásról tanúskodott. Illegalitásban A Tanácsköztársaság leverése után ismét Nógrád megyébe került, ahol üzemi munkásként dolgozott. Az ellenforradalmi rendszer rendőrei több esetben letartóztatták és kommunista tevékenység miatt a bíróság is elítélte. Az örökös veszély és kiszolgáltatottság, a terror és a'börtön sem törte meg. Vállalata az illegális munka minden nehézségét. Az első proletárállam leverése utáni időszak alatt végzett tevékenységéről a következőképpen szólt: „a húszas években a Cseh Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára voltam, szerkesztettem a Vor- wartset. Később illegalitás és börtön Romániában, illegalitás és börtön Csehszlovákiában. Párizsban a fasizmus és a háborúellenes világbizottság titkára voltam.” Szerte Európában következetesen száll szembe az emberiségre törő fasizmussal. Nógrádi Sándor a szó szoros értelmében internacionalista volt. Együtt örült minden néppel az eredmények láttán, de együtt érzett akkor is, ha kudarcok érték a munkások harcát. Állandóan képezte magát, és figyelemmel kísérte nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi munkásmozgalom harcát is. Sokat tett azért, hogy nagy műveltségű, igaz harcosa legyen a mozgalomnak. Ilyen nagyszerű felkészültség mellett vált lehetővé, hogy a párt megbízza a Moszkvából sugárzó Kossuth rádió egyik szerkesztői munkakörének betöltésével. A partizánishola vezetője A második világháború idején a Magyar Kommunista Párt Külföldi Bizottsága megbízása alapján a magyar hadifoglyokból partizánosztagokat szervezett, amelyek kiképzésében mint a partizániskola magyar tagozatának vezetője, hatékonyan részt vett. Arra törekedett, hogy a partizánok minél jobban felkészüljenek a fasizmus ellen folytatott fegyveres harc megvívására. Olyan nagyszerű partizánokat nevelt, minit Úszta Gyula, Szőnyi Márton és még sokan mások, akik minden időben tudták, mit kell cselekedni. Nem tudott azonban megbarátkozni azzal, hogy csak távolról vegyen részt a par- tizánharcban.' Engedélyt kért és vállalkozott, hogy egy csg- porttal a salgótarjáni szénmedencébe jöhessen, és segítséget nyújtson az itt szerveződő partizáncsoport munkájához. „Emlékeim” című könyvében így írt erről: ...„Ügy határoztunk, hogy én is a szlovák bázisra szállók le. Hatod- magammal letettem az esküt, és október 8-án este 6 órakor gépre szálltunk... Valamivel 9 óra előtt Zólyom és Besztercebánya között kötöttünk ki a három tölgyesnél.” Nógrádiék a repülőtérről a Voljanszkij százados parancsnoksága alatt álló szlovák partizándandárhoz mentek, hogy megbeszéljék az együttműködést. A szlovák partizánvezetők összekötőt jelöltek ki a magyar partziánokhoz. A magyar csoport azonnal támogatást kért, hogy a Ki- jevben meghatározott feladat értelmében a lehető leggyorsabban eljusson a palgótarjáni szénmedencébe. Az Ipolyon azonban csak december 7-én kelhettek át, mert a németek erősen megszállták Zólyom környékét, és szinte lehetetlenné tették a mozgást. A Nógrádi Sándor által vezetett partizáncsoport tudatában volt, hogy a Salgótarján környéki hegyek tele vannak ellenállókkal; fegyveres bányászokkal, munkásokkal, parasztokkal és szökött katonákkal, azért sietett ide. Nem volt tehát véletlen, hogy Nógrádi Sándor partizánjai Salgótarján vidékét választották harci terepként. E vidék népének nagy forradalmi hagyománya a legjobb biztosíték volt arra, hogy a tömeges partizánharc itt jó talajra talált, eredményes volt, a régieket új, hősi hagyományokkal gazdagította. Nógrádi Sándor a határon való átkelés után a Karancs hegységben állította fel harcálláspontját, és ott alakult egységgé a szétszórtan tevékenykedő több kis partizán- csoport. A partizánegység szervezésében, ellátásában a munkások, parasztok, elvtársak, ismerősök és jóbarátok a lehetőséghez mérten minden segítséget megadtak. A partizánok sokoldalú felvilágosító munkájukkal, példamutató magatartásukkal, bátor helytállásukkal és az ellenség ellen vívott fegyveres harccal joggal vívták ki a dolgozó nép elismerését. A harc nem ért véget A szovjet hadsereg felszabadító hadműveletei során kiűzte hazánkból az ellenség erőit. Az év utolsó napián véglegesen elhallgattak a Nógrádi Sándor, a partizán 1945 februárjában több mint húszezer dolgozó előtt szólt először a salgótarjániakhoz, a megye munkásaihoz Nógrádi Sándor. Később még többször találkozott a salgótarjániakkal. Képünkön: Nógrádi Sándor elvtárs, egy salgótarjáni nagygyűlés szónoka fegyverek a Cserhát, Mátra és Karancs koszorújában elterülő nógrádi szénmedence területén. A fegyverek elhallgattak, de a harc nem ért véget. Nógrádi Sándort ismét fontos posztra küldte a párt. Észak-Ma- gyarországon, mint a KP területi titkára három megyében — Borsod, Heves, Nógrád — szervezte a pártot, az újjáépítést, a termelést, az új élet kibontakozását. Az elmúlt negyedszázadban a szocialista építőmunka legnehezebb pontjain kapott beosztást. Volt iparügyi államtitkár, a néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, a honvédelmi miniszter első helyettese. A személyi kultusz következtében felelős posztjából leváltották, és nagyköveti munkával bízták meg, ahol szintén felelősség- teljes munkát végzett. A Magyar Szocialista Munkáspártban hosszú ideig a Központi Ellenőrző Bizottság elnöki tisztét töltötte be, és haláláig tagja volt a Központi Bizottságnak. A párt bármilyen munkát bízott rá, mindig a dolgozó emberek érdekeinek képviseletét, az ifjúság iránti szeretetét tartotta szem előtt, tevékenységre serkentő optimizmusával, kommunista tisztaságával, az ügy iránt érzett felelősségével. Nógrádi Sándort szűkebb hazájához, Nógrád megyéhez ezer és ezer szál kötötte. Legnagyobb munkája közepette sem feledkezett meg a megye dolgozóiról, bányászairól, ö volt az első szónok a felszabadulás után, akinek 1945 februárjában a salgótarjáni főtéren húszezer ember hallgatta lelkesítő szavait, ö volt az első, aki segített a nógrádi bányászoknak a széncsaták idején. Segített a megye vezetőinek a politikai munkában, a vezetés, irányítás kialakításában, az új élet formálásában. Mindig érdekelte a megye sorsa, helyzete és fejlődése. Gyakran találkozott régi harcostársaival, munkásokkal, parasztokkal, vezetőkkel, szenvedélyesen elbeszélgetett velük, és szívesen cserélte ki gondolatait. Az emberek szerették, mert igaz kommunista, szerény, közvetlen elvtárs volt. Mindig kifogásolta a nagyhangúságot, a kérkedést, a szerénytelenséget. Az eredményeket soha nem a személyekhez, haneip a párt, a munkásosztály, a dolgozó nép nevéhez kötötte. Igaz kommunista erényekkel rendelkezett, emberi módon élt és dolgozott, azért vált a párt és a munkásmozgalom felejthetetlen harcosává. Emlékét őrizzük Emlékét Nógrád megyében az MSZMP megyei bizottságának mély emberséget 'és tiszteletet sugárzó állásfoglalása alapján híven megőrizzük. A nógrádi partizánok hősi harcának emlékére már korábban, 1962 őszén márványtáblával jelölték meg a ka- rancsberényi vadászházat, a partizánegység egykori harc- álláspontját. Két évvel később, 1964-ben Ipolytarnóc határában, ahol 1944-ben magyar földre léptek, emlékművet állítottak. Salgótarján fel- szabadulásának 25. évfordulóján a hála jeléül a város legszebb részén állították fel a partizánok emlékművét. A * megye felszabadulásának negyedszázados évfordulóján emlékmúzeummá rendezték be a karancsberényi vadászházat, az egykori partizántanyát. Majd 1971. szeptember 29-én, a fegyveres erők napján a nagy múltú objektumot Felszabadulási és Partizán Emlékmúzemmá avatták. Az elmúlt hónapokban úttörőcsapatok, szocialista brigádok és középiskolák választották magukénak Nógrádi Sándor nevét. Tevékenységéről és munkásságáról már több tanulmány, valamint memoáranyag látott napvilágot. A salgótarjáni járás munkásőrségének első zászlóalja úgy határozott, hogy a mai napon felveszi Nógrádi Sándor nevét. A zászlóaljnak szinte minden tagja azon a területen él és dolgozik,. ahol egykor a partizáncsoport tevékenykedett. Munkásőreink az eszme és a harc hű követőinek vallják magukat, akik a párt katonáiként harcolnál* a szocializmus teljes győzelméért és a szocialista haza védelméért. A megye nagy szülötte, Nógrádi Sándor emléke és harcos életútja felelősségteljes munkára, szilárd helytállásra, szerénységre, a munkásosztályhoz és a párthoz való hűségre kötelez minden becsületes dolgozó embert. Dr. Szomszéd Imre J NÓGRÁD -- 1972. szeptember 24., vasárnap $
