Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

Rossz uezetékhuBo^fil — bonyodalmakkal Mikor le** a* ígéretből valóság? Kitől, í mit kérdezne? TESSÉK, A 1 lilA SZ A pásztói ÁFÉSZ főkönyve­lőjének kérdése: — Mikor számolják fel a tarjáni cigánytelep városképet csúfító épületeit? Választ, a Salgótarjáni vá­rosi Tanács VB igazgatási osz­tályának vezetőjétől, dr. Szíj- jártó Antaltól kaptunk: — A megyei tanács határo­zata alapján a Pécskő úti ci­gánytelepet a negyedik ötéves terv végére, tehát 1975-re fel , kell számolni. A Salgótarjáni városi Tanács igazgatási osz­tálya jelenleg az előzetes fel­méréseket végzi a szanálási Új altatási módszer A párizsi Necker kórház urológiai osztályán elektro­mos áram segítségével új al­tatási módszert alkalmaztak. Gyenge intenzitású egyen­áramot alkalmaznak. Az áram a szemöldökök között elhe­lyezett katód és a halánték­csontok kidomborodó részein elhelyezett két anód révén ke­rül a beteg szervezetébe. A Necker kórház urológiai osztályán a sebészek mái nyolc súlyos műtétet végeztek elektromos altatással. Az ope­rált betegek életkora 23—63 év. Egy-egy műtét 2 óra 10 perctől 5 óra 10 percig tar­tott. Az , előzetes beható ideg- gyógyászati és más irányú ki­vizsgálás eredményeként az elektromos áram bevezetése alatt nem mutatkoztak mel­léktünetek (vérnyomás-inga­dozás, izomösszéhúzódás sí,b). A műtét befejezése után a betegek kinyitották a szemü­ket, válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre, és nem éreztek semmilyen fájdalmat. Hat beteg a műtétet követő egy napon át még gyenge elektromos altatást kapott, és így nem kellett nyugtatókat, vagy altatókat adni nekik. A módszer tökéletesítése céljából tovább folytatják a vizsgálatokat és a kísérlete­ket. Megjelent a Jelenkor A folyóirat hagyományos Interjúsorozatában ezúttal Vas Istvánhoz látogatott el Bertha Bulcsu. A beszélgetéshez kap­csolódik Vas István: Hát nem furcsa? c. költeménye. A lírai rovatban emellett többek között Bertók László, Dalos György, Káldi János, Orsovai Emil és Pákolitz Ist­ván verseit olvashatjuk. A költemények jelentős ré­sze a Dózsa-évforduló ihleté­sében született. Figyelmet érdemel Várko- nyi Nándor:,Pergő évek című önéletrajzi írásának részlete, valamint Granasztöi Pál ,',Vá­rosok, álmok, zene” című írá­sa. „A föltámadt magyar közép­kor” címen Juhász Ferenc írá­sát olvashatjuk Móser Zoltán esztergomi fotókiállítása kap­csán. A szám illusztrációi be­mutatják a fiatal művész kö­zépkori műemlékekről készüli fotóinak jelentős darabjait. Az irodalmi tanulmányok sorában érdeklődésre tarthal számot Loránd Imre „Köny­vek, könyvterjesztők és olva­sók” című írása, valamint Po. mogáts Béla összefoglalása a derékhad prózaíróiról. A szám kritikai rovalából kiemelkedik Futaky Haj na Költészet és megismerés című írása, melyben Devecseri Gá­bor, Somlyó György és Szécsi Margit új verseskötetéit elem­zi. ütemterv elkészítéséhez, mely­nek alapján 1973—74—75-ben az osztály igyekszik végrehaj­tani az ide vonatkozó határo­zatot. ★ Tolnai Gábor, a salgótarjá­ni síküveggyár pártbizottságá­nak titkára kérdezi: — Mikor rendezik végre Salgótarjánban a főteret, med­dig tartanak a csatornázási, felújítási munkálatok? A Salgótarjáni városi Ta­nács műszaki osztályától az alábbi választ kaptuk: Szentgyörgyi Dezső sokol­dalú ember. Ért a kőműves­mesterséghez. a tetőfedéshez, a szobafestéshez, a padlásta- pasztáshoz, és még sok min­den máshoz is. Sokirányú te­hetségét nem akarta egyfajta munkában elsorvasztani, ezért 1972. április 2-a óta nem vál­lalt állandó munkát, csak al­kalmiakat. Volt persze ennek az életmódnak még egy „mel­lékes” haszna is: nem fizetett tartásdíjat két kiskorú gyer­mekéért. Pedig már elítélték egy ízben tartási kötelezettsé­gének, iszákos életmód miatti elmulasztása miatt és nem csak ezért: közveszélyes mun­kakerülésért és lopásért is. Ami azt illeti, már ezt az ítéletet megelőzően sem volt feddhetetlen jellemű; 1967- ben súlyos testi sértésért és lopásért is elítélték, de a ki­szabott hathónapi szabadság- vesztést háromévi próbaidő­re felfüggesztették. Miután a próbát nem állta ki. a kiszabott szabadságvesz­téseket összbüntetésbe foglal­ták. 1972. február 29-én fel­tételes szabadságra bocsátot­ták, de ekkor le kellett tölte­nie a rendőri felügyelet sza­bályainak megszegése miatt kiszabott elzárást. így tény­legesen április 2-án szaba­dult. Ekkor kezdett alkalmi munkák után nézni. Az ezek­kel keresett pénzt azonban kevésnek találta, és ezért más módszerhez folyamodott. Há­rom hete volt szabadlábon, amikor Pintérpusztán össze­találkozott Jávorcsik Miklós­sal. akinek eladásra kínálta pulóverét potom harminc fo­rintért. Az üzlet létrejött, megjtták rá az áldomást. De Szentgyörgyi ragaszkodott hozzá, hogy ne a kocsmában fogyasszák el az italt, ezért kimentek a helyiségből, és leültek a vasúti töltés mellé. — A főtér rendezésének ki­viteli munkái körülbelül a jövő hét folyamán kezdődnek. A csatornázási, felújítási munkálatok sem sokáig tarta­nak már, ugyanis ez a mun­ka napjainkban erősen a vég felé közeledik. Mivel azonban az építők már nagyon kint vannak az úttengelyen a közmű építésével, s a forgal­mat leállítani, vagy terelni nem lehetett, nem tudtak a kívánt ütemben haladni a csatornázási munkálatokkal.- tj — Jávorcsik hamarosan elálmo- sodott. „üzletfele” pedig biz­tatta. hogy aludjon csak. Mi­re azonban felébredt, „őran­gyala” eltűnt mellőle, és vele együtt Jávorcsik kalapja, há­tizsákja. golyóstolla, pénztár­cája és az újonnan vásárolt pulóver is. Ezután Szentgyörgyi régeb­bi ismerőséhez, Dányi István­hoz ment. és két napig nála maradt. De innen sem távo­zott üres kézzel; a vendég- barátságot úgy hálálta meg. hogy elvitt magával egy inget és egy pulóvert. A Salgótar­jáni Járásbíróságon tartási kö­telezettség, munkakerülő élet­mód miatti elmulasztásával, és kétrendbeli lopással vádol­ták. T — A vádat megértettem, bűnösnek érzem magam — mondja tettét büszkén vállal­va Szentgyörgyi. Azután hoz­záfűzi : — De nem minden vádpontban. Így többek között nem érzi magát bűnösnek a terhére rótt lopásokban, azt állítja, hogy Jávorcsiktól békében el­vált, de később újra arra ha­ladva látta, hogy az á töltésen hagyta holmiját. Természete­sen magához vette a „talált" tárgyakat. A másik ügyről ezt állítja: — Az inget és a pulóvert Dányi István adta nekem használatra, mert az én in­gem eléggé el volt piszkolód­va. Dányi azt mondat, vessem le, mert a lánya kimossa, ad­dig hordjam azt az inget, amit ő adott Szentgyörgyi Dezső salgó­tarjáni lakost halmazati bün­tetésként egy év és négy hó­nap fegyházzal sújtották, és kizárták a feltételes szabad­ságra bocsátás kedvezményé­ből. ,4 ' l:J. Sz. K. Otthon szívesen segítek NEM AKAROK frázisokkal, közhelyekkel példálózni, de ezúttal minduntalan egy köz­mondás jár az eszemben: „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.” Agyonhasznált, elcsé­pelt, kicsit naiv közmondás ez, ám igaz. Általában nem olyankor jut eszükbe, ha ígé­retet kapunk és az be is tel­jesül. Az esetben használjuk, ha ígéretet kapunk ugyan, de a megvalósítás elmarad. Nos, Magyarnándorban az a „veszély” áll fenn. hogy egy kapott ígéret nem teljesül. Mert aki ígért, maga is ígére­tet kapott, s miután a neki tett ígéretből semmi sincs, hát maga is az ígéret megszegője- ként kerülhet bírálatra. De ne játszadozzunk a sza­vakkal, nézzük miről is van szó? Magyarnándorban a jelölő gyűlések idején a tanács ösz- szegyűjtötte a közérdekű beje­lentéseket (egy nagy füzetre való lett), gondosan mérlegel­te, szortírozta azokat, és fon­tossági sorrendbe állította a különböző problémákat. Utak felújítása, járdásítás, óvoda- ég iskolaszépítés, a vízellátás; tehát a falvakban általános gondként jelentkező, minden­napos beszédtémák kerültek a már említett füzetbe. Volt azonban egy több embert is érintő bejelentés, amely fon­tosságánál fogva a „sürgősen- elintézendő” ügyek listájára került. A falu több utcájának lakói elpanaszolták, hogy baj van a villanyvezetékekkel. A Dózsa György, a Hársfa, a Pe­tőfi és a Táncsics út lakói — hatszáz emiber — nem tudják zavartalanul használni villa­mossági cikkeiket, rádióikat, tévéiket, mosógépeiket, porszí­vóikat. Sok esetben egyáltalán nincs áram az említett terü­leteken. A község vezetői a jelölő gyűlések után 1970. februárjá­ban értesítették az illetéke­seket, az ÉMÁSZ balassa­gyarmati kirendeltségét a problémáról. Az ÉMÁSZ elő­ször szóbeli ígéretet adott, majd helyszíni szemlét tartot­tak a községben és megállapí­tották, hogy a panasz valóban jogos (erről jegyzőkönyv is készült). A községi tanács 1972. márciusában megkapta a já­rási hivataltól a területfel­használási engedélyt, mely szükségeltetett a munka meg­kezdéséhez. EZZEL A FORMASÁGOK — akkor azt hitték — el is intéződtek, kezdődhetett vpl- na a munka. Miután az ÉMÁSZ nem jelentkezett, a magyarnándori tanács elnöke 1972. június 29-én írásban kér­dezte meg az ÉMÁSZ-tól, a korábban készült jegyző­Fotó; Kulcsár József könyvre hivatkozva: mikor kezdik el a munkát a falu­ban? A válasz július 21-én érke­zett meg, amelyben az ÉMÁSZ közölte, hogy a -re­konstrukciót az 1972. évre ter-i vezték. Megnyugodtak a tanács ve­zetői, az érintett utcák lakói. Szeptember hetedikén aztán megjelent az ÉMÁSZ egy kép­viselője és közölte a tanács vezetőivel, hogy a felújításból pénzhiány miatt egyelőre nem lesz semmi. Ezek után a ta­nács elnöke még egy szemé­lyes látogatást kísérelt meg, ettől azonban nem lett oko­sabb. Eddig a szövevényes ügyin­tézés, a levelezések története. Gyurek János, a Magyar­nándori közös községi Tanács elnöke: — Rövidesen elérkezik a számvetések ideje; pár hónap múlva ismét .választásokra ke­rül sor, amikor összegezzük a végzett munkát, értékeljük, hogy mit sikerült megvalósí­tani az ígéretekből. Nagyon kellemetlen, hogy éppen az egyik legégetőbb problémát nem sikerült megoldanunk. Mert-a jelzett utca lakói nap­ról napra, estéről -estére érzik ezt a hiányosságot. A lakók maguk is felajánlották anyagi hozzájárulásukat; önkéntes községfejlesztési hozzájárulást gyűjtöttünk. Még az idős, nyugdíjas bácsi is adott ötven forintot a havi .450 forint nyugdíjából erre a célra. Félreértés ne essék. A Ma. gyarnándori közös Tanács ve­zetői nem azért szorgalmazzák a vezetékhálózat rekonstruk­cióját még a választások előtt,, hogy valamiféle presztízs- veszteségtől tartanak. Ami a pénzükből és az erejükből tel­lett azt megoldották. Cserhát- haláp közvilágításának felújí­tására 157 ezer forintot fordí­tottak, 750 ezer forintért utak épültek Mohorán, ugyanitt 125 ezer forint ment az óvoda ja­vítására. Magyarnándorban fél* milliót költöttek az iskola bő-, vítésére. Vagyis a tagközségek lakóinak nagyobb kívánságai mind teljesültek. Csupán a villanyhálózat rekonstrukciója ügyében nem történt semmi. Azon kívül, hogy az ÉMÁSZ ígért a tanácsnak, a tanács pedig a lakosságnak. HOGY AZ ÍGÉRETBŐL mi. kor lesz végre valóság? Erre a kérdésre csak az ÉMÁSZ il­letékesei tudnak pontos vá­laszt adni. A község lakói ezt kíváncsian — és egy -kissé tü­relmetlenül! — várják. V. Kiss Mária A héten történt Kéményseprőt látok••• — HA MOST nem lesz tömény szerencsénk, akkor soha! — szólt meggyőződéssel asztaltársam, a -szécsényi 'Omnia • presszóban, vagy ahogyan a tábla nevezi: kávészalonban. Hátranézek abba az irányba, ahová asztaltársam. Négy kéményseprő ül le az egyik asztalhoz. Fiatalok, jó- kedvűek, rajta marad a szemük a csinos lányokon. Szemmel láthatóan hidegen hagyja őket,, hogy jövetelük meglehető­sen nagy felfordulást, keltett a presszóban. Többen gombjuk után kapkodnak, mások szemüveges ember után vizslatnak szemükkel. A négy fekete fiú — fekete ruha, itt-ott kis maszat —, kávét, kólát rendel. Megkérdezem, megengedik-e, hogy né­hány percre asztaltársuk legyek. Segítenek széket húzni as asztalhoz. — Mi az oka a nagy vidámságnak? — Fizetésnap van — újságolják. — Ma este emeljük fel a nagy pénzeket, s már előre iszunk a medve bőrére —, és nevetve mutatnak a szerény levekre. Koplányi József a rangidős, 28 évével kenterbe veri a többit. Koreny Pál ugyanis még csak a huszadikat „tapossa”, tőle egy évvel fiatalabb Poroszka József. Négyük, s,aligha­nem az egész vállalat „Benjáminja” Suth Tibor, éppen hogy 16 éves, kéményseprő „múltja” is alig egy hónapra tehető. — Eddig még tetszik — mondja Tibor. — Az a baj ezekkel a fiatalokkal, hogy hamar meg­gondolják — teszi hozzá a „korelnök”, Koplányi József. — Pedig szép szakma ez. Ű egyébként nem a kémények orvosának készült. Ki­csit a szülők akarata is benne van,, hogy mégis kéménysep­rő lett. Kitanulta a szakmát, a kéményseprő és cserépkályha- építő mesterséget, aztán már maradt. — Talán bravúrból... ki tudja? Gépkocsival járják a megyét, övék a balassagyarmati, a szécsényi és a rétsági járás, s ezeknek valamennyi kéménye. Hogy mégis hány kémény füstölög a három járásban? — Azt nem tudjuk, talán meg kellene egyszer számlál­ni. Az viszont tény, hogy nekünk egy hónapban háromezer kéményt kell megsepemi. Ez a normánk, teljesítményben dolgozunk. Lehet, hogy néhányan illetlenségnek tartják a fizetés után érdeklődni, én nem. Megkérdeztem hát a négy ké­ményseprőfiút is, vajon mit hoz ez a szakma a konyhára? — A tél a mi szezonunk — mondja Poroszka József. — Akkor megvan a háromezer, vagy még attól is több. Nyá­ron, sajnos, jóval kevesebb, az ember igyekezhet, hogy va­lami mellékest találjon. — Például mit? — Akadnak cserépkályha-javítások a régi kuncsaftok­nál ... Poroszka József sem kéményseprőnek készült, fényké­pész szeretett volna lenni. Aztán mégis itt kötött ki. — Itt is be kell menni minden házhoz — nevet. Elmondom a versikét: kéményseprőt látok, szerencsét találok! Soroljuk a szakmákhoz kapcsolódó babonaságokat, mint a gombfogdosás, a szemüveges ember keresése, a szá­molás. — Mint bennfenteseknek, mi a véleményük: valóban szerencsét hoznak? — Hogy hozhatnánk, mikor sokszor nekünk sincs! — nevet Koplányi József. — Na, vigyázzunk csak azzal a szerencsével — trom- folja le Poroszka József. — Az mindig attól függ, mihez kell... — Mi inkább azt mondjuk, akkor lesz szerencsénk, ha papot látunk — teszi hozzá Koreny Pál. Suth Tibor nem nyilatkozik szerencseügyben. Azt mond­ja, ő még kezdő, nem járatos a szakma berkeiben. Fizet. a négy fiú, szedelőzködnek, indulni kell. A né­hány perc alatt kiszusszantották magukat, a kémények nem várhatnak tovább. szemükkel kísérik a négy „szerencsefiát”. Egyikőjük gomb­ja lepattan, nem állta tovább a lelkes csavargatást. Végig­AZ OMNIÄBAN üldögélő vendégek forognak székeiken, gurul a presszó kövezetén. A zakó tulajdonosának ma nem volt szerencséje... Szendi Márta { NÓGRAD — 1972. szeptember 17., vasárnap 5 Visszalopta, amit eladott

Next

/
Oldalképek
Tartalom