Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-08 / 185. szám

/ Tanulságos kiállítás Képzőművész-amatőrök újabb bemutatkozása Szeged! levél A cigánybáró és az ifjúság máttnyal is találkozunk itt. Soós Károly Akt-ja és más tanulmányai jobbak, mint li­nói és metszetei, Krokiját is elfogadjuk. Még több fiatal is szerepel tanulmányokkal, Kúsz Jutkától és társaitól azonban a jövőben más mun­kákat is várunk. Csáki Pál faszobrokkal sze­repel (Földmérő, Vájártanuló, Bartók, Erkel, Magvető). Csá­ki Pál jó manuális készséggel rendelkezik, fogalmazásának finom érzékenysége is figyel­met érdemel. Még szívesen ta­lálkoznánk vele kiállításokon. A bányász képzőművészeti szakkör kiállítása érdemes arra, hogy megtekintsük, hi­szen olyan fiatalokról van szó, akik között olyanok is ta­lálhatók, akikről már most megállapíthatjuk: nem nélkü­lözik a tehetséget. Elsősorban ez kötelezi őket arra, hogy kitartó, szorgalmas munkával, sok-sok tanulással, s az alko­tó tevékenység iránti alázattal tevékenykedjenek a jövőben is a szakkörben. Tóth Elemér A képernyő előtt Üdvözlet, fiatalok! Az elmúlt hétnek minden részében és vonatkozáséban legigényesebb műsora pénteken este hangzott el, Miénk a szó... címmel két nagyszerű fiatal színművész, előadóművész1, lobba Gabi és Márton András adott ötvenperces irodalmi válogatást, jórészt alig ismert, vagy egészen ritkán hallott művekből, melyeknek megszólaltatása már önmagában dicsé­ri a vállalkozók bátorságát, érzékenyen kifinomult ízlését, ugyanakkor a tolmácsolás eszközeinek nemes egyszerűsége, önmutogatástól való tartózkodása arról tanúskodott, hogy ez a két fiatal nem olcsó sikerre vadászik. Ezzel a bizonyságté­tellel pedig nemcsak kortárs pályatársaiknak mutattak köve­tendő utat, de számos nagynevű művészünknek is. lobba Ga­bi és Márton András műsorában helyet kaptak nemcsak olyan irodalmi reprezentánsok, mint Czuczor Gergely, Vörös­marty, Devecseri és külföldi kiválóságok írásai, de népdalok, első világháborúból származó levéldokumentumok egyaránt, derűs és megindító, sőt, olykor megrendítő hangulatokat te­remtve, s e végletes hangulati hatásaikban is zárt műsoregy- eéget adva. A Mienk a szó... tulajdonképpen egy induló, ígéretes, új sorozat nyitánya volt - melynek célja alkalmanként két-két, pályája elején tartó fiatal, de már ismert, és tehetségét bizo­nyított színésznek fórumot adni kedves versei, jelenetei, dalai előadására. Csak köszönten! tudjuk a kezdeményezést - és vár­juk a mielőbbi, a látotthoz - hallotthoz hasonló színvonalú folytatást. A hétvég, a szombat, vasárnap szórakoztató műsorese­ményét ezúttal a Táncadlfesztivál '72 mellett a B 21. című, kétrészes tévéfilm kínálta. Radványi Dezső és Szemes Mari­anna közös krimivállalkozása sajnálatosan megmaradt a mű­faj magyar, sajnálatosan alacsony szintjén. A figurák oly­kor mulatságosan külsőségesek mintha az írók, a színészek, a - bűnözők, nyomozók karikatúráját kívánták volna nyújtani -, de itt szó sem volt paródiáról, csupán úgy sikeredett, aho­gyan sikeredett. Nem kell komolyan venni. (barna.) Jól tudom, ez már minden nyári nógrádi szokás, a sza­badtéri játékok időszakában sokan tekintenek Szegedre, néhányan nem is távolról, hanem el is látogatnak a Ti- sza-parti fővárosba. A feszti- válszervezés és -rendezés oiyan fokát sajátították el a szegediek, hogy százféle ren­dezvényeikkel az ország min­den részéből idecsalogatják a ráérőket. Operett vagy paródia A szegedi fesztivál két leg­nagyobb közönséget vonzó ese­ménye mindenekelőtt a ha­gyományos szabadtéri játék, megszokottan színvona­las műsorával, s az ifjúság szegedi találkozója. Mo6t is ez a két esemény vonzza és vonzotta a legtöbb vendéget a szegedi Széchenyi és Dóm térre. Különösen nagy érdek­lődés előzte meg Johann Strauss operettjét, A cigány­bárót, amely tudvalévőén egy romantikus Jókai-történetből készült szövegkönyvre épül. Az egyik fővárosi napilap ugyanis glosszában kifogásol­ta, hogy éppen A cigánybárót mutatják be a szegedi ifjúsá­gi napok idején, amikor tud­valévőén a nézők között sok olyan fiatal is lesz, aki még életében nem látott színhá­zat. A glosszát Szegeden nem fogadták egyértelműen, sőt többen voltak azok, akik el- hibázottnak tartották a kri­tikát, hiszen nem lehet va­lakit mindjárt az Othellóval. a zenés darbok, az opera szeretetére rábírni. Jobb az szerintünk, ha a vi­dám, látványos operettel kez­dik. hiszen ábécéismeret nél­kül nem lehet megtanulni ol­vasni. Kevesebben — s ta­lán kissé akadémikusán — a „magasabb színvonal” mellett törtek lándzsát. Aminek az lett a vége, hogy a kívülre- kedt közönség ölte egymást a jegyért A cigánybáró premi­erjére. Angyalok a bárányfelhőn Az érdeklődés természete­sen nem tulajdonítható egye­dül a vitának, hiszen már jó előre elfogytak a jegyek: A cigánybáró klasszikus ope­rett, amely állja az időt, és legalább úgy csábítja a né­zőket a Operaház vagy az Erkel Színház nagy színpadá­hoz, mint Szegedre. Igaz ugyan, hogy Szegeden mások a lehetőségek, így sokan azt is kíváncsian várták, hogy Szinetár Miklós, a rendező, hogyan alkalmazkodik a kü­lönleges körülményekhez. Vonzólag hatott a kitűnő sze­reposztás is Palcsó Sándor­ral, Házy Erzsébettel, Melis Györggyel, Szilvássy Margit­tal és Kibédy Ervinnel a főbb és népszerűbb szerepek­ben. Nos, a premier jókora meglepetéssel szolgált: Szine­tár fölvonultatta a szabadtéri sikerek szinte minden kellék­tárát: ágyúkat sütöttek el az egyetem órája fölött, a haza­Nógrádiak más tájakon Nógrád megyében rövid idő alatt értékes képzőművészeti bázis épült ki. Ezt elsősorban azok tudják megállapítani, akik sokat utaznak és Debre­centől a Balaton partjáig mindenütt találkoznak Nóg­rád megyei képzőművészek al­kotásaival. Szegeden, a nyári tárlaton is kedves meglepeté­sek fogadják a látogatókat. A külföldiek is jó szívvel és el­ismeréssel emlegetik Pataki József palóc tárgyú festmé­nyét. Lóránt János Nádas, Tengerpart és Erdőben című műveit, Jánossy Ferenc Ná­dasból című alkotását és Szat­mári Béla organikus formá­ját. A Csongrád és Inás me­gyei látogatók — talán jogo­san — a nógrádi alkotások közé sorolják Csohány Kálmán kiállított műveit is. 4 NÓGRÁD - 1972. térő cigánybáró bűvészi te­hetséggel virágot varázsol elő a császári biztos zsebéből, tü­zet fakaszt fokosából, galam­bokat eresztenek föl a ma­gasba, tűzijáték káprázata lepi el az eget és a császár- nő lovasfogattal érkezik a trónusa elé. Sőt, olyan bizarr ötlet is akad, hogy a mázsá- nyinak tetsző ágyúgolyókkal a huncut cigányok futballozni kezdenek. Mindez így össze­zsúfolva rendkívül giccse6, s bár a nézők egy csoportja megtapsolta a beparádézó lo­vakat, A cigánybáró őszinte kedvelőiben ez visszatetszést szült. Ámde Szinetár szándé­kosan kezelte giccsként az operettet, amit a díszlet már az első percben a közönség értésére adott, hiszen az első fénycsóvák bárányfelhőn ülő angyalkákat világítottak meg, s az angyalkák hárfát pen­gettek, vagy szerelmi nyilat lövöldöztek Ámorként. Hogy ehhez a rendezői fölfogáshoz mennyiben járult hozzá az előzetesen kialakult vita, ne­héz volna megállapítani. Annyi azonban bizonyos, hogy A cigánybárót nem le­het és 6zaban paródiaként kezelni, mert abból a Szege­den látott felemás mester­munka kerülne ki. Erő és egység Az ifjúság mindettől füg­getlenül jól szórakozott A ci­gánybáró előadásán, és más­nap alkalma nyílott komo­20. Szász órájára nézett. — Lassan éjfél lesz — és elfoj­tott egy ásítást. Hogy eljárt az idő! De hol lehet Éva? ... ■szász utálta a féltékeny át- Kozódásokat, nyöszörgéseket. Tűrhetetlennek tartotta volna Éva ügyeibe avatkozni, idejét számon kérni. Éva sem kén számon az övét. Ez kapcso­latuk kezdetén már így ala­kult. Megállapodtak ebben, es állták a szavukat. Leg­alábbis Szász így képzelte. Egyik pillanatban abszolút idegenek, a másikban olyan bizalmasak voltak, hogy an­nál közelebb két ember nem is kerülhet egymáshoz. így indult szerelmük, s ez meg- szaota további sebességük mutatóit, egymással szembeni lehetőségeiket. Miijdegyikünk független, de tisztességesen független — mondta neki Éva, és neki nagy kő esett le a szívéről. Nem szeretett volna külön energiát fordítani a szerelmi hűség körüli bonyodalmak bogozására. — De mindegyikünk rög­tön szól, ha valaki közbejön, ha az a harmadik jobban ér­dekel bennünket — tette hoz­zá még az asszony. Szász örömmel egyezett bele, hogy Ilyen szép és tiszta emberi elvekkel éljenek egymás mel­lett. Megtartotta a szavát. augusztus 8„ kedd lyabb fajsúlyú művet is vé­gigélvezni, ekkor ugyanis az idén már több alkalommal menő Hunyadi László című Erkel-operát tekintették meg. Ezen a napon nagy ünnepsé­get rendeztek a fiatalok, akik az ország minden részéből hivatalosan is mintegy hét­ezren utaztak Szegedre, így Nógrádból is. Azért hangsú­lyozom, hogy „hivatalosan”, mert az Express Diák Utazá­si Iroda szervezésében és maszekalapon még több fia­tal érkezett megyénkből Sze­gedre, akik úgy megtöltötték a Kárász utcát, mintha Sal­gótarján vagy Balassagyar­mat főutcáján járnánk. A Széchenyi téren megren­dezett ifjúsági nagygyűlés után a fiatalok karneváli fel­vonulása következett, az erő és az egység jegyében. Nehéz volna felsorolni a megannyi karneváli látniva­lót. Nagy 6ikert aratott töb­bek között a VIT-képsor és az előző szabadtéri játékokra utaló „Madách-képek”. Há­rom jelenetet szimbolizáltak élőképben, mégpedig a pári­zsit, a londonit és a falansz­tert. A kritikai hangvétel sem maradt el: a szegedi KISZ- esek védnökséget vállaló, dolgos fiataljai mellé odaül­tették bársonyfotelbe a SZE- OL labdarúgóját is, aki lábá­nál italos üvegekkel, terpesz- kedve fújta a szivarfüstöt. Opera után több ezer fiatal utcabállal ünnepelte az ifjú­sági napokat. Lakos György Éva bármikor jött haza, nem szólt egy szót sem. Az asz- szony maga kínálta a ma­gyarázatot: Szikszai, a bánya­üzem vezetője különprémiu- mot osztott, a geológia pince­bulit csinált. Ö sem vonhatta magát ki alóla. Vagy: Már- táékhoz ugrottam be, társa­ságra akadtam, jó volt kicsit ott lenni és eldumálni a nők­kel. Esetleg: az őrlő rajzait el kellett készítenem, bent­maradtam. A szerelemben az a legiz­galmasabb, amit általa önma­gunkban felfedezünk — ju­tott Szász eszébe egy filozó- tus író megállapítása, ö mit tedezett fel saját magában? Kezdetben jóságot, humani­tást, a mások dolgaival való törődést, életükért való aggó­dást, csupa nagyszerű tulaj­donságot, aztán mindennek csaknem a visszáját: naivi­tást, érzelgősséget, tétovázást. Szerepét ebben a házasság­ban, ebben a szerelemben jól elkülöníthető szakaszokra bonthatja fel, felvonásokra oszthatja. Az elsőben felvett egy magatartáskapcsolatot Évával, és azon később nem akart változtatni. Ebből adód- tax problémái. A szerény ki­csi Éva, a Kutató-Fúró Vál­lalat beosztott geológusa az első segítségre hálával, ra­gaszkodással felelt. Az iskolai élmények és Dédi harcából minden jel szerint az élet ke­rült ki győztesen, mert Dé- dit a tiltott határátlépés meg­kísérlése miatt egy időre „ki­vonták a forgalomból". Egyébként is unhatta a gye­Régí múltra tekint vissza Salgótarjánban a bányász kép­zőművészeti szakkör. Azokat a fiatalokat tömöríti, akik a szép kedvelői, s e hajlamukat képzőművészeti tevékenysé­gükkel is kifejezésre juttatják. A szakkör, Iványi Ödön festő­művész vezetésével, lehetősé­get nyújt tagjainak arra, hogy a művészettörténeti ismeretek folyamatos gyarapításával arányban, gyakorlati tevékeny­ségükkel is műveljék magu­kat, s környezetüket. A szak­kör működése tehát igen je­lentős közművelődési szem­pontból is. Tagjai között különböző kvalitással, ismerettel, jár­tassággal rendelkező fiatalok tevékenykednek, akiknek a foglalkozások lehetőséget nyúj­tanak a rendszeres elméleti és gyakorlati képzettség gyarapí­tására. A szakkör évenként gyűjteményes kiállításon ad számot éves tevékenységéről, az eredményekről. Ezen túl, e kiállítások arra is lehetősé­get nyújtantak, hogy a még lé­tező hiányosságok ismeretében a további munka eredménye­sebb lehessen. A szakkör bá­torítja a fiatalokat, hogy mi­nél őszintébb munkákkal lép­jenek a közönség elé, a né­zőktől pedig természetesen tü­relmet és bizalmat vár. Ezt ezúttal sem tagadjuk meg a szakkör tagjaitól. A bányász képzőművészeti szakkör gyűjteményes tár­lata a napokban nyílt meg Salgótarjánban, a Bányász Művelődési Ház színháztermé­ben. Megnyitására a bányász kulturális és sportnapok prog­ramjaként került sor. Mit láthatunk ezen a ka­maratárlaton? Csupán néhány tanulságról és munkáról kívánunk szólni. Elfogadjuk, hogy a fiatalok legjobb meggyőződésük sze­rint, s igen változatos formá­ban, különböző formai rend­szerekkel igyekeznek kifejez­ni magukat, s a környezetük­ben tapasztalatakat. Persze, a legjobb szándék mellett is akad — ha nem is tévedés —, de véleményünk szerint gyen­gébb munka is. Ez velejárója a hasonló jellegű kis tárlatok­nak. összességében kissé kevés­nek érezzük az anyagot, meny- nyiségileg gazdagabb tárlatnak Is örültünk volna. Az adott színvonal elfogadható, annak ellenére, hogy hullámzó képet mutat, sokszínűsége minden­rekkel való foglalkozást. Val­lás, erkölcs, tut?... Évára sem az idealista, sem a ma­terialista tanok nem voltak meggyőző hatással. Hol en- nekf hol amannak adhatott igazat. Apját, Balátai Jenőt, meg-megemlegetik az újsá­gok, s elismeréssel adóztak munkásságának. Az inté­zetben — nyilván Vadász professzor hatására — a munkatársak, tanárok is tisz­telettel említették apja nevét. De egyúttal anyja bárónői mivoltát le kellett tagadnia, mert minden személyzeti fo­nók sokkot kapott volna tőle, s talán még dolgozni sem en­gedik. Az élet ilyen bonyo­lult, ellentmondásos termékét miért is értették volna meg? Éva \ apja miatt szerethette, anyja miatt gyűlölhette vol­na a szocialista rendszert, de ö egyiket sem tette, semleges maradt. Dániel éppen a legjobb időben érkezett. Évából a sze­relem Dániellel és az általa képviselt eszményekkel való azonosulást hozta ki. Dániel­ből pedig az afölötti örömet, kedvet az íráshoz, kettőjük közös életének rendbe hozá­sáért való fáradozást, otthon­alapítást és minden egyebet, amit a fészekrakás jelent. Dédi magukhoz vétele is a nyugalom megteremtését szol - gálta. A társadalmi konszoli­dáció Éva megnyugvását is magával hozta, de igényeiben messze túlhaladta a rendelke­zésre álló lehetőségeket. Éva szorgalmasan dolgozott, ment eiőre a beosztási és kereseti ranglétrán. Szép, új lakásba költöztek. Berendezték, de sajnos csak a könyveik sza­porodtak, az egyéb szükséges dolgok Dédi szerint viszont szánalmasan lassú ütemben. Éva megfigyelte, hogy férje kollégái, akik kevesebb gond­dal. kevésbé őszinte és izgató problémákat tárgyalnak írá­esetre bizonyára hű tükre a szakkör összetételének. Nem célunk valamiféle „rangsor” összeállítása, ez egyébként is év közben dől el, s az itt nem említett szak­köri tagok is magukban hord­hatják a tehetség, illetvet a továbbfejlődés lehetőségét. En­nek előrebocsátásával szólunk néhány munkáról. A festmé­nyek közül megemlítjük Sza­bó Tamás két képét. Az ön­arckép a kiállítás legkiforrot- tabb portréja, a Kocsmában című kép szintén jó kompozí- riós készégről vall. Asztalos Erzsébet Portréja is a jobb munkák közé tartozik. Szap­pan János több pasztellel is szerepel a tárlaton. Azt gondoljuk, hogy a szakkör­ben Szappan János megtalálta a helyét, képességeinek meg­felelő munkalehetőséget nyújt számára ez a kis csoport. Itt az Édesanyám, a Vasút és a Ketten című munkáját dicsér­jük meg. A kiállítás jellegéből is kö­vetkezik, hogy számos tanul ­saikban, Dánielnél gyorsab­ban és jobban érvényesülnek. Következett életük második felvonása, amikor Éva már meg is tudta fogalmazni ál­láspontját: Dániel ússzon az árral, mondjon le az örökös naiv ígazságkeresésről. Egy különös gravitáció Évát még előre vitte. Társadalmi szere­pet kapott szerették nyílt, bátor szókimondását. Aztán megérkezett az ajánlat, men­jen a nőtanácshoz dolgozni. Dániel boldogan beleegyezett úolna, büszke volt rá, Éva meg kinevette. Helyette a sokkal jövedelmezőbb terve­zői állást fogadta el, s ami­kor az első nagyobb összegű prémiumot eléje dobta az asztalra, ő nem tudott mit fe­lelni. De nemcsak a kereseti viszonyaik és ezzel a maga­tartásuk változott meg, h'a- nem megváltoztak az első időben tett fogadalmaik is. Ahhoz aztán Éva apjának az ügye kellett, hogy mind­kettőjük számára a teljes megismerés elérkezzen, vagy legalábbis a sok évi házas­ságban még meg nem muta­tott oldalukra is fény vetőd­jön. Ráébredt, hogy Évának ő sohasem fogja az igazi, az egyetlen, az elragadó férfit jelenteni, mert neki olyan kell, mint önmaga; aki kielé­gíti nagyratörő vágyait, el­képzeléseit. Amikor Szász erre rájött, elhatározta, hogy még egy utolsó nagy kísérletet tesz az asszony teljes meg­hódítására: megírja Éva ap­jának élettörténetét. Szerette az asszonyt. Balá­tai Jenő életének felkutatása azonban egyre mélyebb örvé­nyekbe taszította, s egyre in­kább beláthatatlan következ­ményeket sejtetett-. Szász mi­nél többet tudott meg Balá- tairól, annál többet akart megtudni a lánváról. a saját feleségéről és annak nagy­anyjáról. Szász úgy érezte, hogy Ba­látai sorsáról, életéről telje­sen tiszta képét kap, akkor világos képet kap a saját életéről is, sőt, ha Balátai házasságának részleteit felku­tatja, a magáét is tisztázza. Amikor hozzákezdett, utolér­hetetlen és dicsőségesen okos akart lenni felesége szemé­ben. Olyan férfi pózában akart Éva elé állni, aki rá­jön a rejtélyre, és nemcsak kinyomozza felesége apjának gyilkosait, de erkölcsileg ki is végzi őket azzal, hogy a világ elé tárja tetteiket. Ám az ügy bogozása közben rá­jött, hogy saját házasságát is el kell majd ítélnie. Évának apja tetteivel szemben érzett gondolatai egész lényére rá­világítanak. Szász feleségének elsó. ki­törő reagálására emlékezett, amikor a Tervhivatal elnök- helyettese mindkettőjüket meghívta. Az elnökhelyettes kifejezte reményét, hogy sze­mélyesen is megismerkedhet Balátai Jenő lányával és ve­iével. Szász már korábban sikeres saitókampányt foly­tatott Balátai Jenő ügyében. A bauxit feldolgozásáról, a magyar—szovjet kooperáció­ról film is készült. Szászt szakértőnek hívták meg. Szó voit arról, hogy a legnagyobb alumíniumipari technikumot Balátairól nevezik el. Szász nem elégedett meg a felszí­nes kutatásokkal. hanem kezdte összeevűjtení anvagát Balátai életéről, munkásságá­ról, szerencsétlen sorsáról. A meehívó ezt a nagv munkát szakította meg. és Szász örömmel tette félre az irato­kat D°öjt amikor meglátta, a* Ieve'ot. első kérdése az volt: — Adnak talán nén^t? É-^a is a fellépőkben tárt. — tralamit ki keli szorítani belőlük — hajtogzt+a. (Folytatjuk) „Kultúrmorzsa" — penészes kenyérből... Manapság már egyre több­ször ismerhetünk meg a falu kulturális életét szívügyének érző tsz-vezetőket. Talán azt is mondhatnánk, ők vannak többen, akik tudják: a gaz­dasági helyzet stabilizálása nem elég ahhoz, hogy a tag­ságot ide kössék; hogy a kul­turális kiadások csak áttéte­lesen térülnek meg és mégis fontosak. Az alábbi kis „sztori” sze­replője nem közéjük tarto­zik. A könyvtár támogatásá­ról, illetve ennek hiányáról faggatom. Egy kis könyvtár­nak egy-két ezer forint támo­gatás nagyon sokat jelentene, a régi vezetőségtől meg is kapták ezt. akkoriban voltak jól sikerült író-olvasó találko­zók. Mostanában erre nincs lehetőségük, hiányzik az anya­gi fedezet. „Miért nem segíte­nek?” „De mire kell ahhoz pénz?” — kérdezi. „Ez a leg­olcsóbb rendezvény! Hiszen összeülnek az emberek, írnak, olvasnak.. Kár, hogy nem viccnek szánta. G. K. M. SZUTS DÉNES: 44 Kaszinó utcában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom