Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-12 / 189. szám

A kamasz is nehéz ember! Idegesen dobálja a vállát. Vakaródzik mások előtt. Er­nyedten nyújt kezet, vagy: összeroppantja mások ujjait. „Józsi vagyok” — „Juci va­gyok” — mutatkozik be. Min­den létező helyiségben fésül- ködik. Csak földre üti a ci­garettahamut. Percenként iga­zítja ruháját. Vagy a „tollát”. Vagy a bizsuját. Beszélgetés közben ütögeti partnere hátát, vagy csapkodja combját. Sely- pegve motyog. Túl lármásan „beszél”. Nem képes beszélge­tést kezdeményezni. Agyondu­mál. Illegeti magát. A legki­sebb .szolgálattételre is al­kalmatlan. Tízmásodpercen­ként ugrik valamiért. Ki győzné felsorolni a ka­maszviselkedés nyavalyáit? Melyikünk ne látná be, hogy e vég nélküli sorozat a felnőtt­viselkedés megrögzött nyava­lyáiból is felidéz egynéhá­nyat? Ki győzi mindezt or­vosolni? Éberen figyelik a filmeket,' a „nagymenőket” — mert a „stílus” számúkra is vonzó. Elvégre valahogyan kell köz­lekedni a világban, akkor már a lezser, vagy laza, vagy dé- monikus — viselkedés erede­tibbnek hat, mint az a sima­ság: gondolják, s mondják is. Ha azt hallom, hogy: „Hé, rázáskor le a tökfödőt”, vagy azt olvasom: „Felkérem az urakat, hogy feltett kalappal az előcsarnokban ne tartóz­kodjanak” — vidáman érzé­kelem a stíluskülönbségeket, s csak némi tűnődés után gon­dolkodom el: a felszólítások értelmén — valóban, zárt he­lyiségben minek is tartanánk fejünkön a föveget, vagy a brét? Ez az. Mire mehet a kamask a tengernyi szabály- lyal, ha nem értetik meg vele a kialakult szabályok értel­mét? Nevezetesen azt, hogy az a szabály érvényes, amelyik célszerű, természetes. Hogy például „simának” lenni szük­ségtelen, mert a hajolgatás, görbedés, örökös mosolygás, mázzal vonja be a személyisé­get, s az ily módon nem tud magáról jelzéseket leadni. Annak viszont értelme van, ha „nem rángatódzol, kapará­szol fiam — mert a lánypart­nered, a szívszerelmed, csak úgy fog terád figyelni, s nem a végtagjaid működését köve­ti szemmel. Érted? Ahhoz, hogy kedvedre való kapcsola­tot köthess, társad figyelmét magadra, s nem az elképzelt bolháidra kell irányítanod. Érted?” A kamasz tán meg is érti. A maga módján, a maga feje szerint gyakorlatozni kezd; or­mótlannak érzett kezét meg­tanulja zsebrevágni, vagy „sikkesen” lebegtetni, nézé­seket, arcredőzéseket pró­bálgat, társait méricskéli — egyszóval önképző módon ke­resgéli a maga stílusát. Az esti tánctanfolyamokon tényleg nemcsak a beat a lecke. Diákok, kiskatonák, szakmunkástanulók, tsz-fiata- lok — élvezik végig a kétórás leckét, s a társas együttlét óráiban nem áll elő kínos mozzanat, legföljebb jókat de­rülnek egymáson, önmagukon. A tanárnő hangulata a bizto­síték, hogy senkinek sem sza­bad megbántódnia. Taktust Tankönyvmérleg Az egyik általános Iskola igazgatója mesélte még ta­valy, ősz elején: pár gyerek­nek az iskolában összegyűj­tötték a használt tankönyve­ket, segíteni akartak ezzel a családok anyagi gondjain. „Négy, vagy öt mama tüs­tént jelentkezett nálam, kijelentették, nem szándé­koznak a gyerekeket »agyon- firkált" olvasó-, meg nyelv­könyvből taníttatni, ne erezze magát a fiuk, lányuk hátrább levőnek, mint a töb­bi. jKicsit csodálkoztam, de megértettem a szülőket”, — tette hozzá még az igazgató. A tankönyvbegyűjtés — és szeptemberben a régi tan­könyvek kiosztása — valóban szépen, észrevétlenül „kiment a divatból”. Nyomdáink évente az or­szág papírkészletének csak­nem a felét használják fel tankönyvgyártáshoz — je­gyezte meg a legnagyobb tan­könyvgyártó „cég”, a Tan- könyvkiadó Vállalat vezér- igazgatója egy beszélgetésnél. Kétségtelenül volt igazság a szavaiban; évről évre ismét­lődő gond a tankönyvellátás — s ugyancsak évről évre tapasztalható, mennyire nincs keletje a használt könyvek­nek. Persze, rossz időkből ma­radt emlékek a jó szokást is semmivé tehetik. Bele kell törődni abba, hogy a több mint egymillió általános is­kolás, félmilliónyi szakközép- iskolás és gimnazista minden szeptemberben keresi és vá­sárolja az új, szép, tetszetős kivitelben készült tanköny­veket. A szülők, diákok nem fogadják el érvül azt a tételt, hogy a nyomdákban késhet egy-egy könyv előállítása, azt sem, hogy „árutérítési” gon­dok miatt időleges hiány ke­letkezhet. Közeledik ismét a szeptember, vajon lesz-e az idén elég tankönyv? Az általános iskolások tan­könyvei, egyetlen negyedik­osztályos könyv kivételével, időben elkészültek, tanév­ver, jár a lába, bátorít, Igazit, és a tanítványok bámulatosan készségesek. A módszer lénye­ge a szoktatás: a vihogok, a merengők, a botmerevek, a higanymozgásúak két órán át társaslényként viselkednek. Egy lelkes pindurka többszöri intelemre végre fölemeli a szemét a parkettről és a vele szemközt csoszogó fiú tekin­tetéből kiolvassa, hogy ő tu­lajdonképp — lány, s egész kedves, ügyes! A táncosjelöltek párokra osztva gyakorolnak. Látom, hogy a tanárnő is látja: akad­nak félrehúzódók, lapulók. Egyikőjük magas, napbarní­tott, jóképű fiú. Nem is ér­tem, mitől félszeg. — Hagyni kell őket. Ide nem kényszerből járnak. Majd a huszonötödik össztáncon fölengednek, egy-egy fruska jóvoltából. Csörren a csattogtató. Vál­tanak a párok. A lemezjátszó tűjét helyre illesztik, negyed­szer megy újra az Obladi. Hiá­ba, ez a lecke. Legtöbbje még a taktust számolja: egy-két, egy-két, egy-két, há-négy. Váltanak a párok. A fiúk fe­jükét meghajtják. Lejár az Obladi. Néhány szó esik a tisztaságról, a ke­zek, a fejek, a lehelletek tisz­taságáról. Ezt az alapvető nor­mát szemmel láthatólag mind betartják. Bár nincsenek „fel­tett kalapjaik”, ingpulóverek­ben, ingekben, könnyű ru­hácskákban, miniszoknyákban álldogálnak, az összlátvány — tiszta, üde. Dániel Ferenc kezdetre az iskolákban, illet­ve a vidéki könyvesboltokban lesznek — ígérik a könyv- terjesztők. Esztendők óta visz- szatérő probléma viszont: a szakmunkásképző intézetek és a szakközépiskolák diákjai­nak ellátása. Könyveiknek sok a „gazdája”, a Mezőgaz­dasági Kiadó, a Műszaki Kiadó, a Medicina —, hogy csak néhányat soroljunk fel. A műszaki rajzokkal, bonyo­lult ábrákkal megtűzdelt, munkaigényes könyvek java­részben szépek, és korszerű­ek — csak éppen nem ké­szül el valamennyi időre. Egy-egy tananyagrész módo­sítása, korszerűsítése gyakor­latilag új könyv kiadását is jelenti, a szakmai tantár­gyaknál pedig ez a korsze­rűsítési munka időről időre elengedhetetlen. Amit szak­tankönyv ügyében kérni le­het: a szülők és a gyerekek megértését — a pedagógusok türelmét, néhány , hét késés­sel számukra is rendelkezés­re áll majd a tankönyv- szükséglet. Mivel biztatják a kiadók az egyetemek, főiskolák hall­gatóit? Őszintén szólva nem a legteljesebb igénykielégítés­sel. Különösen a Medicina van nehéz helyzetben: né­hány munkaigényes nagy ter­jedelmű orvosegyetemi tan­könyv esztendők óta hiány­cikk. Várhatóan az idén is hiá­ba keresik sokan a „Sebé­szet”, és a „Biokémia” köny­veket. Egészében: több tankönyv áll rendelkezésre a tavalyi­nál, az elosztás is gondosabb­nak ígérkezik. Hiánycikkek­kel sajnos számolni kell, ke­vesebbel, mint tavaly, de a piac az idén sem lesz „te­lített”. Sok nyomdai iparko­dás, terjesztői ügyesség mun­kálkodik most azon, hogy időben kézhez kapja minden diák a tanév „szellemi táp­lálékát”. Utána már csak tanulni kell a könyvekből... V. M. A Kutyaszorítóból Lengyelországba A cserhátsurányi fiatalok színjátszó csoportjának egy si­keres „szezonjáról” számolha­tunk be. Talán kedvcsináló, biztató lesz a többi falusi KISZ-szervezet számára is ez a híradás. Tóth Miklós: Kutyaszorító című > háromfelvonásos vígjá­tékát tanulták meg és adták elő a járás sok községében szép sikerrel. A fordulatos, szórakoztató darab mellett a siker forrása volt a jó szerep- osztás, mindenki rátalált a figura hangjára, megérezte a szerep lehetőségeit. A jó ér­telemben vett amatőrszellem, a lelkes munka beérése ma­gában is eredmény. Hasznos, értékes módon használják fel az előadásokból befolyt öszeget, egyhetes lengyelországi túra lesz belőle. A legtöbb időt a Balti-tenger mellett töltik. Jókedvüek, fiatalok és na­gyon lehet rájuk számítani is. Mind-mind olyan tulaj­donság, amely egy úttörő-ifi- vezetőnél elengedhetetlen. Kü­lönösen most.' nyáron, az üdülőtáborokban van rájuk nagy szükség. Közvetlen kap­csolatuk a gyerekekkel nagy­ban meghatározza, hogyan érzik magukat a kispajtások az együtt töltött két hét alatt. Egyúttal fegyelmez­ni is tudnak, hisz’ kire ne hallgatna a táborlakó, ha Viszonylag csendesen telnek a nyári napok az erdőtarcsai fiúnevelő-otthonban. A fiúk nagy része „szabadságon” van. Rokonoknál, ismerősöknél nya­ral. A bentlevők számára ki­rándulásokat szerveznek — most a mátravidéki hőerőmű tavához készülnek fürödni —, meg segítenek a gyerkek, a nyári nagytakarításban, fes­tésben is. A salgóbányai gyermek- és ifjúságvédő intézet kapcsola­tot teremtett a balatonzamár- di fővárosi nevelőotthonnal. Ennek eredménye, hogy húsz 6 NÓGRÁD — 1972. augusztus 12., szombat J nem éppen közvetlen „pa­rancsnokára”, akit példaké­pének is tekint, örülünk a szülők, a pedagógusok, nem utolsósorban a gondjaikra bízott gyerekek nevében, hogy lelkiismeretesen, felelősséggel látják el beosztásukat. Egyszerre adnak és kapnak Bercelen már jóformán semmi sem emlékeztet az egy­kori gépjavító állomásra. Ennek épületét vette át az ikladi müszergyár helyi telepe. A vashulladékkal „teleültetett” udvar szépen rende­zett, parkosított terület lett, méltó a belső berendezéshez. Jól ellátott, higiénikus, esztétikus munkahely ma már ez a telep. És ebben nem kis érdemeket szereztek a KISZ-esek: anyagi ellenszolgáltatás nélküli társadalmi munkával maguk tették ilyenné. Az itt dolgozók többsége a legfiatalabbak közül kerül ki: 16—17 éves. A környező falvakból is egyre többen fognak ide járni. A kezdeti időkben baj volt a munkafegyelemmel, de a szocialista brigádok megalakulása és a közös üggyé váló társadalmi munka sokat segített abban, hogy az üzem ve­zetői ma már elismeréssel beszélnek a fiatalokról. Meg­becsülésük fejeződik ki abban az ajándékban is, hogy új bútorokat, berendezést adnak a klubnak. így történt meg a járásban talán először, hogy egy KISZ-szervezet felajánl­hatta klubjának bútorait egy másiknak. Harmadszor a Balatonnál erdőtartcsai és öt salgóbányai nevelt két szép hetet a Bala­ton mellett tölthetett. Július 5—18 között élvezték a hűs hullámokat, pihentek, szóra­koztak. Ugyanebben az időben a balatonzamárdi gyerekek Salgóbányán nyaraltak. Ez már a harmadik alka­lom, hogy az erdőtarcsai ott­honban nevelt fiúk a Balaton mellett üdülhetnek. Az elmúlt években — szintén nevelőott­honi kapcsolatok révén — Balatonvilágoson, illetve Bala- tonszéplakon nyaraltak a gye­rekek. RESZT VESZ AZ aratpIsban 15 Diákszerkesztők találkozója Az 1971. januárjában meg­tartott tanácskozás ered­ményeképpen idén első ízben szervezi a KISZ kb a KISZ Veszprém megyei bizottsága, Pápa város Ta­nácsa és KISZ-bizottsága, az MRT KISZ-bizottsága 1972. augusztus 13-tól 19-ig a di­áklap- és iskolarádió-szer- kesztők országos találkozó­ját. A találkozót Pápán, az irodalmi hagyományairól híres dunántúli városban rendezik. A találkozón a minden­napi elméleti oktatás mel­lett gyakorlati feladatok megoldása is vár a „diák­szerkesztőkre”. Jut idő szórakozásra is az egy hét alatt. Vitafóru­mok, filmvetítések, zenei műsorok várják' a résztve­vőket. Nógrád megyéből többek között a salgótarjá­ni Madách Imre Szakkö­zépiskola és Gimnázium „Klub” újságjának szer­kesztősége is képviseltet! magát a találkozón. Az oldalt szerkeszti: Szendi Márta ELZETT FLIM Zár- és Lakatgyár Gyáregysége, Szécsény, azonnal felvesz: «épésztechnikus, géplakatos és szerszámkészítő szakmunkásokat Felvétel a gyár munkaügyi osztályán. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom