Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-08 / 185. szám

I

Három indok

„Mindenki »símsen dolgozott,,,H

Vándormadarak

Néha elhamarkodottan törünk pálcát azok felett, akik valamiért otthagyják régi munkahelyüket. Hamar kimondjuk róluk, hogy vándormadarak. Ezzel a véleményünkkel azonban nem kívánunk menlevelet adni a vándormadaraknak. Csupán azokat akarjuK megérteni, azokkal akarunk együttérezni, akik kényszerítő körülmények miatt változtatják meg munkahelyüket,1 vagy azért mennek új helyre, mert jobb, emberibb körülményeket remélnek.

Hallgassuk csak meg a VILLTEX Ksz di- ósjenői telepének három dolgozóját.

•k

— Másfél hete dolgozom itt. Előtte Vácra, a hajógyárba jártam, ahol betanított munkásként tevékenykedtem. Két hét híján két évig. Ez idő alatt elvégeztem egy 6 hónapos hegesztőtanfolyamot. Nem dolgozhattam a szakmában, mert a szemem nem bírta. Mielőtt leszámoltam, a festőműhelybe helyeztek. Mondtam vezetőimnek, hgoy nem bírom az ottani levegőt. Még máig sem tudom, nem tudtak-e vagy nem akartak máshová tenni? Igaz, nem is kérdeztem. Ügy kerültem Vácra, hogy az általános iskola elvégzése után, keresztanyám azt mondta: — Jó munkahely, gyere hozzánk dolgozni. Hallgattam rá. Nem panaszkodhattam a keresetre. Hét forint 50 fillérrel vettek fel, a festődében pedig már tíz forint volt az órabérem, teljesítményhez kötve. Eljöttem, pedig itt újra kell kezdeni. Hét forint órabért kapok. Mégis azt mondom, jobb itt. Amig Vácra jártam, fél négykor keltem és este fél hatra értem haza. Meguntam a sok utazgatást, na meg azt, hogy körbejárassák velem a gyárat. Tulajdonképpen hazajöttem. Tudok segíteni az édesanyámnak a ház körüli munkákban, jut elég idő szórakozásra és pihenésre. Aztán még az sem biztos, hogy itt kevesebbet keresek, mert az utazgatás, meg ami ezzel jár, bizony sokba került. Szeretnék ittmaradni hosszabb időre. Ha ősszel elvisznek katonának, akkor leszerelésem után ide jövök visz- sza — mondja a 18 éves Zöllner Zoltán.

Az előtte levő esztergapadon dolgozik Gáspár Gyula, aki február óta jár a szövetkezetbe.

— Nem akartam otthagyni előző munkahelyemet, ahol esztergályos szakmunkástanuló voltam. Egy évet el is végeztem, aztán hazajöttem, mert édesanyám nagyon beteg. Van egy ötödikes kishúgom, a nővérem pedig dolgozik. Az igazat megvallva, szükség van az én keresetemre itthon. Egyébként jól

érzem itt magam, nem panaszkodhatom. Munka van bőven, a csoportvezetők nem kivételeznek, mindenki kap a jól és kevésbé jól fizető munkákból. Nem beszélnek csúnyán, néha mérgesek, ilyenkor azonban nekik van igazuk. Mi tagadás, az első hónapokban nekem sem ment úgy a munka, ahogy szerettem volna, pedig nem csellengtem. Az utóbbi hónapban kezdtem feljavulni. A korábbi 1200—1300 forint helyett legutóbb már 1600 forintot vittem haza. Szeretnék továbbra is itt dolgozni, amennyiben mód van rá, helyben kitanulni az esztergályos szakmát —,

mondja a 16 éves Gáspár Gyula.

Bolgár Józsefné május első munkanapján kezdte pályafutását a présüzemben. A helybeli kenyérbolt vezetői tisztét cserélte fel jelenlegi beosztásával, mert sokat kellett ci- pekedni, állni. Mire eljött az este, nagyon megfájdult a lába. Nem csoda, hisz’ trombó- zisos volt. Mivel két családja van, nem akart más községbe utazni, ezért férjével együtt úgy döntöttek, ha lesz felvétel, akkor ide jön a szövetkezetbe dolgozni. Szokatlan volt számára itt minden. Különösen a gépek zajával barátkozott meg nehezen, bár ahogy mondja, szervezete nem reagál rá. Minden gépen dolgozott már.

— Azt hiszem, az 5-ös gépen kezdtem. Nagyon rendesek voltak a kollégák, mindenben segítettek. Ha látták, vagy most is látják, hogy valami nem megy, megmutatják azokat a fogásokat, melyekkel könnyebben és gyorsabban tudok dolgozni, többet keresni. Az első hónapban 1300, a másodikban 1400, júliusban pedig 1500 forintot kerestem. Az üzletben 900—1700 forint között váltakozott a havi jövedelmem. Ha nagyobb volt a forgalom, akkor több, ha kisebb, akkor kevesebb. Elégedett vagyok-e mostani keresetemmel? — ismétli a kérdést, majd így folytatja: — Remélem, lesz még több is. Ha jobb anyagot kapunk.

Arra a kérdésre, hogy a jövőt illetően, mi a szándéka, ezt válaszolja: — Ameddig lehet, itt maradok. Nincs szándékomban elhagyni a szövetkezetei.

Három új belépő, három különböző indok, amely jól példázza, hogy nem vándormadarakról, hanem a munkát szerető fiatalokról és asszonyról van szó, akik hosszabb időre kötelezték el magukat a szövetkezettel, mert megtalálták számításukat. Tetszik nekik az önként Vállalt munka, s ami fontos: helyben vannak, nem kell utazgatni. V. K.

Jelentés az aratásról

’ (Folytatás az 1. oldalról)

A káliói termelőszövetkezetben Kelemen elvtársat, a párttitkárt sikerült telefonon elérni. A következőket mondta el:

— Még 300 hold aratniva- lónk van. Pénteken 3 órától most már folyamatosan halad az aratás, öt kombájn dolgozik. Az elmúlt két és fél nap alatt 160 hold területről vágták le, illetve csépelték el a gabonát. Számításaink szerint a hét végére be tudjuk fejezni a munkát. Ügy értesültünk,

hogy a szomszédban, Erdőkürtön már végeznek a munkával — ahol ugyancsak 5 kombájn van. Jönnek majd segíteni, és így talán csütörtökön, legkésőbb pénteken ml is végzünk.

Két nap alatt 100 hold Diósjenőn

A diósjenöi termelőszövetkezetben Végh János agronó- mus vette fel a telefont. Kedvező hírekről tájékoztatott. Búzából, rozsból és tavaszi árpából összesen 800 hold arat- nivalójuk volt, és ma már csak 100 hold van vissza. Ehhez legfeljebb 2—3 napra van szükség, hiszen hét kombájnjuk megy. Szombaton és vasárnap itt is teljes volt az üzem és két nap alatt 100 holdas területről takarították be a terményt. Azt is megtudtuk, ha végeznek, akkor a szomszédos Tolmácsra mennek majd segíteni.

Szinte mindenütt fekszik a gabona. Gép, kombájn sehogy se bír vele. Kellenek hát a kaszások, s jönnek is az üzemekből, gyárakból. A Volán Vállalat dolgozói önálló brigádot is alakítottak. Gépkocsivezetők, szerelők markolják a kaszákat. Kovács József, 25 éves gépkocsivezető a legderekabbak közé tartozik. Pedig nemigen tanulta a- búzavágást. És a gépek is csak „segíteni akarnak”. Ha mást nem, legalább a levágott rendeket szedik föl, és csépelik ki a gabonát. De a felszedöszerkezet még így is megsínyli a munkát. Néha több órán keresztül áll a kombájn, mert a gyomok, az indák feltekerednek a dobra, és el kell távolítani azokat. Ezt a munkát végzi Fiikor Bertalan

Kulcsár József fejvételei

Egy lépéssel előbbre

óvodabővítés Zagyvapálfalván

A zagyvapálfalvi gyerekek az átalakított óvodában

Az óvodás kisfiúk és kislányok egytől egyig fehér blúzban, ünnepélyesen öltözködve várakoztak a szép, nagy csoportszoba sarkában. Egykettőre előkerültek a polcról a babák, kisautók, kocsik, ahogy az egy óvodában szokás.

A zagyvapálfalvi 13-as számú óvoda nagy eseményre készülődött tegnap délelőtt. Salgótarjánban elsőként itt adták át a társadalmi összefogásból átalakított óvodát.

— Nagyon-nagyon örülünk — mondja Kömyei Pálné vezető óvónő. — Nemcsak én, hanem az óvoda minden dolgozója — óvó nénik és dadus- ka nénik — egyformán várta ezt a napot. Nem rendezünk nagy ünnepséget, az igaz. De aki eljött, az láthatja, hogy valóban nagy dologról van szó.

Körülbelül három hónapja történt, hogy a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője először kereste meg a síküveggyár igazgatóját azzal a kéréssel, hogy a gyáriak segítsenek új óvodai férőhelyek kialakításában.

A kérés nem volt hiábavaló. A síküveggyáriak kerek egy hónap leforgása alatt nagyszerű és önzetlen munkával átalakították az óvodát.

— Lényegében megvolt nekünk azelőtt is a három csoportszobánk — magyarázza Kömyeiné —, de nem vol öltözőnk, kicsi és szűk volt a mosdónk. Nem tudtuk kihasználni a szobákat, és csak ötven gyereket tudtunk felvenni. Most egy folyosó beépítésével nagyon szép öltözőnk, mosdónk, nevelői szobánk lett. Nézze meg, milyen gondos és jó munkát végeztek a gyári szakemberek.

Az óvoda teljesen megújult: kijavított bútorok, játékok, két hatalmas beépített szekrény várják az ovisokat. Mindez az óvoda dolgozóinak is köszönhető, akik energiájukat és erejüket nem kímélve takarítottak, súroltak, rendezkedtek. A gyerekek és az intézmény iránti szeretetből tették^

[UH

Az óvodabővítésre Salgótarjánban nagy szükség van. Kevés a férőhely, egymás után kopogtatnak a kisgyerekes anyukák, akik dolgozni akarnak. Tavasszal kezdődött az a nagyméretű társadalmi összefogás, aminek eredményeként több mint kétszáz kisgyereket tudnak még felvenni a megyeszékhely óvodáiba ősz-i szel. A 13-as számú óvoda bővítése felett a síküveggyár vállalt védnökséget. Ez az óvoda készült el elsőként. Nem csoda, hogy az átadáson jelen voltak a megyei, a városi pártbizottság és tanács képviselői, a gyár vezetői, az óvoda valamennyi dolgozója és természetesen a szülők.

őszinte és igaz szavak hangzottak el, minden fellengzős- ség nélkül. Igaza volt dr. Oláh József iskolaigazgatónak, amikor arról beszélt, hogy nagy lépést tettünk előre. Huszonöt új gyerek kerülhet be szeptemberben ebbe az óvodába.

Gyöngyösi Gyula, a gyár műszaki igazgatóhelyettese mondja:

— A síküveggyár egész kollektívája örömmel vállalkozott az óvodabővítésre. Itt családos anyák és apák dolgoznak, a gyér'ekeinkről van szó. Mindig is úgy éreztük, hogy magunknak csináljuk. Mert ebbe az óvodába túlnyomórészt gyári gyerekek járnak. Mondhatnám azt is, hogy ez az óvodaépítkezés legfontosabb tennivalóink között szerepelt. Lényegében szabad kezet kaptak a munka irányítói, hogy a gyárban se legyen fennakadás, de az óvoda is minél hamarabb elkészüljön.

Azt, hogy lényegében menynyibe került a munka, még nem tudják a szakemberek. Hozzávetőleges számítások szerint több mint százezer forintot tesz ki. De itt nemcsak

a forintértéket kell nézni, hanem elsősorban az összefogás erejét...

w

Az átadás megható percei utón fehér asztal mellett, kötetlen beszélgetés alakult ki. Természetesen a szó továbbra is az óvoda bővítéséről, az elvégzett munkáról és a gyerekekről folyt, akik megható kis versikékkel és virággal mondtak köszöntet az építőknek. Mert itt ültek az asztalok mellett azok is, akik az átalakítást végezték. Szarvas Béla, a gyár villamos műhelyének főművezetője szervezte a bővítés villanyszerelő brigádját.

— Négyen dolgoztak egy héten át, de mondhatom, hogy mindenki örömmel jött.

Hasonlóan vélekedik Balázs László, a vasipari műhely művezetője, akinek brigádja a mosdó bővítését, a vízvezeték és a fűtés szerelését végezte.

— Szívesen jöttek az emberek, nem számított, hogy letelt a nyolc óra. Ráadásként megjavították a kis óvodai székek lábát.

Aztán jöttek az asztalosok, akiket \Monori István irányított. Az ő munkájukat dicsérik az ajtók, ablakok, válaszfalak és a beépített szekrények. A munka oroszlánrészét talán a kőművesek végezték. Vérségi Aladár építésvezető meséli, hogy húsz ember dolgozott szinte egyfolytában egy hónapig. Először bontottak, aztán fölhúzták a falakat, dolgoztak az ácsok, festők, asztalosok.

— Mi volt a legnehezebb?

— Talán az anyag megszerzése, a munka és az emberek egyeztetése. De hát ez általában így van.

★

Zagyvapálfalván a 13-as óvodában a közös összefogásnak már látható az eredménye. Remélhetőleg hamarosan így lesz ez a többi salgótarjáni óvodában is.

Cs. S.

j blŰGRÁD ~ 1972. augusztus 8., kedd