Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-22 / 197. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI Az alkotmányt köszöntötték megyénk dolgozói Munkás-paraszt találkozók — Külföldi vendégek az ünnepségeken XXVIII. ÉVF., 197. SZÁM Zöld utat! Szükség van erre a regionális vízmű 11-es szakaszának építésé­nél, mert nagyrészt az összefo­gástól függ a megyeszékhely sokirányú fejlődése. Ugyanis az egyre gyarapodó lakóházak, az új gyárak, a szociális és kultu­rális létesítmények, iskolák, óvo­dák jelentős mennyiségű víz­igénnyel lépnek fel. Ebből pe­dig egyre kevesebb van. Emlékszem arra az időre, ami­kor a regionális vízmű I. sza­kasza elkészült. A vízmű akkori vezetői azon tanakodtak, hogy kinek adják el a termelt vizet, mert nincs rá igény. Ennek csak néhány esztendeje. Ma pedig ismét sürgős, megoldásra váró gondként szerepel a vízigények kielégítése. Gondoljunk csak arra, hogy az idén hatszáz új lakást ad­nak át. Ha csak három főt szá­molunk egy lakásra, akkor is 1800 emberről van szó. A „nor­ma” szerint egy fő egynapi ’vízfogyasztása szolidan számol­va 160 litert jelent. Ebben nincs benne a termelést most kezdő gyárak, üzemek, intézmé­nyek vízszükséglete. Valószínűleg ez volt az első kiváltó oka annak, hogy az építkezés felett véndökséget vál­lalt a KISZ megyei bizottsága. Az ezzel kapcsolatos első ope­ratív bizottsági ülés jól tükrözte, hogy a testületbe tömörült szak­emberek jól érzékelik, milyen fontos Salgótarján fejlődésében o regionális vízmű ll-es szaka­szának mielőbbi megépítése. Talán ezért szakította meg nyári pihenését Cserjés Mátyás, az Országos Vízügyi Hivatal fő­mérnöke és Mikó István, a be­ruházást bonyolító vállalat fő­mérnöke. Az eszmecsere alapgondolata, a rövid és tömör felszólalások, konkrét, konstruktív javaslatok lényegét egy mondatban lehet­ne összegezni: zöld utat kell biz- tosítani a vízműépítőkhek. E gondolat jegyében láttak napvilágot azok az állásfogla­lások, amelyek valóban szabad utat kívánnak biztosítani a mun­kának. Ehhez minden feltétel megvan. Olyan országosan is­mert szaktekintélyek, mint az Országos Vízügyi Hivatal első számú szakemberei, olyan lebo­nyolítók, kivitelezők, és terve­zők foglalnak helyet a bizott­ságban, akik ebben a kérdés­ben együtt gondolkodnak, együtt éreznek a megye és város párt­ós állami vezetőivel, akik fárad­ságot nem ismerve dolgoznak azért, hogy a következő eszten­dőkben nagyobb vízhiány ne akadályozza a megyeszékhely dinamikus fejlődését, ne okoz­zon problémát a lakosságnak. Emellett nem kisebb összeg, mint 347 millió forint gazdaságos fel- használásáról van szó 1978-ig. Ez is nagy felelősséget ró a bizottság minden tagjára. Ebben a helyzetben érthetet­len, hogy akad olyan vállalat, amelyik feladatának végzése helyett mellébeszél, felelőtlenül ígérget, s annyira tiszteletlenül viselkedik a többiekkel szem­ben, hogy el sem jön arra a megbeszélésre, ahol be kelle­ne számolnia munkájáról. Nem többről és nem kevesebbről, csak annyiról, amennyi a szo­cialista szerződésből reá hárul. Ezt pedig nemcsak most, hanem a jövőben is elvárják mindazok, akik a KISZ-védnökséggel épülő, nagy pénzt felemésztő, fontos politikai érdekeket is szolgáló regionális vízmű ll-es szakaszá­nak építését komolyan veszik, felelősségük tudatában cselek­szenek, tudásuk legjavát adják a mielőbbi megvalósításhoz. A sorból - mint az első ta­nácskozás hangneme, stílusa, felfogása mutatta - kilógni nem fehet. Akiülyen lehetőségre szá­mít, az rosszul tájolja be ma­gát, s csak kellemetlenségeket okozhat önmagának. V. K. ARA: 80 FILLÉR 1972. AUGUSZTUS 22., KEDD Qne Som a népi erők kezén Újabb gátbombásá» a VDK-ban Az amerikai légierő folytat­ja támadásait a Vietnami De­mokratikus Köztársaság gát­jai és öntözőrendszerei el­len. Augusztus 17-én az ameri­kai repülőgépek hat repesz­bombát dobtak le egy gátra a Thanh Hoa tartományban le­vő Ha Son falu közelében. A támadás következtében a gát negyvenméteres szakasza megsérült. Ez volt a harminc- nyolcadik eset, hogy a tarto­mányban az amerikai repülő­gépek hidrotechnikai létesít­ményeket támadtak. Hétfőre virradó éjszaka amerikai B—52-es légierődök három hullámban támadták a dél-vietnami szabadságharco­sok feltételezett állásait Sai­gontól 50 kilométerrel észak­ra és északnyugatra. Az óriásbombázók az éjsza­ka folyamán összesen 23 be­vetésben vettek részt. A saigoni rezsim több ezer katonát indított útnak Que Son térségébe. A szabadság- harcosok Que Sont vasárnap elfoglalták. Que Son város és a Ross katonai támaszpont elfoglalá­sa után a dél-vietnami sza­badságharcosok folytatják elő­renyomulásukat Da Nang fe­lé. Súlyos harcok folynak a völgyben levő utolsó katonai támaszpont körül, amely a tartományi székhely felé ve­zető utat védi. A saigoni rendszer sürgősen 3000 katonát vezényelt a ve­szélyeztetett körzetbe, de mint azt a 2. saigoni hadosztály tisztjei is kénytelenek voltak újságírók előtt beismerni, az erősítés nem bizonyult , elég hatékonynak. Augusztus 17 és 19 között a szabadságharcosok több mint 2000 ellenséges katonát tettek harcképtelenné, vagy ejtettek fogságba. A saigoni zsoldosokat támo­gató amerikai repülőgépek pi­lótái azt jelentették, hogy Da Nangtól mintegy 30 kilomé­terre a népi erők 130 mm-es messzehordó ágyúi állnak. A dél-vietnami harcok történe­tében most került legközelebb a felszabadító erők tüzérsége a kulcsfontosságú városhoz. ÍJj kormány Husszein jordániai király hétfőn átalakította kormá­nyát. Ahmed Luzi megőriz­te miniszterelnöki tisztsé­gét, Abdallah Szalah kül­ügyminiszter viszont kivált Jordániában a kormányból. A miniszter­elnök-helyettes újonnan kreált posztjára Ahmed Al- Taruneh volt kabinetfőnöl. került. (AFP) A balassagyarmati ünnepségen, a nagygyűlés után a megye több mint tíz művészeti cso­portja, a Röpülj páva körök tagjai, ének- és táncegyüttesek szórakoztatták a közönséget. Képünkön a karancskeszi táncegyüttes és az énekkar tagjai Huszonhárom évvel ezelőtt fogadták el és hirdették ki néphatalmunk alaptörvényét, a Magyar Népköztársaság Al­kotmányát. A alkotmány tör­vénybe iktatásának évforduló­ján az ország és a megye minden részén ünnepségeket rendeztek. ★ Balassagyarmaton térzene kö­szöntötte a járás szinte csak­nem minden községéből a já­rási székhelyre érkezett dol­gozókat. A város termelőszö­vetkezetének és üzemeinek dolgozói a főutcán vonultak fel a nagygyűlés székhelyére. Köztük voltak megyénk párt-, állami és társadalmi szervei­nek vezetői, a járás, a város vezetői. A buják!, hollókői, kazári, vanyarci, hugyagi, bánki, patvarci. érsekvadkerti, szátok!, karancskeszi és a szlovákiai Kovácsi község nép­művészei, művészeti együtte­sei népviseletbe öltözve tar­kították a sort. A szabadté­ri színpadon munkások, pa­rasztok, értelmiségi dolgozók, határőrök gyülekeztek az ün­nepi nagygyűlésre. Zsidai László, a Hazafias Népfront balassagyarmati városi titká­ra köszöntötte a vendégeket: Jedlicska Gyulát, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ját. a megyei pártbizottság el­ső titkárát, Géczi Jánost, a megyei tanács elnökét, or­szággyűlési képviselőt. Mar- czinek Istvánt, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bi­zottságának titkárát, a járás, a város párt-, állami és tár- sadalami szerveinek vezetőit, az üzemek képviselőit. Ünne­pi beszédet Géczi János mon­dott. A nagygyűlés szónoka hang­súlyozta. hogy augusztus 2Ó-a egyik legrégibb nemzeti ünne­pünk. Mint mondotta, ezen a napon emlékezünk nemzeti történelmünk kiemelkedő sze­mélyiségeire. a hősök küzdel­meire. Ünnepeljük népi rend­szerünket, köszöntjük a dol­gozó, alkotó embert. Szép tra­dícióink szellemében meg­szegjük az új termésből sült kenyeret. Az előadó történel­(Foly tatás a 3. oldalon) Magyar parlamenti delegáció utazott Csehszlovákiába Pártkongresszus Sri Lankában Alois Indrának, a Csehszlo- ák Szövetségi Gyűlés elnöké- ek meghívására hétfőn ma- yar parlamenti delegáció uta­sít egyhetes1 hivatalos, baráti itogatásra a testvéri, szom- zéd országba. A küldöttsé- et Apró Antal, az MSZMP olitikai Bizottságának tagja, z országgyűlés elnöke veze- , tagjai: dr. Radnai Éva kör- eti és üzemorvos. Takács Tiréné fonónő, Bartha István. KISZ Hajdú-Bihar megyei izottságának első titkára, ábián Márton, a karcagi Má- As 1. Tsz elnöke. Hegyi Im- s, a Hazafias Népfront Bor­id megyei Bizottságának tit- ára. Klaukó Mátyás, a Békés legyei Tanács elnöke, vala- íint Zámbó József. az ISZMP Győr-Sopron megyei izottságának titkára, ország- yűlési képviselők. A küldött­éggel utazott dr. Törőcsik ábor, az országgyűlés irodá­inak vezetője. A delegációt a Ferihegyi re- ülőtéren dr. Beresztóczy liklós az országgyűlés alelnö- e, dr. Trautman Rezső, az lnöki Tanács tagja. Marjai ózsef külügyminiszter-helyet- -s. és Pólyák János, az or- rággyűlés jegyzője búcsúztat- i. Ott volt Frantisek Dvors- y, a Csehszlovák Szocialis- i Köztársaság budapesti agykövete is. Hétfőn délelőtt nem sokkal L óra után repülőgépen Prá- ába érkezett a magyar oa> cággyűlés küldöttsége. A delegációt a prágai repü- éreij Alois Indra, a szövet- s. q csehszlovák parlament elnöke, a CSKP KB elnökségének tagjai fogadta. Megjelent továbbá dr. Karol Laco, a kormány elnökhelyet­tese, Jan Marko, a szövetségi gyűlés első alelnöke vala­mint Vaclav David, a népi ka­mara és Evzen Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke. Ott volt Vincze József, a Magyar Népköztársaság prágai nagy­követe is. Valamennyi hétfői csehszlo­vák lap előzetes tudósítást kö­zöl a küldöttség érkezéséről. Vezető helyen közük Apró Antal fényképét és életraj­zát. (MTI) Apró Antal és a delegáció a Ferihegyi repülőtéren Vasárnap megnyílt a Sri Lanka-i (ceyloni) Kommunis­ta Párt Vili. kongresszusa. Az ország 300 pártszervezetének küldöttei, valamint a testvéri kommunista és munkáspártok képviselői vesznek részt a kongresszus munkájában. Pieter Keuneman, a párt fő­titkára beszámolójában rámu­tatott, hogy az előző kong­resszus óta eltelt időszakot a szocialista Világrendszer állá­sainak jelentékeny megerősö­dése jellemzi, ami mindennél jobban demonstrálja a szocia­lizmus fölényét a kapitaliz­mussal szemben. Az ország nehéz gazdasági helyzetével kapcsolatban a fő­titkár hangsúlyozta: a párt egyik fontos feladata, harcol­ni a -teljes gazdasági függet­lenségért és a sok ágazató nemzetgazdaság megteremté­séért, amelyben fokozatosan növekszik majd az állami szektorok részaránya. Mint mondotta, a gazdaság megerő­södésében fontos szerepet tölt­het be a szoros gazdasági és kereskedelmi együttműködés a Szovjetunióval és más szo­cialista országokkal. (MTI) Rendkívüli végrehajtó bi­zottsági ülést tartott tegnap délelőtt a Balassagyarmati városi Tanács, hogy a várost érintő fontos kérdésben dönt­sön. A végrehajtó bizottság elő­ször intézkedési tervet ha­gyott jóvá a megyei tanács legutóbb végzett átfogó vizs­gálata alapján, majd napi­rendre került Ipolyszög és Patvarc Balassagyarmat vá­rossal történő egyesítése. Mivel mindkét település szorosan a város mellett he­lyezkedik el, célszerű, hogy közigazgatásilag is Balassa­gyarmathoz tartozzék. Előző­leg ipolyszög és Patvarc la­kói falugyűléseken, majd a két község tanácsa tanácsülé­sen is állást foglalt az egyesí­tés mellett. Tegnap a végrehajtó bizott­ság is jóváhagyta a döntést, így 1973. január elsejei ha­táridővel Ipolyszög és Pat­varc hivatalosan is Balassa­gyarmat városhoz tartozik. Az előterjesztést a végrehaj­tó bizottság augusztus 3l-én még tanácsülés elé terjeszti. Ezt követően a végrehajtó bizottság jóváhagyta Balassa­gyarmat és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet alapszabályát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom