Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)
1972-08-20 / 196. szám
HOMOKAGY A kert hátsó részében, a ribizli bokrok mögött veteményes rejtőzött. Anyám paprikát és paradicsomot nevelt az ágyásokban. Gyakran bízta rám a locsolásukat. Apám a hosszú ágyások végéhez öt talicska homokot hordott. Még a tavaly nyáron. Itt raktuk össze a bontásból vett téglákat is. Ezek mögött bújtam el, a homokkupac lett a birodalmam. Nyáron éppen odasütőtt a nap. A fejem alá nagyobb halmot kapartam össze, majd elnyúltam az átforrósodott homokágyon. A cingár lábam már elérte az ágyások nedves Végét. Heteken át hevertem itt. Apám általában éjszakás műszakot vállalt, hogy minél többet keressen. Egy újabb szobával szerettük volna megtoldani a házunkat. Anyám két műszakban dolgozott, a közeli lenfonóban. Amikor délelőttösnek osztották be, senki nem ügyelt rám otthon. Ezek voltak a legcsodálatosabb napok. Ilyenkor korán keltem, pedig nagyon szerettem aludni. Vékony lábaimra gyorsan felhúztam a halásznadrágot. Ugyanis lány létem ellenére mindig fiúsán öltözködtem. Anyám a konyhában hagyta az elkészített reggelit. Világos tejeskávét, vajas és mézes kenyeret. A konyhában ócska, faragott lábú sezlon állt. Alatta jókora bőrönd feküdt. A barna bőröndöt kihúztam, majd felnyitottam. Apám két esztergályos szakkönyve mellett sárga fedelű, kis méretű könyvek sorakoztak benne. Ez volt a könyvtárunk. Anyám két évvel ezelőtt szokott rá a könyvvásárlásra, pedig ő ritkán olvasott, de amikor felvette a fizetését, hazafelé mindig bement a könyvesboltba és találomra kiválasztott egy háromforintos, olcsó könyvet. Két tenyerem majdnem befedte a könyvek borítóját. A sárga címlapon embléma hirdette, hogy Olcsó Könyvtár. A bőröndből egyszerre két könyvet vettem ki, hogyha az egyiket megúnom, a másik kéznél legyen. A regények cselekményét, szereplőit gyorsan elfelejtettem, csak az olvasás hangulata élt bennem tovább. Hevertem a tóglahegy mögött a homokban, a hátam égette a nap, én pedig kitartóan olvastam... A hatodik osztály befejezése után, egy meleg júniusban olvastam a legtöbbet. Reggeltől estig feküdtem a homokban. A világ kincséért sem bújtam elő rejtekhelyemről. Gyorsan feketére sültem és anyám varrta bugyim kifakult. Akkor már a jonatán- almafák is megerősödtek, de a lombjaik árnyéka még nem ért el hozzám. Ha megúntam az olvasást, hanyatt feküdtem és felbámultam az égboltra. Nyugalmat és biztonságot éreztem. Sokszor a szemem is becsuktam és továbbálmodtam a könyvek történetét. Csodálatos kalandokat találtam ki. Erdész lettem, erdőket irtottam, beteg állatokat ápoltam. Királynő voltam, akinek a hős háborúban meghalt a férje és így ő irányítja az országot. Egyszer elképzeltem, hogy lovon ülök, prérin vágtatok, az ellenséget űzöm. Akkor mondtam anyámnak, hogy vegyen nekem nadrágot, mert én fiú akarok lenni. Aki lovagol. Apámmal viszont nem egyszer igazi háborúba keveredtem. Nem nézte jószemmel, hogy ilyen sokat olvasok és emiatt anyámnak keveset segítek. Apám délben különben is morcosán, éhesen ébredt fel. Anyám pedig csak két óra után ért haza, de az előző este főzött ebédet másodpercek alatt megmelegítette. A másfél szobás házunk udvarán, a szabad ég alatt ebédeltünk. Anyám mindig kék térítőt tett a tányérok alá. S kerek, fehér tálban hozta a gőzölgő levest. És még olvastam. Apám elkiáltotta magát. — Kész az ebéd! Csak néhány pillanattal később válaszoltam. — Még biztosan forró a leves. .. S hevertem tovább. Apám nemsokára újra üzent a téglahegyen túlról. Már ingerülten, parancsolva. — Gyere már! Anyám kérlelve hozzátette: — Kislányom... Nem mozdultam. Mindaddig, amíg nem hallottam, hogy apám kirúgja maga alól a széket és értem indul. Erre felpattantam és eléje léptem a tégglarakás mögül. Hogy haragját lecsillapítsam, elsőként szólítottam meg. Pont olyan emberekről olvasok, mint te... Erre elmosolyodott. Egyszer aztán váratlanul rácsapott a fenekemre. Fel- jajdultam. Fájt az ütés. — Hányszor akarsz még becsapni! —• kiáltotta nekem. Hangosan sírtam. Már azért is, hogy ezzel bizonyítsam, nem akartam becsapni. De már nem hitte el. Szótlanul ette a levest. Befejeztem a bőgést, de még mindig nem nézett rám... A második fogás alatt sem. Aztán ebéd után megsértődve szaladtam a téglák mögé. A homokágyra vetettem magam. Keservesen felsírtam. Boldogságom szertefoszlott. — Én nem ilyen emberekről. olvastam... — szipogtam. Apám ekkor sem jött oda hozzám. Napokon át kerültük egymás tekintetét. Ez mindennél jobban fájt. Varga Csaba 1514 (Iványi Ödön tusrajza) Filmtörténeti CSONKA DEZSŐ két verse: múzeum A Chaillot palota új vonzerővel gyarapodott: Henri Langiois több éve tartó munkásságának eredményeképpen megnyitották a filmtörténeti múzeumot. Az épület alagsorában mintegy 30 termet töltenek meg a különböző film- történeti dokumentumok, a kezdeti időktől — az árnyjátékokon, laterna magicán keresztül — napjainkig. 16 készülék vetít híréé jeleneteket klasszikus fimekből. Nyolcvan férőhelyes vetítőteremben a nemzetközi filmszakma legjelentősebb műveit láthatja a közönség. Nagy helyet szenteltek a filmforgatáshoz szükséges díszleteknek, kosztümöknek és egyéb kellékeknek. Külön tárlókban láthatja a közönség Cserkaszovnak az Alekszandr Nyevszkljben hordott fegyverzetét, Greta Garbónak a Walewska- grófnő c. filmben viselt ruháját, valamint azokat a ruhákat, amelyeket az Elfújta a szél című filmben Marilyn Monroe és Vivian Leigh viselt. A Melles Stúdió makettje a filmtörténet hőskorát idézi. Sok tárló pedig visszavarázsolja a klasszikus nagy filmek speciális légkörét: ezekben díszletek, forgatókönyvkéziratok, anekdóták stb. láthatók. Marika alszik Vánkoson pihen gyönyörű feje, Tizenhat éves, kedves, szűzi arc... Félve nézem ezt a bájos tündért Kit nem rontott még egyetlen kudarc. Ma még csak álomcsókkal boldogít Egy tökéletes álom-lovagot... Csókjai fehér párnára hullnak Mint ártatlan kis, tiszta angyalok. Telt karja még csak párnát ölelhet Nyíló vadsággal titkos éjszakán... Holnap talán már Ámor sebzi meg Az ébredésnek ifjú hajnalán. Úgy nézem öt, mint apa gyermekét Hisz oly távol van tőlem e csoda.,. Vénülő szemem becéző tükrét Bocsásd meg nekem, alvó Marika. Dal az éji szélről Suhansz az éjben fekete éjben Titkos világról mesélve lustán Házakat rétet szárnyaddal éred Fekete démon fekete pusztán. Tombol a mámor, támadya ámor Nyomodba hordja tüzes nyilát Szelíden súgod biztatva búgod Aludjatok csak jóéjszakáb Elnyúlva fekszünk, lázas a testünk Álmodunk jóról, nyugtalan szépről Szítva a lángot hozod az álmot Valami titkos messzeségből. gondolta, amíg egy pillanatra megcsapta a férfi száraz, erdei szaga: Istenem, legalább az erdőről beszélne de most valami prédikáció következik... A nagybátyja az asztalhoz ült. — Láttam, az első utad a temetőbe vezetett — mondta. Janka nem szólt, nem mo- eolyodott el, nem bólintott. Á nagybátyja egy újságpapírban. laposra hajtogatott csomagot tett ki maga elé az asztalra. Egy ideig rajtafelejtette súlyos kezét, majd áttolta Janka elé, az asztal másik oldalára. — Mi ez? — kérdezte a lány meglepetten. — Egy eredeti és két másolat. Lassanként egy évszázada lesz már. hogy őrizgetem. Janka egy kis aggodalommal bontogatta á leveleket, majd mindbe beleolvasott.* — Hogy jutott maga ezekhez? — kérdezte elsápadva. — Ne törődj vele! Megfizettem annak, aki megszerezte nekem. Az a fontos, hogy a kezedben van, és most elégtételt vehetsz magadnak. Te most olyan helyet kaptál, ahonnan módod van mindenkinek mindent visszafizetni. Janka nem szólt. Furcsa szédülést érzett, mintha egy mélység fölött lebegett volna. — Olvasd csak végig mindet — biztatta a nagybátyja. — Majd elolvasom. — Nem sejtik, hogy ezek a levelek megmaradtak. Mindmáig hallgattam róluk, mint a sír. Csöndben ültek a selyembo- rftásű régi csillár fátyolos fénye alatt. Jankának is, meg a nagybátyjának is külön csöndje volt. amely körülvette és hallgatásra intette őket. a férfi később felállt, az asztalhoz tolta a székét, amelyen ült. — Reggel majd átjövök — mondta —, és majd megmondod, hogy mi lesz a dolgom. Én mindenre élethÜ pontossággal emlékszem. Janka késő éjszaka olvasta el a leveleket. Az anyja már mélyen aludt a konyhában. Az első levél: „Bejelentjük, hogy Gál András s.-i lakosnak a lánya, Gál Janka ott jár önöknél tanítóképzőbe, és ott kollégiumban is van. Annakidején még nem tudtuk azt. hogy Gál András, vagyis az apja kulák Folyó évben megállapítást nyert, hogy a község legnagyobb kulákja, amit csak most sikerült fölfedni. Nem szeretnénk, hogy a lánya tanító legyen, és a jövő Ifjúságát, pártunk tartalékát ő tanítsa. Ezért javasoljuk és kérjük az elbocsátását. Apja S. község hivatalos kuláklis- táján szerepel, ami jóvá is van hagyva. A szíves válaszukat várjuk ... 1952. október 17..” A második levél' „Gál Janka I. osztályos tanulónkkal kapcsolatban olyan átiratot küldtek a megyei oktatási osztályra. amely szerint tanulónk édesapja a falu legnagyobb kulákja, és ennek alapján kérik az iskolából, és a kollégiumból való eltávolítását. Az oktatási osztály végrehajtás végett kiadta nekem az iratot. Én beszéltem a kislánnyal is, majd behívattam az édesanyját azzal a szándékkal, hogy a lányát vigye haza. Édesanyja azonban nálam elmondta, hogy sem a felszabadulás előtt, sem azóta vagyonnal nem rendelkeztek. A felszabadulás előtt, mint molnársegéd dolgozott a férje, majd a felszabadulás után a gabona- felvásárláshoz került. Később betelepült hozzájuk egy idős házaspár, akiknek volt nyolc hold juttatott földjük, ennek egy részét művelték Gálék két éven át. Azóta már ezt se művelik, és a házaspár is elköltözött tőlük. Gálné tehát tiltakozik az ellen, hogy őket kuláknak minősítsék. Az oktatási osztállyal megbeszélve, most igazoló iratokat kértünk be. Tekintettel, hogy súlyos politikai kérdésről van szó, ami igen gyors intézkedést kívánna. felkérem, szíveskedjenek még egyszer kivizsgálni, hogy Gál András valóban ku- iák-e, mikor és milyen szerv nyilvánította annak, minek aiapján? Meg vagyok győződve. hogy nagyon tisztán látják ennek a fontos politikai jelentőségét, és az ügy gyorsaságára való tekintettel a kivizsgálást gyorsan megejtik, és expresszlevélben válaszolnak. Ennek hiányában nem tudjuk mi sem az intézkedéseinket foganatosítani, 1932. , november 11." A harmadik levél: „a 3/1952. szám alatt november 11-én kelt levelüket megkaptuk, amelyben ismételten írást kérnek tőlünk, »esetleges módosítást«, hogy Gál Janka iskolán és kollégiumban maradhasson. Közöljük, hogy a határozatot nem változtatjuk meg. amit egyszer megírtunk, azt azért írtuk meg, mert a valóságot fedi. ezen alkudozás nincs. Kérjük, hogy ne hallgassák a kulák siránkozásait, inkább lépjenek fel keményen eilene. Kulákká az arra illetékes szervek minősítették, a község kuláklistáján szerepel. Nincs mit vizsgálni, kulák. Kérjük, ne kételkedjenek a levelünkben, hanem azt igenis szíveskedjenek végrehajtani. Mi az eljárással egy politikai kérdést oldottunk meg. azárt vált szükségessé az ő hazahozása. Az elvtársak nyugodjanak meg. mi a helyünkön vagyunk, az ügyet ismerjük, és kérjük, minden további alkudozások nélkül a leányt hazaküldeni. Elég nagy ahhoz, hogy hazataláljon. 1952. november 15.” Janka lehunyta a szemét. Életrekeltek az iskolai emlékek, megteltek vágyakozással, a titkok feltárultak és magyarázatot kaptak. Azt gondolta: akkor még copfom volt. és a legjobban annak örültem, ha nem szóltak hozzám. és egy pilllanatra visszatért az a régi december: a hosszú, zárdaszerű folyosó mélyéből az igazgatónő jött elő, megállt mellette, mintha magába mélyedve eltűnődött volna. majd azt mondta egyszerűen. mintha csak egy kis apróságra figyelmeztette volna: Ne menj haza a téli szünetre, a szüleid majd bejönnek hozzád ... Janka összehajtogatta a leveleket, és azt kérdezte magától: Érzek-e most valami haragot, fájdalmat, klfosztott- ságot. vagy bosszúvágyat? .. Az apja mély fájdalmát érezte. tompán a mellében, amit azon az őszön érezhetett, amikor ezeket a leveleket megírták. S akkor azt mondta magának: de hiszen én dolgozni jöttem ide, és leélni az életemet ___ _ >** vatosan kinyl- tóttá a kony- I a haajtót. vigyáz- va. hogy az anyját fej ne ébressze, gyufát keresett, majd a három levelet egymás után elégette. Mielőtt a takaró alá bújt. még megfordult a fejében, hogy mit fog majd mondani reggel a nagybácsinak, de ekkor mér éjjel két óra is elmúlt. és a szemei csaknem leragadtak az álmosságtól. Suhansz az éjben fekete éjben, Rohansz vagy bolyongsz tétova lustán Kacagj ki minket fekete démon Fekete démon, fekete pusztán. Illusztráció (Szujó Zoltán tusrajza' NÖGRÁD - 1972. augusztus 20., vasárnap 9
