Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-19 / 195. szám

Élelmiszer-kozmetika Egy nagy nyugati magazin cikk» háromfogásos ebéd szí­nes fotói mellett felsorolja mindazokat az egészségre ká­ros tartósító anyagokat, me­lyeket a vendég az étellel együtt elfogyaszt. Egy másik folyóirat kimutatja: a szarvas- marhák antibiotikumokkal va­ló kezelése veszélyeket rejthet a fogyasztók számára. Kétség­telen, az élelmiszeriparnak szüksége van tartósítószerek­re. de mi a mérce az alkal­mazásban? — erről kérdez­tük dr. Tarján Róbert pro­fesszort, az Országos Élelme­zés- és Táplálkozástudományi Intézet igazgatóját. — Ma világszerte 2500 olyan adalékanyagot tartanak szá­mon, amely elfogadottan használható — mondotta Tar­ján professzor. — Magyaror­szágon ennek csak a töredé­két alkalmazzuk az élelmi­szerek tartósításában. Lakos­ságunk kétféle élelmiszert fogyaszt: amit itthon állítunk elő, és amit külföldről ho­zunk be. Külkereskedelmi szeneink minden üzletkötés előtt eljuttatják intézetünk­höz az importálandó élelme­zési cikk mintáját, s mi meg­vizsgáljuk, nincs-e benne ár­talmas anyag. Szigorú a ha­zai gyártmányok kontrollja is: a csecsemő- és diétás tápszerek, valamint a vitami- nozott készítmények például olyan ellenőrzésen mennek át, mint a gyógyszerek. Nem­csak az élelmiszerek, hanem a kozmetikumok és a gyermek- játékok forgalmazását is el­lenőrizzük, hiszen ez utóbbit például a kisgyermek a szá­jába veszi. Munkánkban ter­mészetesen a világon megje­lent ilyen tárgyú szakirodal­mat is felhasználjuk. Az Egészségügyi Világszervezet­nek hazánk is tagja, és raj­tuk keresztül — bárhol pub­likált valaki egy károsító anyagról —, mi is tudomást szerzünk. — A tartósító anyagok nagy száma arra enged következ­tetni, hogy előfordulhat, az élelmiszeripar és kereskede­lem, az áru „eladhatósága” érdekében úgynevezett élel­miszer-kozmetikával manipu­lál. — Kétségtelen, hogy az élelmiszer színét. ízét, sza­gát, halmazállapotát, tapintá­sát a legkedvezőbbé igyekez­nek tenni. Ha azonban ez ár­talmas anyaggal történt, ki­mutatható. Bizonyos kémiai anyagok hozzáadása szükséges az élelmiszerek gyorsabb elő­állításához, de ez csak a bio­lógiai és élvezeti érték csök­kenése nélkül történhet. Mér­tékét nálunk igen szigorú élelmiszertörvény szabja meg. Van külön festékrendeletünk is, s még jó néhány országban több tucat festéket engedélyez­nek a színezésre, mi csak nyolcfélét tűrünk meg és fo­gadunk el. Az Egészségügyi Minisztérium irányítása alatt e munkánk során a legszoro­sabban együttműködünk az Országos Közegészségügyi és az Országos Munkaegészség­ügyi Intézettel. így került sor például hazánk DDT elleni fellépésére is nemzetközi fó­rumokon, javasolva a szer eltiltását. Ugyanúgy nem en­gedtük a külföldön elterjed- ten használt talaj fertőtlenítő szer behozatalát sem, mert kimutattuk, hogy hosszú cir­kuláció során ugyan, de be­juthat egyes élelmiszerekbe. Az intézet azonban nemcsak azzal foglalkozik, hogy melyek az elfogadható és biztonsággal használható tartósító adalék- nyagok, hanem ellenőrzése alatt tartja az élelmiszeripari gyártástechnológiát is, mivel a hűtés és a hőkezelés is okozhat biológiai értékválto­zást — Célunk, — emelte ki dr. Tarján Róbert professzor —, hogy minél több cikk bírja ki a termelőtől az élelmiszer- üzlet polcáig, s a fogyasztók asztaláig terjedő hosszú utat anélkül, hogy ehhez a legki­sebb mértékben is káros, mesterséges tartósító anyagot használjanak fel. Kocsis Éva A legrégibb amerikai piramis A Délkelet-Mexikóban levő La Venta szigetén levő piramis — a legrégibb ilyen építmény az ame­rikai kontinensen: állapította meg R. Geiser amerikai antropológus. Hosszú ideig tartó kutatások eredményeként sikerült meg­állapítania, hogy a piramist időszámításunk előtt körülbelül 800 évvel ezelőtt egy olyan törzs építette, amely az amerikai kon­tinensen az első indián civilizáci­ót képviselte. Ez a piramis nem hasonlít az Amerikában levő más piramisok­hoz, és kisebb is a régi mexikói­ak által épített többi piramisnál. Magassága 30 méter, alapzatának átmérője 140 méter. Ítéljenek halálra Sódernyák elhatározta, hogy tegit az emberiségen. Vásárolt egy kiskaliberű légpuskát, kocsijába tette tokostul és ki­ment az erdőbe, hogy lelője az összes gyilkos galócát és minden mérges gombát. Ép­pen eltalálta az egyiket, mert levente korában jó céllövő volt, amikor patazaj verte fel az erdő nyirkos csendjét. A patazaj mögül egy komplett ló bukkant fel, rajta behemót ember vastaga, fülig érő ba­jusszal. A bajusz fölött gú­nyos szem tekintett Sóder­nyákra, aki sokáig megbűvöl- ten meredt a fel s alá gyor­san mozgó szőrcsomóra. Ez a mozgás tulajdonképpen külön hangsúlyt akart adni az el­hangzott keresztkérdésre: „Va- dászgatunk, vadászgatunk?” Sódernyák éppen vadászta­risznyájába tette első zsákmá­nyát, egy szépen fejlett gyil­kos galócát, majd komótosan csőre töltötte a tavalyi kuko­ricaszemet — akkor esett le a húszfilléres. „Mit tetszett kérdezni?” „Nem tudja, hogy itt tilos a vadászat?!” — dörgött, vil- lódzott a bajusz. „De hiszen én. ■. csak a gyilkos.. A lovas rácsapott a felelet­re. „Ez az! Gyilkolunk, gyil­kolunk. Pusztítjuk az állo­mányt. ..” „galócát lövök.. — dadogta Sódernyák. „Min­den orvvadász ezt mondja!” ereszkedett le a bajusz a ló tomporáig, majd valahonnan előkerült egy papír. „A rend­számát már felírtam, mert hogy otthagyta felelőtlenül a kocsiját az országúton. Most a nevét.” „Sódernyák vagyok a teke pályakészítő vállalattól.” „Maga a második orvvadász, akit ma tetten érek. Az első azt hazudta, hogy csecselegyet fogdos.” „Az is ártu'mas, kérem szé­pen.” „Lakik?” — hárította el a feleletet a bajűsztömeg. „Per­sze De tessék elhinni, csak jót akartam az emberiségnek, hiszen annyi ember hal meg bolondgomba-mérgezésben. Maga még nem evett?” „Nem.” „Kár ” „Ne cukkoljon az istenségit, mert még a légfegyverét is elvetetem!” „Nem cukkolom én kérem- szépen, de annyit írnak az újságok ilyesmi halálokról. Ezen a héten úgy sem volt más dolgom, mert tetszik tud­ni szabadságon vagyok, s el­határoztam, hogy itt, a Mát­rában kiirtom az összes mér­ges gombát „Ha magának fegyvere van, akkor tudhassa, hogy itten nincs megengedve a vadá­szás!” „De csak célba lőhetek a gyilkosokra, önvédelemből?” „Az teljesen mindegy. Kö­vetkező kérdés: Lakik?... Ja, azt már bevallotta... És miért orvvadászott? Talán éhezik a családja? Mert ez enyhítő kö­rülmény.” „Dehogy kérem. Nincs is családom. Bolondgombát et­tek.” „Es még tetőzi a bajt ezzel az orvlövészettel?" ,,Kérem szépen csak huma­nitásból csinálom." „Ahhoz is engedély keÜ! Papírok nélkül akarja meg­váltani a világot?! Tudhassa, ha a tekézőknél dolgozik, hogy ezt nem lehet... Ne csicsókálj te Fakó! Né még levet a há­tárul!. .. Szóval, följelentem garázdaságból elkövetett orv- vadászás szándékának a tette miatt... Lefoglalom a bizonyí­tékokat. Ide azzal a tarisznyá­val!” „De felügyelő úr kérem, hi­szen még csak egyet lőttem.” „Miért ilyen mulya?” „De elég az bizonyíték elő- támasztása miatt.” „De ha itt maradnak ezek a mérges gombák, mi lesz az emberiséggel?” „Az emberiséggel maga ne törődjön! Azért vagyok itten én, hogy megvédjem a magá­hoz hasonlóktól az emberisé­get. . Sódernyákban most már végleg felszaladt a pumpa. Felkapta a kiskaliberű lég­puskáját, s a frissen töltött kukoricaszemmel dühösen tomporon lőtte a legközelebbi gyilkos galócát. Aztán bevágta azt is a tarisznyába. „Itt van! — kiáltotta elke­seredetten. Legalább kettőért ítéljenek halálra.” Varga Dezső NÓGRÁD - 1972. augusztus 19., szombat Telefon süketnémák számára Bruno Fracassl parókagyár-tu- lajdonos, aki szabad idejében ta­lálmányokkal foglalkozik, felta­lált egy olyan telefonkészüléket, amelyet süketnémák is könnyű­szerrel használhatnak. Az egy ki­ló súlyú, elemmel és árammal is működő készülék neve: Fomo- morse. Egyfajta keresztezés ez a táv­író és a telefon között. A süket­néma hívja a számot, majd rá­helyezi a kagylót a felvevő rész­re és egy billentyűzet segítségé­vel Morse-jelekkel közli monda­nivalóját. A jelek a másik fél te­lefonkészülékén papírszalagon je­lennek meg. Száz méter szalag, vagyis kb. másfél órás beszélge­tés nem egészen száz lírába ke­rül. Piros lámpa kigyulladása jelzi, ha cseng a készülék. „Az egyetlen probléma az, hogy készülékem használóinak ismer­niük kell a Morse-ábécét. Azon­ban szerintem semmiféle nehéz­séget nem jelentene, ha a Morse- ábécé tanulását kötelezővé ten­nék a süketnémák iskoláiban.” Fracassi készüléke általános ér­deklődést keltett, és a Süketné­mák Országos Szövetsége máris száz készülékre adott rendelést. „Azonnal megértettük, hogy a Fonomorse jelentősen segítheti a süketnémákat abban, hogy beil­leszkedjenek a társadalomba és a családba” — mondja a Süketné­mák Országos Szövetségének fő­titkára. Tervbe vették, hogy egész Olaszországban elterjesztik az új készüléket és néhány nyil­vános telefonállomás mellé fel­szerelnek Fonomorse készüléket is. Olaszországban kb. 450 000 használója lenne a Fonomorsé- nak. Az egész világon több mint 36 millió a hallássérültek száma. Az NSZK, az Egyesült Államok, Anglia, Svájc és Izrael kereste már fel Fracassit a szabadalom megvétele céljából. Lexi bécsi, a halékadér Minden gyakorlatlan, fia­tal szerkesztő közöl nekro­lógot vagy valami illusztris aggastyánról szóló írást Lexi bácsi tollából, amíg meg nem tudja: mindössze any- nyi kapcsolata van az iroda­lommal, hogy Mikszáth írt neki egy üdvözlő lapot Glein- henbergből, Babits Mihály pedig Rómából, igaz, hogy ezt aláírta Török Sophie is. Szomorytól is van levele: „Csók, csók a havasokból, Ausztriából meg Svájcból, fehér világból, üdvözlet, gyűlölet, harag és szeretet — Szomory.. Ez minden. S e literátori múlt alkonyi fényében járja Lexi bácsi a napi- és hetilapok, folyóiratok, tudo­mányos közlönyök, időszaki kiadványok, alkalmi híradók szerkesztőségeit, kitartóan és elűzhetetlenül. Fekete se­lyem sapkája van és sárgul már a haja a feje búbján, a lehellete dohos, mint szá- szadeleji ódon almáriumok illata; hatalmas, tömött ak­tatáskájából megbámult fényképek, szakadozott le­velek, ásatag relikviák hull­nak, ha kinyitja. Ráncos, aszott, öreg, néha százötven évesnek vagy még annál is többnek látom. Ilyenkor nem csodálkoznék, ha Páz­mány Péternek egy hozzá írt anzikszát húzná ki a paksamétájábóL A memóriája is kihagy olykor, különösen a fiatalo­kat — a hatvan év alattia­kat — képtelen egymástól megkülönböztetni. A minap elviharzott mellettem a fo­lyosón, majd gyorsan visz­szafordult, megragadta a kezemet és hosszan, megin- dultan rázta: — Ismerlek, drága, ne is mondd... Te vagy a Ruffy... Nagyon tehetséges vagy... Lenyeltem a bókot, alka­lomadtán majd átadom Ruffy Péternek.- Mostanában már alig mú­lik el hét Lexi bácsi nélkül. S, ami a leggyötrelmesebb: kénytelenek vagyunk udva­riasnak lenni vele, hiszen Lexi bácsi roskatag aggas­tyán, ezek a látogatások tartják benne a lelket. Meg­szépült emlékei, ártatlan ha­zugságoktól gazdag múltja, amely mérhetetlen messze­ségekbe nyúlik vissza. En­nélfogva Lexi bácsit már csak a halottak, vagy a hal­doklók érdeklik, azok közül sem akármelyik, hanem akikről úgy gondolja, hogy joggal pályázhatnak a nyil­vánosság könnyeire. Főleg írók, irodalmárok. Lexi bácsi tavasszal és nyáron, amikor az öregekhez sűrűbben látogat el a halál, nyakába veszi a várost. Ha véletlenül otthon van, el nem mozdul a telefonja mellől. Futkározik, nyomoz, telefonál, friss özvegyekkel és özvegy jelöltekkel, szana­tóriumokkal, klinikákkal, gyászbaborult családokkal, zokogó árvákkal tárgyal és lázasan diktál a lapok gép­szobáiban. — Ne zavarjatok, kedve­sem — mondja ilyenkor — meghalt X. Y. Vagy haldoklik, mert a hí­res haldoklók is már a Lexi bácsi hatáskörébe tartoznak. Az ilyen hírek különöskép­pen felvillanyozzák. Csillogó szemmel ront be a szer­kesztőségi szobába: — Hal­lottátok? Haldoklik Péter Pál, a nagy író és költő, ré­gi barátöm. Itt hozom a nekrológját, meg a hozzám írt utolsó levelét 1901-ből. Nézzétek, ezt írta: „Itt fek­szem Olgával a Semmerin- gen egy friss kazal alján és hancúrozunk...” — De Lexf bácsi, hiszen, még nem halt meg.. . — Rögtön, fiam, rögtön meghal. Voltam nála a kór­házban. Néhány óra. Már hívom is a családót. Izgatottan, fürgén tárcsáz­ni kezd. Ilyenkor a legszívesebben kitessékelnénk Lexi bácsit, de nem tehetjük, mert öreg­ember; igaz hogy makk- egészséges és ahogy nézem, örökké élni fog. Meg aztán úgyse menne el, Lexi bácsi csak akkor megy el, amikor ő akar. És járkál a szenzációival, kész vagy készülő nekroló­gokkal, attól függően, hogy az elmúlás folyamatának milyen stádiumában van az áldozata. Roskadt vén ma­dár, hetyke kísértet, század- eleji redakciók ittmaradt fi­gurája; kopott felöltőjének fekete szárnyai lengének. Mások elmúlásának derűje fénylik a szemében. Már rájöttem a titkára. Lexi bácsi számára minden halálhír életének újabb ün­nepélye — azok elmennek, ő marad. Tamás István Kártyaparti „kicsiben” Fotó: Fodor Tamás 1 Tervező, bonyolító, beruházó vállalatoki Szabad kapacitással rendelkezünk acélszerkezetű víztornyok kivitelezésére. RENDELÉSEKET ELFOGADUNK: 25—50—100—200 köbméter űrtartalmú hidroglóbuszokra, 50—100—200 köbméter űrtartalmú agroglóbuszokra 50—100—200—300 köbméter űrtartalmú aquaglóbuszokra. 1972. évben beérkezett megrendelésekre a víztorony tervek adaptálását díjmentesen elkészítjük és a víztornyokat 1973- ban üzembe helyezve átadjuk. SZAKTANÁCSADÁS, RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁS! ÜGYINTÉZŐ: CSETE MIHÁLY Megrendelés: TELEFON: LAJOSMIZSE 70. TELEX: 22-4812 VÍZGÉPÉSZETI VÁLLALAT Acélszerk. víztornyok, ivó-, iparivíz-ellátási és szennyvíztisz tító berendezések gyára. TERMELÉSI OSZTÁLY. LAJOSMIZSE, GYÁRTELEP 1. Állami vállalatok és szövetkezetek részére hat vani üzem Un k bői Op* mm osztályozott homok azonnali szállítását vállaljuk v a * ti t ti ti. MEGRENDELÉSEKET AZ ALÁBBI CÍMRE KÉRJÜK KÜLDENI: KAVICSBÁNYA VÁLLALAT kereskedelmi osztálya Budapest, V., Molnár u. 53. Telefon: 181-313. Telex: 22—5785. ügyintéző: Kunsági Ferencné csoportvezető. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom