Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-26 / 174. szám

Széthúzás Karancskesziben Dobogós csapat lett az 1971 72. évi megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Karancskeszi Spartacus. Ma­napság mégsem uralkodik rend az egyesület berkeiben. A vihart az váltotta ki, hogy Rádi János sportköri elnök kiadta fiát az SBTC-nek. Az egyik idős játékos hangulatot szított az egyesületi einök el­len, aki egyébként már 1918 óta dolgozik különböző beosz­tásban a sportkörnél. Azzal gyanúsították meg, hogy pénzt vett fel az SBTC-től fia ki­adásáért. Erről persze sző sincs, hiszen az SBTC csak felszerelést és labdát ad a fiatal kapusért. A jól összeko- vácsolódott gárda eközben gyakorlatilag széthullott. Rá­di után többen bejelentették távozási és leállási szándéku­kat. Amíg széthúzás és gya- núsítgatás uralkodik Karancs- kesziben, addig nehéz is rendbe tenni az egyesület széthullott szénáját. Egyéni érdekek, gyanúsítgatás, sértő­dés kapott lábra akkor, ami­kor még magasabb célt tűz­hettek volna maguk elé. Megvont állami támogatás A szécsényi JTS azokban a sportkörökben, ahol állami tá­mogatást kapnak, elvégezte a félévi gazdasági ellenőrzést. A mérleg sajnálatosan lehango­ló. Az egyesületek saját be­vételi tervüket 50 százalék helyett csak 33 százalékra tel­jesítették. Ebben az is közre­játszik, hogy a két középisko­lában csak szeptemberben gyűjtik be a tagdíjat. Különösen Karancsságon el­szomorító a helyzet. Az első fél évben mindössze 270 forint tagdíjat gyűjtöttek össze. Nagylóc és Nógrádmegyer sportkörétől megvonták az ál­lami támogatást; mért az elő­irt feltételeknek nem tettek eleget. Nem teljesítették saját bevételi tervüket, és nem in­dítottak a járási bajnokságban serdülő kézilabda-, illetve röp­labdacsapatot. A többi köz­ség sportköre is csak akkor kapja meg a harmadik ne­gyedévi állami támogatást, ha rendezett rendelkeznek. Többen leáll lak Nyírjesben táboroznak a Bgy. SE labdarúgói A Bgy. SE NB III-as lab­darúgó-szakosztálya 18-as ke­retének tagjai Barta Tibor szakosztályvezető és Beke Fe­renc edző irányításával egy­hetes edzőtáborozáson vesznek részt. Egy héten keresztül a Nyírjesben napi két edzéssel, készülődnek az őszi feladatok­ra. Vasárnaponként a Totó Kupában játszanak. Az átigazolási időszakban jelentős mozgás ment végbe a Bgy. SE-nél. Fábián István és Cseri József a Bgy. Volán­hoz akart távozni. Nem adták ki őket, ezért bejelentették, hogy leállnak. Hornyák Pál viszont Mohorára kívánt tá­vozni — mert ott lakik —, őt sem adták ki, ezért ő is be­jelentette leállását. A tarta­lék- és ifjúsági csapatból az alábbiak kiadásához járultak hozzá: Fábián Pál (Patvarc), Haskó János (Szügy), Laczkó István (Szügy), Czibulya Bé­la (Mohora), Vrbovszki János (Mohora). Az új játékosok: Vidomusz Tibor (Szécsény), Freistag Já­nos (Diósjenő), és tanulmányai befejeztével visszatér az egyesülethez Ferencsik Pál. A felnőttekkel tehát to­vábbra is Beke Ferenc fog­lalkozik, míg a tartalékok és ifjúságiak edzéseit Kovács István vezeti. A csapat július 30-án határmenti találkozó ke­retében Vinicán (Ipolynyék) lép először pályára. (reiter) Serdülők bajnoksága Rajt szeptemberben Elkészült Salgótarjánban a városi serdülő ladbarúgú- bajnokság versenykiírásba. Az 1972/73. évi bajnokság szep­tember 24-én kezdődik. A ne­vezési határidő szeptember 5- én jár le, utána készítik el a sorsolást. A bajnokságban az NB-s szakosztályok köte­lesek serdülő együttest. szere­peltetni. Jogosultak indulni: SBTC I., SBTC II., Nagybá­tonyi Bányász. Kistérén yei Bányász, Salgótarjáni Kohász, St. ITSK, St. Gépipari. A ren­dezők remélik, hogy az St. Síküveggyár és az St. Öblös­üveggyár is indít csapatot. Az együttesekben 1957—58—59­ben születettek játszhatnak, valamint azok, akik még nem töltötték be 12. életévüket. A győztes csapat értékes kupát kap. öttusa Balczó az élen Az ausztriai Gloggnitzban folyó nemzetközi öttusa­versenyen lebonyolították a negyedik versenyszámot. Az úszás újabb magyar győzel­meket hozott. Egyéniben Bakó lett az első és nyert a csapat is. Az összetett egyé­niben Balczó vezeti a me­zőnyt, mögötte Kelemen és Bakó áll. összetett csapat­ban továbbra is biztosan első a magyar válogatott. összetett egyéniben: 1. Balczó 4170, 2. Kelemen 4150, 3. Bakó 4010... 13. Villányi 2971 ponttal. összetett csapatban: 1. Magyarország 12 330, 2. tagdíj viszonyokkal | Ausztria 11 129, 3. Svájc 10 244 ponttal. Vidék baj Dokság Salgótarjánban Az MHSZ megyei lövészei 26—27 köz£tt MNK-fordulóra ke­nagyban készülnek az augusztus rül sor. 6-án Salgótarjánban sorra kerülő Rengos lövészesemény színhe- megyei lövészbajnokságra. Az au- lye lesz szeptemberben Salgótar- gusztus hónap egyébként érdekes ján, mert Itt rendezik az orszá- versenyeket ígér, hiszen augusz gos vidékbajnokságot. tus 19—20 között bonyolítják le a Nógfrád megyei Nógrád majd a Az MHSZ vezetősége a „„„„ _____________ versenyre meghívta a szomszé­K upa versenyzőt ozatot. dos Csehszlovákia SVAZAKM­hőnap végén, augusztus versenyzőit is. A PKOMROEriSCM SZOBA-konyhás,' spájzos lakás eladó. Cím: Baglyasalja, Ka­kukk tTózsef u. 6. Sle- zák. A VOLÁN 3 napos ELCSERÉLNEM vá- A NÖTINCSI tsz el- társasutazást szervez rosközpontban levő II. adásra felkínál 80x75- 1972. -július 29—'31-ig emeleti garzon sző- ös kútgyűrűt, 2,40 m- Sopronba. Részvételi vetkezeti lakásomat es beton kerítésosz-' díj: 434 Ft/fő. hasonló nagyobbra, lopot és 40-es hidat- -----------!-------------------------­P indroch, Arany Já- erszt. Helyszínre szál- DUNAÜJV Í.ROSI 2 nos u. 15. A VOLÁN 1 napos társasutazást szerve2 1972. július 29-én Zsó- rifürdőre. Részvételi díj: 79 Ft/fő. Htjuk. Ar megegyezés szobai hallos, üssz- szerint. komfortos, gázos la­" ^ _ ------------- kásom elcserélném A VOLÁN 2 napos salgótarjáni hasonló­Felkínáljuk eladásra: S db Csepel 450 D. billenős tgk. 1971-ben újonnan Deszerzett kifogás­talan állapotban levők, megegyezés szerint. Érdeklődni lehet szombat kivételé­vel 7 órától 17 óráig. Telefon: 130. Szé- esény. TövALL. társasutazást 1972. július Miskolc-Tapolcára. Részvételi díj; 270 Ft/fő. *«sz«£vfz ra* Érdeklődni Somos- 29—jo-án kőúj falu, Ady E. u. 42. Csipkés Pál. SALGÖBANYAN-------------- kétszobás, komfortos A VOLÁN 1 napos családi ház, mellette társasutazást szervez garázs, nyárikonyha 1972. július 30-án és melléképület el- Egerbe. Részvételi díj: adó. Cím a kiadóban. 68 Ft/fő. ÜZEMKÉPES 407-es A VOLÁN 1 napos Moszkvics 15 000-ért társasutazást szervez sürgősen eladó. Ság- 1972. július 30-án újfalu, Kossuth u. 20. ZsóriíürdŐre vételi díj: 111 30-án Rész­Ft/íŐ. A VOLÁN 1 napos társasutazást szervez 1972. július 29-én Egerbe. Részvételi díj: 68 Ft/fő. ELCSERÉLNÉM sal­gótarjáni 2 szoba-össz- 1 napos komfortos, gázfüté- szervez ses lakásom szoba- konyhás földszintire „Sür­gős” jeligére a kia­dóba. A VOLÁN társasutazást 1972. július 30-án Egerbe. Részvételi díj: megegyezéssel. 68 Ft/fő. " " " VERŐCÉN 150 négy­szögöl Üdülőtelek el­adó. „Közművesített” Jeligére a kiadóba. Csikós Orosházán Eltávozott az St Síküveg­gyár NB III-as labdarúgó­szakosztályából Csikós Jó­zsef, a 26 éves hátvéd. Csi­kós korábban az SBTC-ben is játszott, de miután nem tudott gyökeret verni az első csapatban, visszatért a síküveggyári csapathoz. La­kásigényét nem tudták ki­elégíteni, így most Oroshá­za rpegyei I. osztályú csapa­tához igazolt át, mert ott la­kást kap. Napirenden Salgótarján versenysportja Kibővített tanácsülést tart pénteken dilelőtt Salgótar­jánban az MTS városi szer­vezete. Tollár Lajos városi sportelnök előterjesztésében Salgótarján versenysportjá­nak helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit vitatják meg. Ezután tájékoztatót hall­gatnak meg a SÜMSE-nél folyó szakmai munkáról. Az előterjesztő Pauchli Rudolf sportköri elnök lesz. Vasárnap sparfakiád Szervezkedő szervezők Vasárnap Salgótarjánban rendezik meg a falusi dol­gozók és a munkahelyi spartakiád nyári számainak megyei döntőjét. A sparta­kiád szervező bizottsága ma délután 15.30 órától tanács­kozik az MTS székházában. A nevezések elbírálásával, és a sorsolások elkészítésé­vel foglalatoskodnak. SPORT Labdarúgó NB II. Sorsoltak az Északi csoportban Bajnoki rajt augusztus 20-án Nyíregyháza­Az MLSZ-ben elkészítették Kisterenye, a háromcsoportos labdarúgó Kossuth KFSE. NB II. 1972/73. évi bajnoksá­ga őszi idényének sorsolását. Nógrád színei képviseletében ’ a Nagybátonyi Bányász és a Kisterenyei Bányász au­V. forduló, szeptember 17: Le­ninváros—Nagybátony, Vác— Esztergom, Űzd—Kazincbarci­Kisterenye—őzd, Kossuth KFSE—Vác, Rudabánya—Le- ninváros, Nyíregyháza—Sátor­aljaújhely. XI. forduló, október 29: Ka­zincbarcika—Nyíregyháza. gusztus 20-án kezdi meg a ka- Törekvés-Izzó, Sátoralja- Esztergom-Izzó. Nagybátony bajnoki pontvadászatot Az BVS-C_ KELTEX, Gyöngyös-Rudabá­őszi idény november 26-án Kisterenye—Kos- nya, Leninváros—Kossuth fejeződik be. A Kisterenye— Suth K*SE- KFSE, Vác—Kisterenye, ózd Nagybátony rangadóra az VI. forduló, szeptember 24: ~BVSC, Törekvés Sátoraija- utolsó előtti fordulóban, no- KELTEX—Törekvés, Izzó— újhely. vember 19-én kerül sor. Az Ózd, Kazincbarcika—Vác, YTI .„„»mh., «, Északi csoport újoncai: Ózd, Esztergom—Leninváros, Nagy- ' Bp. Törekvés, ___x„ KELTEX—Esztergom, Izzó— K ELTEX. Rudabánya, bátony—Gyöngyös, Kossuth Kazincbarcika, Sátoraljaúj­KFSE-BVSC, Rudabánya— hely—Ózd, BVSC—Vác, Kiste­I. forduló, augusztus 20: Sátoraljaújhely, Nyíregyháza renye_Leninváros, Kossuth Ózd—Leninváros, Törekvés— Kisterenye. KFSE—Gyöngyös, Rudabánya Gyöngyös, Sátoraljaújhely— VII. forduló, október 1: —Nagybátony, Nyíregyháza— Nagybátony, BVSC—Eszter- Nagybátony—Nyíregyháza, Törekvés. gom, Kisterenye Kazincbar- Gyöngyös—Esztergom, Lenin- . , cika, Kossuth KFSE Vasas város—Kazincbarcika, Vác- XIII forduló, november 12: Izzó, Rudabánya-KELTEX, Iz2Ó> özd—KELTEX, Törek- l«6-Nyírejyháza, Kazinc- Nyíregyháza—Vác. vés—Rudabánya, Sátoraljaúj- baIcl^ar7KELTE^’ E^tfrgorn II. forduló, augusztus 27: hely— Kossuth KFSE, BVSC KoSgUfhaj^sE ‘ Gyöngyös— KELTEX-K<*Suth KFSE, I.- -KISí.„n,e. K,°,”«„ye ÜÄS­zó—Kisterenye, Kazincbarci- vili. forduló, október 8: BVSC, Vác—Sátoraljaújhelyi ka—BVSC, Esztergom—Sátor- KELTEX—Vác, Izzó—Lenin- Ózd—Törekvés. aljaújhely, Nagybátony—To- város> Kazincbarcika—Gyön­rekvés, Gyöngyös—Ózd, Le- gyös Esztergom—Nagyba- XIV. forduló, november 19: r.inváros—Vác, Nyírgyháza— tony’ Kisterenye—Sátoraljaúj- KELTEX—Izzó, Törekvés— Rudabánya. hely, Kossuth KFSE—Törek- Vác, Sátoraijaúhely—Leninvá­III. forduló, szeptember 3: vés, Rudabánya—Ózd, Nyír- ros, BVSC—Gyöngyös, Kiste­Leninváros—Nyíregyháza, Vác egyháza-BVSC. "y’,, Kossuth-Gyöngyös. Ózd-Nagybá- IX. forduló, október 15: KFSE-Esztergom, Rudabánya Esztergom-Nyíregyháza, -Kazincbarcika, Nyíregyhá- Nagybátony—Kazinbarclka, Uzö‘ Gyöngyös—Izzó, Leninváros— XV. forduló, november 28: KELTEX, Vác—Rudabanya, KELTEX—Nyíregyháza, Izzó Ózd—Kossuth KFSE, Törek- _RUdabánya, Kazincbarcika vés—Kisterenye, Sátoraljaúj­hely—BVSC. X. forduló, október 22: Törekvés, Esztergom—Ózd, KELTEX—Gyöngyös, Izzó— _u ,. , Nagybátony—Vác, Gyöngyös Nagybátony, Kazincbarcika— ujhely, Leninváros—Törekvés, —Leninváros, Rudabánya— Esztergom, BVSC—Törekvés, Vác—Ózd. tony, Törekvés—Esztergom, Sátoraljaújhely—Kazincbar­cika, BVSC—Izzó, Kisterenye —KELTEX, Kossuth KFSE— Rudabánya. IV. forduló, szeptember 10: KELTEX—BVSC, Izzó—Sátor­aljaújhely, Kazincbarcika— —Kossuth KFSE, Esztergom—« Kisterenye, Nagybátony—« BVSC, Gyöngyös—Sátoralja­Át igazolás Jól erősített az SBTC Véglegessé vált az SBTC NB I-es labdarúgó-szakosztá­lyának átigazolási listája. Az előjelek azt mutatják, hogy jól erősitettek a fekete-fehé­rek. Az egyesülethez került a Nagybátonyi Bányászból Ke­gye Zoltán hátvéd és Pozsár József csatár. Kriskó Lajos egy év után visszatért Békés­csabáról. Két kapussal is erő­södtek. Leigazolták a Ka­rancskeszi Spartacusból a 21 éves Rádi Jánost, és vissza­tért a Zalka SE-ből a lesze relt Bátka László. Az ismertebb játékosok kö­zül Toldi Miklós szegre akasz­totta a cipőt. A szakosztály vezetésében kap feladatot. Lisztóczki és Bódi bevonult katonának. Szikora és Szőllősi a Kisterenyei Bányászt erősí­ti. Bencsokot „kölcsönadták’ egy évre a Nagybátonyi Bá­nyásznak. C-setneki egyetemi tanulmányai miatt távozott Moór Ede edzővel további egy évre szóló szerződést kö­töttek. A jelenleg nyaraló lab­darúgók július 31-én találkoz- nak, és tíznapos tarjáni ed zőtáborozással megkezdik az őszi feladatokra a felkészü­lést. Először augusztus 2-án a hazánkban portyázó jugosz­láv Pobjeda Prilep együtte­sével játszanak az SKSE-sta- dionban barátságos nemzetkö­zi mérkőzést. Arató sportolók Segített a Karancsmente vezetők és a pártolótagok. Termelőszövetkezetnek vasár- Ügy látszik, néhány évi „ha- nap Karancslapujtő sportkö- ragszom rád” után Karancs- re. Hat hold dőlt gabonát iapujtőn normalizálódik a vi­tattak le. A harminc arató, szony a sportkör és a terme- között voltak sportolók, sport- tőszövetkezet között. Nincs teljes uborkaszezon A tikkasztó kánikulai hő- ágban a szlovákiai Losoncon vendégszerepeit. Mindhárom sportágban a vendéglátók győztek. Az atléták sem pihennek. A Szécsényi VM edzője Drob- csa László elmondotta, hogy főleg a serdülőkkel és ifjúsá- tarnócon. A járás községei- foglalkozik. Salgótar­ből 2130-an álltak rajthoz. Az júnban, Balassagyarmaton és öt körzet vetélkedőjén 635-en Budapesten értek el helyezé- vívtak nemes versenyt. A já- seket- Ifjúsági ezüst-, illetve rási döntőn 257-en adtak ran- bronzjelvényes szintet teljesí- devút egymásnak. A hagyó- ^ett Szűcs Magdolna, Bárány ségben sincs teljes uborka- szezon a szécsényi járás sportéletében. A nyári spar­takiád különböző szintű versenyei már lezajlottak. Példásan sikerült a házi­verseny Rimócon, Varsány- ban, Egyházasgergén és Ipoly mányokhoz híven, a vasárna­pi megyei döntőn is jól akar­nak szerepelni. Az idei nyáron először bo­nyolítják le labdarúgócsapa­tok részvételével a Nyári Ku­pát. Három körzetben 13 csa­pat versenyez a pontokért. A körzeti győztesek augusztus 20-án Szécsényben mérik ösz- sze tudásukat. A rimóci kör­zetben vasárnap már befeje­ződött az előcsatározás: Nagy­lóc végzett az élen. A járás válogatottja asztali­Veronika, Szita Szita István. Teréz és Változatlanul népszerű a já­rásban a teke. Szécsényben egy-egy edzésen 50—60-an is megjelennek. Szécsényfelfalu- ban bíznak abban, hogy az ÁFÉSZ ígéretéhez híven, új tekepályát létesít. Horváth János (Karancsság) a megyei klsgolyós bajnokságon ezüst­érmes lett. A munkahelyi spartakiád járási döntőjén a Postaműszak csapata győzött. Sportolni nyáron is lehet tenisz, atlétikai és sakk sport- tehát, mert érdemes. Edzői trió Krivanekék eltávoztak Hétfőtől napi két edzéssel (védők és középpályások)/ két héten keresztül készülő- Pálmai, Boros, Földi, Szeberé- dik az NB III-as bajnokságra nyi. Antal, Marcsok, Fekete a Salgótarjáni Kohász labda- (csatárok), rúgócsapata, Boldvai László Négyen távoztak a szakosz- edzővel egyéves szerződést kö- tályból. Bábel György bevo- töttek. A másodedző Rigó La- nult katonának, Krivanek Re- jos lett. A serdülőkkel és zső a Gyöngyösi Spartacus já- az ifjúságiakkal Kovács Ernő tékosa lett, Krivanek László foglalkozik. Az intézői teen- Kazincbarcikán kívánja szá- dőket a jövőben Hortváth mítását megtalálni. Rozgondi György látja el. A szakosz- Pál Somoskőújfalu együttesét tályvezető valószínűleg Máj- erősíti. ezen József lesz. Az új szerzemények: Simon A 18-as keret: Vári. Mar- (Karancskeszi), Ménich (Szu- ton. Libus (kapusok), Gáspár, patak). Az első edzőmérkőzé- Gál. Tajti, Csala, Bartha, sen a Karikás SE-t fogadják,' Pünkösdi, Zsidai, Szolnoki, augusztus 5-én. NÓGRÁD = 1972. jújius 26., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom