Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-23 / 172. szám
Tóth Gyula két verset Kiáltás az ifjúsághoz Fiúk, leányok, a csúcsra fel, hol várnak reánk a kék egek. Zöld füvekből, rakottan pázsitok, amelyek útjain a napfényben bősz csillogás, a gyémánt könnyei, fakasztja csörgedezve kispatak, melynek vizét, ha úgy iszod, hogy nem mohón, meglátod felvidulsz. Kiáltásod nyomán a szikláknál a visszhang megrekedt, ha kiáltasz, így felel: • — Hahó, ha-hó, hahó. Fiúk! Leányok! Élni tudni kell! Kiáltsunk hát, akiknek szabad kimondani a szót, szolgasorsban élő társaink helyett, lehet fekete, vagy fehér, legyen rácstörő pörölyünk Angela Davis-é! Kiáltásom az ijfúsághoz, hangozzon úgy: — „Törjük fel az 0 és társai börtönét!” (Salgótarján, 1972. március 15.) %L. Zsuzsanna elment Nagy fák között a hajnalok fakultan változtak szürke reggellé, — úgy ébredeztem álmaimból — amelyekben, örökké benne élünk. Hol lombsátraid, régen elvesztetten.", 1 A már belőlük nyúló törzshelyek, falevelek nfegsárgultan hevernek a földön. Miként nyár végi estéken volt-szerelem: s akkor, jött az ősz kacagva. Bújni készült át a fák között, hogy ólomszínű köpenyét levetve, lombsátrainkat tépje össze. Mert hittem, ott majdan rád találok, A hegyi úton, hová az emléked kutatni mentem én. Meglrottan élnek benne a verssorok, rímei összecsendülnek, Zsuzsanna távolodó léptein. vö szakszervezeti bizalmi után. — Egy hete folyton mondom, hogy fekete klottga- tyát hozzatok, Szikár. Az mindenkinek van. — És ha nekem nincs — kötözködött tovább Szikár, — miért nem kapunk az egyesület szertárából? így támogatják a tömegsportot,, Szabó elvtárs? Se gatya, se tornacipó? — A meccsen keménykedjél, szikár, engem hagyj békén — mondta Szabó, mikor látta, hogy Szikár szépen vasalt fekete gatyát húz elő táskája mélyéről. — Ne csináljátok ezt fiúk, nincs elég gondom amúgy is veletek! Szikár nevetett, hátba bokszolta Lajost, majd szétvetett lábakkal leült, nyújtózkodott, megfeszítette izmait. — Gyerekek! Szétkenjük ókét a salakon! Galuska Laci, a balszélső nyitotta ránk az öltözőajtót, Lajost sürgette a kapuba. — Senki sem akar beállni, gyere már, Lajos! Neked is erezni kellene a labdát, mire kezdjük. Meglepően sokan állták körbe a pályát. Lehettek vagy ötszázan is. Legtöbbször a gyári profik meccsein nincsenek ennyien. A jó bornak viszont nem kell cégér, az üzemi bajnokság rangadójára mindenki kíváncsi. Az erdő felőli kapunál az ellenfél melegített tiszta fehérben. Körülöttük kollégák raja. Nők is. Rajzoló lányok, kémcsőmosó vegyészek. Némelyiknek a köpenykéből akkor is kivan a feneke, ha egyenesen áll, ha meg lehajol a guruló labda után, ajajj... Elkelne belőlük vagy kettő-három a műhelybe is, így, fehérköpenyesen. Lajos beáll a kapuba, mi Szikárral kettesben passzol- gatunk. Szabó elvtárs ingázik a bemelegítő, kapura lövöldöző sárga trikós csoportok között. Akinek csak teheti, taktikai utasításokat ad. Nem igen figyel rá senki, pedig ért a futballhoz az öreg. Amíg dekázgatok a labdával, szikár keményen gimnasztikázik. Nyújtott térddel úgy lehajol, hogy könyökével érintgeti a földet maga előtt. Lajos kapuja mellett megjelenik Seriff vörös trikóban. Testvéri megértésért magyarázhat valamit Lajosnak iskolai dolgairól: kit miért kellett megvernie, melyik tanár mert szemtelenkedni vele. Seriff tizenöt éves és hatodikos. Kicsit nehézfejű gyerek, de bivalyerős, és az élet dolgaiban járatosabb sok-sok felnőttnél. Két éve Kanadából egy nagynénitől kapott két trikót. Mindkettő vörös. Mindkettő mellén seriffjelvény. Azóta Lajos öccse Seriff. Baráti körben, iskolában nem tűri, hogy másképp szólítsa valaki. Minden buli- meccsünkön megjelenik, ő a leghangosabb szurkolónk. A régen várt rangadó debire Lajos külön felkészítette. — Technikusok, mérnökök, , -'-'(mi fürdőhely vasútit állomása, sárga kavicsos sétány, piros padok, szépen nyesett tamarisz- kusz sövény, virágok, vidámzöldre mázolt nyomókút. Az állomás mögött bódék. BAZÁR ÁRUK — ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS — VEGYESBOLT — LÁNGOS ÉS SÜLT HAL. Délelőtt tíz óra, de máris kánikula, a legnyomasztóbb, a levegő áll, még a legfelső falevelek is rebbenéstelenek. A LÁNGOS ÉS SÜLT HAL bódé még nem üzemel, estefele bonyolítja le az igazi forgalmat, mikor a fél nyolcas mozgópostás vonathoz egész tömegek zarándokolnak ki megdőlt vitorlásos és bókoló nádszál előteres naplementés képeslapokkal kezükben (Itt vagyunk, szeretettel gondolunk Rátok: Pipi, And, Tibi). Persze este is csak lángos van, a SÜLT HAL csak afféle dekoráció, mint a Sión túl a vasútvonal mellett a kissé már megviselt, de még mindig virító nagybetűs felirat egy szürke tűzfalon: A PESTI HÍRLAP VEZET. A lángos- hoz negyed papírszalvéta jár, legtöbbször olajfoltosan indulnak útnak a képeslapok. A BAZÁRÁRUK-nál van némi forgalom, a VEGYESBOLT előtt gyönge sorállás, de a ZÖLDSÉG ÉS GYÜ- MÖLCS-nél lassanként komoly méretűvé nő a sor. Áruátvétel, a bódé mögött teherautó áll, málnát, meggyet, cseresznyét, paradicsomot, zöldpaprikát hordanak be a rekeszekbe, uborkát papírzsákokban. Két kiszolgálója van a boltnak, anya és lánya, de valami titokzatos ok folytán (központi rendelet, bizalom hiánya — ki tudja?) nem oldják meg, hogy egyik intézze az átvételt, a másik a kiszolgálást. A tény: ÁRUÁTVÉTEL ALATT A KISZOLGÁLÁS SZÜNETEL. A teherautón hozott rekeszek pontosan olyanok — méretre, állapotra — mint a bolt rekeszei, de az áru — darabonként! — átkerül amazokból emezekbe. Az egyik rakodómunkás a hóna alatt fogja a teherautó rekeszét, a másik belemarkol, kivesz egy paprikát. — Egy! — mondja, s átadja a boltvezető anya kezébe. — Egy! — énekli utána az anya, s elhelyezi a paprikát a bolti rekeszbe... — Kettő! — Kettő! — Három! — Három!... Tegnapról maradt áru is van. — Abból nem lehetne közben kiszolgálni? — kérdi valaki. — A lány egy ládán ül, ujjait morzsolgatja: ■ Nem — mondja —, áruátvétel van! — Mi van? — kérdezik hátul. — Áruátvétel! Megadóan várakozik a sor, mindenki szép árut akar, s nem szeretné felbőszíteni a boltvezetőt. Meg különben is, nyilvánvaló, hogy ez neki sem népünnepély, valahol távol messze valami emeleti szobában fogalmazódott meg az a Rendelet, Körlevél, Utasítás, Irányelv, Szempont, mit- tudomén, mely a többi között leszögezi, hogy: lehetőleg darabonként eszközlendő ... és: ki-ki személyileg felelős a saját rekeszéért (rekeszeiért)... és nincs kizárva, hogy a jelenleg döglött LÁNGOS ÉS SÜLT HAL bódé mögött ott lappang egy ellenőr, aki már alig várja, hogy saját személyét, állását, jelentőségét, létét a világban egy ilyesfajta jegyzőkönyvvel hangsúlyozza ki: ...és akkor a 113/c Zöldségbolt vezetője (akinek leváltását a legmelegebben javaslom) a negyvenharmadik zöldpaprika átrekeszelése után hogy ahonnan Ök hárman jöttek, ott, legalábbis Bandinak külön szobája van, tehát az a villa valóban villa lehet, nem olyan egyhelyiséges izé, ahol a nagymama az ablak melletti horpadt sezlonon, Vili bácsi az ablak elé helyezett gumimatracon, a két gyerek a szoba közepén szalmazsákon, és a papa, mama az emeletes kaszárnyaágyon „tér nyugovóra”. S hogy ezt itt közlik egymással, az sejteti, hogy ők sem együtt alusznak, tehát nemcsak külön szobái, hanem külön aktusai is vannak annak a villának. Fürdőszoba is van természetesen, sőt: Zúzmara fagylaltgép. Van, biztosan. A Zúzmara fagylaltgép benne van a beszélgetésük hangerejében. Azok az emberek, akiknél Vili bácsi az abRákosy Gergely Általában hallgatunk irodisták — mondta, — rengeteg lógós megbújik köztük. Miattuk nincs dohány a zsebben, nem elég okosak ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok, meg vagy kétszázzal többen is vannak a gyárban mint kellene, s micsoda fizetésekkel, prémiumokkal! Seriff megígérte, majd ad 6 nekik a pálya széléről. Délipart elvtárs, az igazgatási osztályról hosszan a sípjába fújt. Tiszta fekete szerelése csak kiemelte kövérségét. Törökbasákat rajzolnak ekkora pocakkal. A pályán körben néma csönd lett. Délipart elvtárs mindkét csapat játékosait sportszerű játékra buzdította. Mikor lassú futással bekocogtunk a pálya középére, Seriff nagy hangon kiáltozni kezdett, hajrá téemká, hajrá téemká. Később a nagy csöndtől megijedt a fiú, s látta a rosszalló tekinteteteket, elhallgatott. A játék feszült csendben kezdődött. Nekem eszembe jutott Ko- vácsné intése: ne legyetek tiszteletlenek Délipart elvtárssal — messzire ballagva köptem egy nagyot, mikor teljesen ártatlan helyzetben tizenegyest ítélt a fehérek javára. Ettől kezdve Szikár nem keménykedett. A kétszer harmincöt perc kellemes semmittevéssel telt el. Négy egyre kikaptunk, Seriff félidőben hazaballagott. Négy órakor a büfében mindenki megkapta a maga korsó sörét. A számlát Szabó fizette, szomorúan. magáról és előírásainkról megfeledkezvén, kettesével, sőt hármasával kezdett számolni ... Mikor egy-egy áruféleség átrekeszelödik végre: — N.a, még ide egy billegzőt! Na még ide! Meg ide, meg ide, meg ide! Ide meg egy művészi aláírás! Meg ide! Meg ide! Na, meg még ide, elcsúszott a negyedik indigó. Aztán ide, meg ide... Paprika végeztével következik az uborka, paradicsom, minden szép sorjában. — Egy! — Egy! 1 — Kettő! 1 Nekem mázlim van,' másodiknak állok a sorban, még ezelőtt egy órával a teherautóval egy időben futottam be. („Hát akkor megjöttünk volna, szépasszony!” — „Gizikéin, beszüntetni a kiszolgálást: ÁRUÁTVÉTEL!”) Tudom, hogy hetvennyolc darab paprika van, kilencvennégy paradicsom, nekem még mindenképpen jut áru, no de persze ott hátul, lehet, hogy lesz néhány peches mókus — az ÁTVÉTEL szépen halad, és hurrá, a ribizlit mérlegelik, nem szemenként számolják — mindent összevéve derűs és kiegyensúlyozott a hangulatom. Az áruátvételt ekkor némileg elunva (bár annak is megvolt a maga szépsége), szép, illetve még szebb dolgokra áhítozva körülpislogok. Előttem az első számú potenciális vevő két szőke nő — egynek számítanak, összetartoznak ugyanis, ez nemcsak bizalmas, félszavas beszélgetésükből, egyformára hidrogénezett hajukból, egyformán könnyed-hanyag tartásukból, de abból is nyilvánvalóan kiderül, ahogy a nagy farkaskutyájuk pórázát időközönkét átadják egymásnak, s ahogy a kutya mindkettőjüknek egyformán engedelmeskedik. („Fekszik a kutya!” — „Ül a kutya! ’) Engedelmes a kutya. Ök hárman egymást le sem tagadhatnák, a kutya tartása is éppen olyan könnyed-hanyag, annyira összetartoznak, hogy egyáltalán nem érne meglepetésként a harmincfokos gőzös kánikulában — miközben ott benn a bódéban rekeszből rekeszbe, kézről kézre járnak az uborkák (Egy! -Egy! — Kettő! — Kettő!...), ha egyszeriben, mialatt az ember letörli a verejtéket szemöldökéről, platina- szőkévé változna át a kutya bundája. Sok minden kiderül. „Bandi még nem mocorgott, nem volt szívem rányitni az ajtót”. Mennyi döntő dolgot elárul egy ilyen mondat No, nem Bandiról, róla legfeljebb csak annyit, hogy szeret aludni, de ez jelen esetben mellékes, viszont az már korántsem az, lak előtti gumimatracon alszik, vagy túl hangosan beszélnek idegenek között, vagy éppen szemérmesen susmo- rogva. Ök viszont csak úgy, mintha színegyedül lennének, hangsúlyuk, hangszínük mindenféle felesleges kilengéstől ment, a kutyához vagy egymáshoz szólnak, semmiféle különbséget nem lehet felfedezni. Akár a sablon-elképzelésnek megfelelő grófnők is lehetnének. („János, a derest nyergelje, ma azon lovagolok ki!”, de lehetnének... és lehetnének ... ó, sokmindenkik lehetnének éppen.) „A kutya” gyönyörű kutya; Minden szempontból az. Nem Öreg, nem esetlenül túl fiatal, hajlékony, izmos, mégis masz- szív, bizonyosra vehető, hogy grammra annyi hús és izom van rajta, amennyit a nemzetközi kutyakiállítások szabványai előírnak. (Nyakörve ezüsttel kivert, lehet, hogy csak nikkel, de akkor is ezüstnek hat.) És ápolt, még sárga mancsain a fekete körmök is fénylenek — tán valami ku- tyakörömlakk, ki tudja? No és természetesen ízig-vérig fajkutya. És okos, ez sem kétséges, szinte azonosul gazdái minden szavával, bizonyos, hogy minden parancsukat teljesíti, tán még a gondolatukat is kitalálja. Félig elfordulva ül most, nekem háttal. A fülei a legszebbek, majdnem araszosak, gyönyörű szarvasfülek. Szeretném megpöccinteni ennek a gyönyörű kutyának a füleit. Azt nem is mondom: megvakargatni, ahhoz valahogy túl előkelő jelenség, de csak úgy megpöccinteni, mintegy véletlenül, elmenőben. De ekkor véget ér’az áru- átvétel. — Hát először is: másfél kiló paradicsomot — mondja az egyik szőke nő, az aki éppen akkor fogja a kutya pórázát. És a mocorgó kutyához: — Leül a kutya! „Először is!” „Másfél kiló paradicsom!” — osztatlan a hatás. Semmi ilyen órás kényszerű várakozást szinte törvényszerűen követő sürgetés, nógatás nem hangzik el. 26 forint egy kiló paradicsom. „Ha nem is - pöccintem meg ennek a kutyának a fülét, de legalább egy kicsit megbillentem a hegyit, mondjuk a bal fülét, mikor ezek indulnak, s én odalépek pultközeibe” — gondolom. Málnát, meggyet, paprikát vásárolnak még. Telnek a szatyraik. Ekkor egy férfi közeledik a VEGYESBOLT felől, bal kezében egy kiló kristálycukor, lépdel a sor mellett, most megpillantja a kutyát, felderül a képe, s gügyögő, kedves dörmögéssel lehajol hozzá. Csak fél szemmel, szinte tudat alatt figyelem, már várom, hogy sorra kerüljek, most már tényleg elég lenne a várakozásból. — Hát akkor még talán néhány szép uborkát... Ül a kutya!... De a kutya nem ül. A kutya most kitépi pórázát a gazdája kezéből, mint ostor suhog a szíj utána, s már az egyensúlyát vesztett férfi mellén van valami egészen elképesztő hörgő acsarkodással, a férfi védekező keze a szájában. Mindez egy pillanat. A két nő gyorsan, de mégis minden nevetséges sietség nélkül letépi a kutyát a férfiról — s már ott állnak újra mindhárman a pultnál. Az egyik ezt mondja: — öt uborka elég lesz. A másik a kutyának ugyanazzal a hangsúllyal: — Mit csinált a kutya?! Nem szé- gyelli magát a kutya? Lefekszik a kutya! A sor elképedten hallgat. A férfi bal markával a jobb kezét szorogatva feltápászko- dik. Dől a kezéből a vér, és akármilyen furcsa, szégyenkezés ül arcán, mintha a kezét is nem elsősorban a vér, a seb miatt szorítaná, hanem, hogy szemérmesen elrejtse. Valamit mond, nem is mond, motyog, nem lehet tisztán érteni, megfeszítetten kényszerítem az emlékezetem, hogy legyen pontos, de nem, nem mernék megesküdni rá, hogy mit is mondott. Lehet, hogy azt: „A szentségit a kutyájuknak I” De az is lehet, hogy csak annyit: „Bocsánat!” Valamit azonban mondott, s ekkor a sor végén moraj támad, de csak gyönge kis moraj, mintha falon túlról hallaná az ember. Az egyik nő azonnal reagál, felemeli a póráz végét, és megfenyegeti a kutyát: — Te csibész, mondtam neked, hogy maradj otthon! Majd számolunk, ne félj! Nem is fél a kutya, nyugodtan pislog. A moraj viszont a kőfalon túl, mintha már-már felülemelkedne a kőfalon. A másik nő pedig ezt mondja, de csak úgy a levegőbe: —> Miért nyúl a kutyához! Az első pedig: — Igen! És mért a kutya fejéhez? Nincs már kőfalon túli moraj se. A férfi megindul a vidámzöld kút felé, hogy kimossa a kezét, serceg a lába alatt a homokba vegyült kristálycukor. Körülbelül. más hang nem is hallatszik. , Ekkor a nagy hőség vagy tán amiatt, hogy annyira szerettem volna megpöccinteni ennek a gyönyörű kutyának a szarvasfülét, eszembe jut, hogy kamaszkoromban Nagyatádon, hogyan könyörögtem be magam az oroszlánketrecbe, hogy születésnapi dobozgépemmel néhány közeli felvételt csinálhassak Liziről, a nőstényoroszlánról, és hogyan simogattam meg nagy remegéssel kerek medvefüleit egy óvatlan pillanatban. És a nagy dán dogom, aki egy ilyen gyönyörű 'szarvasfülű kutyát úgy fel tudott hajítani a levegőbe, mint a foxi a pat- kányt, amint idegen gyerekek lógnak a nyakán, nem is cirógatják, de tépik a fülét, s ő mosolyog, na: majdnemhogy mosolyog. És mintha történne valóban, egy kopott öregember lépett oda a sorba egy gubancos kis kutyával, és a sor zúgni kezdett, üvölteni, mint a fergeteg, hogy a büdös, francos kutyájával menjen a sorból, még megharap valakit, vegye meg másutt a negyedkiló cseresznyéjét. Valami rettenetes mondás készülődött bennem, de aztán minden visszabillent, és csak néztem, amint a két nő elvonul a kutyával, ezüstveretes pórázzal, tarka szatyrokkal a kút mellett görnyedő férfi mellett. Aztán odalépek a pulthoz, s azt mondom mosolypgva (mert szép árut akarok): — Három paradicsomot kérek. Hátulról hang süvít felém: — Mozgás ott elöl, a ku$*i úristenit! NŰGRÁD — 1972. július 23., vasárnap 9
