Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
NYELVMŰVELŐ SOROK /ó, aki. Vita a művelődésről Az ifjúság és a művelődés Kamondy László, a kitűnő író egyik novellájában bukkantam rá a következő mondatra: T. T. ezzel szemben azt a nézetet vallotta, hogy az értelmiség is „ló”, aki nem húzza a kocsit. íme, egy elgondolkoztató nyelvhasználati eset. Mert azt azonnal látja mindenki, hogy a harmadik tagmondatot igazában nem az aki, hanem az amely vonatkozó névmásnak kellene bevezetnie. Kétségkívüli ugyanis, hogy az aki közvetlenül a ló szóra vonatkozik. A stilisztának is kiváló Kamondy Lászlóról nem tételezhetjük fel egy pillanatra sem, hogy nincs tisztában a vonatkozó névmások használatával. A tettenérési szándék helyett jobb tehát, ha megpróbáljuk földeríteni ennek a sajátos nyelvhasználati jelenségnek az okát. Ha egy jó író eltér a megszokott kifejezési móditól, annak legtöbbször stiláris oka van. A szokatlan, s meglepő nyelvi elemek szerepe általában az, hogy nem-mindennapiságukkal valami olyanra hívják fel a figyelmet, ami egyébként rejtve maradt volna. A szóban forgó aki először is azzal lep meg bennünket, hogy merészen átugorja az előtte álló ló főnevet, s határozottan az értelmiség szóhoz kapcsolódik; jelezve azt, hogy a ló ebben a mondatban csak hasonlatértékű, valójában az- emberről, az értelmiségiről van szó. Igen ám, de az értelmiség gyűjtőnév: elvonás eredménye. Az elvont főnevek — személytelenségük következtében — ugyancsak az amely alakot vonzzák. A második meglepetés tehát az, hogy itt mégis aki van. De hogyan magyaráznánk ezeket a szokatlanságokat? Az író először is hangsúlyozni akarja, hogy a ló, csak a szemléletesség céljából került a mondatba. A lényeg az értelmiségi ember, illetve az egész értelmiség. De ha a gyűjtőnévre vonatkoztatja a névmást, a mondat nem lesz eléggé képszerű, túl elvont marad. A fogalomból kiemel hát egy összetevőt, egyetlen 59 • • értelmiségit, s a személynek megfelelő névmási alakot alkalmazza. Ezáltal szinte láthatóvá válik a mondanivaló: a társadalom kocsija, amelynek se nem lova, se nem kocsisa az értelmiségi. íme: egy stíluselem hatása a mondanivalóra. Most pedig vegyünk egy mondatót a legutóbbi érettségi dolgozatokból: „A vers első soraiban is már a tőkés hatalmak veszélyes mivoltáról ír, akik elszántan készülődnek a világ újrafelosztására.” Szerettem volna — az érettségiztető tanár jóindulatával — az itteni vonatkoztatást is „megmagyarázni”, menteni. Sajnos, nem ment. Annak ellenére, hogy egy megszemélyesítés is meghúzódik a mondatban, a tőkés hatalmak sehogy sem kezelhetők személyként. A kifejezés tartalmában nagyon gyengék a személyekre utaló képzetek. Az akik névmást ki kellett hát javítanom amelyek-re. De még így sem voltam megelégedve a mondattal. Dr. Szabó Károly 6 Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt egy-két évben az ifjúságon az ország szeme. Gondjaik, probl . ik megoldása, helyzetük javítása, társadalmunk szívügyévé vált. Minden szinten és fórumon határozatok, rendelkezések, együttműködési tervek születtek, valamennyi középpontjában az ifjúság áll. A határozat katalizátor Az egészséges erjedés folyamatát az MSZMP Központi Bizottságának ifjúság- politikai határozata indította meg. A további fejlődés nagyszerű katalizátorának bizonyult e határozat. Megyei, városi és községi szinten ifjúságpolitikai intézkedési tervek készültek, amelyek összefoglalták a legfontosabb teendőket. A megyei tanács és a KISZ-me- gyei bizottsága között együttműködési terv született, amely közép- és hosszabb távon megszabja a feladatokat. Ezek a dokumentumok jó alapot nyújtanak ahhoz, hogy fokozott mértékben foglalkozzanak az ifjúság helyzetével, s az ifjúság és a közművelődés kapcsolatával. A párt KB-határozata tehát érvényre jutatta a kollektív felelősség tudatát. Megyénkben a közművelődés legnagyobb, legszélesebb bázisa az ifjúság. Ennek igazolásául ezúttal csak néhány adat: a könyvtári tagok 64 százaléka, a mozinézők 75 százaléka a fiatal korosztályból kerül ki. Megyénkben 87 ifjúsági klub működik, s nem is akárhogyan, hiszen közülük 31 benevezett a Kiváló Ifjúsági Klub mozgalomba. Márpedig a címet nem osztogatják ingyen, ezért teljesítményt kell nyújtani. Az adatok persze csak azt bizonyítják, hogy nálunk az ifjúság közművelődésének keretei adottak. Tartalom nélküli keretekből azonban még művelt ifjúság nem született, nem is születhet. Mi módot találunk arra, hogy a lehetőségeket értékes, gazdag tartalommal töltsük meg? A József Attila Megyei Művelődési Központban az ifjúsági klubok segítésére megyei klubtanács működik. Ez módszertani segítséggel, , ötletlistákkal’1. sokoldalú támogatással áll az ifjúsági klubok rendelkezésére. A megyei könyvtár olvasói megtartása és az új olvasók megnyerése célja könyvajánlásokat készít, könyvnapi rendezvényeket szervez író-olvasó találkozókkal, csoportos foglalkozásokkal színesíti a programot. Gondja van arra, hogy a könyvespolcok között tanácstalanul csellengő gyereket ne hagyja magára: elsősorban az iskolai tanterv alapján szükséges könyveket ajánlja. Erre az iskolák és a könyvtár közötti együttműködés alapján módja van. Nagy segítség ez a fizikai dolgozók gyerekeinek, hiszen nem minden családban válogathat a gyerek több száz kötetes családi könyvtárban. IVloetolia a könyv Az olvasóvá nevelésben renukívüií szerepe van a könyvtárnak. Kajla is múlik, hogy a fiatalok az iskolából kikerülve ne forduljanak el a könyvtől, továbbra is szenvedélyes olvasók maradjanak. Különösképpen a munkahelyükre naponta bejárók, az ingázók esetében nem mindegy, hogy mivel töltik idejüket a vonaton, buszon; megalakítják az ultipartit, időhúzó „kényszerbeszélgetésbe” fognak, vagy egy jó könyvet vesznek a kezükbe. Az iskolából kikerülve már nem fogják a fiatal kezét. Vajon észrevehe- tó-e a hirtelen rászakadt önállóság a művelődési igények alakulásában is? Azt kell mondani, hogy sajnos, igen. Mert a korábban olvasó iskolások tekintélyes része felnőtté válásakor elfordul az olvasástól. S ha már a fiatalok közművelődéséről van szó, akkor az egyik legizgalmasabb kérdés: miért nem marad tartós a könyvekkel még az iskolában kötött barátság? A tévé kényelmessé teszi az embert, ez igaz. De aki valóban ragaszkodik a jó könyvek élményéhez, az megtalálhatja a készülék elzárógombját. A megyében működő könyvtárak miliője a könyvállomány minősége ma már olyan, hogy nem tarthatja vissza az olvasót a könyvtár rendszeres látogatásától. Sőt, azt lehet mondani, hogy az egész megyében talán a könyvtárhálózat van a legszerencsésebb helyzetben. Hiányoznának az olvasási akciók? Szó sincs róla. A legkülönfélébb szervek és intézmények hirdetik meg időnként a könyvolva- =ási akciókat. A választék- ajánlással sincs hiba, erre a könyvtáraknak van gondjuk. A kérdések sorában már csak az igények maradtak hátra. Arról van szó tehát, hogy bizonyos rétegeket közelebb kell hozni a könyvhöz. És nem is adminisztratív eszközökkel, direkt módon, hanem változatos, érdekes, figyelemfelkeltő módszerekkel. S még egy probléma, ami ugyancsak az olvasáshoz kapcsolódik. Nem ártana megfontolni; nem kívánunk- e túl gyorsan minőséget az olvasó embertől? Könnyen lehet, hogy oktalan a félelem, amellyel a kalandregényektől, vagy Berkesitől, Rejtőtől igyekszünk távol tartani az olvasót. Könnyen lehet, hogy ha majd Rejtőt végigolvasta a fiatal, mást, komolyabbat is keres majd a könyvespolcokon. Msgáavizsga — segítséggel A gyárakban, üzemekben járva sokszor elhangzik a panasz: a fiatalokat nem ösztönzik eléggé a továbbtanulásra. Sokszor veszekedni kell a felvételikérelem aláírásáért. a tanulmányi szabadság kiadásáért. Többek között a FŰTÖBER-nél is elmondták, hogy lenne igény a politikai, általános és szakmai műveltség megszerzésére, bővítésére, de sok ízben ütközik az üzemi és az egyéni érdek. Külön gondot jelentenek a nyolc általános osztályt be nem fejezettek. Magánúton készülnének fel a vizsgára, de evvel nem jár tanulmányi szabadság. Miért? A továbbtanulásnak elsődleges feltétele az általános iskolai végzettség megszerzése. Nem igaz, hogy a fiatalok továbbtanulására nem lehet gyáron belül megteremteni a lehetőséget. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek és a síküveggyár példája jó bi zonyíték arra' hogy ha az üziem szívügyének tekinti a fiatalok művelését, akkor megtalálja rá a módot is. A két említett gyárban a helyi kul- túrotthonban készítették fel a jelentkezőket a magánvizsgára, a gimnázium első osztályának elvégzésére. Kerítettek pedagógust. adtak rá pénzt, elhárítottak minden akadályt. Nagyszerű alkalom a továbbtanulásra a szakmunkástanuló intézetek „B” tagozata. Az ezt elvégzett fiatalok egyenesen a gimnázium III. osztályában folytathatják a tanulást, érettségizett szakmunkásokká válhatnak. Eddig Salgótarjánban és Nagybátonyban, jövőre Balassagyarmaton is indul a „B” tagozat. Művelt fejek a munkapadok mellett — felmérhetetlen lehetőséget nyűit ez, szinte kincsesbánya, amit viszont tanulni kell kiaknázni. Általános probléma, hogy az ifjúság egy része kívül- marad a közművelődés hatókörén. Elsősorban a kisebb falvak ifjúságára vonatkozik ez, s a másik végletre, a városokban lakó fiatalokra. A lakóterületi KISZ- munka erősítése feltétlenül meghozná a gyümölcsét. Igaz, hallatlanul nagy energiát követel ez, de megéri a fáradság ! Akciók úi módszerekkel Közművelődési témákban jól bevált forma a különféle akciók szervezése. Alkalmasak ezek arra, hogy sok fiatalt „megmozgassanak”, sőt, még arra is, hogy hosz- szabb folyamatot indítsanak meg. Akció és akció között azanban nagy különbségek lehetnek. Csak szervezett, színes és jól előkészített akciókkal érhetünk el eredményt. Szokásból, rutinból meghirdetett akciókkal semmire sem megyünk. Arra meg éppenséggel semmi szükség, hogy közel azonos időpontban több szerv hirdessen meg ugyanolyan, vagy sokban hasonló akciót! Nem az akciót kell tehát elvetni, hanem a megcsontosodott módszereket. A művelődési intézmények mellett sokat tehet az ifjúság művelődésért a KISZ is. Négy fő elv köré csoportosítja a tennivalókat: az általános és szakmai műveltség emelése; a szabadidős tevékenység megszervezése; az esztétikai, művészeti nevelés; és a fiatal írók, költők, művészek felkarolása. Az általános és szakmai műveltség emelése terén elsősorban a szervezés, mozgósítás ' feladata hárul a KISZ-re. Falun a legtöbb gond Megyei szinten példamutató a KISZ és a tanács, a művelődési intézmények együttműködése. Ugyanez gyengül járási, városi szinten, s elsikkad a községekben. Változatlanul falun van a legtöbb gond, ahol még ma is sokszor nagyon nehéz tartalmas egyezséget kötni. Az ifjúság és a közművelődés kapcsolata, a művelt, sokoldalúan tájékozott ifjúság nevelése mindenképpen napirenden tartandó kérdés. És minden szinten tudomásul kell venni: az ifjúság művelése nem valamiféle Róbert bácsi leveseskony- hája, hanem a legszigorúbb értelemben vett kötelesség. Kötelessége az üzemeknek, művelődési intézményeknek, mindenkinek, akinek az ifjúság műveltebbé válásában szava lehet. Vélemények gyűjtése és cseréje alapján írta; TEREFERE (Gonda Zoltán tusrajza) A zt hiszem, köztudomású, hogy az angoloknak van egy gyakran elhangzó szállóigéje, mégpedig az, hogy „keep smiling”. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy „tessék nevetni!” Vagy ha úgy tetszik: mosolyogni! Az udvarias angolokat ismerve, ez a társasélet egyik fontos szabályát foglalja magában, ami az együttélés békéjének elengedhetetlen kelléke. Ha mosoly- gunk, akkor nincs veszekedés, nincs intrika, nincs áskálódás, hanem vidám, együttérző egyetértés. Keep smiling: tessék mosolyogni! Természetesen ez a szállóige nem filozófiai kategória, talán teljesen bele sem illeszthető a marxista—leninista filozófia szoros elméletébe, hiszen az öncélú, egyáltalán nem szívből jövő mosoly olyan, mint a kínaiak és japánok mosolya, nem mindig az őszinteség megnyilvánulása. Vagy éppenséggel a diplomaták mosolyával hasonlítható össze, akik a tárgyalás sikere érdekében műfogsorukat is gyakran megvil- Lantják. Mosolyogva írnak alá hadüzeneteket és egyéb rosszindulatú okmányokat. Az a mosoly, amelyet a szállóige is számon kér, az elsősorban az őszinteségre, másodsorban az emberi természetre apellál. Ha nem hiszik, gondoljanak azokra az üdülésekre, vagy társas kirándulásokra, amelyeken a rekeszizmaik a sok kacagástól, játéktól, majdnem tönkrementek! Igen, a játék, ez az alapja a vidámságnak, az embereket összefogó barátságnak. Hiszen minden emberi megnyilvánulás mögött ott settenkedik a kiolthatatlan gyermekkor, amely miniszterben és professzorban, munkásban és parasztban egyaránt ott lappang, s időnként visszatarfchatatlanul kitel-. Gondoljanak csak a tsz-zánszám- aö ásókra, a nyereségosztó termelési értekezletekre, a symposionokat kővető kötetlen találkozásokra, vagy a közéleti am berek kevéske magánéletére! S ha VASÁRNAPI JEGYZET Tessék mosolyogni ez kevés, gondoljanak arra, hogy amikor a gyermekeiknek ajándékot vásárolnak, akkor legtöbbször olyasmit keresnek ki, amelyek ifjúkori, gyermeki nosztalgiákat ébresztenek! Én többnyire a magánéletnek azokra a pillanataira figyelek föl, amikor a különnemű társak és ismerősök fehér- asztalnál találkoznak és a hangulat ha- tasa alatt nem tudják eltitkolni ifjúkori vágyaikat, elképzeléseiket, sőt, magatartásukat. Hányszor előfordul, hogy az öregedő férfi egy-egy mozdulatában megmutatkozik az ifjúkori „gavallér”, vagy az idősebb asszonyéban a menyasszonyság időszakának frissesége. Még a tsz-beli asszonyok is megszépülnek, amikor tánc közben egy régi népdal dallama és szövege hangzik fel, vagy tánc közben valaki fürgén megforgatja őket. Kisimulnak a ráncok, felcsillanak a szemek és eltűnnek a redők a resz- keteg kezekről. S a mosoly, a csalhatatlan mosoly megjelenik az ajkakon, tanulságul arra, hogy a fiatalság ott él, ott lakik a szívünk mélyén, örülünk, ha visszaemlékezhetünk ifjúkori önmagunkra, azokra az önfeledt mosolyokra, amelyeket nem lehet, legalábbis nehéz elfeledni. Láttak már nőt, legyen az munkás, vagy munkásfeleség, parasztasszony, vagy parasztfeleség, értelmiségi, vagy polgárasszony, ha tükör elé áll, esetleg népes társaság előtt kell elvonulnia, milyen menyasszonyosan érzékeny, milyen elvitathatatlanul lány!? Láttak már férfiakat, aki legényéletük elszalasztott alkalmait az öregek napján igyekeznek pótolni!? Mert a tartós fiatalság, az örökös jó hangulat edzője a játék! A napokban egy félig-meddig hivatalos társasutazáson vettem részt, amelyen munkában edzett asszonyok és férjek voltak túlsúlyban, a programban szereplő látnivalók is teljesen komolyak voltak, amelyek feszültebb szellemi érdeklődést igényeltek, mégis legnagyobb élménynek az maradt meg, hogy a különféle látogatásokat, megbeszéléseket, együttléteket átszőtte a játékosság. Akik a derűt képviselték, olyan tekintélyre tettek szert, mint egy köztársasági elnök, vagy megannyi miniszter, nemre és korra való tekintet nélkül. Étkezésnél, múzeumlátogatásnál. nemzetközi találkozókon megtalálták — bár tartózkodóan — a helyzet derűjét. S bár a csopor* korosztályban rendkívül megoszlott, mégis mintha megannyi fiatal ült volna együtt az autóbuszban, vagy gyalogolt volna lépcsők százán áit a vár toronyba. S aki nehezebben kapcsolódott be a játékba, a vidám hangulatba, az könnyen lehet, hogy kevesebb élménnyel tért haza, mint a többiek. Mert az élet megszépí- tője a szabad időt kitöltő, gondtalan játék. alaki meg is jegyezte, s ezt nem * hangulatrontásból tette: „Miért is van mindig a földön háború?” Amilyen gyermeki a kérdés, annyira kifejezi az emberek gyermekkortól táplált elemi vágyait. Nem kell azt hangsúlyozni, hogy tessék nevetni, vagy mosolyogni, hiszen az embernek ez elemi szükséglete. Csakhogy ehhez csakugyan béke és szabadság kell, a szavak legel- vontabb értelmében. S jó lenne hinni abban, hogy fiaink és lányaink, mit sem sejtő unokáink felszólítás nélkül is sokat tudnának önfeledten nevetni, mértéktartóan mosolyogni... Szendi Márta NÓGRÁD - 1972. július 2., vasárnap 7
