Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)
1972-06-11 / 136. szám
«YEMÜVElí S0Ä9R Szemben vagy iránt? Korszerű módszerekkel A múzeumok növekvő szerepe az iskolai oktató-nevelő munkában Az a hiba, amelyről most szólni szeretnék, nem számít a nyelvhasználat főbűnei közé. Azt szokták rá mondani, hogy a pongyolaságok körébe tartozik. Afféle bocsánatos bűnről lesz tehát szó, amely azonban komolyabb szemléleti és jelentéstani zavarok következménye is lehet. Iskolai dolgozatokban gyakran találkozunk a névutók ösz- szekeverésével. Elég, ha a végett és a miatt indokolatlan cserélgetésére utalunk. De most nem ezek kerülnek terítékre. A célhatározói és okhatározói névutó összetévesztése durva hiba. önmagáért beszél. Az iránt és a szemben egymásba mosódására kevésbé figyelünk fel. Pedig sűrűn előfordul. „Kicsit elfogultságot érzek a szülőfalummal szemben.” „A brutalitása volt az, ami a gyűlöletet kiváltotta iránta.” „Megvetést érzett azok iránt, akik elnyomják az országot.” „Fellángolt benne a harag a nagyszájú és garázda ember iránt.” „Petőfi nagy vonzalmat érzett a lírával szemben.” Mi az, ami elgondolkoztat az ilyenféle mondatokat olvasva? Miért áll meg a piros tanári A Sainte-Marguarite sziget pipacsai Ólálkodtok a parton, kémlelitek a tengert. ösvény szegélyén, bokrok közt mutatkoztok. Fut a repkény a romra, peremén lecsorog — tajtékját lesitek. Zárva a kapu, a szurkos szárny halott. Sötét csendjében ott hallgatóztok, űzve zsongó kamillák méheit a néma udvaron ott tolongtok. És mind hevesebben, mind sürgetőbben. Valami gyülekezőben, valami riadóban. Valami tikkasztó ősi kínban. Delel az ég, füstöltök, gyűltök, a rétre kicsaptok. Neki a sövénynek, át a sövényen — hogy nyargaltok! Ki ellen, mi ellen? Szövődtök lobogóvá. Arany betűket csókol rátok a Nap. Ó a táncoló tűz-ige —, hogy nincsen béke az olajfák alatt, hogy lesz még béke az olajfák alatt! Héra Zoltán NÓGRÁDI DOMBOK (Réti Zoltán tusrajza) ceruza, habozva, hogy odahúz- za-e a hullámos vonalat vagy ne? Ez a két névutó valamikor nagyon is konkrét irányokat jelölt. Az iránt jelentése az volt, hogy a mozgás a névszóval jelölt személy vagy tárgy felé tart. A szemben a szemtől szembe állást jelentette. A nyelvfejlődés során létrejött mindkét névutónak az elvont jelentése is. Az eredeti tartalom konkrét mozzanatait azonban megtartották. Az iránt a közeledés, a szemben az ellentétbenállás gesztusát mentette át. Az első az erga latin szó jelentésével azonosult, s arra a jelenségre utal, amelyre a cselekvés irányul. Az utóbbi az adversus, contra szavak tartalmát szívta magába: arra a jelenségre mutat, amellyel szemben zajlik a cselekvés. Tovább haladva ezen a nyomon: a nyelvhagyomány végül is a következőképpen alakította ki a két szó jelentését és szerepkörét. Az iránt névutót használjuk akkor, ha a névszóval jelölt személy, tárgy, dolog barátságos érzéseket vált ki belőlünk, a szemben névutóval pedig akkor élünk, ha az ellenséges, barátságtalan viszonyt akarjuk kifejezni. Ennek megfelelően születtek meg az irónt-tal és a szem- ben-nel alkotott vonzatok is. Fogékony, vonzódik, barátságot érez valaki vagy valami iránt; gyűlöletet érez, haragot táplál valakivel vagy valamivel szemben stb. De mi van akkor, ha sem rokon-, sem ellenszenvet nem érzünk, hanem egyszerűen közömbösek vagyunk? Nézzünk meg erre az esetre is két mondatot: „Akkor már teljesen közömbös volt a hajdani ellenséggel szemben.” „Még közönyt sem érzett a régi szerelme iránt.” A tanulság tehát alighanem az, hogy a közömbösség esetében a korábbi érzések határozzák meg a névutók kiválasztását. Végezetül szögezzük le még egyszer: amiről szóltunk, csak szeplő a nyelvhasználat arculatán. Valóban lehetnek egymásba mosható esetek az iránt és a szemben alkalmazásában. De az alapvető szemlélethez mégis ragaszkodnunk kelL Dr. Szabó Károly Ma a múzeumügy — különösen a múzeumi népművelés — valamennyi sz„-.a- lista ország, de a fejlett kapitalista államok kultúrpolitikai tevékenységében is egyre fontosabb szerepet tölt be. Múzeumi pszichológusok és szociológusok külön figyelmet fordítanak a felnövekvő nemzedék igényeinek felkutatására és kielégítésére. Munkacsoportokat hoznak létre, amelyek a múzeumoknak az ismeretterjesztés rendszerébe való elhelyezését vizsgálják. Több országban eredményes kísérleteket folytatnak a múzeumi és iskolai programok egyeztetésére. Az ifjúság számára hasznosítható gyűjtemények jegyzékén kívül rendszeresen készítenek kiállítási programokat, amelyek kialakításában a pedagógusokat is bevonják. A múzeumok hozzáférhető tárgyi és dokumentum-anyagairól készített jegyzékeket, a különböző kiállításokon szereplő tárgyak leírását megküldik az iskoláknak és egyben arról is tájékoztatják azokat, mit láthatnak majd a múzeumban. NEMCSAK AZ AUTODIDAKTÁKÉ Hazánkban a múzeumügy igen hosszú időn keresztül nagyrészt az ösztönös ismeretszerzés egyik lehetősége volt. Ma már egyre több azoknak a száma, akik kulturális érdeklődésük kielégítése érdekében keresik fel a múzeumokat. örvendetes, hogy a múzeumlátogatók körében megnövekedett az általános és középiskolások aránya, örülni kell ennek még akkor is, ha nagyon kevés történt annak tudományos megállapítása érdekében, hogy ez az új közönség milyen igényt támaszt múzeumainkkal szemben, tudva azt, hogy az állandó és időszakos kiállítások témája, tartalma, formai megjelenítése, megoldásai nem mindig, vagy csak ritkán elégítik ki az ifjú látogatók igényeit. Az ifjúság egy részénél közömbösség is tapasztalható. Ennek egyik oka kétségtelenül a kiállítások tartalmában és formai hiányosságaiban keresendő, de nem csupán abban. Kevés figyelmet fordítunk arra — iskolai és ifIVem restellem kimondani: nekem az újságokból legkedvesebb olvasmányaim közé tartozik a bűnügyi rovat. Különösen a csalók, szélhámosok üzelmeit kísérem élénk figyelemmel és szuggesztivitásuk iránti tisztelettel. El-elképzelem, milyen is lehet az, amikor valaki esetleg a legártatlanabb szándékkal indul el otthonról, mondjuk a strandra, a Patyolatba vagy a sarki italboltba, s egyszer csak a pénztárnál vagy a pultnál szemben találja magát az „ürgével”, aki szinte kínáltatja magát az „átejtésre”, minthogy teli szájjal fújja, hogy mit meg nem adna egy kádért, boylerért, vagy csehszlovák melltartóért, esetleg egy lakásért vagy portáért. Mert az ügyes szélhámost is többnyire az alkalom szüli, például valamely szükséglet, vagy az arcról is lesíró hiszékenység. Sokáig a becsapottat is kicsit bűnrészesnek tartottam, míg nem a múltkor Pesten ült a szélhámosok császára, ki mint kiderült, alig néhány napja távozott a hűvösből, á kinti melegebb éghajlatra. Esküszöm, lenyűgözőbb és behízelgőbb beszédű, bizalomgerjesztőbb viselkedésű emberrel ritkán találkozik az ember. Bár volt benne némi izgató is: mindig a szomszédos széken heverő csomagomat és kabátomat kellett figyelnem. Mindent egybevetve: szokatlan jelenség volt. Sietve távoztam és a portás világosított föl, milyen hatalmas személyiséggel ülhettem egy asztalnál. Könnyed, ironikus hangom ne tévesszen meg senkit, egyáltalán nem a bűnözők iránti emberségre kívánom felhívni a figyelmet, legfeljebb emberibb, árnyaltabb megítélésre. A helyzetek humorára is csak azért hívtam fel a figyelmet, mert szeretünk mo- -oiyogni, örülni. Hát nem nevetséges, hogy a többszörösen rovott múltú áruházi tolvaj azon bukott le, hogy ott helyben behörpölte a lopott rumot, ez eláimosította, s a bútorosztályon kénytelen volt rekamiéra dőlni. S egyidejűleg nem öröm, hogy ezt a semmitteVASÁRffAPI JEGYZET Emberek és ítéletek vöt már a legelső betörése alkalmával sikerült lefülelni? Betörők, garázdák, tolvajok, minden rendű csalók, sikkasztok, társadalmi tulajdont rongálok valóban nem érdemelnek kíméletet, megérdemlik, hogy lesújtson rájuk a törvény szigora. Mégis a bűnügyi közlemények többségét, talán lakonikus rövidségük miatt, rendkívül ridegnek, az embertől idegennek, kicsit kaptafára készültnek találom, még akkor is, ha újságíró kollégáim az ügyek előzményeit, avagy a tárgyalások részleteit nagy ritkán alaposai! részletezik és kiszínezik. Hiányzott és hiányzik még ma is az ítéletek mellől az indokolás és az a néhány fontos momentum, amit a bíró a túl enyhe vagy túl szigorú ítéletnél figyelembe vett. Mert, ha nem is lehetünk emberségesek egy gyilkossal, de feltétlenül kötelességünknek látom ügyét, kegyetlenségét és emberileg kegyetlen sorsát emberségesen megközelíteni. A múlt héten azután rájöttem, hogy észrevételeimet csak a kívülálló tájékozatlansága diktálta. Adott esetben a bíró, az ügyész és a bíróság, az ügyészség, mint testület is emberi érzések serpenyőjébe helyezi a paragrafusok súlyát. Amit én hiánycikknek véltem, az régóta van, része szocialista igazságszolgáltatásunknak. Az etyeki, harminchat éves férfi agyonverte tízéves, értelmileg fogyatékos kisfiát, miközben felesége a kórházban éppen nyolcadik gyermekét várta. A bíróság jót, rosszat serpenyőre tett, s kizárólag a paragrafusok szavára hallgatva tizenhárom évj szabadságvesztésre ítélte az idült alkoholista, kegyetlen apát. S itt lépett közbe egy családra is tekintettel levő társadalmi kontroll. A vádlott az ítéletet tudomásul vette, de az ügyész (a vádló) és az ügyvéd (a védő) egyaránt enyhítésért fellebbezett. Azt hiszem, a gyakorlatban rendkívül ritkán fordulhat elő, hogy egy ügyész enyhítésért fellebbezzen! (Még mindig azt hiszem, hogy a hírszolgálati irodák fogalmazták meg félreérthetően a hírt!) De ennél is világosabb a másik ügy. Ebben is az alkohol a főfelbújtó. A vádlott tanítói oklevéllel rendelkezett, amíg rabja nem lett az italnak. Any- nyira elzüllött az ital hatására, hogy még segédmunkásnak sem szívesen alkalmazták. Édesanyját alkoholos állapotában több ízben bántalmazta, amitől az édesanyja idegkezelésre kényszerült. A szorongásos édesanya jelenléte még jobban ingerelte az idült alkoholista fiút: utoljára zárt ajtók mögött úgy elverte és összerúgdosta, hogy az édesanya néhány hónap múltán meghalt. A vádlott a tárgyaláson így védekezett: „Anyám éveken át tartó ápolása idegi és fizikai kimerültséget okozott. Elvesztettem önuralmamat, az elmúlt hat év izgalma mind kitört rajtam.” A bíróság jogerősen öt év és hathónapi szabadságvesztésre ítélte. jVem, ne higgye senki sem, hogy 1 ^ enyhítő körülménynek a fiú türelmetlensége számított, hogy a bíróság puszta jóindulatból enyhített, módosított a vád korábbi minősítésén. A bíróság a halott édesanya kívánságának engedett. A betegre vert édesanya ugyanis kórházi ágyán mentességi jogával élt, nem volt hajlandó fia ellen vallani, sőt kérte, hogy ne büntessék meg a „megtévedt” fiút. Mert ilyenek az édesanyák... júsági szervezeti keretekben is —, hogy a jövő nemzedéket látóvá, érzővé, fogékony- nyá neveljük. Ha a kérdéseket nem csupán közművelődési aspektusból vizsgáljuk és megkíséreljük ennek az úgyszólván hagyomány nélküli tudományterületnek az iskolai oktató-nevelő munka oldaláról való felfogását, még több problémával kerülünk szembe. Az iskolák többsége a téli és nyári szünetben, tanítás nélküli munkanapokon, középiskolai érettségi vizsgák alatt veszik szívesen igénybe a múzeum szolgáltatásait. Megfelelő tárlatvezetés esetén, meglevő állandó és időszakos kiállításainkat figyelembe véve elsősorban régészeti, néprajzi, történelmi, földrajzi, irodalmi téren tudunk összefüggő ismereteket nyújtani, azonkívül szolgálni tudjuk különböző képzőművészeti kiállítások rendezésével a tanulóifjúság ízlésének formálását, érzelmi nevelését. OKTATÁS — SZEMLÉLTETÉS NÉLKÜL Tapasztalatunk szerint igen jól szolgálják a szervezett múzeumlátogatások a szülőföld iránti szeretet, az egészséges lokálpatriotizmus elmélyítését, a dolgozó osztályok munkájának megbecsülését. A társadalmi haladásban élenjárt munkásmozgalmi harcosok példáját, életútját bemutatva, azokkal érzelmileg is azonosulva hozzájárulhatunk fiataljaink szocialista emberré formálásához. Erőfeszítéseink ellenére is — különösen megyénkben — megoldatlan az ifjúság természettudományos műveltségének múzeumi eszközökkel történő segítése. Ha a múzeumi tevékenységet még céltudatosabban és szervesebben akarjuk az okató-nevelő munka szolgálatába állítani — nem lemondva a hagyományos, de egyre korszerűsödő, elsősorban még tudományos és közművelődési célokat szolgáló múzeumi tevékenységről —, szükséges a tananyaghoz szinte direkt módon kapcsolódó önálló, koncentrált pedagógiai kiállítások létrehozása. A közoktatás nagy gondja ugyanis — legalábbis tapasztalataim szerint —. hogy a rendelkezésre álló szemléltető eszközöket még a meglevő adottságok esetében sem építik be kellőképpen az oktató-nevelő munka folyamatába. Ismereteim szerint a sokoldalú nevelési hatások szervezése, egymásraépítése sem biztosított minden iskolában. Ugyanilyen probléma a technikai feltételek biztosításán túl a környezeti hatások kiaknázása. A kibontakozóban levő kabinetrendszer, az egyre sokasodó fizikai, kémiai, biológiai, történelmi tantermek nemcsak kiegészítik a tananyagot, hanem sajátos miliőt is biztosítanak a tantárgy keretébe foglalt célkitűzések megvalósításához. Legtöbbjükben alkotó, szertárfejlesztő tevékenység is folyik, amely már a múzeumi tevékenység csíraformája is. Ezért számszerű növelésük, tökéletesítésük nagyon fontos feladat. Nem adnak azonban lehetőséget arra, hogy egy tudományág vagy tudomány- csoport területéről, regionális vagy megyei eredményekről átfogó képet nyújthassanak. Az említett célkitűzések megvalósításához legalkalmasabbak a pedagógiai célzatú gyűjtemények. amelyekre egyes külföldi példák is jó tapasztalatokat szolgáltatnak. Magam a Brnói Természettudományi Múzeum — amely egyúttal a muzeológusokat képező elsőfokú oktatási intézmény is — állandó kiállítását, tudományos tevékenységét és a Mendel életéről, munkásságáról szóló kiállítást néztem meg és igen sokoldalú ismeret szerzésének lehetőségét figyelhettem meg. Szakirodalomból elsősorban az angol múzeumok iskolai tevékenységét tanulmányoztam. A magam részéről — a fontossági sorrendet kissé önkényesen megsértve — első helyen. de nem létfontosságú tényezőként a kiállítás atmoszférateremtő légkörének szükségességét emelem ki. Megfelelő szakmai hozzáértés az érzelmi hatásokat is jól kiaknázó, de nem dekoratív és csupán külsőségekben mozgó, a belépő látogatót áhítatra késztető, egyszersmind tiszteletet parancsoló kiállítás, a befogadás érzelmi lehetőségeit teremti meg. AZ ÉRZELMI HATAS Fontos követelmény a nevelésközpontú, didaktikus célzatú felfogás érvényesítése a kiállítás koncepciójának kialakításában. Ezt a célkitűzést nagy mértékben segíthetik a kiállítás anyagáról előre elkészített képekkel, illusztrációkkal ellátott ismertetők, írásos tárlatvezetők, amelyeket az iskolák rendelkezésére előzetesen meg kellene küldeni. Célszerű a kiállítás témaköréből egy-egy fontos, a didaktikai felfogásnak és a nevelési célkitűzéseknek megfelelő részterületet kiragadni, s azok témáiból filmvetítéssel egybekötött előadásokat tartani, vagy a kiállítás megtekintése előtt, vagy azt követően. Ügy érzem, hogy a íelnőttnevelés számára is az eddiginél többet tudna nyújtani mind ismeretekben, mind pedig a nevelésben a pedagógiai kiállítás. Nem csupán a kiállítás anyagának csoportos megismertetése „hozna hasznot” a népművelésnek, hanem az ismeretek egymásra építése, a népművelés pótlólagos funkciójának ellátása is, ami a közművelődésben egyébként is szükségszerűen nagyobb teret hódít. KÖLCSÖNZŐ SZOLGALAT Folytathatnánk a kiállítás feladatkörét azzal — ami sok vonatkozásban tanügyigazga- tási feladatokat is érint —, hogy valamennyi tantárgyra kiterjedő segédanyagokat, ismertetőket készítene a szak- felügyelőkkel, a megyei művelődésügyi osztály érdekelt intézményeivel együttesen, amelyek a közép- és általános iskolai oktatásban a szemléltetés tökéletesítését, a már működő kabinetek célnak megfelelőbb hasznosítását segíthetnék elő. De az oktató-nevelő munkában érdekelt intézményekkel, pedagógusszakszervezettel közösen olyan hasznos segédanyagokat is készíthetnének, amelyeket részben a fizikai dolgozók gyermekei, vagy a különböző tanulmányi versenyeken résztvevő tanulók hasznosítani tudnak a felkészülés időszakában. Egy későbbi időpontban elképzelhető vállalkozásnak tartanám egy-egy bázisiskolára telepített tantárgyi vagy nevelési jellegű, de mindenféleképpen az oktató-nevelő munka segítését célzó, kihelyezett állandó kiállítás szervezését is. Modellek, makettek, faliképek, műtárgymásolatok, különféle didaktikus táblák készítése és sokszorosítása utján ki lehetne majd alakítani — előre meghatározott ütemezés alapján — a kölcsönző szolgálatot is. Ez utóbbit azért tartanám fontosnak, mert így a kis települések iskolái páratlan szemléltetési anyaghoz jutnának, ami elősegíthetné az iskolák között még meglevő színvonalbeli különbség fokozatos felszámolását. A vázlatosan felsorolt feladatok azt igénylik, hogy a múzeumi szervezet pedagógiai kiállítása szervezetileg is kiépüljön, és szervesen épüljön be az oktatást-nevelést irányító tanügyi szervek munkájába. Erre annál inkább szükség van, mert lépésről lépésre haladva területi feladatokat is el kell majd látni. mm Dr. Molnár Pál a Munkásmozgalmi Múzeum igazgatója NÖGRÁD — 1972. június 11., vasárnap 7
