Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)
1972-06-29 / 151. szám
Búcsúzó játékosok Az idő eljár a labdarúgók felett is. Gyorsan eltelik a másfél évtized — ezután már csak a cipő szögreakasztása van hátra. Vasárnap az St. Öblös- üveggyár NB III-as gárdájából öten búcsúztak el. A Bgy. SE elleni megyei rangadó előtt Csábi Imre szakosztályi elnök méltatta Si- mon Imre. Diószegi Mihály, Szabó József, Pünkösdi Ferenc és Ludasi Béla sportolói érdemeit. Mindannyian több mint másfél évtizedet töltöttek pályán az egyesület színeinek képviseletében. Pompás üvegvázákat kaptak ajándékul, a mérkőzés után pedig baráti összejövetelen emlékeztek meg a sok felejthetetlen eseményről.’ Az St. Síküveggyár csapatából Nagy Nándor kapus ugyan még nem búcsúzott el véglegesen. Erre őszszel kerül sor az első hazai bajnoki mérkőzésen. A lelkes sportember 18 éven át védte az egyesület kapuját. A 32 éves labdarúgó példát mutatott klubhűségből, ott fejezi be pályafutását, ahol elkezdte. Orosz Pál, a Kisterenyei Bányász NB Il-es csapatának balhátvédje ritka jubileumot ünnepelt vasárnap. A 31 éves játékos az Ikarus elleni mérkőzésen jubilálta 225. bajnoki mérkőzését. Orosz Pál 1964-ben került Kisterenyére az SBTC-ből. Kézilabda Ifjúsági végeredmódy A Keleti csoport ifjúsági kézilabda-bajnokságát a VTS és kézilabda-szakszövetsége bonyolítja le Salgótarjánban. A fiúknál 6 csapat, a leányoknál 3 együttes küzd a pontokért. A tavaszi idény befejeződött. Az elmaradt mérkőzéseket csak szeptemberben kell lejátszani. Fiúvégállás 1. St. Gépipari 5 4 1 — 126-76 9 2. Nb. ITSK 5 4 1 — 88-54 9 3. St. ITSK 4 2 — 2 74-75 4 4. Szőnyi SE 3 1 — 2 62-44 2 B. St. Bolyai*’ 4 1 — 3 63-88 1 6. St. Építők 5 — — 5 49-143 — •“•büntetőpont levonva. Leányvégállás 1. Szőnyi SE 5 9--------M-il 19 2 . St. Bolyai 4 1 — 3 25-34 2 3. Pásztói G. 3 ------- 3 8-26 — N emzetközi mérkőzés Nagybátony— Lokomotív Zvolen 2:1 (0:1) Nagybátony, 400 néző, v.i Mohácsi. Nagybátony! Bányász: Palhuber — Kecskés, Kegye, Ludányi — Kupcsulik, Pozsár I. — Nagy, Kovács I., Rakonczás, Pozsár II., Sarkadi. Szünet után szóhoz jutott Szklenár, Kökény, Kovács II., Darányi, Törjék, Manußek és Tarjám. A barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzés első félidejében a vendégek gyorsabban, erőszakosabban játszottak, a Nagybátony sokat kényelmeskedett. Fordulás után a csereként beállt fiatalok lendületet, lelkesedést vittek a játékba, es megérdemelten fordították maguk javára a találkozó állását. Góllövő: Bara- ryi, Szklenár (11-esből), ill.: Szvintek. Jó: Kegye, Rakonczás. Szklenár, Baranyi, 111: Burik, Deák, Szvintek, Svi- keL Szombaton Zólyomban rendezik meg a visszavágót, Kiesési rangadót játszottak vasárnap Pásztón. Az NB III-as hazai labdaiúgó'egyiittes nem tudta legyőzni az IM Aszód gárdáját. A végeredmény 1:1 (3:1) lett. Képünkön: Tari II. (Pásztó) kapura tör Teke városi bajnokság Négy csapat részvételével megkezdődött Salgótarjánban a városi nagygolyós teke- csapatbajnokásg. Kétfordulós körmérkőzést vívnak egymással. Eredmények: St. Ingatlan— St. Öblösüveggyár II. 5:3 (2317:2271), St. öblösüveggyár [I.—St. Ingatlan 5:3 (2525:2511), St. Dózsa—St. Síküveggyár 2:6 (2332:2354), St. Ingatlan— St. Dózsa 6:2 (2391:2300), St. Öblösüveggyár II.—St. Síküveggyár 6:2 (2581:2481). Játszanak az öregfiúk Az SBTC öregfiúk labdarúgócsapata legközelebb július 8-án (szombaton) délután 17 órától lép pályára a tóstrandi pályán. Ellenfelük a Lőrinci Vasas öregfiúk csapata lesz. Az érdeklődők ismét láthatják a pályán Oláh Gézát, Jancsik Mihályt, Ferencz Gyulát, Szojka Ferencet és a többieket. Júliusban még egy érdekesnek ígérkező találkozót játszanak. Az ausztriai Bur- geland válogatottját várják. Viszonzásul augusztusban Ausztriában mérkőznek. Futballozó nők — hatvan éve Az 1972. év sok-sok jubileuma közül jó néhány érinti a magyar sportot is. De sportágak, egyesületek, hazai és nemzetközi sportmegmozdulások, első szervezkedések ünnepi emléknapjai közepette szinte nyomtalan marad a mai sportélet egy különleges — bár akkor félbeszakadt — újításának évfordulója. Hatvan esztendeje, 1912-ben próbálkoztak Magyarországon első ízben a női labdarúgás bevezetésével. Minden bizonynyal azoknak a híreknek hatása alatt, amelyek angol és francia női labdarúgócsapatok alakulásáról, sőt mérkőzéseikről szóltak. Érdekes módon azonban nem a fővárosban, hanem vidéken kezdtek a labdarúgáshoz kedvet kapni a magyar nők. De míg Angliában és Franciaországban szinte kizárólag „cégcsapatok”, pontosabban nagy áruházak alkalmazottaiból alakultak üzemi jellegű csapatok, nálunk az úgynevezett társadalmi egyesületek kereteiben jelentkeztek. 1912-ben jelentek meg sportlapjainkban az első híradások magyar női labdarúgócsapatok alakulásáról. A Sporthirlap 1912. augusztus 5-i számában ez olvasható: „Női footballcsapat Szegeden. A Szegedi Testgyakorlók Köréé az érdem az első női footballcsapat megalakulásáért. Brauswetter Boriska áll a sportoló lányok élén, akik a legkomolyabban veszik a football kultiválását." Nem sokkal később már az ország más vidékéről is érkezik hasonló híradás: „Női football klub Szatmá- ron. Illés István hírlapíró kezdeményezésére és agitációjára kedden (szeptember 3.) délután megalakult a Szatmári Nők Sportegylete, amely rövidesen belép a Magyar Labdarúgók Szövetségébe. A football tréninget már meg is kezdték...” Az amúgy is nehezen megindult női labdarúgás terjedésének nálunk a két év múlva kitört első világháború véget vetett, s csak most, mintegy három éve éledezik újra magyar női labdarúgás Óbudától Zuglóig, Kelenföldtől Üj- pestig. Nemcsak bajnokságot rendeznek női csapataink, hartem már nemzetközi mérkőzésre is vállalkoztak. (Első ellenfelük: Csehszlovákia.) Teljes „befutásukat” azonban az jelentené, ha részt vehetnének a női labdarúgó-világbajnoki tornán is. Ilyet eddig kettőt rendeztek. Az egyik Olaszországban, a másik Mexikóban került sorra, és mind a kettőn a dán lányok szerezték meg az elsőséget. Megyei II. osztály Vizslás otthon kikapott Vasárnap: Hébalotn — Kálló mérkőzés Egy elmaradt találkozó kivételével befejeződött a bajnoki pontvadászat a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában. A Héhalom—Kálló elmaradt találkozót vasárnap délután 17 30 órától Hoffmann vezetésiével Szirákon bonyolítják te. Az utolsó forduló 5 találkozóján 18 gól esett, két játékost kiállítottak. Nagy meglepetés, hogy az utolsó előtti Rákóczi-bt. legyőzte otthonában az ezüstérmes Vizslás csapatát. EREDMÉNYEK Ménkes—Tar 4:1 (2:0), Do- rogháza, 300 néző, v.; Tórák. Góllövő: Csomós (2), Szűcs P., Szűcs L., ill.: Sándor. Jó: Csomós, Szűcs L., Nagy, Szűcs P., ill.: Sándor, Nagy. St. Volán—Szurdokpüspöki 1:0 (1:0), Baglyasalja, 200 néző, V.: Lengyel. Góllövő: Szarka. Jó: Tóth, Gyimesi, Kiss, mig a vendégek közvetlen Védelme dicsérhető. Kiállítva: Petre László (Sz.-püspöki) a partjelző megsértéséért. Cered—Kálló 4:3 (0:2), Ce- red 200 néző, v.: Gyurko- vics. Góllövő: Horváth, Bó- di. Bóna, Taj ti, ill.: Dora J. (2) Kiss. Jó: Simon, Kovács, Varga. Hlavati, ill.: Dora J., Dora K. Zagyvaróna—Héhalom 4:0 (3:0), Zagyvaróna, 200 néző, v.: Dora. Góllövő: Zvara (2), Molnár (2). Jó: Keller, Földi, Zvara, Molnár, ill.: Szabó, Molnár, Kiss. Kiállítva: Madlena Albert (Héhalom) a játékvezető megsértéséért. Vizslás—Rákóczi-bt. 0:1 (0:1), Vizslás, 150 néző, v.: Harcsa. Góllövő: Sipos. Jó: Kakuk. Sándor, ill.: Kulák, Berki, Németh, Sipos, Rátóti, A BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. St. Volán 30 14 2 4 80-22 30 J*. Vizslás 3. Báma 4. Zagyvaróna 5. Sz.-püspöki 6. Cered 7. 'Ménkes 8. Tar 9. Kálló IQ. Rákóczi** 11. Héhalom* *=büntetőponi 20 13 - 7 46-33 26 20 11 3 6 50-27 23 20 9 7 4 43-31 23 20 11 1 8 53-32 23 20 9 4 7 41-36 23 20 9 4 7 53-49 73 20 7 2 11 37-47 1« 19 6 2 11 47-55 14 20 4 1 15 22-77 7 19 2 2 15 25-73 5 levonva. Az 1971/72. évi bajnoki címet tehát az -St. Volán együttese szerezte meg, így ősztől jogosult indulni a megyei I. osztályban. Kiesett a Tarnavölgye SE csapata, amelyet már korábban többszöri távolmaradás miatt kizártak a bajnokságból. Atlétika Kézilabda Debreceniek Kálló a tavaszi női bajnok nyerték a pontversenyt Harmadízben rendezte meg a Salgótarjáni Kohász atlétikai szakosztálya a Felszabadulási Kupa serdülő versenyt. A serleg két éven át Salgótarjánban maradt. Ezúttal megtört a jég és Debrecenbe került. A kifogástalanul rendezett versenyen 6okan álltak rajthoz. EREDMÉNYEK Leány 100 mi 1. Sztankó (Debreceni Építők Sí) 13,2. 400 m: 1. Molnár ÍSKSE Sí) 84,0. 600 m; 1. Kovács (Debreceni Sí) 1:52,0. 800 rn: 1. Domonkos (Debrecen) 2:24,7. Magas: 1. Erdélyi (Debrecen) 151. Távol: 1. Nemes (Egri Dózsa Sí) 498. Gerely: 1. Koós (SKSE) 34,84. Fiú 100 m: 1. Makó (Debrecen) 12,0. 400 m: 1. Verb (Gyöngyösi Energia) 53,3. 800 m: 1. Csernok (Váci Gimn.) 1:59,2. 1500 m:l. Lantos (Jászberény) 4:11,8. 1000 m akadály: 1. Szecskó (Eger) 2:50 0, 4. Varga (SKSE) 2:52,0 (új megyei serdülő csúcs). Rúd: 1. Makó (Debrecen) 340. Súly: 1—2. Szálkái (SKSE), Csorba (Jászberény) 12,98. Gerely: 1 Mihályi (Nyíregyháza) 52.80. A 4x100 méteres leányváltót az Egri Dózsa Sí (53,3), a fiúváltót a Debreceni Építők Sí (49,5) nyerte. Az Összetett pontverseny végeredménye: 1. Debreceni Építők Sí 132, 2. Salgótarjáni Kohász Sí 73, 3. Egri Dózsa Sí 65 ponttal. (demény) Befejeződött a tavaszi idény küzdelemsorozata az idei megyei női kézilabda-bajnokságban. A bajnokság első felvonásában Kálló együttese veretlenül végzett az élen. A góllövőlistán is kállói siker született. Fehérvári Gyuláné 69 góllal bizonyult a legeredményesebbnek. A tavaszt idényben egyébként összesen 713 gólt dobtak. A sportszerű- ségi versenyben az SBTC II. végzett az élen. Az utolsó forduló eredményei: Bércéi — Pásztói KSE 6:4 (3:2), SBTC II.—St. ZIM 4:4 (2:0). Nagybátonyl Bányász—Karancslapujtő 20:10 (12:4), Mátranováki Bányász— St. Textiles 14:8 (9:5), Kálló— St. Kötő Spartacus 11:9 (8:5). Elmaradt mérkőzések: Nagybátonyi Bányász—St. Textiles 17:31 (5:2), Karancslapujtő— Mátranovák 9:4 (4:2). 98:39 18 1 141 :49 18 í 111:47 14 5 81:58 8 5 80:86 8 4 41 :S9 8 f> 54:65 7 3 50:93 5 9117 33:92 3 9 1 — 8 44:95 1 •—büntetőpont levonva. A góllövőlista élcsoportjának állása: 1. Fehérvári Gyuláné (Kálló) 69, 2. Túri Katalin (St. Kötő) 50, 3. Tóth Éva (Nagybátonyi Bányász) 41, 4. Szlávik Ida (Karancslapuj* tő) 41, 5—6. Tóth Mária (St. Kötő), Molnár Mária (Bércéi) 29—29 góllal. A sportszerűség! verseny tavaszi végállása: 1. SBTC II. 166, 2. Nagybátonyi Bányász 150. 3. St. Kötő 140, 4. St. ZIM 138. 5. Karancslapujtő 133, 6. Bércéi 132, 7. St. Textiles 132, 8. Mátranováki Bányász 120, 9. Pásztói KSE 114, 10. Kálló 95 ponttal. R. I. MOÓR MARAD Az egyesület vezetőinek, a csapat játékosainak és szurkolóinak osztatlan megelégedésére a jövőben is Salgótarjánban kívánja folytatni sikerekben gazdag edzői pályafutását Moár Ede, az SBTC NB l-es labdarúgó-együttesének szakvezetője, Ebben a kérdésben jutottak szóbeli megállapodásra a közelmúltban. Kétéves szerződése ugyanis június 30-án lejár. Az egyesület vezetői elégedettek munkájával, ő pedig kijelentette, hogy más ajánlatot nem fogad el, bár tavasszal tárgyalt az MTK és a lengyel bajnok Gornik Zabrze képviselőivel. Az új szerződés megkötésére valószínűleg jövő héten kerül sor. Már csak az tisztázandó, hogy ez egy vagy két évre szól-e. Teke Minősítő verseny Nád új faluban FEHÉRVÁRINÉ (Káiló) 09 GÖLOS Tavaszi végállás 1. Kólló 9 9------2 . St. Kötő 9 8 — 3. Nagybátony 9 7 — 4. Bércéi 9 4 — 5. K.-lapuJtő 9 4 — 6. SBTC II. 9 3 2 7. Pásztó 9 3 1 8. M.-novák* 9 3 — 9. St. ZIM 10. St. Textil* Labdarúgó NB II. Nógrád csapatainak mérlege Dudás a legeredményesebb A labdarúgó NB II. Északi csoportbán elcsendesedtek a pályák. Befejeződött az 1971/ 72. évi bajnokság. Nógrád színeit 3 csapat képviselte. A Nagybátonyi Bányász az előkelő 2. helyen végzett. A Kisterenyei Bányász idegfeszítő hajrában sikeresen küzdött és 8. lett. A Salgótarjáni Kohász utolsó helyezettként kiesett az NB III-ba. A három csapat 131 gólt lőtt. Legtöbbet (128) eddig L967-ben értek el. Közel 100 gólhelyzetet hagytak ki a csatárok. Az év legnagyobb arányú győzelmét (6:3) az SKSE aratta az utolsó fordulóban, de ennek már nem volt gyakorlati jelentősége. összesen 69 játékost próbált ki Laczkó Sándor, Dávid Róbert és Szojka Ferenc edző. Az SKSE 28, a Nagybátony 23, a Kisterenye 18 játékost próbált ki. Az NB Il-es gólok száma 1965 óta 701-re r,ö: vekedett. Négy játékos összesen 5-ször bizonyult a mezőny legjobbjának. Antal La- jos, az SKSE balszélsője éppen az utolsó fordulóban ünnepelte '200. bajnoki mérkőzését. Kupcsulik és Ludányi (Nagybátony) túljutott a 150. jubileumon. Dudás (Kisterenye) és Pálmai (SKSE) pedig 100. találkozóját is lejátszotta. Antal (SKSE) és Dudás (Kisterenye) elérte az NB II-ben 50. bajnoki gólját. A jó teljesítmények alapján összeállítottuk a bajnokság két válogatottját. A-csapat: Palhuber (Nagybátony) — Bállá (Kisterenye), Kegye (Nagybátony), Orosz (Kisterenye) — Kupcsulik (Nagybátony), Márton (Kisterenye) — Tarlós! (Kisterenye), Kovács I. (Nagybátony), Tajti (SKSE), Szeberényi (SKSE), Dudás (Kisterenye). B-csapat: Horváth (Kistere- nye) — Kecskés (Nagybátony), Bibók (Kisterenye), Ludányi (Nagybátony) — Gaiger (Kisterenye), Krivanek II. (SKSE) — Nagy (Nagybátony), Veres (Nagybátony), Toldy (Kisterenye), Pozsár II. (Nagybátony), Sarkadi (Nagybátony). A góllövőlista végeredménye: 1. Dudás (Kisterenye) 16, 2. Kovács I. (Nagybátony) 10, 3—4. Bartha (SKSE), Krivanek II. (SKSE) 9—9, 5. Kupcsulik (Nagybátony) 8, 6—8. Antal (SKSE), Tarlósi (Kisterenye), Földi (SKSE) 7—7, 9. Pozsár II. (Nagybátony) 6, 10 —12. Sarkadi (Nagybátony), Toldy (Kisterenye), Uöranko- vics (Kisterenye) 5—5, 13—11. Nagy (Nagybátony), Szklenár (Nagybátony) 4—4, 15—16. Macska (Nagybátony), Veres (Nagybátony) 3—3 góllal. Rajtuk kivül öten kétszer, nyolcán pedig egyszer voltak eredményesek. Toriczky László I A tekézők zöme nyáron sem pihen. Versenyt verseny követ. A közelmúltban Nádújfaluban rendeztek III. osztályú minősítő versenyt, ahol jó eredményeket értek el. Ketten II. osztályú, négyen III. osztályú szintet teljesítettek. Egyéni végeredmény: 1. Fodor S. 439, 2. Gyetvai 421, 3. Fodor T. 402 fával. Mindhárman a Mátranováki Bányász versenyzői. A megyei minősítő egyéni tekeversenyt július 1-én, az St. öblösüveggyár-pályán rendezik meg. A viadal 15 órakor kezdődik. Tenisz Várják a Megtartotta évadnyitó versenyét a napokban a Salgótarjáni Kohász teniszszakosztálya. Salgótarján várossá nyilvánításának 50 éves jubileuma tiszteletére Nógrád— Heves mérkőzést vívtak. A találkozón jól szerepeltek az SKSE fiataljai. Az ifjúsági Leány egyénit Szabó (SKSE) nyerte. Vegyes párosban a Szabó—Tordai kettős győzött. A fiú párost a Tordai—Halász kettős nyerte. Fiú egyéniben Besenyej legyőzte Tordait. A felnőttek mérkőzésein viszont fiatalokat a hevesiek bizonyultak jobbnak. A Salgótarjáni Kohász fiataljai —. Tordai, Halász, Szőcs, Dénes, Szabó — szerdától Győrben országos ifjúsági versenyen lépnek salakra. Az idén július 3-tól augusztus végéig ismét megrendezik Salgótarjánban a tenisziskolát. A foglalkozásokat mindennap reggel 9 órától Hercsik István edző vezeti. A gyermekeket 7 éves kortól várják a foglalkozásokra. Az SKSE-te- niszpálya a Kohász Művelődési Központ mögött található. 1 NÓGRÁD - 1972. június 29., csütörtök 7