Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)

1972-06-27 / 149. szám

4 puli élőt#, a pult mögött

Ha a pult, vagy az íróasztal mögül unott arccal, vonakodva, elutasítva fordul felénk az eladó, vagy az ügyintéző, ha nem kapjuk, amit kértünk, ha előbb, vagy utóbb kiderül, hogy hibás, amit kaptunk, tüstént felgyülemlik bennünk a bosszúság a másik fél iránt, aki a pult, vagy az íróasztal mögött van. Sőt, általánosítva: a pultok, az íróasztalok, a munkapadok, a vállalatok, vagy intézmények neve mögött rejlő szolgáltató iránt.

Ha viszont rossz napunk van, türelmetlenebbül válaszolunk a vásárlónak, az ügyfélnek, figyelmetleneb- bül, gépiesen végezzük a munkánkat, összecsapjuk a munkadarabot, és emiatt szemrehányást tesz a pult, vagy az íróasztal előtt álló ügyfél, nem veszi át a munkadarabot munkatársunk, főnökünk, minőségi e1 lenőrünk, vagy a kereskedelmi vállalat, aki mo6t a vevőt képviseli, ugyancsak méreggel fordulunk szembe velük, s mindazzal, aki igényesebb munkánk, szolgáltatásaink iránt.

De aki a nap egyik szakában munkadarabokat készít, ügyeket intéz, elad, egyszóval szolgáltat — ez a nap másik szakában vásárló, ügyfél, fogyasztó, aki elvárja a jó minőségű szolgáltatást, rendes, udvarias kiszolgálást. A termelő fogyasztó is, az ügyintéző ügyfél is, ®z eladó vevő is — kétar- cúak vagyunk.

Ám csak addig vagyunk kétarcúak, amíg nem vonjuk le a kétféle helyzetből eredő következtetést magatartásunkra. Hiszen mindebből az következik, hogy a szolgáltató önmaga kiszolgáltatottja: mi vagyunk a pult, az íróasztal mindkét oldalán. S amit ma gyártunk, eladunk, vagy intézünk, azt holnap mi fogyasztjuk, használjuk, vásároljuk. Aki velünk szemben ügyfél, vásárló, fogyasztó, az is termelő, eladó, ügyintéző valahol, ahol pedig mi vagyunk a szolgáltatásra várók.

Ráadásul több helyen vagyunk vevők, ügyfelek, mint eladók. ügyintézők, több munkahely termékére vagyunk utalva fogyasztóként, de csak egy helyen készítjük a termékeket. Nem egyformán nyomja le a mérleget kétféle magatartásunk.

Melyik oldalon engedjünk tehát, melyik arcunkat igazítsuk a másikhoz?

Ha a termelő, az eladó, az ügyintéző arcunkat tekintjük szentnek sérthetetlennek, akkor egy helyen — munkahelyünkön — esetleg kényelmesebb a helyzetünk, kevesebb a dolgunk, igénytelenebb a munkánk, nincs gondunk, de száz helyen rossz árut kaphatunk, megvárakoztatnak, elutasítanak, udvariatlanok lehetnek velünk szemben.

Ha viszont egy helyen, munkahelyünkön mindany- nyian alárendeljük magunkat annak, amit várnak tőlünk, nem sajnáljuk a fáradságot, igényes munkát adunk ki a kezünkből, türelmesek -s figyelmesek vagyunk, akkor cserébe száz helyen jó árut kaphatunk, gyors, figyelmes kiszolgálást.

Mi több, mi jobb? Egy helyen kényelem — száz helyen bosszúság, vagy egy helyen fegyelmezett szolgálat legjobb képességeink szerint — viszont száz helyen jó, figyelmes kiszolgálás?

Bizonyára egyetértünk abban, hogy az utóbbi. Hiszen így mindannyian többet kaphatunk, mint ameny- nyit adunk.

Németh Ferenc

Épül az egri

,,Csebokszáré” városrész

A negyedik ötéves tervben új városrész épül Eger északi részén, amelyet testvérvárosukról, a Csuvas Autonóm Köztársaság fővárosáról Csebokszáréról neveztek el

(MTI fotó: Érczi K. Gyula felvétele)

De sok is a gondom!

Fotó: Kulcsár

Bű vészkonsresszus

A Német Demokratikus Köztársaság fővárosa nem mindennapi kongresszus színhelye volt. Ezen a kongresz- szuson az NDK, Lengyelország- Csehszlovákia és Magyarország bűvészei vitatták meg sajátos foglalkozásuk problémáit. A kongresszus részvevői arra a megállapításra jutottak, hogy szélesebb körben kell alkalmazniuk a

tudomány és a technika, ezen belül a kémia és az elektronika területén elért vívmányokat.

Az NDK-ban a klubok es a kultúrházak 30 szakkörében több mint 500 ifjú és leány sajátítja el a bűvészkedés titkait. A „kezdő varázslók” közül sokan mint vendégek a kongresszuson is részt vettek.

Nem merül feledésbe

NÖGRAD megye százhatvankét népfrontbizottsága komoly munkához látott az elmúlt napokban. A községi, városi, járási bizottságok egymás után tartják üléseiket, hogy a népfront V. kongresszusa határozatainak és ajánlásainak jegyében, a helyi feladatok tükrében részletesen összeállítsák az éves munkatervet.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Elsősorban azt, hogy számba kell venni a tennivalókat és azokat ak igényeket, amelyek a választási gyűléseken kaptak hangot. Mert lényegében most érkezett el a megvalósítás ideje.

Az elkészített tervek nagy reményekre jogosítanak, ehhez nem férhet kétség. Az újjáalakult, megfiatalodott, tettrekész bizottságok pedig alkalmasak az irányításra és cselekvésre. Biztosítéka ennek, hogy a népfrontbizottságok tagjainak negyven százaléka a munkások közül, harminchét százaléka a nők, közel harminc százaléka pedig a fiatalok köréből került ki.

Mert tennivaló bőven akad. Bizonyítják ezt azok a felszólalások, amelyeket a községek, városok lakói mondtak el a jelölő gyűléseken. Közel ezren kértek szót, és elsősorban helyi gondokkal, feladatokkal, megoldásra váró kérdésekkel foglalkoztak. Megélénkült az érdeklődés. Nézzük a számokat. A közérdekű bejelentések száma a négy évvel ezelőttihez viszonyítva a mostani népfrontválasztásokon kettőszázhuszonöttel volt több. Ez mindenképpen jó dolog.

A hozzászólásokat a segítő szándék, a közös érdek kifejezése, a megvalósítás iránti tenniakarás jellemezte. Nem egy hozzászóló elmondta, hogy ismeri a tanács rendelkezésére álló anyagi lehetőségeket, tudja azt, hogy, a pénz nem korlátlan, és azt is, hogy javaslata esetleg csak évek múlva lesz megvalósítható. Mégis szót kért azzal a kikötéssé’, hogy a tanács és a népfront vezetői, mint közérdekű igényeket vegyék majd számításba a későbbi tervezéskor.

De a társközségekben lakó emberek — Mátranovákon, Nádújfaluban, Pusztaberkin,

Berkenyén, Szendehelyen, Tolmácson — hangsúlyozottan kérték azt is, hogy a tanács vezetői többet látogassanak a társközségbe, rendszeresebben tartsák meg a fogadónapokat. És ami ugyancsak fontos, vegyenek részt az ünnepségeken, rendezvényeken, mert ezt számon tartja a falu népe.

A megye százhuszonkilenc településén kértek út- és járdaépítést, sürgették a felújításokat. A felszólalások között szerepeltek belvízrendezési javaslatok, tizenhat helyen művelődési ház, vagy klubkönyvtár létesítését, tíz helyen orvosi rendelőt sürgettek. Hasonlóan, sok helyen hangzott el igény új óvoda építésére, törpe vízmű létesítésére. Minderre azonban egyelőre még nincs pénz.

A közérdekű bejelentéseket, javaslatokat, jó ötleteket a tanács és a népfront vezetői feljegyezték. Azok semmiképpen nem merülnek feledésbe. De ez csak a dolognak egyik oldala. Beszélnünk kell arról is, hogy a megvalósítás sem magától következik. Gyakorlati példák igazolják, csak ott, abban a községben szemmel látható a fejlődés, ahol jó a tanács és a népfrontbizottság kapcsolata és a lakosság szívvel-lélekkel vesz részt a társadalmi munkában, ezzel pótolva az anyagiakat. Ez a lényeg. Még különösebb pénz sem kell hozzá. Kell viszont a közös ügyek iránti lelkesedés, a helyi lehetőségek és erők felkutatása, és nem utolsósorban jó szervezés. A megyében leginkább a balassagyarmati és szécsényi járás községeiben ajánlottak fel társadalmi munkát. Huszonkét faluban látott napvilágot versenyfelhívás a falu virágosítá- sára, rendbetételére, tisztaságának megóvására, parkok, játszóterek létesítésére.

DOLGOZZANAK ki a tanácsok és a népfrontbizottságok együttes terveket a feladatok megvalósítására, az emberek véleményeinek meghallgatásával. Ez a biztosítéka annak, hogy valóban nem merülnek feledésbe az okos és jó elgondolások, hasznosítható ötletek.

Cs. E.

Az ,,Orbis” működése

Budapesten 1966-ban megalakult az „Orbis” Tájékoztató Propaganda Központja, amely a magyar szervekkel együttműködő összes lengyel turistairodát képviseli. A megnyitáskor még csak három lengyél turistairodának volt kapcsolata az „IBUSZ”- szal, ma 8 lengyel és 5 magyar iroda vesz részt az idegenforgalom lebonyolításában.

A kapcsolatok kiterjesztése elősegítette a kölcsönös turis- talátogatások felélénkülését. 1968-ban már 266 000 lengyel turista látogatott Magyarországra. Számuk 1971-ben meghaladta a 487 OOO-et, tehát három év alatt csaknem megkétszereződött a Magyarországra utazó lengyelek száma. Lengyelországot több mint 100 000 magyar turista kereste fel 1971-ben.

Az idegenforgalom fejlesztését elősegíti, hogy Budapest és Varsó között évről évre javul az összeköttetés. A két ország közlekedésügyi minisztériuma a nyári hónapokra közvetlen, kényelmes vasúti kapcsolatot biztosított Lengyelország, valamint Kelet-, Dél- és Nyugat-Magyarország között. Egyidejűleg a I,OT Légitársaság a MALÉV-vel együttműködve mindennapos járatot tart fenn a két főváros között.

Fogcdószobánkból:

Becsaptak...

Napjainkban gombamódra

nőnek ki városon és falun a szebbnél szebb családi házak, otthonok. Akinek csak egy kis lehetősége is kínálkozik arra, hogy saját otthont teremtsen családjának, hozzálát, hogy valóra váltsa olyannyira áhított álmát. Ez a szándék vezette és vezeti Zeke István pásztói olvasónkat is, amikor több más építőanyag beszerzése ügyében elindult a már sokak által kitaposott, keserves úton. Téglát vásárolt 4000 darabot, amelynek értékét a pásztói TÜZÉP-telepen fizette be még május 5-én. A tégla kiszolgálójaként a kiste- renyeí téglagyárat jelölték meg. így hát olvasónk innen várta azt az értesítést, mikor mehet a tégla átvételéért? Majdnem másfél hónap telt el, mire a várva várt értesítés megérkezett, június 19- ére kapta a „behívót” az említett téglagyártól.

Fuvarról saját maga gondoskodott. Megérkeztek Pászr

tóról Kisterenyére, a téglagyárba. Nehezen, de bejutottak a gyár területére. S mivel a Zetorra csak 2000 darab tégla fért fel, azonnal szólt a kiadónak, hogy ezek szerint még egyszer fordulniok kell. Az áru kiadását végző dolgozó azzal indította őket útnak, hogy csak siessenek vissza a többiért, mert van egy másik téglarakás — meg Is mutatta melyik az — és abból vihetik majd a további 2000 darabot.

Nyugodt, biztos tudattal tértek vissza a másik kétezerért. csakhogy addigra már a megjelölt téglarakásnak hűlt helye volt. Olvasónk rögtön szaladt az Irodára, hogy segítséget kérjen a gyár vezetőjétől, de távollétében vele nem tudott beszélni. Megkérdezte a kiadót, hogy ezek után mi leáz, visszajött a kocsival, adjon téglát, vagy fizessék meg a fuvardíjat, vagy biztosítsanak, ha már így történt, a szállításhoz egy

autót a részére, aminek a számláját a gyár fedezi. Az árukiadást végző dolgozó azzal zárta le a kérést: „Tégla nincs, és különben is jöjjön a másik tételért július 12-én, reggel 9 órára.”

Tudvalevő, hogy ma így elintézni egy vásárlót nem lehet. Nemcsak azért, mert nem illik, hanem azért sem, mert mint jelen esetben is, nem a vásárló van az eladóért, hanem éppen fordítva. Ezek után már csak a munka szervezésével kapcsolatban marad kérdésem a kisterenyei téglagyárhoz: milyen elv vezérli munkáját, ha nem az, hogy a vásárlót kiszolgálja.

Nem nagy ügy, de nagy bosszúság annak, akinek az építkezés alkalmával ilyenekkel keserítik meg a szájízét, különösen akkor, ha a hiányzó tégla miatt nem kerülhet tető alá a ház, s emiatt megy tönkre az addig keserves erőfeszítések árán félig kész épülete. — tj —

DÜ- í

j -1 I

NYÁRI TRAGÉDIÁK

Az idén is megtartották hagyományos júniusi nagy sajtótájékoztatójukat az egészségügyi szakemberek. Csakúgy, mint korábban, most is felhívták a figyelmet az élénkülő idegenforgalom, a nyaralási szezon következtében várható fertőzési veszélyekre. Hangsúlyozták, hogy az illetékesek minden tőlük telhetőt megtesznek a kánikulával járó veszélyek minimálisra csökkentéséért, szigorítják a fürdőhelyek, vendéglők, szállodák, élelmiszerboltok és -raktárak higiéniai ellenőrzését. Megtudhattuk azt is, hogy a hazai járványhelyzet sokat javult, valamint, hogy a nyaraló gyermekek számára rendelet írja elő a kötelező diftéria-, szamárköhögés- es tetanuszoltást, ami már egy szérumban is kapható.

A világért sem kívánom kisebbíteni a nyár veszélyeit. Mindenképpen helyes, hogy az egészségügyi hatóságok fokozott szigorral lépnek fel a nyárra vonatkozó ésszerű szabályok megsértése és megsértői ellen, nyilvánvalóan a mi érdekünknek cselekszenek. (A munkájukat végző KÖJÁL- szakemberekre sajnos, nem egy helyen úgy tekintenek, mint ellenségekre, holott ők a baktériumok, főként a szalmonella, a hanyagság, piszok, fertőzések ellenségei, ha emiatt akadékoskodnak, teljes joggal teszik.) Tavaly Budapesten például hatvanezren betegedtek meg fertőző hasmenésben, meglehetősen kellemetlen tünetektől kísérve. Helyénvaló tehát, hogy nyaranta újra és újra fokozódó elővigyázatosságra és tisztaságra intenek bennünket, mindezt nem lehet elégszer elmondani.

Ügy tűnik, hogy a gyakori intelmeknek, a kellő szigornak csakugyan van hatása. Amióta a nyári hónapokra megtiltották a könnyen romló krémes szállítását és a süteményt csak ott lehet kiszolgálni, ahol készítették, azóta nemigen betegszik meg senki krémestől. Hirtelenjében azt sem tudom, hogy mikor olvastam utoljára a régebben oly gyakori fagylaltmérgezésről. Csakugyan kevesebb lett tehát a ránk leselkedő nyári veszély.

Kivéve egyet, és éppen a legsúlyosabbat. A vizbefúlás veszélye a jelek szerint semmivel sem lett kisebb, mint öt, vagy tíz esztendővel ezelőtt. Amint melegszik az idő, szinte törvényszerűen bukkannak fel a gyermek- és felnőtttragédiákról hírt adó közlemények az újságokban. „Tiltott helyen fürdött...”

A vízhalállal szemben tehetetlenek volnánk? Utólag tényleg nem tehetünk semmit a gyógyításért; nincs az a csodadoktor, aki a vízbefúltat vissza tudná adni az életnek. A megelőzésnek sincs higiénés, vagy szárumos módszere, a felelőtlen fürdőzés elleni kötelező védőoltást nem találták és nem is találhatják fel. Nem állíthatunk százméterenként rendőrt folyóink és vizeink partjaira —, hány rendőrre volna szükség? Tiltó táblák vannak ugyan, de azokat kevesen veszik komolyan.

Azt hiszem, hogy a vízbefulladások veszélyének megelőzése és csökkentése csak részben állami-hatósági feladat. Igaz, sok mindent lehet és kell is tenni, hogy úgy mondjam, hivatalból: hatásosabb propaganda a felelőtlen fürdőzések ellen, a vízirendészet megerősítése, ellenőrzéseinek szigorítása, legfőképpen pedig az iskolai kötelező úszásoktatás, általánosabbá tétele, és persze lehetőségeinek megteremtése mindenütt az országban. Ezek halaszthatatlanul fontos és életbevágó állami feladatok, de még maradéktalan megvalósításuk sem zárja ki teljesen, hogy ne legyen több tragikus > végű nyári fürdőzés.

Meg kell kísérelnünk, hogy — az elkoptatott kifejezésnek tartalmat adva — közös üggyé tegyük a felelőtlen fürdőzés megelőzését. A családban és az iskolában nőjenek fel úgy a gyerekeink, hogy legyenek tudatában a leggyakoribb vízi veszélyeknek. Ne csak tiltsuk, de értessük is meg velük — csakúgy, mint magunkkal —, hogy miért tilos felhevült testtel vízbe ugrani, miért többszörösen veszélyes hídpillé- reknél, hajók és uszályok közelében, téglagyári tavakban fürödni. És ha mi, felnőttek ilyen látványnak vagyunk tanúi, ne érjük be a néma aggodalommal.

A nyár vízi tragédiái, ha már megtörténtek, jóvátehetetlenek. Olyan drámai igazság ez, amelyről különösen ezekben a hónapokban nem feledkezhetünk meg.

Arkus József

NÖGRAD - 1972. június 27., kedd