Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
Nehéz aratás VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A megyében is megkezdték az aratást. A napokban, a pásztói járásban elsőnek elindultak a kombájnok, hogy betakarítsák a jó termést ígérő kalászosokat. Néhány napon belül másutt is munkához látnak a gépek. A Pásztó határában tapasztalt eredmények feljogosítják megyénk földművelőit, hogy bizakodással tekintsenek a terméseredmények elé. Az ecsegi határban húsz ég harminckét mázsa között mozog az őszi árpa holdankénti átlagtermése. Hasonlóan sokat ígérő a kenyér- gabona termésátlaga is. Az aratás a földművelő ember egész évi munkájának egyik kiemelkedő tevékenysége. Még akkor is, ha ma már a gabona betakarítása egészen másképpen zajlik le, mint valamikor a kéri aratás időszakában. A pásztói Béke Termelőszövetkezetben az aratást öt emberre bízták. Segítségként dolgoznak meliettük a szállítómunkások, akik a kombájntól a raktárba juttatják a szemes terményt. Merőben más tehát a gabonabetakarítás folyamata, de semmiben sem változott viszont az a felelősség, amely ennek a munkának zavartalan lebonyolításáért terheli a mező- gazdasági dolgozóitat. Ugyanis most is a dolgozó emberek jövő évi kenyerének biztonságba helyezéséről van szó, éppen úgy, mint volt a kézikaszás világ idejében. A gabonabetakarítás első napjaiban, amikor lemérhető- vé lett a jó termés, az is kiderült, hogy minden eddigi esztendőnél nehezebb aratás előtt állunk. Az északi vidékeket érintő gyakori csapadék, ezzel együtt érkező pusztító vihar, megdöntötte, ösz- szekuszálta a gabonát. Nagyon nehéz lesz betakarítani. Nem szabad abban ringatni magukat, hogy gépi erővel képesek leszünk az utolsó szemig learatni a termést. A szakemberek becslése szerint a kalászosok hatvan—hatvanöt százaléka megdőlt. Ennek egy jelentős részét géppel — legyen az kombájn vagy aratógép — nem lehet levágni, annyira földhöz lapult a szár. Ettől eltekintve a termés átlaga nem csökkent. Otthagyni tehát nem szabad. Azért nehéz a helyzet, mert a termelőüzemek arra készültek, hogy kombájnokkal mindent megoldanak. Ma már látható, hogy jelentős számú üzemet az időjárás olyan helyzetbe hozott, hogy a gabonabetakarításra készített végrehajtási tervet át kell dolgozni. Talán az aratógépek sokat segíthetnek. Csakhogy kijavításukat nem végezték el mindenütt maradéktalanul. Ez is gátlója lehet a gyors és minőségileg kifogástalan betakarításnak. Megyénk mezőgazdasági üzemeinek tagjai, vezetői azzal már nagy tiszteletet vívtak ki maguknak, hogy az eredmények érdekében mind'g idejében alkalmazkodni tudtak a valósághoz. Most a mezőgazdaságon az ország szeme. Figyelemmel kísérik a falvak dolgozóinak kemény munkáját, azt, hogy miképpen alkalmazkodnak a kenyérgabona betakarítása érdekében a kedvezőtlenné vált helyzethez? Hogyan oldják meg, hogy ahol a géppel nem boldogulnak, elvégzik a feladatot kézi erővel. Mert mi tagadás, sok helyütt erre is szükség van. A gabona a földeken nem maradhat. A mezőgazdaságban most nagyon íeltornyosodott a munka. Amikor a fő ügyeimet a kalászosokra Kell fordítani, nem maradhat ei más munka sem. Miért mondjuk el ezt? Azért, mert sor kerülhet arra is, hogy a földek művelői segítséget kémek testvéreiktől, a munkásosztály fiaitól. A kenyérgabona betakarításához kell ez a segítség. Akkor kell majd, amikor a gépek már nem bírják, a kézi erő pedig kevésnek bizonyul. A kenyérgabona betakarítása minden ember egyenlő érdeke. Ha sor kerül a segítség kérésére, biztosan meg is kapják azt a falvak dolgozói. Egyelőre pontosan, szépen folyik az aratás. Telnek a magtárak a jövő évi kenyérnek- yalóval. NÖGRÁD ni MSIMR NÓGRAO MEGYEI BIZOTTSÁGA Ét A MEGYEI TANÁCS L A Pl A XXVIII. ÉVF., 148. SZÁM ARA: 1 FORINT 1972. JÚNIUS 25., VASÁRNAP Izrael ismét támad Novemberben választások az NSZM-ban Willy Barndt, az NSZK kancellárja és Walter Scheel külügyminiszter szombaton délután a nyugat-berlini schönebergi városházán tartott mintegy háromnegyed órás megbeszélésén megegyezett abban- hogy az NSZK- beli új választásokat az idén novemberben fogják megrendezni. Barndt nyilatkozata szerint beigazolódott, hogy az ellenzékkel semmiféle megállapodást nem lehet kötni az új választásokat illetően. Scheel külügyminiszter kijelentette, bizonyos benne, hogy az SPD—FDP koalíció az új választásokon megszerzi a képviselői mandátumok abszolút többségét. Brandt és Scheel megbeszélésén részt vett Klaus Schütz nyugatnémet kormányzó polgármester és Egon Bahr államtitkár is. Az SPD országos választmányának szombati ülése elsősorban az if júszccialisták emlékezetes brosúrájával foglalkozott, amelynek kiadását a pártvezetőség letiltotta. Az országos választmány elítélte a fiatalok akcióját. (MTI) Hazaérkezett a Brutyó János vezette pártküldöttség Moszkvából Az izraeli hadsereg pénteken éjjel és szombaton délelőtt a tenger felől a szárazföldről is folytatta agresz- szív támadásait Libanon ellen, David Elazar tábornok a fegyveres erők vezérkari főnöke pedig újabb támadásokkal fenyegette meg a szomszédos arab országot. A libanoni hadsereg közleménye szerint röviddel éjfél után egy izraeli ágyúnaszád behatolt Libanon felségvizeire elsüllyesztett egy halászhajót és gépfegyverrel lőtte a partvidéket. Ezzel egyidejűleg az izraeli tüzérség aknákkal és gyorstüzelő ágyúval lőtte Alma el-Saab határfaiut és környékét. Szemtanúk közlése szerint izraeli harci nepülőgé- pek szombaton is berepültek Libanon légiterébe. A szombat hajnali támadások emberáldozatot nem követeltek, és a libanoni hadsereg egységei viszonozták a tüzet. Az elmúlt napok izraeli agressziói következtében egyébként 190-en vesztették életüket, illetve sebesültek meg Libanonban. Pénteken a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésen vitatta meg a legutóbbi izraeli határsértések miatt benyújtott libanoni panaszt és Izrael ellenpanaszát. A vita szombaton folytatódott. (MTI) Szombaton hazaérkezett Moszkvából az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, amely Brutyó Jánosnak, a KEB elnökének vezetésével tanulmányozta az SZKP Közöponti Bizottsága mellett működő Pártellenőrző Bizottság tevékenységét, és tapasztalatait. A küldöttség tagjai voltak: Németh Lászlóné és Sebes Sándor, a KEB tagjai. (MTI) s A dolgozók és a művelődés Tanácskoztak a szocialista brigádvczetőkkel Á ZIM salgótarjáni gyáregységében legutóbb összehívták tanácskozásra a szocialista brigádvezetőket, pat- ronálókat. A tanácskozáson részt vettek a műszaki és a vállalati mozgalmi vezetők is. Prouza Tibor, a gyár főmérnöke tájékoztatta a mintegy 120 résztvevőt a vállalat eredményeiről és a soron következő feladatokról. Részletesen elemzete a szocialista brigádok tevékenységét is. Többek között elmondotta, hogy az első negyedéves tervet sikerült túlteljesíteni, áprilisban még fokozódott a munka üteme, azonban májusban már voltak gondjaik. Egyes területeken a selejt, a vártnál kedvezőtlenebbül alakult és annak csökkentéséhez kérte a szocialista brigádok segítségét. Igen örvendetes dolog, hogy a vállalatnál az utóbbi időben csökkent a balesetek száma. Elsősorban az itt dolgozó nőket dicséri, hogy felére csökkentették a balesetek arányát. A főmérnök arról sem feledkezett meg, hogy a szocialista brigádoknak nemcsak termeléssel kapcsolatos vállalásaikat kell teljesíteni, hanem a hármas jelszó sokkal több feladatot jelent. A bevezető előadást vita követte. Ebben Pintér György a vállalat egyik kiváló szocialista brigádjának vezetője, az országos tanácskozásról tájékoztatta a résztvevőket. Az ott elhangzottakhoz mérte a szocialista brigádmozgalom helyzetét és javasolta, hogy a hatékonyságot valamennyi szocialista brigádnak fokoznia kell az elkövetkezendő időszakban. Mizser László Egymás után tartják meg a nagybátonyi művelődési házban értekezleteiket a bányaüzem és a gépüzem szocialista brigádjai. A művelődési ház és a szocialista brigádok között ugyanis szerződések vannak, amelyek segítik a brigádok kulturális vállalásainak teljesítését. Ezért aztán a brigádértekezleteken a termelés alakulásának megvitatása után fontos helyet foglal el a kulturális vállalások feltételeinek és lehetőségeinek módja. Megállapodások jöttek létre, hogy ? művelődési ház dolgozói többször keresik meg a brigádokat a munkahelyükön. Amelle+t a nagy sikerű könyvkiállítás anyagát még több nagybáto- nyí üzemben is bemutatják és azt is kérték a szocialista brigádok tagjai, hogy minél gyakrabban látogassanak el az üzemekbe neves költők és előadóművészek író-olvasó találkozókra, illetve ismeretterjesztő előadásokra. Fiatal és kombájnos O-tAMÜ pontosságával halad a kombájn az ősziár- patáblán. Most kezdték az aratást, gépen még a jólápoltság csillog a délutáni fényben. Egyenletesen zúg, könnyedén fordul. Szinte borotválja a földet. A kormánykerék mögött Kelemen József. Ö is, mint a gépe még nem megviselt. Keskeny az arca és pihés. Hosszú haja közel vállig ér. Régi nagy karimájú kalappal védi a portól. Nem ül, hanem áll a volán mellett. Így jobban belátja az utat. A gép szinte falja az őszi árpát. Amikor megtelik a magtároló, a kombájn megáll, a motor zúgása is megváltozik. Vontató áll alája. Kelemen a műszerfalon meghúz egy kart. A kombájnból hosszú csövön ömlik a s.zem és megtelik vele a szállítókocsi. Aztán Kelemen Jóska indít. Mert a gépe, amíg gabona van a földeken, nem állhat meg. Negyedik éve, amikor beérnek a kalászosok az ecsegi határban, Kelemen Jóska, a fiatal kozárdi fiú leteszi a szerelői szerszámokat és a kombájnra ül. Mindössze húszesztendős, de a tsz vezetői bátran rábízzák a munkát. Azt mondja Harsány i József, a párttitkár: — Magunknak neveltük, nem csalódtunk a fiúban. Ezt nem is kellett volna mondani, mert a Jóska nagyon fegyelmezett ember. Ismeri a gépét. Saját kezűleg javította ki. Még ha történne is valami váratlan dolog, akkor is nálánál senki jobban nem tudná kijavítani a hibát. A gép óraműpontossággal megy. Valósággal érzi. hogy gondos gazda irányítja. A fiú ezt mondja: — A gép megérzi, ha jól bánnak vele. Szép a határ, gazdag a termés, hibátlanul dolgozik a gép, Jóskának most ez a legfontosabb. Amikor a gépre ült, elköszönt barátaitól. Amíg le nem aratnak, addig nem jut ideje a szórakozásra. Pontos életrendet vezetett be. Reggel öt órakor kel. Hat órára rendbe teszi a gépet és, ha kedvező az idő, indulnak. Késő estig nincs megállás. Akkor aztán tisztálkodás, ami neki a hosszú haja miatt több időt vesz igénybe. Aztán étkezés és pihenés, hogy reggel tiszta fejjel kezdhessen. Kelemen Jóskának, a megye legfiatalabb kombájnvezetőjének amíg gabona van az ecsegi határban ez az életrendje. Ne is várják őt. ÓRAMŰ pontossággal halad a kombájn. A kormánynál a fiatal vezető előre néz. Valósággal leborotválja a kalászost. Kalapja alól kibújt hajfürtjével játszik a szél. A Mátra felöl hozott egy kis enyhet a fiúnak, — ti — Amiből több Hiánycikk a harisnyanadrág — hallottuk. Talán keveset gyártanak? Ezért látogattuk meg a Budapesti Harisnyagyár új telepét Nagybátonyban, ahol a finom szálú haris-, nyanadrág jelentős részét készítik. A három és fél száz itt dolgozó asszony nagy része szocialista brigádban dolgozik, akik elhatározták, hogy kitűzött terveiket túlteljesítik. A 22 Szocialista címet viselő kollektíva, köztük Márton End- réné „Május 1.” Szocialista Brigádja a félévi tervekben ed- ' dig 5 százalékos termelékenységnövekedést és 1,5 százalékos minőségjavítást ért el Január elején kezdődött a harisnyanadrág gyártása Nagybátonyban. Akkor egy hónapban 13 ezer darabot tudtak elkészíteni. Most már egy hónapi termelésük 98 ezer darab. Óriási emelkedés. De szeretnék havi százezer pár fölé emelni az eredményt. A minőségellenőrök, hogy minden kis hibát észrevegyenek, inkább kétten is megnéznek minden, elkészült darabot. Farkas Istvánnénak besegít Münczberg Istvánná csoportvezető is A korszerű üzem termelése nem merül ki a harisnyanadrág-gyártásban. Most közel félszáz féle terméket készítenek, közöttük a másik legkeresettebb cikk, amiből jelentős külföldi exportjuk is van, a hosszú szárú női nadrágocskaí Naponta , 1000 darab készül e fehérneműből, melynek minőségéért Pusztai József né és Pálházi Pál, a szocialista brigádok felelőse is sokat tesz Kulcsár József képriportja ,