Nógrád. 1972. május (28. évfolyam. 102-126. szám)

1972-05-30 / 125. szám

IVSi dolgok - «sínén é« visszáján

Nemcsak a pora jut el

Szakembereknek

és fiataloknak

NÉGYFÉLE foglalkozás képviselői ülték körül az asztalt az üdülő halijában. Ebéd utáni beszélgetés volt, amikor — túl már az ismerkedésen — valójában minden szóba kerülhet. A bolti eladó a vevőkről beszél, a háztartásbeli az otthoni gondokról és örömökről, a bőrgyári művezető a festőkonyha elhanyagoltságát, munkája veszélyességét emlegeti, a műszaki rajzoló pedig az önállóság iránti vágyáról ejt megszívlelhető szavakat.

Szakmai és emberi érdeklődéstől ösztönözve, hívatlanul csatlakozom a társasághoz: az elején elfogódottan, félszegen ülök köztük, várom a megfelelő alkalmat a közbeszólásra. Annál a pontnál sikerül kissé neveletlenül közbevágnom, amikor a nőkről való gondoskodást, az asszonyoknak, lányoknak társadalmunkban betöltött helyét és szerepét méregetik, latolgatják nem éppen elégedetten.

A bőrgyári művezető méltatlankodik : tizenkilenc éve dolgozik az üzemben, elvégezte a technikumot, mégis kevesebb fizetést kap, mint a vele azonos képesítésű, gyakorlatú és beosztású férfi. Ha panaszkodik, azt válaszolják: „Elvtársnő, jelenleg nincs pénz, de amint kerül, azonnal gondolunk rád.”

A bolti eladó negyven felé közeledik. Szabad óráiban könyvelni szokott egy kisipari szövetkezetben, mert - mint más alkalommal elmondta — restellné, ha férjénél kevesebb pénzt vinne haza. Négyük közül neki a leghatározottabb a véleménye. Szerinte azt a bizonyos nőhatározatot, amiről mostanában annyi szó esik, a legtöbb helyen jó mélyre elrakták a fiókba, nehogy „idő előtt tönkremenjen a drága papír”. A műszaki rajzoló meg a háztartásbeli csak bólogat jóváhagyólag, s bizony rázós dolog lenne közülük olyan szövetségest választani, aki segítene megvédeni, pontosabban előbányászni azt az igazságot, miszerint biztosan vannak helyek, ahol valóban fiókba süllyesztették a nőhatározatot, de a legtöbb fórumon igenis

élnek vele, s fokozatosan átültetik a gyakorlatba.

Felizzik a vita, amikor említem a nőkonferenciát, az ott elhangzott okos javaslatokat, azt az őszinte segíteni akarást, ahogy a nőkérdéshez, az anyák, lányok gondjainak enyhítéséhez „hozzáálltak” a párt és a kormány vezetői. Ketten is mondják erre: „csak a pora ért el hozzánk, meg aztán két dolog a konferencia és a gyakorlat.”

Csak csínján a feltételezésekkel — vetem közbe kissé indulatosan, s jegyzeteim között kutatgatok, a Magyar Nők Országos Tanácsa Elnökségének minapi tájékoztatóját keresem, s mindjárt a bőrgyári művezető bérügyéhez sorolok adatokat. Látom a szemeken, nem hatástalan, hogy az olyan jellegzetesen „női” iparágban, mint a textilipar, 57 millió forint bérpreferenciát biztosít a minisztérium. Ugyancsak az idén a kereskedelem 45, az élelmiszeripar 51, a lakossági szolgáltatóipar pedig 70 millió forint preferenciában részesül a fizetések színvonalának emeléséhez.

KÉT LAPPAL arrébb ezt olvasom: a belkereskedelmi miniszter a munkaügyi miniszterrel egyetértésben engedélyezte, hogy a kereskedelemben dolgozó kisgyermekes anyák, valamint az egyedülálló édesanyák havonta legalább egy, többlet szabadnapot kapjanak.

Ez mind szép — bólogatnak mind a négyen —, de alig változtat valamit a nők jelentős csoportjának alapvetően hátrányos helyzetén. Mert tegyük fel — mondja homlokráncolva a bolti eladó —, nincs család, s a középkorú nő munkába akar állni. Amikor fiatal volt, férjhez adták: most nincs a kezében semmiféle szakma. Menjen segédmunkásnak? Azt már nem bírja, szakmunkás pedig nem lehet, hiányos az alapképzettsége. Nos, erre is van válasz. A nőkonferencia ajánlása alapján ugyanis a munkaügyi minisztérium lehetővé teszi, hogy a szakmunkáshiánnyal küzdő szakmákban a hat,

Hitköznapi dolgok

Kenyér

Kenyeret kér valaki a boltban, A kétkllós készítményt

felébe vágja az eladó. Gyanúsan barna a belseje. És mivel az igény fehér kenyérre szólt, röpke vita támadt: fehér-e, avagy barna a szóban forgó darab. A ragasztócímkéből megállapíthatatlan, így az eladó másik veknit vág, miközben egyik közeli társával diskurál a színjelenségről. A magánbeszélgetés végeredménye, amit végül a kedves vevővel is közölnek: — Megesik, hogy a szállítmányba fehér helyett barna kenyeret is bekevernek. Többnyire senki nem veszi észre az erős forgalomban.

Az esetnek legközelebb, újult variációban magam vagyok részese. Kenyeret kérek. Már nyújtaná szolgálatkészen az eladó, amikor félúton megáll a keze. Pult mögötti társához fordul, és mutatja a különös felfedezést. A kenyér mindkét csücskére jutott egy-egy milyenségjelző címke. No, ez már igen!... Talán túlontúli figyelmesség is — állapítanám meg magamban. Ám máris kiderül, hogy a címkéknek a figyelmességhez az égvilágon semmi köze nincs. Csupán szemfényvesztő manőver. A vekni egyik sarkán fehér, a másikon barna kenyér a gyártási bizonylat.

Nem akarok túl messzemenő következtetést levonni a jelenségekből, de önkéntelenül emlékezetembe ötlik a minap olvasott közlemény, amely szerint „hibás, gyenge. vagy éppen rossz minőségű termékek, helytelenül osztályozott áruk kifogástalanként, vagy magasabb osztályban való forgalmazása — bűntett”.

Nem állítom, hogy tudatosan erről lenne szó, mindenesetre nem árt valamivel jobban odafigyelni mindennapi fogyasztási cikkünkre, a kenyérre.

K ö n y v

A könyv a művelődés mindennapi kenyere. így gondolom. a szabad szombatok korában elsőrendű táplálékká lép elő. Mint ahogy sok mindent a megváltozott és változó életrendünkhöz kell egyre inkább igazítanunk.

Beszélünk a munkásművelődés lehetőségeinek tágításáról. de közben megfeledkezünk arról, hogy kellőképpen értékesítsük a meglevő lehetőségeket. Példának okáért, hogy a könyvhöz vezető út a változott helyzethez igazodjék, a könyvtár nyitvatartási rendje figyelembe vegye a szabad szombat kínálta kultúraterjesztő alkalmat.

Ha nem így volna, már rég szabad út vezetne a kölcsönzőknek péntek és szombat délelőttönként is a megyei könyvtárba. És gondolom; másfelé is még jó nehány helyütt.

Barna Tibor

vágj' hét általános iskolai osztályt végzett nők is felvételt nyerjenek. A szakmunkás- vizsgára bocsátás alsó korhatárát ebben az esetben egységesen húsz évben határozzák meg. S még a tanulási témához: a Művelődésügyi Minisztérium rendelete szerint a szülési és gyermekgondozási szabadságon levő anyák szakközépiskolai tanulmányokat folytathatnak esti és levelező tagozaton.

Helyeslés, egyetértés, de annyira benne vagyunk már a dologban, nem tudjuk abbahagyni. S mert ez a rendje, nézzük a dolgok visszáját is: vajon élnek-e kellőképpen a nők azokkal a lehetőségekkel, amiket a határozat biztosít a számukra. Maradjunk most csak a szakmai képzésnél, a szakmaszerzésnél — ha úgy tetszik. Tagadhatatlanok azok az erőfeszítések, amiket társadalmunk irányító szervei tesznek, mondjuk a szakmát tanuló lányok arányának növeléséért. Ugyancsak a MNOT tájékoztatója árulkodik: jelenleg 124 féle lehetőség közül mindössze harmincféle szakmában tanulnak a leányok. Lehetséges, közrejátszik ebben a gyengébb tájékozottság, egyfajta konzervativizmus, vagy éppen a divat. De ezekkel együtt is, el kell következnie már annak az előrelépésnek, amit éppen a nőknek kell megtenniük a saját haladásuk érdekében. Vagyis: amennyit a határozat előírásai alapján megteremt a társadalom, legalább annyit hozzá kell tenni kezdeményezésben az érintetteknek is.

IDÁIG jutottunk ezen az ebéd utáni „kerekasztal-kon- ferencián”. Biztos: továbbra is maradtak a négy foglalkozás képviselőiben aggodalmak, kétkedések is, de talán sikerült elhitetni, hogy egyre kevesebb helyen kímélik azt a „drága papírt”, forgatják a határozatot, s az abban foglaltaknak, meg a nők megbecsüléséről elhangzott szavaknak nemcsak a „pora ér el” azokhoz, akiket leginkább illet.

Szolnoki István

Lsketogoli helyett mérnökök

Hazánk egyetlen mérleggyára, a Metripont hódmezővásárhelyi központi üzeme az' egyszerű, mechanikus mérőeszközökről áttér a legkorszerűbb, elektronikus vezérlésű berendezések gyártására. Az elektronikus mérőberendezések gyártására a vállalat központjában új üzemrészt létesítettek, ahol lakatosok helyett villamosmérnökök, elektrotechnikusok dolgoznak. A következő három év alatt évente legalább 150 millió forint értékű készüléket állítanak elő.

Baráti beszélgetés, avagy készül a klubprogram

A napokban olvastam egyik központi napilapunkban, hogy a MEDOSZ kitüntette a legjobb klubokat. Azokat az állami gazdasági klubokat, amelyek az elmúlt évben a legjobb eredményt érték el a dolgozók kulturális színvonalának emelésében.

Ez az újsághír jutott eszembe, amikor Sztrhárszky János KISZ-titkárt hallgattam a Szi- ráki Állami Gazdaság klubjában, A szirákialc klubját nemrégiben nyitották meg, tehát még nagyon az elején tartanak a tevékenységnek. Szó se róla- maga a klub nagyon hangulatos, ízlésesen, s főképpen célszerűen bútorozták be. Az érdeklődőknek rádió, televízió, könyvtár, folyóirat áll rendelkezésre.

—■ A klub a szakemberek és a fiatalok számára nyílt meg; a mi nagy örömünkre

— mondta a KISZ-titkár. — Nem mintha túlzott igény jelentkezett volna a klubéletre, de a gazdaságon belül is lehetőséget kellett már teremteni a művelődésre, a színvonalas szórakozásra...

— A gazdaságon kívül milyenek a lehetőségek? — kérdeztem.

— Szirákon a művelődési otthonban működik egy klub

— folytatta a titkár — a fiatalok általában oda járnak. A jövőben tehát majd össze kell hangolnunk a programokat. Igaz. nekünk még nincs ilyen.

Katalógusba kerül minden

könyv, aztán jöhetnek az olvasók

(Foto: Koppány György)

Kiss János, a gazdaság szakszervezeti bizottságának a titkára közbeszólt:

— A programot most készítjük. Kétségtelen, hogy kedvezőtlen időpontban nyílt meg a kluh, de jó, hogy már Itt tartunk. Az őszre pedig bőségesen lesz időnk jó programot készíteni. Elsősorban a szakemberek’ a szakmunkások továbbképzését szeretnénk megoldani. összejöveteleket rendezni a szocialista bigá" doknak és az eddiginél jobban össze akarjuk fogni a gazdaság, illetve a község fiatalságát.

Miközben beszélgettünk- s a szirákiak tervezgették a jövőt, a könyvteremben Oszt- roluczki Erzsiké a könyveket rendezgette. Nemrégiben kaptak könyveket az SZMT-től — okos, érdekes, hasznos könyveket. Ahogy elnéztem legalább húszféle folyóirat és újság között válogathatnak az új klub tagjai.

Mert tag csak az lehet, akinek klubigazolványa lesz. Most tervezik az igazolványt, s a klubtagságot bizonyos feltételekhez kötik. Ahogyan mondták, nagyon emberiek lesznek ezek a feltételek, amelyeknek alapját a klub házirendje képezi majd.

S hogy miként működik, a jövő dönti el, helyesebben szólva a gazdaság ifjúsága, A klubnak a szakszervezet a gazdája, de csak akkor várhatók jó eredmények, ha a gazda- a tapasztalt idősebbek bölcsességével párosul a fiatalság kezdeményezése és dinamikája.

r. s.

MAI KOMMENTÁRUNK

Meggondolatlanság vagy szándékosság?

(2 algótarjánban, az egyik ^ önkiszolgáló boltban, a közelmúltban rajtakaptak egy leányt, aki igaz, értéktelen, filléres árut, de jogtalanul eltulajdonított. Azért mondom, hogy eltulajdonított, mert szerencsétlenségemre szemtanúja voltam, amikor karon ragadta az egyik elárusító. Az volt a benyomásom: lehetetlen, hogy egy ilyen fiatal leány lapjon. Sajnos, értelmetlen az érzelgősség. A lány lopott. Méghozzá előre megfontolt szándékkal tehette, mert elképzelhetetlen, hogy ott, a boltban gondolta volna meg magát, és tette zsebre az árut. De ki tud belelátni ezeknek az embereknek a gondolatába?! Tudunk olyan esetről, amikor egy tisztes családanyát kaptak rajta egy másik önki- szolgálóban a lopáson. Nagyon alaposan megvizsgáltuk, mi indíthatta például ezt az asz- szonyt arra, hogy egy üzletből lopjon, kitéve magát az ezzel

járó következményeknek. Anyagi helyzete nem késztette erre! Olyan következtetést vontunk le: meggondolatlanság, kapzsiság, az ami az áru jogtalan eltulajdonítására ösztökéli az ilyen embereket, amit semmiképpen sem lehet büntetlenül hagyni.

Több boltvezető véleményét is kikértük, kikből tevődnek azok, akik az önkiszolgáló boltokban lopásra szánják magukat. A falusi boltvezetők többségben a gyerekeket jelölték meg. Egy szelet csokoládét, cukorkát emelnek el. Kisebb mértékben áz idősebb korosztályt. Ebből legtöbbje arra hivatkozik, hogy megfeledkezett a nála levő, még kifizetetlen áruról. Lehet, hogy így van. A boltosok szerencsére ismerik vásárlóikat. Meg tudják ítélni, ki mond igazat. Ennél veszedelmesebbek a városokban felbukkanó áruházi tolvajok. Ezeknek többsége vidéki. A szóban forgó leány is egy közeli faluból való volt. Arra is van példa, hogy a tolvajt a bűnüldöző szervek, kereskedelmi ellenőrök üzletről üzletre kísérték. Ellenőrizték, miképp nő az étvágya abban a tudatban, hogv nem tudnak cselekedetéről. Ezeket az embereket azonban nem szabad a hivatásos tolvajok közé sorolni.

Olyan emberek is élnek viszont közöttünk, akik hivatásszerűen lopnak, kihasználva a csúcsforgalmakat. Szerencsére ezek többségét a nagy éberséggel dolgozó rendőrségünk, ellenőrző szerveink megakadályozzák a bűnözésben. Ehhez nyújtson segítséget minden becsületes ember.

A nem hivatásos tolvajokkal is így kell bánnunk. Rádöbbenteni őket, hogy a társadalom mélyen elítéli, érzékeltetni kell velük, hogy milyen szégyen vár rájuk. Korábban az egyik rendőr alezredes lapunk hasábjain is szólt arról, hogy az áruházi tolvajiás bűn- cselekmény, amit szigorú börtönbüntetéssel sújtanak. Ezt a lányt, akit én láttam, a kereskedők nem , jelentették fel. Figyelmeztették. Lehet, hogy soha nem fogja elfelejteni, milyen tekintetek kísérték, amikor az eladó karon- ragadta. Amikor a lány riadt arcát megláttam, az volt az érzésem, helyesen cselekedtek. De most, később, nem vagyok meggyőződve arról, nem lett volna-e helyesebb szigorúbbnak lenni vele szemben is. Mert a lopást — ha már nem tudjuk megelőzni —, meggátolni sokszor csak nagyon szigorú eljárással lehet.

— B —

NÖGRÁD — 1972. május 30., kedd j}