Nógrád. 1972. május (28. évfolyam. 102-126. szám)

1972-05-20 / 117. szám

Üzlet vásárlók nélkül Látogatás az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat tanboltjában Végig kellene számolni, hány vevőt szolgál ki egy kö­zepes forgalmú bolt eladója egy műszakban. Hányszor végzi el ugyanazokat a moz­dulatokat. Olajozottan, begya­korlottam kell menni minden­nek, az árukiválasztástól a -csomagolásig. A vevők elvár- j'ák az udvarias, pontos és előzékeny kiszolgálást, és arra sincsenek tekintettel, hogy az eladó is ember, neki is lehet­nek rossz napjai. — A magánélet problémáit nem viheti az eladó a pult mögé — mondja Balogh Mag­dolna, a kiskereskedelmi vál­lalat tanboltjának vezetője, aki naponta tízfős csoportok­ban foglalkozik a leendő el­adókkal. — A kereskedelmi rutin el­sajátítása az egyik legna­gyobb és legnehezebb feladat, ami a tanulókra vár. Ezért a vállalat már huzamosabb ide­je próbálkozik azzal, hogy elősegítse ennek gyakorlati el­sajátítását. Három éve hoztak létre először két olyan üzle­tet, ahol a kereskedelmi tanu­lók gyakorolhatták a szakmát. Ezekben a boltokban valódi vevőket szolgáltak ki, mind­össze arra nyílt lehetőség, hogy a kiszolgálást gyakorol­ják. Nagyobb csoportok dol­goztak egyszerre. Ennek a formának a kétségtelen elő­nyei mellett nagy hátrányai voltak. Ha a tanuló hibát vé­tett, legfeljebb utólag lehe­tett megbeszélni. Módosítani pedig egyáltalán nem. Az ezekben a boltokban vásárlók kissé kísérleti nyulaknak érezhették magukat, akiken a leendő eladók tanulnak. A fiatalok szempontjából sem volt a megoldás túlságosan előnyös. Akik először kerültek pult mögé, lámpalázat érez­tek, és nem alaptalanul, hi­szen hiányzott a munkához szükséges áruismeret, szakmai gyakorlat Ez a bolt már kizárólag esak oktatási célokra szolgál. Központi rendeletre hozta lét­re két hónap alatt a kiske­reskedelmi vállalat. A helyi­ség adva volt, a Salgó úti használaton kívüli tejboltban, a segédeszközöket, palackokat, dobozokat a különféle üzle­tekből, valamint Budapestről kaptuk. A tanulók az eddig hároméves anyagot két évben, sűrítve kapják, körülményeik mégis javultak. Tízfős kis­csoportokban foglalkozunk ve­lük. Elsajátítják az áruisme­retet, az anyagátvétel forté­lyait, megismerik az árakat, a minőségi jellemzőket, és még nagyon sok tudnivalót, A jegyek árán szórakozott Őrizetbe vétel mellett indí­tott eljárást a rendőrség Ba­logh Sándor 19 éves pilinyi lakos ellen, aki a Volán 2. sz. Vállalatnál, mint jegyke­zelő dolgozott. A fiatalember huzamosabb időn át nem számolt el a me­netjegyek árával, míg aztán május 16-án jegyrovancsolás volt és kiderült, hogy miért húzta, halasztotta, kerülgette az elszámolást. A jegykezelő­nek négyezer forint hiánya volt, nem tudott az összeggel elszámolni, mert a pénzt szó­rakozásra költötte el. Repültek a poharak ••• Alapos botrányt okozott a karancsberényi ÁFÉSZ-ital- boltban Fodor Ernő 34 éves karancsberényi lakos. Mintha Rejtő Jenő regényeit olvas­nánk: Fodor ittas volt és meg­tagadták kiszolgálását, mire letépte a köpenyt a felszol­gálóról és söröskorsót dobott utána. Mindez nem volt elég, mert a feldühödött férfi to­vább folytatta a dühöngését, most már a poharak segítsé­gévéi. Nem kevesebb mint negyven poharat tört össze, míg végül megfékezték. Garázdaság miatt a rendőr­ség eljárást indított Fodor ellen, . gyakorlatban pedig megtanul­nak gyorsan, szépen, ízlésesen, csomagolni, árut rendezni. Eleinte idegenkedtek a bolt­vezetők is és a tanulók is az új formáktól, azonban egyre inkább megbarátkoznak velük. Előfordult már olyan is, hogy régi szakemberek, eladók a mi tanulóinktól lesték el az itt tanult, és begyakorolt cso­magolási fortélyokat. — Al vevővel való bánás­módot is tanulják? — Természetesen. Hiszen az üzlet van a vevőkért, és nem fordítva, tehát mindenképpen egyik legfontosabb feladatunk. hogy7 tanulóinkat ráneveljük a kulturált kiszolgálásra, a vevőkkel való előzékeny bá­násmódra. Megkérdeztünk két tanulót, mi a véleményük a tanbolt­ról? Kovács Margit és Katona Erika egymás szavába vágva mondják el benyomásaikat. Mivel mindketten másodéve­sek. volt alkalmuk összeha­sonlítani ezt a formát az elő­zővel. — Jobb ez a tanbolt, mint ami előbb volt. Ha valamit rosszul csinálunk, rögtön meg­állítanak és kijavítanak min­ket. Nagyon sok hasznos és érdekes dolgot is megtanul­hatunk, és mivel kevesebben vagyunk egy csoportban, több idő jut mindegyikünkre. — Amikor a másik tanbolt­ba jártunk, folyton azon iz­gultunk, nehogy olyan vala­mit kérjen a vevő, amit nem ismerünk. Itt ilyesmi nem okoz problémát. Igaz ugyan, hogy itt mi vagyunk a vevők is, tehát nem alakulnak ki olyan konfliktusok, amilye­nek egy boltban előfordulhat­nak. Az udvariasságot azon­ban itt is gyakorolni tudjuk. A tanbolt helyisége frissen festett. Az egyik falat polcok és pult foglalja el, a polco­kon üvegek, dobozok sorakoz­nak, a pulton mérleg. Minden megvan itt, ami egy élelmi­szerüzletbe szükséges. Az esz­közök, kések, élelmiszerfogók szépen, rendben sorakoznak. Mindegyiknek meg kell ta­nulni a használatát. A pultok kirakati részén ég a polcokon ízlésesen elhelyezve az áruk. Ez is a tanulók munkája. A falakon szemléltető tablók mutatják a különféle vállala­tok által forgalmazott italfaj­tákat. Ezzel az áruismeretet könnyítik meg. A tanbolt dicséretére válik a vállalatnak. Jó lenne, ha minden üzlete így mutatna. A jó körülmények között köny- nyebben megy a tanulás is. Reméljük, hogy a mai ta­nulókkal hamarosan a „való­di” pultok mögött találko­zunk, s hogy amit a tanbolt­ban tanulnak, azt akkor sem fogják elfelejteni. Gáspár Imre A PROMRDETESEK ELADÓ Karancsla- pujtőn Rákóczi u. 99. sz. beköltözhető csa­ládi ház, 600 négy­szögöl telken kettő­szoba, nagyméretű konyha, alsó konyha, pince. Érdeklődni le­het: Salgótarján, pi­ac, Molnár Barna. PÉCSKÖ-soron ga­rázs kiadó. Érdeklőd­ni 14-50 telefonon. 8—16 óra között. PANNÓNIA, Jáwa ideál, Tünde áruszál­lító motorok eladók. Hegesztőpalackot ven­nék vagy betársulnék használatra, térítés el­lenében. Hrecska la­katosmester. Zagyva- pálfalva, Gorkij telep 14. A MÁTRAVEREBÉ­LYI ÁFÉSZ az aláb­bi egységeinek veze­tésére pályázatot hir­det: 6. sz., 7. sz. ital­boltok : Mátraverebély. és a 8. sz. italbolt: Kányás. Szakképzet­tek jelentkezését kér­jük. Jelentkezés: A (kereskedelmi vezető­nél. ELADÓ 350 cm3-es Já­wa motorkerékpár 2700 km-rel, újszerű álla­potban. Érdeklődés: Munkaidő után, az esti órákban. Cím: S.tarján, Fáy András krt. 38. A BALASSAGYAR­MATI Idegenforgal­mi Hivatal kirándu­lást szervez Eszter­gomba. időpont; má­jus 31. ELADÓ családi ház. Nagybátony, Béke út 93. (Zagyva-part.) MOST vizsgázott 1100-as NSU-Fiat sze­mélygépkocsi eladó. Heves megye, Sirok, Bornemissza u. 12. CSALÁDI kezelés­ben és kisjutalékos rendszerben üzemelő 250—300 ezer forint forgalmat elérő ve­gyesbolt-egységhez szakképzett boltveze­tőt keres felvételre a magyarnándori ÁFÉSZ. Erkölcsi és működési bizonyít­vány szükséges. Je­lentkezni lehet szemé­lyesen vagy írásban az ÁFÉSZ igazgatósá­gánál, Magyarnándor. Fő út 19. Nógrád me­gye. BETEGTOLÖKOCSI, modern, könnyű el­adó. Salgótarján, Má­jus 1. u. 64. udvar­ban. VEGYÉPSZER Vegy­ipari Gép- és Acél- szerkezeti Gyára azonnalra felvesz he­gesztő, általános laka­tos, géplakatos és szerkezeti lakatos szakmunkásokat. Bé­rezés kollektív szer­ződés szerint. Minden héten szabadszombat. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon, Salgó­tarján, Rákóczi u. 249. szám. SALGÓTARJÁN központjában költözés miatt 3 szobás szö­vetkezeti lakás beköl­tözhetően eladó. 26-50. A SALGÓTARJÁNI Városi és Járási Ügyészség kedvező fi­zetéssel felvételre ke­res gyakorlott gépíró­nőt. Jelentkezni lehet mindennap 8-tól 16 óráig személyesen vagy a 12-07-es tele­fonszámon. A KPM Közúti Igaz gatósága megvételre ajánl fel nagy meny- nyiségű kiskockakövet és kerékvetőkövet kö- zületek és magánsze­mélyek részére. Ár megegyezés szerint. GYÖNGYÖSI belvá­rosi egyszoba, össz­komfortos földszinti lakásomat balassa­gyarmati hasonló ta­nácsi lakásra elcse­rélném. Érdeklődni Balassagyarmaton: 552-es telefonon. FIGYELEM! Felhív juk vásárlóink figyel­mét, hogy 1972. május 22-től B—30-as téglát adunk ki. Egy hétig megfelelően átszámít­va kis méretű helyett is. Selypi téglagyár. Petőfibánya. HÁROMSZOBÁS Öröklakás eladó. Sal­gótarján, Ybl Miklós u. 60., Fekete Antal. Az Országos Szak­ipari Vállalat 6 hó­napos betanító tanfolyamot indít, szakmával nem rendelkező 18—45 éves korú férfiak részére. hő• és hang- szigetelő szakmában, 1972. Jún. .»■én. A tanfolyam ideje alatt havi 1800 Ft rögzített bért fize­tünk, valamint kü- lönélési pótlékot. A tanfolyam befe­jeztével teljesít­ménybérben fog­lalkoztatjuk végzett dolgozókat. Felvétel: Budapest. V., Báthory u. 12. II. em. 229. szoba, munkaerő-gazdálko­dás, 1972. június 1—9-ig. Az Országos Szak­ipari Vállalat al­kalmaz és átképez kőműves, hideg­burkoló, ács, asztalos szakmunkásokat, homlokzat- és dí- szitőburkoló szak­mára. A szakmai ismeretek bővíté­sén túlmenően a kereseti lehetősé­gek is kedvezőbbé válnak. Felvetel folyamatosan, a jelentkezés sor­rendjében. Felvé­tel: Budapest V., Báthory u. 12. II. em. 229. szoba, m u nkaer ő-gazdál - kodás. Cj szolgáltatás! A „Patyolat ágynemű”* kölcsönzés Betétdíj nélkül vehető igény­be: Salgótarján, Rákóczi u. 17. Balassagyarmat, Rákóczi u. 69 N. m.-i Patyolat V. Salgótarján „Mesterséges* fenyőültetvény A Szovjet Tudományos Akadémia karéliai erdésze­ti intézetében tervet dolgoz­tak ki az erdők mestersé­ges telepítésére — sarkvi­déki körülmények között. A hideg Északon a fa las­sabban nő, de szívósabb, erősebb. Az itt honos gyan­tás fenyőből készült épít­mények például évszázado­kig megmaradnak. A lassú növekedés miatt az irtáso­kon az erdő természetes mó­don igen lassan regeneráló­dik: 20—25 évig is eltart, míg az új hajtások megje­lennek. Több évi kísérletezés után a tudósok a vetés és az ül­tetés új módszerét dolgoz­ták ki a Kola-félszigeten. Az egyik legelső „mesterséges” fenyőültetvény a Fehér-ten­ger mentén fekvő Kandalak- sa város közelében létesült. A mezőőr Kelemen Sándort, a közös gazdaság mezőőrét ismerik a faluban. Sok helyen megfor­dult. Vállán kersztbe tett fegy­vere, nyakába akasztott lát­csöve foglalkozásának jelképe. Hollókőn született, nevelke­dett. 1945-ben részt vett a pártalapszervezet megalakítá­sában. A szövetkezet megszer­vezéséig hat holdon gazdálko­dott. 1959-ben belépett a közös­be, munkavezető lett, később az alapszervezet titkárává vá­lasztották. Volt növényter­mesztési brigádvezető is. 1967- ben vállalta el a mezőőri te­endőket. — A korábbi években még akadtak kisebb mezei lopá­sok, azonban szívós nevelő munkával, ahol pedig szük­ség volt rá büntetéssel, jobb belátásra bírtuk a szabálysér­tőket — mondta. Ma már Hollókőn csak el­vétve követnek el vétséget a közös ellen. Igaz, a tsz-veze- tősége sokat tett ezért. A ta­goknak 30 négyszögöl lucernát osztott ki a háztájiban. Gon­doskodnak a háztáji állatok etetéséről is. Kelemen Sándor a mezőőri teendők mellett az asszonyok irányítását is ellát ja, ha a brigádvezetőknek más elfoglaltsága akad. Az idén is 40 asszonnyal a mál­násban dolgozott, hogy időben elvégezzék a kapálást, a ta­lajlazítást. R. I. Olcsó ruházati vásár (őalassagyaematoH május 22-től a Magyar Nemzeti Bank volt helyiségében. 20—60% ÁRENGEDMÉNY. Amig a készlet tart! Nyitva: délelőtt 8—13 óráig, délután 14—17 óráig Kedvezményes boroshordóvásár A Budapesti Nemzetközi Vásár idején 10 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL árusít 400—600, illetve 1000—2000 literes boroshordókat a a Közép-magyarországi Nyersanyag hasz nősítő Vállalat göngyölegssaktelepe Budapest, XIII., Kresz Géza u. 45. (Tel.: 495-38f) Nyitvatartási 7,30-tól 16 óráig. Használja ki a BNV kedvező utazási lehetőségét! Részletes felvilágosítás a Budapesti Nemzetközi Vásár pavilonjában. Sorsolással egybekötött rendkí vili! tüzelővásár az állami tü­zelőanyag-telepeken. Aki júli us 15-ig legalább 600,— Ft ér­tékben szenet, brikettet, koks zot vagy tűzifát vásárol, sors* jegyet kap. és részt vesz az augusztus 15-i sorsolásban, Nyerem ények: Zsiguli személygépkocsi, automata mosógépek, hordozható cserépkályhák, vaskályhák, eampiug kerékpárok, lOOO és 500 Ft-os vásárlási utalványok. Használja ki a lehetőséget, m®si vásároljon! Nagy választék az állami TÜZEP-telepeken. Eger—Salgótarjáni TÜZÉP V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom