Nógrád. 1972. május (28. évfolyam. 102-126. szám)

1972-05-19 / 116. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I AI MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1 XXVIII. ÉVF., 116. SZÁM ARA; 80 FILLÉR 1972. MÁJUS 19., PÉNTEK Továbbra is fontos a gazcflaiicocläs iisilékonyságclncak neueiése Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási azonban a terv irányelveinek azonban még nem eléggé ál­talános, és esetenként nem gazdálkodás ha- eléggé hatékony. A kormány a jelentést tudomásul vette. A kormány megvitatta és továbbra is következetes vég rehajtása, a Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tar tékonyságának növelése szük- A kormány az igazságügy- séges. Különösen nagy gondot miniszter előterjesztése alap- kell fordítani a befejezetlen jóváhagyólag tudomásul vette ján megtárgyalta és elfogadta beruházások állományának a mezőgazdasági és élelmezés- a bíróságokról szóló törvény csökkentésére. ügyi miniszter jelentését az tervezetét, s úgy döntött, hogy a munkaügyi miniszter az élelmiszerek minőségének a törvényjavaslatot az ország- 1972. I. negyedévi munkaügyi 1971. évi alakulásáról, s a mi­gyűlés elé terjeszti. helyzetről és az elmúlt évi uőség javítása érdekében tett, A legfőbb ügyész és az igaz- nyereségrészesedésről számolt illetve tervezett intézkedések - ságügy-miniszter közös elő- be. Megállapította, hogy a r°l- , terjesztése alapján a kormány munkaügyi helyzetet fő voná- 1971-ben az előző evhez vi­megvitatta a Magyar Népköz- saiban — az előző két évhez szonyítva jobb minőségű ter- tánsaság Ügyészségéről szóló hasonló — kedvező fejlődés mékeket állítottak elő a ba­törvény tervezetét, azzal jellemzi. Az iparban a terme- romfi-, a dohány-, a hűtő-, a egyetértett, s úgy határozott- lés növekedését — mérséklődő konzerv-, a növényolajipar- hogy erről értesíti az ország- túlóráztatás mellett - teljes ban. Egyes területeken azon- gyűlés elnökét. egészében, az építőiparban ban a minőség nem javult. Minisztertanács megtár- mintegy kétharmadrészben Változatlan szintű a termekek minősége az édes-, a gabona- és a tejiparban. Az élelmisze­rek minőségének további ja­vítása érdekében a Minisz­tertanács felhívta az érintett gyalta és elfogadta az Orszá- a munkatermelékenység emel- gos Tervhivatal elnökének kedése eredményezte, jelentését a népgazdaság 1972. A munkások és az alkalma- I negyedévi fejlődéséről. A zottak átlagkeresete az ipar­beszámoló megállapítja, hogy ban 5,4, az építőiparban 5 „ . a gazdasági fejlődés összessé- százalékkal — az elmúlt év minisztereket a szükséges in­gében megfelelt a népgazda- első negyedévéhez hasonló tezkedesek megtételére, sági terv célkitűzéseinek. A mértékben — emelkedett, belföldi felhasználás szükség­leteit a hazai termelés az el- jövedelme az év végi nyere- múlt évi I. negyedévi kisebb ségrészesedés behozatal mellett biztosította, számottevően A A mezőgazdasági és élelme- munkások és az alkalmazottak zésügyi miniszter, valamint a ____ belkereskedelmi miniszter a k ifizetésével szövetkezeti burgonya-, zöld­növekedett. A ség- és gyümölcskereskedel- részesedés mi közös vállalatok működé­emellett jelentősen emelkedett kifizetett év végi -------------- . . a kivitel. A lakosság jövedel- 8.6 százalékkal volt több, mint senek tapasztalatairól terjesz me a tervezett mértékben nö- az előző évben, vekedett; az áruellátás — né- Kedvező, hogy a vállalatok hány termék kivételével — egy része feladatai teljesítése ...... megfelelő volt érdekében mind gyakrabban évben mintegy^ 10 százalékkal A gazdasági munka eddigi alkalmazza a korszerű, fejlet- " eredményei átalában kedvező tebb módszereket; a műszaki- , „ , , teltételeket biztosítanak az technológiai fejlesztést, a rendelkezesere, mint 1972. évi népgazdasági terv munka- és üzemszervezést. i97U-ben. sikeres teljesítéséhez, ehhez Az ilyen jellegű tevékenység tett elő jelentést. A létrehozott szövetkezeti közös vállalatok az elmúlt integy több burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt bocsátottak a la- ;ndelkezésére Ennél is nagyobb (Folytatás a 2. oldalon) Két*%áx vendég Fejlődő életünk velejárója a városátépítés Kétnapos urbanisztikai ankét Salgótarjánban 'A várossá nyilvánítása ötvenedik évfordulóját ünneplő Salgótarján elismerését és országos megbecsülését fejezi ki, hogy a Magyar Urbanisztikai Társaság Nógrád megye szék­helyén rendezte meg kétnapos ankétját. Az eseményre több mint kétszáz vendég érkezett Salgótarjánba; kiváló szakem­berek, várostervezők, városrendezők, építészek vesznek részt a tanácskozáson. A tegnap délelőtt kilenc jelentősége a mostani város­órakor megkezdődött ankét a rekonstrukcióval foglalkozó magyar városok rekonstrukci- országos tapasztalatcserének, ójának társadalmi, műszaki, meft segítséget és információ­gazdasági és esztétikai problé- kát ad a további munkához, máival foglalkozik. A nagy- Hasonlóan nyilatkozott meg- szabású rendezvény első na- nyitó beszédében Győri Lász- pi előadásain jelen volt Gé- a Magyar Urbanisztikai czi János, a megyei tanács Társaság alelnöke, aki részle- elnöke, és Devcsics Miklós, a tesen kifejtette a városátépítő salgótarjáni városi pártbizott- munka szükségességét, a véle- ság első titkára is. mények cseréjének jogosságát Salgótarján város Tanácsa, és szerepét. A tegnapi ülés- valamint a Magyar Urbanisz- szak bevezető előadását dr. Pe- tikai Társaság nevében dr. rényi Imre, a MUT alelnöke, Tóth István tanácselnök kő- a budapesti Műszaki Egyetem szöntötte a megyék és váró- rektora, Salgótarján díszpol- sok képviselőit, a városrende- gára tartotta. Nagy érdeklődés zés szakembereit. Elmondotta, mellett beszélt arról, hogy mi- hogy az urbanizáció korunk kor válik szükségessé egy vá- megállíthatatlan folyamata, rosban a régi és elavult el- amelyet lehet siettetni, kés- tüntetése, a városrekonstruk- leltetni, de feltartóztatni nem. ció. Ezzel egyidőben a társadalmi Szó esett a lakóházak és fejlődés, a lakosság igényeinek ipari üzemek keveredéséről, természetes növekedése is az otthonok, közintézmények megköveteli, hogy ennek a bizonyos elavultságáról, a változásnak, átalakulásnak közművesítés alacsony fölm­utat engedjünk. Salgótarján- ról, ami — szinte kivétel nél- ban tizenkét esztendeje in- kül — megköveteli az átépí- dult meg az a városátalakító, tést. De figyelmeztet arra is, -átépítő tevékenység, amely a hogy a városok területi adott­maga idejében szinte egyedül- ságai természetszerűen nem álló módon valósult meg és egyformák és ezért a fejlesz- ma már országos hírnévre tett tés sem lehet azonos. Hiba szert. A sikátorok helyén, a lenne, ha mindenütt egyfor- város közepén új házak emel- ma mértékben és azonos szin- kednek, átalakul, alapjában ten bontanák le a régi, el­változik meg Salgótarján. Van- avult házakat, és kezdenék el nak jó és vannak kevésbé jó ta- a rekonstrukciót. Vannak vá- pasztalataink. Ezért van nagy. rosterületek, városrészek, ahol az átépítés teljesen, Il­letve csak részlegesen indo­kolt. Nemcsak a gazdasági okok követelnek körültekintést és előrelátást, hanem a város­kép megóvása, a város jelle­gének, műemlékeinek megtar­tása is. (Folytatás a 2. oldalon.) Légitámadás Hanoi külvárosai ellen Az amerikai légierő F—4-es típusú repülőgépei csütörtökön támadást hajtottak végre Hanh Hoa tartomány, Hanoi és Haiphong ellen. A VDK hírügynökségének jelentése szerint a VDK légelhárító egy­ségei öt támadó gépet meg­semmisítettek. Az AFP hanoi tudósítójá­nak jelentése szerint a csü­törtöki légitámadás mintegy 40 percig tartott, s Hanoi külvárosait érte. Az F—4-esek nagy sebességgel közelítették meg az észak-vietnami fővá­rost, s a városközponttól mint­egy két kilométer távolságban szórták le bombaterhüket. A saigoni amerikai parancs, nokság szóvivője csütörtökön azt mondotta, hogy a VDK ellen indított intenzív légitá­madások során az amerikai légierő harminc repülőgépet és 24 pilótát vesztett. A VDK ennél jóval több gép lelövé- sét jelentette. j Puccskísérlet Brazzaville-ben Brazzaville — a Kongói Né­pi Köztársaság fővárosa — la­kosai szerda éjjel a szirénák jelzésére ébredtek. A „Kongói Forradalom Hangja” rádió közölte, hogy egy összeesküvő csoport, Ange Diawarával, a februári összeesküvés vezető­jével az élen meg akarta is­mételni a február 22-i esemé­nyeket. Az összeesküvők és a biztonsági erők kozott fegyve­res összetűzés zajlott le. A lá­zadók menekülésre kénysze­rültek. Diawarának és hívei egy részének sikerült elszöknie. A Kongói Dolgozók Pártjá­nak Központi Bizottsága a rá­dió útján felhívással fordult a néphez, a munkásokhoz, a parasztokhoz, a forradalmi ér­telmiségiekhez és a forrada­lom harcosaihoz: tanúsítsák a legmagasabb fokú éberséget és működjenek együtt a biz­tonsági erőkkel és a hadsereg egységeivel, hogy kézre lehes­sen keríteni Diawarát és hí­veit. Brazzaville-ben és kör­nyékén elzárták az utakat, gondosan átkutatják a gépko­csikat, igazoltatják a járóke­lőket. (MTI) Az utolsó simítások. Ma nyílik a Budapesti Nemzetközi Vásár, most fejeződnek be az előkészületek, képünkön ha­talmas ventillátort emel a helyére a daru Fock «fenő fogadta Iván Fopovot Fock Jenő, a Miniszterta- nak együttműködéséről tárJ nács elnöke csütörtökön délu- §yal hazánkban. fár, A baráti eszmecserén részt tan hivatalában fogadta Ivan vett dr Tímár Mátyás, a Mi­Popov bolgár miniszterelnök- nisztertanács elnökhelyettese, helyettest, gépipari minisztert, dr. Horgas Gyula kohó- és aki dr. Horgas Gyula, kohó- gépipari miniszter és Sztoio és gépipari miniszter meghí- Sztanoev. Bulgária magyar- vására a két ország gépipará- országi nagykövete is. (MTI) Waller Scheel sajtóértekezlete Uj tárgyalások előtt a bonni kormányzat Az NSZK keleti politikájá- Bejelentette, hogy a szövet- nak következetes folytatása és ségi tanács pénteken délelőtt a rendkívüli parlamenti vá- várható pozitív döntése után az lasztások kiírása mellett fog- NSZK eljuttatja a szövetségi Iáit állást Walter Scheel nyu- gyűlés külpolitikai nyilatkoza- gainémet külügyminiszter tát a négy nagyhatalomhoz csütörtökön délben megtartott Május 26-án aláírják az NDK­val megkötött általános köz­- r ui - , lekedési egyezményt, mérföldkőnek A jövő ^éten aZ NDK és __. , ,___ , , .az NSZK általános kapcsola­T flJl lengy*:1—nyugatnemet tait szabályozó tárgyalások szerződés szerdai megszavaza­sát, amelynek révén lehetővé 17óiiv tv,71 lefut— óc kír. 1-a adott hangot veleményenek sa j tóértekezletén. Történelmi nevezte a szovjet—nyugatné­válik Nyugat- és Kelet-Euró- pa jó szomszédsága alapjai­Walter Scheel. A szerződések jelentőségét gjg'aS"Jl.t po; értékelve Scheel kiméi“ S ‘.“,^2ffK„ÄFnS ratifikálással tovább lejlesst­nagy többsége megértette támogatja. Tsz-teriiteti tanácskozás a megyei mezőgazdasági feladatokról A Palóctáj Tsz Területi Szö­vetség tegnap tartotta kül • döttgyűlését Balassagyarma­ton. Az ülést Tolmácsi Ferenc a mólót követően elsőként Adamcsik Pal, a diósjenői tsz elnöke kért szót, aki elmond­ta, hogy sérelmesnek találja azt a pénzügyi rendelkezést, szövetség elnöke nyitotta meg, mely szerint a biztonsági alap­Csongradi Mihály szövetségi titkár mondta el a mezőgaz­dasági . termelőszövetkezetek II. kongresszusáról kiadott írásos anyaghoz szóbeli ki­egészítőjét. Tájékoztatójában, kiemelten foglalkozott 'a ked- vezetőlen termelési viszonyok között gazdálkodó tsz-ekkel, a háztáji gazdaságok szerepé­vel, a közgazdasági szabályo­zók .kihatásaival, a túlzott bü­rokráciával, a beruházási gondokkal, a belső ellenőrzés­sel. Ismertette a kongresszus által megjelölt szövetségi fel­adatokat, az ágazati szövetsé­gek együttműködésének le­hetőségeit; hangsúlyozta a közvéleményben a parasztság­ról elterjedt téves nézetek ki­küszöbölésének fontosságát. A tájékoztató jellegű beszá­hoz nem szabad nyúlni. Mint mondta, a célszerű az lenne, ha egy gyöngébb óv esetén a hiányzó összeget ebből pótol­hatnák. Keresztes Sándor, a szandai tsz elnöke felszólalásában kér­te, hogy azoknak az idősebb nődolgozóknak, akik 60—64 éves korukra szerezték meg a nyugdíjjogosultságot, az SZTK számítsa be az orvos által igazolt betegségi időszakot is, ne csak azt amire a tsz be­tegsegélyt fizetett. Heren csen yi József, a me­gyei tanács elnökhelyettese az egyes tsz-ek veszteséges gaz­dálkodásának okait fejtegette. Szubjektív okként jelölte meg a vezetéssel kapcsolatos gondokat, a gazdálkodási szín­vonal elégtelenségét, a pénz­ügyi fegyelem hiányát. Ob­jektív ok a kedv ezőtlen adott­ság, az állami támogatás csökkenése, a terhek növeke­dése. Mindezek ellenére me­gyénk • gazdálkodása előreha­lad; a szanálást igénylő tsz- ek száma lényegesen keve­sebb. Érintette a megyei tanács elnökhelyettese az országos szervek helyes tájékoztatásá­nak kérdését is, amelyre rö­videsen lehetőség lesz a kü­lönböző bizottságok megyénk­be látogatásakor. Beszélt még a zöldség-, gyümölcsellátás- ról, aminek megoldása a gaz­daságok számára presztízskér­dés kell legyen; és részletesen foglalkozott az olykor félre­magyarázott, szabadossággá fajuló önállósággal. A küldöttek a továbbiakban néhány gazdasági probléma megoldásához kértek segítsé­get, majd Csongrádi, Mihály összefoglalójával ért véget a hasznos tanácskozás. jük kapcsolatainkat. más ke­let-európai országokkal is. Lengyelországgal hamarosan megteremtjük a diplomáciai viszonyt. Folytatódnak a meg­beszélések Csehszlovákiával is az erőszakról való lemondást tartalmazó szerződésről. Ma­gyarországgal és Bulgáriával is kiépítjük és teljesén ren­dezzük kapcsolatainkat.” Sajtóértekezletén központi helyet kapott az új, rendkí­vüli parlamenti választások kiírásának témája. Scheel ez­úttal az FDP elnökének mi­nőségében nyomatékosan amellett foglalt állást, hogy még az idén ősszel megtartsák az országos választásokat. (MTI) Tilo a Siovjeluniólia utazik Joszip Broz Tito, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsé­gének elnöke, az SZKP Köz­ponti Bizottságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének meghívására június első felében hivatalos baráti látogatást teszt a Szov­jetunióban. (MTI) <

Next

/
Oldalképek
Tartalom