Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)

1972-04-27 / 98. szám

Hűségben Eppich Ede életútja Harminc évvel ezelőtt, 1942. április 27-én halt meg Török­bálinton Eppich Ede, á nóg­rádi munkásmozgalom kiemel­kedő harcosa. Kommunista munkássága töretlen ívű: kitérők és meg­torpanások nélkül, következe­tesen haladt a maga válasz­totta útján. Igazságba vetett hitét, harcosságát nem tudták megtörni az üldöztetések, a kínzások és a bebörtönzések sem. Baglyasaljai bányászcsalád első gyermekeként született 1899. november 11-én. Szülő­falujából, Albert nevű testvé­rével együtt korán, kama­szodé fővel került egyik legna­gyobb bányavidékünk köz­pontjába, Tatabányára. Korán árvaságra jutott: édesanyját gyermekkorában, édesapját — aki a galíciai fronton harcolt — 1925-ben veszítette el. Ekkor már ma­ga kereste kenyerét; az egyik tatabányai aknánál dolgozott, mint lámpásgyerek. A megélhetésért vállalni kényszerült kiszolgáltatottság, a gyermek- és kamaszévek megpróbáltatásai komoly gon­dolkodású férfivá érlelték. Munkásmozgalmi munkássága a szociáldemokrata ifjúmun­kás-mozgalomban kezdődött, majd 1918. végén — az akkor megalakult — Kommunisták Magyarországi Pártja szerve­zetében folytatódott és nyert határozottabb ertelimet. Gon­dolkodása, elméleti tudása itt formálódott harcos marxistá­vá, és a Tanácsköztársaság idején — amikor a belső rendfenntartó erők munkájá­ban vett részt — állta ki a gyakorlat próbáját: a prole­tárdiktatúra elszánt, hűséges harcosa lett. Nevét az ellenforradalmi rendszer helyi hatalmasságai is megismerték és megtanul­ták; börtönbüntetésének letöl­tése után kitiltották Komárom megye területéről. öccsével hazatért Baglyasaljára, ahol a bányánál helyezkedett el. A helybeli kommunistákkal — régi barátokkal és ismerő­sökkel azonnal kapcsolatot te­remtettek és tevékeny részt vállaltak az illegális kommu­nista sejtek szervezésében. Ez a politikai munka nehezét je­lentette. szélesebb körben kel­lett megszervezni a szénme­dence illegális kommunista sejtjeinek munkáját, hogy a munkásosztály sikeresebben szállhasson szembe tőkés el­nyomóival. Fontos szervező feladatokat végzett a legális Magyarországi Munkáspárt — amelynek egy időben területi bizottsági tagja is volt — bag­lyasaljai helyi szervezetének kiépítésében is. Baglyasalja, ez a kicsiny, de emberek százainak munkát és kenyeret adó bányatelep az öntudatos kommunisták tucat­jait nevelte ki. A község eb­ben az időszakban a nógrádi kommunista mozgalom való­ságos fellegvára volt. Eppich Ede, aki gyermekéveit és íér- fikorának java részét itt töltöt­te, országosan ismert, tekin­télyes munkásvezető volt. 1924-ben a bányászszakszerve­zet központi vezetőségének tagjai sorába is beválasztot­ták. Az 1926-os esztendő életé­nek egyik fontos állomása volt: féléves pártiskolán ve­hetett részt a Szovjetunióban. A szovjet emberek magatartá­sa és áldozatos munkája, ' a világ első proletárállamának eredményei csodálattal és bi­zakodással töltötték el. Kom­munista hitében megerősödve, újonnan szerzett elméleti és gyakorlati ismeretek birtoká­ban tért haza Baglyasaljára. Életének talán legmozgal­masabb évei és megpróbálta­tásai ekkor kezdődtek. 1928. március elején többed­magával részt vett a magyar kommunisták kétnapos loson­ci konferenciáján, ahol meg­tárgyalták a kommunista mozgalom magyarországi helyzetét és soron levő fő fel­adatait. A konferencián — többek között — határozat­ban rögzítették, hogy az ille­gális sejteket az ország vala­mennyi bányatelepén meg kell szervezni. Ebben a szer­vezésben a baglyasaljai kom­munistáknak fontos szerepet szántak: más bányavidékek kommunistáival való Össze­köttetés megteremtését kapták feladatul. A munka során Eppich Ede a tatabányai és dorogi elvtársakkal vette fel, és tartotta a kapcsolatot 1929. november elején a Bánya- és Kohómunkások Or­szágos Szövetségének V. kong­resszusán a baglyasaljai cso­Sugár István: A Különös házasság igaz a 2... Miért volt, az, hogy Gróf Buttler János Férjem engem felszóllítani, s arra ösz­tönözni abba nem hagyott, hogy e kérdésben forgó ... Perbe Magam védelmezésétől álljak el?... így kezdett ezen Bortánkoztató Perrel megtá­madni, s meggyalázni...” Amint azután a per lassú elvadulása során felbukkan­nak a bíróság elé terjesztett bizonyító anyagban a Butt- ler-párti tanúk vallomásai, hirtelen nehézzé, lelkileg-ide- güeg, de nem utolsósorban anyagilag is egyre nehezeb­ben elviselhetővé válik az ügy Katinka asszony számára. De a Buttler contra Dőry házas­sági köteléki -per egymásnak homlokegyenest ellentétes „bi­zonyítékai” nem könnyű fel­adat elé állítják a bírákat, de a furfangért szomszédra nem szoruló fiskálisokat is, Buttler gróf a kelepcében A válópernek több mint négy év alatti el-ellanyhulá- sa során .újabb és újabb lendületet mindig a felperes gróf ád. — nem egyszer ki­fejezetten kalandregénybe il­lő fordulatokkal. .. Mindig akadnak készséges tanúk, akik a „cél szentesí­ti az eszközt” szent jegyében lelkiismeretük szavát haj­landók elnémítani anyagi vagy erkölcsi érdekek szol­gálatában. Erre pedig meg­lehetősen gyakorta szüksége van Buttler Jánosnak... A házassági szerződés szü­letésének körülményeit úgy adja elő a férj, hogy 1792. május 31-én „a pesti prome- nádon” sétálgatott, amikor ravasz hátsó gondolattal egy­szeribe csak elébe toppant Dőryné s „belecsimpeszke- dett” a fiatal erdőtelki gróf­ba, s arra kérte, hogy kísér­je haza szállására. Amikor a szobába lépett, megdöb­benve látta, hogy ott más három tekintélyes férfiú — a házassági szerződés ké­szeniébe állított hitelesítő tanúi — várakoztak reá. A beszélgetés hamarosan Ka­tinka kontesszel való szerel­mi kapcsolatára terelődött... S nem váratott sokáig a pillanat, amikor az asztalra került a már jó előre elké­szített szerződés papírja. A gróf- — mint meséli — hú­zódott, erősen vonakodott azt aláírni. De óckódását végre is megtörte a hosszú és erőszakos rábeszélés lelki kényszere... Buttler azzal próbálja ma­gát tisztára mosni az aláírás megörténtének való ténye alól. hogy az öreg Dőry egy­4 NÓGRÁD - 1972. április 27., csütörtök élni port képviseletében Pothomik József társaságéban vett részt. A kongresszuson élesen össze­csapott aá opportunista, mun­kásáruló vezetőség — élén. Peyer Károllyal, a „salgótar­jáni Haynau”-val — és az osztályharcos marxizmus ta­laján álló forradalmi bal­szárny álláspontja. Az utóbbi­ak egyik szónoka Eppich Ede volt. — A bányászság sorsa megváltozását csak elszánt harcától várhatja — hangsú­lyozta a megalkuvókkal szem­ben. És ez nála nem pusztán szópufogtatás, hanem követ­kezetesen vállalt és megvaló­sított politikai program. A baglyasaljai bányánál a kommunisták számos bérhar­cot vezettek. Sztrájkok Idején felvilágosító röplapokat szór­tak szét a környéken. Éjszaka kommunista jelszavakat: „Vi­lág proletárjai, egyesüljetek!”, „Éljen a KMP!” 6tb. — fes­tettek a házak falára. A csendőrség széles körű nyomo­zást indított az „ismeretlen tettesek” kézrekeritésére. 1931. januárjában több tár­sával együtt letartóztatták, és államellenes tevékenység vád­jával félévi börtönbüntetésre ítéltek. Ezt a letartóztatásso­rozatot az 1932-es nagy lebu­kások előzményének tekint­hetjük. 1932. közepén a salgótarjáni szénmedencében a m. kir. rendőrség hatvanöt kommu­nistát, illetve kommunista gyanúsítottat tartóztatott le és állított bíróság elé. A Nógrád megyei munkásmozgalomban több kulcsszerepet játszó kom­munista — súlyos veszteség — került hosszabb-rővidebb idő­re a börtönök sötét falai kö­zé, Eppich Ede, mint másod­rendű vádlott 3 év 8 hónap és 20 napi fegyházbüntetést ka­pott. Ettől kezdve életútja vég­leg elkanyarodott a jól is­mert nógrádi tájak titkokait rejtő ösvényedről. Kiszabadu­lása után Budaörsön telepe­dett le, ahol kommunista múltja miatt csak alkalmi munkát kapott. Az illegális mozgalomban új környezeté­ben is úgy dolgozott, mint korábban, hittel és hűséggel, egészen — korán bekövetke­zett — haláláig. Sulyok László Nekrológ Az újságíró noteszében le­jegyzett gondolatok. Mondat- töredékek. szavak, jelzések ... Egy ember vallomása eddigi életéről, munkájáról, törekvé­seiről. Nem cifrák, hétköznapi gondolatok ezek, mint ami­lyenek a hétköznapok. Az újságíró nézi a sorokat és a sorok mögé képzeli a gon­dolatok gazdáját, az arcot, az egyéniséget. Alföldi ember volt, és nyílt­szívű. Alföldi ember volt, in­dulatos. szenvedélyes, tennivá- gyó. Megszokta Nógrád me­gyét, a hegyeket, az embere­ket, de igazán soha sem tu­dott megbarátkozni velük. Szíve mélyén mindig alföldi maradt. Nosztalgiával emlé­kezett vissza a debreceni egye­temi évekre, a nagy lelkese­désekre, a világmegváltó szán­dékokra. Nem lett világmeg­váltó. „Csak” népművelő. De lelkesedése népművelő korá­ban is megmaradt. Az érsek- vadlcerti művelődési ház igaz­gatójaként próbálta formál­ni az embereket, a falu arcu­latát. Szervezett, újított, bosz- szankodott, de minden csele­kedetében az emberek, a tár­sadalom javát akarta szolgál­ni. Az újságíró nézi a sorokat, olvassa a mondatokat. Azo­kat, amelyeket néhány héttel ezelőtt mondott neki az alföl­di ember, mint a balassagyar­mati családi és társadalmi ün­nepeket rendező iroda vezető­je. inkább gondokról beszél­nek a kusza betűk, mint ered­ményekről. Arról, hogy az ember csak akkor tud osztoz­ni más örömében és bánatá­ban, ha magáénak érzi amit csinál, ha azonosulni tud az örömmel, és a bánattal. A no­teszben az utolsó mondat az, hogy egy ev múlva bizonyara már eredményekről is lehet beszélni, de addig még hosz- szú az út. Az újságíró nem lóghatja fel, hogy az út véget ért. Nem foghatja fel, hogy az alföldi emberről már csak múlt idő­ben írhat. A barátok, a kollé­gák, az ismerősök sem foghat­ják fel még sokáig. Mert az alföldi ember, Nagy Zsolt Csaba fiatalon, hirtelen tá­vozott el közülük. Az újságíró megrendítő gondolatokkal, szép szavakkal próbálkozik. De nem megy. Talán nem is illene az eltá­vozotthoz. cr Nomen est omen — hang­zik a lassacskán közhellyé vá­ló mondás, s mint minden közhely lényegében ez is igaz. Az ember megjegyez ne­veket, melyek valamilyen ma­radandó élmény után emléke­zetébe vésődnek, g ha a bi­zonyos név újra előbukkan, már várakozással fordul felé. Gaál Istvánról 1963-ban hallottak először a moziláto- gatók. Sodrásban című filmje a magyar film történetének maradandó produktumai kö­zé tartozik. Későbbi filmjei is. (Zöldár, Keresztelő, Ma­gasiskola) a szimpatikus ma­gyar filmek közé tartoztak. Új alkotását a Holt vidék­et a napokban mutatta be a salgótarjáni November 7, Film­színház is. A film meséje rendkívül egyszerű. Egy zsúp fedeles há­zikókból álló kis falut elhagy­nak lakói. Csak egy házaspár (Törőcsik Mari és Ferenczy István) maradnak ott, Erzsi nénivel (Patkós Irma), aki fiát várja Kanadából, Anti kertészkedik, jelentős összeghez szeretne jutni, Juli, a felesége pedig egyre magá­nyosabban tengeti a napokat. Amikor Erzsi néni meghal végképp egyedül marad a fiatalasszony. Az erdei mun­kából esetefelé megtérő fér­je nem jelent elegendő tár­saságot számára. El-eljár a közeli város pi­acára salátát, virágokat árul­ni. Ám az erdei út egyre in­kább félelemmel tölti el. Egy hajnalban aztán bekövetke­zik a tragédia. Juli kora reg­gel a közeli dombra fut. s férje szeme láttára zuhan le a szakadékba. A probléma kétágú. Manap­ság az urbanizáció fokozott érvényrejutásának idején fal­vak néptelenednek el. Gyűrű­fű példája mindenkit meg­hökkentett, de legalábbis meglepett. Ma már van olyan falu, melyet elhagytak lakói. Gaál filmjében tehát reá­lis helyszínen akar megolda­ni (vagy bemutatni) reális problémát. Mert az könnyen belátható, hogy a magára ma­radt ember ugyancsak gya­korta megjelenő probléma a mai társadalomban. A kérdés az. mi a fonto­sabb : az árván maradott, ősi tisztaságát megtartó falu áb­rázolása, vagy Juli tragédiá­jának (annak okainak, kö­rülményeinek stb...) bemuta­tása. A válasz könnyű: az utóbbi. Gaál István filmjében még­is a falu a főszereplő (nyil­ván a rendezői, szándék elle­nére). A cselekmény telenség, a dialógusok üressége a szé­pen fényképezett tájra. az üres utcákra irányítják a fi­gyelmet. Ez pedig legfeljebb egy rövidfilm erejéig képes lekötni a néző figyelmét. Juli drámája nem váltja ki a szemlélőből a kívánt emo­cionális hatást. Mindenki szá­mára nyilvánvaló: egy egész­séges fiatalasszony nem bír­hatja ki sokáig egy halott, emberek nélküli faluban. A megoldás mégsem előkészí­tett, nem megrázó, hanem meglepő, s az unalmat felol­dani képtelen. A színészi alakítások nehe­zen ítélhetők meg. Törőcsik Mari jó színésznő, ebben a filmben ig kedves figura. Az újra felfedezett Patkós Irma öregasszonya hiteles alak, Fe­renczy István jól illeszkedik a különös környezetbe. Zsombolyai felvételei szé­pek. Néhány néprajzi képes­lapszerű iotója bizonyára megmarad a néző emlékeze­tében. Hann Ferenc Markó Kamilla fotókiállítása re csak azt hajtogatta vol­na, hogy hiszen ez nem megmásíthatatlan, annak ha­tálya alól később is bármi­kor visszaléphet — ha ké­sőbb meggondolja majd ma­gát. .. — „Pestrül elszöktem, fél­tem, hogy apám felvágat!” — kísérletezik Buttler a bíróság előtt a maga mentegetésével. Azzal érvel, hogy a házassági szerződés aláírása után meg­gondolta magát. Elutazása előtt ezért kérte is Dőrynét, hogy hazatértükben találkoz­zanak az Erdőtelekhez közel fekvő Kálón, hogy visszakérje az aláírt móringlevelet. Kál- ban azonban Dőryné a fontos okmányt azzal az indoklással nem adta vissza, hogy azt a férje vitte magával. A válás kimondásának leg­sarkalatosabb érvét arra a körülményre építi Buttler, hogy a pesti eljegyzés, illetve a káli találkozó után határo­zottan kerülte mátkáját. Szi­lárdan ellenállt Katinka kis­asszony minden csalogató, csá­bos hívogatásának. Azt a le­velét, mely ott hever a bíró­ság asztalán, s amelyben ügyes-bajos dolgainak végez­tével mégis megígéri jegyesé­nek a girincsi viszontlátást, a gróf azzal próbálkozik kima­gyarázni, hogy azt a levelet csak ürügyként írta meg és pusztán azért hivatkozott ben­ne bécsi útjára, hogy e mond­vacsinált ürüggyel, udvarias formák között elodázza mát­kája viszontlátását. Már komolyabb problémát jelent annak a megokolása, hogy ha valóban ennyire meg- útálta jegyesét, akkor mégis miként lehet, hogy Girincsen korábban megjelent a beígért időpontnál. Az események, a vallomások tükrében egyre izgalmasabb fordulatot vesznek. János grófnak éppen azok­ban a napokban dolga akadt hegyaljai szőleiben — vallja —, s útja ott vitt el véletle­nül Girincs alatt. Éppen ka­póra jött hát Dőry Gábornak, amikor egy szolgálója ké­ső délután azt újságolta, hogy az erdőtelki gróf titkon a kö­römi vendégfogadóban kíván éjjelezni. Sebesen átküldötte feleségét és leányát Körömre, hogy csalogassák magukkal otthonukba az elhidegülő vőle­gényt — hisz’ Köröm annyira esik Glrincshöz, hogy onnan „még a kutyaugatás is áthal- latszik”. A girincsi Dőry-kastélyban azután — mint János gróf elő­adja —, beteljesedett tragédiá­ja: kemény, fegyveres őrizet alatt fogva tartották, s végül- is pap elé kényszerítették, aki azután összeeskette Dőry Ka­talin kontesszel. A per egyik tromfjának szánja az okot, hogy miért tar­totta távol magát jegyesétől. Nem nagyon szépítheti véle­ményét ... A cselédség egyik-másik tag­jától bizalmasan értesült Ka­tinka grófkisasszony leányko­ri feslett életéről. Annyira jutott végül is, hogy valóság­gal megundorodott mátkájá­tól, annak fertelmesen paráz­na üzelmei miatt. A kényes téma felvetésével kívánja be­bizonyítani az elfordulás lelki motívumát. (Folytatjuk) A salgótarjáni József Attila MMK fotógalériájában ezút­tal Markó Kamilla fotóit lát­hatják a művelődési központ vendégei. A huszonegy éves Markó Kamilla (Markó Ödön fotóművész leánya) a győri Richards Finomposztógyár mintatervezője. Fényképezés­sel hat éve foglalkozik ko­molyan, s édesapja személyé­ben igazán kiváló mestertől tanulhatta meg a szakma csínját-bínját. Az elmúlt esztendőben ren­dezett soproni és mosonma­gyaróvári kiállítása után most Salgótarjánban mutatkozik be fotóival, melyek között akad néhány díjnyertes mun­ka is. Képeinek zöme portré. A technikailag különféle megol­dású arcképek jó megfigyelő­képességről, kiváló karakter­érzékről tanúskodnak. Az ar­cok sokatmondóak, kifejezőek. Nyugalmas és gondterhelt vo­nások pontos rajzai mellett a zenei átélés — a fotósok által oly kedvelt — eksztatikus él­ményének vázlatai a Szöré- nyi-portrék. A Balett című képen a mozdulatok harmóniája, a rit­mus ereje szépen komponál- tan, összefogottan jelenik meg. Külön érdemes szólni arról a képről, mely a fizikai munka szépségéről, az erő, az össze­rendezett célszerű mozgás kü­lön rendszertanáról vall. A szénaboglyán* dolgozó munká­sok mögött külön életet él a táj, kontaktusa az emberrel nyilvánvaló. Mozdulataik el­lentétessége, célszerűsége szé­pen egészítik ki a szövevé­nyes növényi szálak izgalmas felületét. Markó Kamillát nem csak az ember érdekli, hanem a kör­nyezete is. Az öreg házak, ajtók, ablakok, a régi haszná­lati tárgyak az eltűnő világot, a modern házfalak fehér-fe­kete ritmikus foltjai á mait örökítik meg. Az a benyomásunk a fiatal fotós máris meglehetősen ere­detien, egyéni nézőpontból vizsgálja életünket. Anyagára a sokféleség - jellemző. Mindaz amit bemutat sajátos, egyéni világlátásának szűrőjén ke­resztül jut el a szemlélőhöz. H. F. A legfontosabb feladatokról Közművelődési kollégiumi ü!c 3 Tegnap ülésit tartott Sal­gótarjániban, a megyei Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pont klubjában a ' megyei közművelődési kollégium. Ez a társadalmi szerv ta­nácsadói szerepet tölt be, jelentősége a közművelődés különböző konkrét problé­máinak megoldásában, a tanácsadásban, a módsze­rekről való vitában stb. egyre nő. A tegnapi ülésen a résztvevők megvitatták a közművelődés előtt álló leg­aktuálisabb kérdéseket, a jövő munkáját meghatározó legfontosabb célkitűzéseket, szó esett — az országos cél­kitűzésekkel összhangban — a megyei sajátosságokról, feladatokról.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom