Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)
1972-04-23 / 95. szám
A megye egyik legkorszerűbb kertészeti üzemegységéből, a szécsényi „II. Rákóczi Ferenc” Termelőszövetkezetből naponta több ezer fej salátát, retket, hagymát szállítanak a vevőkhöz. A kertészek elhatározták, hogy állandóan friss primőrökkel látják el a piacot, így sokszor reggel 4 órakor már a melegágyak fölé hajolnak, és szedik az igen keresett zöldfélét. Képünkön ládákba csomagolják a friss primőrárut, a jó húslevesbe való karalábét, a szalonnasütéshez a ropogós retket és zöldhagymát a kertészet legfiatalabb dolgozói Skoda Mária és Laczkó Erzsébet — kulcsár — A bélen történt Hibó Tamás Mennyire vagyunk idegesek ? ' SOKAN azt mondják, hogy nagyon. Hogy ez pontosan mennyiben felel meg a valóságnak, igaz-e így, avagy nem, nehéz eldönteni. Egy való. Mindenkinek vannak gondjai, lehet rossz kedve, érhetik kellemetlenségek, netán a feje is fájhat. Avagy ez lenne az idegesség? Döntsék el nálam okosabbak. Egyvalami azonban bizonyos. Nevezetesen az, hogy azért nem lehet mindig és mindent az idegesség rovására írni. Gorombák vagyunk? Utána egy-kettőre ott a válasz: Jaj, olyan ideges vagyok!... Indokolatlanul megbántunk vagy megsértünk valakit, netán összeveszünk? Gyors a magyarázat: Csak ne lennék annyira ideges!... Szóval, így állunk idegességdologban. Tegye a szívét a kezére, és úgy válaszoljon, aki még nem volt hasonló helyzetben. Ugye, nehéz a válasz? Volna azért egy csendes megjegyzésem. Akárhogy is vesszük, nem lehet mindent és mindig az idegességre kenni. Ezért is mondom el a következő szép kis történetet, amely „idegességünk” szép példája. Ismerősöm mesélte a következőket. Gondolom, nem árt, ha a pult innenső és a túlsó oldalán állók is elmélkednek egy kicsit rajta. Vagyis mindannyian, mert az eladók is lesznek vevők, csak más üzletben... A dolog Nógrád megye egyik üzletében történt. A kedves vevő egy zoknit vásárolt, pontosan 17,10 forintért. A pénztárnál egy papírpénzt adott oda. Majd így szólt, merő udvariasságból: — Könnyebb lesz a visszaadás, adok még mellé tíz fillért. .. A pénztárosnő kissé görbén nézve, odadörmögtes — Kell is nekem a maga tíz fillérje. Aztán elkezdett visszaadni. Számolt is egészen ötven forintig. Ekkor a kedves vásárló eltette a pénzt. De nem volt egészen biztos a dolgában — emberek vagyunk mindannyian, és a feledékenység emberi tulajdonság —, ezért megkérdezte: — Bocsánat, nem száz forintot adtam véletlenül? Ami ezután következett, az szinte krimibe illett. A pénztárosnő ugyanis felpattant, a hangja kiabálóvá vált, úgy, hogy az üzlet minden egyes eladója és vásárlója kénytelen volt odafigyelni. — Még szerencse, hogy nem tettem el az ötven forintját! Képes, és még száz forintból követel vissza! Mit gondol, lopom én a pénzt? Az ilyen vevők miatt megy tönkre az ember. Nézze meg, hogy mit ad ki a kezéből, majd azután reklamáljon.. . És így tovább, még jó darabig. A dolog pikantériájához tartozik; a vevő jól emlékezett arra, hogy a pénztárcájában egy ötvenes és egy százas is volt. Amikor a pénztárosnő elébe tette a pénzt, hirtelen nem emlékezett, melyiket is adta oda. Ebből lett aztán az égbekiáltó botrány. A pénztárosnő egyszerűen nem hallgatta meg a magyarázatot, csak mondta a magáét. Mit tehetett a tizenhét forint tíz filléres zoknit vásárló asszony? Megszégyenülten, égő arccal, mint egy gonosztevő surrant ki az üzletből. Próbálta ugyan szegény még mondani a pénztárosnőnek, hogy: — Ne haragudjon, tévedtem. De nagyon kérem, hagyjon föl a kiabálással, beszéljük meg nyugodtan, ön is kerülhet hasonló helyzetbe, és mit szólna, ha önnel szemben viselkednének így? Nem akartam megsérteni... Elmondani azonban nem tudta. A pénztárosnő „ideges” volt. Persze, én nem így mondanám, hanem úgy fogalmaznék, hogy nagyon goromba, hozzátenném még azt is, hogy egy kicsit embertelen. és Molnár Béla kiállítása Április 23-án, vasárnap Gyöngyösön, a városi művelődési házban nyílik meg a Salgótarjániban élő két fiatal képzőművész, Hibó Tamás és Molnár Béla kiállítása. Hibó Tamás tizenhárom grafikával, Molnár Béla kilenc olajképpel szerepel a kamaratárlaton. A kiállítást Hann Ferenc költő nyitja meg délelőtt 11 órakor, a művelődési ház klubtermében. Könnyű, sokszínű, habos anyagok. Hosszú-hosszú asztalok. Mellettük varrógépek. És a villanygépek előtt egy-egy asszony vagy lány. Állandó, egyforma zúgás, gyors mozdulatok, sokasodó ruhák. Itt, a Páva Női Fehémeműgyár jánosaknai üzemében dolgozik Farkas Erzsiké. Ugyanolyan gyorsak és biztosak a mozdulatai, mint mindenkinek ebben a hatalmas, világos teremben. — Nem volt ez mindig így — nevet vidáman Erzsiké —, amikor ide kerültem az általános iskola elvégzése után, remegő kézzel és lábbal nyomtam meg először a villanypedált. Sosem ültem addig varrógép mellett. De az első keserves napok után mindig könnyebben és könnyebben ment. Éreztem, hogy az anyag engedelmeskedik és oda futnak a varrások, ahová én akarom. A hat hónap tanulóidő gyorsan eltelt, aztán Farkas Erzsébet „rangja” az üzemben betanított varrónő lett. Persze nem csak ennyi. Mert Erzsikét úgy tartják számon itt Jánosaknán, mint az egyik legjobb, legaktívabb, legszorgalmasabb KISZ-fiatalt. Mindössze tizenhét esztendős. Nádújfaluban lakik, az édesanyjával együtt jár műszakra. De, ha határidős, gyors munka akad, Farkas Erzsire mindig lehet számítani. Szívesen jelentkezik éjszakás műszakra is. Igazi tettrekész, vidám, fiatal lány. Pontosan olyan, mint a többi tizenhét- évesek. TUDOM, hogy nehezen megy, mégis csendesen megkérdezném: mit lehetne tenni annak érdekében, hogy kevésbé legyünk „idegesek”? Meggyőződésem, hogy mindjárt kevesebb lenne a valóban ideges emberek száma... Cs. E. Egy valamiben azonban mégis különbözik. Fiatal lány létére nagyon komoly és felelősségteljes társadalmi megbízatást kapott. A Hazafias A kulturális alap nyomában A mezőgazdasági kulturális alapjainak felhasználása régi gondokat, szemléleti tisztázatlanságokat takar. Pontosabban: nagyon sok esetben nem is takar, hiszen a gyakorlat világosan bizonyítja, hogy a felhasználás körül nincs minden rendben. Az utóbbi években a termelőszövetkezetek gazdasági erősödése, amely a parasztság jövedelmi helyzetére is kihatással van, nemigen járt együtt a közös gazdaságok kulturális „áldozatvállalásainak” erősödésével. Igen, idézőjelbe kell tennünk ezt a szót, hiszen tulajdonképpen nem áldozatról van itt 6zó, sokkal inkább arról, hogy a gazdaságok érezzék felelősségüket az adott község, tájegység szellemi életének alakulásáért, annál is Inkább, mert hiszen ők sem maradhatnak kívülállók, amikor az itt jelentkező gondokról, hiányosságokról esik szó. Elsősorban azért nem, mert hiszen mindenekelőtt az ő dolgozóik és gyermekeik sorsa, általános és szakmai műveltsége, társadalmi helyzete stb. itt a tét. Sok szó esik manapság a mezőgazdasági dolgozók, általában a vidéki lakosság szociális és kulturális ellátásáról. Ügy tűnik, bár mindkét esetben sok-sok nehézséggel küzdünk, a szociális ellátás segítése, támogatása anyagiakban is közelebb van termelőszövetkezeteink egy részéhez. Sokkal nehezebb a helyzet, ha az úgynevezett kulturális élet kerül szóba. Természetesen vannak kivételek, ahol a gazdaságvezetés érzi a felelősségét, s konkrétan is támogatja a falu kulturális életét, a művelődési otthont, az iskolát stb. Azonban — sajnos — ez a kivétel nagyon kevés, elszórt. A szécsényi járásban is a nógrádi gondoknak megfelelően látják a nehézségeket. A járási pártbizottságon Kalocsai Miklóssal beszélgettünk először erről a témáról. — Több a gondunk, mint az örömünk — mondotta. — Bár egy-két kedvező dologról is szólhatok. Kezdjük talán azzal, aminek örülünk. A rárósi kulturális napok rendezvénysorozatot hasznosnak, s egyfajta lehetőségnek tartjuk. Tizenkét mezőgazdasági jellegű társulás, ÁFÉSZ-ek, termelőszövetkezetek és a tanácsok évenként 34 000 forintot juttatnak a közművelődés céljaira A tsz-ek közül öt gazdaság: a litkei, az egyházasgergei. a mdhálygergei, az ipolytamóci és a ludányha- lászi ezt a pénzt kulturális alapjából adja. Az így képzett összeg az Ipoly völgye műkedvelő csoportjainak működési feltételeit segíti, összhangban a szécsényi járás közművelődés- politikájávaL Erről a kezdeményezésről lapunk hasábjain már többször beszámoltunk és dicsértük. Ügy tűnik, a meghatározott célra történő anyagi támogatás, ráfordítás szimpatikusabb sok gazdaságnak, mintha csak általában adna pénzt a művelődési otthonnak. Máshol mi a helyzet? Általában a művelődési otthonok vezetőin múlik, hogy mennyi pénzt tudnak „kicsempészni” a termelőszövetkezetek kulturális alapjaiból. Bizony, arra is volt már példa, hogy a tsz-ben gondosan „titkolják” mennyi összeg tartozik ide, s mire fordítják. Sokszor még a művelődési otthon igazgató is tájékozatlan e téren. Az a lehetőség is fennáll, hogy a falvak művelődési intézményei úgynevezett célfeladatokat jelölnének ki, s ehhez kérnék a gazdaságoktól az anyagi feltételeket. Ehhez azonban a járás művelődési totthonai nem rendelkeznek a megfelelő feltételekkel. S persze, elsőként kellett volna említeni a közös fenntartást. Erre, sajnos, nincsen példa! Pedig, a művelődési otthonok működési feltételeit hovatovább enélkül nem lehet biztosítani. Tájékozódásunk és tapasztalataink szerint például a járásban az úgynevezett nagytermes építmények száma elég magas, s a jelenlegi anyagi keretekben ezek az intézmények nem tarthatják magukat. Tehát különösen a nagytermes falvakban, a ka- rancssági völgyben, Nógrádmegverben, Litkén és környékén ez lehetne a jövő útja Legutóbb Endrefalván jártunk. A községben a közművelődés és a közoktatás munkásai általában elégedettek a termelőszövetkezet segítségével, dicsérőleg beszélnek róla. Ebben nemcsak az játszik közre, hogy Sze- benszki Mihály mezőgazdász egyben a művelődési otthon igazgatója is, hanem az is, hogy a vezetőség es a tagság szemlélete megfelelő. Tavaly például értékes körfüggönyt vásárolt a tsz a művelődési otthonnak, megoldja a tüzelőellátást az otthonban, a KISZ-klubban, a gondnok tiszteletdiját is fedezi és így tovább. Az iskola támogatásában is részt vesz, nemcsak tüzelővel, egyéb segítési módozatokkal, hanem például azzal is, hogy a gyakorlati oktatáshoz szükséges szakfolyóiratokat, a Baromfitenyésztést, a Szőlészet-Kertészet-et stb. előfizeti az iskolának, ahol mezőgazdasági gyakorlati képzés folyik. A gyerekek táborozását is segíti anyagiakkal, szállítással s pénzzel, a közlekedési őrsnek a közös gazdaság sapkát vásárolt, az úttörőcsapatnak, amikor felvette Lenin nevét, csapatzászlót ajándékozott. Karancsságon inkább a gondok kerültek szóba, a kulturális alapról nem sikerült konkrét tájékoztatást kapnunk, azonban számos gondról esett szó a faluban. Itt a tsz- szanálás határozza meg a helyzetet. Virág József, a művelődési otthon igazgatója elmondja például, hogy nem is igen vették igénybe emiatt a közös gazdaságot, s bizony a tsz eddig maga sem kezdeményezett. A kulturális alapból legfeljebb a sportkör némi támogatására futotta. A művelődési otthon eddig saját bevételeiből jól gazdálkodott, azonban most már szüksége lenne támogatásra, elsősorban a berendezésfelújítás miatt. Az új gazdaságvezetéstől Virág Józsefi támogatásra számít, reméljük nem hiába. At plirrnnríntt Példák azt mutatják; eimonacm hogy nagy a SZ;emléle„ ti különbség a gazdaságok között. És még azt, hogy a közös fenntartás gondolata eddig nem talált gazdára. Ez nemcsak egy járás és egy-két falu gondja! T. E. Nógrád küldötte Erzsiké a fehérneműgyárból Népfront megyei bizottsága tagjává választották, és egyúttal küldöttnek delegálták Budapestre, a népfront V, kongresszusára. Hozzátenném azt is, hogy Erzsiké a legfiatalabb Nógrád megyei küldött — Nagy izgalommal készülök az utazásra. Elolvasok minden újságot, meghallgatom a rádiót, megnézem a televíziót, amikor a népfrontról, vagy a kongresszusról esik szó. Mindent felírok majd ott is, amit látok-hallok. Megyei küldött vagyok, de úgy érzem, képviselem a mi üzemünket is. Amikor hazajöttem, beszámolok a brigádomnak, a KISZ-eseknek, a községi népfrontbizottságnak. — Miről beszélne, ha szót kapna a tanácskozáson? — Beszélnék az üzemiünkről. Arról, hogyan dolgoznak itt az asszonyok, hogy szeretjük a szakmánkat, az üzemet. Mert ez nagyon fontos, és szorosan hozzátartozik az életünkhöz. Elmondanám azt is, nagyon megtisztelő, hogy fiatal létemre képviselem egész Nógrád megyét. De szólnék arról is, hogy bízzanak még jobban a fiatalokban, vonják be őket a közéletbe, mert nagy részük helyt tud állni és becsülettel helyt is áll a kis és nagy dolgokban egyaránt. — Számok bizonyítják, hogy most sok asszony és lány kerül a népfron{bizottságba. Elsősorban fiatalok... — Igen, ezt a saját példámon is tapasztalom. Ezért a kongresszuson elmondanám azt is, hogy a fiatalok is szolgáljanak rá a bizalomra. Becsülettel és lelkesedéssel végezzék a rájuk bízott feladatokat. Ne féljenek az esetleges gyakorlatlanságtól, vagy tapasztalatlanságtól sem. Mindenkinek el kell kezdenie. Régi igazság ez, de igazság. Tenni kell nagyon sokat. Az ifjúság gondjait-bajalt érzem elsősorban magaménak, hisz’ közéjük tartozom. Tudom, hogy több érdekes és színes programot kellene szervezni, olyanokat, melyek valóban vonzzák a fiúkat és lányokat. Kevés a fiatalok klubja, főleg falun. A népfrontnak nagy lehetőségei vannak és rajtunk, a bizottságok tagjain is múlik, hogyan tudunk élni a lehetőségekkel, mennyit tudunk megvalósítani belőlük. Farkas Erzsiké életében először vesz részt ilyen felelősségteljes és fontos tanácskozáson, ahol találkozik más megyék küldötteivel, az ország ismert vezető politikusaival, külföldi delegációk tagjaival. — Biztosan nagyon fog dobogni a szívem, amikor elfoglalom a helyemet a padsorokban, mint Nógrád egyik küldötte. Viszek magammal apró kis ajándékokat is, olyanokat, amelyek kifejezik, hogy Jánosaknáról, a fehérnemű- gyárból valók. A Páva jelvény biztosan rajta lesz. Meggyőző-; désem, hogy sok-sok élmény-j ben lesz részem. Erzsiké portréjához még hozzátartozik az is, hogy felvételét kérte a ruhaipari technikumba, és az üzem fiatal kora ellenére is támogatja felvételét. Szakszervezeti bizalmi, és arra is gondoltak a kollektívában, hogy brigádvezetőnek választják. Ezt Erzsiké egyelőre nem vállalta, mert úgy érzi, most hirtelen sok lenne a rá háruló feladat Mert arról sem szabad elfeledkezni, hogy fiatal lány, és szórakoznia is kell. Annál is inkább, mert májusbán lesz az esküvője... Csatái Erzsébet NÓGRÁD — 1972. április 23., vasárnap 5 A T
