Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)
1972-04-21 / 93. szám
Ä környéken nincs ilyen! Épül a klubkönyvtár Viszontlátásra „Táncul, iáncuj vikrucaj...” fr« ERDŐKÜRT! Erdőkürtön jártunk, Nógrád megye egyik »csücskében. Mondják is az erre lakók, hogy [ez a terület már inkább „kimegye”, annyira [távol van a megyeszékhelytől. Az utak' Er- : dőkürtről már Pest megyébe ágaznak és az kország -fővárosa közelebb van, mint Salgó- , tarján. Persze, Erdőkürt ennek ellenére sincs a l világ végén. Lakói szorgalmas, derék, jóra- *való emberek, így nem csoda, ha évről évre »gyarapodik a falu, épülnek a házak, jobban, >gondtalanabbal élnek az emberek. Büszkék a múltjukra az erdőkürtiek, hiszen ’a falu neve már 1286-ban is szerepelt egy régi-régi krónikában. De amennyire biisz-< kék a múltjukra, annyira számon tartják a < jelen feladatait is. Mert ez a legfontosabb, közös ügye Erdőkürt magyar és szlovák \ nyelvű polgárainak. Jókedvű, vidám, elégedett embereket, szép ; községet ismertünk meg Erdőkürtön. Ezért 5 joggal búcsúzunk így: Viszontlátásra Erdőkürt! Viszontlátásra azért, hogy még sokszor5 tudósíthassunk az emberek örömeiről, gond jairól. Elképzelésekről, és a megvalósult ter-l vekről. Mert bizonyos, hogy még nagyon sok‘ jő dologról adhatunk hírt Nógrád megye« csücskéből, Erdőkürtről. <■ Lényegében nem is klubkönyvtár, hanem modern, szép művelődési ház épül Erdökürtön. Büszkék is rá a faluban. Aki ide látogat, el sem mehet anélkül, hogy meg ne ■ nézné milyen szép épülettel gazdagodik a község. — Ilyen klubkönyvtár nincs még egy, nemcsak a szomszéd falukban, de talán a járásban sem — nézegeti szeretettel a még vakolatlan falakat Urbányi Pál, Majd kis gondolkozás után hozzáfűzi: Persze van, akinek ez sem tetszik. De hát elégedetlen emberek mindenütt akadnak... Az épület lényegében teljesen elkészült, már a bel- 50 munkákon dolgoznak az építők. Szorgoskodnak a villanyszerelők, festők és mázolok, hamarosan jönnek a padlóburkolók, asztalosok. Az ünnepélyes átadás ideje egyre inkább közeledik. A tervek szerint augusztus 1-én birtokba vehetik az erdőkürtá- ek a művejődés új házát. Nem kis dolog, hogy Erdőkürtön több mint egymillió forint befektetéssel felépül ez a ház. Lényegében nem is teljesen új építkezésről van szó. — Inkább úgy mondanám, hogy teljes egészében felújítunk egy, régi. valamikori uraségi épületet. Ez annak idején még a Wilczek grófé volt, — helyesbít rögtön a kirendeltségvezető. — Tavaly júniusban kezdtünk hozzá. ■Nagyon sok közös társadalmi munka van a falakban. A falu apraja-nagyja felszólítás nélkül jött. .szedték szét az épületet, tisztították a téglákat, végezték a földmunkát. Emeletesre terveztük; annál is inkább, mert itt kap otthont a párt- és KlSZ-szerve- zet. Az ÁFÉSZ egy szép presszót rendez ' be, tágas üvegfalú terem jut á könyvtárnak, lesz klubszoba, nagyterem szép kis színpaddal. Azt is el kell mondani, hogy a közös tanács nagyon sokat segített. A három egyesült község — Kalló, Erdőtárcsa és Erdőkürt — községfejlesztési pénzéből százötvenezer forint épült be az épületbe. Valaki megj egyzi: — Ha Kálión vagy Erdő- tárcsán építenek hasonlót, mi is szívesen adjuk forintjainkat. .. Erdőkürti asszonyokból álló alkalmi brigád segített szorgalmasan az építkezésnél. Holicza Mihályné, Proksza Pálné, Budai Lászlóné és Csitári Istvánné keverte és hordta a maltert, meg amit kellett. Amíg nincs kapálni való a tsz-ben addig szívesen csináljuk. Jól jön ez a kis pénz — mondják szinte egyszerre az asszonyok. Rondella Pál b.irgédvezető »nagyon elégedett a munkájukkal. — Nekik is köszönhető, hogy ilyen gyorsan épül és ilyen szép lesz ez a művelődési ház... A növényvédő brigád A növényvédósök vidám és jókedvű brigádjával a falu közepén találkóztunk. Ebédszünetre vonultak be a masinákkal, no meg azért, mert az egyik határrészből a másikba igyekeztek. Nánai János, Budai László. Nyemecz Mihály és Garai Pál fontos ember a November 7. Termelőszövetkezetben. Rájuk van bízva a vegyszerezés és a növény- védelem. Igyekeznek legjobb tudásuk szerint ellátni. A brigádból hárman éppen most jöttek meg Szirákról, ahol kéthónapos növényvédő tanfolyamot végeztek. Munkájuk bőven akad. Hatszáz hold búzát vegyszereztek eddig, most a kukorica gyomirtása van soron. Amikor találkoztunk, azon a délelőitön negyven hold volt a hátuk mögött. Három traktorral járnak, két permetlészórójuk van, na meg elengedhetetlen tartozékuk a „vizes tartálykocsi”. —> Mi vagyunk a négy „árva- gyerek” — mondták vidáman. Aztán hamarosan fölnattantak a masinákra, mert délután újabb kukoricatábla várta őket Morgós- pusztán. „Vizes” dolgok, gondok-bajok Amikor a tanácsépületben Urbányi Pál kirendel tségve- zetőtől megkérdezzük: mi a legnagyobb gond, probléma jelenleg Erdőkürtön, kapásból válaszol ja: — A víz. Ugyanis Erdőküirtön még 1968-ban hozzáláttak a törpe vízmű építéséhez. A faluban sok helyen rossz a víz, főleg a laposabb részeken, ami valamikor erősen mocsaras volt. Sok-sok nehézséggel, pénzügyi bajokkal kínlódtak, amíg megyei támogatással a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat hozzáfogott az építkezéshez. Részt vállaltak az itt lakók is, családonként háromezer forinttal. Most már eljutottak odáig, hogy a község nyolcvan • százalékát behálózzák a vízcsövek. Igen ám, de .800— 900 folyóméter még hiányzik. Ez pénzben körülbelül kétszázezer forintot jelent. Itt jön a bökkenő. Amelyik házban van víz, ott mér megnyugodtak, hogy íme rendbe a dolog. Ahol még ninos, azt mondják, a tanács elfeledkezik róluk, minek fizessenek. Ahogy a kirendeltségvezető fogalmaz: „Nem nyúlnak zsebbe az emberek, mert nincsen víz, és nem lehet tovább vezetni, mert nincsen pénz.. Ennyit a vízről, amelynek gondja-baja felvetődik minden összejövetelen, gyűlésen, tanácsülésen. Most azt tervezik, gyűlést hívnak össze a községben, hogy közösen megbeszéljék a teendőket. Mert ha a pénz ösz- szejön — amit úgyis megkell fizetni, hisz’ az emberek kötelezettséget vállaltak — a vízmű hozzáfog a további munkálatokhoz. Akkor teljes .egészében megoldódik a vízgond Erdőkür- tön. Edit, az asztaliteniszező Tóth Edit hfre-neve túljutott már. Erdőkürt határain. Akik szeretik a sportot, jól ismerik az asztaliteniszező lányt. Salgótarjánban, a közgazdaság! technikum első éves tanulója, kollégiumban lakik. Éppen a szünet utolsó napján találkoztunk vele Erdőkürtön, amikbr édesanyja kíséretében a. nagymamához ebédre igyekezett. Szokványosnak tűnik a kérdés, de megkérdezzük Editet, hogyan lesz valakiből jó asztali teniszező? Rögtön kész a válasszal: — Nem is tetszik elhinni, de én már harmadikos általános iskolás kororpban ütöget- ni kezdtem. Volt az iskolában egy pingpongasZtal, néhány ütő. Mi sem kellett nekünk több, elkezdtük egymásnak pöccinthetni a labdákat. Hát valahogy így kezdődött. Azóta annyira megszerettem, hogy abba sem tudom hagyni Pedig egy időben csábított az atlétika is. De én hű -maradtam a pingponghoz. Tóth Edit hetedikes kora óta a Spartacus versenyzője. Hetente egyszer jár edzésre, amit nagyon komolyan vesz. Ennek köszönhető, hogy a megyei középiskolás bajnokságban egyéniben, leány párosban és vegyes párosban első helyet szerzett. — Mi a legnagyobb vágyad ? — Jól tanulni, emellett szeretnék egyszer külföldre is eljutni egy versenyre, és találkozni - J ohansonnaL Azzal, akiről az ütőt is elnevezték. Nekem is ilyen van. — Példaképed! — Ki lenne más, mint Klampár és Kisházy. Akit mindenki szívesen fogad — Ismeri a falut? — Mint a tenyeremet, vagy még annál is jobban. — Hányszor járja végig? — Egyszer teljes egészében, aztán ahogy a táviratok, ex- presszlevelek, sürgős csomagok kívánják. Ez a két nagy táska itt az oldalamon mindent megmagyaráz...-*- Szívesen fogadják? — Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, akinek mindig örülnek. Akár levelet, akár pénzt, akár újságot viszek. Az emberek hírt kapni mindig szeretnek. Már tudom, melyik házban, mire van szükség. A múlt héten is nyolcszáz forintot árultam újságból. Mi postás család vagyunk, a férjem, a fiáim is azok. Minket ugyancsak „megkötözött” a posta. — Foglalkozása? — Négy éve állandó postai kézbesítő. De előtte már tizenhat éve én helyettesítettem a környező falukban, ahol, éppen szükség volt rám. Ilyen a poistés élete. — Mire való ez a síp? — A csengőket helyettesíti. Csak belefújok a házak előtt, így ni... aztán mindjárt tudják, hogy megjött az Annus- ka néni... — Neve? — Czeba Jenőné. Proksza Erzsiké az udvaron sétálgat, amikor odaérünk a házukhoz. — Éjszakás vagyok ezen a héten, azért találtak itthon. Budapesten dolgozom, az Ikarus Gyárban, betanított esztergályosként. Proksza Erzsi emellett alapító tagja az erdőkürti szlovák nemzetiségi kultúrcsoport- nak. — Mi mindnyájan nagyon szeretünk énekelni, szívesen járunk a próbákra. Nem fáradság a heti két összejövetel; hanem nagy-nagy öröm. Erzsikének igaza van. Bizonyára szívvel-lélekkel énekelnek, táncolnak az erdőkürti csoport tagjai Budai József tanár vezetésével. Bizonyíték erre, hogy ahol csak felléptek eddig, mindig sok-sok tapsot és nagy sikert arattak. 1970J 'április 4-én mutatkoztak be először Erdőkürtön. Olyan sikerük volt, hogy alig győzték az ismétlést. Azóta jártak -már .Pásztón, felléptek Nógrádon, a nemzetiségi Röpülj páva kör rendezvényén, meghívták őket Csehszlovákiába. A lánykórus és a- vegyeskórus igazán megérdemli a támogatást, de csak jót mondhatunk a népitánc- csoportról is, mert az is szívesen és szívvel-lélekkel próbál és szerepel. Proksza Erzsi egy hónap múlva ünnepli a huszonkettedik születésnapját. A gratuláció mellett még megkérjük, mondja meg nekünk, hogy a sok-sok szép dal közül,, melyik a legkedvesebb. Erzsiké csak néhány pillanatig gondolkodik, és máris kész a válasszal: — A sok szép dal közül ezt szeretem leginkább: „Táncul, táncuj, vikrucaj, vikrucaj...”. Aki nem tud szlovákul, meg az is következtethet, hogy táncról és vidámságról van szó a dalban. Hát csoda, hogy Erzsiké ezt szereti legjobban ? Csak három kilométer Csak három kilométer, vagy még annyi sem, az a távolság, ami Erdőkürtöt Káliétól elválaszt* ja. Mégis azt mondják a kürtiek, hogy ez a néhány száz méter fölér legalább nyolc kilométerrel, ha végig kell rajta döcögni. Ugyanis akkora kátyúk, gödrök, felfagyások tarkítják az utat, hogy ember legyen a talpán az a gépkocsivezető, avagy motorkerékpáros, aki megússza anélkül, bogy el ne harapja a nyelvét. Mondják is az erdőkürtiek, ez a néma útszakasz. Itt nem szabad beszélni, ha ép bőrrel akar megérkezni valaki. Jogos a kérdés a tréfa mellett: mikor csináljak már meg ezt az útszakaszt? Az oldalt írta: Csata! Erzsébet. Fényképezte: Kot? pány György.
