Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)

1972-04-18 / 90. szám

Mit vártunk és mit kaptunk? Gondolatok a művelődési otthon vezetők III. országos konferenciája utót. Képernyő előtt Történelmi érdekházasságok Lassan egy hónapja, hogy a művelődési otthon vezetők konferenciája véget ért. Az előre kiadott tézisek, tanul­mányok, s az ott elhangzott felszólalások (nem is jutott mindenki szóhoz, és sajnos, so­kan azok közül, akik „szakma­beliek!”) sok-sok gondolatot, problémát, megoldást jelző le­hetőséget vetettek fel. A tézi­sek világosan, reálisan, jól ösz- szefoglalják a művelődési ott­honok problémáit. Örömmel és megnyugvással olvastuk (mert igazolva láttuk, hogy helyesen látjuk szerepünket!) feladata­inkat, tennivalóinkat. Nem történtek tehát „nagy dolgok’!, nagy kinyilatkoztatá­sok a tanácskozáson, de irányt szabtak tennivalóink­nak. Az 1970-es közművelődési konferencia és a mostani ta­nácskozás jószerint minden problémát feltárt, az utakat is megjelölte a legtöbb eset­ben, immár „csak” a tettek kö­vetkeznek. S talán még egy formainak látszó, de véleményem sze­rint fontos tartalmi elem: együtt voltunk „szakmabeli­ek” és mozgalmi emberek, gazdasági vezetők és társadal­mi szervek képviselői, nagy városok és kis települések küldöttei. Ez nemcsak ennyi színt jelentett, hanem azt a tudatosságot is: a közművelő­dés, ezen belül a művelődési otthonok ügye közügy! Helyünk és szerepünk Fontos volt tisztázni minde­nekelőtt helyünket és szere­pünket a társadalmon, a mű­velődés ügyén belül. A műve­lődési otthonok, de az egész közművelődés is a felszabadu­lás után is sok változáson ment át, s kellett is és kell is vál­toznia, alkalmazkodnia a je­len és jövő követelményeihez. Így meg kellett azt is fogal­mazni, hogy a művelődési ott­hon „csak egy” a közművelő­dés egészén belül, és nem ma­ga a közművelődés. Kétségte­len, hogy a legfontosabb in­tézménytípusok egyike, de még a közművelődés integrá­lása sem a szerepe. Nem tud­hat és nem vállalkozhat min­denre! De el kell látnia kor­szerűen azt, ami sajátosan a feladata. Három dolgot emelnék ki: a közösség formálásának, az em­beri készségek kibontakoztatá­sának műhelye, a kulturális értékek közvetítésének egyik • fontos fóruma. S a nagyobb intézményeknek (művelődési központoknak) vállalniuk kell a közművelődés tudományos igényű műhelyének szerepét is. Sokszor elhangzanak olyan panaszok, hogy nem járnak elegen intézményeinkbe, ne­héz a közönség szervezése. Sok népművelői kudarcérzés forrá­sai ezek. Holott nem veszünk figyelembe egy-két valós tényt magunk körül. Nevezetesen azt, hogy napjainkban társa­dalmunkban a kultúra érté­kei sokszínűén elérhetők, mind bőségesebb az eszköztá­ruk. Az életszínvonal biztosí­totta kulturált családi ott­hon, amelyben helyet kapott a televízió, rádió, könyv, a tu­rizmus, azonkívül a művelő­dés, szórakozás, pihenés pusz­ta lehetőségein kívül a válasz­tás viszonylagos bősége is. A művelődési otthon és az általa nyújtottak, egy ezeken a lehetőségeken belül. Vi­szont egy olyan lehetőség, amely közösségeknek nyújt alkalmat: élőbb kapcsolatokat teremt a kultúrával, aktívabb módot az önkifejtésre. A sta­tisztikai adatok azt is igazol­ják ugyanakkor, hogy értéke­lik is az emberek ezt a több­letet, hiszen az elmúlt tíz év­ben növekedett a művelődési otthonokat látogatók száma! Településenként és intézmé­nyenként más-más fokon és ' módon biztosítják a művelő­dési otthonok a kulturális ér­tékekkel való találkozást, a közvetítést. Ennek egyre szí­nesebb, differenciáltabb mód­jai alakulnak ki, a színházi előadásoktól a klubokban zaj­ló vitákig, a kiállításoktól az öntevékeny csoportokban fo­lyó stúdiumokig, az ifjúsági előadásoktól a felnőttokta­tásig. S pár szót a közművelődési műhelyekről! Ma már az élet minden ágában igényeljük és gyakoroljuk a pontos mérése­ket, terveket, számításokat, e munkát megalapozó informá­ciókat. Mert ez ad biztonságot és gazdaságos erőfelhasználást, eredményességet a munkának. Miért ne lenne szüksége erre a közművelődésnek, ennek a finomművű, rendkívül bonyo­lult emberformáló tevékeny­ségnek? Társadalmi érdek és ügy Nem elég az apostolság a feltételek és feladatok szférá­jában sem. Erről is esett szó. Lassan eljutunk talán annak felismeréséig .— és ennek megfelelő gyakorlatáig —, hogy a kultúra nem valami széplelkeknek való plusz az életben, hanem termelőerő. A termelés magasabb színvonala is a teljesebb emberért van! S annak ellenére, hogy a miniszterhelyettes előadásá­ban azt hangsúlyozta: „pénz, az nincs”, a konferencia so­rán is kitűnt — tudtuk is — van! Nem is kevés, milliós nagyságrendekről beszélhe­tünk. Csak nem oda kerülnek mindig ezek a forintok, ahová kellene, s ahogyan kellene! A faddi tsz elnöke tudja, s impozánsan beszélt és csele­kedett is ez ügyben. El kel­Nem ámítás, nem csalás... A rétsági Börzsöny Kisvendéglő vezetői sokat adnak az irányításuk alatt álló egység jó hírére, a kulturált, vendég- centrikus ellátásra, magatartásra. Nagyon megdöbbent te­hát az étterem egyik pincére, amikor egy jó étvágyú, nagyob- bára férfiakból álló társaság a vezetőt kérte magához. Szólt tehát Bellák Vincének, hogy a bal kettesnek valami pana­sza van. — Mi a panaszuk, uraim? — állt Bellák a vendégek elé. — Ugyan! Semmi az égvilágon. — Tehát nem önök hívattak? — De mi. Azt szeretnénk ugyanis megtudni: hogyan csinálja azt, hogy délután fél háromkor még egyetlen étel sem hiányzik az étlapról, pedig rendkívül nagy a válasz­ték? — Igen — hangzott a válasz. — Eddig legalább hatszáz vendéget szolgáltunk ki. De ami az étlapon szerepel, abból még mindig kaphat a vendég. És nagy vonalakban elmondta a forgalom és a jó áru­ellátás összefüggésének titkát. De a vendégek minden rész­letre kíváncsiak voltak. A végén kiderült, hogy valameny- nyien valamelyik Duna-kanyari vendéglőnek a vezetői. Igen, a Börzsöny Kisvendéglő példája azt igazolja, hogy az új mechanizmus lendületet ad azoknak az üzemeknek, ahol a vezetők jól értik a dolgukat, élnek az önálló kezde­ményezés jogaival. Ennek tudható be, hogy a Börzsönyben nemcsak az étel-, hanem az italválaszték is nagyobb mint máshol. De a Börzsöny Kisvendéglő és Bellák Vince esete és szerepe nem egyedülálló. Hasonló erényeket csillogtat Hor- nyánszky György, a balassagyarmati Balasr- Étterem veze­tője is, az ÁFÉSZ-ek nógrádi vendéglátóipari hálózatában. A kultúrához, kulturáltsághoz ez is hozzátartozik. L. Gy. 4 NÖGRAD - 1972. április 18., kedd lene végre érni oda, hogy sza­bályozzuk ezeket a csatorná­kat, tegyük szakszerűbbé és célszerűbbé a kulturális célok­ra rendelkezésre álló összegek felhasználását! Az érdekek fel­ismeréséig talán eljutottunk! A fiatalság, a felnőttek is szí­vesen keresnek otthont a mű­velődési intézményekben, de vajon otthonok-e valóban? (Gyurkó László szólt nagyon meggyőző és mélyen szántó mondatokkal erről!) Az egyre növekvő szabad idő, az élet eltöltésének kul­turált komplex lehetőségeit kell megteremteni művelődé­si otthonainkban! S még valami, amiről szó esett és fontos: a népművelés mozgalmi jellege az, hogy szo­kássá váljon a művelődés, a kulturált Időtöltés. Egy ki­csit kiélezem: ez legyen a „menő dolog”, s ennek érde­kében mozgolódjon mindenki; gazdasági, társadalmi ténye­zők egyaránt! A jövő felé — de már ma Természetesen csak egy-két gondolatot érintettem a kon­ferencia bőséges anyagából. Mert szó esett ott még olyan fontos szubjektív tényezőkről is, mint a népművelők kép­zettsége, száma, helyzete, meg­becsülése stb. Meg olyan ob­jektíve fontos létkérdésről, mint a művelődésügy egysége Annak alapvető voltáról, hogy a mi korunkban a permanens művelődés szükségessége elen­gedhetetlenül felveti a köz­oktatás és közművelődés szer­ves és szervezeti egységét! Már a ma embere sem tud helytállni iskolás tudásával, mi lesz akkor holnap? Nyil­ván már ma el kell kezdeni ennek alapos, okos átrendezé­sét. A X. pártkongresszus fontos helyet, szerepet jelölt meg társadalmunkban a közműve­lődésnek. Most ennek rész- problémáit, feladatait elemez­tük és összegeztük a konfe­rencián. Immár a tettekkel kell bizonyítaniuk népműve­lőknek és nem népművelők­nek egyaránt! Ven esz Ernő a megyei művelődési központ igazgatója Nem előzte meg különösebb hírverés, mégis mind fokozó- dóbb érdeklődéssel várjuk a csehszlovák sorozatot, Vladi­mír Neff regényének tv-film- változatát, az Érdekházasságo­kat. Az elmúlt héten immár a harmadik részt láthattuk ab­ból a nagyméretű történelmi­társadalmi tablóból, mely a cseh nemzeti törekvések bon- takozását, a történelmi szaka­szában haladó nemzeti kapi­talizmus születését, fejlődését, s az immár születésében je­lentkező rothadás jegyeit tár­ja elénk. A kapitalizmus ki­alakulásával a házasságok gazdasági érdekeken alapuló új formái jönnek létre, ezek a „szentszövetségek” az ér­dekházasságok. Ezek révén ke­rül egy szűk társadalmi réteg szinte kizárólagos tulajdonába a század végén fejlődésnek induló Prága is. A hazai és nemzetközi politika, s a hábo­rús események függvényében jól jövedelmező vállalkozások Jutnak tönkre, és erősödnek meg mások, a kapitalizmus kíméletlen törvényszerűségei szerint, családok, szerelmek semmisülnek meg és ebben , a kavargásban jelenik meg az elszegényedő középosztály so­raiból a dolgozó nő alakja, az emancipáció társadalmi szük­sége. A század eleji koreszmék zűrzavarában nacionalizmus­sovinizmus, elnyomók és el­nyomottak nézetei kavarog­nak és ütköznek meg mind élesebb és kíméletlenebb esz­közökkel, s a filmsorozat ed­dig látott részei alapján nem kétséges, merre tendálnak a gyorsuló események. Neff regénye alapján az Ér­dekházasságok rendkívül plasztikus rekonstrukciója a választott történelmi szakasz­nak, osztályképviselőinek, s nem csupán csehországi vi­szonylatban. 1 hanem jóval szé­lesebb. mondhatni általános .érvénnyel. A jelenségek tipikus bemu­tatása ösztönzi a regény tele­vízióváltozatának készítőjét, Otto Zelenkát, nemkülönben a remek színészegyüttest is, mely jobbnál jobb alakítások­kal teszi hitelessé a cselek­ményes. több szálon bonyolí­tott történetet. (barna.) Balázs és Két arcképet mutat be Nóg- rád megyéből Bojár Iván, a Magyar Hírlap képzőművésze­ti kritikusa a lap április 15-i ezámában: a salgótarjáni Ba­lázs János naivfestőt és Ke­lemen Ferenc hollókői fafara­gót. Balázs Jánosról megtud­juk, hogy még mindig tart az invázió a cigányhegyen, a mű­gyűjtők szinte naponta kere­Kelemen sík az ország minden részéből képvásárlós céljából. A cikk­ből tudjuk meg azt is, hogy Budapesten, a Nemzeti Galé­riában lesz a legközelebbi ki­állítása, amelyre már nyom­ják a katalógust. Kelemen Fe­renc, az Európa több orszá­gában és Amerikában is is­mert hollókői fafaragó viszont újabb terveiről, gondjairól, el­képzeléseiről nyilatkozott. Találkozó a közönséggel A salgótarjáni Hazafias Népfront nagyon érdekes ta­lálkozót kezdeményez, amely minden bizonnyal sok érdek­lődőt vonz majd. Április 24- én délután fél ötkor a megyei művelődési központ üvegcsar­nokában találkozóra hívják azokat a festőművészeket, akik a tavaszi tárlaton képet állítottak ki, valamint a mű­vészetet szerető és az Iránt érdeklődő közöséget. A talál­kozón a Hazafias Népfront városi bizottsága képviselőin kívül jelen lesznek a városi tanács vezetői is. A nyomda ördöge a múlt hét végén sem aludt, mint lapunk va­sárnapi melléklete, illetve az abban feltalálható saj­tóhibák élénken igazolnak. A 7. oldalon a Petőfi-vers utoisó két sora felcserélő­dött. Helyesen: „S virág­kötéllel, selyempárnán/ Bocsát le a föld mélyibe.” Ugyanezen az oldalon a Vasárnapi jegyzet utolsó bekezdésének első sora így helyes: „A kispolgárt es kispolgáriságot.. Szovjet geológusok külföldön Az illetékes szervek felké­résére a szovjet geológusok több mint húsz országban folytatnak kutatásokat. A fia­tal, fejlődő ázsiai és afrikai országokban jelentős lelőhe­lyeket fedeztek fel. Algírban higany-, Afganisztánban gáz-, Szíriában és Indiában olaj-, Guineában bauxitlelőhelyeket találtak. A szovjet szakemberek se­gítséget nyújtanak a felfede­zett lelőhelyek kitermeléséhez, dúsítóművek és feldolgozóüze­mek létesítéséhez. A szovjet geológusok szívesen átadják tapasztalataikat és elősegítik az egyes kutatások megszer­vezését. A munkálatok közben elké­szítik a vizsgált terület geoló­giai térképeit, amelyek elő­segítik a korábban ismeretlen lelőhelyek felderítését. Így történt ez a kongói ólom­cink-, a kubai színesfém-, az Iráni vasérclelőhelyek megta­lálása esetében is. Sugár István: Dőry Katalin két év múltán, tavasszal rövidebb időre ha­zalátogat szüleihez, Glrincsre. De. nem valami jó hatással vannak rá szülei, s ottani tár­sasága, mert visszatérve fér­jéhez, hamarosan ismét tá­vozik. János gróf kissé nyug­talan már e miatt, de csak annyi észrevételt tesz, hogy november 20-ra okvetlen le­gyen Párdányban. Girincsről hamarosan levél hozza az örömhírt Buttlernak: Katinka anyának érzi magát! Végre! János szíve-lelke re- pes az örömtől. De sajnos, nem sokáig tart az oly régen re­mélt apai boldogság. Az újabb értesítés már arról szól, hogy az anya „letette” magzatját. Az abortusz híre tőrként ha­sít Buttler szívébe. Most már érzi, tudja, hogy vége min­den reménységének: felesége képtelen neki gyermeket S2!til- ni! De a békességet mégsem ez robbantja fel, hanem ismét Dőry Katalin nyughatatlán vére idézi fejére a vész fekete fellegeit. Nem hajlandó ugyan­is tudomásul venni férje hívó szavát, s még Pestre is fel akar ruccanni, egy jó kis szó­rakozásra. Az idő múlik ... Katinkáról pedig semmi hír Párdány­ban ... „Jöjj, mert én nem tudok mit tennék itt magam ” — ír­ja feleségének. November ele­jén azután keserű epébe már­tott pennával, felkorbácsolt lelkiállapotban szólítja fel hitvesét a döntésre: házasság igaz „Mennél elébb haza igye­kezz. Hogyha egész magadnak akarsz élni, okosabb, hogyha soha se jössz Párdányba . .. Mihelest ezen levelemet meg­kapod, mindjárt útra vedd magad, hogyha ez nem tetszik néked, tehetsz amit akarsz, de az én szívemrül és házamrul örökké lemondjál... De elég a szorul.. A fenyegető hangú levélre megszeppenő menyecske vé­gül is jobbnak látja, hogy a megbeszélt határidőre hazatér­jen. Buttlert mélységesen elke­seríti felesége esztelen szeszé­lyessége, s hogy gyermektelen- ségre kárhoztatja családját. Ügy érzi a történtek után, hogy részére betelt a pohár! Elönti a dühödt elkeseredettség. Egy papírszeletkére szörnyűséges sorokat flrkant Katalin ré­szére. „Szüleid írásaibul Is látom, hogy ők sem ellenzik, hogy­ha tőlem elmégy, ha én néked 1800 forintot adok évenkint. Én teljesítem tehát kívánsá­godat és kívánom, hogy minél előbb hagyd el házamat! Nem tudlak már téged szeretni, mert gyermeket sem remélhe­tek tőled. Miért kell néked a jelenléteddel az én életemet megkeseríteni, mivel veled én már sohasem lehetek boldog. Napjaidat jobban tudod ba­rátaid és barátnőid körében tölteni, mint itt. Elutazásod napját meghatározom, és kí­vánom, hogy mielőbb megtör­ténjék.” Katalin körül meginog a világ. Ajtót mutat neki a fér­je! De ő nem mehet sehová! Nincs sehol sem megélhetése! Maradni akar! Terhes vitat­kozással, rút alkudozással te­lik el néhány nap, míg a plé­bános jelenlétében „szerző­dés”-! kötnek egymással. „Minekutána már egyszer az egri szentszék által egy­mástól elválasztva lettünk vol­na, gondolván, hogy talán, ha még egyszer összejövünk egy­mással, nyugodalmas életet viselünk. Próbát tettünk: mindazonáltal közöttünk az óhajtott békességet fel nem találván”, évi 1800 forint tar­tásdíjban állapodnak meg, me­lyet Katalin elfogad és ígéri, hogy perrel sem fogja soha megtámadni, „elégedvén fér­jemnek barátságosan vélem tett kötésével”. De az asszony már másnap kijelenti, hogy nem fogadja el a megállapodást! Szemrehá­nyást tesz férje erkölcstelen élete miatt, mellyel Buttler már több nőt tragédiába, sőt halálba is taszított. De ő meg­bocsát férjének, hátha sike­rül kiengesztelnie és vissza­maradnia. Buttler János azon­ban hallani sem akar már Jobaházi Dőry Katalin gróf­nőről. S egy decemberi napon el­hagyja férje párdányi kasté­lyát — most már véglegesen és visszavonhatatlanul... Az „első éjszaka jogs'* lovagjának kalandjai A férjét elhagyott Buttler- né első útja a Csanádi püs­pöki palotába vezet, Te­mesvárra. Hathatós támoga­tást kér. S ott a püspöki rezidenciában sütik ki a hun­cut ötletet. Az asszony Pár­dányba megy, s a plébá­nosnál száll meg, ugyanak­kor pedig a püspök levél­ben szólítja fel a grófot, hogy a nagyobb botrány* el­kerülése céljából, béküljön ki hitvesével. De a Katalintól már telje­sen elhidegült Buttler hal­lani sem akar a házasélet visszaállításáról! Sőt, nem is óhajt találkozni sem vele. Azt mondogatja később „Minek jártam volna ápri­list?” De agya lázasan dolgozik, s hallatlan flfikával csap­dát állít feleségének. Aljas szándékkal kifundált olyan nyilatkozatot akar kicsikar­ni Dőry Katalintól, melyben az elösmeri magáról, hogy ő az egyedüli és kizárólagos oka válásuknak, s férje min­denben teljességgel ártatlan! Imigyen szól ez írás: „Én Gróf Dőry Katalin, Gróf Buttler hitvestársa, minek­utána férjemet minden he­lyes ok nélkül a világ előtt propituáltam volna, ő tű­ié semmi ok nélkül elmen­tem, sőt két rendbéli kéré­seire sem maradtam meg. Üsmervén, hogy ellene és becsülete ellen vétettem, úgy nem különben szívét is meg­sértettem és méltán megér- demlettem örökös megveté­sét... Megösmervén, hogy férjem soha egy rossz szó­val sem illetett, és úgy mint születésem magával hozta volna, tartott.. (Folytatjuk) ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom