Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)

1972-04-16 / 89. szám

Deregán Gábor:

Egy üveg zöldszilváni

Egyik délután apám megcsókolta anyám arcát. Április volt, emlékszem, eső utáni fülledt délután. Mentem volna ki játszani, de anyám nem engedett, sár van, mondta.

•— Meplepődtök, olyan hírem van!

Meleg volt a konyhában és sasirszag. •

— Mondd! — szólt anyám. Megpendítette a levegőben a palacsintát.

— Találjátok ki! — Rámka- eeintott apám, nevetett az arca.

Ismerem örömét. Ritkán csókolja meg anyám arcát. Húsvéthétfőn a locsolkodás- kor, és a születésnapokon. Es most, ezen az áprilisi délutánon.

— Nem verem tovább a térdem!

Anyám szeme megrebbent. Csend lett, csak a zsír serce- gett.

— Tán Pordán is beadja az ipart? — kérdezte anyám sokára. Furcsa, vékony volt a hangja.

— Pordán? — Apám elmosolyodott. Maga alá húzta a hokedlit. — Pordan nem.

Toronnyá nőtt a kisült palacsinta.

— Menj innen — szólt rám anyám, majd aztán nem kell a leves.

Elloptam egyet és apám mögé szaladtam. Megvédett.

— Hadd egye — mondta és én megfújtam a palacsintát és ettem.

... — Szóval Pordán nem — mondta anyám.

\l — Képzeld, hívnak a tanácshoz! Érted-e, mit mondok, asszony! A tanácsházára hívnak, hivatalba! A pénzügyi osztályra!

Felugrott és újra megcsókolta anyám arcát.

— Ugyan már — mondta anyám —, csupa izzadtság vagyak. ..

Aztán kettős terítéket tett apám elé, ahogy vasárnap szokta.

Azon a jelentő® napon

} anyám kikészítette a fekete ünneplő ruhát és hófehér, keményített inget húzott apám csontos testére.

— Holnaptól ezt a ruhát hordom — mondta apám. — A barna kopott, nem járhatok benne hivatalba.

— De nem birok mindennap fehér inget adni — mondta anyám, s egymásba fonta az ujjait.

A délután már szürkült, amikor hazaért apám. Bugyrot kötött az enyves kötényéből, a bugyorban a szerszámai zörögtek. Dudorászott, s a csomagját behajította a kamrába. Aztán ezüst cigaretta- tárcát vett elő a zsebéből.

— Pordán adta — mondta és felpaltintotta a tetejét.

— Finom cigarettáik vannak benne — mondtam.

— Igen. Azokat a munkatársaimtól kaptam. A volt munka társaimtól.

Anyám kezébe vette a cigarettatárcát, forgatta.

— Szép — mondta és visz- szatette az asztalra.

— Nagyon szép.

— Nini! Ez meg micsoda! — böktem apám karjához. Hosszú nyakú palackot hámozott ki a selyempapírból.

— Az ám — nevette el magát, — majd elfelejtem. Zöldszilváni. Azt mondják, finom bor.

— Zöldszilváni. Az jó bor, valóban — mondtam.

— Bort hoztál? — csodálkozott el anyám. Nyílt a szája, hogy még mond valamit, aztán mégsem szólt.

— Bort. Persze, hogy bort.

Apám leült a szokott helyére és meglazította a nyakán az inget.

— No, anyukám, két poharat! Keríts két poharat, te meg, öcskös, dugóhúzót!

Anyám két decispoharat emelt le a konyhaszekrényből, 6 fényesre törölte a konyharuhával őket.

— Nekem csak egy kortyot tölts — mondta és figyelte apám kezét. — Elég!

Magának sem sokkal többet töltött apám Koccintottak.

— Ilyen nap egyszer van az ember életében — mondta és magasra tartotta a poharát.

— Hát — mondta anyám—, sok szerencsét. Nagyon sok szerencsét.

Anyám vacsora után a kecsketűzhely szélére rakta az ételes tányérokat, s még maradt az asztalnál. Apám nem vetette le magáról az ünneplő ruhát.

— Töltök egy kicsit — emelte meg a palackot.

— Nem! Ne... mór ittam. Elég volt az nekem...

— No! Egy kicsit, éppen csak egy kortyot, no!

— Magadnak tölts — mondta anyám, s azért engedte, hogy az övébe is töltsön apám egy keveset.

Öltek, egymással szemben.

— Adóügyi megbízott — szólalt meg apám. — Ez lesz holnaptól a címem.

Anyám az ölében pihentette a kezét, közben a tűzhelyre lesett, gőzölög-e már a mosogatóvíz.

— Adóügyi megbízott —Ismételte apám, s kartyintott a borából. — Ma benn voltam a tanácsházán.. Beszéltem a

főnökömmel. Kedves ember. Osztályvezető kartárs, így

szólítjuk.

Hallgattak. Apám a palack oldalát pöccintgette a körmével. Gondolatban a tanácsházán járt.

Felnézett:

— Töltök.

Anyám befedte kezével a pohár száját.

— Ezt az üveg bort pedig ma meg kell igyuk — mondta apám.

— Magadnak tölts!

Csöppnyit töltött a magáéba

apám, & megemelte a poharát

— Egészségünkre.

— Egészségünkre.

A fazékba zúgni kezdett a mosogatóvíz. Anyám állt volna fel, de apám megszólalt:

— Az osztályvezető megmutatta az irodámat. Külön íróasztalom van. Délelőttönként rásüt a nap.

— A nap — mondta anyám —, az jó, ha rásüt.

— Könnyű munkám lesz. Az adókönyvbe bevezetem a befizetéseket és felszólításokat küldök ki.

— Felszólításokat?

— Akik nem fizetnek, azoknak.

— S te írod alá?

Apám gondolkodott.

— Nem. Nem hiszem. Az osztályvezető...

Anyám bólintott.

— Na — mondta —, elmosogatok.

— Igyál még egy kortyot — kérte apám, s kezébe kapta a palackot.

Anyám összezárta a szája szélét, felállt.

— Az nem lehet, hogy ne igyunk meg egy üveg bont — mondta apám. A fényhez emelte a palackot. Alig hiányzott belőle valami. Körülnézett a konyhában, kinek töltsön. A sámlin ültem.

— öcskös! Hozz egy poharat!

Felugrottam. Bort, én? Egy hordóval meg tudnék inni!

A legnagyobb poharat emeltem le a konyhaszekrényből. Aztán — visszatettem. Egyde- eist tartottam a palack szájához.

— Keveset apu — mondtam, s tényleg nem engedtem, hogy sokat töltsön.

Megcsókoltam aztán ittunk.

— Hét deci — mondta apám később, s ingatta a fejét. — Hót deci, s nem bírjuk meginni!

Visszaültem a sámlira. Anyám a tányérokat töröl- gette.

Felderült apám arca.

— Átmegyek Szkladácsék- hoz — mondta — ne maradjon meg ez a bor.

— Menj.

Ügy vitte a palackot, . mint egy zászlót.

Vékony a fal, a hangosabb 6zó áthallatszik. Szkladács és felesége örültek.

— Nagy szerencse ez szomszéd úr — mondta az ember. — A szerencsét pedig fülön kell csípni!

Marit elküldték a boltba, hozzon még bort. Felcsavarták a rádiót, csárdásokat hallgattak. Aztán énekeltek, magyarnótákat.

Én verset tanultam másnapra, anyám stoppolta a pulóverem könyökét.

Már ágyban voltunk, amikor Szikladács táncra kérte a feleségét Kopogott a padló.

Apám éjfélkor jött haza. Felriadtam, azt hittem, már reggel van. Magában dudorá- szott, élénél összefogta a nadrágot és a szék karjára tette. Rámmosolygott.

Szeptember végén Muharit az iskolaudvaron megvertem. Pontosan emlékszem: lehajoltam egy kőért és a fejére csaptam. Csúfolt, hogy az apám végrehajtó, s hogy kijár azokhoz a parasztokhoz, akik nem teljesítik a beszolgáltatást, s lesöpri a padlásukat. „Hazudsz, hazudsz, hazudsz Muhari!” Tovább csúfolt. Utolértem, Ijedtség volt a szemében — láttam —, amikor a fejére csaptam a követ.

Otthon az apám sokáig forgatta a kezében az ellenőrző könyvet. Kérdezett. Az arcába néztem, fáradtnak láttam és fehérnek. Megpofozott, nagyon. Nem sírtam. Egy pillanatra megfordult az eszemben, puha a tenyerén a bőr.

— Kisfiam — mondta csendesen —, kérj bocsánatot a barátodtól.

Nem értettem, sokáig nem értettem, miért. '

A második üveg konyakot isszák, van egy láda sör, a demizson borból még alig hiányzik. Bírják torokkal. Amolyan férfimulatság. Az ünnepelt Vili bácsi, a TMK művezetője. Gyakran isznak az öreg egészségére, hosszú boldog életére és az elkövetkezendő Vilmos-napok sikerére. Energikus mozdulattal koc- cintgatnak. Bátran tehetik, a vastag falú kávéscsészék kibírják a férfitenyerek szorítását.

Az emelkedett hangulat

már csak a férfias dolgokat tűri el. Ki kivel, mikor és hol? Mindenkinek van elmondandó élménye, a hazu- dósabbja ezen az élménybeszámolón csámcsog el élete legjobb nőjéről. Lajoskát, a szerény kis esztergályost szóhoz sem hagyják jutni, pedig ő is bizonygatja, hogy a felesége előtt és után, és hogy nem igaz a pletyka, tud ő bánni az asszonnyal, ki az úr a házban, ha nem ő! Kaján nevetés harsan, ismeri mindenki Lajoska feleségét.

Lajoska tíz órakor bukik be az előszobába, a fogasra ügyetlenül rakja fel a kabátját, leszakítja az akasztóját. Bambán bámuL Ki támolyog a konyhába. Példás rend, az asztal üres, étel sehol.

Italhoz nem szokott gyomra háborog a töméntelen szesz miatt. Szódabikarbónát keres, hátha lenne hatása. összeturkálja a fiókokat, nem találja. Óvatosan pislog a szoba felé. Felesége biztosan ébren van, pontosan kell tudnia, mikor jön ő haza, a holnapi veszekedésnél szüksége lesz erre a fontos adatra.

Bebotorkál a szobába.

— Marikám! Hol van a szódabikarbóna ?

— A helyén!

— Igen szívem, de hol a helye?

Lajoska elgyötört arccal könyörög késhegynyi csodaszerért, de Marikámban nincs irgalom.

— Ha nem ittad volna el az

eszedet, most tudnád! Fejét a párnába fúrja, ma már nem fog megszólalni.

Lajoska tehetetlen. Marikám még csak meg sem ágyazott neki.

Férfimulatság

Az aszony a kővetkező napokon szó nélkül jár-kel a lakásban, a vihar kitörésére figyelmeztető jelek elmaradnak. Mari fegyelmezett, kezdetleges háztartásuk nem teszi lehetővé, hogy földhöz vagdossa az edényeket.

Mire hazaér a bevásárlásból, Lajoska felmosta a konyhát, rendberakta a fürdőszobát. Nem vesz tudomást a változásról. Egyetlen elismerő

szó is az ügy ártalmára lehet. Lajoska könyörgő pillantását nem szabad észrevenni, rögtön ellágyulna a bolond szive. Vacsora után olvas. Közben Lajoskát figyeli, amint ténfereg a szobában, szólni nem mer, várja a biztatást, végül előveszi a Népszabadságot, feltűnően lebegteti az újságlapokat.

Kínosak a következő napok is. A reggeli kávét tálcán viszi az ágyba a feleségének, ügyetlenül egyensúlyoz a csészékkel, ha kilötyögteti, Mari felrobban. Neje kurta kö- szönömmel méltatja a figyelmességét

Délután kimossa a heti szennyest szabad szombaton kivasal, aztán kitakarít, hátha megbocsájtana Mari. Nagy hajtás kell, hogy a tojásos nokedlit is megfőzze, mire Marikája hazajön, de sikerül. Éppen a salátát ecetezl, amikor felesége berobban a konyhába.

— Legközelebb a salátát készítsd el előbb, annak tovább kell ecetben állni, mint a nokedlinek a tűzhely szélén! — cuppanós csókot nyom Lajoska arcára, és nevetős szeme elárulja, hogy, este mennybemenetel lesz.-----------------------------------------------------------------------------I TOLDALAGI PÁL:

ALAKÍTÁSAINK

Most húzzuk fel a függönyt, mi eltakarta eddig az élet színpadát.

Ki felkel, ki lefekszik, ki gyilkol, ki veszekszik, nevet, szeretkezik, csal — Alakításaikkal hol meggyőzőek, hol nem az emberek.

Kertünk alatt

Kartünk alatt gödröt ásnak.

Szebb szeretőm van, mint másnak. Bárcsak ilyen szép ne volna.

Kevesebb irigyem volna!

Liliomszál a két karja,

Nádmézből van az ajaka;

Képe rózsa, szája cukor,

Szemöldöke selyemfodor.

Gagybátor (Abaúj-Torna)

. Este van már, nincsen meleg

Este van már, nyolc óra.

Eg a világ a boltba.

Ott mérik a pántlikát,

Piros színű pántlikát.

Kovács Pista méreti,

Az asztalra leteszi.

Takács Kati felveszi,

A hajába biggyeszti.

— Biggyeszd, Kati, nem 'bánom,

Ügyis te lész a párom!

Zalavég (Zala)

Kéket nyílik

Kéket nyílik az ibolya.

Nem leszek szerelmes sohaJ Láncot kötök a szívemre,

Megfogadom: birok vele!

Ipolybalog (Hont)

NÓGRÁD — 1972. április 16., vasárnap 0

w