Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-11 / 60. szám

Olvasói vélemény Izgalmas pályázat volt Egy pályázó vagyok a sok közül. Engedjék meg, hogy gratuláljak önöknek, akik vették azt a fáradságot, hogy ilyen nagylélegzetű sportrejtvénypályázatot meghirdessenek, Több fejtőtársam nevében mondhatom, hogy izgalmas, változatos volt, bővítette sportbeli ismereteinket. A megfejtések számából is következtetek arra, hogy a NÓGRÁD olvasói fordulónként is nagy érdeklődéssel figyel­ték a 16 hetes pályázatot. Ha olvasónként két-két kérdést is válaszoltak meg helyesen, már ez is szép eredmény. Szíve­sen vennénk máskor is hasonló jellegű sportrejtvénypályáza- tokat! Petre József • Nagybátony Alakul a csapat Többé-kevésbé kialakult a jelenleg 16-os kerete van. Va- kezdő csapat az NB Il-es Sál- sárnap délelőtt 10 órától az gótarjáni Kohász labdarúgó- Egercsehi Bányászt fogadják, szakosztályában. Szojka Fe- Március 15-én — remélhető- renc edző pénteken elmondot- leg az SKSE-stadionban — la. hogy csak Bartha Ottó a megyei II. osztályú St. Vo- ba j lódi'k kisebb sérüléssel, ián ellen tartják a bajnoki Már csupán egy kérdőjel főpróbát. Négy nap múlva akad, erre az utolsó két elő- már a Rakamazi Spartacus! készületi mérkőzésen kíván fogadják. A kiesést minden­választ kapni. A csapatnak képpen szeretnék elkerülni. Sport 2000-ben Korunkban az emberek ke- sek is a sporteszközök terttle- veset mozognak — sportolnak, tén, és ezzel a teljesítmények aránylag fiatal korban neu- emelkednek. így elképzelhető, raszténiások, túlhízottak lesz- hogy öt éven belül 100 m-es inak — szív és egyéb funk- gerelyhajításnak, és 10 m-es cionális zavarok lépnek fel a rúdugrásnak tapsolhatunk, szervezetben. Ezeket a beteg- Néhányan veszélyt látnak éh­ségeket csak sok mozgással, ben, de ninc6 igazuk, mert az es sporttal lehet megelőzni — eredmények sokkal inkább az a sport 2000-ben olyan lénye- edzési módszerek modern ki- ges lesz, mint például az al- dolgozása folytán. fognak ja­vas. vulni, és így nem mehetnek A XIX. század közepén a az egyén rovására. Földön felhasznált energia 97 Az edzések tökéletesítése százaléka az emberi é$ állati terén a tudósok és az orvo- ázomerőből származott. Jelen- eiőtt még sok feladat áll. leg ez a szám 1 százalék, és Például a képesség folytán 2000-ben elhanyagolható mér- szabályozni szellemi állapotu- tékre süllyed. Az orvosok kat> és testük hőmérsékletét, már elég gyakran használják metve, hogy fel tudjanak a hypodynamia (visszafejlő- szabadítani olyan energiákat, dés erőben és teljesítmeny- melyek a nagymérvű megeről- ben) kifejezést, és ezt a „szá- tetősekhez szükségesek. Még zad betegségének” nevezik, arról sincs képük a tudósok- Behatóan foglalkoznak a sport n,ak, hogy ezek megvalósítása teljes területével, valamint milyen örökléstani problé- segédtudományaival is, pél- mákkal járna együtt, dául orvostudomány, bioké- , • mia, mechanika stb. Több Számítógepektől evekkel kísérlet során arra a megálla- ezelőtt megkérdezték, hogy pításra jutottak, hogy a sport milyen eredményeket hoz a élétfontosságú az emberiség ^\kkoy a -vulyerne­j evőjét illetően. ^"J00 ^*ot- magasugrás­»■»*«* <*» '■>“■*?- Ä KÄÄ: ’néhány évtizeddel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt. A tudomány fejlődése nagyban hozzájárul a núnd jobb ered- tert adott meg, mények eléréséhez. Például tartánon könnyebb futni mint salakon, a gerelyeket is már a modem aerodinamika ismere­ván már valósággá vált. 2000- re a gép ebben a sportágban 660 kg-ot, illetve 266 céntimé­Lehet, hogy ez meg is va­lósul — és 2000-ben már ezek­nek az eredményeknek tap­tében alakítják ki. Bizonyára solhatunk, ami ma még egy lesznek további tökéletesítő- kicsit hihetetlennek tűnik? Tekemenetrend Elkészítették a Nógrád me­gyei Teke Szövetségben az idei megyei nagygolyós férfi csapatbajnokság tavaszi idé­nyének sorsolását. Résztvevő csapatok: Mátraszőllős, St. Síküveggyár, St. Ingatlan, Mátranováki Bányász. Kis- terenyei Bányász, St. Dózsa, SÜMSE II. A Mátranováki Bányász ha­zai mérkőzéseit Nádújfaluban rendezi meg. Az St. Ingatlan pedig az St. Dózsa otthoná­ban bonyolítja le hazai talál­kozóit. A tavaszi idény első fordulójának mérkőzéseit március 13—19-ig, az utolsó fordulóét május 8—14-ig ren­dezik meg. ízelítőül az I. forduló sorsolása: Mátraszőllős — St. Síküveg, St. Ingatlan Matranovák, Kisterenye — St. Dózsa, míg a SÜMSE II. szabadnapos lesz. Felajánlunk megvételre üzemképes állapotban 5 db Csepel D 420\B tehergépkocsit. Kívánságra műszakilag soron kívül le­vizsgáztatjuk. 1 db Zephir légkompresz- szort. Ügyintéző: Ocsenás János. Béke Mg. Tsz. Nógrád. Te­lefon : 8. Újonc játékvezetők Labdarúgó-játékvezetői tan- fólyam zajlik Pásztón. Már csak két előadás megtartása van hátra. A jelöltek március 19-én vizsgáznak. A szervezők hat-hét új játékvezetőre szá­mítanak. Jelenleg negyvenöt vizsgázott játékvezető van a pásztói járásban, de csak a fe­le működik. Egyrészt keveslik a játékvezetői díjakat, más­részt bekerítetlen falusi pá­lyákon nehezebb és veszélye­sebb tárgyilagosan bíráskod­ni. Sportszerető igazgató Sporszerető igazgatóként is­merik Erdőkürtön Boda Ká­rolyt. Már eddig is sokat tett a sportolási feltételek javítá­sáért az általános iskolában. A pásztói járás egyik leg­jobban ellátott oktatási intéz­ménye sportszerekkel és léte­sítményekkel. Boda Károly aktívan bekapcsolódik a sportéletbe. Fiatal asz tali teni sz^zői évek óta a megye leg­jobbjai közé tartoznak, és' or­szágos versenyekre is elju tottak már. Fiatal testnevelő Milyen lesz a folytatás? Ma déluiáo : SBTC — Vasas mérkőzés A rendezők jó idő" esetén leménye szerint a mérkőzés óta „rejtekhelyen”, a tóstran* — a televízió közvetítése el­lenére — teltházra számíta­nak ma délután az SBTC— Bp. Vasas NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Annál kétesélyes: SBTC-győzelem, di kempingben tartózkodik. legfeljebb döntetlen várható. Szerdán az NB Il-es Salgó­tarjáni Kohásszal látszottak a fekete-fehérek. Kellemetlen Ma még egy NB I-es mér­kőzést játszanak: Bp. Hon­véd—Rába ETO. Kispest, 17.30 ó. v.: Marton. Vasárnapi találkozók: Fe­rencváros—MTK, Népstadion, 15 ó., v: Somlai, Egyetértés— is inkább, mivel a sikeres esemény történt. Varga Sán- kimlói bemutatkozás után ez dor a csapat megbízható tag­lesz a fekete-fehérek idei ha- ja rosszul esett, és kifordult , 0 , . zai premierje. Tatabányán az a bokája. Sérüléséről pénte- Komló, Soroksár, 15 o„ v.: MNK-mérkőzésen még fárad- ken mondotta dr. Fábián Zol- Palotai. Újpesti Dózsa—Dios­tán, a csapat orvosa. — Varga bokája bevérzett tan mozogtak, nem érezték a labdát a játékosok. Komlón már nemcsak egyénileg, ha­nem csapatjátékban is fel­tétlen javulást lehetett ta­pasztalni. Bravúros győzel­met arattak 2:0 arányban — miközben a Komló mezőnyfö­lényt harcolt ki. Az SBTC nem állt hadilábon a szeren­győr, Megyeri út, 17 ó., v.: Vincze dr., Sz. Haladás—Egri Dózsa Szombathely, 15 ó., v.: és bedagadt. Törés jenesé- Csernelal Tatabánya-Vi­re nincs Kezeié, alatt áll, deoton Ta'tabánya. 15 5., v.; nem tud játszani Optimális Tapolczai Pécsi Dózsa—Cse- esetben jövő hét közepén p’,w 1S a Halász kezdheti el az edzéseket. Így az összeállításban válto­zás várható. Előtérbe került pel SC, Pécs, 15 ó., v.: Halász M. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA csévél sem — bár régi igaz- Horváth vagy Sáfrány beállás ság, hogy Fortuna is inkább játéka. Ha Sáfrány lép pá- a jobbat segíti! akkor Horvath marad A győzelem után nagy volt jobbszélen. Ha Horváth hátra az öröm a csapat berkeiben kerül ez a valószínűbb és óvatosan bizakodó a han- akk°r. helyén Szoo vagy Bar- gulat a piros-kékek elleni taa játszik, mérkőzés előtt. Kajái Tibor Valószínű összeállítás: Ma- 2:1 arányú győzelmet, Varga gyár—Gecse, Kmetty, Hor- Sándor 1:0 arányú sikert jó- váth (Sáfrány) Vertig — Sza- solt. Kíváncsian várjűk, prog- lai, Répás, Básti — Szóé, (Hor- nózisuk beválik-e. Ferencz váth), Kajdi, Jeck. Gyula szakosztályi elnök vé- A csapat csütörtök délután l. O. Dózsa 10 11 4 1 47-15 26 2. FTC 16 9 4 3 38-16 22 3. SBTC 16 8 6 2 28-16 22 4. Vasas 16 8 4 4 27-115 20 5. Honvéd 16 7 5 4 22-15 19 6. Tatab. 16, 6 3 5 25-23 17 7. ‘Csepel 16 6 5 5 1&-20 17 8. Komló 16 5 7 4 17-27 17 9. Rába ETO 16 3 8 5 17-28 14 10. HaLadás , 16 4 5 7 20-23 13 11. Egyetérés 16 3 7 6 15-19 13 Pécs 16 3 7 6 7-11 13 13. Videoton 16 5 3 8 1&-23 13 14. DVTK . 16 4 3 9 19-29 11 13. Eger 16 3 4 9 19-36 10 16. MTK 16 1 5 10 9-28 7 Mai sportműsor A fiatal testnevelő-generá­ció egyik szorgalmas tagja Havril János, aki Pásztón a Il-es számú Általános Iskolá­ban végzi oktató-nevelő mun­káját. Csak néhány éve ke­rült ki a főiskoláról. Hamaro­san megtalálta helyét, nem­csak az iskola, de a nagyköz­ség sportéletében is. Eredmé­nyes szervezője és edzője a Pásztói KSE férfi és női ké- ziLabdacsapatának. Az alaku­ló atlétikai szakosztályt is ő irányítja. A nap sporteseményei közül alábbi találkozók megrendezé- kiemelkedik a televízió által sére kerül sor: Rétsági Gimn. is közvetítésre kerülő SBTC— —Tereske, Érsekvadkert—Ba- Bp. Vasas NB I-es bajnoki lassi SE, Keszeg—Bgy. SE, labdarúgó-mérkőzés. A nagy Diósjenő—Vörös Csillag SE. érdeklődéssel várt találkozót Elkezdődik a bajnoki pontva- 15 órától játsszák le az SKSE- dászat a kosárlabda NB II. stadionban. A játékvezető Keleti csoportjában. Ma dél- Emsberger Gyula, segítőtársai után 16 órától a Salgótarjáni Hévízi és Szávó lesznek. Élőt- Kohász férfiegyüttese Lenin - te a tartalékok mérkőznek 13 városban az LMTK csapatá- órétól. A játékvezető tisztét val mérkőzik. Bodnár tölti be. A megyei középiskolás asz­A kézilabda Olimpiai Kupa tali tenisz-bajnokságot is ma IV. fordulójának férfimérkő- rendezik meg. Zagyvapálfal- zéseit ma délután bonyolítják van a Déryné kultúrotthon- le Hátságon. A " gimnázium ban 10 órától mérik össze tű- tornatermében 14.30 árától az dósukat a diákok. Öt mérkőzés után Eddig öt előkészületi mér- nap szerényen. Már kialakult kőzést játszott a Nagybátonyi a bajnoki kezdő csapat is — Bányász NB Il-es labdarúgó- mondotta az egyokri kitűnő együttese. A közelmúltban labdarúgó. Ezek szerint már- Egerben 5:1 arányban nyertek cius 19-én minden valószínű- az NB 111-as Egri Berva el- ség szerint az alábbi összeál- len. Hét közben a fővárosba lításban kezdi a tavaszi pont­látogattak. Az NB Il-es BKV vadászatot az ősszel II. helyen Előre vendégei voltak a végzett Nagybátonyi Bányász: Knopp Imire utcában. Kitűnő Palhuber — Kecskés, Kegye, mérkőzésen 3:3 (2:2) arányú Ludányi — Kupcsulik, Ra- döntetlent értek éL A vendé- konczás — Kovács F., Veres, gek góljai közül Pozsár II. Sarkadi, Pozsár II., Macska, kettőt, Veres 11-esből egyet Továbbra is szeretnének az szerzett. első három között maradni. Laczkó Sándor edző elége' Két nováki győzelem Eredmények igazolják, hogy kitűnő formában van a Mát­ranováki Bányász NB III-as labdarúgócsapata. A közel­múltban két újabb mérkőzé­sen győztek. Matranovák—Kisterenye 2:1 (1:1) Mátranováki 500 néző, v.i Tórák. Góllövő: Csikós F. (2), ill.: Tarlósa. Márton L. és Márton F. (mindkettő Kiste­renye) a kiállítás sorsára ju­tott, mert egyikük szidta a játékvezetőt, másikük' durvás- kodott. Áz első félidőben ki-' tűnő játékot láthatott a népes közönség, szünet után vissza­esett az NB Il-es vendégcsa­pat. Mátranovák—Bélapátfalva 4:0 (1:0) Mátranovák, 500 néző, v.j Tórák. Mátranováki, Bányász: Szoó — Simon, Berze, Laka­tos — Kun (Csikós V.), Mé­száros — Varga, Csikós F., Kecskés, Répás (Juhász), Sza­bó. Az I. félidőben sok hibával tarkított játék alakult ki. Szünet után kapujához sze­gezte ellenfelét a Mátrano­vák. Góllövő: Csikós F. (3), Kecskés. Vasárnap: Mátranovák—Ka- rancsberény, Mátranovák, 10.30 óra. dett az eddigi tapasztalatok­kal. Kezd formába lendülni a csapat — jegyezte meg teg­JÉvnyitó a játékvezetőknél Tavaly szerveződött játék- családtagok közül 45-en vet- vezetői csoport a salgótarjáni tek részt a tanácskozáson és járásban. A napokban meg- vacsorán. Palkovics Gyula tartották az első évzáró, il- köszöntötte a játékvezetőket, letve évnyitó tanácskozásukat , , , . . , Salgótarjánban, a Kohász 08 elmult evi teljesítményük Művelődési Központban. A alapján megjutalmazta ä leg- labdarúgó-játéicvezetők és jobbakat. MÁR CSAK MÁRCIUS 31-IG VÁSÁROLHATÓ 10 % KÉSZPÉNZ LEFIZETÉSE ELLENÉBEN MOTORKERÉKPÁR. Salgótarjánban.Balassagyarmaton. Nagybátonyban. Kisterenyén és Mátranovákon várják önt szaküzleteink. A MOTOR VÁSÁR ideién a 250 cm3 Pannónia motorkerékpárhoz 300.—Ft értékű vásárlási utalványt adunk. 50 cm3 Simson Star 5 450 — 175 cm' Jáwa Sport- 10 800.— 50 4 Simson Schwalbe 5 550 250 Pannónia T. 5. 13 300.-t 125 MZ. 10 500.— 250 Pannónia P. 10. 14 300.— 150 Mi MZ. 11 300.— 250 •i MZ. 16 500.— A PÉCSKÖ ÜZLETHÁZ ZSIBONGÓJÁBAN ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT MOTORKIÁLLÍTÁS. , Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. SALGÓTARJÁN te­rületén nyugdíjas há- zasoár venne szoba- konyhás lakást kész- oénzért. Levélcím: Pindroch * György. ' . Salgótarján. Keme­HAROMSZOBÁS la- WARTBURG 1000-es rovo krt. 32. kás közművesítve. 250 szsk. 7500 km-t futott ------------­n égyszögöl telekkel eladó. Horváth. Mát- TRABANT L 601-es eladó. Pásztó. Nagy- raballa. eladó. Cím: Gémesi. mező út 67/a. Hi- ----------------------------- Salgótarján. Rózsa F. mes. IZS oldalkocsival és u. ír 1 Pannónia sürgősen eladó. Megtekinthető KETTÖSZOBAS csa- eladó. Megtekinthető ELADÓ Balassa­ládi ház eladó. Pász- bármikor. Csikós 1st- gyarmaton. Klapka tó. Dankó út 2. Ban- ván. Zagyvaoálfalva, utca 39. szám alatti, só. Csokonai út 89. azonnal beköltözhető . __ _ , __ családi ház. 450 négy­V ONTATÖVEZETO- TRABANT 601-es Lim. szögöl termő gyü- KET felvesz a Talal- eladó. Salgótarján, mölcsfás kerttel; Er­lavltó Vállalat Nóg- Munkás u, 2. f. 2. deklődnl a helyszínen rád. Pest. Komárom Szántó. lehet. megye területére. Jó -------------------------------------- -■ .... k ereseti lehetőség. ÖRlAs gyümölcsű WARTBURG 1963- teljesítménybérezés- szentendrei- egres és as teljesen felújítva sei. 5 napos munka- nagy gyümölcsű hol- 1972. H. 27-én mű­hét. 600 Ft külszol- fandt piros és fekete szakilag vizsgázott, gálát. munkásszállás, riblzketövek kanha- Igényesnek eladó Felvétel: Pásztó. Sza- tók darabonként 8 Ft- Csohány Ferenc. Mát- badság út 126. ért. Toronyi kertész- raverebély. Kányás nél, Békéscsaba. Sztra­1ELADÖ egy kifo- ka u. 27. gástalan női varrógép. ---------:—. C ím: Juhász Ferenc. ELADÓ 504 négyszö- Baglyasalja. András- eöl telek. Zagyvánál-' telep. falva. Déryné u. 37. GODO Istvánná. Vöröshadsereg u. 38. alatti rövid-. divat-, bazáráruüzletében kap­hatók: férfi és női ~ ~ tergáloulóver. egvüt-­KÉTSZOBÁS csalá- ROZSATÖVEK nagy tes. dlvatnulóverek di ház 20ü négyszögöl választékban kapha- kötöttnadrágok tás­telekkel. mellékhe- tók. Kutatóintézet le- kák. fűzős övék sé­lyiséggel eladó. Etes. rakatánál. Balassa- tasapkák. bőrkalánok Arany J. 1. gyarmat. Temető ut- SBTC-klubháztól 2 __■____ . , ca 23- nerc. Keresse fel ön E LADÓ. bármikor ------------------------------------ jst m egtekinthető 407-es BALASSAGYARMA- —--------------------------— Moszkvics 35 000 lem- TON háromszobás' SALGÓTARJÁNBAN rel. Garazsírozott. a összkomfortos. Nor- egyszobás. konvhás télen nem használt, vég típusú öröklakás lakás eladó. Erdek­Etes. Béke u. 11., eladó. Szontágh Pál lődni délután- 23-74­Rozgonyi Rudolf. u. 32/b. es telefonon. ' NÓGRÁD - 1972. március 11., szombat 7 ¥

Next

/
Oldalképek
Tartalom