Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)
1972-03-10 / 59. szám
4 Melegágyak Szurdokpüspökiben Jól jövedelmező üzemág Szurdokpüspökiben a Béke Termelő- szövetkezet kertészete. Ilyenkor már vetik a paprika-, paradicsommagot, hogy a korán kikelő palánták idejében kikerüljenek a szántóföldekre. Szappan Józsefné és Varga Jánosné a paprikamagot szórják a melegtalajba A termelőszövetkezeti tagok szaporítják a palánták neveléséhez, ápolásához szükséges melegágyak számát., Buda Istvánná brigádja szerves trágyát tereget a most elkészült ágyásokban, előkészíti a vetéshez szükséges kerti talajt Patai’Ferenc, Szteharszky István és Kocka András tsz-tagok feladata az új melegágyak kijelölése. A napokban befejezik mind a 24 új ágyás kimérését, ,,karózását", ezekkel együtt, a Béke Termelőszövetkezet közel félszáz hollandi ágyásban termesztheti primőr áruit Kulcsár József képriportja X FŰTŐBER jelenti Szaporodó létszám, újabb termékek Év elejétől eddig már mintegy száz fővel növekedett a FÜTÖBER nagybátonyi üzemének munkáslétszáma. Ma már több mint félezren dolgoznak ebben a gyorsan fejlődő üzemben. Igaz, az -idei termelési tervük is 156 millió forint, 34 millióval több mint tavaly. Általában régi, hagyományos termékeket, hőcserélőket és különféle ventillátorokat, ezenkívül tartaláyokat, hidroforokat gyártanak, de lesz több új termék is. A hangtompítós tetőventillátorok gyártása — mint arról már hírt adtunk — megkezdődött. A második félévben az olajtüzelésű hőlégfűvó- család egyik típusának gyártását kezdik meg. A vállalatnál az idén 17 napi keresetnek megfelelő nyereséget fizetnek, ,'ami 35 százalékkal több mint az elmúlt évben volt. Az ' igazsághoz tartozik az is, hogy a múlt évben az eredmények ismeretében két esetben is volt bérfejlesztés. Az elmúlt három hónap alatt mintegy 90 nődolgozó bérét emelték, ami a nőnapi virág és a jókívánságok mellett a legjobban kifejezi, hogy igyekeznek megvalósítani az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét. A nőnapi ünnepségen egyébként Sulyok Sándomé hegesztőt és Vári Istvánná betanított munkást a Vállalat Kiváló Dolgozója jelvénnyel tüntették ki. Két hónappal korábban A Gagarin Hőerőmű építői kiemelkedő jelentőségű feladat teljesítésére vállalkoztak. Elhatározták, hogy az épülő energiabázis ötödik — egyben utolsó —, kétszáz megawattos blokkját a Gazdasági Bizottság által előírt határidőnél két hónappal korábban üzembe helyezik. A fiatalok kezdeményezésére indult vállalkozásról a KlSZ-védnökség operatív bizottsága részletesen tájékoztatta az érintett vállalatok politikai ás gazdasági vezetőit. A nagyberuházáson dolgozó vállalatok vezetői magukévá tették a kezdeményezést. Vj gyár9 áj emberek Hogy érzi magát, ml a szándéka? Ezzel a gondolattal léptem be a Szivattyú- és Gépjavító Ktsz rétsági üzemébe, hogy néhány dolgozóval beszélgetve, választ kapjak a címben említett kérdésekre. Burda Imréné kicsit el- fogódottan szól, csak később oldódik fel, válik közlékenyebbé. Pesten, a Kőbányai Téglagyárban dolgozott, majd a Hatvani Konzervgyárba került, ahonnan ismét visszatért a szülői házhoz, két családjával. Édesanyjánál töltött egy esztendőt, majd ide jelentkezett. A nehéz napokból bőségesen kijutott a fiatalasz- szonynak, annak ellenére, hogy a szülők igyekeztek olyan meleg légkört varázsolni, ami megkönnyítette életét. Ä két kis apróság, az édesanya és a szülők szerető gondoskodása révén szépen fejlődik. Burda Imréné is lassan megnyugszik, mert úgy tűnik, hogy révbe jutott. — Édesanyámnak mondtam, hogy ide jövök dolgozni, közel van az otthonomhoz, Eddig még nem bántam meg. Amit csinálok, az tetszik nekem, megszerettem a szerelési munkát. Nem volt szokatlan aa üzem légköre, mert előbbi munkahelyemen is sok férfival dolgoztam együtt. Igen, mielőtt felvételre jelentkeztem, megkérdeztem,. , hogy mit lehet keresni. Jelenleg tanulópénzt (1400 forintot) kapok. Hogy meddig? Azt nem tudom! Ehhez jön a családi pótlék és a gyermektartásdíj. Egy hónapban kijön 2600 forintra. — Lesz még több is, mert precíz, szorgalmas vagy, amit rád bíznak, jól megcsinálod — mondja a jelenlevő Varga Józsefné munkaügyis. - * — Nem panaszkodhatom a csoportvezetőmre, Holl- man Károlyra sem. Ha valamit nem értek és szólok neki, azonnal jön, megmagyarázza, és megmutatja, hogyan kell jól megcsinálni. Hogy miként lesz a jövőben, azt előre még nem tudhatom. Most úgy érzem, hogy hosszú időre itt maradok. Hogy megbecsülnek, azt már most is érzem. Egy hónap után 267 forint nyereséget kaptam. Fizetésemből ha szerényen is, de beosztással, egy kis szülői segítséggel meg tudok élni. felnevelem két gyermekemet. ★ Eleven, gyorsan oldódó, jó beszédkészségű, igazi mai fiatal benyomását kelti Szikom István. A balassagyarmati szakközépiskola elvégzése után tapasztalatszerzés, no meg egy kis világlátás céljából, munkát vállalt a Német Demokratikus Köztársaságban. , — Amikor visszajöttem, három üzemet ajánlottak. Én ezt választottam, több ok miatt. Eleget voltam távol aíz otthonomtól. Fantáziát láttam az előbbrejutásban is. Érdekelt az a munka, ami itt folyik. Jobbnak találtam a munka- és szociális körülményeket, mint egy állami gazdaságban, ahova hívtak is. Ügy gondolkodtam, hogy másutt a kialakult kollektívában újoncként kezelnek, s mi tagadás, nem is köny- nyű máról holnapra beilleszkedni. Ebben az új gyárban én törzsgárdatagnak számítok. Ugyanakkor meg-' találtam a számításomat is. Nyolc forint 50 fillér órabérrel kezdtem, mint TMK- lakatos. Januárban kaptam Napirenden: Az üzemi kollektív szerződés végrehajtása a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, Mint a többi vállalatnál, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben is egy évvel ezelőtt kötötték meg az öt esztendőre szóló kollektív szerződést. Az ötesztendős távlatnak azonban az a kötelezően előírt programja, hogy évenként pontosan számot kell adni a kollektív szerződés végrehajtásáról. A gyárban a végrehajtás ellenőrzését sokoldalú véleménynek vetik alá. A szak- szervezeti csoportértekezleteken a dolgozók segítségével érzékelhetővé vált, hogy az üzemi törvény írott szavait mennyire érzik magukénak a dolgozók, s hogy a munkások szemszögéből mi szorul korrekcióra az üzem alkotmányában. Családias őszinteséggel A kollektív szerződés vizsgálatának első szakasza a napokban fejeződött be. Az érdeklődésre jellemző, hogy például a karbantartó és szolgáltató gyárrészleg központi üzeménél megtartott 13 cso- portértekezleten ötvennégyen szólaltak fel, a kovácsoló gyár „A” üzemében negyvenhármán, a gazdálkodási műhely- bizottság körzetében pedig harminchatan mondtak véleményt, vagy tettek javaslatot. Általában az volt a tapasztalat, hogy a bizalmi értekezleteken nagyon bátran szóltak a témához és felmerült észrevételeiket szinte családias őszinteséggel mondották el a dolgozók. Mit tettek szóvá, mit kérdeztek? A karbantartó és szolgáltató gyárrészlegnél például igen sokan foglalkoztak a szabad szombatokon végzett munkával, és annak díjazásával. Itt elevenen él ez a téma, mert a vállalat a gépi kapacitás teljes kihasználása érdekében gyakran szabad szombatokon oldja meg a szükséges gépkarbantartási munkát. Ugyancsak sokan észrevételezték a 44 órás munkahét bevezetésekor levont két fizetett szabadság rendezésének ügyét. Felmerültek olyan kérdések is, amellyel kapcsolatban sem a kollektív szerződés, sem a Munka Törvénykönyve nem intézkedik egyértelműen. Ilyen például, hogy az éjszakai túlóránál jogosultak-e a dolgozók éjszakai pótlékra? Megkérdezték, hogy az öntők bérének rendezése érinti-e a karbantartó és szolgáltató gyárrészleg fémöntőit is? S amit még érdemes megemlíteni : foglalkoztak a munkaruha, a bakancs é§ egyéb védőfelszerelések kihordási idejének mértékével, valamint egyéb szervezeti kérdésekkel. A csoportértekezletek után rendkívüli műhelybizottsági értekezletet tartottak, hogy a dolgozók által elmondott véleményeket . és észrevételeket megvizsgálják. A műhelybizottságok a megjegyzések egy részére máris megadták a vá- , laszt, más részüket pedig a javaslati napló segítségével továbbították a gyár felsőbb vezetőihez. Bátra tan az összegezés A kollektív szerződés első éves érvényességi idejének vizsgálata programszerűen, tovább folyik. Március 15-én szakszervezeti bizottsági ülés tárgyalja az első év tapasztalatait, majd március 24-én kibővített szákszervezeti tanácsülés keretében Antal Gyula, a vállalat igazgatója ad számot a kollektív szerződés végrehajtásának első éves tapasztalatairól. Ezek ismeretében kerül sor azokra a szakszervezeti taggyűlésekre, amelyek gyárrészlegi és főosztályi szinten összegezik a felmerült problémákat, hogy a sajátos tapasztalatok alapján újabb lépéseket tegyenek az üzemi alkotmány tökéletesítésére és rangjának megerősítésére. Orosz Béla 50 fillér emelést. Jól érzem magam. Az itt dolgozók jó része velem egykorú, megértjük egymást. Ami a jövőt illeti, nehéz előre látni és felelősségteljesen nyilatkozni. Egy azonban biztos: a szakmát meg akarom tanulni, nem minden az oklevél meg az NDK-beli tapasztalatok. Ott ugyanis textilgépeket gyártottunk. Az itteni munka egészen más. Itt is vannak olyan szakmunkások, mint például Dinka János, akitől nekem is sokat kell még tanulnom. Tudását nem tagadja meg tőlem. Nemcsak vele, hanem a főnökeimmel is jól kijövök. A keresetem 1800 forint. Jobb munkával a- nagyobb keresetre törekszem. Rózsa Imre a gépipari technikumot végezte el Vácott. Oklevéllel a kezében, helyben. Tolmácson is kapott volna munkát, de úgy vélte, hogy senki sem lehet próféta saját otthonában, ezért jött ide dolgozni. Szerényen mondja: — Most tanulom igazában a szakmát, mert a középiskolában csak egy napot szántak a gyakorlati munkára. Tetszik az üzem, jók a munkakörülmények, olyan gépek vannak itt, amelyek hazai viszonylatban is korszerűnek mondhatók. Tudom, hogy ebben a beosztásban — gépbeállító lakatos vagyok —, sokkal nagyobb tudású szakemberek dolgoznak másutt. Ezért is jöttem ide, hogy gyakorlatot szerezzek, így bizonyítsam be azt: nem volt hiábavaló az iskolában eltöltött ’négy esztendő. A jelenlegi mun-' kaköröm sokat segít a továbbfejlődésemben. Én sem panaszkodhatom, fizetésben is megtaláltam a számításomat. .Amikor ide jöttem, nyolc forint órabért kaptam, jelenleg 11 forintnál tartok. Ehhez jött még a múlt évi 3800 forint nyereség. A főnökeimmel is kijövök, úgy tudom, ők is elégedettek velem, igyekszem jól megállni a helyemet. Reméljük, az első benyo mások tartósak lesznek, később valóban törzsgárda tagként veszik át majd ; jó munkát fém jelző, külön böző kitüntetéseket. V. K. A költségvetési üzem nyeresége A Romhányi községi Tanács kezelésében van a költségvetési üzem. Haszna hozzájárul a* község fejlődéséhez. A 38 fős létszámot foglalkoztató üzem egyik részlege vörös, li- lás és fehér színű,- kiválóan alakítható, faragható építőkövet termel. Ebbői jelentős ásványvagyonnal rendelkeznek. A tanács építőrészlege elsősorban a közületi épületek, iskolák tatarozását, karbantartását végzi, de dolgozik a szomszédos községek tanácsi épületein is. Tavaly a költségvetési üzem 2,6 milliós forgalmazásából 130 ezer forint tiszta nyeresége volt a tanácsnak, ami jól jött az idei tervezéshez. NÓGRÁD — 1972. március 10., péntek