Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-09 / 58. szám

MOZI ÉLET Szent volt-e Cromwell? 4 Monumentális, színes, szé­lesvásznú, angol történelmi filmet vetített négy napon át a salgótarjáni November 7. bemutató mozi, mégpedig az 1970-ben készült Cromwellt. A szokásosnál hosszabb, művé­szi és látványos filmet Ken Hughes írta és rendezte, fő­szerepét pedig a nálunk is népszerű Richard Harris ala­kította. A liverpooli születésű Hug- hes-1 mint rendezőt és forga­tókönyvírót már több filmjé*' vei Is megismerhettük, hadd utaljak most csak a Sztrptiz- bár a Sohában-ra. Megismert filmjeinek, így Cromwellnek is, közös vonása a realista, mégis kesernyés, helyenként pesszimisztikus látásmód. Har- rist, a jelenlegi címszereplőt viszont előbb néhány világhí­ressé vált színpadi szerepe (Behan: Reggeli üvöltés, Mil­ler: Pillantás a hídról, Gogol: Egy őrült naplója), majd ne­vezetes filmszerepei. (Egy em­ber ára, Vörös sivatag) tették ismertté nálunk is. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a Cromwell . mindkettőjük művészetének betetőzése, ed­digi legjobbja: Hughes meg­találta rendezői elképzelései­tásához,8momunenta)itéshoz, A filmen az angol történe- kább a film konvencióinak en- a nagy lelki megpróbáltatá- 1em számos alakja és esetné; gedve farag szentet Cromwell- sokhoz, a rendezői bravúrok- elevenedik meg^ Latjuk bői. Pedig eléggé közismert hoz az alkalmas témát, Hat- ?tuart Károlyt aki becsvágya, hogy Cromwell nem volt 'ris pedig testreszabott szere- kapzsisága, római katolikus szent. A társadalom fejlődését vet kapott Cromwell erős íelesége hatása alatt feloszlat- ugyan előrevltte, de az eszköz eevénisésében Ketteiük elő- ta a Parlamentet, törvényié- és módszer nem mindig volt n^s találkozása S nem- ^ adókkal sújtotta szinte né- rokonszenves sőt önzetlen csak rendkívüli művészi él- Pe minden réteget, s megtűr- sem A királyt megvetette és ménnyel lepi meg a közönsé- e éf V“"0«“14“, » a parlament feloszia­get. hanem a történelmi tárgy ^nséjet a legelő elv ételek, be- tása miatt, de adott esetben tanulságaival is. Hiszen a kor- kerítések akkor ban divato* a hadsereggel 6 is szelnek szak, amely Cromwellnek kü- mozgalmat. La tűk a, parla- kergette a képviselőket (Erre lönleges szerepet szánt, a feu- mentben megnyilvánuló ellen- még a filmben i* található dalizmusból a kapitalizmus- ^eket.az alsoház es felső- utalás!)i Cromwell a fűmen ba való aktív átmenet idősza- ház anyagi gazdasá- keresztülvitte a ktrály le/e­ka. lényegében a világ első g* érdekét s az újból össze- eztetését s elsőkent üdyózöl" polgári forradalmának lehe- hívott parlamentbeniegy vide- te az uj korszakot, a koztár- tünk fül- és szemtanúi, ami- J$ fo^birtokos, CroTnweU fel- sasagot. A történelem tanysá- kor Cromvell életének tévé- léPesét, határozottsagat, har- ga szerint pedig Cromwell szí- kény, cselekményes szakaszát «it a királyi önkény és a vesen elfogadta volna a neki végigkísérjük. Egyfelől a feudalizmus kép­megalkuvók, maguk pecsenye- felajánlott koronát, örömmel jét főzők ellen. Előttünk zaj- alapított volna dinasztiát, ha a viselői görcsösen ragaszkod- két fontos csata is: az hadsereg meg nem akadályozza nak idejétmúlt hatalmukhoz, £ls0. ame yben a hadviselés- ebben. (A felemás polgári ne- mósfelől az abszolút monarchia den járatlan kézművesek és messeg magatartásából sarjadt támogatásában és szövetségé- k‘*parasztok vesfí enf,k’ a ki' « a visszásság hogy a fejlő­ben megerősödött noleársáe ralyi had flesuríal ellen. s a dó angol polgárság, mely már kelésnek^ s^knelc második, amelyet már Crom- nagy ingamozgásokat végzett nolitikai Dozícióit Gazdasági weU képzett hadserege, a túl- a feudális abszolutizmus és a tör^vésemek°végrehahásához erövel is megküzdeni képes demokratikus köztársaság kö­sek- érdekei saiátos módon seby-nél a király serege el- monarchiánál kötött ki.). Az- nern pártokhoz, han^m egyhá- ,A u,tanff a .^mben 9wknyán. zl vagy vallási csoportosulá- kerul ki a csatából.,de kepte ulo. falusi jámborság hodítot- sokhoz fűződnek, az anglikán len vezetnl oz országot, mert ta meg tűzzel, vassal Írór­ól lameevház vallási monopó- a szemeiyes érdekek szembe- szagot es Skóciát is. Pumától - a presbiterianuso- fülnek mind^ az^uialkodót A ^ ^ ennyiwl mind a demokráciát követelő azonban tartozunk a történel- nincstelen szegénységgel, a mi igazságnak. közülük kikerült katonákkal. kon és independenseken át — a puritánokig, sőt a bibliai ezeréves birodalom híveiig. E§>’hazak’s fektak k^lSe^ Kénytelen Cromwell kezébe nek nemcsak osztályokat, de , ' a Tnrr, venni a hatalmat, mint Lord Protector, hogy megszilárdít­sa az országot, megfékezze az ellenforradalmat. A filmen Cromwell szent és Lakos György Ki mit tud? Elkészült a megyei döntő műsora tari Tóth Sándor és a hasz­nos! Pádár István pedig kü­lönféle hangszereken játszik. A vers és próza kategóriában mutatkozik be Balassagyar­matról Kalas Judit és Mé­száros Ágnes, Karancsíapuj­Nagy gondot okozott a zsü- matról. Bemutatkozik a diós- rinek a járási és városi élő- jenői művelődési otthon el­döntő népes mezőnyéből ki- tera- és furulyakettőse is, Ge- választani a legjobbakat, kü- re István és Jancsó János sze- lönósen a salgótarjáni és a mélyében, valamint a cser­balassagyarmati járásban volt hátsurányi citerazenekar. A erős a mezőny, de sok jót le- szünetet követő műsorban a hetne írni a pásztói járásban balassagyarmati Berecz Zoltán tőről Lantos Júlia, Salgótar- lezajlott vetélkedőről is. Most büvészszámmal, a kisterenyei jánból Hupesik Gézáné, Még­pedig közeledik már a me- Szabó Judit és Kiss Ibolya rádszakálból Simon Mária, gyei d.öntő időpontja, amelyet zongorakettőssel szerepel. Eb- Polbeat számot ad elő a március 19-én, vasárnap dél- ben a, részben adja elő mű- salgótarjáni Csaba Péter. Szü- előtt és délután bonyolítanak sorát az öblösüveggyár Irodai- net után néptánccal folytató­ié. mi színpada, valamint Pásztó- dik a műsor mégpedig a Délelőtt 10. órakor kezdődik ról az ÁFÉSZ és a glmnázi- nógrádmegyeri Vastömegcikk a megyei döntő Salgótarján- um kamHrukórusa. A tarl Ba- Ktsz, valamint a kisterenyei ban, a József Attila Megyei logh Ibolya és a balassagyar- ÁFÉSZ és gimnázium együt- Művelődési Központ színház- mati Eszményi Zsuzsa tánc- tese mutatja be műsorét. Nép­termében. A délelőtti mű- dalt énekel. A délelőtti mű- dalt énekel a hasznosi Csépe sorban a pásztói művelődési sorban lép fel továbbá a Julianna, az egyházasgergei központ és a szécsértyi mű- pásztói Rokka és a balassu- Gordos Ilona, az ecsegi Ba- velődési központ néptánc- gyarmati Centrum tánezene- gyinszkl Judit. Három tánc­együttese lép fel. Verset és kar is. * zenekar Is bemutatkozik: a prózát mond Barkó Ilona Délután 3 órakor tovább rétsági Alfa együttes, a sal- Benczúrfalvárói, Kovács Pál folytatódik a Ki mit tud? me- gótarjáni Kristály és öblös- Vanyarcról, Csehek Margit gyei döntője. Az első mű- üveggyári zenekar. Táncdalt Tolmácsról, Jámbor Éva és sorszámot a balassagyarmati énekel a salgótarjáni Zsóri Tibai András, Balassagyar- Balassi Bálint Gimnázium ka- Katalin és Ménesi Melinda, matról. A polbéat kategóriá- marakórusa adja, ezt követi a valamint a kisterenyei Gyu- ban Eszményi Viktória és balassagyarmati Madách lm- ris Pál. Kamarás Sándor mutatkozik re Irodalmi Színpad előadá- Értesülésünk szerint a me- be, mindketten balassagyar- sa. A hangszeres zene kategó- gyei döntő műsora nyilvános, matiak. Népdalt énekel Mer- riában a diósjenői Krupár jegyek a Megyei Művelődési czel Mária, műdalt Tóth Ta- Attila füttyszámmal szerepel, Központ pénztárában vált­más, ugyancsak Balassagyar- a mohorai Vásárhelyi Judit, a hatók. Csonka bérlet Sokan fordulnak érdeklő­déssel a József Attila Műve­lődési Központ illetékeseihez, hogyan lehetne bekapcsolódni „menet közben” a színházi bérletakcióba. A megyei mű­velődési központ vezetősége úgy határozott, hogy az ér­deklődésre teltintettel a napi jegyek terhére nyolc előadás­ból álló kedvezményes féléves bérletet hirdet. A bérletakció keretében, a szolnoki Sziglige­ti Színház, a debreceni Cso­konai Színház, és a miskolci Nemzeti Színház vendégjáté­kaiból a következő műsorok tekinthetők meg: A wlndsori víg nők című vígopera, Bercht: A kaukázusi krétakör című színműve, Csurka—Csu­kás-Láng: A csirkefogó cí­mű zenés szatírájának ősbe­mutatója, Beethoven: Fidelió című operája, Shaw: A meg­tört szívek háza című vígjá­téka, Németh László: Bodnár- né című drámája, Maróti: Az utolsó utáni éjszaka című drá­májának ősbemutatója és Kálmán Imre: Bajadér című nagyoperettje. A programokra a nyugdíjasok további ked­vezményt kapnak. Szabó Gyula kiállítása A sors szomorú iróniája, ti galéria képzőművészeti hogy amíg Szabó Gyula Lo- központjában 1972. február sonei festőművész Prágában 23-án nagyszabású kiállítás súlyos betegsége miatt or- nyílt Szabó Gyula Állami - vosi kezelés alatt áll, addig díjas losond( magyar fe6tő. Beszteroebányán nagy sí- . . .... . kert arat legújabb kiállttá- művész kepeiből. A kiállítás sa. Csehszlovákiában ugyan- 1972. március 26-ig tart is a besztercebányai terüle- nyitva. Vöröskeresztes munka az üzemekben Salgótarjánban, az üze- esetén elsősegélynyújtást is mekben 68 vöröskeresztes végeznek a vöröskeresztes szerv működik. Segítik a tagok. Feladatuk még a dolgozók egészségügyi kul- családvédelmen belül az túráját, az egészséges mun- anya- és csecsemővédelem, ka kialakítását. Felvilágosí- az alkoholizmus elleni küz- tó tevékenységet fejtenek delem, az idős nyugdíjasok­ká a dolgozók között. Foglal- kai való törődés. Tavaly hat koznak az üzemi ártalmak üzem lett mintaszervezet, elleni védekezéssel, az huszonhét megtartotta ered- egészségre káros munkahe- menyét, összesen 33 minta- lyek . feltárásával, a tiszta- szervezet működik a me- ság ellenőrzésével. Szükség gyeszékhely üzemeiben. olykor nemzeteket is, ame­lyekből a polgárháborúk után igazi háborúk sola táplálko­zik. Milyen szerep jutott ebben 8 nehezen áttekinthető, va- feddhetetlen lovag, akinek min- gyonszerzési vágytól, sokféle dea vágya az, hogy népét ki­elképzeléstől feszülő, bonyo- vezesse a kátyúból, s ha ez lult korban Cromwellnek? Az megtörtént, .visszatérjen birto- elnyomó, abszolút monarchia- kára és vissza-visszagondoljon ból vér és diplomácia árán a kényszerű harcok emlékeire, neki kellett alkotmányos mo" Fiával csevegjen, vagy áss/at narchiát teremtenie, amely nyát ölelgesse. Hughes feltét­keretet és alkalmat adott a lenül szépíti a valóságot, kapitalizmus további virágzó- mint egy anti-Jancsó. Míg má­sának. Ennek azonban olyan iunk Jancsó Miklós a legtisz- ára volt, hogy angolnak angol teletreméltóbbat is lelkiisme" ellen kellett háborúznia és retfurdalás nélkül, bármikor olykor Cromwellnek, a gyűlölt áruló, lefejezett király megve­tett. önkényes módszereihez kellett nyúlnia. és indokolatlanul körülköpkö- di, addik Hughes csaknem ilyen szükségtelenül, talán in­Cazdag műsor a filmklubban Elkészült a salgótarjáni mé- szeretettel című angol, május gyei művelődési központ ke- 5-én az Unokaíivérek című rőtében működő filmklub II. francia, május 12-én a Szom- negyedévi műsora is, amely jazók című jugoszláv filmek iránt nemcsak az ifjúság, ha- vetítésére kerül sor. Május nem a felnőttek körében is 19-én Jean-Luc Godard: Bö­igen nagy érdeklődés nyilvá- load Pierrot című francia nul meg. Március 31-én az filmjét nézhetik meg az ér- Egy fiatal pár című francia, deklődók. Május 26-án az .április 7-én Peter Vadkins: Egy új világ című olasz— Kiváltság című angol, április francia, június 2-án a Száz- 14-én A pártfogolt című ju- szörszépek című csehszlovák, goszláv film szerepel a mű- június 23-án a Szerződés az soron. Április 21-én Wajda— ördöggel című csehszlóvák és-«»JrTÄ'SÄ. - «w­reime című filmjét vetítik. rei című olasz—francia film Április 28-án a Tanár úrnak szerepel a műsoron. 4 NÓGRAD - 1972. március 9„ csütörtök KÜRTI ANDRÁS KISREGÉNYE Látogató a Kopasz-hegyen 21. —■ Kopra tehetséges, értel­mes gyerek — jelentette ki ez­úttal is. — Gyors felfogású, olykor eredeti ötletei Is van­nak, egészen jól ír. Már gya­kornokként is nálunk kez­dett. Történelem és német nyelvszakos tanári diplomája van. A kulturális rovatban dolgozik, de amolyan fregoli, másutt is tudjuk használni. Szülei nem élnek, nőtlen, szereti a zenét, a sportot, a nőket és a kutyákat. — Arról magam is meg­győződhettem — bólirttott Tusnády —, hogy talpraesett fiú. Ügyesen adta vissza a kölcsönt annak a Josuah Gassnak. És a végén is dip­lomatikusan viselkedett, ami­kor a tudósítók ostrom alá fogták, hogy mik a tervei a holnapi adással kapcsolatban. Azt mondta, még nincs sem­miféle terve azon kívül, hogy szeretné végre kialudni ma­gát. Mindez, meg amiket ön mondott el róla, megnyugtat. — A műsorra vonatkozó­lag? — Igen. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz ab­ban a holnap délutáni három percben. Nemcsak abból a szempontból, hogy tudomis- én hány fényévnyire tőlünk, milyen benyomást kelt majd ez a bemutatkozás. Persze, ez a legfontosabb. De gon­dolnunk kell arra Is, hogy a mi világunkban hogyan fo­gadják, hiszen holnap még nagyobb hírközlő apparátus lesz a hegyen, mint ma volt. Af Tájékoztató Hivatalba dél óta özönlenek a jelentkezé­sek a hírügynökségékről, a ilyen kis ország, hogy a Föld sok milliárd lakosa nevében ő üzengessen a világűrbe? Hi­szen némelyik nagyhatalom fővárosában többen élnek, mint itt, az egész országban. Az a véletlen, hogy Hax ép­pen nálunk landolt, valóban nem elég Indok. Namármost, egyszerűen időnk sem lenne rá, hogy valami népképvise­leti kvóta alapján és a vi­lághatalmi erőviszonyokat is földgolyó minden tájáról, figyelembe véve próbáljuk meg­az Intervízió adását is át akarják venni, a Ferihegy alig győzi fogadni a küiön- repülőgépen érkezőket. — Hm — vakarta meg a tarkóját Ipacs —, talán cél­szerű volna, ha Tusnádi elv­társ személyesen, vagy a kü­lön telefonvonalon elbeszél­getne erről a témáról Tibi­vel. Biztosan elfogadja a ta­nácsait, — Nem, ezt nem teszem. É? ne tegye ön se. Végered­ményben nagyon szerencsé­sen alakult a dolog azzal, hogy a műsort nem állami­lag állítjuk össze, hanem egy magánember magánügye lett. Máskülönben főhetne a fe­jünk, még nemzetközi bonyo­dalmak is származhatnának belőle. Milyen alapon sajá­títja ki magának a jogot egy oldani ezt a bonyolult és ké­nyes feladatot. Így viszont, a Mars-lakó kifejezett kívánsá­gának megfelelően, amely kí­vánság épp egy tekintélyes nyugati sajtóorgánum tudó­sítójának közvetítésével hang­zott el, Kopra Tibor mint magánember szervezheti meg, állíthatja össze ezt a rövid programot. Különösebb poli­tikai felelősség nélkül. Mint­ha egy rádióamatőr sugároz­na az űrbe. Meg is kérem, kedves Ipacs elvtárs, a hol­napi napra adjon soronkívü- li szabadságot Koprának. Jel­képesen hangsúlyozzuk ezzel is, hogy még csak nem is mint újságíró, hanem mint civil nyaraló tevékenykedik eb­ben az ügyben. A Déli Újság főszerkesztő­je bólintott. — Rendben van. Megkap­ja a holnapi napot. Majd gondom lesz arra is, hogy lecsúsztassa. — Hát láttál már ekkora dinnyét, mint én vagyok? — kérdi Gitta a történet elme­sélése után barátnőjétől, Ma­rától. A Hóvirág presszó teraszán ülnek, fagylaltot esznek ezüst pohárból. A maneken gyö­nyörű, feltűnő jelenség, a ba­rátnője — szürke kis veréb. Készen vett nyári ruha van rajta, a haja simára fésült, turcsi orrán fekete keretes, sok dioptriás szemüveg. Egyébként egy kozmetikai gyár mérnöke. Gitta nem azért barátkozik Marával, amiért a szép, fia­tal nők közül sokan válasz­tanak kevésbé előnyös meg­jelenésű barátnőt maguknak. Azért tudniillik, hogy még inkább szembeszökővé vál­jon mellette az ő csinossá­guk. Nem, Gittának nincs szüksége ilyen „háttérre”. Cítía egyszerűen — buta. De nem annyira, hogy ne érné fel azzal a csöppnyi eszével, hogy ő a buta. És azt is tud­ja, hogy Mara nagyon okos és rendkívül művelt. Szük­sége van ’ a tanácsaira. És Mara? Öt mi fűzi eh­hez a paradicsommadárhoz? Igazságtalan lenne, ha el­fogadnánk a mende-mondát, ami kettőjük körül kering. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom