Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-05 / 55. szám

Elismerés és köszönet Kedves ünnepséget tartot­tak szombaton a megyei ta­nácson. Maróthy Győzőnek, a Nógrád megyei Tanács építé­si-közlekedési — és vízügyi osztályvezető főmérnökének —, aki saját kérésére más te­rületen kíván dolgozni — kö­szönték meg a Nógrád me­gyei' Tanács vezetői több mint egy évtizedes, eredmé­nyes munkáját. Géczi János, a megyei tanács elnöke az el­ismerő szavak mellett juta­lomban részesítette Maróthy Győzőt. Salgótarjánban ki­fejtett tevékenységéért, Sal­gótarján város átépítésében kifejtett munkájáért a Salgó­tarjáni városi Tanács végre­hajtó bizottsága nevében dr. Tóth István, tanácselnök át­nyújtotta az „ötvenéves vá­ros Salgótarján” jubileumi emlékplakettet. É;vindító összejövetel Évindító gyűlést tartottak a maconkai.' Vöröskereszt- szervezet tagjai. Eljött a gyű­lésre a helyi pártszervezet, KISZ-szervezet. a Hazafias Népfront titkára és a> tsz el­nöke is. Az összejövetelt a macon- kai kultúrcsoport műsora nyitotta meg- A fiatalok vers­sel köszöntötték a jelenlevő­ket. a citeraegyüttes dalok­kal szórakoztatta a vöröske­reszteseket­Kecskés László né, nyugal­mazott szülésznő, a Vöröske­reszt községi elnöke számolt be az elmúlt évi munkáról és az idei tervekről. A maconkai vöröskeresztesek idén többek között a szemét rendszeresebb szállításához kívánnak segít­séget nyújtani. Több felaján­lás született a véradás javí­tására is. NOGRAD «V rfWi A mm Sok bába közt**. Salgótarjánban szeretik a di­vatbemutatókat. Nem véletlen tehát, hogy zsúfolásig megtelj pénteken este is a József Attila Megyei Művelődési Központ szín­házterme, ahol hat fővárosi nagykereskedelmi vállalat ren­dezett műsorral egybekötött di­vatbemutatót. Úgy látszik azon­ban, hogy ez esetben is érvénye­sült a régi közmondás, mely szerint „sok bába közt elvész a gyerek.” Az történt ugyanis, hogy amíg a művészekkel f,él nyolcas kezdésre kötötték a szerződést, addig a közönségnek hét órára hirdették a műsort. A pontosáé érkezők negyven per­cig kényszerültek a helyükön ül­ni türelmesen, amíg végre szét­ment a függöny, s megjelent a színen Kereki Pál, a konferan­szié és bejelentette a késede­lem okát, meg az „örömhirt”, hogy a zenekar sem érkezett meg. Nyilván a zenekarra várással indokolható a' konferansz, va­lamint Keleti László kezdő szá­mának túlzott elnyújtása. Ámde a zenekar nem érkezett meg és így Auth Ede zeneszerzőre, ké­sőbb Túrán Lászlóra várt az a feladat, hogy egy szál zongorá­val igyekezzen a zenekart pótol­ni. Ennek az lett a következmé­nye, hogy Gál Gabriella nótái hol a zene előtt loholtak, hol amögött kullogtak, hogy Haran­gozó Teri lábbal diktálta és mutatta a taktust, Zárai Márta pedig belesült legszebb szamá­ba, hangja idegen utakon ka­landozott. A mostoha körülmé­nyekkel csak Horváth Vilmos, Ambrus Kyri és a rendkívül bájos, hangulatos, Kovács Ibi vette föl eredményesen a küzdelmet. A bemutatott divatholmik azonban szépek, tetszetősek vol-' tak, s külön is nagyszerű, hogy valamennyi ruha, felöltő» blúz, csizma és kabát megvásárolható a Centrum és a Pécskő Áru­házban. Csak azok az árak! Azokkal a közönség se tudott mindig megbékütni. L. Gy. Vadat, halat... , Vetélkedő bemutató a Karancsban Különlegesen terített asz­talok fogadták szombaton délután a vendégeket a sal­gótarjáni Karancs Szálló ét­termében. A Hungar Hotels Vállalathoz tartozó három étterem; a miskolci Avas, az egri Fehérszarvas és a Ven­déglátó Karancs szakácsai, cukrászai, felszolgálói tartot­tak bemutatót terítésből, fő­zésből. A borsodiak tájjellegű ételekkel jöttek, ' Szabados Miklós igazgató vezetésével, s a csapatban Majoros János volt a szakács, Márton János a cukrász, Molnár Miklós és Csirmaz György a felszol­gálók. A Fehérszarvas Étte­rem Virág György igazgató vezetésével, Nyilas Tibor, Szabó István és Oravecz Já­nos összeállításában indult. Ételeik elsősorban vadhúsok­ból álltak, amelyeket rendkí­vül ízletesen készítettek el. A Karancs csapatában Be- gyik István üzletvezető-he­lyettes, Kovács András cuk­rász, Bistei István és Pap­szász János felszolgáló sze­repelt. Ételeiket elsősorban különböző rendezvényeikre készítették. Az este sorra került farsan­gi bájon az elkészített étele­ket a közönség is megízlel­hette. “ Űttőrőkaraevál. X sós­hartyáni kultúrotthonban út- törőikamevált rendeztek szom­baton. A helybeli pajtások mellett a zenés-táncos rendez­vényen a kishartyáni úttörők is részt vettek. — Oktatás a ZIM-bén. A salgótarjáni tűzhelygyár szak- szervezeti bizottsága az idén is megszervezte a dolgozók továbbképzését, politikai ok­tatását. Harmincnyolc cso­portban megközelítően kétez­ren vesznek részt a különböző tanfolyamokon. — Kinek szurkolnak? Bu­jákról 35-en utaznak ma Egerbe, az Egri Dózsa—Fe­rencváros labdarúgó-mérkő­zésre. A Volán utazási iroda városnézést is' biztosított a bujákiaknak. — Nőnapi előzetes. A Nóg­rád megyei Vendéglátó Vál­lalat hétfőn és kedden rende­zi meg a nőnapi ünnepsége­ket. Salgótarjánban 870, Ba­lassagyarmaton 250 nőt kö­szöntének ajándékokkal, virá­gokkal. — Békében, egészségben. A Ludányhalászihoz tartozó Pös- tyénpusztán él Kovács Jó­zsef 78 éves nyugdíjas, aki feleségével 53 évvel ezelőtt kötött házasságot. Mint vörös­katona Pöstyénpusztán har­colt az intervenciósok ellen. Feleségével együtt jó egész­ségnek örvendenek, s dolgoz­nak a ház körül. — Madáchosok bálja. Sal­gótarjánban szambaton farsangi bált rendezett a Ma­dách Imre Gimnázium és Szakközépiskola KlSZ-szerve- zete. A bálon táncbemutató is voll, és- ünnepi öltözékben kellett megjelenni. — Autósok közgyűlése. A Magyar Autóklub salgótarjáni csoportja a megyeszékhelyen március 20-án közgyűlést tart. Az idei év tennivalói mellett a KRESZ-módosításról is szó lesz a közgyűlésen. — Szécsényi diákok Cseh­szlovákiában. A szécsényi me­zőgazdasági technikum 32 ta­1972. március 5., vasárnap. Adorján napja. A Nap kel: 6.17, nyugszik; 17.35 órakor. A Hold kel: 23.40, nyugszik: 7.48 órakor. 1972. március 6., hétfő. Leonóra napja. A Nap kel: 6.15, nyugszik: 17.36 órakor. A Hold kel: —, nyugszik: 16.00 órakor. Szórványos esők # Várható Időjárás ma esticr: időnként felszakadozó felhőzet, elsősorban nyueaton szórványos esőkkel. Mérsékelt, majd megé­lénkülő, a Dunántúlon helyen­ként megerősödő délkeleti. déli szél. Várható legmagasabb nan- pali hőmérséklet 8—12 fok között. (MTI) — Mit fizet a lottó? A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a 9. já­tékhéten 5 találatos játékszel­vény nem volt. Négy találatot 71 fogadó ért el, nyeremé­Lakóházra zuhant a gép.' Kényszerleszállás közben a New York állambili Alban repülőtér környékén egy lakó­házra zuhant egy amerikai utasszállító gép. A 44 utasból 18-an életüket vesztették. — Tüntető spanyolok, öt­száz tüntető vonult végig pénteken este Barcelona ut­cáin vörös zászlókkal, a terror beszüntetését követelve. A felvonulók röpcédulákat osz­tottak szét, amelyeken felszó­lították a lakosságot, hogy március 8-án tartson országos tüntetést. A megmozdulás résztvevői követelték a poli­tikai szabadságjogok biztosítá­sát és a politikai foglyok sza­badon bocsátását is. Művészi reputáció A szolnoki Szigligeti Szín­ház legutóbb — mint ismere­tes — Szophoklész: Antigoné című tragédiájával vendég­szerepeit Salgótarjánban. A vendégjátékot több szerepcse­re nehezítette, magát a cím­szerepet is — beugróként — Bodnár Erika vállalta. A má­sik női föalakban — az ere­detitől eltérően — nem Bó­kái Mária, hanem Bárány Er­zsi lépett fel. Az Iszméne- alakítással kapcsolatos kriti­kai észrevételek is reá vo­natkoztak lapunkban. — Befejeződtek a zárszá­madások. A tsz-ek zárszám­adó közgyűlései befejeződtek. A 2373 kőzÖ6 gazdaság hozzá­vetőleg 67 milliárd , forintos termelési értéket ért el, ami 12 százalékkal nagyobb az 1970. évinél és 11 százalékká! haladja meg az 1969. évi eredményeket. Orvosi ügyelet Salgótarjánban Orvosok tanácskozása» Salgótarjánban hétfőn ta- rint áprilisban az egyik na- nácskozásra. eligazításra lön- pon felmérik ’ a megye tép­nek össze a megye körzeti or- pénzes állományát- Az egész- vosai. Az SZMT-székházban ségügyi szervek képet kapnak mintegy hetven orvos beszéli arról, hogy a különböző be- meg egy közeljövőben sorra tegségekben hány ember kerülő egynapos 'felmérés le- szenved, illetve hány van táp­bonyolítását- A tervek sze- pénzes állományban. Cikkünk nyomán Intézkedett a g áss sóig áltató Lapunkban nemrég „Még „Közöljük, hogy a fogyasz­nem késő” címmel panasz ie- tó panaszát ismételten kivizs­gáltuk és keresere a mai­lent meg, amelyben egy fo­többször javított és nem tel­gyasztó gázkészülékének meg- jgg biztonsággal működő in­iavítását kérte Cikkünkre a dukciós gyújtó alkatrészét ki- TIGÁZ egri üzemegységének cseréltük. Ezzel az idős há- megyei kirendeltsége vála- zaspár problémája megoldó­szolt: ■ • dott.” Tar jani nyúl ászok sikere A salgótarjáni nyúltársulás is szerepelt hét nyúllal a Fü­zesabonyban március 3-án megrendezett nyúlkiállításon. Az abonyi nyúlparádén szép tarjáni siker született. Az első tenyésztői nagydí­jat a salgótarjáni Németh Gyula kapta, a tenyésztői dí­jat' Kassai Aladárnak ítélték oda. Ugyancsák tarjániak, Ligetvári Gyula és Czupper Gyula hozták el az első díja­kat is. A füzesabonyi és a salgó­tarjáni nyúltársulás között két esztendeje szoros kapcso­lat van. Ennek egyik jele az is. hogy a salgótarjáni ÁFÉSZ vándorserlegét a füzesabonyi Nagy Sándor kapta 97 pon­tos új-zélandi nyulára. A ki­állításon egyébként összesen 8ü nyulat mutattak be. Baleset figyelmetlenségbe! Salgótarján és Kishartyán :özött, Kőkútpusztánál autó- >usz állt a megállóban. A ármű mögül körültekintés léikül, figyelrhetlenül ment it az úttesten Orosz György, 1 éves Kishartyán. kőkút- jusztai lakos. A gyermeket egy személygépkocsi, amelyet Kiss Lajos 24 éves rimóci lak­kos vezetett, elütötte. Az 5. osztályos tanuló combcsont- töré^t szenvedett .és Salgótar­jánba. a Madzsar József Kór­házba szállították Kedvelik Jtyóqrádö! A Nógrád megyei Idegenforgal­mi Hivataltól kaptuk a hirt. hogy hót végén hatvan vendég érkezett Eresztvénybe Budapestről. Nagy­mezőn 35 csepeli turista víken- dezik. Egyébként az idei szezon márciusban megindul. A jelent­kezés olyan nagy. hogy nehéz helyet biztosítani. Az SBTC játé­kosai is a salgótarláni kemping­ben készülnek maid fel a Vásár eUeni mérkőzésre. Hollókőre már­ciusban a Könnyűipari Miniszté­rium ■ 30-fős csoportla látogat el. A nógrádi tálak kedveltek az ide rkezők között. nulója 3 napos szakmai tanul­mányútra a közeljövőben Lé­vára utazik. — Kct testvér fotókiállítása. A József Attila Megyei Műve­lődési Központ fotógalériája vasárnap délelőtt tíz órától mutatja be ALapfy András és László képeit. A két kül- és belföldön is sikereket elért fi­ver összéletkbra 33 év. — Fiatalok lövészversenye. Ä KISZ 15. évfordulója tiszte­letére négyfordulás lövész­versenyt rendezett a Salgótar­jáni Kohászati Üzemek nagy­üzemi KISZ-bizottsága és az MHSZ. A versenyen 41 csa­pat 123 versenyzője indult. nyük egyenként 64 395 forint Három találata 6415 fogadó­nak volt, nyereményük egyen- » ként 356 forint A kéttalálatos szelvények száma 173 808 da­rab, ezekre egyenként 16 fo­rintot fizetnek. A nyere­ményösszegek a nyeremény­illeték levoná&a után érten­dők. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. — Készülnek az országosra. A Salgótarjáni 211. sz. Mü,. M. Intézetből tíz tanuló vesz részt az országos szakmai ver­senyeken. A tanulók öt szak­mában versenyeznek. A megyeszékhelyen. Salgó­tarjánban az Úttörők útja 3/a. szám alatt ma reggel hat órától este hatig dr. Frajna Feme tart ügyeletét. Éjszaka, hétfőn reggel 6 óráig dr. Bu­dai Judit az ügyeletes orvos. Az ügyeletes orvost indo­kolt esetben a Salgótarján. 11-44-es telefonon lehet hív­ni. A városban ma a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár tart' ügyeletet­Eseményekben gazdagon telt el a megyénkben tartózkodó külföldi újságírók tegnapi napja, A Nemzetközi Újságíró Oktatási Központ szervezésében megyeszékhelyünkre láto­gatott afrikai, ázsiai és iat?:i „meri' - i újságírók népes csoportját délelőtt Tóth István, a városi tanács vezetője fogadta, ezután ellátogattak a bányászmúzeumba, majd Ka- rancsberénybe és Hollókőre utaztak (Kulcsár József felvétele) GTASZJELENTES Fájdalommal tudattuk, hogy DR. TURAY MARTON oyue. fojrorvos 1372. TEI. 3-án »lllünyt. Temetése március 7- én '115 órakor a salgótarjáni tóm. kát. temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ÁRAMSZÜNET: m. 9-én, 8—16 óráig Salgó­tarjánban, KISZ-lakótelep 29. és 33. jelű épületekben. Cored község egész területén. Apróhirdetések TAKSASHAZBAN levő három­szobás. összkomfort«*? központ,ifű- .lóses öröklakás eladó. Cím: Gábor l.ászló. Salgótarján. Martos Fl,óra ‘7-19. KARANCSLAPUJTÖN kétszo­bás. összkomfortos új családi ház íladó. Azonnal beköltözhető. Al­kotmány út 8. Első buszmegálló­nál. SZÜRKE 408-as Moszkvics € adó. Balassagyarmat. Vásártér Telefon 156. ELCSERÉLNÉM nagybátonyi kétszobarösszkomfortos lakásomat Salgótarjániért. Érdeklődni: 22— 14 telefonon. Salgótarján. NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ég a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőn a L Telefon? «2-94, e-95, tt-5*. ö-ST. Főszerkesztő 12-94. 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat Felelő- kiadó; VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29 Terjeszti:« Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál 6« a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megy«! Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján,, Petőfi o. l Felelő« vezetői ~ PAPP GYÖRGY Igazgató. Index-szám; 85072;

Next

/
Oldalképek
Tartalom