Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)
1972-03-31 / 77. szám
Fehér La*os beszéde a ísz ek kongresszusán J CD A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében meleg szeretettel köszöntőm a termelőszövetkezetek II. országos kongresszusát — a kongresz- szus minden résztvevőjét, s önökön keresztül a mezőgazdasági szövetkezetek több mint egymilliós tagságát. Megkülönböztetett tisztelettel üdvözlöm ebből az alkalomból a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom veteránjait, az első szövetkezetek alapítóit. Erőt, egészséget kívánva kérem őket, hogy tapasztalataik átadásával segítsék tovább a mezőgazda- sági szövetkezetek fejlődését. Az öt évvel ezelőtt megtartott I. kongresszussal egyidő- ben az egész népgazdaság irányításában jelentős gazdasági és szervezeti intézkedések történtek, s azt a célt szolgálták, hogy tovább haladjunk a szocializmus teljes felépítésének útján, fejlődjék, erősödjék szocialista államunk. Azóta jelentős fejlődés következett be — a gazdaságirányítási reformnak megfelelően — a mezőgazdasági szövetkezetek önálló vállalatszerű és ön- kormányzati működésében, valamint külső kapcsolataik alakulásában. Most ezen a kongresszuson, újabb öt év elteltével megállapíthatjuk, Viogy a szövetkezeti parasztság megjelelt a bizalomnak, jól sáfárkodott a lehetőségekkel, s ennek eredményeként jelentősen fejlődött a termelőszövetkezetek gazdasági tevékenysége, tovább erősödött a szövetkezeti parasztságunk társadalmi tudata, egysége nőtt gazdasági ereje és ezzel tovább erősödött népi államunk politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség! Hogyan alakult a párt és a kormány szövetkezetpolitikája a kéj kongresszus között, miként hatott ez a termelőszövetkezeti mozgalomra? Örömmel állapíthatjuk meg: az elmúlt évek során az egész magyar szövetkezeti mozgalomban, az elméleti és a gyakorlati tevékenységben nagy fellendülés következett be. „Pártunk szövetkezeti politikája a lenini elvekre épül, folytatni és továbbfejleszteni akarja az elmúlt huszonöt év fejlődését, ugyanakkor arra irányul, hogy a szövetkezeti mozgalom különböző ágai szervesen beilleszkedjenek a szocialista népgazdaságba, előrevigyék a szocializmus építését hazánkban”. főre jutó paraszti reáljövedelem az utóbbi 2—3 évben utolérte a munkásokét: a két nagy dolgozóosztály személyi jövedelme kiegyenlítődött, s a negyedik ötéves terv időszakában terv szerint, azonos mértékben növekszik. Mindez történelmi jelentőségű sikere, vívmánya a párt és a kormány politikájának. Ezt a szövetkezeti parasztság kellőképpen értékeli, becsüli. Az a jövedelem, amelyet a parasztság ma, a nagyüzemi gazdálkodás kereteiben elér; összehasonlíthatatlanul jobb életkörülményeket, lakáskultúrát tesz lehetővé a termelőszövetkezeti tagság széles tömegei számára, mint amilyent a felszabadulást megelőző időben, vagy a magángazdálkodás mellett a parasztság bármikor remélhetett. Így termelőszövetkezeti tagságunk élet- körülményei ma már lényegesen közelebb kerültek a városi életformához, néhány vonatkozásban a különbségek eltűnőben vannak. A paraszti jövedelmek alakulásával kapcsolatban azonban szeretnék még valamit szóvá tenni. Gondot, okoz a kedvező természeti és közgazdasági viszonyok között gazdálkodó jó termelőszövetkezetek, a tagok napi érdekeit egyoldalúan előtérbe állítva, jó termésű években olyan magasra tornásszák az egy tagnak kiosztható személyi jövedelmet, hogy annak magas szintjét átlagos években, a termelés várható növekedéséből — egyéb kötelezettséggel együtt — huzamosan nem képesek fenntartani. A jó termelőszövetkezetek sok esetben kiugróan magas tagsági személyi jövedelme össztársadalmi tekintetben is problémákat okoz. Ezért az ilyen termelő- szövetkezetekben fokozatosan újra meg kell teremteni az összhangot a termelés és az elosztás között. Nem egyeztethető össze, hogy az emberek életszínvonalában, jövedelmi helyzetében túlzott, a végzett munkával arányban nem álló, kiugró különbségek legyenek. A nyugdíjkor és szociális ellátás Erősödött, fejlődött a tsz-mozgalom Az irányelvek alapján, valamint a párt X. kongresszusa határozatának megfelelően egy sor jelentős intézkedés történt az egész szövetkezeti mozgalom, s ezen belül a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztése érdekében: — A IV. ötéves terv során tovább javítottuk és javítjuk az önálló vállalati gazdálkodás feltételeit; — Lehetőségeinkhez mérten növeltük és növeljük a termelőszövetkezetek korszerű anyagi-műszakj ellátását; — A vertikális kapcsolatok kialakítása, valamint a szövetkezetek és az állami vállalatok kooperációs együttműködése érdekében jogi és szervezeti intézkedéseket tettünk; — További gazdasági és jogi intézkedésekkel segítettük a háztáji gazdaságok termelésének növelését, valamint a közös és a háztáji gazdaságok együttműködésének fejlesztését; — Megfelelő intézkedéseket tettünk a termelőszövetkezetek tevékenységi körének bővítése, illetőleg a megfelelő szervezett keretek közötti folytatása érdekében. A múlt évben szövetkezeti mozgalmunk igen jelentős eseménye volt az egységes szövetkezeti törvény, valamint a fogyasztási és az ipari szövetkezetek működését szabályozó, s a termelőszövetkezeti törvény korszerűsítését szolgáló törvényerejű és kormányszintű rendeletek megalkotása. A legmagasabb szintű jogszabály, az, országgygűlés által alkotott törvény kimondja: „a szövetkezet a szocialista gazdálkodás egyik — az állami vállalattal egyenrangú — vállalati formájává fejlődött. A szövetkezetek jelenleg és a jövőben is a társadalom számára szükséges és hasznos szerepet töltenek be a szocializmus építésében, erősítik hazánk gazdasági, társadalmi alapját. Az I. országos termelőszövetkezeti kongresszus óta eltelt időszakban az élelmiszer- gazdaság • és ezen belül a mezőgazdasági termelőszövetkezetek — a párt-, az állam-, a társadalmi szervezetek és mindenekelőtt a munkásosztály segítségével — kedvezően fejlődtek. A mezőgazdaságon belül, a közös gazdaságokban a legdinamikusabb a fejlődés. A termelés korszerűsödött, iparszerűvé vált számos területen,1 s javult a munka termelékenysége. A mezőgazdasági termelés országos átlagban évente 3, a közös gazdaságokban 4,7 százalékkal emelkedett. A harmadik ötéves tervben a mezőgazdasági termelés 16 százalékos növekedése teljes egészében a munkatermelékenység emelkedéséből származott. A termelőszövetkezetekben az egy foglalkoztatottra jutó teljes termelési érték évi 12,5 százalékkal nőtt. A termelőszövetkezetek jó munkájának igen nagy része van abban, hogy a mezőgazdasági termelés ma több mint 50 százalékkal meghaladja a fel- szabadulás előttit. A magyar mezőgazdasági termelés három évtized alatt elért növekedésének kétharmada az 1961. utáni időszakra esik: tehát azóta következett be, amióta túlsúlyba jutottak mezőgazdaságunkban a termelőszövetkezetek. A belső élelmiszer-ellátás jelentős javulásával egyidőben csaknem megháromszorozódott a mezőgazdasági export is. A hatékonyabb gazdálkodásnak további fontos módszere a nagy hozamú, intenzív, jó növényfajták és állathibridek már eddig is gyors elterjesztésének bátor folytatása, a tudomány vívmányainak széles körű felhasználása, valamint a korszerű vezetési módszerek kialakítása, az üzem- és munkaszervezés továbbfejlesztése. Erőinket meghaladó beruházások A termelőszövetkezetekben is előfordult, hogy olyan beruházások kerültek előtérbe, amelyekkel nem járt együtt a termelés hatékonyságának és jövedelmezőségének megfelelő javulás. Másik gyakori hiba a saját forrásokat jóval — esetenként messze — meghaladó beruházások megkezdése. Az ilyen törekvések nem egy termelőszövetkezetben alaphiányhoz, a beruházások indokolatlan elhúzódásához vezettek. Mindezek a jelenségek arra figyelmeztetnek, hogy a termelőszövetkezetekben a beruházási döntéseket a jövőben nagyon alaposan elő kell készíteni, s a költségeket, illetve az igénybe vehető forrásokat reálisan kell megtervezni. Minden egyes szövetkezeti kollektíva alapvető érdeke, hogy fejlesztési terveit a lehető legjobban összehangolja erőforrásaival, mert az állam nem tudja vállalni a hiányzó források fedezetét. Az intenzív mezőgazdasági termelés nagy eszközigénye és a termelőszövetkezetek anyagi-műszaki ellátottsága a következő években különösen előtérbe állítja a meglevő kapacitások jobb kihasználását. Ehhez tartozik a háztáji gazdaságok termelésének segítése és jobb megszervezése is. Az ország ellátása számára az & kedvező, ha a korszerű nagyüzemi kapacitások bővítése a háztáji gazdaság lehetőségeinek minél jobb kihasználásával párosuL A közös gazdaságok — amint a baromfitenyésztésben és a sertéshizlalásban tették — szervezzék és segítsék a háztáji tehéntartást is, hogy a tehénállomány a tervezettnek megfelelően alakuljon, s a népgazdaság borjúból és tejből is megkaphassa a tervezett mennyiséget a háztájitól. Fontos termelési és ellátási érdekek fűződnek ahhoz is, hogy termelőszövetkezeteink ne csak a szűk értelemben vett növénytermesztést, állattenyésztést, és kertészetet fejlesszék, hanem az azokhoz vertikálisan jól kapcsolódó ipari szolgáltatást, feldolgozást és közvetlen értékesítést is. Nagyobb körültekintés szükséges viszont az élelmiszer-gazdasági vertikumhoz nem kapcsolódó ipari tevékenységek esetében. Ezek csakis a jogszabályokban meghatározott körben és szerződéses keretek között végezhetők. Elsősorban a termé- szetileg mostoha viszonyok között gazdálkodó szövetkezetekben. A szövetkezeti küldöttválasztó közgyűléseken és a területi szövetségek küldöttértekezletein sok helyen felvetették a nyugdíjkorhatár leszállítását és a szociális ellátás egyes problémáit. Gyakorta hevesen és némi türelmetlenséggel is. Elöljáróban itt is kellő önmérsékletet kell ajánlanom, mert a nyugdíjkorhatár öt évvel való leszállítása nem olyan egyszerű, mint ahogyan első pillanatra látszik. Higgadtan végig kell gondolni ennek összes vonatkozását és kihatásait A kormány megfelelő határozatokat hozott számos egyéb részkérdésekben is. Megmondjuk azonban teljes nyíltsággal és őszinteséggel azt is, hogy a Minisztertanács mostani döntéseit széles körű vizsgálatok, számvetések előzték meg, s ezek alapján arra a megállapításra kellett jutnunk, hogy a nyugdíjkorhatár öt évvel történő leszállításának feltételeit a jelenlegi ötéves terv időszakában sem szövetkezeti, sem állami forrásokból nem tudnánk megteremteni. A korhatár leszállítása ugyanis tetemes — egy- milliárd forintot meghaladó — költséggel járna, amelynek előteremtésére a termelőszövetkezeteket terhelő jelenlegi 7,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot csaknem kétszeresére kellene emelni. Ilyen mértékű jövedelemelvonás a közös munkában rendszeresen résztvevő tagok személyi jövedelmét számottevően csökkentené, másrészt az alacsonyabb jövedelmek a nyugdíjba menők számára is alacsonyabb nyugdíjakat eredményeznének. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nyugdíjkorhatár ötéves leszállításával kereken további 100 ezer termelőszövetkezeti tag válna nyugdíjassá, válna ki a közösben végzett rendszeres munkából. Ilyen jelentős élőmunkaerő kiválását nem tudnánk rövid idő alatt gépekkel és kémiai anyagokkal pótolni. A termelőszövetkezetekben már ma is kedvezőtlen az aktív dolgozók és a nyugdíjasok, öregségi járadékosok aránya: három aktív kereső tagra két nyugdíjas és öregségi munkaképtelenségi járadékos jut. Ez az arány újabb százezer termelőszövetkezeti tag nyugdíjba vonulásával még tovább romlana. Addig is, amíg a nyugdíj- korhatár leszállításának feltételei megteremtődnek, határozottan javasoljuk, hogy a termelőszövetkezetek az idősebb tagok jobb foglalkoztatásával, a nyugdíjak, öregségi, munkaképtelenségi járadék kiegészítésével, és más szociális juttatással, a saját erőből, közvetlenül javítsák as öregek életkörülményeit. Bevált a t$z-szövet>ég ioté/méoye Kölcsönös támogatási alappal Bosszantó lemaradás A mezőgazdaság általános és szembetűnő fellendülése mellett néhány területen azonban akad még kellemetlen, az össztársadalmi érdekeket sértő, bosszantó lemaradás, sőt visszaesés is. így például a cukorrépa, a dohány és a zöldség vetésterülete csökkent. Néhány évvel ezelőtt még jelentős cukorkészleteink voltak — ma importálnunk kell. Ez bizony közös szégyenünk! Nem egyöntetű a kép az állattenyésztésben sem. A nagyüzemi sertés- és baromfitenyésztésben a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta eltelt évtized során jelentős fellendülés következett be. Megoldatlan azonban a szarvasmarha-tenyésztés helyzete. A nagyüzemekben ugyanis nem eléggé fejlődött a szarvasmarha-állomány, a háztáji gazdaságokban pedig évek során jelentősen visszaesett. A visszaesés — bizonyos mérséklődés mellett — ma is tart, ami népgazdaságilag rendkívül aggasztó. Az európai konvertibilis piacon ugyanis exportcikkeink között első helyen áll az élőmarha és a marhahús. Nem alakul kedvezően a tejtermelés és a -felvásárlás sem. Ennek következtében — míg néhány évvel ezelőtt még vajhegyeink voltak — ma importálunk. — Azt hiszem, a tisztelt kongresszus teljes mértékben egyetért azzal, hogy a szövetkezeti gazdálkodást — az előbb említett átmeneti gondok mielőbbi leküzdése mellett — még erőteljesebben, töretlenül felfelé íveiden kell fejleszteni a következő években! Ennek fő útja továbbra is a belterjesítés, az intenzív gazdálkodásra törekvés és a hatékonyság fokozása legyen! Az intenzívebb gazdálkodás kialakulásának, a hatékonyság növelésének fő módszere — a termelőszövetkezetek most már kialakult nagyüzemi méretű területein — a korszerű technika és technológia meghonosítása a növénytermesztés és az állattenyésztési különböző ágazataiban. Az üzemszerű gazdálkodás erősödését, kiegyensúlyozott fejlődését azonban nehezíti, hogy több száz termelőszövetkezetnek nincs biztonsági alapja. De ahol van biztonsági alap, gyakorta ott is igen kicsiny ez az összeg, amelyet egy év természeti csapásai már teljesen kimerítenek, amint ezt az ár- és belvizes 1970- es évi tapasztalatok is mutatták. A szövetkezetek jól felfogott érdeke, hogy fokozatosan akkora biztonsági tartalékot képezzenek, amelyből — az adott év eredményétől függően — szükség szerint meríthetnek. A párt, a kormány részéről, szívből üdvözöljük és támogatjuk a TOT beszámolójának, a kongresszusi állásfoglalás-tervezetnek • azt az indítványát, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben is vezessék be és rendszeresítsék a kölcsönös támogatási alap képzését; olyan formán, hogy a szövetkezetek közgyűlési határozattal, önkéntesen vállalt kötelezettség alapján biztonsági alapjukból évente befizetett saját pénzösszegükkel területi szövetségük mellett létrehozzák a kölcsönös támogatási alapot. Helyesnek tartjuk és támogatjuk azt a törekvést is — és erre a szövetkezeti törvény lehetőséget ad —, hogy a termelőszövetkezetek kisebb befektetéseik, átmeneti gondjaik megoldásához tagsági kölcsönként vagy egyéb módon — természetesen ugyancsak önkéntesen vállalt kötelezettség alapján — vegyék bátrabban és. jobban igénybe a tagság pénzügyi segítségét. Kiegyenlítődtek a személyi jövedelmek Az I. országos termelőszövetkezeti kongresszus óta mélyreható változások történtek a szövetkezeti útra tért parasztság életszínvonalának alakulásában. Azóta nagy horderejű állami intézkedések és a mezőgazdasági munka termelékenységének kedvezőbbé válása, parasztságunk szorgalmas, becsületes munkája nyomán valóra vált a IX. párt- kongresszusnak az a célja, hogy az egy főre jutó paraszti jövedelmek közelítsenek a munkásosztályéhoz. Az egy Ma már elmondhatjuk, helyesek voltak a pártnak a termelőszövetkezeti szövetségek létrehozására vonatkozó javaslatai. A gyakorlat igazolta e szövetségi rendszer életképességét. Az érdekképviseleti szervek intézménye bevált! Tevékenységük jól szolgálta és szolgálja a párt, a kormány agrár- éé szövetkezetpolitikájának válóraváltá- sát! A kezdeti időszak nehézségei, a megfelelő kapcsolati formák kialakítása után a szövetségek egyre eredményesebben és széleskörűbben látják el nem könnyű feladataikat. A szövetkezetek többsége elégedett munkájukkal. Helyesnek bizonyult a szövetségeknek gazdasági-termelési körzetenkénti létrehozása is, s ezen a jövőben sem célszerű változtatni. A szövetségek munkájának középpontjában az elmúlt években a termelőszövetkezetek érdekképviselete állt, elsősorban külső szervekkel és vállalatokkal való kapcsolatuk során. A termelőszövetkezetek önálló vállalati jellegének erősödésével és az új gazdasági mechanizmus körülményei között ennek a feladatnak előterébe állítása helyes volt, de ezt igényelték a termelőszövetkezetek is. Eredményesen működtek közre a szerződéses feltételek kialakításában. Fokozatosan rátértek a termelőszövetkezeti, termelési, fejlesztési problémák megoldásának segítésére, a szaktanácsadás, a tapasztalatcserék szervezése és információk nyújtása útján. Talán egy tekintetben kellene a felfogásban és a gyakorlaton valamit igazítani: és ez az érdekképviselet helyes értelmezése. Közvetítve és képviselve a népgazdaság, az össz- társadalom igényeiből adódó feladatokat: osztozzanak e feladatok sikeres vagy sikertelen megvalósításával együtt járó erkölcsi felelősségből! Más szavakkal, a helyes érdekképviseletbe az is beletartozik, ha a területi szövetségek a közérdeket, a központi akaratot képviselik olyan, átmenetileg kevésbé népszerű feladat megoldásában is, mint a cukorrépa-, dohány-, zöldség- termelés és a háztáji szarvasmarha-tartás fellendítése. En-_ nek érdekében kiáll és megfelelő felvilágosító munkát végez a szövetkezetek körében. Ha lehet úgy fogalmaznom: az érdekvédelmi képviseleti szerveknek és természetesen maguknak a szövetkezeteknek szabad és kell kormánypártiaknak is lenniök e feladatok jó megoldásában! Befejezésül további eredményes jó munkát kívánok a kongresszus minden résztvevőjének, szövetkezeti parasztságunknak és szövetkezeti vezetőinknek. A kongresszus egyengesse tovább azt az utat, amelyen a mezőgazdasági szövetkezetek dolgozó parasztságunk igazi szocialista közösségeivé, korszerű nagyüzemeivé fejlődnek. Támogassa szövetkezeti parasztságunkat, hogy a munkásosztály segítségével és vezetésével eredményesen munkálkodjék a X. pártkongresszus határozata, a negyedik. ötéves terv megvalósításán, a szocializmus teljes felépítésén!